Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Irás-Olvasás

Torolt_felhasznalo_790632
Torolt_felhasznalo_790632
Létrehozva: 2006. június 23. 20:48

Szeretnék segítséget kérni barátnőm számára, aki külföldön él. Szeretné a kisfiát megtanítani olvasni, írni magyarul. Melyik könyvet vegyék? Próbáltam a témában kutakodni, de az egyikről azt állítják, hogy dislexiát okoz, a másik megutáltatja az olvasást stb. Tudom, hogy ez nem a szülő dolga, de idegenben fontos lehet. Melyik a legjobbmagyar olvasókönyv? Köszönöm!

  1. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:2126.
     Megértem. Nem is tudná egyenlőre megbeszélni a barátokkal. Pont ettől félnek a szülők, hogy nem olvasnak a gyerekek. De sajnos ez itthon is így van. Ez talán egy jó másik topik lehetne, hogy miért is nem?! A szülők imádnak olvasni, talán a példa ér valamit.
    előzmény:
    Caithleen (20)
    2006-06-23  21:16
  2. 2006. június 23. 21:1925.

    Én gyógyped. és tanító is vagyok. A szótagoló módszert ajánlom, az Apáczai Kiadó könyveit. Íráshoz és olvasáshoz is jól kidolgozott könyveik vannak.

    Kati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  3. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:1824.
    Micsoda segitőkész emberek! Köszönöm! Megveszem én, és postázom. Erre vannak a barátok 
    előzmény:
    Ari75 (21)
    2006-06-23  21:16
  4. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:1723.
    Van. Megköszönném!
    előzmény:
    hilad (19)
    2006-06-23  21:16
  5. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:1622.
    Nézem. Szerintem tökéletes lezs, el is fogom küldeni a linket. Köszönöm!
    előzmény:
    Caithleen (15)
    2006-06-23  21:12
  6. 2006. június 23. 21:1621.
    Biztosan tudom, hogy meg lehet rendelni az Apáczai kiadótól is a könyveket, keressétek Esztergályos Jenő ügyvezetőt- nagyon segítőkész.
    előzmény:
    ttjuli (17)
    2006-06-23  21:13
  7. 2006. június 23. 21:1620.

    Szerintem, ha kf-ön fog nevelkedni, akkor sajnos csak nagyon szép álom marad a magyar irodalommal való kapcsolata, kivéve, ha ilyen beállítottságú emberke. Nem károgni akarok, de egyrészt nyelvtanár vagyok, másrészt a második országot taposom, ahol jópár angolszász területen nevelkedő magyar gyereket ismertem.

    Viszont más az, hogy pl tudjon magyarul újságot, egyéb hétköznapi anyagokat olvasni. Persze, hogy ez cél lehet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (13)
    2006-06-23  21:10
  8. 2006. június 23. 21:1619.

    A meixner könyv nagyon jó a gyerekek olvasás tanításához.

    Netük van? Mert akkor tudok egy letölthetőt ajánlani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  9. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:1418.
    Odáig még nem jutottak, hogy ne akarna, de ez is benne van. Szóval olvasson csak angolul? 5 év múlva haza akarnak jönni. Akkor mi lesz? Be tudja pótolni szerinted akkor?
    előzmény:
    Caithleen (14)
    2006-06-23  21:11
  10. 2006. június 23. 21:1317.
    Nem tudom, vidéki vagyok. De azt tudom, hogy a Fókusz Könyváruházban vannak tankönyvek, az Apáczai Kiadónak pedig van honlapja is, megnéztem. Szótagolva tanít olvasni, így a helyesírás elsajátítása is könnyebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (12)
    2006-06-23  21:08
  11. 2006. június 23. 21:1216.
    Nem vagyok gyógypedagógus, de a dislexiát nem az okozza, hogy milyen módszerrel és könyvből tanul a gyerek olvasni! Ha viszont dislexiás a gyerek, akkor vannak nagyon jó fejlesztő kiadványok.
    Én a szótagolót javasolnám.... bár gyerek és tanító függő. De ha az anyukája szeretné megtanítani olvasni akkor szerintem maradjon a szótagoló olvasásnál, a szóképeseket kicsit bonyolultabb lenne kivitelezni. Nálunk Apáczai kiadós könyvből tanulnak a gyerekek a mhelyemen, szeretik a kollégáim ezt a tankönyvcsaládot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  12. 2006. június 23. 21:1215.
    Közben rákattintottam a saját magam ajánlotta oldalra, a barátnődnek hasznos tanácsokat adhat, úgy tűnik. Nézted?
    előzmény:
    Caithleen (14)
    2006-06-23  21:11
  13. 2006. június 23. 21:1114.

    Igen, ráadásul pedagógus is vagyok. Nem biztos, hogy forszíroznám a dolgot a helyükben, főleg ha "nem akar" a gyerek. Ha angolul olvas, és szeret, az már kész főnyeremény, ugyanis itt az a legnagyobb gond, hogy maga az olvasás örömteli tevékenységgé váljék.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (8)
    2006-06-23  21:05
  14. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:1013.
    Igen. Otthon magyarul beszélnek, de egy magyar mesét nem tudna elolvasni. Ilyenkor látszik, hogy a "tanitónéni" is egy szakma, mert magától nem tudja megtanítani az anyukája. De annyi jó magyar vers, regény van, kár lenne ha kimaradna az életéből 
    előzmény:
    Glacier (11)
    2006-06-23  21:07
  15. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:0812.
    Van még Budapesten tankönyv bolt? Megvenném ezeket is, hátha bejön nekik. 
    előzmény:
    ttjuli (7)
    2006-06-23  21:05
  16. 2006. június 23. 21:0711.
    Tud magyarul beszélni, csak olvasni nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (8)
    2006-06-23  21:05
  17. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:0610.
    Perfekt angol, és angolul tud írni, olvasni. Szertnék, ha magyar irodalom is a kezeügyébe akadna, ha már magyar! 
    előzmény:
    Glacier (6)
    2006-06-23  21:04
  18. 2006. június 23. 21:069.
    Vagy úgy... Most látom, hogy mi is kell, mert amit én írtam, gondolom, az inkább felnőtteknek való.

    Mivel úgyis tud már olvasni, stb a gyerek, ezért szerintem már nem okozna túl nagy törést (szótagos beszédet, stb), ha szótagolós könyvből tanulna, hiszen az angol kapcsán már nagyon jól tudja, hogyan kell beszélni folyékonyan, stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  19. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:058.
    Te is angol nyelvterületen élsz? Ők nem tanították meg előtte olvasni magyarul, és most nagyon nehezen megy, angolul akar olvasni.
    előzmény:
    Caithleen (5)
    2006-06-23  21:03
  20. 2006. június 23. 21:057.
    Az Apáczai Kiadó tankönyvei nagyon jók, a hagyományos, jól bevált módszerrel tanítja a gyerekeket az olvasókönyv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  21. 2006. június 23. 21:046.
    Értettem az alapszituációt, és úgy gondoltam, hogy már az adott külföldi nyelvet el is sajátította korának megfelelően... Vagy nem jól gondolom?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (4)
    2006-06-23  21:01
  22. 2006. június 23. 21:035.

    Én is kf-ön élek, a fiam pedig 5 éves, tehát most (januárban) kezdte az olvasást. Én úgy látom, hogy párhuzamosan halad a két nyelvben, anélkül, hogy különösebben tennénk bármit is. Magyarul is kezdi elolvasgatni a rövidebb, egyszerűbb szavakat, nemcsak a 2. nyelven, persze az összes betűt ismerte már mielőtt idejöttünk, gondoluk itt a magyar abc betűire.

    Valaki ajánlotta az aranyfa.hu oldalt egyszer, de bevallom, nem néztem még utána.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  23. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 21:014.

    8 éves és magyar. Lehet, hogy félreérthető voltam, magyar az anyanyelve, csak külföldön élnek.

    A szókép módszer, kontra szótagolós, stb... Persze mindegyiknek van tankönyve, mert menepság már az Ált. Iskolákban sem ugyanazokból a könyvekből tenulnak a gyerekek. A tanár dönti el, melyik lesz.

    előzmény:
    Glacier (3)
    2006-06-23  20:58
  24. 2006. június 23. 20:583.
    Szia!


    Hány éves a kisfiú? Én szerintem még csak a Halló, itt Magyarország (Budapest?), vagy miről hallottam, de arról se tudok konkrétabbat. Le tudnád írni, hogy te miket ismersz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48
  25. Torolt_felhasznalo_790632
    Torolt_felhasznalo_790632
    2006. június 23. 20:532.
    Azt elfelejtettem, hogy ha módszert is tudtok ajánlani, az még jobb lenne 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790632 (1)
    2006-06-23  20:48

Címlap

top