Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Norbi balhé
Tegnap olvastam, hogy bezár a Moszkva téri Norbi up date gyorsétterem. Ahogy a SZBL írta: "...az utolsó csepp a pohárban egy internetes újság cikksorozata volt. A fogyókúra királyát nemcsak anyagilag és érzelmileg is érzékenyen érintette..."
Az idézett cikksorozat első részében Norbi módszeréről rántják le a leplet: " A dietetikusok szerint Norbi Update diétájában semmiféle rendszer és következetesség nincsen. A fitneszguru édesítőszert rak az ételeibe, zsírégetőt az ásványvízbe, és nem ellenzi az alkoholfogyasztást sem."
" A dietetikusok kritikájának legfőbb érve, hogy Norbi kódjaiban egyszerűen nem látják a rendszert. Úgy vélik, emellett Norbi jó néhány állítása egyszerűen nem menne át semmilyen tudományos szűrőn és számos, általa használt kifejezés nem is létezik.
Nehezményezik emellett, hogy Norbi kifejezetten ajánlja ez energiaitalok fogyasztását, szót sem ejtve azok esetleges káros hatásairól. Szintén sérelmezik a diéta elemzői, hogy Norbi minden más diétával szemben bántó kritikákat fogalmaz meg, és különösen köszörüli nyelvét a vegetáriánusukon. " - írja a Velvet.
Mit szóltok hozzá? Tényleg kamu az egész Norbi up date? Vagy a konkurrencia akarja kinyírni?
*****Szakmai értékelés:
ÚJ DIÉTA CIKK A DIETETIKUSOK UPDATE ÉRTÉKELÉSÉVEL
"Tudtommal ásványvíz nullkalóriás. Vagy ő már mínuszba megy?" Ez jó volt!
Köszönöm a gratulációt! Nem hajszolom a pénzt, az érdekel a legkevésbé! Én vagyok az, aki szépíti az embereket... vagyis fogom 1 év múlva, ha Isten is segít, már kezembe lesz a papír. Kozmetikus leszek, úgyhogy én is hozzásegítem majd az embereket az egészséges életmódhoz és szépüléshez.
Azt tudnod kell, hogy az a bizonyos díjat nyert ásványvíz az ÍZE miatt nyert díjat.
Egyébként - ha megnézed a címkét - elég alacsony az ásványi anyag tartalma, ha valakinek vese gondjai vannak, annak jobb, mint a többi magas ásványi anyag tartalmú ásványvíz.
Szerintem az nem gond, hogy a nevét adta egy ásványvízhez. Ebből senkinek nem lesz baja. (Csak a konkurens ásványvízeseknek, ha emiatt csökken az ő vízük forgalma.)
Természetesen tom, h többi szénsavas is olyan... Persze , hogy mind meghalunk, csak valahogy nekem nem mindegy, hogy 10 év múlva súlyos csontritkulásom legyen, és még és 20 éve múlva keringési és emésztési szerverendszeri betegségek. Mert ah úgy is meghalunk, akkor miért nem ungrunk a hídról a Dunába. Azért ha kissé odafigyelünk, később örülni fogunk szerintem, hogy nem kell orvosról orvosra járni, midnen nyavajával.
És nagyon gartulálok a fogyásodhoz!!! És látod ésszel csináltad, semmi extra, és siekrült. Akár Te is levédhetnéd Michelle fogyi módra, és meggazdagodhatnál...
Norbi vizet ittam már egyszer. Komolyan semmi különbség. És szerintem semmiben se külömnbözik többitől, igaz emg kéne nézni cimkéjét. És ha már van Európában díjat nyert ásványvizünk, ami tehét biztosan elismert minek Norbi vizet inni. Tudtommal ásványvíz nullkalóriás. Vagy ő már mínuszba megy?
Köszönöm!
Pontosan, ahogy mondod!! Ez a titka az egésznek!
AKARATERŐ!! És nem szabad hagyni, hogy bárki beleszóljon! A lényeg, hogy TE jól érezd magad! Más nem számít!
Michelle, gratulálok! Ez nem kis teljesítmény
Mindent ésszel és mértékkel kell csinálni. Például,ha csokit kívánok, eszek egy kicsit, de reggel. Ezek az apróságok is sokat segítenek.
Minden szénsavas kivonja a kálciumot a csontokból. Nem ajánlott. De mégis gyártják. Káros a dohány, mégis gyártják és veszik... tudjuk, hogy nem jó, mégis szívjuk. Magyarázat: Valamibe meg kell halni.
Én másfél év alatt 25 kg-t fogytam le, mindenféle rendszer nélkül. Marokszámra ettem azelőtt a chipset, csokit... amit el tudtok képzelni. Egyszerűen fogtam magam, és napi 40 perc tornával kezdtem. Szépen lassan lementek a kilók. Egyszerűen annyi, hogy meg kell találnod magadnak a kényelmes diétát, nem kell, hogy kínozd magad!! Csak ésszel kell csinálni a dolgokat!
Én pont, hogy örülök a termékeinek...mert amúgy sajna problémám van a cukrommal és ha vki próbált már dibetikus élelmiszert beszerzni az tudja, hogy milyen nehéz dolga van az embernek. Mióta vannak a Norbis cuccok, sokat szélesedett a termékkínálat és ez nekem spec. jó.
Hát persze, hogy nem a legegészségesebb az édesítőszer fogyasztása... De egyrészt nem KELL ezt sem fogyasztani...le is lehet mondani róla...mármint az édes ízről. Ez nekem nem megy. Marad nagyrészt a fruktóz...mert az a kettő között van.
Egyébként a Norbi munkáját is segíti dietetikus szakember.
Na ez az... mi az egészséges? Csak mi naív emberek hisszük azt, hogy egészségesen étkezünk. A nagy fenét! Talán még egérszart meg minden tetvet beletesznek a kajákba és azt együk. Egyszerűen botrány ami itt folyik!
A másik meg a zöldség, gyümölcs. Agyon vegyszerezett földön nevelkedett, agyon van permetezve. Ha megtehetném, egy falatot nem ennék semmiből!
Megpróbálom elhinni, hogy amit eszek az jó és egészséges, holott ez nem így van. Minden nap rosszul vagyok, mikor meglátom, hogy mi az ebéd (amit mama főz).
Tejcukorérzékeny vagyok, a magvaktól megy a hasam, a hüvelyesektől beteg vagyok. Szinte nem ehetek semmit. Főtt, sós rizsen élek, attól rendbe van a belem. Kérdés, hogy ezt meddig lehet bírni??
A cukros üdítőkről nem is beszélve. Undorító. Méghogy light kóla meg chips... pfff!
sziasztok!
Magyarországon sokak esküsznek Norbi módszerére, sokakat fogyasztott már le a módszerével. Nem vagyok ebben tisztába, de Norbinak milyen szakképesítése van? Ez csak mellékesen érdekelne.
Azonban avval, hogy mérsékeltebb az ételbevitel, 6 után nem ajánlott enni, emelett sok mozgást ajánl, evvel az életbe semmi újat se talált ki, csak adott neki egy nevet, és felturbózta egy kis számolgatós kódos dologgal, hogy jobban rácsapjanak a módszerére. Amúgy ezen sokat gondolkodtam ki az aki délig tud enni pacal pörköltöt, nem sokak számára megengedhető
És pont nemrég bukkant rá anyu, hogy édesítő mennyire káros. Lehet lehet fogyni, ha olyan tartalmú ételeket esznek, viszont további káros hatása van, azt se értem minek állandóan enerigaitalokat inni...
És nekem is eszembejutott amit szimmetria mondott, hogy lehet most hatalmas nagy sikerei vannak, mert fogynak tőle emberek. Csak tényleg mi van mögött, hogy 10-20 év múlva mi lesz. Sok módszer van ami régen beváltt, aztán most jöttek következményei, ami nem igazán hasznosak.
És valójában light dolgok is elég becsapósak... Halottam már, hogy ajánlotta mne sima colát hanem lightot igyunk.. Miért az nem vonja ki kálciumot csontokból, és nem károsítja fogakat?
Az a baj, csak a mérleget figyeli, egyéb hatásait szervezetre nem feltétlenül.
Szép dolgot csinál, csak ésszel kéne!
Michelle, ez nem rossz ötlet. Szervezett kirándulás ilyen helyekre
Azt viszont becsülöm bennük, hogy mozgásra buzdítják a népet. Csak az általuk egészséges táplálkozásnak nevezett dologgal nem értek egyet.
Hát, igen.
Javasolnám még a torkosoknak a tejgyár látogatást is. Gondolok itt a túró rudira.
De érdemes lenne közelről megismerkedni a cukros üdítők kedvelőinek a kólakoncentrátummal is.
Az hogy Réka mitől néz így ki sose fogjuk megtudni.
De az tuti nem egészséges, hogy a nap 24 órájában ehetek pudingot, sajtot, müzliszeletet. Megnézte már valaki ezeknek a termékeknek az összetételét? Erdémes!!
Teljesen igazad van! Nagyon elszánt házaspár az biztos! És örülök is, hogy mozgásra buzdítja az embereket! De sajnos tényleg sokan féltékenységből támadják, mert csinált valami olyat, ami esetleg tényleg használ. Sokat keresett vele, az biztos! De ehhez csak gratulálni tudok, mert ügyes!
Az éttermet mondjuk én is sajnálom, megkóstoltam volna. Csak kérdés, hogy az a hamburger mennyire különbözik a mekis hambitól.
Hát, szerintem azt, hogy mennyire egészséges az ő módszere, azt úgyis eldönti az élet. Kiváncsi vagyok, milyen lesz 10/20/30/40 év múlva ő, aki ezt nap mint nap alkalmazza.
Én egyébként az édesítőszerek mértéktelen alkalmazásától vagyok kibukva. Szerintem már többen felhívták rá a figyelmet, hogy vitatott az édesítőszerek használata, mégis arra hivatkoznak, hogy ez nem bizonyított. Csak az a baj, hogy ami az édesítők ellen szól - nyilván nem véletlenül - nem hozzák a nagy nyilvánosság tudomására.
Kicsit jobban oda kéne figyelnie arra is, hogy ne csak light, hanem egészséges is legyen, amit javasol a fogyi vágyóknak.
Az a baj, hogy bennem egy csomó kérdés felmerül ezzel kapcsolatban. Egyrészt, ha működik a módszere, az magáért beszél...Másrészt valahogy mindig a mihez képest-et nézem...bioéletmódról átállni Norbira, lehet, hogy visszalépés, de az öntudatlan zabáláshoz, tespedéshez képest mégiscsak rendszert csempész az evésbe és mozgásra buzdít....és hogy közben agyonra keresi magát? Nem látok a kulisszák mögé, de azért láttam őket hatszáz fokban ugrálni a balatoni strandon, mikor mindenki csak tikkadt, és erre is lehet mondani, hogy van az a pénz, amiért...de továbbra is azt gondolom, nem árt több oldalról megnézni azt a bizonyos követ
Sziasztok!
Nekem sikerült Norbival lefogynom és igen is jó a rendszer, nem tudom miért kell mindig belerugni abba akinek valami össze jön, ez olyan magyar szokás. Mindneki fúj a feleségre, oké megcsináltatta a mellét és akkor mi van, attól még két gyerek édesanyja és hihetetlenül jó formában van. Ráadásul a fé ország megcsináltatta már a mellét és mégsem szídunk mindenkit. Én sajánlom hogy bezárt ráadésul még el se tudtam menni oda még. De akkor tényleg igaza van Norbinak járjon mindenki a Mekibe és jízzon el az egész ország.
Jesszusom... ez nem semmi!! Valami igazság biztos hogy van benne. Én azon akadtam ki, hogy a pacalpörkölt 1-es kódos. Hogy a fenébe?? Egyébként tényleg nagyon egészségtelen ez a sok édesítőszer.
Arról nem is beszélve, hogy Norbi és Réka iszik alkoholt, dohányzik és még szteroidoznak is. És ki tudja, hogy Réka mitől néz ki így? Mellműtét után kis zsírleszívás itt-ott? Sosem fogjuk megtudni.
A fogyás titka a mérsékletes evés és a rendszeres mozgás, ennyi.
De ha Norbi stabil, én nem hiszem, hogy meg tudják ingatni.