Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Övsömör fertőz?

caillou
Létrehozva: 2006. augusztus 15. 21:29
Sziasztok!

Sürgősen tudnom kellene, hogy az övsömör fertőző-e. Tudom, hogy ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt, de mégis más a betegség. A férjem holnap együtt utazna valakivel, akinek övsömöre van. A párom valószínűleg nem esett át gyerekkorában a bárányhimlőn.
Légyszi írjatok, ha tudjátok, hogy fertőző-e.

Köszi
  1. Torolt_felhasznalo_119771
    Torolt_felhasznalo_119771
    2007. október 2. 18:5834.
    Mikor a gyerek bárányhimlős lett az apja is elkapta,pedig ő már túl esett rajta gyerekkorában.Vagy még tartott nála a gyerekkor? A doki szerint,ahány himlő annyi féle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. október 2. 18:4433.

    Help!

    Végig olvastam. Mi lett a sofőrrel?

    A barátnőmön volt 1 folt vasárnap. Hétfőn ment le a dokihoz. Most nem merek sehova menni a gyerekkel, hátha fertőzünk. Igazából nem dörgölőztek, vagyis bekente az orrát egy krémmel, hátt hogy most előtte fogdosta-e a sebét, azt nem tudom  

    Ha jól veszem ki, elvileg, én és a párom nem kaphattuk el, hisz max egy puszit adtunk, mikor érkezett. (vagy már ettől is?&nbsp Mi voltunk bárányhimlősök, a fiam, 16 hónapos, ő még nem.

    Meddig dekkoljunk itthon? 2 hét, 3?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. ppp
    ppp
    2007. június 3. 15:1932.

    Övsömörös embertől lehet bárányhimlőt kapni, ha valaki még nem esett át rajta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_836913 (31)
    2007-05-31  22:09
  4. Torolt_felhasznalo_836913
    Torolt_felhasznalo_836913
    2007. május 31. 22:0931.

    Sziasztok!

    A http://www.baranyhimlo.hu/hml/himlo/ovsomor oldalon találtok bővebb infót a betegségről. Ebből az is kiderül, hogy nem fertőz az övsömörös beteg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_610187
    Torolt_felhasznalo_610187
    2007. május 18. 16:1030.

    Sziasztok!

    Ha esetleg valakinek aktuális mi épp most néztünk utána, igaz bárányhimlő kapcsán. Szóval, nekünk azt mondta a doki, hogy az övsömör a SAJÁT - elraktározott - varicella vírusunk újra aktiválódása, ha valami legyengíti a szervezetünket (stressz, betegség). Nem lehet mástól elkapni.

    Üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_792836
    Torolt_felhasznalo_792836
    2006. augusztus 16. 09:0929.

    Na igen, a fájdalomcsillapító. Adtak valamit, már nem emlékszem, csak arra, hogy maximum 6 szemet szabadott belőle bevenni naponta. Így aztán szedtem egy másik fajtát is. 12 szemmel kibírtam a napot. Rettenetesen tud fájni!
    Viszont nekem elsőre fel sem ismerték. Igaz, csak egy vacak kollégiumi orvos látott, így aztán el sem különítettek a többiektől, csak aztán annyira fájt már a nyakam, hogy hazaküldtek végül, de annyi esze nem volt a nevelő tanárnak, hogy átkísérjen a bőrgyógyászati klinikára, ami kábé 20 m-re volt a kollégiumtól! Szóval az első tünetek után 7 nappal látott először szakorvos, valami szárító kencét írt fel, meg az injekciókat. 3 naponta kellett mennem vissza hozzá, hogy leszedegesse, ami már elhalt, de nagyon hosszú lefolyású betegség ez. Nekem 3 hétig tartott, de emlékszem, még úgy mentem vissza az iskolába, hogy a sebeim még nem gyógyultak be teljesen addigra sem. Szóval az a sofőr nem normális, ha így útnak indul!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640816 (19)
    2006-08-15  22:30
  7. Torolt_felhasznalo_792836
    Torolt_felhasznalo_792836
    2006. augusztus 16. 09:0128.
    Hát ez furcsa nekem is. Akinek ilyen betegsége van, az miért nem marad otthon, míg meggyógyul?
    Amúgy csak a lappangási ideje alatt fertőz, én úgy tudom. Nekem 14 éves koromban volt. 3 hétig voltam beteg, a nyakamon jött ki, tele volt a fejem, az arcom, a fülem, de még a hátam is hólyagokkal és rettenetesen fájt, de nem a pötty fáj, hanem ez a sz*r megtámadja az idegeket, úgy hogy nem is bírtam mozgatni a fejemet. Injekciókat kaptam rá minden másnap. Ismertem olyat, akinek a térdén jött ki, ő meg járni nem tudott hetekig, szóval nem értem én ezt az útitársat! Amúgy én is bárányhimlőssé tettem az egyik osztálytársamat vele, pont akkor jött ki neki, mikorra én meggyógyultam.
    előzmény:
    Kleopatra (11)
    2006-08-15  21:58
  8. 2006. augusztus 16. 09:0127.
    Ha már hegesedtek a "kelések", akkor nem fertőz.

    Ne használjanak egy törülközőt/ruhát, ne nagyon ölelgessék egymást, S ha lehet, akkor külön szobában legyenek (WC, fürdőkád, stb. miatt).

    előzmény:
    caillou (1)
    2006-08-15  21:29
  9. Torolt_felhasznalo_892937
    Torolt_felhasznalo_892937
    2006. augusztus 16. 08:1826.
    Én lézeres kezelést kaptam rá heti 2 alkaommal.A heg ott van,ed nem vészes.A derekamon volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_892937
    Torolt_felhasznalo_892937
    2006. augusztus 16. 08:1625.

    Igen,fertőző!

    Én voltam bárányhimlős is és övsömörös is!

    A uháimat,amik akkor hordtam,ki kellett dobnom...A családom lefertőtlenítette utánam a fürdőszobát.Egy hónapig kínlódtam vele.Ez az immunrendszer hiányosságára utal illetve gyengesgére.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. augusztus 16. 08:1524.
    igen, fertőz. nem úgy hogy rádlehell, hanem ha valamit megfog és utána megfogod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. augusztus 16. 07:3123.

    Amikor én övsömörös voltam,  akkor szoptathattam a lányom, pedig a mellbimbómon is volt pötty. Szerencsére nekem nem fájt annyira, így én nem is kaptam gyógyszert rá. Amikor másodjára kijött akkor még dolgozhattam is, pedig bölcsiben dolgozom..

    Azóta nyugiban van a szervezetem és mostanában már rég nem jött elő rajtam. Bár most, hogy ezt így leírtam....

    előzmény:
    caillou (1)
    2006-08-15  21:29
  13. 2006. augusztus 16. 00:5522.
    Igen, fertozo. De az elso ulesen ruhaban ulo sofor nem fogja megfertozni a ferjedet. De teged megfertozhet a te ferjed, ha o ovsomoros, mert gondolom, veled egesz mas a kapcsolata, tehat a te meztelen tested hozaerhet az o meztelen testehez. Igen, a holyagocskak fertoznek kozvetlen erintkezes alkalmaval. Nekunk volt egy ovsomoros paciensunk, gumikesztyut viseltunk, vigyaztunk, hozza ne erjuk a hatahoz, neki ott volt ovsomore. Senki nem kapta el. S
    előzmény:
    caillou (1)
    2006-08-15  21:29
  14. 2006. augusztus 16. 00:2621.
    ...akkor pláne ne reszkírozzátok meg! Igen fertőz, és tud fájni. Frászba voltam én is, mert anyámnak akkor volt amikor terhes voltam!
    előzmény:
    caillou (3)
    2006-08-15  21:43
  15. 2006. augusztus 15. 22:5320.
    Mint mindig, most is kissé kusza a helyzet.
    1. Anyósom kórházban van és nem tudjuk felhívni, hogy a párom volt-e bárányhimlős. Apósom meg nem tudja.
    2. Lehet máshogy is Pestre menni, de mivel a nyaralásunk alatt fejre álltunk az autónkkal, amiben árut is tudunk szállítani, ezért ez kicsit nehézkes. Ugyanis a kocsi totálkáros, de nagyon. Amúgy meg éppen egy ágyat kellene felvinni, amihez furgon kell és azzal meg végképp nem rendelkezünk.

    Nálunk ilyen egyszerűen és gondtalanul telnek a napok.
    Pont most mondta a párom, hogy látván a szerencsesorozatunkat, tuti biztos, hogy ő most ettől a két darab kézfogástól is elkapta a pöttyöket.
    De azért reméljük a legjobbakat. Ha tényleg elkapta, majd megírom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640816 (19)
    2006-08-15  22:30
  16. Torolt_felhasznalo_640816
    Torolt_felhasznalo_640816
    2006. augusztus 15. 22:3019.

    Hát mint kivülálló rögtön az jut az eszembe hogy másképp is lehet Pestre jönni de nyilván ha ilyen egyszerű volna akkor nem okozna nektek ekkora problémát. Egyébként azt írod - valószínű nem volt még bárányhimlős - tehát nem tudja pontosan?

    Manapság legtöbbször Telvirant írnak fől gyógyszernek (napi 5öt kell bevenni)és krémnek is. Meg fájdalomcsillapítót mert fájnak az idegeid. Nekem azért sokat segített nagyon. Igen ramatyul voltam.

    előzmény:
    caillou (16)
    2006-08-15  22:20
  17. 2006. augusztus 15. 22:2918.
    A férjednek volt már előtte bárányhimlője?

    Most már csak szimplán érdekel a téma, mert a férjem lemondta az utat.

    Nem vagyok idegbajos típus, de vajon két kézfogástól is el lehet kapni a vírust? És ha valaki nem tudja biztosan, hogy volt-e már bárányhimlős, akkor azt ki lehet deríteni?
    És miért nem illik éjjel fél 11-kor felhívni a háziorvosunkat?
    előzmény:
    Milu (17)
    2006-08-15  22:24
  18. 2006. augusztus 15. 22:2417.
    Nekem sem adtak semmi gyógyszert. Mondta a doki, hogy van valami gyógyszer, ami nem gyorsítja úgysem a gyógyulást, mivel vírusról van szó, így nem írja fel. Elővigyázatosságot sem javasolt fertőzésügyileg és más nem is kapta el, csak a férjem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640816 (15)
    2006-08-15  22:17
  19. 2006. augusztus 15. 22:2016.
    Ma volt orvosnál. Hogy mit kapott, fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy azért ment dokihoz, mert hólyagok vannak a hátán.
    Minden az út ellen szól, ugyanakkor nagyon fontos is lenne. Hogy legyen okos az ember?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640816 (15)
    2006-08-15  22:17
  20. Torolt_felhasznalo_640816
    Torolt_felhasznalo_640816
    2006. augusztus 15. 22:1715.
    Igen,igen ezt mondják az orvosok,külön törcsi meg hasonlók a hólyagok miatt valóban ez fontos. És mióta van övsömöre a sofőrnek? Szed rá gyógyszert,krémet? Nagyjából 2 hét plussz-mínusz lezajlik a dolog feltéve ha szed gyogyót. De anélkül nem is lehetne létezni. Iszonyat rossz,fáj.
    előzmény:
    caillou (14)
    2006-08-15  22:10
  21. 2006. augusztus 15. 22:1014.
    A helyzet az, hogy a topicnyitó hozzászólásomból kihagytam a beteg orvosának véleményét, hogy ne befolyásoljam a hozzászólásokat. Ő azt mondta, hogy ne használjon közös törölközőt a családtagjaival és fokozottan figyeljenek a fizikai érintkezésekre.

    Az "utazás" csak egy pesti út lenne, de elég nehéz lenne kihagyni a beteget, mert ő a sofőr és övé az autó, és a férjemet is, mivel neki meg muszáj Pestre mennie. Bár ezek után nagyon erősen elgondolkodott rajta, hogy tényleg annyira muszáj-e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_640816
    Torolt_felhasznalo_640816
    2006. augusztus 15. 22:0513.
    Bocsi most látom hogy átsiklottam azon a részen ahol említetted hogy a párod még nem valószínű hogy átesett a bárányhimlőn....hát azért én kihagynám azt az utazást biztos ami tuti. Vagy a fertőzött maradjon ki belőle...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640816 (10)
    2006-08-15  21:55
  23. 2006. augusztus 15. 22:0312.

    Még gyógyszert sem adnak mindenkinek rá.

    előzmény:
    Kleopatra (11)
    2006-08-15  21:58
  24. 2006. augusztus 15. 21:5811.
    Amikor édesapámnak övsömöre volt, a fertőző osztályra vitték. Érdekes, hogy az illetőt miért nem... 
    előzmény:
    caillou (1)
    2006-08-15  21:29

Címlap

top