Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kányádi Sándor
Még süt a nap...
Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.
,,Énektestü és ismeretlen
Ő, az igazi kedves mindig,
Szivünk ormán él s minket is
Szelid erővel odaindit.
Hogy meredekjén bátoritson
Szerelme mély mezőkre tárul,
Ilyenkor egy-egy üstököslány
Lelkönkbe hull a homlokárul.
Mosolya vizcsepptiszta tenger
S az ő szomoru mosolyába
Beléömlik minden más asszony
Tisztitó, éhes kacagása.
Szelid keze csak simogat majd,
Szeméből kibuggyan a kláris
S az én zenélő sebeimből
Kihajtanak a violák is."
(Megjelent: Szeged című lapunkban 1924. november 23-án.)
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
http://www.youtube.com/watch?v=hw g0U_1KJ9E
"Néha szavak nélkül kell megbocsátani.
Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat
és a jóvátételre igyekvő szándék apró
jeleit,s jelekkel felelni a jelekre.
Felejteni ott,ahol a felejtésre van szükség,
megróni máskor azt,akinek szüksége
van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás,mint a szeretet általában,
intelligens és leleményes.
És alázatos is,
legfőképpen talán alázatos."
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
A turkálóbanTéli napnak alkonyulatánál,Megállék a turkáló ajtajánál.
Vonakodva nézek szét a helyiségben,
Nem lát meg ismerős annak belsejében?
Bizony, jól sejtettem, rögtön észrevettem,
Főnök, s titkárnője ott turkálnak szemben.
S nejem barátnője... ki gondolta volna!
Mindig azt dicsekszi, mily jól megy a dolga.
Tőlem balra, néma méltóságban,
Volt barátnőm kutat csendben, egymagában.
Ahogy rám néz, vörös lesz a képe,
Olyan mintha égne, s folyna vére.
Mintha nem ismerne, lesütött szemekkel,
Folytatja munkáját szorgalmas kezekkel.
Odébb meg a szomszéd rám merengve nézett,
Mint ködön át a máramarosi bércek.
Hozzá fogok én is - itt egy derék gúnya,
Méretre jó lenne, csak lyukas az ujja.
No nézd a hasán is... egy jókora nyílás,
Azon át látom meg, hogy kilója hétszáz!
Boldog órák szép emléke képpen,
Ott turkáltam én is a tömeg közepében.
Egyre serényebben, egyre merészebben,
Úgy eltelt az idő, hogy észre sem vettem.
Nézelődésemben, fél szendergésemből,
Egy lelkesült kiáltás ver föl.
Jön a bála, jön a bála! - hangzék,
S majd felborítnak, amint feltekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Megindult a tömeg, s törtet egymáson át.
Bálabontás jövend... nagy cirkusz valóba`.
Bizony irigyelné az ókori Róma.
Szende ismerősim... kik még nemrég voltak,
Már nem restelkednek, nyomnak, löknek, tolnak.
Turkálnék a cuccból, mi új bálában vagyon...
De jobb ha hazamegyek, mert itt ütnek agyon!
Otthon a tévében buzgón meccset nézek,
Alvajárók ezek... mély altatást érzek.
Kis életet, mozgást, vajon hol keressek?
Ott hagyom a focit, hogy turkáljak egyet!
Nagyon jó
viccelödjünk
Felháborító, micsoda vendéglő ez! Pincér, azonnal hozza ide a panaszkönyvet!
- Igen, uram. Hanyadik kötetet parancsolja?
Pincér, hozzon nekem egy jó erős kávét!
- Igen, uram. Hány cukorral?
- Ha tényleg jó a kávé, akkor eggyel iszom.
- Igenis, egy kávé négy cukorral!
A pincér odamegy a vendéghez:
- Ennél az asztalnál egy öregember ült egy kisfiúval. Nem tudja hova lettek?
- Az öregember meghalt, a kisfiú meg én vagyok..
Egy házaspár betér egy vidéki vendéglőbe. Az asszonyka az étlapot nézegetve megkérdezi:
- Vajon milyen lehet itt a csiga?
A szomszédos asztaltól átszól egy férfi:
- Pincérnek van öltözve, asszonyom
Mondja, főpincér úr, milyen koktélt tud hozni száz forint alatt?
- Talán egy intelligenciakoktélt. Mindössze ötvenegy forint.
- Jó, megkóstolom.
A pincér kihozza az italt, a vendég belekóstol, majd azt mondja:
- De hiszen ez víz egy kevés citromlével!
- Na látja uram, máris hat
Köszönöm!Te is tetszik.
Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől,
hanem alkalmassá tenni őket azok leküzdésére."
(Gieber Györgyi)
*
"Két dolgot adhatunk gyermekeinknek,
gyökereket és szárnyakat!"
(Közmondás)
"A gyereknevelésben nincs jó vagy rossz. Hallgass a józan eszedre és az ösztöneidre, amikor a gyermeked igényeiről van szó!"
"A gyermekeknek nagyobb szükségük van a példaképre,
mint a bírálatra."
(Jaubert)
Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét
Hanem azt, hogy nem arattam sikert. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit. A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam,
Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget, Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom. A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok,
Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes. A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az időt,
Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom,
Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem. A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni,
Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem. A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem elhagytál engem,
Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted.
Nagyon szépeket válogatsz !
Szívből szeretni híven !
Nincs szebb égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni annyi, érte mindent föladni !
És szállni, fent sólyom szárnyon szállni, áldást találni!
Égig emeld a szíved ! Száguldj, szerelmünk hirdesd!
És így nyer értelmet végleg álom, boldoság, élet!
Szívből szeretni híven ! Nincs szebb, égni e tűzben !
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!
És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából.
Tévedni emberi dolog. Szeretni, még inkább.
De miért van az, hogy mégis ez a legritkább ?
Feltesszük a kérdést: mi az hogy szeretet..?
- mi legyen a válasz !... törődni valakivel? -
meglehet. Mondhatjuk még róla, érezni
másnak örömét, bánatát. Esetleg igyekszünk
átélni ki nem mondott fájdalmát. Akadály e a távolság ?
Nem !...- semmiképp nem az. Barátok közt mindegy,
mekkora az útszakasz. A szeretet úgy járja meg útját,
hogy nem lassítja közeg. Két ember közt oly gyors,
hogy észre sem veszed. Ha közel vagy, ha távol,
a szeretet utolér, ha mindkét barát ezt érzi szívének legmélyén !
Parancs János:
Ami hiányzik
igen, az hiányzik, az egészséges élniakarás,
a minden bajt legyűrő erő és remény,
ami átlendít a holtpontokon, és segít,
repít tovább, amíg csak lehet,
a veszteségeket tudomásul veszi,
de oktalanul nem bánkódik, nem álmodozik,
a következő lépést latolgatja, és csak azt,
ha kell, mindent újrakezdve, más irányban
indul el sietve, tépelődés és kétely nélkül,
mint a hegyomlás, mint a kilőtt nyíl,
vakon, céljának értelmét nem keresve,
csüggedetlen bizakodással, ravaszkodva,
csak tovább, csak előre, bármi áron,
mérhetetlen önbizalommal félresöpörve
az akadályokat, a vétlen útjábakerülőket,
hátra se pillantva, a végpontra se nézve,
lépésről-lépésre eredményesen, biztatóan,
igen, az hiányzik, a makacs élniakarás
Ne bántsa lelkedet nagy remények vágya,
Mert nem a jólétben van a szívek boldogsága!
Örömöt adhat egy kunyhó is eleget,
Csak a szív legyen sorsával elégedett!
Kísérje léptedet az égi vezér keze,
Ne bántsa szívedet a búnak fellege.
S ha mégis utadba bánat gyöngye akad,
Tűrj,mert bánat után,örömvirág fakad!
Számomra ismeretlen szerző tollából:
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul...
Legyen szép napotok gyönyörű idő van
Nagyon szép köszönöm,hogy elhoztad
Reményik Sándor - A menekülő
Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent, mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok
Képet nemenged felrakni
Egy kedves barátom oldaláról hoztam ezt a kis verset,sajnos a szerzőjét nem ismerem,de szeretném megosztani veletek
További szép estét
Bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Lesz egy ember, aki a szívedben mindig Veled él
Rátaláltál, megszeretted
Kis lelkében a nagy zűrt helyretetted
Veled él, és Veled marad
Mikor szemedből könnycsepp fakad
Nem felejt el, nem hagy cserben
Vigyáz Rá hogy szemed könnyet ne ejtsen
Vele élsz és vele halsz majd,
Az Élet ha az utadon végighajt majd
Nem beszél majd, nem is szól
Érzed mégis, hisz tudod jól
Hogy bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Szívedben mindig nyár lesz, elmenekül a gonosz tél
Továbblépsz majd, messze mész majd
Szavait nem felejted, sokszor hallod majd
Nem kell félned, nem kell várnod
Ő ott lesz:Szíved ki kell tárnod
Nem létező szavai kis távoli lelkének
Eljuttatják füledbe dalát, szomorú énekének
Ez az ének Rólad szól, a megélt dolgokról
Vigasztal is majd: Sose félj a holnaptól!
Amikor egyedül vagy, és csend bámul a falakról
Ne csüggedj, hisz tudod Te is nagyon jól:
Bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Az igaz ember, és a Szeretet mindig örökké él!
Meddő órán----------
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén. Tóth Árpád
Sziv
esen
Wass Albert:
Mindent újra kezdünk
Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra.
A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled.
Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk.
Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól...
Diane Loomans: Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést
Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést,
fenyegetés helyett
festegetésre használnám a kezem.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket,
hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám,
hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett
komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék,
sárkányt eregetnék,
réten kószálnék,
bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett
a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel,
hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném,
azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.
Ez nagyon tetszik!
Köszönet érte :)
Párizsban járt az ősz...
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Ady Endre
Szép napot kivánok mindekinek!
ŐSZ
Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,
valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,
valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.
Wass Albert
Szép álmokat
Őszi vágy
Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne...
Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.
( Wass Albert )
Isten nem ígért
Örökké kék eget,
Életünket átszövő
Virágosnövényeket.
Isten nem ígért
Napot eső nélkül,
Gond nélkül örömöt,
Békét jajszó nélkül.
De Isten erőt
Ígért a napra,
Munkára pihenést,
Fényt az utunkra,
Kegyelmet bajunkban,
Égi segítséget,
Nem múló részvétet,
Örök szeretetet."
(Annie Johnson Flint)
A kézben nyugszik még a kéz,
A szembe olvad még a szem
Mint mindörökre, végtelen;
S a lélek már csak félig itt,
Félig követi útjait
S jobb része mégis ezalatt
A búcsúzónál itt marad.
A viszontlátás oly nehéz,
A kézben nyugszik már a kéz,
A szembe olvad már a szem,
Mint mindörökre, végtelen.
S a lélek mégis fél, remeg,
Hogy őt csak álom csalja meg
S nem mer örülni igazán,
Hogy fel ne ébredjen talán... Majthényi Flóra