Postaláda

tamtamtam
Létrehozva: 2007. augusztus 23. 12:46
Olvasgatok itt mindenfélét, valaki azt írja, hogy kapott egy fizetési felszólítást sima levélben, vannak, akik azt tanácsolják neki, hogy ne fizessen, mert csak azt a levelet kell komolyan venni, ami tértivevényesen érkezett, stb.

Ennek kapcsán azon töröm a fejem, hogy egyáltalán köteles egy lakás tulajdonosa/lakója postaládával rendelkezni? Mi van, ha egyszerűen nincs neki, legalábbis átmenetileg, mondjuk néhány héten vagy hónapon keresztül? Ami volt, azt feltörték, elromlott a zár rajta, és mondjuk nem akarja megjavíttatni, vagy nincs rá pénze, stb., az indok szabadon választható.

Tehát mi van, ha nincs postaládája, és olyan levele érkezik, amit nem az ő érdeke elolvasni, hanem a feladó érdeke, hogy elolvassa a címzett? Akkor a feladó nyilván tértivevényesen adta fel, rendben. Jön a postás, a címzett nincs otthon, hogy átvegye, ezért a postás be akar dobni egy értesítést arról, hogy mikor és hol vehető át a küldemény. Na jó, de hova dobja be ezt a cetlit, ha nincs postaláda? Mondjuk a bejárati ajtón sincs olyan kis levélbedobó nyílás. Vagy mondjuk egy olyan sokemeletes társasházban lakik az illető, ahol a kapun még csak-csak bejut a postás, viszont a 8. emeleten levő folyosót lezáró ajtón vagy rácson már nem. És mondjuk a szomszédok sincsenek otthon, akikhez talán becsengethetne, hogy legyenek szívesek átadni a cetlit az illetőnek, ha találkoznak vele (bár nem tudom, hogy ilyet megtehetne-e). És maga ez a kis cetli különben sem egy olyan nagyon hivatalos valami, mint maga a tértivevényes levél, nem igaz? Tehát ha meg is kapja a címzett a szomszédoktól, akkor is dönthet úgy, hogy nem megy el a postára a levélért, hiszen sejti, hogy neki ebből csak kára fog származni.

Szóval azt szeretném megtudni, hogy köteles-e mindenki postaládát fenntartani, vagy levélbedobó nyílást szereltetni a bejárati ajtóra, vagy más módon lehetővé tenni, hogy a postás legalább egy ilyen cetlit ott tudjon hagyni neki, vagy nem?

Ha igen, akkor hol van ez előírva?

Ha meg nem, akkor innentől kezdve nincs is semmilyen lehetősége egy akármilyen cégnek, vagy akár állami hivatalnak arra, hogy postai úton fizetésre kötelezzen akárkit? Vagy hogy van ez?
63 hozzászólás
  1. Torolt_felhasznalo_745615
    Torolt_felhasznalo_745615
    2007. augusztus 23. 13:3626.

    Vagy belehajítják az ajánlott levelet csak úgy és kész.....

    Legalábbis nálunk rendszeresen előfordul az is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820099 (19)
    2007-08-23  13:24
  2. 2007. augusztus 23. 13:3727.

    Nem tudom, hogy "kötelező"-e a postaláda?
    Nekünk van, a postás pedig állandóan nyitva hagyja, ahogy bedobja a levelet - kertes ház - szarik rá, hogy pl. zuhog az eső.

    Ajánlott levél: nem tudom mi alapján szelektálnak, de nagyon sok ajánlott levelet bedobnak, minden aláírás nélkül.
    Ja meg az elsőbbségi ajánlott, férjem küldött egyet - kb. 1,5 hónapja - és szőrén-szálán eltünt !

    Én személyszerint nagyon várom, hogy más "szolgáltató" is legyen ezen a területen, mert nagyon nem tetszik amit a Magyar Posta csinál, illetve nem  csinál...

    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  3. 2007. augusztus 23. 13:3828.
    jah.. és akkor Te vagy a hibás, ha nem fizetsz.. meg tényleg gáz, ha személyes cuccod másnál landol..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745615 (25)
    2007-08-23  13:35
  4. Torolt_felhasznalo_820099
    Torolt_felhasznalo_820099
    2007. augusztus 23. 13:3929.
    A www.posta.hu oldalon sok hasznos információ van, többek között az is, hogy az ajánlott levél milyen esetekben kézbesíthető levélszekrény útján.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745615 (26)
    2007-08-23  13:36
  5. 2007. augusztus 23. 13:4030.

    Lehet kérni továbbküldést, ha költözöl. 1-3 hónap időtartamra, olyan 500 Ft/hó díjért. Bemész a postára és egy nyomtatványt kell kitölteni, kifizeted a díjat és van időd átjelenteni mindenütt - legalábbis Te úgy gondolod mindenütt megtetted - az új címet.

    előzmény:
    n1 (14)
    2007-08-23  13:18
  6. Torolt_felhasznalo_820099
    Torolt_felhasznalo_820099
    2007. augusztus 23. 13:4031.
    Írásban tegyél panaszt a helyi postavezetőnél, vagy a posta központi ügyfélszolgálatánál, és orvosolják a problémát. (Tapasztalat!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745615 (25)
    2007-08-23  13:35
  7. 2007. augusztus 23. 13:4032.

    Szia! A postáról szóló Kormányrendeletben benne van, hogy köteles vagy levélszekrényt felszerelni. Sőt a műszaki paraméterek is, milyen bedobó nyilás, milyen magasra stb... A levelekről:

    Sima levél: semmilyen azonosítószáma nincs, sem felvételét, sem a kézbesítését nem lehet kimutatni.

    Ajánlott levél: Van egy azonosítószáma tehát felvétele és kézbesítése kimutatható. Megfelelő műszaki állapotú levélszekrénybe kézbesíthető. Erre mondhatod, hogy nem kaptad meg. Az elveszésért kifizetik a feladónak az elveszésért járó kártérítést. Ha azt állapítják meg, hogy a levélszekrény nem volt alkalmas a külemény elhelyezésére, akkor ezt az összeget a kézbesítő fizeti.

    Tértivevevényes levél: Ez az rózsaszínlap, a küldemény csak aláírás ellenében kézbesíthető.

    Hivatalos irat: Egyes szervek (önkormányzat, bíróság stb) adhatja fel, szintén aláírásra kézbesíthető. annyiban tér el a sima tértivevénytől, hogy ha ez "nem kereste" jelzéssel megy vissza a feladóhoz, akkor ahhoz jog következmény fűződik. Tehát ha nem veszed át, attól a tartalma még vonatkozik rád.

    Értesítő: ha nincs levélszekrény akkor a kézbesítő mondjuk ajtó résbe rakja az értesítőt... stb. Nyilván ezt elfújhatja a szél stb. Az értesítő elveszését azért nem tudod a postára tolni, mert a levélszekrényről Neked kell gondoskodni.

     

     

    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  8. 2007. augusztus 23. 13:4133.
    Azért ilyen egyszerűen nem lehet meglógni pl. fizetési kötelezettség alól. Ha bizonyíthatóan tartozol valakinek, akkor bírósági végrehajtást is kérhet ellened, amit már nem szegény postás hajt végre...
    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  9. 2007. augusztus 23. 13:4334.
    Levelet a posta nem semmisít meg 5 nap után. Könyvelt küldeményt 10 munkanapig őriznek és utána visszaküldik a feladónak. Sima levélnél előfordulhat, hogy nincs a küldeményen feladó és nem lehet visszaküldeni. Ezeket a leveleket egy központi helyen őrzik, és a törvényben előírt ideig őrzik és utána valóban megsemmisítik.
    előzmény:
    ocean (22)
    2007-08-23  13:31
  10. 2007. augusztus 23. 13:4435.
    Szerintem megoldja a postás a postaláda nélkül is, nénikémék nyaralót vettek, felújítás alatt nem volt postaláda. Odaadta a szembeszomszédnak az értesítést.
    És maga ez a kis cetli különben sem egy olyan nagyon hivatalos valami, mint maga a tértivevényes levél, nem igaz? Tehát ha meg is kapja a címzett a szomszédoktól, akkor is dönthet úgy, hogy nem megy el a postára a levélért, hiszen sejti, hogy neki ebből csak kára fog származni.

    Ez mind szép és jó, csak ha nem keresed a levelet 10 napig asszem, visszaküldik a feladónak, ő pedig úgyveszi, hogy te nem akarsz fizetni és bíróságra viszi a dolgot.
    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  11. Torolt_felhasznalo_820099
    Torolt_felhasznalo_820099
    2007. augusztus 23. 13:4636.
    előzmény:
    ocean (22)
    2007-08-23  13:31
  12. 2007. augusztus 23. 13:4637.
    akkor ez történt.. az 5 napban nem voltam biztos. de akkor ezek szerint 10 nap volt..
    előzmény:
    figuse (34)
    2007-08-23  13:43
  13. n1
    n1
    2007. augusztus 23. 13:4738.
    miért írtam már megint egy topikba????annyiszor mondtam már,hogy soha többet!!!!!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. augusztus 23. 13:5039.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_539111 (17)
    2007-08-23  13:23
  15. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 13:5140.

    Emlékszik még valaki mi történt pár éve Angliában?

    Egy lusta kutya postás nem hordta ki a leveleket és egyebeket évekig, hanem minden reggel beborította  az egész táska tartalmát egy használaton kívüli pince ablakán.

    És a kisvárosban az ég világon senki nem gyanakodott a postásra, hogy miatta nem kap levelet a szeretteitől /vagy nem azoktól/,  ünnepekre képeslapot stb.

    Korán reggel már végzett is a  dolgával, rém elégedett lehetett a fizetésével is, és élt boldogan addig, míg egyszer le nem ment valaki a pincébe...

    Itt nálunk elképzelhetetlen, hogy egy nap ne lássunk postást cikázni a házak között, de ők valahogy megvoltak a látványa nélkül.

    Ott gondolom nem is kell annyira komolyan venni a Postát, mint itt..

    előzmény:
    tamtamtam (1)
    2007-08-23  12:46
  16. 2007. augusztus 23. 13:5341.
    nem is olyan régen itt is volt rá példa, hogy Érden hány levelet találtak, amelyek nem jutottak el a címzetthez, s már csak megsemmisítésre vártak..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (40)
    2007-08-23  13:51
  17. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 13:5842.

    És gondolom felelőse nincs az ügynek...

    Szegény címzettet meg mi minden sújtja...

    előzmény:
    ocean (41)
    2007-08-23  13:53
  18. 2007. augusztus 23. 13:5943.
    Érd az egy picit más... ott erdőbe vagy nem tudom hova rakta ki a kézbesítő a leveleket.... Előszokott ez fordulni néha, de azért ez messze nem általános...
    előzmény:
    ocean (41)
    2007-08-23  13:53
  19. 2007. augusztus 23. 14:0244.
    miért lenne Érd más, mint bármely más hely? ... még jó, hogy nem általános!
    előzmény:
    figuse (43)
    2007-08-23  13:59
  20. 2007. augusztus 23. 14:0345.
    Még egy kérdés:

    (4) Ha a címzettnek nincs - az (1), illetve a (2) bekezdésben foglaltnak megfelelően elhelyezett és megjelölt - levélszekrénye, a postai szolgáltató 30 napos határidő kitűzésével, igazolhatóan felszólíthatja a címzettet megfelelő levélszekrény felszerelésére.

    Hogyan szólít fel engem a posta, hogy szereljek fel levélszekrényt, ha egyszer nincs levélszekrényem, amibe a felszólítást bedobhatná a postás?
    előzmény:
    Gervay (23)
    2007-08-23  13:31
  21. 2007. augusztus 23. 14:0546.
      bemondják a hangosbemondóba!
    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2007-08-23  14:03
  22. 2007. augusztus 23. 14:0547.
    előzmény:
    banánosJOE (46)
    2007-08-23  14:05
  23. Torolt_felhasznalo_969553
    Torolt_felhasznalo_969553
    2007. augusztus 23. 14:0548.

    És ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy mennyivel jobban járt volna, ha azokból csinál gyújtóst fázós esteleken...

    Sose derült volna ki, és milyen szép kép, pattog a tűz, előtte hintaszékben a postás békésen olvasgatja körzete leveleit...

    előzmény:
    figuse (43)
    2007-08-23  13:59
  24. 2007. augusztus 23. 14:0649.
    egész hangulatos képet varázsoltál elém a téma ellenére
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969553 (48)
    2007-08-23  14:05
1 2 3

Címlap

top