Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dézsás, kerti és szobanövé

foltosocsk
Létrehozva: 2007. szeptember 27. 11:01

 Kedves Társaim, barátaim! 

Nekem szórakozás a virágokkal való törődés! Nektek is? Akkor, jó helyen jártok! 

Amatőrként adjunk tanácsot, segítséget, palántát, magokat, dugványokat egymásnak, csere-beréljünk, hisz ezekben már sikeresek vagyunk, ugye? 

Persze, egyebekről is lehet szó, megosztjuk örömeinket, gondjainkat.

Hát, indulhatunk! 

  1. 2007. szeptember 27. 12:0426.

    7 éve telepítettük a kertet/ szakember segítségével/

    Azóta sok-sok változáson ment át.Nagyon meszes a talaj, jó pár növény nem bírta. Kitapasztalom, melyek szeretnek itt "lakni", azokat terjesztem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (19)
    2007-09-27  11:52
  2. 2007. szeptember 27. 12:0325.

    Te sem panaszkodhatsz!

      Ötletes a kerted, .Gyönyörű lesz a hibid, szép  a színe.Majd, ha több virágot bont egyszerrel! 

    Én teleltetem az ilyeneket, mert hűvösben szeretnek lenni.

     

    Kedvelem én is a hajnalkát, jövőre a gyerek/ unoka/ hintájához árnyékolónak fogok vetni hajnalka-magot.Köszi az ötletet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783747 (18)
    2007-09-27  11:49
  3. 2007. szeptember 27. 11:5924.
    Nekem meg nem is válaszoltál. 
    előzmény:
    foltosocsk (20)
    2007-09-27  11:52
  4. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:5823.
    Pici magnóliám már nekem is van.... remélem túléli a telet
    előzmény:
    foltosocsk (21)
    2007-09-27  11:53
  5. 2007. szeptember 27. 11:5622.
    Köszönöm a válaszodat!

    Nekem a hagymás növények a kedvenceim. Tavasszal gyönyörű a kertünk, tele van tarkabarka tulipánokkal. Fotót most nem tudok sajnos mutatni, mert nem otthonról írok, de egy nagy csokor tulipánt küldök nektek
    előzmény:
    foltosocsk (15)
    2007-09-27  11:42
  6. 2007. szeptember 27. 11:5321.

    Az a bokor a magnólia.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_565326 (16)
    2007-09-27  11:47
  7. 2007. szeptember 27. 11:5220.
    Bocs, kicsit lassú a net, azért kell várni a hsz-ra! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:5219.

    Mi is tavasszal kezdjük az igazi kertrendezést, mert az idén nem nagyon futotta az időnkből... de elég jó nagy valóban.

    A tied továbbra is csodaszép, a részűk miatt nagyon látványos is lehet, klassz... biztos sok idődbe telt, amíg ilyen lett

    előzmény:
    foltosocsk (17)
    2007-09-27  11:47
  9. Torolt_felhasznalo_783747
    Torolt_felhasznalo_783747
    2007. szeptember 27. 11:4918.

    Szia! 

    Gyönyörű a kerted Mi sajnos csak tavasszal kezdjük a kertrendezést. A hibiszkuszt, télen lakásban tartod vagy telelteted? 

    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01
  10. 2007. szeptember 27. 11:4717.

    Elég nagy  a kerted, van benne "szórakozni" való! 

    A miénk 310 négyszögöl, de teraszos kiképzésű, és a rézsűk is beültetettek.

    Ez tavaszi kép,  nem mostani!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (9)
    2007-09-27  11:35
  11. Torolt_felhasznalo_565326
    Torolt_felhasznalo_565326
    2007. szeptember 27. 11:4716.
    Nagyon-nagyon szép.. mi is most költöztünk, most még az építkezés tart ugyan de 7végén már gazoltam a föld kupacot:-) Azt a fát ami bem oldaladon van és a kép címe a tavasszal, hogy hívják, nagyon tetszik. ill szeretnék majd tanácsot kérni, úgy tervezem, h egy teljesen letisztult kertet szeretnék mediterrán növényekkel, dézsákban apró gyümi bokrokkal, mint pl eper, málna, és olyat is szeretnék amiben levendulák vannak, gyógy- és konyhai fűszernövények. Tehát a földbe 1-2 gyümi fán kívül nem nagyon szeretnék semmit inkább, kaspókba dézsákba, szerintetek?
    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01
  12. 2007. szeptember 27. 11:4215.

    Szia!

    Tavasszal szoktak nálam tetvesedni, minden praktikát bevetek, időnként permetezem is, ha a lemosás nem segít. Nagyon szeretik a napot, a sárgát féltem a legjobban, azt kissé árnyékos, de világos sarokban tartom.

    Nem lehet tudni, kinyílik-e? Másoknál az orgona hozta a virágjátA múlt héten! 

    előzmény:
    zsofka@ (8)
    2007-09-27  11:31
  13. 2007. szeptember 27. 11:3914.
    Várlak este, bár nem leszek itt mindig! Ez nem fenyegetés ám!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_513033 (12)
    2007-09-27  11:38
  14. 2007. szeptember 27. 11:3813.
    Akkor itt jó helyen jársz, biztosan többen leszünk, és ellátunk hazsnos tanáccsal.Köszönöm a dícséretet.A párom érdeme  /is/ mert engedi , hogy ezt műveljem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (9)
    2007-09-27  11:35
  15. Torolt_felhasznalo_513033
    Torolt_felhasznalo_513033
    2007. szeptember 27. 11:3812.
    Itt vagyok,most dolgozom de este jövök.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. szeptember 27. 11:3711.

    Gyönyörű a kerted és a hibiscuszaid álomszépek.

    Látom nem csak szereted értesz is hozzájuk. A hibiscus nagyon kényes és nagyon sok napot igényel?

    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01
  17. 2007. szeptember 27. 11:3610.
    Elég régóta gyűjtöm, amerre járok, vadyászom, aztán szaporítgatom is, több-kevesebb sikerrel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (6)
    2007-09-27  11:29
  18. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:359.
    csak a nem létező kalapomat tudom megemelni előtted, hogy ilyen gyönyörű kertet varázsoltál... Én vidéken lakom, 240 négyszögöles a telek. Tavaly októberben költöztem oda, és inkább a házzal voltunk eddig elfoglalva, mint a kerttel. De jövő tavasszal én is beindulok! Vannak nekem is növényeim, de nem igazán mennek semmire... leszámítva a banánfámat  :-)
    előzmény:
    foltosocsk (7)
    2007-09-27  11:31
  19. 2007. szeptember 27. 11:318.
    Sziasztok!

    Csodaszépek a virágaid! Nekem a hibiscusok mindig megtetvesednek, nem maradnak meg, pedig én is nagyon szeretem őket.
    A hétvégén észrevettem a tavasszal vásárolt jácintomon hogy újra hajt, pedig nem is locsoltam. Most adtam neki vizet. Szerintetek mennyi az esélye, hogy virágba borul alig 6 hónap pihenés után?
    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01
  20. 2007. szeptember 27. 11:317.
    Van képed bármilyen növényedről? Erkélyed van, vagy kerted, teraszod...A miénk ilyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (4)
    2007-09-27  11:26
  21. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:296.

    uhhhhh, a szavam is eláll... nagyon szépek

    Hogy ettél szert ennyi félére?

    előzmény:
    foltosocsk (5)
    2007-09-27  11:26
  22. 2007. szeptember 27. 11:265.
    Van még tovább.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:264.
    persze, mutasd :-))
    előzmény:
    foltosocsk (3)
    2007-09-27  11:16
  24. 2007. szeptember 27. 11:163.
    Igen, van más színekben is.Megnézed?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211069 (2)
    2007-09-27  11:14
  25. Torolt_felhasznalo_211069
    Torolt_felhasznalo_211069
    2007. szeptember 27. 11:142.
    gyönyörűek a hybiszkuszaid, én is vágyom egyre   Máris beteszem a kedvenceim közé ezt a topikot
    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01

Címlap

top