Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Álmaim jelentése

Torolt_felhasznalo_137140
Torolt_felhasznalo_137140
Létrehozva: 2008. november 12. 08:31

Jó reggelt!

 

Már két éjszaka folyamatosan álmodok, és emlékszem is rá, pedig már régen "nem álmodtam". 

 

Először azt álmodtam, hogy egy egyre jobban világosodó, de egyúttal egyre jobban szűkülő folyosón vezetnek engem, majd mutatnak egy akkora lyukat, hogy alig tudok benne megfordulni, aminek az egyik fala hiányzik, és dróthálóval van kipótolva, hogy abban kell aludnom, az lesz a szobám. A dróthálón befújta a szél a vizes faleveleket, ősz volt. Én nagyon sírtam, hogy nem akarok ott aludni. Ezért kirohantam, valahogy megtaláltam a kivezető utat és egy nagyon nagy szobában találtam magam, ahol sok-sok kanapé volt, némelyik még üresen, és sok ember. Kértem, hogy hadd aludjak inkább itt, és megengedték.

 

Másodszor pedig azt álmodtam, hogy a valós garázsom ajtaja alól folyik ki a vér. Szaladtam ki, és akkorra már tárva-nyitva volt az ajtó, a bent lévő (valós) autómban pedig, a vezetőülés helyén egy jókora kereszt van.

 

Van itt valaki, aki ezeket komolyan meg tudná fejteni? Nagyon kíváncsi lennék rá. 

  1. 2008. november 12. 17:5826.

    Az első álmodról nekem is a születésélmény jutott eszembe!

     

    Egyébként mindenkinek egyénileg kell megfejteni az álmát, próbálj arra rájönni, hogy számodra mit jelentenek, milyen üzenetet hordoznak a szimbólumok. 

     

    Az elfolyó vér az elfolyó életerőt is jelentheti. Pihenjél, pótold a kiesett energiáidat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  2. -1-
    -1-
    2008. november 12. 09:1825.
    Volt régen egy táncdal, aminek a szövege így szólt: Megmondtam előre,...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (24)
    2008-11-12  09:14
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 09:1424.
    Talán kezdenek megvalósulni a "valós" álmaid, amiket itt hintettél el a topikjaidban?
    idézet:
    -1- (21)
    2008-11-12 08:57:44
    Hátast dobok
    előzmény:
    -1- (21)
    2008-11-12  08:57
  4. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 09:0223.
    Ezen is gondolkozom még, és köszi!
    előzmény:
    zsaki71 (20)
    2008-11-12  08:54
  5. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 09:0122.
    Fúúúú, hááát...még rágom, de köszi
    előzmény:
    kuczorka (19)
    2008-11-12  08:53
  6. -1-
    -1-
    2008. november 12. 08:5721.
    Talán kezdenek megvalósulni a "valós" álmaid, amiket itt hintettél el a topikjaidban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  7. 2008. november 12. 08:5420.

    Szia!

    Elszántan szeretnél menekülni egy folytonosan visszatérő helyzetből vagy szeretnél megszabadulni egy régóta "benned lévő" viselkedésmintától. Lehet sokszor üresnek és kiégettnek érzed magad, keresdd meg a problémádat! Ha sikerül megszabadítanod a lelked ezektől a dolgoktól az álmaid is szebbek lesznek.

    Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  8. 2008. november 12. 08:5319.

    Hát nem vagyok egy Sigmund... de az első nagyon hasonlít egy születés élményhez, a tiédhez, a végén pedig egy ágyban nyugszol meg, lehet, hogy sokat hurcibáltak anno (a régi babamérlegek pedig olyan dróthálószerűek voltak)! A második: a ház általában a tested- tehát te vérzel- lehet, hogy ez csak menstruáció- és a kereszt az üléseden jelzi, hogy ennek nem örülsz, de te döntöttél így.... na?

    Megváltoztassam a monogrammomat? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  9. 2008. november 12. 08:5118.
    nem. Hanem azt mondom: minden cselekedetnek meg van a maga gyümölcse.+Isten hosszú tűrő, de a türelme véges.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (17)
    2008-11-12  08:48
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:4817.

    Azt mondod Isten nem ver bottal?

     

    Vagy inkább késik, de nem felejt?

    előzmény:
    SidneyS (14)
    2008-11-12  08:45
  11. 2008. november 12. 08:4716.
    Tedd azt amit jónak látsz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (15)
    2008-11-12  08:47
  12. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:4715.

    Nem követtem el semmilyen bűncselekményt, hogy nálam a "tetteim következményeiről" lehessen beszélni.

     

    Na de majd megkérdezek tényleg valami szakembert az álmaim ügyében. 

    előzmény:
    SidneyS (14)
    2008-11-12  08:45
  13. 2008. november 12. 08:4514.
    A tetteivel és annak következményével kapcsolatos a dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (5)
    2008-11-12  08:40
  14. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:4413.
    Fórumozók ők is? Akkor már rájuk keresek. Nagyon kíváncsi vagyok ugyanis
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (11)
    2008-11-12  08:43
  15. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:4312.
    oké
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (9)
    2008-11-12  08:42
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:4311.
    St bleu  vagy jasmin volt, ha jól emlékszem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (6)
    2008-11-12  08:40
  17. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:4310.
    Nos, egy tányér levest az egyik előtt, a másik előtt meg már nem tudom, de nem ettem dugig magam, mert mostanában szinte semmit se eszek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (8)
    2008-11-12  08:41
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:429.
    Óvakodj a törpétől !!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (7)
    2008-11-12  08:40
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:418.
    Mit vacsoráztál  az álomkép előtt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (4)
    2008-11-12  08:39
  20. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:407.
    Még csak az kéne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (5)
    2008-11-12  08:40
  21. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:406.
    Tohonya drága, és hol van az az szakember??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (3)
    2008-11-12  08:38
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:405.
    Naaaaaa mostmár súgja meg valaki! Ha azt mondod hogy gyilkosság áldozata lesz hátast dobok
    előzmény:
    SidneyS (2)
    2008-11-12  08:38
  23. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 08:394.

    Nem igazán értelek. Miért voltam én okosabb?

     

    Amúgy meg direkt kértem, hogy valaki fejtse meg, ha nem fejted meg, minek írsz?

    előzmény:
    SidneyS (2)
    2008-11-12  08:38
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 12. 08:383.
    Liandra drága van az NLCnek erre "szakembere" miért nem Őt kérdezed. Annyi álomfejtő  jó és rossz szakirodalom van hogy az csak naaaaaaaaaaaa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  25. 2008. november 12. 08:382.

    Én szóltam-te "okosabb" voltál.

     

    Jobb ha nem tudod a valódi jelentését és nem is fogod belőlem kiszedni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31

Címlap

top