Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyesítsétek I. egyházait
2004-02-13 14:511.
Torolt_felhasznalo_227733
Létrehozva: 2004. február 13. 14:51
Ez az egyetlen lehetőség.... Mindegy, hogy katolikus, vagy buddhista, hindu, avagy iszlám, a megkülönböztetés, ítélet, az ítélet pedig ellentéteket szül. Az ellentétek haragot, a harag pedig háborút. Kezdjétek ti el egyesíteni Isten egyházait....
Én úgy nézem, még az első osztályon sem vagyunk túl!
Az emberiség tanítása már akkor befejeződött, amikor az utolsó szent könyv is elkészült.
A példát és a tanítást már minden vallás megadta. Ez a vezérfonál.
Igazad van, hogy egyéni szinten kell befogadni és megélni!
Kedves macsek 77!
Akkor, amikor mindenki egyéni szinten befogadja és éli az isteni igazságot, az egyházak maguktól feloszlanak, és eggyé válik az emberiség.
Valahol ez jelenti azt, hogy eljön az Isten Országa.
Most hiába szünteted meg az egyházakat. Sok millió ember van aki még nincs azon a szellemi fejlettségi szinten, hogy önállóan, magától integrálja a szellemi tanításokat. Nem tudnak önállóak lenni, vezetőre, szertartásokra van szükségük.
Amíg ilyen emberek is vannak, addig szerintem nem szabad megszüntetni az egyházakat.
Ha annyira az isteni terv ellen lennének, már biztosan történt volna valami. /Mint pl. az Ószöv. -ben, ilyenkor jöttek dörögni a próféták, és történtek egyéb kinyilatkoztatások. :-)/
Pl. nem véletlenül erőlködnek a Vatikánban sem, megújulási mozgalmak vannak, stb. Érzik ők is, hogy valami nem jól működik. Református és más nagy egyháznál meg nem tudom mi a helyzet. Talán még a zsidóknál van ilyen pl. a neológok, ahol nő is lehet rabbi és egy csomó dologban rugalmasabbak, mint az ortodoxok, v. hászidok.
A tragikus, hogy nőnek ki a földből Hit gyülik, J. Tanúi és egyéb romboló tényezők, akik még jobban béklyóba verik a híveiket, nemhogy felszabadítanák szellemileg.
Mit szóltok?
Jó veletek együtt gondolkodni!
Kellemes hétvégét, hétfőn jövök vissza. Haza kéne már mennem, nem "illik" pénteken ilyenkor még bent lenni az irodában! :-)
Üdv: Vic
Élősködnek rajtunk. Belénk beszélnek elméleteket, történéseket, a saját érdekeik szerint. Kezdjük újra az egészet, tiszta lappal. :)
(mielőtt emiatt magyarázkodnom kellene: NEM a vallást akarom megszüntetni!!!)
Ha csak ezeket sikerülne vmi magyar egyházzá összegyúrni, az is hihetetlen lenne. . .
Pl. a KWHE-t hogyan gyúrod bele??? Kelta Wicca Hagyományok Egyháza. . .
Lehetetlen vállalkozás és nincs is rá szükség!
cinca
Egyszerinek és megismételhetetlennek lettünk teremtve, ezért nem lehet mindenkit egyféle Istenhitre bírni.
Toleranciára és a saját IGAZ hiten keresztül a másik hitét tiszteletre bírni, azt már igen!
Illetve, aki IGAZ hívő(nem az aki mondja, hanem aki teszi)
az toleráns is. Azok akikről a híradók szólnak, azok csak valakik érdekei szerint cselekednek.
Lásd: Palesztinok lemészárlói, zsidókat robbantó palesztinok, protestánst gyilkoló katolikus és fordítva, szunnitát verő siíta,
és sorolhatnám. Ezek nem igaz hívő muzulmánok, nem igazhívő zsidók, katolikusok, protestánsok, hanem valakik érdekei szerint cselekvő tévelygők.
Az igazhívők az IGAZIAK élik a mindennapjaikat, imádkoznak, betartják vallásuk szabályait, dolgoznak, és baromira nem érdekli őket és nem zavarja, hogy milyen hitű a szomszédja, barátja, munkatársa. Nem hőbörög és uszít a parlamentben, nem gyújtogat, robbant, hanem éli az életét. És tudja, hogy EGY AZ ISTEN és sok úton lehet Őt megtalálni.
Írom ezt, mint keresztény, katolikus.
Egyet értek gotinagyival.
Az Újszövetségben is benne van, szt Pál Korinthusiakhoz írt I. levelében: (Szeretethimnusz)
"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
1Kor 13. 2
. . .
Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is.
1Kor 13. 10
Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér.
1Kor 13. 11
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait.
1Kor 13. 12
Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.
1Kor 13. 13
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet. "
Azt hiszem a faji, vallási üldöztetések, ezt a gyermekkorban levést
bizonyítják.
A vitáról.
Minden vallás szent könyvében benne van, hogy egy az Isten.
Pl. a Koránban. Biblia: Halld Izrael, az Úr a Te istened az Úr az egyetlenegy. ( Ez a semá Jiszróél olyan ima, mint a keresztényeknél a Miatyánk. ) A Tízparancsolat ami ránk, keresztényekre is érvényes, így kezdődik.
A baj ott van, amikor valaki azt kezdi el hirdetni, csak az ő vallása az igazi, csak az ő Istene az egyetlenegy.
Tehát, nem a vallásokkal van a baj, hanem azzal ami a fejünkben, meg az egónkban van. És valljuk be, a töredékesnél is kevesebbet tudunk Istenről.
Ismeritek a vakok és az elefánt történetét?
Vallasi haborura utoljara a kozepkorbol emlekszem, es az mar akkor sem a vallasrol, hanem a hatalomvagyrol (es persze a zsakmanyrol) szolt.
A vilagot megvaltani nem kell. Esetleg a megoldas a vallasban lenne? Nem hiszem. Mi lesz az ateistakkal? Hol van itt a gondolat, vallas es velemeny szabadsag?
Én nem tudok nagy szavakat használni, csak próbálok az érzéseimre hallgatni. Tiszteljük egymást annyira, hogy nem szólunk bele más hitébe!
Előbb utóbb mindenki eljut arra a küszöbre, mikor ráébred, hogy mi is az igazság. Ha nem ebben az életében, hát majd a következőben( ha lesz időnk. . . )
a felnövekvő nemzedéket kellene a szeretetre, empátiára, nevelni, hogy ne a pénz legyen az Istenük, mint az emberek többségének.
Főleg a szeretetre, és mindegy, hogy milyen a bőrszine, a szeme vágása, EMBEREK vagyunk, és valahol mindenki egyet akar, akár bevallja, akár nem!
S honnan tudod hogy az emberiseg magasabb fokra jutasra jogosult? Mert te szerinted igy lenne jobb? Akkor mar megint kivontuk az Istent a parbeszedbol.
Akkor már lehetsz ateista is, aki "emberi" értékeket képvisel.
Vagy inkabb uj vallast inditanal "The New Religion" vagy "Helmer" nevvel, es Brusszelben leraknak az alapokat, hogy mostantol miben kell hinni, ki mennyi papot kuldhet, stb, stb, stb. . . ?
Mert az mar "man made" lenne. . . . . . s onnantol mar nem valla's.
Szerintem mindenkit hagyni kell, hogy szabadon gyakorolhassa a vallását. Nem kellene éppen Isten nevében egymásnak esni. Ez persze csak utópia. :-(
Tisztességesen kell élni. Mindenkinek legyen a magánügye, hogy Allahban hisz, Jehovában vagy valami általános "magasabb erőben".
Erre vannak törekvések, de néhány évszázadnak el kell telnie hozzá. . . már ha van még annyi időnk.