Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Energiavámpír ismervei
Létrehozva: 2009. szeptember 10. 16:45
Sziasztok!
Manapság divatos
a fárasztó embereket,
akiknek nem kedvelik a társaságát,
akivel nem lehet egy igazán jót beszélgetni,
aki folyton panaszkodik,
akinek mindig van valami baja,
akit, ha meglátsz legszívesebben elinalnál,
aki csak az idődet rabolja,
stb.
energiavámpíroknak nevezni.
Arra vagyok kiváncsi, hogy van-e valakinek ilyen ember az életében az ismerősei között, vagy az ismeretségi körében? Mit tapasztalsz vele kapcsolatban? Hogyan kezeled őket? Mit teszel amikor már az összes energiádat kiszipolyozták? Meg lehet tőlük szabadulni? Mi van, ha rokon a figura és bizonyos időközönként muszály vele találkozni?
bedühödik és "rámugrik" és még jobban tapad
kipróbáltam korábban már az általad javasoltakat
kipróbálom, köszi
Az energivámpirságon kívűl, avval is energiát von el tőled, ha folyton róla beszélsz...
A beszédeddel is energetizálod őt (nem kicsit)...
Ezért is irtam a topikod legelején azt amit. Evvel az egy módszerrel szépen le lehet pattintani...
Köszi mindenkinek a hozzászólásokat!
Kíváncsi lennék még további történetekre is.
Amit én is tapasztaltam - sajnos közeli hozzátartozótól - az érzelmi zsarolást. Amikor már ezt sikerült kezelnem és szembe állítottam a ténnyel, hogy ő nem tesz mást, csak érzelmileg zsarol...akkor szó szerint a képembe röhögött.
Most új dolgot szedett elő, még pedig azt, hogy egy-egy rögeszméjét próbálja rám vetíteni (adott esetben pl. azt, hogy nem hiszek neki és nem hiszem el amit mond; bárhogyan reagálok is a közlendőire). Természetesen úgy feldühít, hogy nem tudok hová lenni... Ezt az újabb dolgát még nem tudom kezelni. Azzal is tisztában vagyok, hogy amikor ezt a rögeszme-kivetítős játékát is leleplezem előtte, akkor egy újabb dolgot húz majd elő a kifogyhatatlan tarsolyából.
Ugyanakkor engem is energiaszívóvá tesz, mert persze, hogy elmesélem valakinek, hogy már megint mi történt...huhhh, ördögi kör!
Amiben szerencsésnek érzem magam az az, hogy az egyik unokahugival megbeszéltük, hogyha panaszkodni szeretnénk, akkor egymást hívjuk fel, elmondjuk ami bánt, de aztán feltöltjük egymást...
Milyen történeteitek vannak még?
8 pont ahonnan az energiavámpírokat felismerheted:
1. Közel jön, és soká marad. Látszólag szívélyes, de valójában inkább csak sirámaival önt nyakon.
2. Különböző indokokkal folyamatosan keresik azok társaságát, akik időt és energiát áldoznak rájuk. Amikor az illető már nem ad többet magából, vagyis megszakítja a játszmát, akkor természetesen hálátlannak bélyegzik őt.
3. Tevékenységük egyáltalán nem tudatos. Fogalmuk nincs, hogy mit csinálnak, egyszerűen szükségük van az élethez az energiára és nem tudnak más csatornából hozzájutni. Ha elmeállapotuk rendben van (ez néha nincs így), akkor taníthatók arra, hogy megtalálják az Univerzum energia forrásait.
4. Akkor is fárasztanak, ha nem beszélnek egyébként kellemetlen vagy problematikus dolgokról. (Például társaságukban ólmos fáradtság lesz úrrá rajtunk, anélkül, hogy túlságosan figyelnénk, vagy belevonódnánk a társalgásba)
5. Igen gyakori, hogy beteg emberről van szó, akinek valamilyen pszichés, vagy szervi baja van, és a szervezet energetikai minimumát így próbálja fenntartani; hogy másoktól energiát von el.
6. Folyton utána mennek annak az embernek, akitől egyszer nagy dózisú figyelmet, vagyis energiát kaptak. Ők a "levakarhatatlanok", akik nem értenek a diszkrét utalásból.
7. Az érzelmi zsarolásból rengeteg energia származik, tehát ha valaki érzelmi zsarolást él át, attól energiát von el a zsarolója.
8. A veszekedés kezdeményezője is energiát akar kapni a másiktól. Ha tehát rendszeresen éljük át, hogy valaki főleg ok nélkül veszekedést kezdeményez velünk, akkor szintén egy energia tolvajjal állunk szemben.
Hogyan védekezhetünk?
A legegyszerűbb, ha kezünket és lábunkat keresztbetéve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket". Vagy képzeljük azt, hogy egy energiával telt átlátszó üvegburát eresztünk lassan magunkra, ezzel feltöltve magunkat energiával. Aki már ismeri az energiaküldés módját, annak javasolnék egy módot, ami nekem már bevált. Miután sokáig ellenálltam egy ilyen "vámpírnak", és még mindig nem akarta befejezni a beszélgetést, egy nagy adag energiát áramoltattam át magamon, és átadtam neki. Ekkor elköszönt, és sietve elment. Ha a vámpírunk a saját családunkban van, egyszerűen tudatosítsuk vele, hogy képtelenek vagyunk őt ellátni elegendő energiával, szakítsuk félbe a játszmáját. (Tehát ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, ne menjünk bele a vitákba, stb..)
az energiavámpír nem feltétlenül kellemetlen személyiség.
van egy kolléganőm, jóban vagyunk, jókat beszélgetünk, nincs vele semmi baj. de ha órákon át a közelemben van, totál lemerít. szerencsére külsős, így hetente csak 1x fordul ez elő.
a másik ilyen a saját kölyköm. róla sem mondható el, hogy kellemetlen személy, mégis észrevétlenül szívja az ember energiáját. még akkor is, ha semmi különöset nem csinál, csak egy helyiségben van az emberrel. de ő mindenkit leamortizál
És tudjátok kik még az igaz vámpírok????
Akik
aaannnnnyyyyyyiiiiiiiiraaaaaa laaaaaassssaaaaaaaan éééés mooonnnoootooooonnn haaaangoooon beeeeeeeesssssssszééééééééélneeeeeeeek, hooooogy meeeeeeg tuuuuuudnéééééééék ŐŐŐŐŐŐŐŐRÜÜÜÜÜLNIIIIIIIIIIIIIIII tőőőőőlüüüük.
És ráadásul semmi hanglejtés, csak egy hangon folyamatosan tagolatlanul. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Huhhú, van nekem is vámpír ismerősöm. De ő ráadásul még az a depis fajta is.
Volt osztálytársam. Egy ideig egy helyen dolgoztunk, sokszor jött oda hozzám, szerintem a legnehezebb időkön segítettem át. De rá kellett jönnöm, hogy ő az a mániákus fajta, akinek mondhatsz akármit, akárhányszor, mindig ugyanazzal a problémával fog megkeresni. Egy-egy beszélgetésünk végén már kezdtem azt érezni, hogy végre, talán hallgat rám, és tudtam segíteni, de aztán újra s újra jött, és mintha a falnak beszéltem volna. Aztán már csak végighallgattam. Miután elment máshová dolgozni, lekopott, bár volt, hogy másfél órát beszéltünk telefonon az én számlámra..... Most is néha meglátogat, de eléggé bunkó módon bántam vele, megmondtam a magamét, hogy már mióta ezzel a problémával foglalkozik, és nem hiszem el, hogy egy értelmes felnőtt nő még mindig ennyire magával van elfoglalva, és persze ez már neki nem tetszett annyira. Még most is osztom neki az észt, de látom, hogy már nem érdekli mit mondok, hála égnek. Én megtettem mindent, majdnemhogy diplomát írhatnék pszichológiából...... (kis túlzással)
Szép napot mindenkinek!
Ui: Most egymásra találtak egy kolleganőmmel, na ők pont összeillenek, mindkettő mélydepressziós
Sziasztok!
Nekem is van egy kollégám, akivel nem tudok mit kezdeni... Ő nem panaszkodik, hanem szúrkál, beszólogat, kinevet, mindezt úgy hogy mosolyog hozzá. Kedvesnek tűnteti fel magát, aztán ahogy alkalma van rá, belém döfi a fulánkját. Ő is energiavámpír lenne? Nagyon lehangoló így dolgozni...
Majomfi, beszélgethetsz nyugodtan csajokkal, ha egyáltalán tudsz valamit hozzáfűzni az adott témához... itt rengeteg téma van, írd le a véleményed, s majd egyszercsak eszmét cserélsz valakivel, vagyis kialakul egy jóízű beszélgetés.
(Bár emlékeztetsz a kollégámra... )
Nagyon ismerős anyukád helyzete! Hasonlókat érzem én is néhány baráti beszélgetés után, egypár emberrel való kapcsolatot lassan leépítettem, mert egy idő után éreztem, hogy semmiféle kis pluszt nem nyerek általuk, sőt úgy kiszívnak, hogy ugyanúgy "halálosan" fáradtnak éreztem magam, mint anyukád, vagy te.
Csak úgy tudok töltődni, ha elvonulok egymagamban, olvasok, tv-zek, sétálok, úszok, kertészkedek, de ha valaki véletlenül csatlakozik a programomhoz, akkor lőttek a "töltődésemnek", mert nem leszek kipihentebb.
Ha rokon az illető határokat akkor is lehet szabni, munkatárs (ha nem közvetlen) úgy szintén.
Ismerős vagy haver pedig dobható, ha valóban energiaelszívónak érzed.
Nekem (külföldön élek) viszonylag szerencsém van, kollégák (nem sok) és szomszédok tekintetében. Visszafogottak, diszkrétek és én is velük. Egyetlen problémám csupán férjem nővére volt, aki vénlány létére minden apró-cseprő gondjával telefonált, zavart. Azóta kicsit beintettünk, de úgy, hogy párom is érezte már, hogy terhes számára testvére túlzó tapadása. Ha idegesít, ha bosszant, ha a plafonra nézel, mikor meghallod a hangját, akkor az bizony idő- és energia-, türelemrablás.
Itthon viszont anyumnak számtalan!!! esetben (már sok éve is) hölgyismerősöket kellett úgy kordában tartani, hogy vegyék észre magukat. Nekem azt a példát mutatták otthon, hogy csak annyit időzzél más otthonában, amennyit te is szívesen áldozol másra, ha vendéged van. Ezzel visszaélni, pofátlanság. Anyu egy-egy ilyen dumcsi után olyan fáradtnak és kimerültnek érezte magát, hogy kénytelen volt leszerelni néhány (korábban közeli) nőismerősét.
Most így van szinte az egész városban lévőkkel, bár most már békéje van, de nem hiszem, hogy képes lesz újra visszaközelíteni az ittlévőkre. Néha dacnak érzem a részünkről, de rá kell jönnöm, hogy elég volt. Neki is és nekem is. Kellő távolságból, de nem az ország másik végében élni valódi nyugalomban. Hozzá kell szokni, hogy először sok minden ismeretlen, de amikor már harmadszor megy a fodrászhoz, barátságosan ismerős arcként fogja üdvözölni. Lépésről-lépésre! Ráadásul mi az átlagnál zárkozottabbak vagyunk!
Túl érzékenyek pedig ahhoz, hogy visszafordítsuk a múlt sérelmeit. Túlon-túl sok ENERGIÁNKBA került már mindez. Végérvényesen kerülni azokat, akik megbántottak, rosszat akartak, rosszat kívántak stb. Látni se bírom őket. Olyannyira nem, hogy az itteni kisváros főterére az istennek sem mennék többet, mert "allergiát kapok" jónéhány ittélőtől.
Én jelen pillanatban, és még egy ideig nagyon önző vagyok magunk miatt (mármint az anyum miatt), és nem érdekel itthon senki más igazából. Csak a kettőnk, hármunk (párom) sorsa.
Igazából van, hogy azon veszem magam észre, hogy én is az vagyok, mikor xar napom van, persze én mindig ugyan azt az embert "boldogítom"
Viszont, vannak emberek, akikről egyszerűen nem is akarok tudomást venni. Akaratomon kívül, nem tudom megmagyarázni, mert ráadásul még szimpatikusak is lennének, de valamiért taszítanak..…ez most így elég bugyután hangzik, de tényleg így van.
Egyszerű: adj neki egy kis tankolnivaló, mosolyogj rá-és kívánj néki szép napot és lépj tovább:)
Én ezt szoktam tenni:)