Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elindulok haza a melóból, otthonról jelentkezem!
Lányok! Uzsonna idő! Én most iszom meg a páromtól kapott Actimelemet
De jó, hogy ilyen "kisfogyasztásúak" is jöhetnek..
Nekem szintén csak 2-3 kilót kéne fogynom, és inkább formálódni szeretnék. Nekem a 90 napos jött be, tavaly óta ezzel sikerült 14 kg-ot leadnom, csak most kettő visszajött. Inkább életmódot szeretnék váltani, és fokozatosan elkezdeni a mozgást.
Nekem még 10 kiló van hátra, számításaim szerint az 1500 kalória mellett ez nagyjából december elejére sikerül.
Ami még elengedhetetlen, és nem csak fogyókúrában, a napi legalább két liter víz fogyasztása. Én már napi 2,5 liternél járok, pedig amikor erre figyelni kezdtem még januárban, akkor a két liter is teljesíthetetlennek tűnt. Valahogy jobban jelzi a szervezetem, ha szomjazom, vagy én lettem érzé kenyebb a jelekre.
Wooow, 8 kiló az szép eredmény! Ügyes vagy!
Nekem sajnos vannak falási rohamaim, sőt mostanában inkább csak azok vannak. :S
Sziasztok!
Én is csatlakoznék! 160 cm 56 kg. Cél 52-53. Szóval végülis nem kellene sokat leadnom, de nagyon makacsul ragaszkodnak hozzám. :S Heti 3-4 sport (konditerem), 5 kajálás kicsi adagok. A bökkenő csak annyi, hogy szept. 1-től 6-ig gólyatáborban leszek. Bár szerintem már az is elég diétás lesz, csak onnan majd nem tudok jelentkezni.
nekem nincsenek falási rohamaim :)
nyár eleje óta amúgy 8 kilót fogytam
Sziasztok,
Jonnek.
166cm, 59kg, es 56 az alom. Tudom ez csak 3 kilo. De vhogy nem birok megszabadulni tole es az osszes nacim kicsi.
En is elkezdtem vmit: feherliszt semmi es torna itthon, amennyira munka es gyerekek engedik.
Jo
Sziasztok!
Még sosem csatlakoztam ilyen jellegű topikhoz, de most megteszem. Én is diétázom már három hete, és pontosan három kiló ment le ennyi idő alatt. Én most amellett döntöttem, hogy minden este megtervezem a következő napi étrendemet 1500 kalóriában meghatározva. Tudom, nem divat manapság a kalóriaszámolgatás, de a szülés után - pedig annak már négy éve - bármivel próbálkoztam, nem jött össze.
Előtte csináltam a Norbi-féle update-et, műkődött is, most mégsem jutottam vele semmire. Az 1500 kalóriával szabadabbnak érzem magam, mint a kódokkal, mert például én sosem délelőtt kívánom az édességet, mint ahogy a Norbi-féle rendszer engedi, hanem délután, a kalóriaszámolgatás mellett ezt megengedhetem magamnak. Persze nem mehet a gyümölcs-, zöldség- és tejtermékbevitel rovására.
Ezen kívül kétnaponta járok futni. Félórákat futok egyenletes tempóban a környékünkön.
Egyébként az sokat segített, hogy megfigyeltem, mikor jönnek rám falási rohamok.
Láttam egy fotót magamról
ha magamra nézek, vagy a tükörben látom magam, valahogy nem tűnök olyan kövernek, mint fotón vagy videón látva magamat.
szóval nekem ez adta a lökést
amolyan saját módszerrel fogyózok. igyekszem keveset enni, du. este hízlalót már nem, sok folyadék, mozgás (ez a mumus nekem, oly lusta vagyok mint a föld) kenyér nem Kicsit a 90 napos szabályait is belevonom, próbálok figyelni rá h. egy nap csak egyfélét egyek, szóval ilyen semmilyen módszer :)
sziasztok!
En is csatlakoznek.
154 vagyok es 54-55 kg.
49 voltam szules elott. Ezt szeretnem ujra.
én mozgást szeretnék még beiktatni napi szinten
étrendemen változtatni: kiírtani az édességet, csökkenteni a kenyér adagot (habár a napi 1 szelet nem hinném, hogy sok)
pontos időbeni étkezés
nassolás elfelejtve
mások szerint még ezt a 3 - 4 kilót sem kellene leadnom, de én nem érzem így jól magam
én 173 magas vagyok és kb 64,5
mondjuk 60-ra lemennék
Csak úgy ötletszerzés miatt kérdezem: ki hogyan vág bele a nagy projektbe?
És mi volt, ami miatt így döntöttetek?
Ezt csak azért kérdezem, mert pár hónapja még súlyos kritikákat kaptam más topikokban, hogy nem is akarom igazán, és tényleg, kellett egy nagy elhatározás, hogy belevágjak.
Nálam az volt, hogy augusztus elején egy rakás huszonéves fiatallal voltam együtt táborozni, ahol mindenki XS-es méret, csinosak és felszabadultak, én meg ültem begubózva a türkizkék strandkendőmbe, mert nagy a ....... a mindenem. Hazajöttem vasárnap, és kedden már a konditeremben izzadtam. A jövő nyári táborban én is bikiniben fogok virítani
persze, mindenki jöhet, aki akar
rengeteg kitartás kívánok mindenkinek
milyen módszerrel akartok fogyizni? én Norbi Update-s leszek
irigy vagyook
Nekem 10-t,és még akkor sem lenne az álom alak álomsúly, csak úgy (nagy naggy) jó indulattal :)
Sziasztok!
Jaj de jó, végre egy topic, ahol nem fognak lehülyézni, amiért problémát csinálok abból, hogy le kell fogynom 6 kg-t. most 165 cm és 66 kg vagyok, 60 lenne az álomsúly. Heti két mozgást tervezek, ami futás, bringa, vagy aerobik lenne. A kaja már nehezebb, mivel nem szeretek főzöcskézni, sem bevásárolni, sem azzal foglalkozni, hogy mikor mi lesz az ebéd/vacsi, inkább alkalmazkodom a páromhoz, akivel együtt élek. Sajnos sokszor az egészséges helyett inkább az egyszerűbb megoldásokat választjuk, például este összeütni egy tésztát. Ezért arra gondoltam, hogy a mennyiségeken és a napközbeni nasin próbálok csökkenteni, szerintem már ez is eredményhez fog vinni. Nem ígérem, hogy mindennap tudok írni, de időnként biztosan felbukkanok a topicban és addig is szívvel-lélekkel (és gyomorral) is veletek vagyok.
Én beszállok.
Még nem kezdtem el, és nekem kb. 3 - 4 kilót kellene leadni.
Jöhetek?
...bakker, nekem a Te jelenlegi súlyod már álomsúly lenne...,
most: 172 cm 78-79 kiló
jelzem: augusztus 1-én 70 kiló voltam.....tehát 1 hónap alatt sikerült 9 kg-t felszedni....izé......igen, kicsit gndjaim vannak az evéssel...
Szia!
Részemről már sok fogyis topikban voltam, de valahogy mind leült. Szívesen csatlakozom, bár már 3-4 hete elkezdtem a fogyit.
Én az a típus vagyok, aki nem feltétlenül sanyargatja magát (különféle okok miatt, amit most nem részleteznék, majd később). Mindent eszem, de kevesebbet, és dél után szénhidrátot már nem nagyon. Illetve amennyire lehet, nem eszem kenyeret, ha mégis, azt reggelire.
Ezen kívül hetente 2x járok konditerembe, eddig kardio edzéseim voltak, holnaptól jön a súlyzós része is. Sajnos gyakrabban menni nincs pénzem, bár jó lenne, biztos gyorsabban formálódnék.
160 cm vagyok, 62 kiló, az álomsúly 50-52 kiló lenne, de a cm-rek jobban érdekelnek. A combomból speciel 2 cm ment le a 4 hét alatt.
Szóval JELEN!
Aug. közepén kezdtem, szóval kicsit csaltam :)
De azért még jöhetek?