Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ablakcs.+szig.=penész?????
2011-01-13 22:371.
Létrehozva: 2011. január 13. 22:37
Érdekelne azok véleménye akik már szigeteltek és ablakot cseréltek,párásabb a levegő penészesednek a falak?
Akik régen penészesek voltak felújítás után javult a helyzet?
Akik régen nem penészesedtek szigetelés után sem?
köszönöm!
Semmi köze annak a penészhez! A szar fa ablak vetemedik és kimegy rajta a levegő, úgy mint a régieken.
A jón nem, ahogy a műanyagon se. A szerkezet hő átereszti képessége jó a műanyagnál nem az 5 légkamrás a 7 a megfelelő.
Az üvegezésnél egy öngyújtóval meg lehet nézni, hogy átvernek-e vele.
Na az nagyon nem mindegy!
Szia!
az egyik ismerosomeknek fa nyilaszaroik vannak. penesz penesz hatan, a viz allandoan folyik, egy ora alatt minimum 3szor letorol minden ablakot, a festek lepattogva, o azt mondta soha tobbet, csak muanyagot!
tehat nem ettol fugg.
Nem jelent semmit az újépítés. Dolgoztak nálunk magyar munkások, elmondták milyen gánymunka megy és mennyire ki van lopva ami csak lehet a szabványoknak nem felelnek meg, hiába új.
A vevők többsége nem veszi a fáradságot vásárlás előtt, hogy olvasson kicsit, amiből megtudná, mi is a mai megfelelő ház.
Mi minden szobában egy ablakot résnyitásra hagyunk állandóan. Ez segít.
A résnyitás, ha nem tudná valaki, a bukó állás és a teljesen nyitott állás között van a kilincsen, tehát ferdén felfelé.
Ja, most olvastam csak tovább, és látom, hogy itt már válaszoltál is a kérdésemre:)
70 négyzetméterről egy nap alatt 2 liter vizet?
Nekünk 48 m2- ről 5-6 óra alatt kb 4-5 dl-t. Akkor lehet a mienk nem a legjobb fajta
Mi is újépítésűben lakunk, fa ablakokkal, mégis küzdünk a penésszel.
Két hete vettünk elektromos párátlanítót, remélem ez rajtunk is segíteni fog.
Nektek kb napi mennyi vizet gyűjt össze a párátlanító?
A nagy szellőztetésnél arra is érdemes gondolni a kinti levegő páratartalma esős, ködös időben akár 100%.
A panelra 12cm polisztirol szigetelés KELL! Nyílászáró meg Magnetron bevonatú 1,1 ÷ 1,3 W/m2K.
Más nem jó, csak pénzkidobás és bosszússág.
Szia!
a mi hazunk masfel eve lett kesz.
muanyag termopan van benne, raadasul tripla uveggel, tehat masfelszer jobban szigetel, mint a hagyomanyos. oldalan 10cmes polisztiren es sehol penesz. ez a masodik telunk benne. meg tul szaraz is a levego, a mezespogacsaimat anyumnak a lakasan tudtuk csak megpuhitani(nala van penesz:( ). Apukameknak, testveremeknek, anyumeknak van penesZ(apukam es anyum kulon elnek) miuta regi epitesu tombhazban kicsereltek az ablakokat, de szigeteles nincs.
remelem nem jelenik meg miutan szigeteltek!
Szia!
Egy ismerösömék panelba laknak, pär éve kicserélték az ablakokat müanyagra, azota penészednek a falak és olyan päräs a levegö, hogy nem kapok levegöt, ha ott vagyok.Én nem szeretném kicserélni az ablakainkat, szerintem kell az a "természetes" szellözés egy lakäsnak, amit a régi ablakok beengednek és nälam télen is nyitva van az erkély ajto feletti kis ablak.
azt hiszem, 7 éve cseréltettük a régi panelablakokat műanyagra...
bár ne tettem volna...
ahol az ablak van, annak a falnak a felső része, ahol a mennyezettel találkozik - valami borzalom
minden évben kétszer-háromszor át kell törölni alaposan domestosos-vizes ruhával, festeni pedig úgy kétévente
teregetni csak akkor teregetek bent, ha esik az eső, mert az erkély annyira keskeny, hogy szinte a falig bever az eső
mindennap szellőztetek reggel jó negyedórát, aztán óránként minimum 5 percre nyitom az ablakokat...nem sokat segít
szigetelve nincs a tömb, nem is tudom, hogy tudnák megoldani, ui. az alap egyben van, onnan felfelé viszont lépcsőházanként kb. kétujjnyi hézag van a falak között (oda hogy tudnának bármilyen szigetelést behúzni...fogalmam nincs)
Sokszor együttjár a dolog, igen.
Amikor az ember beszigetelteti a házat, azért teszi, hogy spóroljon a fűtésen, ezért örül, hogy kevesebbet kell fűteni és nem szívesen engedi ki az ablakon a drága meleget.
Márpedig a penész elég nagy páratartalom és hideg felület együttes jelenlétével jön létre. Hideg felület alatt értendő minden olyan falszakasz, üveg stb, aminek a hőméárséklete 16-17 fok alatt van.
Meg lehet előzni a penészedést, ha eleget és ésszel szellőztetsz, nem hagyod lehűlni a falakat (ehhez minimum 20-22 fokot kell tartani a lakásban).
Én úgy szoktam szellőztetni, hogy reggel alapos kereszthuzatot csinálok, ez csak 5 perc, extra szellőztetést akkor iktatok be, ha főzünk, felmosok, ki van teregetve, vagy nagy fürdészet után. Ilyenkor elég csak az aktuáléis helyiségben (konyha, fürdőszoba stb.)
Penészedés lehet a hideg meleg lecsapódása miatt, vékony fal, nincs átmelegítve.
Polisztirol helyett jobb a lélegző ásványgyapot szigetelőanyag, persze lélegző homlokzati bevonással.
Légmentesen záródó nyílászárókból a beépített szellőztetőset szabad beépíteni.
A belső páratartalom szabályzó beépítése is nagyon ajánlatos, főleg kis légterű lakásokba.
Nekünk szerencsére nincs gondunk a penésszel, inkább túl száraz a levegő és műanyag nyílászárónk van, viszont két szomszédomnak is fa van és nem ezért, de ők nagyon párásodnak, penészednek, egyiknél állandóan folyik a víz az ablakokon....szóval szerintem nem oszt nem szoroz miből van a nyílászáró
a fa légzésére pedig nekünk azt mondta az asztalos, hogy ja persze, de miután le van kezelve mindenféle anyaggal már nem lélegzik....
Az én tapasztalatom:
Nincs köze a szigeteléshez, nincs köze az ablakcseréhez.
Amit én, mi, a családunk tapasztaltunk, az, hogy télen az egyenlőtlen fűtés az, ami miatt penészednek a falak, mennyezet.
Nálunk pl. központi fűtés volt. Jó volt, szép volt, de lett egy kandallónk, na az még jobb. csak éppen nem egyenlően fűt fel minden zugot. Pl. a nagy gyerek szobája mindíg utoljára melegszik fel. Meleg volt ott is, nem fázott a gyerek, de oda jutott utoljára a meleg, viszont a főzés gőze ott csapódott le először. Az ablakról csurog a víz, a fal penészedik.
Ezt a központi mellett nem tapasztaltuk. Sőt most sem tapasztaljuk, mivel inkább a kazánba tüzelünk, nem a kandallóba.
Anyukáméknál ugyanez van, csak Ők konvektorral fűtenek két zugot. Igen sokat spórolnak, de a nem fűtött helyiségek olyan penészesek, hogy évente lehet festetni. Megéri?
Átlagemberként belegondolva pl. anyukáméknál. Van két zug, amit fűtenek. a többi hideg, a pára a főzés gőze oda jut el először. Persze, hogy lecsapódik, persze, hogy párásodik, persze, hogy penészedik.
Ha nem spórolnának annyira és néha bekapcsolnák a nem használt szobákban is a fűtést, esetleg felmelegedhetnének a falak, akkor nem lenne párás minden.
Látom, másnak is hasonlóak a tapasztalatai.
Csak viszonyítás képp' írom, ha nincs ittbent kiteregetve, akkor a 70 négyzetméterről egy nap alatt 2 liter vizet gyűjt be a párafaló. Ha teregetek, akkor bezárom a ruhákat egy 12 négyzetméteres szobába a párafalóval együtt és 4-5 óra latt 3-4 liter vizet is begyűjt.
Gondolhatod, mi lenne, ha ez mind a lakás hideg falain csapódna le...
Szigeteltünk. Penészes lett. A sarkokból kiköltözött, a plafonon végighúzódott.
A szigeteléssel sajnos pont azt éred el, hogy cudarabb lesz a helyzet, mint valaha.
Szellőztetés, a levegő páratartalmának csökkentése, akár plusz fűtőtestek beiktatásával is - ez segített nekünk. Bent teregetés halálos. Műanyag nyílászárók pedig ugyanarra az eredményre vezetnek, mint egy autóban a felhúzott ablak és hideg: amint beülsz, beleheled, párologsz, és azonnal lecsapódik...
Szia!
Újépítésű házban lakom, remekül szigetelve van a ház, de sajnos műanyag nyílászáróink vannak. Meg penész. Illetve sz már a múlté, amióta elektromos páragyűjtőt használunk, de előtte bizony volt, hogy folyott az ablakon a víz. Ha kiszellőztettünk, akkor is 1-2 óra múlva ugyanaz volt a gond.
Ha újra kezdhetném, akkor a műanyag nyílászárók helyett fát kérnék, persze lényegesen drágább, de azt mondják, mivel természetes anyag, azon át lélegezni tud a ház.
Nálunk az ablakkeretbe szerelhető szellőző se jött be, ezek a műanyag vackok tényleg nagyon, sőt túl jól szigeteltek.
Szia!
Köszönöm!
Nincs penész hála istennek! :) Sőt túl száraz a levegőnk párásítanunk kell, viszont felújítás után sem szeretnék a penésszel harcolni.
Azért érdekelne többek véleménye mit tapasztaltak a felújítás után, több helyen azt olvastam,hogy a ház becsomagolása helytelen...máshol pedig hogy nagyon is kell s nem lehet probléma...légy okos ha tudsz
Szia!
Mi 2 éve cseréltük ki a nyílászárókat.
Érezhetően melegebb van, kevesebbet fűtünk, de a penész nem tűnt el.
Egyedül a fürdőben van azon a falon ami az udvarra néz.
Szóval ez megmaradt de évente "csak" 2x jön elő és akkor Cillit Bang penészölő géljével (felhígítjuk egy kicsi vízzel, szórófejes flakonba rakjuk) lenyomjuk és kb. né nap szellőztetés után eltűnik.
De ennek fő oka hogy a fürdőbe mikor építették a házat nem tettek fűtést... így ott csak egy hősugárzóval fűtünk és ez sajna nagyon nem elég.
Sok sikert a penésztelenítéshez :)