Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Műfenyő vagy igazi ?

dunakanyar
Létrehozva: 2011. december 20. 10:33

Sziasztok !

 

Elés sok ismerősöm műfenyőt állít, még azok is, akiknek kisgyereke van. Nekem már kamasz gyerekeim vannak, de még mindig ragaszkodom a valódi fenyőhöz. Idén annyiban van változás, hogy a mérete kisebb lesz, mint eddig megszoktuk.

 

Ti melyikre szavaztok? 

  1. 2011. december 20. 12:2726.
    Ez tök jó
    előzmény:
    angelak (19)
    2011-12-20  11:27
  2. 2011. december 20. 12:2425.
    Igazad van, foglalkozzunk inkább az egynyári cuccokkal, a szőlő és az alma rossz példa volt. Szegény dinnyét pl. nem lenne sokkal humánusabb hagyni szépen megrohadni ahogy a természet diktálja, ahelyett, hogy leszednénk és felfalnánk? Szerencsétlen gyümölcs nem élheti végig a természetes életciklusát, mert menetközben meggyilkoljuk... Vagy gondolj csak a répára... békésen nő a föld alatt, erre egyszer csak kirángatjuk aztán kampec. Vagy ott van az a rémes tömeggyilkosság minden évben többször, amit a búzával művelnek aratás címen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620502 (18)
    2011-12-20  11:23
  3. 2011. december 20. 12:0324.
    Ez nagyon jó ötlet!
    előzmény:
    angelak (19)
    2011-12-20  11:27
  4. 2011. december 20. 12:0123.

    Soha életemben nem volt műfenyőm, és az utóbbi években cserepeset/visszaválthatót/kiültethetőt vettem. Nem tudom miért lenne álszent az, aki nem akar asszisztálni a fakivágáshoz, még ha arra is termesztették.

    Ilyen alapon a vegetáriánus is álszent, egyen csak csirkét, amit arra neveltek, hogy levágjanak???

     

    Idén először műfám van, mert úgy hozta a sors, hogy Ausztráliában vagyok, és egyrészt itt nehezebb hozzájutni igazihoz (bár nem lehetetlen), másrészt van egy kisbabánk, aki épp most kezdett el mászni, és mivel a rendes fenyő nagyon hullatja a levelét, úgy döntöttünk, hogy ez biztonságosabb.

    Úgyhogy ez is lehet egy szempont a kisgyerekeseknél.

     

     

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  5. 2011. december 20. 11:4422.

    sokkal jobban szeretem az élő fát, de idén megvettem az első (és remélem hosszú ideig utolsó) műfenyőnket.

    Központi ftéses a lakásunk, a hőmérséklet nem szabályozható, és csak a radiátor mellett van helye a fának. 15 éve volt mindig normand fenyőnk, de akárki akármit mond, az sem tűri a meleget. Nem hullik le, az tény; de pár nap múlva száradni kezd, szürkül, csúnya.

     

    Nem ezen fog múlni a hangulatunk, szóval végülis teljsen mindegy, ki mit vesz :)

     

    Békés, boldog karácsonyt valamennyiőtöknek!!!

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  6. 2011. december 20. 11:4321.

    Igazi fenyő nélkül nem karácsony a karácsony! Azok akik meg arra hivatkozva vásárolnak műfenyőt, hogy ne kelljen kivágni a fákat, baromi álszent emberek, mivel ezeket a fenyőfákat direkt erre a célra termesztik. Mellesleg a múfenyő előállításánál sokkal több mérgező anyag kerül a levegőbe (úgyhogy még a környezetet is szennyezik). Míg az igazi fenyőt karácsony után újrahaszosítják papír formájában.

     

    Szóval igazi fenyő, annak illatával és minden szépségével.

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  7. 2011. december 20. 11:3120.
    Csakis élő fenyő!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. december 20. 11:2719.
    Nekünk műfenyőnk van, mert mi azt szeretjük, illetve az a praktikusabb. Igazi fenyőfaágakat viszont mindig viszek be a lakásba, vázába teszem és masnikkal díszítem. A témáról lehetne órákig vitatkozni, de felesleges, úgyis mindenki el tudja dönteni mi a saját ízlésének/gondolkodásának megfelelő. Nekem egyébként az a módszer tetszik nagyon, ahogy a szülővárosomban csinálják (a szüleim évek óta így vesznek fát). A város határában van egy faiskola (jó nagy, sok fával). A tulaj minden évben nov. elején már kiteszi a plakátokat, hogy lehet menni fenyőt "foglalni". Ez annyiból áll, hogy kimegy az ember és kap egy bilétát meg egy szalagot. A biléta műanyag, nem ázik át. Olyasmi mint ami a kulcsokon van. Belülre ráírják az illető nevét, szig. számát és azt a dátumot amikor a fáért megy. Ezek az adatok bekerülnek náluk a számítógépbe is. A bilétát ők erősítik a választott fenyőre, a szalagot pedig jól láthatóan rá kell kötni a fára. Ennyi. Mindig dec. 10. és 23. között lehet menni a fáért. Garantáltan friss, ott vágják ki előttünk. És csak annyit vágnak, amennyi kell, amit lefoglaltak. A többi növöget a következő évre. A kivágottak helyére csemeték kerülnek. Mindig csak bizonyos százalékát adják el a fáknak, és vannak köztük "védettek" is. Sietni kell, mert a környéken sajna csak ez az egy hely van és sokan messziről is ide jönnek. A szüleim így évek óta gyönyörű fákat vesznek, sajnos a mi közelünkben nincs ilyesmi. Ja, és lehet náluk nem csak vágottat venni, hanem dézsásat, amit ünnep után vissza lehet vinni és kiültetnek.
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  9. Torolt_felhasznalo_620502
    Torolt_felhasznalo_620502
    2011. december 20. 11:2318.

    Mert a szőlőtő és az almafa megmarad azután is, hogy leszeded a gyümölcsét?

    (csak egy tipp...:)))

    előzmény:
    katy27 (12)
    2011-12-20  10:57
  10. Torolt_felhasznalo_620502
    Torolt_felhasznalo_620502
    2011. december 20. 11:2117.

    Jaj, ezen már elvitatkoztam egyszer egy másik topikban, ahol lementek ugyanezek az érvek pro kontra.

    Sajnos, most időhiány miatt nem tudom folytatni, majd más műfenyősök kifejtik helyettem.

    Röviden: a cserepes (és utána kiültethető fenyők) gyökerét sokszor csonkolják, így hiába ülteted ki, simán kipurcan (tapasztalat). 

    Lehet, hogy erre termesztik, de attól még az is ugyanolyan fa, mint amelyik egy erdőben nőtt. Mennyivel jobb lenne, ha nem vágnák ki, hanem továbbra is termelné az oxigént, hm? 

    Főleg, hogy mennyi fát kivágnak és eltüzelnek illegálisan, mert egyes családoknál nincs pénz a fűtésre...egész erdők szűnnek meg.

    Lakótelepen lakom, így ott egy igazi fenyő pár nap alatt elsorvadna a durva távfűtésben. A műfenyő februárig áll, aztán lebontjuk és elcsomagoljuk.

    És: lehet, hogy a műfenyő nem a legkörnyezetbarátabb anyagból készül, de az enyém már konkrétan 30 éve megvan, és kutya baja. Én sokkal romlandóbb anyagból készültem, sajna, de azért remélem, még lesz is lehetőségem használni pár évtizedig.

    Egyébként pedig mindenki tegyen tetszése szerint.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (16)
    2011-12-20  11:03
  11. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2011. december 20. 11:0316.

    Azonkívül ma már elég széles skálája van

    1. a cserepes fenyőknek,

    2. a karácsony után kiültethető fenyőknek.

     

    Egy kis pluszenergiával manapság már teljesen jól kivitelezhető, hogy igazi, valódi, finom illatos fája legyen az embernek, ugyanakkor ne okozzon kárt a természetben. 

     

    És amit nok_apja is írt: nem "rendes" erdőket vágnak ki ilyenkor, hanem faiskolában telepített fenyőket. 

    előzmény:
    nok_apja (14)
    2011-12-20  10:57
  12. 2011. december 20. 11:0215.

    Ha pedig azt nézzük, hogy évente miattam nem 1 fa van elültetve, hanem sokkal több(amit én magam ültetek) és még az az 1 sem lesz kivágva, akkor talán jól jövök ki. 

     

    Én nem mondtam, hogy rossz az, ha a szomszéd megveszi a fát, hanem azt írtam, hogy én nem fogok és nekem ez így jobb. Talán ezt így el lehet fogadni. 

    előzmény:
    nok_apja (14)
    2011-12-20  10:57
  13. 2011. december 20. 10:5714.

    " örülök, hogy nem kellett miattunk újabb fát kivágni."

     

    Ha mindenki műfenyős lenne, vagy nem lenne szokásban a faállítás - mint oly sok orszában -, ezeket a fenyőket el se ültetnék. Ameddig nevelkedtek, legalább tisztították a levegőt. Széndioxid be, oxigén ki. 

    előzmény:
    csakcsokis (6)
    2011-12-20  10:45
  14. 2011. december 20. 10:5713.
    Majdnem ugyanazt írtuk. :))
    előzmény:
    Krisztimam (8)
    2011-12-20  10:50
  15. 2011. december 20. 10:5712.
    Csakis igazi Nekem nagyon nem tetszenek a műfenyők, de ez ízlés dolga, mindenki döntsön legjobb belátása szerint. Csak a "miattam ne vágjanak ki mégegy fát" dumát nem szeretem, aki ezt nyomja, az lusta arra, hogy megértse, ezeket a fákat ezért ültetik, vidéken sokan ebből élnek. Más témában mindenütt azt hallani, hogy védjük a magyar mezőgazdaságot, támogassuk a hazai termelőket, vegyünk magyar ezt meg azt. Érdekes, a fenyőfatermelők miben különböznek egy magyar borásztól vagy almatermelőtől?
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  16. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2011. december 20. 10:5711.
    Az igazira. Egész egyszerűen az illata miatt. A karácsonyba nekem az is beletartozik, hogy érzem a fa természetes illatát. Számomra borzasztó még elképzelni is, hogy odahajolok, és nem érzek semmit, mert egyszerűen csak egy fröccsöntött műanyag áll a szobában.
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  17. 2011. december 20. 10:5510.
    Igazi.
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  18. 2011. december 20. 10:549.
    A fenyőfa kiválasztása is jó családi program tud lenni. Főleg itt vidéken, ahol sok helyen  még kivágatlan állapotban választod ki , bóklászol a fenyvesben (amit direkt erre a  célra telepítettek), aztán karácsony előtt pár nappal kivágják amit választottál, sőt ha akarod kiáshatod magadnak gyökerestől, ugyanolyan árban,mintha vágták volna.
    előzmény:
    csakcsokis (6)
    2011-12-20  10:45
  19. 2011. december 20. 10:508.

    Igazi :-)

    Már itt fekszik a kertben, hatalmas és szép is. Ráadásul én még élvezemis amikor elmegyünk megvenni. A karácsonyi hangulathoz számomra elengedhetetlen. 

    Ezeket a fenyőket erre a célra termesztik, a műfenyő pedig majd rengeteg le nem bomló műanyag hulladékot termel.

    Mindemellett ízlés dolga. Volt, hogy én is elgondolkodtam a kérdésen. 

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  20. 2011. december 20. 10:467.
    Ezek nem erdei fenyők. Ezeket direkt erre a célra termesztik. Mint a búzát, a kukoricát, burgonyát, stb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620502 (5)
    2011-12-20  10:42
  21. 2011. december 20. 10:456.

    Pont ma gondolkodtam rajta, hogy milyen jó, hogy nekünk műfenyőnk van már 3 éve.

     

    1., sokkal szebb formára, mint az igazi

    2., nem koszol, nem hullik

    3., az igazinak sincs már illata, kivéve ha valami termelőtől veszed vidéken vagy a papa vágja ki az erdőben, ami nálam nem működik

    4., nincs családi vita, se előtte, se utána, lemegyek a pincébe, felhozom, szépen megigazítom és már lehet díszíteni

    5., nem kell hónapokig fenyőlevélben taposni, ezt a kutyám se majszolja meg

    6., nincs szállítás, emeletre felrángatás, lépcsőház takarítás pluszban 

    7., és vagy 15000 Ft minden évben a zsebemben marad, ezt költhetem ajándékra

     

    Nekem kényelmesebb és megnyugtatóbb, teljesen megfelel, az udvarban nézegetem az igazi fenyőket és örülök, hogy nem kellett miattunk újabb fát kivágni.

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  22. Torolt_felhasznalo_620502
    Torolt_felhasznalo_620502
    2011. december 20. 10:425.

    műfenyőre

    Az igazit inkább az erdőben nézegetem.

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  23. 2011. december 20. 10:404.

    Mi ugyan csak ketten vagyunk, nincs gyerek, de ez lesz a 3. év, h műfenyőnk van.

    Egyszer kellett kifizetni érte 10.000et, nem kell cipekedni minden évben, kiválasztani vmi kevésbé csúnyát, takarítani utána, és mindezt évente minimum 5000ért.

     

    Úgyh egyszerűbb, olcsóbb, és nagyon nem látoma  különbséget az igazihoz képest. 

    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  24. 2011. december 20. 10:403.
    Természetesen a természetes fenyőre. Eredeti fenyőillattal, összetakarítandó fenyőtüskével.
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33
  25. 2011. december 20. 10:392.
    igazi!
    előzmény:
    dunakanyar (1)
    2011-12-20  10:33

Címlap

top