Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Iskolaérettség-6 éves fiú

kotkoda13
Létrehozva: 2016. január 17. 17:44

Sziasztok ! 


Szeretném megkérdezni , hogy valakinek van-e tapasztalata az alábbi ügyben : pénteken beszélgettem az ovónénivel ( a fiam májusban lesz 6 éves, és ősztől iskolába szeretném járatni), és azt mondja, hogy maradjon még 1 évet, mert : gyorsan elfárad még a feladatok megoldása közben, mostanában lehet csak rávenni, hogy rajzoljon, színezzen, és amúgy is : az elsősök között sok a 7-8 éves ( manapság az a trendi , hogy visszatartják a gyerekeket, és hát ez a következmény)  , és így eleve le lesz maradva.....


Furi, hogy ezidáig nem jelezték így, hogy van gond vele. Max. annyit mondtak, hogy színes egyéniség, és érzékeny, illetve hogy van saját akarata.


Ma leültettük, hogy feladatokat csináltassunk vele : fejezze be a sort, ha egyet hozzáadunk menny lesz, kösse össze a pontokat, stb, és hibátlanul megcsinált mindent. Elővette magától a vízfestéket, és festett nekem virágokat...


Vegyes érzéseim vannak, nem tudom, mitévő legyek. 


Mi azt tapasztaltuk, hogy a fejlődésénél megfigyelhető, hogy hónapokig egy szinten van, majd pár nap alatt ugrik egy szintet, és rá se lehet ismerni, akkora változás következik be . 


Pl az elmúlt egy hónapban rengeteget rajzol, színez...


Másrészt : öntörvényű, ha valamit nem akar megcsinálni, sokszor nem csinálja, ( bár az utóbbi időben ebben is van változás), szóval nem azért nem csinálja, mert nem tudja. 


Hasonló tapasztalatokkal rendelkező anyukákkal szeretnék eszmét cserélni erről : mikor teszek jót a gyerekkel ? 


Köszönöm előre is !! 


 


 

  1. 2016. január 17. 21:5926.

    3 fiam van: 5,7,9 évesek, így egész közelből ismerem a kérdést.


    9 éves októberi, így nem volt kérdés 7 éves volt októberben, amikor elsőbe ment. Pont odavaló volt, most harmadikos. Minimális támogatással jól megy neki.


    7 éves: Ő augusztusi, és nagyon akarta az iskolát 6 évesen, és ezért mindent meg is tett: Abszolút önálló, összeszedett volt, minden megvolt nála, ami erre alkalmassá tette. El is ment, most másodikos, szintén kevés támogatással jól megy neki, de azt látom, hogy amit a 7 évesen kezdő gyerek kisujjából kirázott, azokért az eredményekért ő egyesével megküzdött. Na ez a pont, amire nem minden 6 éves alkalmas.


    A kicsi június végén lesz 6 és nagy valószínűséggel oviban marad, mert ő egész más természet. Ő nem fog küzdeni az eredményért, nincs meg az a felelősségtudata.


    ...és igen, simán megmagyarázom neki, hogy a másik miért igen, és ő miért nem...


     

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  2. 2016. január 17. 21:5325.

    Szerintem fél órára mindenhol leteszik az ovist, utána felkelhet rajzolni, aki nem aludt el. Mondjuk engem azért ez nem hat meg, ha nem élvezi a gyerek. Sajnos nem mindig az van, amit szeretne. Iskolában sem.


     

    előzmény:
    Capuccino (22)
    2016-01-17  21:32
  3. 2016. január 17. 21:5024.

    Úgy gondolom, hogy semmiképp nem lehet szempont, hogy hogy magyarázom meg. Anyaként lesznek ennél jóval kellemetlenebb témák, azokat is mind meg fogom magyarázni, ez csak egy a sok közül.


    És a pajtik ugyanígy: Inkább érezze magát kellemetlenül egy hónapig, míg új barátokat talál, mint szívjunk évekig a nem megfelelő időpotben történő iskolakezdéssel.

    előzmény:
    kotkoda13 (16)
    2016-01-17  20:24
  4. 2016. január 17. 21:5023.

    Meg még attól is függ, testileg menyire fejlett, pl. megvan-e 20 kiló?

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  5. 2016. január 17. 21:3222.

    nem is akkor;) de képzelj el egy nemalvós gyereket, akit napközben köteleznek két és félóra plafonnézésre. Mert mindenkinek aludni kell, és meg kell próbálni, és akkor is....  fura ovónői szemléletk vannak magyarországon sok helyen...

    előzmény:
    évi* (21)
    2016-01-17  21:19
  6. 2016. január 17. 21:1921.

    Nekem abszolút elképzelhetetlen az a helyzet, amikor egy kisgyerek bemegy 20 másik, meg egy halom játék közé és ott nekiáll unatkozni...

    előzmény:
    mesekeksz (10)
    2016-01-17  19:35
  7. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. január 17. 20:4420.

     


     


    Ebben a korban nagyon gyorsan érnek a gyerekek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (19)
    2016-01-17  20:43
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. január 17. 20:4319.

    Az iskolakezdésig még van kb 7 1/2 hónap.


    Ebben nagyon gyorsan érnek a gyerekek.


    Gondolj bele, több mint egy fél év van hátra, mi minden történhet még.


    Az IQ-ja nagyon jó, ahogy írod, elképzelhető hogy hozza magát az iskola kezdésre.


    Nem vagyok híve a 7-8 éves korba  elkezdett iskolakezdésnek.Mindent megtennék a helyedben, hogy ne vesztegessen el 1-2 évet a gyerek.


     

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  9. 2016. január 17. 20:3218.

    másrészt meg ha elmennek a barátai.....hát....


    ezek szerint nem vegyes csoportba jár. Biztos marad azért még a régi csoportból is más gyerek. :)


     

    előzmény:
    kotkoda13 (16)
    2016-01-17  20:24
  10. 2016. január 17. 20:3017.

    Ha van rá lehetőség érdeklődj, hogy ha most suliba menne, mekkorák lennének az osztálytársai ?


    Mert ha szinte mindenki elkezdi 6 évesen, akkor nincs gond, viszont ha a fél osztály 7-8 éves, akkor lehet..


    Az én kisfiam augusztus végi, így nagyon valószínű, hogy nem engedem el 6 évesen, hogy nála 1, 5 évvel idősebbekkel legyen egy osztályban, mert itt, nálunk is a visszatartás megy.


    A másik, hogy az, hogy ha otthon jól is teljesít, azért az ovi jobban hasonlít a későbbi iskolához. Ugyanúgy idegen felnőttel, napirendbe illesztett foglalkozással, kortársakkal lesz, mint az oviban. Az, hogy otthon épp volt kedve veled a foglalkozáshoz, nem biztos, hoyg érettséget jelent. 


    Szerintem ne vedd bántásnak ezt az óvónőktől, mert nem azt mondták, hoyg a kisfiad buta, vagy hogy ügyetlen, vagy hogy bármi gond lenne vele..


    De a nevtan-ban kötelesek megvizsgálni, ha az ovi és a szülő más állásponton van, időd még van , vidd el oda is. :)


     


     


     

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  11. 2016. január 17. 20:2416.

    szerencsére maradna ez a csoport, meg az ovónők is,csak feltöltenék a csoportot- nagyokkal. 


    Ez az előnye meglenne.....


    Félek attól, hogy egyrészt hogyan magyarázom meg neki, hogy nem egy még, másrészt meg ha elmennek a barátai.....hát....


    Nehéz döntés. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (14)
    2016-01-17  20:07
  12. 2016. január 17. 20:2115.

    Én is azt hallom, hogy egyik oviból küldik/zavarják a gyereket, a másikban meg próbálnak minél többet visszatartani - fene se érti ezt. 


    Amúgy érdeklődik a suli iránt. 


    Elviszem majd tanácsadóba, hát kíváncsi leszek, mit mondanak. 


    Szeptemberig még sokat változik, ebben biztos vagyok, de hát legkésőbb ugye áprilisig el kell, hogy dőljön a dolog, a beíratás miatt. 


    Fölöslegesen én sem tartanám vissza, az biztos, mert ahogy azt egyikőtök írta, az sem jó. 


    Amit még mondott az ovónő, hogy sokan nem mennek suliba a tervek szerint...nekem ez is szöget ütött a fejembe- tényleg ennyi az iskolaéretlen gyerek ???? Vagy csak tényleg óvni akarják a gyereket ???


    Az unkatesónál meg az volt, hogy az ovónő zavarta suliba, de a szülők érezték, hogy nem annyira jó ötlet ez, elvitték tanácsadóba, ott azt mondták, hogy iskolaéretlen, s ne vigyék, de persze a szülő felelőssége. Végül ment suliba, de a figyelmével, az összpontosításával vannak kisebb problémák, de szuper tanítónénit fogtak ki Azért vitték végül is suliba, mert utálta a gyerek az ovit, meg az ovónőket is. 


    Nálunk a gyerek szereti az ovit, meg az ovónőket is. 


     


    Valaki írta : eddig nem jártam szülőire ????? De igen.......


     


    Köszönöm a hozzászólásokat !! 


     

  13. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2016. január 17. 20:0714.

    Nálunk ugyan még nem aktuális a dolog (nem is lesz téma a januári gyerekkel) de engem visszatartottak. Hát...életem legrosszabb éve volt. Uj csoport, uj ovonéni es egy borzalom volt. Nekem ez nagyon rossz élmény volt, ennek nem tenném ki a fiam. Az összes baratom sulis lett, én maradtam ovis, vacak volt.

    előzmény:
    mesekeksz (10)
    2016-01-17  19:35
  14. 2016. január 17. 20:0113.

    Nagyon sok függ attól, hogy a gyerek akar-e iskolába menni? Ég a tudásvágytól, vagy nem érdekli, mi vár ott rá?


    A nagyobbik fiam május végén született, 6 évesen ment iskolába, végig jó tanuló volt, azóta le is doktorált.


    Egy ismerősöm kislánya maradt még egy évet az óvodában, utána könnyedén vette az akadályokat, jól tanult.


    Testvérét szintén visszatartották, ő is butult még egy évet, aztán az iskolában ugyanolyan buta maradt.


     


    Most nem találom Ranschburg írását, de valami olyasmi volt a véleménye, hogy az oktalan visszatartás is káros lehet.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  15. 2016. január 17. 19:5312.

    megjegyzem azért el lehet gondolkodni a suliérettségen, micsoda túlmisztifikált dolog ez kishazánkban...


    http://akiserlet.cafeblog.hu/2015/02/11/iskolaerettseg-me gfelelni-kotelezo/

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  16. 2016. január 17. 19:5011.

    ha olyan ovónője van...


    Nálunk tényleg ez van, vannak a vérosban ovik, amhonnan gyakorlatilag egy gyerek se megy 6 évesen suliba. eleve arra vannak berendezkedve, hogy ott 4 évig lesz mindenki ovis. Ezekből az ovikból nem ritka ha totál egészséges, probléma nélküli gyerekek 8 at töltik első félévben... van olyan ovi is, ahonnan meg pont fordítva, mindenáron még az aug 30 ait is ki akarják söpörni felmérés nélkül. itt ez megy, ehhez képest sakkoznak sokszor szülők.


    Enyimek magánoviba jártak, csak sajnos, a lányomnál a végén ovónőváltás volt... hát nagyon kínlódós volt az az idő. A suli viszont, két olyan tanítónénit kifogtunk, hogy álom. Meg mondjuk, nekem energiabombák a gyerekeim. A fiammal fogtunk ki ilyen, suliban nulla tanítás, de otthonra tárgyanként min 5 oldalak feladva másodikban gyakorlatilag itthon kellett ... Sulitváltottunk és jónapot. Gondolhatod, hogy azon az éven nem mi voltunk az egyetlen. Sőt, ahogy hallom volt szülőtársakat, most félévkor is eljönnek még. A legnagyobb probléma az volt, hogy se tanulás nem volt, csak magoltatás ott, se idejük a gyerekeknek. Semmire se volt való az egész. A fiam pl megszerette hamar az olvasást, ami érdekli téma, azt bogarássza, boldogan mesélte a suliban. És csak letolták, hogy minek olvas, 5 ször kell, az órán már háromszor elolvasott olvasmányt. (amit ő három olvasás után fejből kívülről elmondott gyakorlatilag szó szerint..) Na, ilyenek a hajtós sulik. Nem tanulnak magolnak. Iyenbe sehány évesen se érdemes iratni a gyereket.

    előzmény:
    mesekeksz (10)
    2016-01-17  19:35
  17. 2016. január 17. 19:3510.

    furi , hogy írod , hogy van hely ahol inkább visszatartanak gyerekeket..én pont azt látom, hogy inkább küldik őket és akit maradásra vesznek arra tényleg ráfér. Mondjuk azt értem, hogy ilyen korban tényleg hónapok is nagyon sokat számítanak, tehát mikor tavasszal kimondják, hogy maradjon, lehet épp a nyáron fog akkorát fog fejlődni, hogy simán mehetne...nem lehet tudni.


    Én ezt az unatkozik az oviban- ezt nem értem....elnézve a nyomást a kis elsősökön és a gyorsított mindennapokat ( tanóra, kis szünet, alig van idő bármire is basszus a kajáját nem tudja megenni, meg hogy elmejen vécére..., nem beszélve a leckéről) hát tudod én azt mondom inkább unatkozzon egy évet még az oviban...ha olyan ovonője van aki figyel rá az majd kitalán neki ezt azt.

    előzmény:
    Capuccino (8)
    2016-01-17  19:24
  18. 2016. január 17. 19:299.

    az igazság az, a nem jó időben való kezdés okoz gondot. Ha iskolaérett, és visszatartják, az később ugyanúgy problémákat fog okozni, mintha éretlen, és suliba kényszerítik. Egyik se jó. Ezt csak egyénileg lehet elbírálni, egy ilyen katonásított központosított rendszerben.


    Egy gyerekekért való rendszerben, pedig az egész gond nem létezne. Én személy szerint arról álmodok, hogy a suli, ovi van a gyerekért, és nem a gyereket akarjuk a rendszerbe faragni, hanem a rendszert faragjuk azért, hogy minél hatékonyabban oktassuk a gyerekeket. tudom, álom, álom...

    előzmény:
    Ardian05 (2)
    2016-01-17  17:58
  19. 2016. január 17. 19:248.

    nézd, nekünk is, hirtelen egy héttel a suliérettségi előtt váltottak erre a szövegre az új ovónők a lányomnál. ő június eleji.


    Ehhez képest a valóság: imádja a sulit, az ovit unta. Egyedül írja a leckét, a tanítónénik szerint aktív, sose fárad. jár mellette heti kétszer zenesuliba, heti kétszer úszni, mégis, hát nem ő az kicsiként a suliban, aki kidől. Nálunk is ez volt amúgy, menjen suliba, , aztán mikor odakerült, próbáltak meggyőzni, hogy mégse. Pár ismerősömmel szintén ugyanígy volt. Mindenkinél azt igazolta az idő, hogy bizony jó döntés volt a suli.


    Én bevallom, szerintem ez totál gyerekfüggő. Mondjuk az én lánykám, már középsőben is hanyagolta pl az alvást. mindig érdeklődő volt. Mi nem haygtuk annyiban. Védőnő nem is értette, miért akarják oviban tartani. A tanító nénijei meg el se hiszik, hogy nem akarták küldeni mindenáron.


    Én nem értem az ovónőket sokszor. Itt gyakorlatilag egyik oviban válogatás nélkül mindenkit mindenáron vissza akarnak tartani, a másik oviban, meg fordítva, válogatás nélkül mindenkit suliba akarnak kényszeríteni. Hogy ez mitől van, fene tudja. szerintem mindkét eljárás helytelen, mert egyik gyerek ilyen, a másik olyan. ennek sose szabadna trendnek lenni, mindig egyéni elbíráslás alá kéne essen. És semmilyen szempontból nem verseny, se pro, se kontra.


    Amúgy ha suliba akarod vinni, vidd a nevtanba, az felülírja az ovit. Ha ott is azt mondják, mehet, akkor mehet.


     


     

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  20. 2016. január 17. 19:137.

    Én is azt gondolom,hogy fogadd el a szakember véleményét, és ha ők azt látják,hogy ráfér még egy év akkor hagyd, hidd el ezzel teszel jobbat, és most még van rá lehetőség ,hogy tarsd.


    Én pont azt látom, hogy mindenki löki őket suliba minél előbb ( tisztelte a kivételnek) de már a sulik is látják,hogy mennyire éretlenül, rossz ceruzafogással stb mennek oda a kis hat évesek ( papiron lehet iskola érett, mert anyuka el van ajálva, hogy olvas a gyereke, közbe a fenekét se tudja kitörölni, vagy orrot fújni)  és mifelénk már látják, hogy a körzetes sulik közül pl melyik kemény suli és inkább javasolják, hogy oda csak hét évesen menjenek a gyerekek.


    nekem márciusban lesz hat éves a kislányom, és hiába tölti ügyesen a feladatlapokat, mindenki úgy látja, hogy kell neki még egy év oviba, és én is így gondolom. ( nem beszélve arról, hogy a nagyobbikom hat évesen ment suliba, és bár jól veszi az akadályokat, kő kemény!!!!! Játszon csak a kicsi még egy évet az oviban a kisebbik.
  21. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2016. január 17. 18:466.

    öntörvényű, ha valamit nem akar megcsinálni, sokszor nem csinálja


     


    Valoszinuleg eroltettetek es szidtatok szuletese ota egy rakas kis pitianer "szabaly" be-nem-tartasa miatt.
    Es hiszti utan O gyozott... klasszikus hiba a neveleskor.
    Egy bizonyos kor utan megerti a pici gyerek a "szabalyt" , annak miertjet es problema nelkul elfogadja oket... Tul koran eroltettetek be egy "dobozba" : ez a valasza


    Iskolaban inkabb biztatjak, utanozni fogja a tobbit es boldog lesz.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  22. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2016. január 17. 18:375.

    mikor teszek jót a gyerekkel ?


    Mindenkeppen akkor, amikor a szakember tanacsat fogadod el.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  23. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2016. január 17. 18:364.

    manapság az a trendi , hogy visszatartják a gyerekeket, és hát ez a következmény


    Ne okold a rendszert : a tobbsegnek sikerul elsobe bejutni.
    A hiba a Te hozzaallasodban van. Kezdve az ilyesfajta bunbakolassal.
    Nagyon pozitiv dolog, hogy az ovono tanacsolt.
    Nem hiszem, hogy "direkt" tartana vissza egy kisgyereket , mivel mindenutt a vilagon , tehat gondolom Mo-n is , helyhiany van oviban...
    Az a hely, amin a Tiedet kenytelen visszatartani, el lenne foglalva egy ujabb picivel , problema nelkul.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  24. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2016. január 17. 18:293.

    Jartal rendszeresen szuloertekezletre ?
    Megnezted a kidolgozott lapokat , amiket/amikor hetente hazahozta?
    Orultel Vele , amikor mutatta ?
    Gratulaltal ?
    Ezek stimulalnak egy gyereket : elsosorban Neked, szulejenek akar "tetszeni" , igyekezni ,  ebben a korban....
    Ott , a szuloertekezleten erdeklodnek a gyerek fejlodeserol a szulok.
    Es az van mindenutt.
    Nem akkor kell izgulni es vadidegen cipoje utan kutatni lepukkant forumon, hogy vajon jo-e a Te labadra a marineni gyerekenek a cipoje , amikor a szakember=ovoneni kenytelen felhivni a figyelmedet arra, hogy nem iskolaerett.
    Ma, most keso leultetni es ellenorizni , hogy mit tud , ha tobbeves torodes es figyelem hianyzik.
    Iskolas koraban van olyan  szulo , aki husvetkor pofozza fel a gyereket , mert egesz evben nem tanult... a helyett, hogy kezdettol figyelne a tanulasra es foglalkozna vele.


    Az lehet a problema, hogy alacsony lehet a nivo altalanos iskolaban , nagy a letszam osztalyonkent , es egy eleve gyenge kisgyerek el fog sullyedni.
    Varjon egy evet es figyelj ra/foglalkozz vele minden nap : kedvesen! Ha lehet, legalabb olvass neki este , lefekves elott. -->Konyvtar.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44
  25. 2016. január 17. 17:582.

    biztos jön majd ide, aki leírja, hogy neki 5 évesen ment suliba a gyereke és mégis vörösdiplomával végzett


    nekünk viszont nagy nehézséget okozott, hogy a Hoffman Rózsa felé őrületet az elején kőkeményen vették és a július végi kislányom elment 6 évesen suliba


    nehezen veszi az akadályokat, a tanárnénik elégedetlenek vele, olyannyira, hogy nevtanba küldtek bennünket decemberben


    ott nem találtak semmit: nincs részképességzavara, az IQ-ja 132 (!), csak annyit tudtak mondani, hogy túl korán ment el suliba... majd kompenzálni fogja, ilyen értelmi szinttel előbb-utóbb, ne aggódjunk.. de nehéz éveink vannak


    Ezek után én azt mondom, attól baja nem lesz a gyereknek, ha később megy suliba. De a korai kezdéstől lehet baj. Nem biztos, de lehet.

    előzmény:
    kotkoda13 (1)
    2016-01-17  17:44

Címlap

top