Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szerintem kell róla beszélni, és lehetőséget adni az embereknek arra, hogy fejlődjenek ezen a téren is
persze nagyon nehéz , hiszen tabuk nélkül még beszélni sem tudnak róla sokan, a legnagyobb probléma pedig az, hogy még azt sem veszik észre, hogy probléma van
az első az, amikor valaki a szexet csak a szex kedvéért műveli
a másik az , amikor szeretkezik az ember
úgy gondolom, mindkettőben más a határ
lehet, hogy én túl hagományosan gondolkodom, de számomra a szex kizárólag két emberre tartozik, és nem mindegy, ki a partnerem
csak szeretkezés közben tudom elképzelni a dolgot, és nem pusztán testi örömszerzés céljából. ebben az esetben , ha tartós a kapcsolat, és összeszokott a páros, minden belefér, hiszen szeretettel, szerelemmel szerzünk örömet egymásnak
egész más a megközelítés akkor, ha valaki pusztán testi örömszerzés céljából keres partnert, partnereket
Másik topicba márcsak akkor nézek vissza, ha képekkel és bátran illusztráljátok a fejlődést :)
A felvázolt példát természetesen nem gyakorlom :)
Nekem ez már nem tartozik a szexhez, még akkor sem tenném meg ha kéjes fejjel kérnének meg rá :)
És a szex definíciód teljesen nem jó :) Amagyar statisztikákat ismerve a szex alig konvergál az orgazmussal sokaknál :)
Szóval neked a kis gagyi strandpapucsos mellen kakicsapkodás az élvezetek netovábja?Ej ha nem finyás a csajod!
Bár ilyen alapon. . . Mi a szex?
itt is itt vagy?
Azért mindent nem. . . mernék!