Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretettel köszöntök Minden Kedves Anyukát , Nagymamát, Kismamát!!!!
Szeretettel köszöntöm azokat is akik az elmult napokban ünnepeltek név illetve születésnapot.
Nekem nagyon hosszú volt ez a hét mert nagyon nagyon sűrűek voltak a programok , de most ez így alakult. Tegnap este jöttünk meg Anyukámtól . ahol szerencsére minden rendben volt azt kivéve hogy nem nagyon szeret ott lenni a mama. Olyan ez neki mint amikor az addig szabadban élő madárkát kalitkába zárják. A maga 85 évével tervezget ( kutat akar fúratni . hogy a locsolás könnyebben menjen majd ha haza kerül.) Az este Kecskemét környékén itélet időbe keveredtünk. Egy pillanat alatt a nyárból a télbe jutottunk. Szerencsére a kocsink is megúszta pedig jókora jégdarabok potyogtak az égből.
Mikor haza értünk már itt várt az ajtóban az unoka. Eredetileg csak felugrottak köszönteni de aztán a leányzó itt ragadt. ma meg a nászasszonyéknál voltunk ebéden utánna a fiaméknál ünnepeltünk.
Fiam 30 az unokám 2. szülinapját.Fincsi ebéd volt sokat nevettünk .
Hamar elszaladt a délután.Most csend van és nyugi. Nagy sikere volt a káposztába tűzdelt túrórudi - csokornak is.Kittyke csupa Mici mackós dolgokat kapott.Most egy picit vissza olvasok .
További kellemes estét mindenkinek!!!!!
Mindenkit üdvözlök!
Kis Rózsa vagyok!
Anyu megkért írjak pár sort a nevében.
Kint vannak a telken apuval, már egy egész zöldségesnek való zöldséget elültettek, mindenféle finomságot.
Kertészkednek, főzőcskéznek. Én is voltam nálunk anyáknapja alkalmából és nagyon finomat főztek nekem!!!
Anyu és az én nevemben is minden kedves anyukának és főleg nagymamáknak Boldog Anyáknapját kívánunk!!!!
Midenkinek jó pihenést!
Jó éjszakát!
Szia Kedves Anyák és Nagyi társak
Mindenki haza ment a lány uncsika visszajön itt alszik
Voltam a Város anyáknapján szép müsür volt megint mi is felléptünk a palotással + devevér csárdással + V. Magyar táncal.
Az utobbi 2 töt most mutattuk be elöször igy egybe sorba 8 perc elég is volt
Kicsit visssza olvastam
Nekem is ebéd vendégeim voltak
Megyek Marimama után konyhába elpakolni mosogatni
Reggel fél 7kor inudulok a kismamával kecskemétre
Figyelmeztetés Bpest május 16
Itt az "ének az esőben" fogjuk táncolni mi átkereszteltük
Tánc az esőben -re
Kicsit pattogos
Kellemes vídám hetet
Nó rohanok a konyhába Marimama rögtön végez én meg itt el vagyok magamba
Elviszel-e a világkörüli útra?????
Íme a mai, a 18. Hatos lottó nyerőszámai és nyereményei!!!
Pista
Szép estét, jó estét és szép álmokat kivánok.
Most mentek el a vendégeim. 12 személyre főztem, sütöttem. Mot pedig mosogatás - fene azt a nagy természetemet, hogy nem tudom otthagyni a mosatlant. Utána - ha még betudok lépni a tuskabinba - magamra huzom a melegvizet /persze ha marad a mosogatás után a boylerben/.
Majd éjjel visszaolvasok, mert a vihar tegnap kilőtt valamit az antennámban és most csinálták meg a fiuk. Marika
Hogyha virág lennék,
ölelnék jó illattal;
Hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüstholddal,
beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes
piros szirmú, gyönge rózsaág;
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád;
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.
Pista az "anyukájának" eljátssza egy kedvenc dalát...
István
Valika a koncerteket nem kell kipihenni hiszen kivirulunk tölle és fáradhatatlannak érezzük magunkat a fiatalok között.Megaztán nyugdijasok vagyunk ha elfáradunk van bőven lehetőség a pihizésre sajnos minket még nem rajonganak körbe az unokák ./A fiam és az élettársa késön érő fajták ugylátszik ráérünk még jelszoval/
Vali! Kullancs elleni szert ne felejtsetek el, és erős naptejet!!!!!!!!!!!!!!!!
Mandulácska! Ezt a verset egy 1974-es Kutya Évkönyvből írtam át Nektek, és van benne egy nagyon megható kutyatörténet, amit majd egyszer szintén szándékozom bemásolni, mert a kutyások biztosan szivesen fogadják.
Mindenkinek további kellemes Anyák Napját kívánok és jó pihenést a hétvége hátralévő részére (is)!
Sziasztok.
Ildikó ez csuda édes köszike.
picivirág csoda szépek a virágok.
Gitta , mÉvi ezek az esésem úgylátom nekünk mindnyájunknak kijutott.
Katikám én is muskátlizom ma
Éva51 nagyon jó hogy végre te is itt vagy
megvagy hát amint látom nem fogsz unatkozni az elkövetkező időben
Zsóka49 remélem a dédunokázás még odébb van
Zsóka2 fent vagy a hegyen?
dÉvi telkezel?
marimama remélem a család most kényeztet megint egy kicsit,
István fújtál??????
Totyi remélem minden rendben volt az anyukádnál?
Leva te is anyukádnál vagy ma biztos.
Erzsike kincsi Pisti kipihentétek a koncertek fáradalmait?
Képzeljétek nagyon sok dolgom lett tegnap meg ma mert az unokák úgy volt hogy 17 .-ke körűl mennek erdei suliba.Erre hétfőre előre hozták.Most aztán volt kapkodás hogy mindent beszerezzünk amit kértek.Most kész vagyok még a kiscsajszi átnézi hogy mit szeretne még vinni.Neve beírva mindenbe ,még átnézzük hogy nehogy valami híányozzon aztán holnap reggel utazik mind a három kislány.
Mindenkinek további szép napot most megyünk mi is az anyukámhoz.
Sziasztok! Anyukák!
M I N D E N K E D V E S A N Y U K Á N A K N A G Y O N B O L D O G V A S Á R N A P O T K I V Á N O K.
megyek a lányomhoz moskátlit ültetni,az ebéd kész még a süti is kakaós csoga volt rendelve !
Legyen nagyon szép napotok.
Mindenkit puszilok,most már öntözni sem kell,mert éjszaka megint esett az eső és most már két nap szépen locsolgatott.
Kint voltam a temetőben, az Anyukákat "köszönteni".
Ilyen gyönyörű virágszőnyeg alatt pihennek.
Blabla...blabla...blabla...
Azért mindenkinek szép, további esős hétvégét kívánok!
István
Julika! Hogy megtanultál profin bográcsban főzni, nagyon jó hír! Ha nem bánod, igénybe veszem a tudásodat alkalmasint! Én ugyanis még soha nem főztem bográcsban és van bennem némi bizonytalanság ezzel kapcsolatban.
Nagyon jó, hogy minden prímán sikerült, talán az idő is kegyes volt még akkor?
Ildikó! Ha legközelebb is beugrassz a komaasszonyodhoz, akkor majd elolvasod, nagyon kedves vagy, hogy gondolsz ránk, én a magam részéről szintén sokat gondolok Rád, és köszönöm a köszöntést.
Én is kívánok minden szépet és jót, legyél nagyon boldog édesanya, nagymama, soha ne érjen semmi keserűség, csak csupa öröm!
Jó reggelt, szép napot!
Most jöttem a temetőből, és beugrottam a komaasszonyomhoz, hogy be tudjak köszönni nektek!
Kívánom, hogy a mai napotok legyen szép, örömteli!
Az én mamám
Ó, az én mamám egy angyal volt tán,
A kék szeme úgy kéklett rám,
Mint a nyári ég.
Hófehér kezét, ha megcsókoltam,
Istenem! de boldog voltam!
Valamikor rég,
Vett kis konyhát, tarka csuprot,
Utcasarkon, krumplicukrot,
Husvétkor vett kicsi nyuszit, képeskönyvet.
Sírva ült az ágynál, ha lázas voltam,
Szegény, amíg meggyógyultam
Mennyit szenvedett.
Az én mamám, nem hordott bubi frizurát,
Nem hordott párizsi ruhát
És mégis szép volt.
Az én mamám, lágy hangja csupa zene volt,
Emlékszem, olyan szeme volt,
Akár az égbolt.
Az én mamám, még néha elpirult,
Szívében még a múlt melódiája gyúlt,
Az én mamám, nem horodtt bubi frizurát,
Nem hordott párizsi ruhát,
És mégis szép volt.
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer
Csak egyet nem adhat kétszer,
Édes jó anyát.
Adj csókot az ősz fejére,
ráncos, reszkető kezére,
S érezd azt meg, hogy
A szíve érted reszket.
Ha bánat ér,
Ölében vígaszt lelhetsz,
Imádkozz a Jóistenhez, hogy
Tartsa meg neked!
Az én mamám,
Nem hordott bubi frizurát,
Nem hordott párizsi ruhát
És mégis szép volt.
Szervusztok, szép napot!
Amikor az alsó szint egy részét még mi is pincének használtuk (eredetileg annak készült) és megpróbáltam oda betárolni a zöldségféléket, megcsúsztam a lépcsőn lefelé menet, kezemben egy nagy doboz sárgarépa. Hogy szét ne szóródjon én is erősen óvtam a dobozt, ahelyett, hogy kapaszkodtam volna, ezért így értem le a lépcső aljára fenékkel fokról-fokra: bam..bam...bam...bam.... és vége. Már nem emlékszem, ki volt mérgesebb, a párom, vagy én.
Azóta mióta már nem pince a funkciója, mert annyira száraz, hogy minden csonttá száradt benne, még a boroshordók is megrepedeztek, ha félig voltak, azóta méggyakrabban járok le, hordom le a mosnivalót, hordom fel a kivasalt ruhákat, odalenn is van egy kiskonyhám, ott főzök pl. káposztát, kocsonyát, lenn vannak a fagyasztók, szóval jobban jártam volna, ha mégis pince marad, nem kellene annyit lépcsőzni, mert bizony volt már olyan is, hogy nem volt ennyire szerencsés a leérkezésem, bár még nem tört el semmim.
Tegnap este nálunk is nagy eső volt, nem tudom meddig esett, mert közben elaludtam, de sokáig hallottam a nyitott ablakon át, hogy bizony esik. A kisház csatornája alatt mind a 2 hordó megtelt, sőt túlcsordult az esővíz, a teraszon lévő növények táljából meg ki kellett öntenem, mert már túl sok lenne szegény virágoknak.
Este lefekvés előtt kivittem a kutyát pisilni, de annyira esett, hogy nem akart a teraszról mozdulni. Rászántam magam, hogy lemegyek vele a kertbe (mindig a nyomomban van), hátha..., én ott ázok az esőn, hátranézek, a kutya fenn kuksol a teraszon. Közben én bőrig áztam.
---------------------
A Kosok ma kissé feszélyezve érezhetik magukat, családi körben. Úgy látszik, hogy mindenki az Ő dolgukkal foglalkozik, és mindenki jobban tudja, hogy nekik hogyan is kellene élni az életüket. Ráadásul nem akarnak veszekedni
A Bikák elérkezettnek látják az időt, hogy a felfrissítsék a ruhatárukat, és az új tavaszi divatnak megfelelően alaposan bevásároljanak. Kissé bosszantja Őket, hogy nem kapják meg, amit szeretnének a megszokott márkában.
Az Ikrek családias hétvégét szerveznek. Kedvük kerekedik, egy kerti parti szervezéséhez. Jól kell időzíteniük ahhoz, hogy az időjárás ne akadályozza meg. Ha mégis beszorulnának a szobába, ott is lesznek ötleteik.
A Rákok számára csodásra sikerül a mai nap. Párjukkal romantikáznak, egymás kedvét keresik, így persze mindenki elégedett. Figyeljenek arra is, hogy a többieket se zárják ki a beszélgetésekből, ne vonuljanak el.
Az Oroszlánok vagy otthon folytatják a megkezdett munkájukat, vagy haza visznek valami olyan feladatot, amit be kell fejezni. Fáradozásaik nem maradnak jutalom nélkül, a hétvégi munka mindenképpen kifizetődő lesz
A Szüzek ma foglalatoskodjanak kedvenc hobbijukkal, ha az időjárás is megengedi, mert ma valahogy jól mennek a dolgok. Ha a barátok meghívják valahová, semmiképpen ne mondjanak nemet, mert valami érdekes történik
A Mérlegek szakítsanak ara időt, hogy az egész heti fáradtságukat kipihenjék. Persze ennek választhatják az aktív formáját is. Egy kis tánc, vagy kirándulás is kikapcsolhatja az embert, a sportolás több szempontból is jó.
A Skorpióknak ma nem kell kétszer mondani, hogy üljenek kocsiba. A vezetés most jó kikapcsolódás lehet a számukra, különösen ha szerelmükkel tehetnek egy kisebb romantikus kirándulást, esetleg külföldre
A Nyilasok is végre kedvük szerint tölthetik a napot. Ami igazán jót tesz a lelküknek ma, hogy kedvük szerint vásárolhatnak, nem kell számolgatniuk, hogy mire telik még a szűkre szabott keretből, ajándékra is futja a pénzből.DDD
A Bakok számára a párkapcsolatok jegyében telik a nap. Remek alkalom kínálkozik arra, hogy a gondokat megoldják, vagy legalább megbeszéljék egy közös kirándulás alkalmával. Egy Bécsi kirándulás sokat dobna a hangulaton.
Jókedvűen ébrednek ma a Vízöntők, és hosszú idő után ma úgy érzik, hogy végre övék a világ. Ne hagyják ezt a hangulatot elillanni, hanem erősítsék meg azzal, hogy megajándékozzák magukat valamivel, amire régóta vágytak.
Halak számára is emlékezetes maradhat ez a vasárnap. Akkor is találnak alkalmat a romantikázásra, ha nem kettesben töltik a hétvégét, hanem egy népes baráti társasággal bulizva. Találnak lehetőséget néha - néha eltűnni
Ezzel a rózsával kívánok nagyon boldog Anyák Napját.
Vettem 2 darabot és Édesanyám és Anyósom sírjára fogom kiültetni.
Tegnap nagyon jól sikerült a buli. Minden finom volt, jó volt a társaság. Megtanultam profin bográcsban főzni.
Nagyon korán lefeküdtem, fél 8 kor jöttem haza. Éjjel fel kellett kelljek, mert dörgött és villámlot, a kutyát be kellett engedni. Ott hortyogott egész éjjel. Fél 7 kor hallottam, hogy kopog a körme, az ajtó elé állt és kiengedtem. Ekkor láttam, hogy eső az bizony nem esett
Nálunk is volt zivatar most este csunyán villámlott és dörgött , végre a sok nyövény és a föld kapott egy kis nedvességet.
Nálunk is szakad, örülök neki. Fönt az emeleten nagyon hangosan veri a tetőt az eső, a csatorna is ordibál, de nem baj, kell ez.
Gitta olyan kedves és elgondolkoztató ez a vers amit hoztál.
Bizony azok a hűséges kutyaszemek... /meg persze a cicáké is/
Ma is a reggeli kávénál versenyeztek, hogy melyikük üljön az ölembe. /tudjátok hogy van 3,5 cicám és egy kutyus... zajlik az élet, sokszor nyalják falják egymást, aztán egyszer csak a fene tudja mi bújt beléjük... fújás, morgás, fogcsikorgatás.../
Nálam viszont nincs kivétel, mindegyiket egyformán szeretem.
Zsóka a Halak horoszkóp telitalálat, szinte majdnem minden mondata ül.
Gittám megkaptam, elolvastam, de ma már olyan fáradt vagyok - meg különben is alszol már - hogy csak holnap kb. este válaszolok.
A képek közül a 4.-en az repkény, ami ősszel gyönyörű pirosra váltaja a szinét.
Tudjátok minden követ én cipeltem a helyükre, nem csak akkorákat amiket a képeken láttok, hanem sokkal nagyobbakat is. Nem is tudom hogyan bírtam erővel. Lehet hogy most annak iszom a levét a vállamban lévő fájdalommal.
Férj azt mondta, szabad kezet kapok mindenben. Én meg vérszemet kaptam és csak vettem, vettem és ültettem a növényeket, díszbokrokat sk.
A csuklótörésem is egy thuja ültetésénél történt, megbotlottam, előrezuhantam, ölemben a növénnyel. Esés közben arra gondoltam, hogy nehogy eltörjön... nem is az tört el, hanem a csuklóm. Persze még arra is ügyelnem kellett, hogy a még széthagyott betontéglákba se verjem be a halántékom, na meg a szemüvegem se törjön el... Sikerült úgy landolnom, hogy a betontól kb. 5 cm-re volt a fejem.
Mindez már múlt idő, szerencsére. A fájdalom azonban megmaradt.
Holnap mindenkinek nagyon szép ünnepet kívánok.
Ha tehetitek, este nézzétek meg a Duna TV-n 19.30-kor azt a francia dok.filmet, ami csodákat árul el az anyaméhen belüli életről, a baba fogantatásától kezdve a születéséig.
Jó éjt, szép álmokat.
Sziasztok most csak beköszönök hogy reggel szép vers várjon mindenkit.Csodás szép holnapot kívánok mindenkinek.Ma sokfelé szaladtam: de nincs semmi bajom majd jövök,ölel mindenkit.Vali.
Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, szinesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, mero napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögo hangja,
Amikor gögicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szived már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanit igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemü árva,
E szóra felpattan szived titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sirdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.
Nagy Ferenc
------------------------------------------
nálun k most szakad az esső,dörög ,villámlik,ki kapcs.
Holnap legyen szép napotok.
Jav.: 3. versszak: S árad felé annyi szeretet
Utolsó: Mert mindig közönyre ébredek,
Bónus István: Rossz kutya
Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, - s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.
Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem is ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.
Megérzi, hogy szavam nem üres:
Melegítő áram van benne,
S árad elé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.
Rám néz s szeméből: hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban....
Nem csak kutya, de mennyi ember ...!
És is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.
Mert mindig köönyre ébredek,
S ha rálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel ....
Szervusztok, szép estét kívánok! Évike! Itt vagyok! Igaz, hogy ma nem sok időm lett volna a géphez ülni, nagyon sok dolgom volt, csak főzem, mostam, kutyaágyneműt varrtam, mert elkoptatta a drága, aztán gyerekeim voltak. Bálint olyan szép verset hozott, már bánom, hogy nem diktáltattam magamnak azonnal a gépbe. De ha holnap netán a Lilla is azt mondaná el, majd pótolom.
Erről jutott eszembe, hogy megköszönjem Valinak azt a sok szép verset, amiket naponta szolgáltat. Valika! Köszönöm!
Mandulácska! A 4. képen milyen növényt láttam? Én valami vöröslevelű juharra tippelek, de persze lehet, max. tévedésbe vagyok.
Látod Margitom! Nem könnyű egy kutyagazda sorsa!
Sziasztok!
Gyorsan bejelentkezem, Vagy fél órája dörgéssel megjött egy nagy zuhé, Az utcán hömpölyög a víz. A déli és keleti ablakaimat is veri. A müholdak elszálltak, a mobilok hallgatnak, most már egy kicsit jobb visszajött a kép, valami nagy gubanc lehetett ott fenn
Mindenkinek nyugodalmas jó éjt és kellemes anyaknapját holnap
Sziasztok, üdvözlök mindenkit!
Azok segítségét szeretném kérni diplomamunkámhoz, akik rendszeres (évi 4 szám) olvasói a Nők Lapja Évszakoknak.
Olyanokra lennék kíváncsi, hogy mit szólnak a mostani megújuláshoz, az új kinézethez, az új logohoz, új tartalomhoz!
Aki tud, kérem segítsen, minél több véleményre kíváncsi vagyok!
Üdv!
Egy végzős, Kati
Abban igazad van, hogy olcsóbb a gyógyszernél!!!
Nem is volt a számban több mint három évig egy szem gyógyszer sem-én csak akkor fanyalodom rá, amikor már elkerülhetetlen...
Szép hétvégét kívánok Neked is!
Pista
Balassagyarmat, 2003. január 21.
Szépő napot s még esősebb hétvégét kívánok neked Zsóka és valamennyi kedves topictársamnak s, hogy nem csak MOST lehet az ember kissé depressziós, arra példa egy-a készülő gyűjteményes verseskötetemből való- versem...
István
**************************************** ********************
Ötödik levél
Vidám verseket kellene már írnom
„ne szenvedj” költő a néhai depressziód tedd fiókod mélyére
ne vedd elő soha de ne is tépd szét hát ha egyszer szükséged lesz még rá
vidám verseket kellene már írnom
hullámzó tajtékos de vidám verseket
mert ha jól emlékszem még mindig gyönyörűek a melleid
hajad bár ritkul de így is szeretem illatát
szád sokszor joggal mogorva de szeretem az ízét
igaz legtöbbször én vettem el zamatát
szemeid még mindig fénylenek akár a csillagok
huszonegy év súlya nyomja vállaink
a gyerekek meg fölénk nőnek így van ez rendjén
mikor mondtam utoljára hogy szeretlek
bizony nem tudom már de „be vagy ültetve” szívembe mindörökre
akár a sebész szikéje vágtál lelkemen végleges heget
mániákusan szép mosolyod igaz ritkán látom mostanában
de csak vidáman költő „ne szenvedj”mindenen
a néhai depressziód tedd fiókod mélyére
ne vedd elő soha de ne is tépd szét hát ha egyszer szükséged lesz még rá
yarmat, 2003. január 21.
február 20. - március 20. Nagyon jó időszak ez a tartalékok képzésére. Alkalmas az időpont arra is, hogy a legutóbbi idők terveit tovább kövesse, és aprólékosan megvalósítsa. A szokásosnál többet foglalkozik pénzügyi kérdésekkel ebben az időszakban, főleg a közös elszámolású vagy társasági pénzekkel kapcsolatban. Ebben az időszakban közelebb kerül érzelmi világához, és jobban foglalkoztatják Önt énjének mélyebb rétegei. Ez rendjén is van. Ez az önvizsgálat ideje, és ha nem tud időt szakítani, vagy helyet biztosítani hozzá, felborul lelki egyensúlya. Pszichológiai vagy világnézeti változások mehetnek végbe, vagy kezdődhetnek el ilyenkor. A halál utáni élet kérdései is jobban érdeklik Önt ebben az időszakban, mint máskor. Fő feladat most az új, személyes gyökerek eresztése, és ezek megerősítése. Gyakran ez egybeesik új lakásba költözéssel, vagy pl. a régi felújításával. A „fészekrakó’” ösztön valószínűleg megerősödik Önben, - a „tojás”, amit költ most egy érettebb és józanabb változata annak a személyiségének, amelyet nem rég alakított ki.
január 21. - február 19. Tehetsége van idegen nyelveket tanulni, és majdnem mindenkivel szót ért. Megtörténhet, hogy külföldivel lép házasságra, akit valamilyen hosszú út folyamán ismer meg, vagy pedig az egyik szülője külföldi. Hajlamos komoly tanulásra, filozófiára, és nagyon hűséges és jó tanár lehet. Nem mindig gyakorlatias, és hajlamos lehet ébren álmodozni, másfelől fanatikussá válhat. Jó időszak tanulmányokhoz vagy utazáshoz. Vallási és jogi ügyek kerülhetnek az első helyre. Több önbizalom és magabiztosság jellemzi majd. Jobban megérzi majd az Önben rejlő lehetőségeket, képességeket a sikerre és a kreatív ön kifejezésére, így akár kockáztathat is, hogy jobban kifejezhesse magát, és megkapja azt az elismerést, a szeretetet, az örömet, amire vágyik. Eljött az ideje annak, hogy cselekedve tapasztalja meg, hogy mit is tud elérni, ha megadja magának, vagy megadatik Önnek az esély.
december 22. - január 20. A baráti összejövetelek és a klubélet - melynek Ön is tagja, kerülnek ezen időszak fókuszába. Vizsgálja meg hozzájuk fűződő viszonyát, hogy jobban megismerhesse önmagát. Látni fogja, hogy ők Önt tükrözik, senki sem lép az életébe csak úgy anélkül, hogy ne Ön vonzaná be őket. Ez egy nagyon jó időszak lesz arra, hogy együtt legyen másokkal mind társadalmi, mind szigorúan üzleti szinten. A társas viszonyokon belül, különösen a másik nemhez fűződő kapcsolatok és konfliktusok a szokásosnál erőteljesebb érzelmi színezetet kapnak. Figyelje meg, hogy ilyenkor mit tesz, mond, vagy érez, és mi történik Ön körül, mert így olyasmit is észrevehet magán, aminek általában nincs tudatában. Sokaknál ez egy igen drámai, feszült időszak lesz, mivel mostanra vált késznek arra, hogy kipróbálja, az átalakított személyisége mennyire bírja el a szorosabb kapcsolatokat. Ez az időszak rendszerint elég keményen érinti a házastársi kapcsolatokat, de válásról, szakításról beszélni ilyenkor még igen negatív és nem is mindig helyénvaló.
november 23. - december 21. Most előbbre léphet szakmájában vagy hivatásában, és elismerésben részesülhet vagy bizalmat, szavaznak Önnek. Kétségtelen, hogy jól alakulnak dolgai. Most a teljes őszinteség jelent belépőjegyet a sikerekhez. Szüleihez fűződő kapcsolata most nagyon fontossá válhat, valószínűleg valamilyen üzleti összefüggésben. Maradjon hű Önmagához, mindenféle parádézás vagy pózolás nélkül. Bárminek a meghamisítása hosszú távon csak megbosszulná magát. Bizonyos fokig közszemlére kerülhet, valószínűleg foglalkozásával vagy karrierjével kapcsolatban. Kritikus szemmel tekintsen önmagára és nézze meg, hogy azon az úton jár-e, amerre valóban menni akar. HATÉKONYSÁG legyen a kulcs szava. Az Öntisztítás – értelmet adhat életének önanalízis révén, ha gondol egészségére is, önuralommal, türelemmel fejlesztheti magát. Ez az időszak lehet, hogy egy kis depresszióval jár, főleg ha csak a rosszat látja meg maga körül. A boldogság ezen idő alatt onnan jön, ha önként és odaadóan tevékenykedik valami célért, amivel lefoglalja szellemi energiáját
október 24. - november 22. Nagyon kevés önbizalommal rendelkezik, és szereti a magányt. Vonzzák a különböző intézetekben végezhető munkák, szívesen vesz részt jótékonysági társaságokban, kutató központokban, habár leginkább messze a nyilvánosság elől, szeret dolgozni. Eljött az ideje, hogy felvegye a kapcsolatot belső énjével, és teljesen őszintén kiértékelje belső világát és másokhoz való viszonyulását. Beidegződött megnyilvánulásai már nem állják meg helyüket, önmaga tárgyilagos megfigyelése segít levetkőzni őket, és érettebbé tenni önmagát. Érzelmesebb hangulatba kerülhet, mint általában, esetenként szinte alig ismer magára. Több pszichikai élményben is része lehet. A közös tulajdonú vagyontárgyakat, holmikat hajlamos lesz a magáénak tekinteni, és eszerint kezelni, de kérdés, hogy célravezető-e az ilyen magatartás? A környezete egyre türelmetlenebbé válik haragjával, dühével, „őrültségeivel” szemben. Karaktere kevésbé vonzó vonásaival kerülnek szembe. Ez nem egy kellemes és felüdítő folyamat.
szeptember 24. - október 23. Várja ki ezt a kb. egy hónapos tranzitot az esetleges házassági problémáinak megoldásával. Akkor majd nem lesz annyira saját magával elfoglalva, hogy ne tudja észrevenni a másik fél szempontjait. Ebben az időszakban inkább saját szükségleteivel törődjön és töltse fel magát energiával az elkövetkezendő időszakra. Jelen időszak alatt tapasztalni fogja önbizalmának erősödését. Nyújtózzon ki! Ha a szíve tudna beszélni, magára koppintana, és figyelmeztetné magát, hogy az életet élni kell, és egyedüli baja az, hogy talán halálosan elunta magát. A középkorban ez volt a nagy vízi utak háza. Igényli, hogy kitörjön a régi rutinokból, szokásokból. Ön sokkal érdekesebb most, mint amit a környezete sugall. Tegyen hát ezért. Ragadja meg a lehetőségeket. Gyártson új elméleteket. Gondolkozzon el az élet értelmén. Higgyen önmagában ahhoz, hogy egy korábban még soha nem próbált cselekedetet meg tud tenni.
augusztus 24. - szeptember 23. Az Ön által értékesnek tartott dolgokkal vagy eszmékkel fog foglalkozni és azzal, hogy előrelépjen, és pénzt tesz Ilyenkor érdemes átgondolni, és számba venni értékeit. Mostanság, legtöbbünk számára az jelenti az értelmi képességek meglétét, ha képesek vagyunk az adott közösségbe beilleszkedni. Ehhez nem kell minden pillanatban együtt úszni a tömegekkel, a mérvadó szemlélettel, néhányunk számos egyéb alkúlturához csatlakozhat. Na azért ez is beilleszkedés. Az integráció megadja milyen szerepet játszunk, de ugyanúgy megadja számunkra a valahová tartozás érzetét is. Elérkezett az idő, hogy alaposan áttekintse és módosítsa kapcsolatát a közösséggel. Talán új munka válik aktuálissá, vagy módosul a régi. Lehet, hogy valami jó ügy érzekében kezd el tevékenykedni. Lehet, hogy új szerződést köt, vagy éppen felbontja azt. A lényeg itt az, hogy most, muszáj újra meghatározni, és tisztán látni helyét a tágabb közösségben, társadalmi csoportosulásokban, amelyekre nem a baráti kapcsolatok a jellemzők.
július 24. - augusztus 23. Egyre többet kommunikál környezetének tagjaival. Nagyszerű alkalom, hogy kifejtse nézeteit az egyes témákban, de ne feledje el meghallgatni a többieket is. Szedje rendbe gondolatait, mielőtt hangot adna nekik. Valószínűleg fáradhatatlan lesz és szeretne valami nem mindennapi dolgot véghez vinni. Életritmusa felpezsdül, és többet mozgolódik az emberek között. Mindennapi életének kapcsán most sokat utazgat ide-oda. Nem lesz ideje kipihenni és kiélvezni, egy igazi kikacsolódást jelentő hosszabb utazást. A Tapasztalatok elmélyítettek, a valósággal való ütközések nyomai ott vannak Önben, de a múlt régi álmai mostanra valósággá válnak. Ami egykor érzés volt, az mostanra valóság lesz. Kiterítheti lapjait az asztalra és szembesülhet a látvánnyal: magas vagy alacsony lapokat húzott-e? Kifejlesztheti és bővítheti társasági érintkezéseit, megnő társadalmi érzékenysége, felelősségérzete és kötelezettséget is vállalhat e témákban.
június 23. - július 23. Ez most egy szubjektív időszak, amely elmélkedésre, önértékelésre szolgál, főleg védett, családi környezetben. Ez a hónap minden évben nagyon fontos lehet és fejlődését segíti elő. Szenteljen külön figyelmet neveltetésében gyökerező rejtett motivációira, beidegződéseire. Ott legbelül most valami elromlott, kimerült, kihagyott, gyengült, de ne féljen ettől, ha ez az érzés véglegesen elhagyja, sokkal boldogabb, okosabb és erősebb lesz utána. Most egy újjáéledési perióduson megy keresztül. Az egyedüli helyes feladat, hogy tisztítson el minden olyan dolgot az útból, amely Ön és az új kezdet között áll. Amely egykor lehetőség volt, az mostanra rabjává tette Önt. Amely egykor oly édes volt az Ön számára, az mostanra megkeseredett, kiszáradt. Vegye észre ezeket a változásokat és engedje el a múltat, mert máskülönben vesztes csatát vív jogaiért, hogy megtarthassa „rabszolgaságát” és keserűségét.
május 22. - június 22. Új szerelmi kapcsolatokat létesíthet, vagy meglévő kapcsolatában válik jóval aktívabbá ezen időszakban. Remek alkalom arra, hogy gyermekekkel töltse el az időt és átgondolja a hozzájuk fűződő viszonyát. Ha vannak gyermekei, vigye el őket egy kicsit szórakozni. Ez egy igen gondtalan időszaknak ígérkezik, amikor önmagát akarja adni és ezt most szabadon meg is teheti. Ilyenkor jól kiszórakozhatja magát, de igyekezzék önismeretét is fejleszteni. Egy emelkedett önzőséget, önközpontúságot kell mesterfokra vinnie, megtanulva figyelni saját megérzéseire, mi a helyes út, amelyet aztán követni akar tekintet nélkül arra, hogy a környezetében élőket mennyire izgatja fel vele. Ne hagyja, hogy bármi, vagy bárki visszatartsa a múltból, amit már kinőtt. Most készen áll az új befogadására, érezzen rá a helyes útra, és induljon neki! Vigyázzon azonban arra, hogy a pozitív utat válassza, ne a negatívat.
április 21. - május 21. Figyelmét most inkább a munkájára kellene összpontosítania, élvezni fogja, ha talál valami javítani valót rajta. Érdekes eseményeknek lehet tanúja munkájával kapcsolatban. Valószínűleg többet aggodalmaskodik egészsége miatt. Hasznára is válik, ha jobban odafigyel állapotának jobbítására. Azon van most a hangsúly, hogy vajon eléggé szublimálni tudja-e saját egójának szükségleteit, hogy mások szolgálatára lehessen munkája során, és mindezt örömmel teszi-e. Ne aggódjon, nem kell szentté avatott mártírnak lennie. Az elégtétel, amit az ilyen szolgálat jelent, bőven kompenzálni fogja érzékeny belső énjét. Most kellene felvenni a munkaritmust, pénzt keresni, és következetesen megtervezni az életet. Most megalapozhat sok fontos és az Ön számára biztonságot, kiváltképp anyagi biztonságot adó helyzetet, dolgot, a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva.
március 21. - április 20. Könnyen jogvitákba keveredhet. Ez esetben jól teszi, ha jogászokkal konzultál. Ebben az időszakban nem járna olyan jól, ha csak önmagára támaszkodna, a másokkal való együttműködés helyett. Akár üzleti, akár személyes vonalon nem árt megvizsgálni kapcsolataiban betöltött szerepét, vajon biztosan nyújt-e annyit, mint amennyit Ön kap másoktól. Kedvező időszak mindenféle társulásra. Konfliktusok esetén kérje ki profi szakemberek tanácsát vagy segítségét bármely téren, ez a hét előnyös mindenféle per megnyeréséhez. Kiváló időpont mindenféle partnerkapcsolatban az előmenetelt megcélozni.. Rengeteg kommunikációs lehetőségre nyílik alkalma, ami igen érdekfeszítőnek bizonyulhat, ha kellő érzelmi kontrollt tud gyakorolni. Főleg nőkkel kerülhet így kapcsolatba. Próbálja elkerülni a reflex-szerű reakciókat. Most sokkal magabiztosabbá válik, önbizalma megnő. Kész lesz bővíteni, szélesíteni szellemi horizontját, és kipróbálni újonnan kialakult karakterének izmait
A Valit még én sem láttam, azt irta a multkor hogy azért ás ezerrel, mert a hét végén palántálni akar. Hát lehet hogy reggel korán elment venni, és utánna duggat, most éppen jó idő van mert esett az eső, mostmár nálunk kisütött a nap.
De mostmár tudom miért nem tudtam elindulni rendessen, mert nem tudom a kopomat, mire számithatok. Elmegyek keresni valamit, amig egy kicsit pihenek.
a szanálással még nem végeztem minden nap 1-2 fiok, mindent tüzetessen átnézek utánna kuka.....tudjátok olyan ráérüssen csinálom, minden percben megszakitom valami miatt
Szép jónapot kívánok mindenkinek. Nálunk is éjszaka esegetett, most bujkál a napocska, de kevés sikerrel, néha van pár csepp eső, de csak a köveken látszik, még a port sem veri el.
Ma húzós napom (lenne), de nem hiszem,hogy sok mindenre képes lennék. Az ebédem már fő, zölborsóleves és túróscsusza rendes, Eszterkének lángost kell sütni.
Marikám, köszönöm, aranyos vagy.
Margitom, jót vidultam a "pásztorkodásodon", és elképzeltem, hogy viszed fürdetni a Dunára a kuttyot.
Valika, köszönöm az eddigi szépségeket, igazán jól esett. Csodálatos verseket hoztál. Ma viszont még nem láttalak, vagy figyelmetlenül olvastam vissza? Lehet.
Gittát sem láttam még ma.
Így utólag, a 8 napba még belefér én is kívánok minden Mónika hozzátartozónak és ismerősnek nagyon boldog névnapot.
Később még jövök, remélem.
Te jó ég Zsoka most gondoltam csak végig jo lett volna ha beleugrik a malteros talicskába
Vihettem volna a Dunára fürdeni és amit kaptam volna a gazdijátol hogy még 1 kutyára sem tudok vigyázni
Mára nem kívánok szép napsütéses időt, inkább essen, az most jobban kell a növényeknek.
Ne dolgozzátok agyon magatokat.
Marika! 12 főre ebéd holnapra? A főzésért nem irigyellek, egyébként igen.
Zsóka kirámoltad a szekrényt?
Ma babázni fogok, mindjárt indulunk is.
Este benézek, hogy ki mivel töltötte a napját.
Teszek fel pár képet a kertről - tegnap fotóztam - ez a hűvösebbik része.
Anno a kövekkel kicsit megszenvedtem, nehéz volt, de megérte.
Az első képen az a gömbölyű, még a régi házból való, elhoztuk.
Olyan nagy szárazság van mindenhol, hogy úgy kellett összekotorni a páfrányt, a hortenziákat is, hát ezért örülök most annyira az esőnek... azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül.
Sziasztok!
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek. Itt most állt el az eső, de nagyon boruus, és hideg van . Szegény ballagoknak befagy.....bár ilyenkor nálunk mindig esik az eső, de ilyen hideg nem szokott lenni. A fiaiméknál is esett pont amikor ballagtak. teljessen eláztak, át kellett öltözni mielött ebédelni mentünk.
Marika! Irtó rendes a Marci kutyád, látod gondolt rád.
Magitom! Jó lehetett amikor a kutyával ügyködtél a kömüvesek között, még jó hogy nem ült bele a talicskába
Kati Köszi én nem tudtam hogy volt ilyen szervezet, soha nem hallottam rola, én csak a vöröskeresztről hallottam
Jó röggelt!
Margitkám kiraktam a hasim, de csak azért mert bekapcsolva a konvektor és éjjel a lehüléstől beindult. Nem hitte, hogy tavasz és olyan meleg van, hogy csuda. A viditás sikerült. Én egy nagy csontot kaptam a Marci kutyámtól, odakészitette az ajtó elé este, alig birtam kinyitni az ajtót. Biztos tudja, hogy az anyja napja van.
Itt is borult az idő, igaz ablakmosás, de már azt sem bánnám ha esne, mert a vihar nem hozott csak kevés esőt.
Olyan bamba vagyok, elvettem egy kávét tőled, köszönöm. Finom. Marika
Jóóóóóóóóóó Reggelt! hahóóóóóóóóóóóó pocitokra süt a Nap
Nálam ugyan borongos még ,de hátha....
Tegnap olyat kelett csinálnom amit még soha voltam birkapásztor (gyerekkoromba volt 2 kis bárányunk 1 xer) tehénpásztor volt (1 böcénk 1 honapig, meg 1xer egy kisginánk is) majdnem elfelejtettem liba pásztor, gyerekpásztor de kutyára még nem kelett vigyáznom . A kismama lányoméknál ott dolgoznak a kövüvesek és a szédült kajla nagy mamlasz kutya fel a homok rakás tetéjeré ott hempereg le utánna a soderrakást célozta meg kirágta a meszes zsákot elviszi a lerakott szerszámokat no a lényeg be vitte a házba és neki dokihoz kelett menni igy jöttem én a képbe
Reméllem fel víditottalak kicsit benneteket
Kis kávécskával kivánok nektek kellemes vidák hétvégét.
Boldog Anyák és Nagyik napját
Gitta megnéztem még vihar előtt, tényleg csodálatos az a videó amit küldtél. Majd én is tovább küldöm.
Julika, jó szórakozást holnap. Én holnap kelek korán és előkészitem a vasárnapi 12 főre az ebédet és utána nagytakaritok.
Zsóka ma nem utaztam, hanem délelőtt anyu, bevásárlás az anyáknapi ebédre, mai főzés, délután kiséret Attila angol órájára és utba megint megejtettem anyut, mert luxort és lottot vettem neki, /szenvedélyes játékos /anyáknapjára. Igy vasárnap a virágot és egy nagy füstöltcsülköt kap, mert az a kedvence reggelire.
Pista sajnos, hogy nem szereted a tejet, pedig én este mézestejet iszom és jól alszom, szépeket álmodok tőle. Talán kis csokival vagy kakaóval izesitve jobb izü, na és minden dilibogyónál, altatónál olcsóbb.
Valamit még akartam irni, de elfelejtettem. Ja megköszönni Valikának a szép nagyis és anyáknapi verseket.
Ma Attila is nagyon hizelkedős volt, jót is nevetett rajtunk Misi dokibarátja, mert az uttest közepén puszilgatott és jót röhögtünk, mert mondta a mai nagyis viccét, ami a következő volt:A kis Ati a nagymamájánál ebédel naponta és utána kint játszott az utcán a többi gyerekekkel. Egyszer csak beszalad a szobába: Nagyi, hogy hivják azt, amikor két ember szobában alszik és az egyik felül van, a másik alul. A nagyi gondolkodik - ugy dönt mivel már sexorák vannak az ált.isiben is, hogy nem kertel,- azt ugy hivják, hogy szexuális aktus.Köszöni Ati és fut vissza a gyerekekhez. Kis idő mulva ujból bejön: Nagyi te félrevezettél engem, az az emeletes ágy.Ja és Ricsi anyukája/igy hivják a barátját/ azt üzeni, hogy beszélni szeretne veled.
Aluka.Marika
Jó éjt, aludjatok és álmodjatok szépeket
Későn jöttem haza, akkor meg jött Zoli Budapestről és itt ette meg 10-kor az ebédet, mert bedugult Budapest éppen amikor a 13 ker-ből indult volna hazafele, órákat állt a kocsisor. Aztán pedig hatalmas vihar vonult keresztül rajtunk. Kétszer volt áramszünet. Azt hittem, hogy a gépem is tönkrement, mert akkorát reccsent. Persze eső alig és már tul is haladt felettünk.
Kaposvári Évike, de örülök, hogy jelentkeztél. Ha nem lett volna ilyen zürös az estém biztos hivtalak volna, mert igenis érsz annyit.
Holnap jelentkezem, mert itthon leszek, nagytakaritok. Én is jól kiszámitottam pont az esős időt ablakpucolásra.
Még visszaolvasok és én is alukálok, mert mindjárt éjfélt üt az óra. Marika
Jó éjszakát, szép álmokat kívánok Mindenkinek.
Zsóka! Látom, hogy elköszöntél, de azért megírom, nálunk esik az eső!!!!!!!!!!!!!!!!!! A hőmérséklet kellemes, remélem ez így marad egész éjszaka.
Mindenkinek jó éjszakát kívánok!
Zsóka,István az UNDRA egy segély szervezet volt,az küldte a csomagokat,56-ban is küldtek ilyeneket.
Gitta a szolidban a Kaposvár-i Évikére kérdeztél rá most láttam,de azt is ,hogy ugy látszik megérezte,mert bejelentkezett.
Pici sokat dolgoztál és még holnap is te leszel a kukta is Jó szórakozást.
Ma most már megyek bundabugyit venni,mert hideg van brrrrrrrrrrr!!!Sziasztok szép álmokat,jóéjszakát
Zsóka! Köszi, megnéztem, és igazad van! M.Évike! Nem vicceltem, valóban nem láttam semmit, ha Zsóka nem hívja fel a figyelmem, hogy nyilak is vannak, még mindig teljesen értelmetlennek találnám az egészet.
Egy pps-t kaptam tegnap, nem emlékszem már kiknek küldtem tovább, ezzel kapcsolatban kértem, hogy írja meg, aki tudja a megfejtést.
Katikám! Hát amint láttad, beleírtam a szolimba egy-két kérdőjelet! Vagy nem? Nos a kérdésekre szoktak választ adni. Viszont most látom, késő este, hogy azért bejött egy-egy válasz, tehát érdemes volt kitenni azokat a kérdőjeleket!
Zsóka, elolvastam, most megnézem. Köszi. Többek közt ez is egy válasz, igaz, a kérdést nem itt tettem fel.
Sziasztok! Jó hogy jelentkeztél. Mostanában ugyanis mindenkinek nagyon sok a tennivalója. Ritkábban vagyunk. István tényleg akkor még nem éltem, én csak a jegyekre emlékszem, amikor itt Győrbe anyukámék mindent jegyre kaptak, kenyér, zsir , liszt stb. és akkor anyu futott én meg egyedül voltam otthon. Igaz engem mivel nagyon egyszálbelű voltam kecsketejjel itatattak, azt hoztak minden nap, és volt egy fiuka is, igy van egy kecske meg fiu tejtestvérem.Julika nem semmi amit ma te csináltál, a hagyma kivételével még minden oké, de hogy te mennyit "sirhattál"??:-)))Vali Lacinak jobbulást kivánok, nem tudom irtam.-e de nagyon szépek az unokáid. Marika ugytudom megint valahova utazott,most már jó lenne visszaolvasni rendessen kronologiába, mert amikor elolvasom, és válaszolni akarok akkor mindig jön valaki, mert nákunk aztán most tényleg zajlik az élet. Mindenki mindenfelé megy. A házbeli idősebb barátnönk mint kiderült éppen azon az utvonalon volt ahol a Totyiék, csak a Volánbusszal.Am,ikor visszahozta a gurulos kicsi böröndünket akkor pontositottuk, mert elötte nem nagyon volt rá idő.Gitta szerintem ma is kellett öntöznöd, mert itt nálunk nem esett. D.Éva jó hogy nem a párod volt ott, mert ilyenkor anyáknapja+ballagás elött nagyon drága a virág. Szegény akkor még most bébi-papit ehetsz,ha csak a jövöhéten . llesz kész, de vigasztaljon a tudat, hogy nem kell fogyoznod.Kati a kutyus sétáltatásnál holnap bundabugyi fel, mert reggel nagyon hideg lesz az időjósók szerint. Éva51 mi már csak ilyenek maradunk ki tökéletes manapság????csak az akinek nincs önkritikája.
No bucsuzom mindenkinek nyugodalmas jó éjt, ha valakit kihagytam bocsika, de hát én soha nem voltam tök-életes
Először is nagyon szépen köszönöm a lánykám nevében a küldött névnapi jókívánságokat.
Nem vesztem el, csak elhavazódtam, és lerobbantam. Köszönöm, akik aggódtak értem, emilkékre és privikre válaszoltam már. Most már megmaradok, de tökéletes nem leszek .
Visszaolvasás folyamatban, remélem most már, ha este is, de tudok rendszeresen jelentkezni.
Puszi mindenkinek Éva
Szép álmokat ma sem izzad a nyelvem esső nem eset pedig nagyon jó lenne.Viszont hideg van
Sziasztok szép estét.
Katikám nyeles bugyingót is csomagolj.
István nem mondtam hogy egyél csak fújjál az nem kerűl semmibe
picivirág mire is vígyázól?
Zsóka49 hát még mindig nem unatkozól
Gittám kész vagyok még van egy kicsi de azt majd a Lacinak hagyom a másik oldalon,az a kevesebb.de lehet hogy azt is megcsinálom most benne vagyok zsírégetésnek is jó
dÉvike na végre hogy te is bejelentkeztél.
Azért nem hallottál róla, mert te még szemtelenül fiatal vagy...
Nos a második Világháború után -én 1946-ban születtem- a szegényeknek -mi igazán azok voltunk- ún, UNORA-CSOMAGOT osztottak, melyben több minden volt; többek között tejpor is!
Mivel szegény édesanyámnak nem volt teje, így én azon nőttem fel.
Gondolom, hogy ezért nem szeretem máig sem a tejet, mert annyi tejpor rakódhatott le a szervezetemben, hogy még ma is abból élek... , nem is a nyugdíjamból!
István
Kipaníroztam 60 szelet rántani való húst, megpucoltam egy kondér krumplit, 5 kiló hagymát szeltem apróra, káposztát gyalultam, súroltam, pakolásztam...tehát nagyon hasznosan töltöttem az időt fél 12-este 7 ig. De minden rendben van, csak a bogrács alá gyújtunk és indul a banzáj. Majd csinálok képet, reggel 7-"műszakban" vagyok A barátnőm fia ballag, én bvagyok a kukta, a kézilány. A pörköltet egy dajka néni főzi, világbajnok ebben a műfajban
Mégsem Ő volt, mert már hazajött!
Még csak egy hét múlva lesz kész, ma vették a mintát.
Miért már tudja! Tényleg nagyon sokba kerül manapság, igaz nekem 4 éve volt, de akkor is bankot kellett volna robbantani.
Viccet félretéve ez borzasztó most olvastam a másik lapon, hogy várják a tárgyalot. Vannak bennt idős emberek is. Én biztos rosszul lennék. De legalább most észen voltak lezártak a körzetben mindent, inkább kerüljön aki arra jár mint akadályozza vagy valami baja legyen
Hallotattok róla most olvasom a hirekben:
Fegyveres rablás történt a Széna téri OTP bankfiókban péntek délután. Egy férfi elszedte a biztonsági őrtől fegyverét, és túszokat is ejtett az MTI információi szerint.
Az épületet körülvették a rendőrök. A Moszkva téren a helyszínen lévő tudósítónk szerint a bank épületét és a környező utcákat legalább 15 rendőrautó biztosítja, a járókelőket a rendőrök megpróbálják távol tartani a pénzintézettől.
A BRFK ügyeletese az Indexnek elmondta, az egyik szemtanú azt állította, egy lövés is eldördült.
A Moszkva tér körút felőli oldala gyakorlatilag le van zárva, ezért a 4-6-os villamosok nem közlekednek csak az Oktogonig. A Margit híd budai hídfőjéig pótlóbuszok járnak.
Marika végül is eldöntötted milyen keritésed legyen?? Látom csak reggel voltál te is itt.
Nekem most is nagyon lassan jött be az nlc. ezért is vagyok kevesebbet, mert nem tudom kiváni a lapot ahova ihatok, nomeg most többet megyünk apával, meg ha itthon van akkor övé a gép
Totyi nagyon szép helyen voltatok, és sokat látattatok. Gondolatban veletek utaztam
István milyen tejen?? Ilyet még nem hallottam.
Ja sziasztok. Ebéd után elmosogattam olvastam apa olyan jóizüen aludt én meg az olvasásban álmosodtam el hát lefeküdtem most ébredtem fel amikor apa készülödött elmenni.Ritkán alszom ebéd után de most olyan jól esett.
Gitta!irtam emilkét szeritem nagyon klasszak a képek.
Mircinek azért adok olykor-olykor, de ő is olyan, mint az "apukája"-nem igen szereti, így legtöbbször a Butus kutyánknak adom oda!
Nem véletlen, a szerelmem rám ütött...
István
Gitta mire vártál választ,itt is elkezdett esni az eső,de én azt remélem,hogy sok esik,mert akkor nem kell öntöznöm.Különben itt egyáltalán nem sütött a nap és igazán meleg sincs,reggel nekem automaitkusan begyujtott a cirkó,mert lement 19 fok alá a hőmérséklet,azéárt állitottam be arra,mert az még ugy,ahogy elfogadható,nem fagyok meg a lakásba,igaz nem is rövidujjuban,hanem felöltözve vagyok.Egyébként dolgozom,ráadásul ketten vagyunk az irodába,mert az egyik kolleganőm beteg a másik szabin vagy,ugyhogy jól elférünk 4 szobában.
Valika! Igazad van, elfelejtettem, hogy fáj a Laci dereka! De azért a magadét ne áldozd fel az ásás oltárán!
Szervusztok, szép napot! Gyorsan visszaolvastam, látom mindenki végzi a szokásos napi munkáját, Zsóka mint mindig, most is pakol, Kati útra kész!!! De jó! Már megint irigy vagyok! Julika, hát tényleg nem igérnek jó időt ezekre a napokra, nálunk most süt a nap, kb. 3 csepp eső esett eddig. Kaposvári Évi! Tényleg merre vagy???? Marimama is hiányol. Ildi! Lehet, hogy ma már nem leszel?
István
Hála Istennek, a derekammal semmi baj!!!
Egy kis alvászavar azért még van!!!
Valcsinak üzenem: nem szeretem a túrórudit!!!!
Legyen derűs napotok!!!
István
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek, Nálunk nagyon felhős hideg van. Apa meg a fia most mentek el Tatabányára. Gyorsan bejelentkezem mert uszik az egész lakás, és főznöm is kell. A ballagoknak napsütést a kiskertekben esőt, bár szeritem most már 2 napot várhatna az eső, hamár eddig nem esett.
Sziasztok! Merre vagytok,ugy látom Valin és Marimamán ,Julikán kivül mindenki várakozó álláspomton van,várja az esőt.
A kópom ad is meg el is vesz,ugyhogy megleszek valahogy,már készülök az utra,valutát is kell kiváltanom,hogy ne legyen üres a zsebem.A barátnőm kedden jön és csötörtökön indulunk,még be kell egy pár dolgot vásárolni pl.vizet az utra,mert ugy naponta legalább 2 litert meg kell inni.
Legyen jó napotok.
Vali vigyázz magadra,látom az ásóknak mind megfájdul a dereka.