Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
hú, ez nagyon jó ötlet
mert pont azon gondolkodtam, hogy nem tapad (ég) rá a tárcsára a kaja, de így ha látja az ember hogy gáz(füst  van lehet is már mártogatni
meg akarsz ölni ugye?
babgulyás recid van?
a receptek egyik fele csülökkel és sertéshússal írja a másik csülök nélkül marhahússal
Tulajdonképpen a tárcsán ugyanazokat a grillezett dolgokat meg lehet sütni, mint amit grillrácson, csak ez annyiban más (megkockáztatom: jobb), mint a rács, hogy nem folyik le a jó kis leve, hanem ott marad benne középen. Sütéskor-forgatáskor én mindig jól meg szoktam mártogatni-fürdetni a húsokat abban az összegyűlt lében.
igen, ismerős
mondjuk a kólát ill. szénsavas üdítőket egyáltalán nem szereti sőt általában vizet iszik
nálunk hál'istennek mind a bölcsiben (ott eleve helyben főztek) mind az oviban jó volt a kaja
a suliban viszont pocsék, annak ellenére hogy a kerület átállt az un. egészséges konyhára ... hát azt meséli hogy néha annyira undorító a kaja (főleg a hús) úgy hogy van amikor kenyérrel csillapítja az éhségét- de abból meg barna és magos van csak és nem igazán komálja azt sem
Mi a kis (nagy) családommal imádjuk a tárcsán való sütögetést. Mostanság a leginkább a "múltkor is nagyon finom volt" kaja jön be
Ez abból áll, hogy füstölt szalonnát vagy kolozsvári húsos szalonnát kockára vágunk, ennek sütjük ki a zsírját először, amikor már félig kisülte a zsírját mehet bele a füstöltkolbász karikák, majd a kockára vágott csirkemell (amit előzőleg villámpácban áztattunk), jöhet rá a burgonya kis kockára vágva, majd a hagyma karikára vagy hosszúkásra vágva. Tehettek bele még virslit, vagy lecsókolbászt, bármilyen zöldséget és még mindent amit szeretsz, ennek tényleg csak a képzelet szab határt. Garantálom, hogy fini lesz. Egy ilyen kaját nem lehet elrontani.
Bográcsban pedig bármit is főzöl csak jó lehet szintén. Bármilyen pörkölt, esetleg gulyásleves, babgulyás... Meg fogsz lepődni, de mi még tárkonyos csirkeragu levest is főztünk már bográcsban és az is fini lett. Itt a lényeg mindig az, hogy mindenki kivegye a részét a dologból, ha más nem akkor egy sörrel a kezében és beszélgetéssel szóval tartva a társaságot
a Te gyerkőcöd megeszik ilyeneket, hogy pl. barnarízs nálunk kizárt fehérkenyér, fehérrizs stb...de azért persze rendületlenül próbálkozom
OFF:
Klassz kedvezményekre jogosító vásárlói kártya és keresetkiegészítési lehetődés! Ha bármelyik, vagy mindkettő érdekel, írd meg a mailcímed priviben, és küldöm a részleteket!
zöldségeket is lehet grillezni, "tárcsázni", de itt megtalálható sok húsrecept is:
http://grill.grocceni.com/zoldseg.html
Én magában eszem vagy barna rizzsel (adjunk egy pofont az egészségnek is! ) A gyerek fehér rizzsel szeretné, de nem mindig csinálok ám kétfélét én sem. A zsiradék viszont mindig olívaolj nálunk, mert igyekszem koleszterinmentesen főzni.
De nem lennék ledöbbenve azon sem, ha tésztával - ne adj' Isten - pl. tarhonyával, magyaros egytálként tennék elém.
Köret: mi mindig majonézes-hagymás krumplisalátát szoktunk csinálni hozzá. Ezt jó előre meg tudod csinálni, akár előző nap is, nem akkor kell, amikor ott vannak a vendégek. Csinálok egy majonézes-tejfölös mártást, só, cukor, bors, citromlé, bele kockára vágott főtt krumpli és felkockázott nyers hagyma. Rögtön forrón szoktam beletenni a krumplit, óvatosan összekeverem, és ha kihűlt, mehet bele a hűtőbe.
Grillezve. Először kisütünk egypár szalonnaszeletet a tárcsán, jól bekenjük vele az egészet, utána rögtön mehet rá a hús. Nem kell alá más, mert a hús a páclétól úgyis olajos. Ahogy hirteken ráteszed a forró tárcsára a húst, összehúzza a rostokat, benne marad a finom leve hmmmmmm.... jó puha és szaftos lesz.
Elvileg grillezés előtt nem lenne szabad megsózni a húst, mert állítólag akkor kemény lesz. Hát én mindig be szoktam sózni pácoláskor, mert utálok utólag sózni, az már nem olyan, nem sikerül egyenletesen stb. A lényeg, még mindig nagyon finom puha volt így is, úgyhogy nyugodtan sózd be.
A pácfűszerek elvileg sózottak (legalábbis amiket eddig vettem), de szerintem épphogy, ezért ugyanannyi sót szoktam tenni a húsra, mint otthon a konyhában, és még sosem lett túl sós.
Egyébként ha gondolod, le tudom neked írni, pontosan hogy is készíti apukám (én nem vagyok valami nagy főzős, ő meg igen, de nagvonalakban úgy készíti, ahogy leyrtam)
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9110565&la=56964582
Kerek fémtárcsa flekkensütéshez - ez a fenti topik címe.
Nézzétek meg, elég sok helyen lehet már kapni, és elég nagy árkülönbségek vannak. Érdemes tájékozódni vásárlás előtt.
hát egy ilyen kaját most is szivesen megennék
és mi a köret, rízs, tészta?
mondjuk jó lenne olyan kaját csinálni, amihez nem kell külön köretet főzögetni 20 embert így sem lesz egyszerű ellátni két napon keresztül ráadásul én találtam ki ezt az egészet
spaghetti tésztából, de ennél a kajánál jobb, ha 8-10 centis darabokra eltördeled főzés előtt