Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A harisnya, a csábítás esz
2006-11-29 07:171.
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.
Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
Nálam ez a vizes téma nagyon megy, azaz nekem igencsak tetszik, és ahogyan a fórumokon olvasom, a legtöbb harisnyamániásnak is. Ez vajon miért lehet? :)
Hát, Pihe, nekem egyik smiley sem jön be, mindegyik hót gusztustalan :))))
Na, jó, a kis szívecske nem...
bámulós vagy te is? néha én is... mondjuk elkergetni még sose akartak miatta :))))
hát igen, a fotózás egy kényes dolog... :)) az a legtisztább ha ismerőst fotózhatunk, ráadásul kevéssé mozdul be a döntő pillanatban :D
jójó, nem nyafogok... viszont rájöttem ám, nekünk cserélni kell... te mászkálj erre, én meg amerre te szoktál és akkor elégedettebbek leszünk:)))
off: a mostaniak rémesek.. ez viszont tetszik :)))) bár még sosem használtam:)
de sokszor megnevettetett már ha pont eltalálják hova tegyék.. :)))
a régieket szeretem...
esőben nehéz öltözködni.. a közlekedés nem könnyű csuromvizesen esernyővel .. egy csendes és normális esőben a körömcipő-harisnya-szoknya pont jó, ha szél is van és húzós a nap akkor sajna elő a farmer...
de ilyen ítéletidőkben amik most járják olyat kell választani, amiért nem nagy kár.. nekem speciel szinte minden szandim papucsom cipőm megviselte ez a rengeteg víz... :(((
a harisnya is folyton csuromvíz... egyszerűbb ha mezítláb vagyok, mert ha odaérek vhová megtörölgetem és nem tocsogok órákig vizes cuccban...
alapfelszereltségem lett a táskában mostanában a plusz lábbeli :(
Ha hóPihe, és minden kedves "érdeklődő"!
Bizony néha meleg tud lenni a helyzet, mert kocsányon lógnak a szemeim, ha valami nekem tetszetőset látok. Szívem szerint fotóznék is, de nincs hozzá merszem (ha lenne is, szigorúan arc nélküli képeket készítenék).
Rengeteg jó képű csávó mászkál az utcákon, lényegesen több, mint harisnyás nő (hát még üvegszálas típust viselő), úgyhogy egy hangot sem akarok hallani! :)
Off: Ezek a szmájlik itt az Nlcafe-n rendkívül ocsmányak és ízléstelenek!!! Nektek mi a véleményetek?
Esős időben mi a tuti szerkó, hölgyeim? Nadrág és zárt cipő, vagy mehet a szoknya + nylonharisnya?
igen, csinik mostanában nagyon :)
érdekes hogy mostanában metróznak, egy pilótafélével volt szerencsém utazni a napokban...
na ott az egyenruha garantált... :) üdítő jelenségek lehetnek bármelyik nap, mondjuk hétkezdésnek pont remek :)))
óó nem mondod hogy ma csak olyan icipici harisnyásat láttál..? :((
alig mentem párat, de szép kis szoknya-harisnya-magassarkú kombinációkat láttam...
mondjuk vmi jóképű ffinek jobban örültem volna, hiába nekem meg nagy igényeim vannak :((:D
Nos, nem sok mindent, mert eléggé be volt határolva az útvonalam... Egy kedves baráttal (és egyben kolleginával) ebédeltem együtt, ilyenkor diszkrétebben tekereg rendre kerge fejem :)
De én a kevéssel is beérem, egészen tudok örülni egy-egy gyűrődős vékony nylonzokniba csomagolt kivillanó lábfejrészletnek is :)
Hölgyeim, nincs menekvés!
Aki szoknyát hord, annak e hét elején elkerülhetetlen a harisnya viselése is, hiszen messze vagyunk a csupasz lábas kánikulától!
Alig várom, hogy ebédidőben kicsit körülnézzekaz utcákon :)
Szép est'!
Band, nagyon kellemes a fotó. Főleg az első! Egyébként a Japán
RaceQueens-ek is ilyen fényes hariban+ forrónaciban, de inkább
fürdőruhában pózolnak ;-)
Szép est!
A jövőhéten még még hűvösebb lesz, úgyhogy lányok elő a szép harival
és lehet villantani ;-) vagy inkább bunddabugyi, mert fázni fogtok?:-o
Szép est'!
Sziasztok!
Már régen szoltam hozzá a topiknak, viszont háttérben 2-3 naponta mindig meg tudtam nézni az eseményeket. Első véleményem, ahogy több hölggyel beszéltem, nekik az a problémájuk a harisnyákkal, hogy szinte mindd egyszerhasználatosak. Még a 4-8 száz forintos Lycrás harisnyák is! Mosni sem lehet őket úgy. Valamint sok hölgy azért vesz farmert, mert egyszerűen beleizzad a lába a harisnyába. Valamint a válság miatt sincs olyan sok pénzük erre költeni. Meg vannak olyanok is, akiknek viszket a lábuk.
Mostanság ezért is vesznek a csajok leggingst, cicanadrágot, esetleg jeggingst. Mert többször hordható, mosható. Én csak ezeket hallottam.
Szerintem, ha valaki tényleg harisnyás csajokat akar látni, a legjobb az, ha a BKV éjszakai buszait járja. Ajánlatos 2-4 körül szerda-szombat estig 906-os pesti része, valamint a teljes 907-es és 973-as. Tegnap lurex rombusz mintásat láttam, pókhálósnecceset, fényes kék leggingst, valamint a tipikus tapadós műlatex vagy műlakk cicanadrágot.
Viszont tényleg furcsa férfi szemmel, ha szoknya alá nem vesz fel semmit a hölgy. Ha ráteszed a kezedet a lábára, akkor hűvösnek érzed.
Láttam olyat a múlt heti nagy melegben, hogy látszott a hölgyön, hogy beleizzadt a lába a pamutleggingsbe, s láttam az izzadság foltot a belső combján.
Sokszor furcsálom, hogy több helyen láttam a leggingst legingsnek, valamint leggingnek leírva :) jeggingsszel ugyan ez a helyzet.
Meg a nagy melegben láttam, hogy egy csaj ilyen 50 den körüli harinsyát visielt. S a legmeglepőbb az, hogy a kezében egy fehér nagyon áltátszó szatyorkában Donna B.C. Polo 50-es harisnyát tartott. 2 méterről meg lehetett állapítani.
A héten külön öröm volt nézni a szóbeli érettségiükre igyekvő kiöltözött lányokat.
Egyébként a kisebbségi roma etnikum vagy hogy kell írni, hogy ne egyből megsértődjenek, olyat láttam, hogy hihetetlen. Kék cipő, sárga necc csipkés lábfej nélküli harisnya, hozzá lila fodros szoknya, aztán fekete lila felső, alatta meg vastag fehér melltartópánt. Kiábrándító volt, az biztos.
A másik kis sztory, hogy látszott a 40 év körüli hölgyön/asszonyon, hogy már fáradt, lábán vékony harisnya, fehér cipő, piros szoknya, s fehér blúz, s a körmével meg akarta vakarni a térdét, s sajnos a körmébe belekadat a harisnya s széjjelhasadt a térdén. Kicsit dühös volt.
Most hírtelen ezeket akartam megosztani Veletek!
Kellemes nyarat!
Üdv,
qq_vv_bb
Érdekes felfedezéssel állt elő nemrég egy olasz urológus, aki azt állítja, hogy a magassarkú cipőknek a közhiedelemmel ellentétben sokkal több jótékony hatása van, mint negatív.
Állítása szerint nem káros a nők egészségére, viszont hatékonyan javítja a szexuális problémákat és fokozza a szexuális aktivitást.
Korábban rengeteg rémhír terjedt el a magassarkú cipő káros hatásairól - a tyúkszemtől a skizofréniáig. Egy újabb kutatás szerint a magas sarok - kivéve talán a tűsarkat - nem csupán a medence izmait fejleszti, hanem jótékonyan hathat szexuális életünkre is. Ahogy a doktornő fogalmaz - ideje kiállni a magassarkú mellett - és felállni a magassarkúra!
Most már értem, miért hordják a "rossznénik" az ágyban is!
Itt a képeken a nénik viszont igen jók!
Szép est'!
Nehogy itt agyvérzést kapjál :o
Azért lehetett látni szép harisnyás flasheket ebben az esős időben is, csak nyitott
szemmel kellett járkálni ;-) Még holnapra is hűvöset mond, úgyhogy a fázósabb
hölgyek, hogy szoknyázhassanak úgyis leporolják a fiók mélyéből.
Elképesztő a női gondolkodás! Tegnap is bjúúúúúútiful harisnyás idő volt, ma pedig ugye mondanom sem kell, hogy nincs az reggeli kánikula...
Erre az utcán flangáló szoknyás nők többsége harisnya nélkül, papucsban. Az első kánikulai hőség beköszönttéig ugyanilyen időben, pontosabban ennél nagyobb hőségben meg még legtöbbjük harisnyában. DE, mivel egyszer már beköszöntött a kánikula, már nem számít hogy hűvösebb az idő, akkor is elvi nyár van a fejekben, és a harisnya a fiókban marad! FELHÁBORÍTÓ, ÉRTHETETLEN!!!!!!
Sziasztok Topiklakók!
Hmmm, Kandúrband, ez aztán nagyon, hmmm f@szállítós ;-D
Nagyon uborkaszezon van, sajna ez az az idő ,mint ahogyan
szálka is írta.
Max. irodisták, vizsgázók, közalkalmazottak viselnek "kényszerből"
harit. Ez van.
Addig is egy link leginkább férfitársaimnak ;-D
Amennyiben nem ismernétek, (bár nem hinném )
Erősen +18-as is van benne :-o
url-> Harisnyás lábak
Lányok, itt akár lehet tanulni tutajos pózokról :- o
Szép nap'!
Leállt a harisnyás élet... vagy mindenki a kicsit hűvösebb idő beköszönttével vásárolt új harisnyáit bontogatja?
Érdekes amúgy, hogy ha egyszer már beállt a kánikula, utána hiába hül le az idő, sokan már akkor sem hajlandók visszavenni a harisnyákat. Valahogy sok nőnél elvből nyár van, és kész :)
Hmmmmmmmmmmmmmm.
Én azért megsimogattam a monitort!
Tsók mindenkinek, jó hétvégét!!!!!!!