Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
fatörzseken
hasadnak fel
az évek
s gyűrűket
rajzol beléjük
minden év
bennem is
évgyűrűk gyűlnek
világos,
sötét,
világos...,sötét...
falevelek
hull anak lebegve
mint szelet vesztett
papírsárkány
földre érnek
és elenyésznek
ilyen levél
minden évem
s kérem a szelet
fújja még,
fújja még
tovább..., tovább...
Sorsod,
mint sorsunk,
hasonlít
és különbözik,
de egyben megegyezik
biztosan.
Vártunk,
várunk és reméljük
jobb lesz,
vagy legalább
hosszú lesz,
mi hátra van.
lágyan dobban a csend
fáradtan hullik a szó
nyomasztó az est
és puha, mint a hó
lágyan dobban a csend
fáradtan hullik a szó
nyomasztó az est
és puha, mint a hó
velünk vénült meg az este
csak nézek rád egy szót keresve
hány év is volt és hány tavasz
tudod, e két szám nem ugyan az
elfutnak
ellopnak
valamit
eldugnak
a
rohanó
percek
k acagás
nevetés
valami
remegés
a
boldogság
perce
faggató
kérdező
aggódó
szerető
Te
súgod
szeretsz-e?
mosolyom
a jkamon
nevető
válaszom
én
Téged?
Hát persze...
Gondolat
Vár
a félbe maradt
gondolat.
Fejezd be,
hogy gondolhass
egy másikat.
Sötétet,
vidámat,
szomorút.
Mindegy.
Olyan
egyforma mind,
ha elmúlik.
de szép is
a csend
mikor szavak nélkül
hallgat
néha puha félhomály
máskor meleg sötét
de a legtöbbször
kristály-fényű
fátylakon átszűrődő
derengés
a csend
http://www.youtube.com/watch?v=UeI4jawWa5U&mode=related&search
"Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek...
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz.
Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést."
(Gabriel García Marquez )
Az meglehet,
hogy drága a földön az élet,de végülis évenként egy Nap köröli utazást is tartalmaz...
:-))
Neked is Jo ejszakat Martika...
lassan en is megyek aludni...
Torjay Attila: Este
Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült
szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában
megpihent a világ
elhajózik a gond
csendesül a bánat
s eljátsza, hogy szendereg
ki megvetette ágyad
A remete álma.
Idejét sem tudta mióta feküdt ott eszméletlenül.Amikor magáhoztért csak halvány fényfoltot látott a távolban.Azt sem tudta hogy hol van.érezte hogy még mindig lázas.A teste lelke sajgott a kíntól,és a fájdalomtól.fel kellene kelni gondolta.De megmozdulni lehetetlen feladatnak tünt a számára.Örült hogy az agya legalább működik,és a gondolatai kezdenek kitisztulni.
Nem tudta mikor látott embert utoljára.Nagyon az emberek arcvonásaira sem emlékezett.A saját arcát is csak a folyóban látta már régóta.
Viszont emlékezett a fákra.Ahogy ott susogtak a leveleikkel ahogy kijött a fényre.Menedéket keresett.Valamit vagy valakit aki segithetne hogy ne fájjon annyira.És akkor ájult el.
Hirtelen az eszébe villant valami.Nem tudta hogy megtörtént vagy csalóka álom az amire emlékszik.
Látott egy rétet,benne tavat,és érezte hogy ott a béke.Odavánszorgott nehezen,és látta hogy a parton egy anyóka ül,és nézi a vizet.Megszólitotta.Amikor az feléfordult saját magát látta benne.A magányát,a szenvedéseit.És ekkor az anyóka elmosolyodott,és a mosolyával megmozgatta a remete lelkét.Érezte ahogy lehullik a végtelen idő.és a teher a válláról,pedig csak egy mosoly volt..De abban a mosolyban benne volt minden.
Oda kellett mennie,és megérintenie a fáradt arcot..Megfogta aszott kezét,és ajkával érintette.
Nem kellett beszélniük.Lélekegyesülés.Talán igy hivják -gondolta
De a lényeg az volt,hogy tudta: hogy nincs egyedül.Van segitség ha kell.
Erre emlékezett.Tudta hogyha képes lesz felállni akkor addig megy amig azt a tavat meg nem találja.És megkeresi az anyókát.
Az éj alatt...
Az éj alatt minden csendesebb,
csillagok ölén fekszem,
szerelmet, örömöt festeni
nem lehetne szebben.
Az éj alatt új élet fogan,
a hold szavamban ragyog,
magamhoz szorítom az időt,
néha boldog vagyok.
Hószárnyú pillangók
A tavasz lovagol már
a hószárnyú pillangók
bársony csipkevállain,
köröttük márciusi
tüzek gyúlnak a fákon,
a virágok szirmain.
Sebesen szalad a zöld,
kibontja kendőjét a
bárányfelhő az égen,
millió pillangószárny
festi meg a szerelmet
az elmosódó kéken.
Rónay György:Ne
Ibolyaszálat leltél az avarban,
Ne tépd le!
Hadd mosolyogjon halk tavszt az őszbe
kékje.
Katicabogár baktat az országúton.
Ne lépj rá,nyúlj érte!
Tedd vigyázva az árokpart puha
gyepére.
Csillag csillog a harmatos füvön.
Vigyázz, ne taposs rá!
Fázik szegény;melengető tenyérrel
hajolj le hozzá.
Bárányokra késeket köszörülnek.
Ne engedd!
A világ héja-karmában galamb sír.
Mentsd meg!
Fuchs Éva - Emelt fővel
Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.
S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat. . .
Prohászka Ottokár: Kő az úton
Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
s lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld ezzel az akadállyal neked.
S ha lelked az Istennel találkozott,
Utadba minden kő áldást hozott.
Amper : Est
Ne hidd azt, hogy csak nappal szép
Hisz nappal csak elvakít a fény.
Úgy tudod, hogy a sötétség félelem
Pedig csak az est egy fekete végtelen.
Mindenki a bűnt látja benne,
De ha nem lenne est, mond mi lenne?
Így nem ismernéd soha a sötét gyönyört
Azt, ami esténként mindig beköszönt.
Gondolj bele, hogy mi lenne veled
Ha egész életedben csukva lenne a szemed.
Vagy nem látnál semmit mert vak lennél.
De a vaksággal élni nem mernél.
Én ezt érzem már sok-sok ezer éve
Mert az est vagyok és hozzád beszélek.
Nem igaz az, hogy a sötétség rossz
Csak hunyd le a szemed és majd hozzászoksz.
Kívülről ez a világ sötétnek látszik.
De legbelül az egész csak a sötétséggel játszik
Hisz reszketnek, félnek, elbújnak tőle
Ha érdekel, elmondom a legjobbat belőle.
Menj ki a térre és nézz körül!
Eddig fel sem tűnt, hogy minden gyönyörű?
Nézz fel az égre a sok ezer csillagra,
Most már te is látod, hogy milyen szépen csillognak
Ha nem lenne est, ezt nem látnád soha,
Mert csak sötétben tűnik fel a csillogások sora
Felejts el mindent, ami a fénnyel egybeköt
Csak arra figyelj amint az est beköszönt!
Ismerd be, hogy nem csak a fény szép
Ha nem lenne sötétség, nem lenne fénykép
Anélkül az élet nem lenne teljes
Az emlékek elmúlnak, de a képben mindig teljes
Nem látsz semmit, a sötét takar
Elborít mindent, amit csak akar
Bevezet téged a vak világba
És megmutat mindent, amit a vakok látnak
Mert látnak ők is, látják az estet
Az utcákon menni ugyanúgy mernek
Ők nem látják benne, amit mások látnak
Bűn, lopás és ember vadászat...
Kösd össze az estet egy picike fénnyel
Olyat látsz, amit mással nem érsz el
Látod a sötét az élethez kell
Jegyezd meg te is, hogy a legszebb az est
Amper : Est
Ne hidd azt, hogy csak nappal szép
Hisz nappal csak elvakít a fény.
Úgy tudod, hogy a sötétség félelem
Pedig csak az est egy fekete végtelen.
Mindenki a bűnt látja benne,
De ha nem lenne est, mond mi lenne?
Így nem ismernéd soha a sötét gyönyört
Azt, ami esténként mindig beköszönt.
Gondolj bele, hogy mi lenne veled
Ha egész életedben csukva lenne a szemed.
Vagy nem látnál semmit mert vak lennél.
De a vaksággal élni nem mernél.
Én ezt érzem már sok-sok ezer éve
Mert az est vagyok és hozzád beszélek.
Nem igaz az, hogy a sötétség rossz
Csak hunyd le a szemed és majd hozzászoksz.
Kívülről ez a világ sötétnek látszik.
De legbelül az egész csak a sötétséggel játszik
Hisz reszketnek, félnek, elbújnak tőle
Ha érdekel, elmondom a legjobbat belőle.
Menj ki a térre és nézz körül!
Eddig fel sem tűnt, hogy minden gyönyörű?
Nézz fel az égre a sok ezer csillagra,
Most már te is látod, hogy milyen szépen csillognak
Ha nem lenne est, ezt nem látnád soha,
Mert csak sötétben tűnik fel a csillogások sora
Felejts el mindent, ami a fénnyel egybeköt
Csak arra figyelj amint az est beköszönt!
Ismerd be, hogy nem csak a fény szép
Ha nem lenne sötétség, nem lenne fénykép
Anélkül az élet nem lenne teljes
Az emlékek elmúlnak, de a képben mindig teljes
Nem látsz semmit, a sötét takar
Elborít mindent, amit csak akar
Bevezet téged a vak világba
És megmutat mindent, amit a vakok látnak
Mert látnak ők is, látják az estet
Az utcákon menni ugyanúgy mernek
Ők nem látják benne, amit mások látnak
Bűn, lopás és ember vadászat...
Kösd össze az estet egy picike fénnyel
Olyat látsz, amit mással nem érsz el
Látod a sötét az élethez kell
Jegyezd meg te is, hogy a legszebb az est
És szólt a nő:
"A hajam ében,
És lágyabb, mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem, tied a lelkem,
Te vagy az első, akit öleltem,
Boldog vagyok, mert a tied vagyok..."
S a férfi szólt:
"A másik elhagyott."
És szólt a nő:
"Piros az ajkam
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja...
Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba, mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?"
S a férfi szólt:
"A másik csúnya volt."
És szólt a nő:
"És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"
S a férfi szólt:
"A másikat szerettem!"
Garai Gábor: Bizalom
S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban,
kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én,
s ha tulajdon fiam tagad meg, s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem barátaim,
s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hízlalja a hála híveimben,
s ha rágalom kerít be, - akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet.
De csöndes szóval eltűnődve mondom: bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem, nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók! Mint a mammut és az ősgyík,
a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás; dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben csak jósága szolgálhat menedékül.
Vasas Mihály: Van mikor. . .
Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!
Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.
Van, mikor az erő hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.
Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.
Van, mikor tűrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.
Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály...
Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!
Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.
De benned élet... élet van!
S van, mikor elcsüggedsz...
Ne tedd!
Az élet szép! s Te élvezd ezt!
Dorothy Law Holtz: Egy élet a kezedben
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják milyen megbélyegezettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal lenni.
Ha a gyerekek megdícsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretetet a világban.
Hogyan élnek a te gyerekeid?
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
Pál Apostolnak a Korinthusbeliekhez Írt Első Levele 13
Elég egy jel
A vándor útra kel
Soha nem kérdez senkit, mert
Elég a jel
Úgy indul el, mikor
Menni akar
Hogy a szó helyett
Marad egy dal
Ugye vándor a szívedben
Dal született
Akit elhagysz az tudja, hogy
Nincs üzenet
Ezer emlék egy könnycsepp, de
Indulnod kell
Vándor a dal volt a jel
Ezer álomból
Ezer emlék marad
Aki elmegy az itt hagy egy dalt
Ezer emlék egy könnycsepp, ha
Indulnod kell
Tudod vándor, hogy égi a jel
Úgy indul el
Aki menni akar
Hogy a szívében marad egy dal
Ezer emlék egy könnycsepp, ha
Indulnod kell
Tudod vándor, hogy égi a jel
Ugye vándor a szívedben
Dal született
Akit elhagysz az tudja, hogy
Nincs üzenet
Ezer emlék egy könnycsepp, de
Indulnod kell
Vándor a dal volt a jel
Schaller Balázs: Higgy...
A gyermek elalszik,
Hull a puha hó.
Az álmok hívják,
Várja a csengő szó.
Álmodoztunk mi is, tán nem is olyan rég,
De mindannyiunkat várta a felnőttség.
Mikor úgy tűnik, a mesék rég tovaszálltak,
Megleljük mind, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Hald a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz,
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott, ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
A vonat gyorsan vágtat, az út véget ér,
A cél ott van, ahol kezdtük annak idején.
A hajók kifutnak, messzi óceán vízén,
Hisznek a fényben, mely ha kell célodig kísér.
Mikor úgy tűnik, elvesztetted a helyes utat,
Megleled azt is, Szentestén...
Higgy benne, amit a szíved diktál,
Hald a dalt, amit ő játszik.
Nincs időd, mit vesztegethetsz.
Van rengeteg, min ünnepelhetsz.
Higgy abban, amit belül érzel,
Engedd szabadra álmaid. Repüljenek.
Mindened adott ,ami ehhez kell,
Hisz csak annyi kell, hogy higgy.
Shakespeare:
Szükséggel együtt nő meg a remény.
A természet ingyen nem adja kincsét.
Mit ér a tanács ott, ahol összevész a gonoszság és a józan ész.
Derék ember számára nincs jobb cégér, kérges kezénél.
Bűn bűnt vonszol magával.
Színház az egész világ.
Heves tűz hamar kiég.
Korán nyíló virág, korán hervad.
A természet csinos burokba gyakran csak férget rejt.
A nyomor még a Vesta-szüzet is megtántorítja.
Az állítás nem bizonyosság.
Légy hű önmagadhoz mindenek felett.
Aki szereti a talpnyalást, méltó a talpnyalóhoz.
A szó eszme nélkül sosem hatol a mennybe.
Csapás előtt mindig vidám az ember, de a szerencsét gond előzi meg.
A hencegőből könnyen ez marad: megtalálják benne a szamarat.
,,Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt Ô, az Isten Fia.
Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye-e, apukám, nagyon szereted?''
Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
,,Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S Ô, Isten Fia, Ô, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?''
Kint csillagfényes hideg este... tél...
Bent apja ölén kis leány beszél.
,,Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek-éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?''
Az apa leteszi a gyermeket.
,,Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?''
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.
S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke:
,,Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?''
Antoine de Saint-Exupery: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Ha kisbabád vagyok -érints meg.
Szükségem van az érintésedre, úgy, ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretet ad.
Ha gyermeked vagyok -érints meg.
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.
Ha kamasz fiad vagyok -érints meg.
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.
Ha barátod vagyok -érints meg.
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok.
Ha életed párja vagyok -érints meg.
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.
Ha felnőtt gyermeked vagyok -érints meg.
Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, mikor gyenge vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.
Ha idős szülőd vagyok -érints meg.
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.
Ne félj. Érints meg!
Betyár Benő (Pogány Zoltán): Széltánc
...tölgyfaágat
hölgy-szél rángat:
csillant, rezdült,
fénnyé zsendült
selymes árnyat
ni! lombláncot,
le, mint ránt ott,
messzi erdő
szél-fényt keltő
húrján táncolt
érett, omló
makkot szült, ó,
poszméhekkel,
csók-fényekkel
termést bontó.
s éles, tiszta
napfény issza...
nyártopánban
tovatoppan,
légbe, vissza...
Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét hanem a boldogságét. Az uton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – disz, ragyogás, külcsin nélkül.
mint találni egy embert, akinek lelkébe
nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízhatunk, akinek kedves
arca elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy
vidámak és nagyon boldogok legyünk"
Hemingway
ARANY JÁNOS :
A RÉGI PANASZ
Eh! mi gondod a jövőre?
Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sírja dombját
S a reménynek száraz lombját
Hasztalan mit öntözöd?
Századoknak bűne, átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
Honfitársid kebele?..."
Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhít társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.
Sőt azáltal súlyosb részem,
Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi –
A lant méla gyermeke.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád.
Mennyi seprő a pezsgésben,
S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
Nehogy más elkapja még.
Mennyi szájhős! mennyi lárma!
S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
Tudni bölcsen, a hazát.
Vagy nekünk már így is, úgy is
Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
Vagy itt-benn rohadni el?
Kinai tanitas
A pénz
Vehetsz házat,
De otthont nem.
Vehetsz ágyet,
De álmot nem.
Vehetsz órát, De időt nem.
Vehetsz könyvet,
De tudást nem.
Vehetsz poziciót,
De tiszteletet nem.
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.
Megveheted a lalket,
De az életet nem.
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.
Kobe vesve
Két barát ment a sivatagban.
Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
- Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?
A másik azt válaszolta:
- Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI!
Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz, egy pillanat műve.
Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet.
- Mi az a Húsvét?
A szőkeség így válaszol:
- Oh, ez könnyű, ez amikor este mindenféle tűzijátékokat lehet látni, és ekkor sütnek új kenyeret.
- Nem. Sajnos rossz! - mondja Szent Péter, és a második szőkeséghez fordul. Felteszi neki ugyanazt a kérdést:
- Mi az a Húsvét?
A második így válaszol:
- Húsvét egy ünnep decemberben, amikor egy nagy fát feldíszítünk, ajándékokat adunk egymásnak, megünnepelve ezzel Jézus születését.
- Sajnos ez sem a helyes válasz. - mondja Szent Péter, majd kissé elkeseredetten, és lemondóan a harmadik szőkeséghez fordul:
- Mi az a Húsvét?
A harmadik titokzatosan mosolyog, Szent Péter szemébe néz, és így szól:
- Én tudom, mi az a Húsvét.
- Oh, igazan? - kérdezi Szent Péter kissé rosszat sejtve.
- Húsvét egy Keresztény ünnep, ami ugyanakkor van, amikor a Zsidók Peszah-t ünnepelnek. Jézus és a tanítványai az utolsó vacsorát ették, majd nem sokkal ezután Jézust elárulta az egyik tanítványa, és a rómaiak kezébe adta. A rómaiak elvitték, töviskoronát tűztek a fejére, kigúnyolták, majd egy hatalmas keresztre szögezték. Miután meghalt, egy közeli barlangba temették, amelyet egy hatalmas sziklával zártak el.
Szent Péter megkönnyebbülten mosolyog, és örül, hogy a nő tudja a választ, de a szőkeség ekkor így folytatja:
- Minden évben a sziklát elmozdítják a barlang elől, hogy Jézus ki tudjon jönni, és ha meglátja az árnyékát, az azt jelenti, hogy még nincs vége a télnek
"Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül?
Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál.
A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt."
(Tatiosz)
Kiskacsa úszik a tavon és sír. Odamegy hozzá a krokodil és megkérdi:
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.- Miért sírsz kiskacsa?
- Mert nem tudom ki vagyok és mi vagyok...
- Ó, hát ez egyszerű: sárga csőr, sárga tollak, úszóhártya - kacsa vagy!
- Szupi! Kacsa vagyok! - örül a kiskacsa - És te mi vagy?
- Találd ki! - mondja a krokodil.
- Hmm, hosszú farok, rövid lábak, nagy száj, bőrdzseki ....
- Olasz vagy!?
Egy lány betér a barátjával a bárba. Ahogy tanakodnak azon, mit is
rendeljenek, a lány meséli a barátjának, hogy ivott egy klassz koktélt.
Rendel magának egy sört és a barátjának egy pohár BAILEY´S CREAM-
et meg egy
pohár citromlevet. Magyarázni kezdi neki, hogy mit is kell vele csinálni:
- A szádba öntöd a Baileyst, nem nyeled le, hozzá odamegy a citromlé,
és egy fél percig a szádban kell tartanod!
A fiú nagyon szkeptikusan néz, de ahogy látja, mennyire oda van a
lány, bedobja a Bailey'st: jön a kellemes érzés egy kis időre...Utána a
citromlevet. Egy pillanat, az első tizedmásodpercben összefut a Baileys.
Három tizedmásodpercre rá a fiú arca citromszínűre válik. A hatodik
tizedmásodpercben már gondolkodik, hogy hányjon-e vagy nyeljen... A
második másodpercben a füléhez hajol a lány és belesuttog:
- A koktél neve: BOSSZÚ AZ ORÁLÉRT!"
A vadász véletlenül ellövi a szerszámát a sörétessel, elmegy az
orvoshoz aki rendbe is teszi neki.
Mondja az orvos:
- Most szépen elmegy a barátomhoz.
- Miért ő is orvos?
- Nem furulyaművész és megmutatja hova tegye a kezét hogy ne pisilje
le magát.
Két rendőr áll egy kiszáradt folyóparton, és beszélget:
- Te, miért van itt ez a sok kavics?
- Mert idehozta a folyó.
- És most hol a folyó?
- Hol, hol, hát elment kavicsért.
Miért nem a túrót tesszük a túróstészta tetejére?
Mert,akkor a kis gombócok legurulnának a tejfölről.
A medve bemegy a kocsmába, ahol a nyuszika sörözik és hangosan
énekel:
- Szállj el kismadár!
Befogja a fülét a medve, és odamegy a nyuszikához:
- Hagyd abba, különben leütlek!
Nyuszika egy pillanatra elhallgat, de ahogy leül a medve újra rázendít:
- Szállj el kismadár!
A medve újra figyelmezteti:
- Hagyd abba nyuszika, mert különben megverlek!
Nyuszika énekel tovább, mire a medve tényleg leüti.
Nyuszi elterül a földön, majd amikor kinyitja a szemét, körbenéz, és
megint rázendít:
- Csillagok, csillagok...
· kapcsolódó kép 2.
Jo reggelt
es szep napot mindenkinek
p://www.youtube.com/watch?v=fC2qUVtxFMo &mode=related&search
Ezzel a szep versel es csodalato eloadoval leggyen szep a nap
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő -
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.
Kezed imára kulcsolod -
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre -
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsátalak.
/Sík Sándor/
Szeretem a fákat, szeretem az eget,
Szeretem az állatokat és az embereket.
Szeretem a nyarat, szeretem a telet.
Szeretem egyaránt a hideget s meleget.
Szeretem a nyugalmat, a békét, a csendet,
Szeretem a fiatalt és szeretem az öreget.
Szeretném átölelni a földet, e kereket.
Egyszerűen szeretem szeretni az életem.
Az internet
Az INTERNET egy nagy kavalkád
Arcok és álarcok keringenek
Estétől hajnalig százszor
Változtathatod akár neved
Így próbálván megmutatni jobban
Sokszínű lelked más-más oldalát
De vigyázz! A nick-ek megrabolnak
Elvenni mind vesz, adni egy sem ád
Személyiséged egyre kopik, foszlik
Egy-egy morzsányit mindegyik elragad
S a végén csak egy üres álca
S egy üres, halott lélek marad
Jo eszakat
szep almokat mindenkinek!
Hajnali gondolatok
Munkába indulnál, de az ágy átölel.
Lelked már szabadul, de tested oly közel.
A kávéért nyúlsz, de megremeg kezed.
Úgy öltözöl fel, hogy észre sem veszed.
Már kint vagy a lépcsőn, s nézed a reggelt.
Bambán ácsorogsz, végül egy entert
Nyomsz, s lépkedsz a munkahelyed felé.
Hajadon összeszáradt a tegnapi zselé.
Az úton rád köszön néhány régi barát.
Hosszasan bámulod egy biciklis lány farát.
Szeretnél hazamenni, s újra ágyba dőlni,
De közeleg a Húsvét, s a sárga kölni
Fog gyűrött ruhádon tündökölni.
Élni szeretnél, de nem tudsz ölni,
S az életben nem lehet ennyit tökölni,
Mert eltaposnak, ha te nem taposol,
S nem lesz majd, ki neked tapsol.
Jól jegyezd meg hát a tanácsom:
Nincs egész évben Karácsony!
Nem kell mindenkit egyformán szeretni,
Ölelni kell tudni, s nagyokat nevetni.
S ha mindez neked nem kell.
Fordulj! Jobb, ha visszafekszel.
Az idő
langyosodik,
a felhő
rongyosodik,
itt is, ott
is lyukakat
éget már
rajta a nap
s bár közben
zúg az eső,
mindnyájan
tudjuk, ez ő,
ez már az
új hatalom,
a legszebb
forradalom,
mely gyógyít
és kicserél
s mindennek
jó, ami él:
az áldott,
drága tavasz
vonúl most
a sugaras
körúton
és a kofa
standjáról
kék ibolya
integet
és kikerícs
s a nárcisz
is kivirít,
és oly jó
ez a csodás,
párába-
szőtt ragyogás,
hogy szinte
szédülök és
mint mikor
angyali szép
jelenést
lát a gyerek,
karácsony-
fát: nevetek,
s köröttem
már remegő
gyöngyzene
csak az eső
s ég és föld
éneke mint
a vér friss
üteme ring
s egyszerre
semmi se fáj,
hisz meghalt,
meg, a halál,
és nincsen
szomoruság
és boldog
lett a világ,
mindenki
gazdagodott
és a nők
fiatalok, –
pedig csak
az az egész,
hogy nézem
az eget, és
az idő
langyosodik,
a veréb
hangosodik,
a felhőn
kék lyukakat
szakítva
perzsel a nap –
s én kezdem jól érezni magamat.
egy
sziasztok..
Szep jo estet Mindenkinek...
Száz évente egyszer
mikor éjfélt üt az óra
bizony mondom néked
megtörténik a csoda,
akkor minden koboldnak
igazat kell mondania.
Van, ki ezt nem éri meg
de te szerencsés vagy
így jól figyelj hát
és most hallgasd meg.
Ne suttogj, ne pisszenj,
szép csendben ülj le,
igazat hallasz most,
jól figyelj hát ide!
Száz évente egyszer
ha előjön a kobold
nem füllent, nem játszik,
komoly lesz a bolond.
Máskor huncut szeme
most még mélyebben csillog,
mert tudja, mit mond igaz
nagyon bölcset szól most.
Mit most hallasz nem mese
régi korok poros története,
szakálas manók mesélik
ha eljönnek az árnyak,
csupán száz évben egyszer,
mikor megpihennek a lábak.
Mit a kobold mondott, igaz,
pont szó szerint írtam le,
hát figyelmesen olvasd, íme:
Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
"Szebb és szebb legyél napról napra
ki rád néz, a valóságot lássa!
Egyedül Te, csak Te légy az,
ki minden tükörben csúnyát lát,
egy csúf, ocsmány banyát!"
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyű pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta.
"Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod,
de az élő tükör majd megmutatja az igazságot,
az képes lesz feloldani a varázslatot!"
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott, érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták Őt, özönlött a kérők hada de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán járt a hír a Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle.
Mászott csak mászott rendületlenül, tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött. Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Óriás ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört, és a várba újból boldogság költözött."
Ennyi volt mit a kobold mesélt,
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.Elmondta a szép Hercegnő történetét.
Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod,
csupán az élő tükör képes megmutatni a valóságot.
„Ha az emberi szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete.”
O. Chambers
Olvassatok vegig ezt a naplot
mert, ez a fiatal kislány hihetetlen erővel és felnőtteket meghazudtoló komolysággal viselte a betegségét...de az még nála is erősebb volt és végül legyőzte...
http://ewing.blogol.hu/?d=2007-2
Olvassátok el ezt a naplót, szívszorítóan tárgyilagos és nagyon szomorú...de tanulságos...mert megint csak beigazolódik az az alapigazság, hogy ha egészségünk nincs, akkor semmink sincs...
Ki írta ezt a verset???
Kérlek, írd mindig oda a szerzőjét!!!
Mindenről te jutsz eszembe
Rólad minden eszembe jut
Minden rólad jut eszembe
Mindenről eszembe jutsz
Mindenről te jutsz eszembe (Fodor Ákos)
Köszönöm! Még azt nem írtad, hogy ez kinek az írása?
Beszállok Lévay Erzsébet egyik versével. Ő egy Somogy megyei költőnő
Sóhaj
Várlak,
távol jársz, de látlak,
nincsen, aki határt szabhat
ilyen őrült vágynak!
Félek,
magam ellen vétek,
így szeretni, ily epedve
nem kellene téged!
Ó, jaj,
pilleszárnyú óhaj,
mit belőle kimondhatok:
mindössze egy sóhaj!
A szavakon tul....
vannak hangok, amikhez nem kell fül
vannak képek, amikhez nem kell szem
vannak simogatások, szavak nélkül
Szavakon túl van a lélek ,ami nem betűkből áll.
Amit érezni lehet csupán, de tapintani nem.
Az lát igazán ,aki a szavak fala mögé is képes látni.
A szó lehet tégla egy falban, ami elzár, eltakar.
Lehet tégla egy falban, ami magasabbra emel, hogy csodát láss.
A szavak mosolyoghatnak, miközben marnak..
és pofon ütve simogathatnak, mert érted szólnak és neked.
A szó lehet magányos, mindennél többet mondva,
és lehet regény, súlytalanul..
A szó kincs és büntetés, teher és áldás.
A szavakon túl vagyunk önmagunk.
Szia Manolika !
eloszoris koszonom a szep es kedves szavaidat.Ez kulonossen jo esik nekem meg eddig nem montam nemregota tanultam meg a szamitogep rejtelmeit es a topikot azert nyitotam,hogy oromet szerezek masoknak is.Mert az elethez hozza tartozik a szomorusag,boldogsag,es az orom is.Es ezt nagyon megoszonom,hogy figyelemmel kisered es tetszik.Ez nekem sokat jelent.
Kivanom a legjobbakat az eletbe es legyen sok vidam perced.
Puszi Marti !
A befejezes alatavan es ez.Szerintem a mi kepzeletunkre bizza a befejezest.
Kérlek, ne nyisd ki a szemed. Álmodjunk örökké...
Szia Mártika!
Régóta olvasom a topicot, melengeti lelkemet. A 1125-ös hozzászólás története nagyon megindított. Szeretném kérdezni, hogy miből való és mintha lemaradt volna a végéről egy-két mondtat. Kérlek fejezd be!!
Öreg Bohóc áll a porond közepén.
Szomorkodik, két szeme a könnytől ég.
"Ne sírj, Bohóc!" - kiáltják az emberek.
"Szép az élet! Szomorkodni nem lehet!"
De a Bohóc nem hallja e szavakat,
Sír, kesereg de nem mondja, hogy mi miatt.
Két szeméből a könny egyre csak pereg
Nézik, nézik, de nem értik az emberek
A közönségből előlép egy kisgyerek,
Porondra lép, a Bohóchoz odamegy.
"Miért sírsz, Bohóc?" - kérdezi, és odalép
"Ne sírj, Bohóc! Hisz az élet csodaszép!"
A Bohóc a könnyes szemét megtörli,
Alig látja, hisz a gyermek oly pici.
"Ne sírj, Bohóc! Inkább játszd a szereped
Az előadást várják már a gyerekek!"
"Nincsen kedvem, nem tudok már játszani.
Öreg vagyok, úgy el tudok fáradni"
"Kérlek, Bohóc, játssz nekünk egy szerepet
Hiszen tudod, imádnak a gyerekek
S a közönség is várja már a műsorod
Rajta, Bohóc! Itt az idő, tedd dolgod!"
Az Öreg Bohóc nem mozdítja a fejét,
Néz a földre, hol jegyek vannak szerteszét
"Játsszál, Bohóc!" - hangzik fel a dicshimnusz:
"Bohóc nélkül nem is cirkusz a Cirkusz!"
Zsebéből egy kis trombitát vesz elő,
De kezéből kiszáll minden volt erő.
Hiába fújja, néma marad hangszere,
Erőlködve nem szólal meg a zene.
A közönség tombol, hogy ez hogy lehet?
Ha nincsen játék, miért fizették a jegyet?
Az öreg Bohóc képtelen már játszani
Leül a földre, és nagyon elkezd zokogni
Ám a gyerek nem hagy békét mellette
A kezéből a trombitát kivette.
"Na, Te Bohóc, ha nem vagy képes játszani,
Én fogok majd Tehelyetted zenélni."
A közönség téblábol: "Ez hogy lehet?
A bohóc helyett hogyan játszhat egy gyerek?"
Ám hirtelen megszólalt a trombita,
Mint az éjben az ébresztő harsona.
Néz a bohóc a gyerekre csendesen
"Játszok Neked, hogy rossz kedved ne legyen."
Újra megint megszólal a trombita
S végre látszik a vén Bohóc mosolya
"Látod, Bohóc? Tapsolnak az emberek!
Játszani kell Neked is a szereped!"
Zsebébe nyúl, és egy másik hangszert vesz elő,
S átnyújtja a Bohócnak, hogy játsszon ő!
Sír a Bohóc, hogy egyedül már nem megy
"Nem bánom, ha kell, játszom én Veled!
De aztán fújd, és abba ne hagyd a zenét!
Gondolj arra, hogy szép az élet, csodaszép!"
Mezo forte-n kezd a gyerek játszani,
S piano-ban a Bohóc is elkezdi
"Hangosabban!" - kiáltják az emberek.
"A bohóc zenét így hallani nem lehet!"
A Bohóc jobban megfújja a trombitát,
S végre újra hallani a harsonát.
Tapsol, tombol, ujjong már a közönség!
"Végre játszik! Újra játssza a zenét!"
A vén Bohóc mosolyog a gyerekre,
"Megmentettél!" - szólal meg nevetve.
"Ugyan, dehogy!" - válaszol a kisgyerek.
"Te is tudod, hogy szomorkodni nem lehet.
Te jöttél rá, hogy játszanod kell a zenét
Nézzél csak szét! Tapsvihar vár szerteszét
Te jöttél rá, hogy nem szabad szomorkodni,
S lám, kedved lett újra zenéd játszani."
Ismét könnyes lett a Bohóc két szeme,
De most az örömtől lett sírós a kedve
"Köszönöm, hogy jöttél nekem zenélni,
Megmutattad, hogy érdemes még élni!
Kérlek Téged, sose hagyjál magamra,
Zenélj velem, így szebb az élet dallama
Játsszunk együtt a cirkusznak porondján
A közönség is hadd legyen boldog már."
"Jól van Bohóc" - válaszol a kisgyerek.
"De jegyezd meg: szomorkodni nem lehet!
Ne sírj többé, inkább használd hangszered!
Szép az élet, szomorkodni nem lehet!
Erdők szélén, hegyek lábán megbújik
egy buja, zöld rét, hol az idő megállt, nem múlik
már és ahová az emberek kis barátai szaladnak,
mikor letelt az élet, vége a földi napoknak.
Itt, a földi lét s a túlvilág határán van egy hely,
hol minden szeretett lény nyugalomra lel.
Ezen az aranyföldön várnak és játszanak,
míg a Szivárvány-hídon átkelhetnek egy nap.
Nincs többé szenvedés, fájdalom és bánat,
mert itt újra épek, napjaik ismét vidámak.
Lábuk erős, orruk is jó, szemük éles újra:
új erő költözik testükbe gyógyulva.
A gyepen hancúroznak hát gondtalanul,
mígnem egy napon egyikük a levegőbe szagol:
hegyezi füleit, jobbra-balra pillant,
majd otthagyja csoportját, és máris tovaillant:
mert e percben találkozott két pillantás,
s újra együtt vannak: gazdi és hű társ.
Régi barátokként egymáshoz sietnek,
az elválás órái végre véget értek...
A bánat helyett, mit az elválás okozott,
lelküket újra tomboló öröm hevíti fel
s elválaszthatatlanul, immár együtt
átkelnek a hídon – szívükben örök szeretettel.
Aszeretet mindent megold
Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: "Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.
"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta," Ő a Siker és én vagyok a Szeretet." Majd így folytatta, Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. "Ez nagyszerű!!", mondta. "Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. "Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"
"Hallgassunk a menyünkre", mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, "Melykőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk."
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, "Én csak a Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"
Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"
Level
Nyargalt, mint kiscsikó a szél,
belém akadt egy szil levél.
Itt megmaradt a vállamon,
olyan szívesen vállalom.
Mert szivemhez szolnak....
"Melegség van a gondoskodásban,
szeretet van a kedves pillantásban,
a másik szavában,
a simogatásban,
a bőr illatában,
a ringatásban,
egy vallomásban,
a családban,
a társban,
az együtt elmúlásban."
"Gondolkodni minden előtt,
kapcsolathoz ez ad erőt.
Alakul majd minden,
de semmi sem jön ingyen!
Kívül-belül változni kell,
mást látni, a más szemével.
Adni mosolyt,
szép szavakat,
formálódni évek alatt.
Valakiért tenni mindezt,
két emberben lelni kincset."
"A nő:
Égi erő.
Ezer érdem lehet ő.
Igéretes nevelő,
tökéletes szerető,
odaadó teremtő...."
Winkler
Ohajtas osszel.......
Nádudvari Nagy János:
Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.
Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.
Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.
Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.
A földre bukni és az égre nézni fel?
Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?
S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?
Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?
Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.
Akarsz-e együtt ülni...
Van az úgy, hogy semmi sem jó.
És van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere mondd, hogy akarod még!
És ezer év sem téphet szét.
Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?
Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?
Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.
Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?
Akarsz-e együtt ülni...
Szep napot kivanok mindenkinek !
A fáradt szív panaszai.
Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat.
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!
Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.
Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.
Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát.
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.
Tavasz
egyszer jött a Tavasz
láttam milyen ravasz
virágokat csalogat
vad vizeket simogat
zöldbe rejti a harmatot
nevetésbe a bánatot
vízre fényes csíkokat
napsugárral írogat
nyakamba esőt potyogtat
néha még jeget kocogtat
előcsalja madár dalát
feljebb tolja a hóhatárt
földekre barázdákat húz
nevetve jégtáblákat zúz
lányok haját lobogtatja
mosolyukat csillogtatja
szivekben szerelem tüzeket lobbant
az életnek azt súgj: folytasd!
Mire valo a csend.............
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
"Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalni azt, hogy rád taposhatnak...nos, ehhez kell az erő."
"Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz,
hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz. "
A politikus olyan, mint a pelenka.Mind a kettőt ki kell cserélni.És mindkettőt ugyanabból az okból..
Az idő nagy tanítómester.Csak az a baj,hogy megöli a tanítványait.
A tapasztalat az az iskola, ahol az ember megtanulja, hogy mennyire hülye.
"Ha az élet citrommal ajándékoz meg,
NE PANASZKODJ!
Csinálj belőle limonádét és add el azoknak, akiknek kiszáradt a nyelve a sok panaszkodástól."
Mark Twain
Gyonyoru koszonom !
Gyujlts egy gyertyat!!!
Szentestén, ha egyedül vagy,
S az ajtódat már becsuktad
Nézz a múltba, emlékezzél
Mind veled van, kit szerettél
Gyújts egy gyertyát azokért
Kik nem lehetnek már veled
A gyertyalángjába nézve
Kedves arcok köszöntenek
Rád találnak szép emlékek,
Boldog karácsonyi esték,
Nincs már magány, egyedüllét
veled van mind, kit szerettél
Gyújts egy gyertyát azokért
Kik nem lehetnek már veled !
A gyertyalángjába nézve
Kedves arcok köszöntenek
Ünnepelj hát együtt velünk!
Átölel a szeretetük
Ne sirasd a múlt eltüntét,
Mind veled van kit szerettél
Gyújts egy gyertyát............
Jo ejszakat...
Nincs ido!
Szoktál e néha meg-megállni
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszinű szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd.
Szoktál e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni kinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt.
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni.
Mint minden kapcsolat az övék is különleges volt. Legalább is ezt gondolták róla. Szinte gyermekkoruk óta ismerték egymást. Nem lehet azt mondani, hogy elhamarkodták volna a házasságot. Hét évi ismeretség, együttélés után határozták el, hogy összekötik hivatalosan is az életüket. A legnagyobb boldogságban éltek, és hat év házasság után gyermekük is született. A test és lélek szerelme mintaharmóniát alkotott kapcsolatukban.
Egy éjszaka a férfi nagy dörgésre ébredt. Nem volt vihar, legalább is a valóságban nem. Álom volt. Álom, amely hamarosan szertefoszlott, mint az elfújt gyertya füstje. Csak a verejtékes tarkó emlékeztette a rossz álomra.
Bal oldalára fordult, hogy átölelje feleségét, érezve teste biztonságos melegét. De a helye üres volt, és hideg is. A szomszéd szobából halk suttogás szűrődött ki. Gyűlölt hallgatózni, most mégis megtette. Óvatosan az ajtóréshez osont. A sötétben csak kedvese körvonalali látszottak. Gyönyörű volt. Percekig nézte a sötétben, szinte nem is hallva, elfelejtve, miért is áll ott. Visszazökkent a valóságba. Az átszűrődő szavak lassan-lassan értelmet kezdtek ölteni. A férfi ott állt lesujtva, megalázva. Nem csak a nyitott ablakon keresztül időről időre belibbenő őszi szellő borzongatta meg meztelen bőrét. Egy szempillantás alatt omlott össze benne hosszú évek munkája. Verejtékes, jéggé fagyott kezekkel bújt vissza az azóta kihűlt ágyba. A sötét plafont bámulva várta, hogy felesége visszajöjjön.
Az ajtó halk nyikorgása riasztotta fel borús gondolataiból. A nő nesztelen léptekkel közeledett az ágyhoz, majd óvatosan bebújt a férfi mellé, hideg testével szorosan átölelve. Máskor ettől az öleléstől mindig merevedése szokott lenni. Most azonban csak halkan sóhajtott, majd talán még a sóhajnál is halkabban, mintha nem is akarta volna, hogy meghallja a nő, megkérdezte:
-Kivel beszélgettél?-
-Öööö, egy munkatársammal- mondta a nő nem túl meggyőző hangon.
-Ne alázd meg magad, és engem sem, azzal, hogy nem mondasz igazat. Nem hallottam mindent, de amit hallottam, az elég volt. Kivel beszéltél?-
A nő sötét szeme helyén a férfé most csak két mély, nagyon mély üreget látott, melyen messz a múltba látott.
-Tényleg a munkatársammal beszéltem. Találkoztunk párszor. De nem komoly, és csak egy hete tart. Már le is akartam zárni.-
Másnap valahogy nem ment a munka. A férfi nem tudott összpontosítani. Hosszas gondolkodás után felvette a telefonkagylót, majd felhívta a telefonszolgáltatót, és részletes listát kért felesége telefonhívásairól. Megtehette, hiszen az ő nevén volt az szerződés.
Két nap múlva remegő kézzel bontotta fel a borítékot. Az ominózus telefonszám minden nap éjszakáján szerepelt a listán.
A férfi másnap reggel ismét a szolgáltatót tárcsázta, de most a részletes számlát három hónapra visszamenőleg kérte. Az eredmény ugyan az volt. És a négy évre visszamenőleg lekért számlán is.
-Már négy éve. És én semmit nem vettem észre. Boldog voltam, és őt is boldognak láttam.- Gondolta a férfi.
Hazaérkezve szótlanul lerakta a felesége elé a jókora köteg papírt. Nem szól egyetlen szót sem. A nő pedig bele sem pillantott a lapokba. Tudta, hogy mi van bennük. Megfogta férje kezét, mélyen a szemébe nézett, majd remegő hangon így szólt:
-Szeretem. És téged is szeretlek. Mindkettőtöket máshogy, másért. És választani nem fogok tudni. Te vagy a gyermekem apja, az álmaimat viszont ő testesíti meg. És mondd, észrevettél valamit az elmúlt négy év alatt?-
A férfi nem válaszolt. Tudta, hogy nem vár igazán választ a nő. Mindketten tudták, hogy mi volna a válasz. Így kis szünet után folytatta a nő.
-Odaadó feleséged voltam. Gondos anya. És ha elveszítenélek, nem élném túl. Ha pedig őt kellene elveszítenem, nem volnék többé boldog.-
Szeme sarkában könycsepp kezdett el hízni, ami aztán villámgyorsan legördült a gyönyörű arcbőrén, kettejük összefonódott kezén megállapodva.
A férfi a szétterülő könycseppet nézte, szinte nem is hallva felesége halk
hangj
Kérlek, ne nyisd ki a szemed. Álmodjunk örökké...
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
Átrohanok könnyű szívvel
Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.
Gyermek vagyok. Megfürösztöm
A ragyogó napsugárban lelkemet,
Nem látom a hervasztó őszt,
Csak a fényes, napsugáros életet.
Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.
Gyermek-szívvel elfelejtem,
Hogy csalóka, ámító az őszi fény
És hogy engem megcsalt eddig
Minden álom, minden tündöklő remény.
Gyermek vagyok: temetőben
Tarka szárnyú pillangókat kergetek
S álmaimnak temetőjén
Csalogató álmok után sietek...
Ki mindent akar
"Ne váltsd apróra szíved kincseit,
Ki mindent akar, mindent elveszít.
Reményeid elérhetetlen délibábja
Ne csaljon biztos útról ingoványra.
Ami fél azt el ne fogadd,
Egésszet akarj és egészet adj."
/Ady Endre/
Ami batorit.......
Van egy olyan nap, amelynek örülni kell.
Van egy olyan nap, amelynek múltja van.
Van egy olyan nap, amelynek folytatása lesz.
Neked ez a nap már itt van!
Az élet nagy, nagy színes könyv,
benne sok, sok képpel.
Nyisd ki az életkönyvet és lapozz bátran.
Ha felhőket látsz - felejtsd el.
Ha nap borítja a lapot - boldog légy.
Keresd azt, ami bátorít és reményt ad, mert a könyvnek folytatása lesz
Betűk
Almavirág illat
Nehezen felejtem
Egyszeri pillanat
Talán sosem volt
Talán sosem lesz
Kerestem emberben
Negro el RavenAzt hittem megletem
Találtam lelkemben
Azt hiszem elvesztem
Eljon a nap !
Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad.
ERDEI ÉNEK VALAHONNAN
Fejünket majd szépen lehajtjuk,
most a bokrok közt hálunk, mint a
madarak, neszelve hogy ropog
a fiatal őzbak csontja amint
álmában elnyúlva csak nő a
pázsiton, mert barátunk látod,
és talán még két hét; agancsa
helyén már szép apró dúdorok
nőnek és elbőgi álmában
magát, hogy fölriadunk; előbb,
mint a virágok nyitnák ajkuk
a harmat előtt, előbb,- előbb,
a hangjukat imádó részeg
madarak énekénél mert jaj!
oly messze még a derengés is;
majd heverünk csak alvó bokrok
leveleit tépdesve félve
ujjaink között babonásan
Azt álmodtam
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.
(Juhász Gyula)
A farkas es a rozsa
Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan
csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok,
hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? "
- Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. " Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is
távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a
szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró
gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében :
életében először, sírni kezdett.
Volt egy ember azonban, aki újra megpróbálta kalitkába zárni a kismadarat. Szegény madárka kezdetben örömmel tért vissza a rabságba, pedig ez a kalitka nem is aranyból készült. De nem ez volt fontos számára, hiszen ő csak szeretetre vágyott... Az ember azonban, aki bezárta őt, önhibáján kívül ugyan, de mégiscsak képtelen volt a szeretetre. Csak használta és kihasználta a madárka lelkét...Sok éven át tartó vergődés lett a kismadár sorsa. Hiába próbálta ezerféle módon a helyes útra vezetni rabtartóját, hiába adta nap mint nap lelke minden jóságát és szeretetét, az ember mit sem változtt.
A madárka úgy érezte, itt a vég...Muszáj valamit cselekednie, hiszen lassan elpusztul a lélektelenségben. Egy végső, elkeseredett lendülettel kiszabadította magát a kalitkából...Újra szárnyra kapott, de lelkében nyomott hagyott 6 éves rabsága...A szeretet nem veszett ki belőle az emberek iránt, csak fél, hogy újra rabsorsra jut...Bár talán vágyik erre, csak még azt nem tudja, melyik legyen az a tölgy vagy cseresznyefaág , ahol lelke végleg megnyugodhat, mert otthonra lel...
S hogy mi lett a rabtartóval...? Néhanap felkeresi a madárkát. Sírva csókolja gyenge lábacskáit és esdekel a bocsánatáért....De a kismadár már nem bízik ebben az emberben, mert sokszor hallotta már mézes-mázos szavait, mely szavak csak szavak maradtak tettek nélkül....
t37062
Nevess!
Nevess velem az életben!
Könnyed csorogjon úgy nevess!
Ha kell magadon is nevess!
Kacaj lazítsa testedet!
Nevess!
Lazán dőlj hátra székeden!
Csapkodd a térded úgy nevess!
Figyeld!Egyszer csak
mindenki veled nevet!
Nevess!Hisz az élet oly rövid!
Eltáncol fejünk felett a nyár.
Puha talpakon köszönt az ősz.
S hamarosan a tél csendje vár.
Nevess!Hisz szép az élet!
Még ha néha szét is szakít a kín.
Gondolj a felhők feletti égre!
Bár törékeny a szív,sok mindent kibír!
Nevess...mondom én....
De van amikor nem megy ez.....
Mikor ostorként csap le rád a sors!
Vár akkor egy üres sarok,
hol lelked üvőltve felzokog.
Ég felé száll elcsukló sóhajod,
S a fájdalom sós nedve hull,
bánattól barázdált,elgyötőrt arcodon.
S ha a temérdek könny,
elhozza a várva várt megkönnyebbülést,
nevess fel újra....!Először nehéz lesz.....
Idegen hangon tőr fel, rekedten.
Nem ismersz rá....tán nem is a tied....
hagyd,hogy félve felszakadjon,
sebzett lelked mélyén eddig megbúvó,
onnan most kikívánkozó,
gyámoltalan nevetés.....
Este
Lehull az éjnek súlyos szárnya.
A sok meghajszolt, fáradt lélek:
Pihen a gond, a bú, a kétség,
ágyára nyomta a sötétség.
Ilyenkor nyújtja ezüsttálon
bő kincseit az édes álom.
Csönd, csak egy árva macska nyávog.
Én is eloltom a világot.
Tegyük holnapra el a mát!
Kívánok jó éjszakát.
Vaci Mihaly
"Osztani magad - hogy így sokasodjál:
kicsikhez hajolni - hogy magasodjál:
hallgatni öket - hogy tudd a világot:
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra,
s ha nyár se lesz tőled, és a táj se zöldebb,
- kutakká gyüjt a mély: - soká isznak belőled!"
Még egy szó, és megjövök,
Még egy év, és felnövök.
Még egy mozdulat, egy ölelés,
Szép szemeidben a megvetés.
Még egyetlen szavadra vágyom,
Még egyedül fekszem az ágyon.
Még egyszer neked elmondom,
Még mindig szívedre vágyom.
Még minden nap álmodom,
Még néha rámtőr a fájdalom.
Ilyenkor szavam a sikolyom,
Te voltál egy gyönyörű álom.
Még a te hangodra várok,
Utamon egyedül járok.
Bár lehet, hogy nincs remény,
Még várom, hogy legyél az enyém!
Szomoru tortenet,de nagyon szep
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
DE egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni ? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: "-Neked aztán mindened megvan" De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. DE nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "-Miért jöttél?" - kérdezte a halált.
"-Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" – felelte a halál. "-Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." (Coelho)
"Az ember szeretetre született.
Ugyan mit kezdenél a fénylő Nappal, a ragyogó Holddal, a csillagok káprázatával, a kő hajlíthatatlanságával, a fa hűs árnyával és a fűszál élni tudásával a szeretet nélkül?
Kevés ha csak aszerint tudsz élni, amit tőlük tanultál. Felőlük megsejtheted, miben áll az élet; annyi bölcsességet táplálnak beléd, amennyi emberi fejbe csak beleférhet. De egyet, egyetlenegyet nélkülük kell megtalálnod: a szeretet útját.
Mert egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni. A szeretet elfogadás épp oly nagy képesség, mint a szeretni tudás. Annak, aki szeret, tulajdona az egész világ: a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál.
A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat, és megvilágosodik az út, amelyet az élet neked szánt."
(Tatiosz)
Pósa Lajos
El ne add az ősi házat,
el ne add az ősi telket,
hol a csűrön késő estig
gólyamadár kelepelt.
Ha elfáradsz a világban:
gyere haza megpihenni,
az öreg fák árnyékában,
szép időkre emlékezni.
Rád nevet ,mint hajdanában,
a cseresznye, piros alma,
gyermek leszel újra, fiam,
s belefogsz egy régi dalba.
El ne add az ősi házat,
el ne add az ősi telket,
hol a csűrön késő őszig
gólyamadár kelepelt.
Várnai Zseni
Kis erkélyemre egész télen át
kikötök faggyút,
vagy jó szalonnát,
rigók és cinkék
lakmároznak rajta ...
Majd fütyörésznek
érette tavaszra,
s a fák kérgéből
kiszedik a férget...
Így fizetik a téli vendégséget.
Pósa Lajos
Ezt a diófát itt,
nagyapám ültette.
Árnyékában nem ült,
gyümölcsét nem ette.
Nem maga hasznáért,
másért cselekedte;
unokái áldják,
emlékét érette.
Zelk Zoltán
- Egy, kettő, három, négy,
kis őzike hová mégy?
- Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én.
- Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi hová mégy?
- Se erdőbe, se rétre,
a szép tavasz elébe.
- Egy kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál.
Ne bántsd a fát
Benedek Elek
Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
szép gyöngéden nyúlj a leveléhez,
ágát ne törd, lombját ne tépd,
hagyd annak, ami szép. Épnek, szépnek.
Ne bántasd a fát!
Ő is anya, minden levélke
egy-egy gyermek gonddal nevelve,
és gyermek minden ágacskája,
szeretettel tekints le rája.
Ne bántsd a fát!
Tavasz-hívogató
Gyere tavasz, várva várlak,
hozz zöld ruhát fűnek, fának,
sok virágot hints a rétre,
a jó Isten áldjon érte.