Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kicsiny lepke célt keresve hova szállsz?
Erdők felett, patak parton kire vársz?
Mit keresel, ahol zúg a nagy folyó?
Talán bizony nektárt enni volna jó?
Gyere velem ! Szállj felettem ! Vezetlek.
Bársony rétnek közepibe elviszlek.
Nyilik ottan ezer virág, illatos.
Nektárt rejtő kelyhük néked illatoz.
Máskor is ha kedved támad jer ide,
Zöldbársonyú kicsi rét közepibe.
Megtalálsz majd engem is ha erre jársz.
Pörgés-forgás libbenéssel kezdődhet a pilletánc!
Matos Maja
Szia!
Sziasztok!
Nagyon szép videót küldtél.
Láttalak...Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
»Édesem, szeretlek!«
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: »Szeretlek!«
Ady Endre
Adamis Anna - Az legyél, akinek látszol
A húrok s a hangszerek
Nem mindenkinek zengenek
Néha jobb, hogy csendesek
Mert a belső zenét nem egy kéz játssza el
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy
Mint foltok egy farmeren
Foltokból áll az életem
Mint foltok egy kopott farmeren
De egy színes rongy nekem nem sokat mond
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy
Szépség az arcokon
Elkábít, nem tagadhatom
De várj, van egy mondatom
Ó, a belső zenét nem egy kéz játssza el
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy
Reményik Sándor - Phönix madár
Phönix madár, láng a bölcsőd,
Phönix madár, láng a sírod.
"Föltámadtam!" Lángjelekkel
Önnön sírkövedre írod,
Hamvaidból kelsz ki újra
Szárnyalni a mély azúrra.
Phönix madár, tovább ne szállj,
Phönix madár, maradj nálunk,
Valld ki titkod, bűvös titkod,
Hallgasd meg az imádságunk,
Mondd el, Phönix, nagy rejtélyed,
A hamuból hogy lesz élet?
Első fénypontjaink, fenn az égen,
fénylő csillagok a sötétségben.
Vak ember számára, mint fénypontok,
nem érzékelhetők, nem léteznek.
Bizony, mégis van fénylő csillaguk
a világtalan, vak embereknek,
az a másik ember, az a társuk,
ki velük van egész életükben.
Látó társaink fényforrásukat
igazíthatják, saját kedvükre,
de amikor fényforrássá válnak,
rendre igazodni kell, mindenben.
Csillagává lesz, egy másik ember
kapott, világtalan életének,
ki kell egészítenie létét,
a hiányosságát feledtetve.
Sengá Wiolon
Köszönöm Kislányom!
Őri István - A reggeli napsugár
A reggeli napsugár
Isten szavára vár
a reggeli napsugár
óriási szentjánosbogár.
Világít, látni egymásban
mi szép volt, s ami elveszett
világít, hogy lelkünkben
fény legyen, béke és szeretet.
Harmatcsepp fényét ezer színre bontja
bolyhos-melegét a világra
gazdagon ontja
madárfióka félénken elsőt csipog
s a lezárt redőnyök résein
arany fénye lassan becsorog.
Ébred az élet, ébred a táj
ébredünk mi is
s újra érezzük mindazt, mi fáj
de ajkunk imára nyílik,
mint minden reggelen
nehéz sóhajok árja száll az ég felé:
Segíts meg ma is, Istenem!
Anyukamnak kuldom ezt a szamot MARTIKA 45.-nek
Nagy kedvence
http://www.youtube.com/watch?v=6rFzXPpLV9k
Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.
Miért? - Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.
Lélek, mit érzel? - Igy kell tönkremenni.
Hogy élsz? - Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet? - Csak a mult, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben? - Ennyi.
Látsz végső célt? - Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz? - Hogy várom a halált.
Jó lesz? - Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Mért kényszerít? - Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy? - Az, aki megadta magát.
Kinek? - A fájó, örök Szerelemnek
Sziasztok!
Gyonyoru a sok vers,idezet,zene,orom ide benezzni
Egy kis zene
http://www.youtube.com/watch?v=2A2Jt4WOxN8
Jékely Zoltán - Csillagnézés
Bizony, fiam emlékszem még a korra,
így néztem én is, mint te, csillagot!
Meredtem égő mennyei bokorra,
s éreztem ezt a furcsa illatot.
Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
De bámulásim egyszer elmaradtak -
Talán mikor lelkednek adtam át.
Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
Semmise dőlt el és nem végleges.
Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
Égen-földön ős titkot fejtegess!
William Blake - Az isteni ábrázat
Irgalom, Jóság, Szeretet
S Béke... - hány tört imát
Küldöz e boldog négy erény
Elé a földi gyász.
Mert ez a boldog négy erény
A Úr, szelíd Atyád,
És ez a boldog négy erény
Az Ember, a Család. Emberszívű az Irgalom,
A Jóság - földi test,
A Szeretet menny-föld-arcot ölt
S a Béke - földi mezt.
Mert aki bármely ég alattFohászkodik, szegény,
Égi-földi formátokat
Imádja, négy erény.
Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
Az ember-alakot!
Hol Béke s Irgalom lakik,
Az Isten lakik ott.
(Kardos László 
Szia Magdika!
Szeretetel köszöntelek ujra itthon.
Hiányoztál nagyon.
De a pihenésre is idöt kell szakitani feltöltödve pihenten.Nálunk nagy meleg volt és nehezen lehetet birni,de mostmár jo megjött az ennyhülés
Köszönöm a kedves szavaidat.
Sok puszi Márti!
Utassy József - Hold
Lüktet, lobog, tombol a Hold:
övé minden gondolatom.
Parázslik, izzik, sistereg,
ámultam őt, mint kisgyerek.
Rítam érte, ha elfogyott!
Mama, ki lopta el, tudod?
"Eltűnt, szentem, majd visszajön!"
Maszatos arcom tiszta könny.
Ködben, homályban, füstben:
mögé bújtatott Isten.
S meglesett minket! Nyaranta
cigánylány csókolt alatta.
Aztán egy éjjel, kedvem tűntén,
eljött értem a gonosz tündér.
Jártam a várost tébolyodva,
csak sandítgattam föl a Holdra.
Húzott, vonzott magához,
mint egy őrült vajákos.
Összezavarta tekintetem:
forgott a világ, pörgött velem.
Tombolt, lüktetett, lobbogott:
tőlem tíz évet ellopott.
Kútja tüzébe ejtette,
Isten magának eltette.
Egyszer talán, ha itt a napja:
nagylelkű lesz és visszaadja.
Szia Mártika!
Még nagyon az elején járok a visszaolvasásnak ,
de látom nagyon sok szép verset hoztál és gyönyörű képeket
Gratulálok
és örülök 
nagyon hogy itt voltál 
A Reményik Sándor: A gondolat szabad
Gyönyörű vers
Köszönjük szépen.
Szép estét kívánok!
http://www.mp321.hu/index.php?musid=12515
Máté Péter Azért vannak a jó barátok
Reményik Sándor - Cherchez la femme
Keressétek a nőt.
A költeményben...Keressétek, igen,
De ne csak ott, ahol eddigelé:
Szerelmi lázban, apró intrikákban,
S ne állítsátok minden rossz mögé,
Eltévedt, kisiklott, korommáégett,
Tört életek mögé.
Mindez igaz. Ő ott van mindenütt.
Kígyózó karját királyokra fonja
S országperzselő láng csap ki szeméből,
Ha nem tűzhely a gondja.
Igaz: ő a nagyban a kicsinyesség
S mégis méltó reá,
Hogy a nagyban mint nagyot megkeressék.
Keressétek tehát.
De ne csak ott, ahol eddigelé.
Ne nézzetek csak a tűzhely mögé.
Ne is csupán sötét sikátorokba,
Ne is csupán szürke hivatalokba,
Hol társatok és ellenfeletek,
S kiragadja - nem önnön hibájából -
Kezetekből a napi kenyeret.
Keressétek tovább...
Mert ott van ő a vágyban és a vérben,
De minden magasban és minden mélyben,
Kőcsipkét ver a kora gótikában,
Szárnyal a Beethoveni muzsikában
És gyökeret ver minden költeményben.
Hiszitek-e ti,
Hogy a versnek is vannak szülei?
Mint a gyermeknek apja-anyja van.
Csak itt, e különös tündérvilágban
A természet rendje fordítva van.
Itt az ihlető asszony az apa,
Ki elhullat egy kis virágmagot
S az megfogan...
A költő aztán világra szüli
A gyermeket.
Ti ott, künn, a rendes embervilágban
Ugye az apát is tisztelitek?
Gyermekét nevéről nevezitek.
Látjátok, e furcsa tündérvilágban
A nőnek ismeretlen a neve.
Az alkotónak és az alkotásnak
Ő láthatatlan, szerény háttere.
Ó, sokszor fájt e visszásság nekem:
A virágmag-hintő drága kezet
Hogy mindeneknek fel nem fedhetem,
S hogy versemet Isten után
Kinek köszönhetem.
Tiszteljétek tehát,
Az "alkotó" nagy Inspirátorát,
A virágpor-hintő titkos kezet,
Aki vezet
Új világokon át.
S keressétek a nőt
A magasságban és a mélyben,
Árnyékban, zivatarban, napsütésben
És minden költeményben
Tovább...
Szia!
Én is köszönöm gyönyörü
Vörösmarty Mihály - Névnapra
Úgy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Nem bírta elviselni a rátörő szégyent és bűntudatot... és a mélységbe vetette magát... A szél azonnal felkapta a kis testet, s zuhanás közben jobbra-balra dobálta. Shanti várta az ütést - tudta, hogy most vége, vége mindannak, amit eddig a világról, magáról, az egész életéről gondolt - jelentőségét veszítette mindaz, amiben hitt, amit birtokolni vélt, amit addig tett vagy elkerülni igyekezett. Hát ennyi volt. Teljesen átadta magát a megsemmisülésnek.
Ekkor hallotta meg a benne élő rég elfelejtett-eltemetett-elhallgattatott albatroszt:
- Bízz bennem, tárd ki a szárnyaidat!
Először nem értette. Aztán, amikor másodszor is hallotta a felszólítást, engedelmeskedett - és érezte, ahogy az egész teste növekedni kezd, a szárnyai erőteljesen kinyúlnak, s a dühöngő szélbe kapaszkodva egyre nőnek, erősödnek és olyan magasságokba repítik átalakuló testét, amelyekről azelőtt még csak nem is álmodott. Átadta magát a repülésnek. Soha ilyen boldog nem volt még...
Aztán valami finom mozgást érzékelt közvetlenül maga mellett - egy hófehér albatrosz csatlakozott hozzá, majd egy másik, aztán megint egy, mígnem már egy raj közepén találta magát. Érezte magában a többieket. Egyként moccantak, fogtak zuhanásba, vagy húztak fel, egyre feljebb... Anélkül, hogy akár egyetlen szót is váltottak volna Shanti tudta, hogy vele örülnek.
Örülnek, hogy végre ő is hazaért...
Shanti érezte, hogy legbelül valami moccan: az albatrosz, akinek eddig a létezését sem sejtette, válaszolt a hívó szóra. Shanti egy hosszú másodpercig átélte a saját albatroszságát... aztán elöntötte a kétségbeesés - na, de mi lesz így vele? Mi lesz az eddigi életével? A mező olyan jól ismert, olyan biztonságos - igaz, hogy mindazt, amiről Palakka beszélt nem nyújtja, de mégis... és különben is mindenki így csinálja. Egyetlen egy verebet sem ismer, aki másképp élne, pláne olyat, aki albatrosszá vált volna.
Itt minden olyan vad, olyan ismeretlen, olyan kiszámíthatatlan, olyan bizonytalan, olyan veszélyes, olyan bármi-lehetséges (de ha jól belegondol, akkor ez a bármi azért főleg borzasztó, szörnyű és rettenetes). Neeem, ez nem nekem való - gondolta Shanti.
Csak azt nem értette, hogy miért támadt hirtelen sírhatnékja ettől... Palakka ránézett és azt mondta:
- Én most itt vagyok, hogy átsegítselek saját magadon, hogy eljuss a benned élő albatroszhoz. De vissza is fordulhatsz. Te döntesz.
Shanti már tudta a választ. Egy futó pillanatra még átengedte magát a benső albatrosznak, aztán nagyot sóhajtva rácsukta a kaput, és felröppent, hogy visszaszálljon oda, ahonnan elindult. Palakka hosszan nézett utána. Biztos volt benne, hogy Shanti még visszatér ide, hiszen minden albatrosz haza vágyik...
Teltek-múltak a napok, az Ismert Mezőn megint tavasz, majd nyár lett.
Shanti időközben kikelt fiókája is felcseperedett - lassan ideje volt kirepülni, önálló életet kezdeni. Shanti tudta, hogy itt az idő, és büszkén figyelte a mellette repdeső ifjú verebet. Annyira tökéletesnek látta. Az ő fia volt a legszebb, legokosabb veréb az egész mezőn. Már csak néhány iskola és KÉSZ. Valóban szárnyra kelhet a fiú. Persze voltak a felnőtté válásnak nehéz pillanatai... amikor a fiú elvágyott, amikor az álmairól mesélt - hogy mi mindent fog véghezvinni, amikor felnő, hogy hogy fogja átváltoztatni a rosszat jóvá, élhetőbbé tenni az életet az összes veréb számára. Shanti szíve ilyenkor összeszorult, és finoman, de következetesen nyirbálta a fiú szárnyait - nehogy túl messzire, nehogy túl magasra szálljon, nehogy baja essen...
Az albatroszról csak egyetlen egyszer mesélt neki - aztán hagyta, hogy a hétköznapok betemessék az emléket...
Míg egyszer ismét fel nem támadt a szél... és messze fújta a feledés porát.
A fiú kérte, hogy kísérje el a Peremhez, mert szeretne végre repülni. A szánalmas repdesés, ugrándozás helyett felemelkedni és messze szállni.
Shanti nem tiltakozott. Tudta, hogy felesleges. Felröppent hát a fiúval, s hagyta, hogy a szél sodorja - el, egészen az Ismert Mező széléig, a bokorhoz, ahol annak idején megkapaszkodott.
A fiút elkápráztatta a Nagy Kékség látványa. A peremhez ugrált és lenézett - alatta mélyen ott ringott, hullámzott, lélegzett a Nagy Kékség. Csurom vizes tollakkal, megtépázva nézte a messzeséget. Shanti ijedten ugrándozott körülötte. - Kérlek ne tégy semmi bolondságot! - könyörgött. A fiú, rá sem nézve válaszolt:
- Nem teszek. Repülni fogok. Itt és most. A Nagy Kékség felett.
Shanti sírt, könyörgött, fenyegetőzött, bevetett mindent:
- Nem akarlak elveszíteni - zokogta - ezt nem teheted, pont velem, aki a legjobban szeret...
A fiú ránézett és csak annyit mondott: - Minden rendben van, anya. Hazaértem.
Aztán a peremre állt és lassan elkezdte kitárni a szárnyait és elrugaszkodott ... a nyíló szárnyak pedig nőttek, fehéredtek, s a zuhanó fiút egyszer csak megtartották...
Shanti csak állt és nézte a gyenge verébtestből előbukkanó hatalmas albatroszt, ahogy felfekszik a szélre és fenségesen tovaszáll...
Mélységesen szégyellte magát - hogyan is kívánhatott veréb életet ... egy
Shanti, élt-éldegélt, repdesve, ugrándozva, eszegetve, csipegetve - élte a verebek megszokott életét. Talán így is hal meg, ha egyszer fel nem támad a szél...
...és messzire nem repíti - el, egészen az Ismert Mező Pereme felé.
A kis veréb bizony rettenetesen megijedt... itt még azelőtt sohase járt. Eszébe jutott az összes intés, amit a sokat tapasztalt, öreg verebektől hallott, hogy nehogy elmerészkedjen a Peremre, mert ott már nincs semmi, és a semmi az a halál. Hiába kapálózott, hiába csapkodott erejét megfeszítve a szárnyacskáival a szél csak sodorta, sodorta egyre tovább. Shanti rémülten látta, hogy a Mező vége iszonyatos gyorsasággal közeledik. Aztán meg csak valami végtelen kékséget látott maga előtt, és biztos volt benne, hogy a következő pillanatban elenyészik, ahogy a nagy a szél belefújja ebbe a nagy semmibe.
A vihar útjában azonban egy megtépázott kis bokor kapaszkodott a Mező utolsó foltjaiba. Shantit felfogták az ágak-bogak. Teljes erejéből megkapaszkodott és azon rimánkodott - talán még imádkozott is -, hogy csak most az egyszer ússza meg, s kettőjük közül a szél merüljön ki hamarabb. Persze fogadkozott is, hogy mi mindent ad ezért cserébe, ha most még - utoljára - segítséget kap... Csak álljon el a szél, csak ne fújja őt tovább, arra, az ismeretlen felé...
Lehet, hogy imája meghallgatásra talált, de az is lehet, hogy csak a szél fáradt bele a nagy rohanásba, lényeg az, hogy már nem kellett úgy kapaszkodnia. A bokor egyik ágán himbálózva szusszant néhányat, aztán lassan, hunyorogva, kinyitotta az egyik szemét. A látvány szíven ütötte. Az Ismert Mező tényleg véget ért itt - egész egyszerűen elfogyott. És ahol véget ért, abból az irányból ütemes dübörgés, mormolás, zúgás, csobogás hallatszott, s arra lett figyelmes, hogy a szárnyaira vízpermet hull. Kinyitotta a másik szemét is. Először úgy tűnt csak a nagy kék semmit látja, ám ahogy tovább figyelte Azt, Ami a Mezőn Túl Van észre vette, hogy Az mozog... hullámzik, fehér fodrocskák jelennek meg és tűnnek el rajta, egyik a másik után. Aztán az egyik fehér tarajocska nem veszett a kékségbe, hanem felemelkedett a levegőbe, s közeledni látszott. A fehérség egyre növekedett, már ki lehetett venni a formáját is... egy madár! gondolta Shanti és minden baja ellenére gyönyörködve szemlélte az új jövevény röptét. A fehérség néhány elegáns mozdulattal feljebb repült, majd úszott, lebegett a levegőben - mintha eggyé vált volna vele. Shanti azelőtt ilyet még soha nem látott, a verebek egyáltalán nem így repültek. A gyönyörű fehérség már egészen közel volt és látszott, hogy valóságos óriás. Valahogy mégsem hatott ijesztően. A Fehérség észrevette a bokorágon kuporgó tépett kis verebet és kíváncsian megszólította:
- Te ki vagy? Sohase láttalak errefelé...
Shanti szépen bemutatkozott, ahogy azt otthon tanulta - és közben megjegyezte magában, hogy minden szépsége és eleganciája ellenére a Fehérség, kissé mintha neveletlennek tűnne, hiszen ő az, aki megérkezett, az illem úgy kívánja, hogy ő mutatkozzon be először. Magában azonban adott még egy esélyt a jövevénynek. Az pedig így szólt:
- Engem Palakkának hívnak és albatrosz vagyok.
- Albatrosz? Még sohasem hallottam az albatroszokról - mondta Shanti.
- Ha akarod mesélhetek rólunk - ajánlotta Palakka és egészen közel jött.
- Rendben - egyezett bele Shanti és lejjebb röppent - így a fejük egy magasságba került. És Palakka pedig nekikezdett: mesélt, csak mesélt - a Nagy Kékségről, a tomboló viharokról
Petöfi Sándor
MILY SZÉP A VILÁG!
Én hittem-e egykor
Átoknak az éltet?
Én bolygtam a földön,
Mint éji kisértet?
Elégeti arcom
A szégyeni láng! -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Vad ifjukoromnak
Szélvésze kitombolt,
Kék, tiszta szemével
Mosolyg le a mennybolt,
Mint gyermekeikre
Az édesanyák -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Minden napom egy bút
Gyomlál ki szivembül,
Kert újolag e szív,
Mely széltire zöldül,
És benne virít a
Sok tarka virág...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
A bizodalom, kit
Oly rútul elűzék,
Két karral ujonnan
Lelkemre füződék,
Mint távoli utról
Jött régi barát...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Jertek közelembe,
Jó régi barátok,
Nem néz a gyanúnak.
Kancsal szeme rátok,
Elvertem az ördög
Ez atyjafiát...
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Hát még ha eszembe
Jut ifju virágom,
A barna leány, e
Szép hajnali álom,
Kit én ugy imádok,
S ki engem imád -
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Szalonta, 1847. június 1-10.
Madárcsicsergős szép JÓREGGELT kivánok
MINDENKINEK
hoztam Nektek kávét, és teát, egészségetekre
váljék.
Mártikám Drága.
Nagyon jól hallottad, a madarak nekem is becsicsergték az ablakomba, hogy nagy nap van ma
A kapucsengőm vidám dalt énekelt, szaladtam ajtót nyitni, és
lám, a küszöböm teleszórva rózsák tömkelegével, s az én Drága párom a kis kedvenc kutyunkkal, vidáman integet a lépcsőről
hogy BOLDOG VIDÁM NÉVNAPOT KIVÁN ERŐBEN EGÉSZSÉGBEN SZERETETBEN 
MÉG VAGY EZER ÉVIG
Mártikám nagyon szépen köszönöm a csodálatos rózsáidat, és a nagyon szépen leirt jókiván ságaidat is.
További vidám és boldog napot kivánok szeretetben, és
jólétben MINDENKINEK
Anikó arra ébretem madárkák csicseregték ami kedves aranyos vidám ANIKÓKNAK ma névnapja van.
Gracián - A csodaember
A csodaemberhez három dolog kell, a legfőbb Adakozó három nagy ajándéka: termékeny szellem, mély ítélőképesség, emelkedett, vidám jellem.
Nagy előny a jó felfogás, de még nagyobb a helyes gondolkodás. Az észt ne a hátgerinc vagy az orr viselje, mert az előbbi szúrós, az utóbbi fennhéjázó.
Húszas éveinkben az akarat, a harmincasokban a szellem uralkodik.
Ha elértük a negyvenet, ítélőképesség lesz a mi urunk.
Vannak elmék, amelyek úgy szórják a fényt, mint a nap a sugarát, és estére kihunynak. Vannak olyanok is, amelyek nappal nem vibrálnak, és ha rájuk köszön az éjszaka, mint a hiúz, sötétben jobban látnak.
És vannak alkalmi elmék, akik viszont rábukkannak a célszerűre.
De mit érsz bármelyikkel is, ha termékeny szellemed, éles elméd nem füszerezi öröm és boldog megelégedettség?
”A Szeretet az egyetlen , amit nem kell és nem is lehet kimutatni.
Sem mutatni, sem jelezni, sem beszélni róla.
A Szeretet meleg, mint a kályha.
Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van. Meleg van!
Kívánom, hogy ezt a meleget egész évben érezzétek magatok körül!”
Kulcs
A csodálkozást soha ne feledd!
Akard a szépet, a jót mindig megtedd!
Bölcsek aranyának mágnese lelked.
Az égen
minden csillag kivirágzik egy éjen,
ha titkukra lesel álomszemeddel.
A föld hínáros. Föléje lebbenj!
Ki üldöz?
Sarkadban ki tapos? Nézz hátra
végre! Mögötted rohan fényed árnyéka.
Miért rettegsz tőle? Nincs. Lelketlen lárva.
Bűntudatod
hagyd már abba. Zsákutca.
Ne bujkálj a tegnapba vagy a holnapba.
Légy egész, boldog, tevékeny! Ma!
Beteg
beteg, beteg a világ. Áttétel
minden szörnytette önmaga ellen.
Áldozat és gyilkos egyképp az Ufókra les.
Hátha
segítenek ők. Oldják amit ember meg nem oldhat?
Látják a diagnózist? Csodaszert hoznak?
Van-e, aki a humanoidból kihívja az angyalt?
Árnyatűző Fény
vagy a fény teremti, veti az árnyakat?
Minden fordított itt. Csodálják az ocsmányat.
Hol a tökéletes? Hol az ígért égi part?
Éj és nappal
Együtt egész a kettő. Miért?
Büntethető-e a szüntelen kérdezés?
Honnan merül fel akkor? Miért? Miért?
Karma
De keveset merünk tudni róla.
Tagadja, gyűlöli, kergeti a rabszolga,
tettei követik sarkához láncolva.
Rögeszme
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.A Karma-bírái által kimondott ítélet.
Tilalom, amit áthágni nem lehet.
Súly. Véres vasgolyó. Cipelnie kell. Zeng az ég
földünk mérgezett légóceánja fölött.
Fenyeget? Jajgat? Jéggel, hővel, szökőárral öl?
A vizeket, nedveket holdmágnessel szívja föl? Az emberbábok
rémületük szálaira fűzve ránganak.
Ezer értelme van japán színészek torokhangjának.
Mikor leszünk bűnbánó értői e misztériumjátéknak?
· kapcsolódó kép 2.
/Spoli/
Boldog legény, istenek párja,
Szemben ki ülhet szép szemeddel,
Édes kacajos közeleddel,
Kacajoddal; mely szíven-vágva
Fogja a mellem.
Hacsak már látlak, elalélok,
Torkomon a szavak elfulnak,
Bőrömre zápor-szikrák hullnak,
Szememben sötét, vad árnyékok
S lárma fülemben.
Hideg verejték veri testem,
Remegően, félve, halóan,
Az őszi fűszálnál fakóbban
Állok és már érzem a vesztem,
Meghalok érted.
http://szeretetkuldo.zsozirisz.hu/hangosvers/hangosve rs1.html
http://szeretetkuldo.zsozirisz.hu/hangosvers/hangosve r s2.html
Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni...
Csak legyél neki: barát társ szerető kisöcsi bátyus apa tanár nevelő gyóntatópap lelki barát szakács autójavító szerelő villanyszerelő sofőr hordár takarító lakáj fafaragó modell lakberendezési mérnök szexológus pszichiátriai szakorvos
A természeted is fontos. Legyél kedves sportos okos erős jólnevelt határozott gyengéd érzékeny romantikus férfias Móka Miki vidám de mégis komolyan veendő bátor Micimackó energikus gondoskodó ideákban gazdag ügyes szerény megértő elegáns egyértelmű szeretetteljes hidegvérű szenvedélyes engedékeny becsületes adakozó gyakorlati igazságos bármire legyél kész érte (akár bankot rabolni is) reménytelen (a szerelemtől) nyugodt sármos hűséges álmodozó karrierista megbízható mindenki felnézzen rád legyél kész áldozatokra, és mindenek elött gazdag.
Ugyanakkor ne legyél: féltékeny, de mégis aggódó jöjjél ki a rokonaival, de ne tölts velük több időt mint a nővel adj a nőnek szabadságot, de mégis mindig érdeklődj, hol és kivel volt öltözz elegánsan, de legyél kész mindig a hátadon hazacipelni a nőt térdig sárban, majd bemászni az erkélyen ha otthonfelejtette a kulcsát. Vagy elkapni és megverni a tolvajt, aki ellopta a ridiküljét, amiben olyan fontos dolgok voltak, mint a tükör és ajakrúzs.
Nem szabad elfelejtened: születésnapját névnapját házassági évfordulót az első csók évfordulóját menstruációját a fogorvosnál foglalt idejét a legjobb barátnőjének és a kedvenc nagynénijének a születésnapját.
Sajnos a fent említettek tökéletes betartása sem biztos, hogy eredményre vezet. A nő ugyanis belefáradhat a tökéletes férfi jelenlétébe és megszökhet az első gitárossal.
És most a másik oldal:
A férfi boldoggá tétele sokkal nehezebb. Ez azért van, mert a férfinak szüksége van: szexre kajára
A nők nagy része ezt a borzasztó igényességet rabszolgatartásnak érzi. Ezeknek az igényeknek a kielégítése meghaladja a nő erejét. Végeredmény
Az együttélés csak akkor lehetséges, ha a férfiak végre megértik, hogy teljesen túlkapó követeléseiket korlátozniuk kell!
Egy nőt nem nehéz boldoggá tenni...
Csak legyél neki: barát társ szerető kisöcsi bátyus apa tanár nevelő gyóntatópap lelki barát szakács autójavító szerelő villanyszerelő sofőr hordár takarító lakáj fafaragó modell lakberendezési mérnök szexológus pszichiátriai szakorvos
A természeted is fontos. Legyél kedves sportos okos erős jólnevelt határozott gyengéd érzékeny romantikus férfias Móka Miki vidám de mégis komolyan veendő bátor Micimackó energikus gondoskodó ideákban gazdag ügyes szerény megértő elegáns egyértelmű szeretetteljes hidegvérű szenvedélyes engedékeny becsületes adakozó gyakorlati igazságos bármire legyél kész érte (akár bankot rabolni is) reménytelen (a szerelemtől) nyugodt sármos hűséges álmodozó karrierista megbízható mindenki felnézzen rád legyél kész áldozatokra, és mindenek elött gazdag.
Ugyanakkor ne legyél: féltékeny, de mégis aggódó jöjjél ki a rokonaival, de ne tölts velük több időt mint a nővel adj a nőnek szabadságot, de mégis mindig érdeklődj, hol és kivel volt öltözz elegánsan, de legyél kész mindig a hátadon hazacipelni a nőt térdig sárban, majd bemászni az erkélyen ha otthonfelejtette a kulcsát. Vagy elkapni és megverni a tolvajt, aki ellopta a ridiküljét, amiben olyan fontos dolgok voltak, mint a tükör és ajakrúzs.
Nem szabad elfelejtened: születésnapját névnapját házassági évfordulót az első csók évfordulóját menstruációját a fogorvosnál foglalt idejét a legjobb barátnőjének és a kedvenc nagynénijének a születésnapját.
Sajnos a fent említettek tökéletes betartása sem biztos, hogy eredményre vezet. A nő ugyanis belefáradhat a tökéletes férfi jelenlétébe és megszökhet az első gitárossal.
És most a másik oldal:
A férfi boldoggá tétele sokkal nehezebb. Ez azért van, mert a férfinak szüksége van: szexre kajára
A nők nagy része ezt a borzasztó igényességet rabszolgatartásnak érzi. Ezeknek az igényeknek a kielégítése meghaladja a nő erejét. Végeredmény
Az együttélés csak akkor lehetséges, ha a férfiak végre megértik, hogy teljesen túlkapó követeléseiket korlátozniuk kell!
http://www.youtube.com/watch?v=3rkwqF648t k
Szia Anikó!
Neked is szépnapot kivánok és mindenkinek!
- Mit szólsz ehhez a kutyához ?
A szomszéd nevetôen mondja:
- Bizony sosem lesz belôle jó játékos. Ahányszor jó lapja van, mindjárt csóválja a farkát.
Pistike mondja Mórickának:- Nem tudok aludni a papagájomtól. Egész éjjel az ajtónyikorgást utánozza. Mit csináljak vele?
- Olajozd meg!
Elmebeteg
Az elmegyógyintézet elôtt fôl-alá járkál az egyik ápolt egy gégkocsiajtóval a hátán.Megkérdezi az ápoló:
- Minek cipeli a hátán ezt az ajtót ebben az ijesztô kánikulában?
- Szükségem van rá. - így a beteg. - Tessék csak elképzelni, hogy jön majd a jó huvös fuvallat, ha letekerem az ablakot.
Újság
- Jé, a maga kisfia már újságot olvas?- Ugyan, mit képzel, hiszen alig négyéves...! Csak a keresztrejtvényt fejti.
Két szomszéd beszélget a kerítésen át:
- Meg van elégedve a házôrzô kutyájával?
- Meghiszem azt. Ha zajt hallunk, felébresztjük, és máris ugatni kezd!
Vadászat
A vadásztársaság visszatér a vadászlakba. Egyikük izgatottan néz körül:
- Senki sem hiányzik?
- Nem - hangzik a megnyugtató válasz.
A vadász felsóhajt:
- Akkor jó... úgy látszik, valóban szarvast lôttem!
Szép jóreggelt Mindannyiotoknak, és
További szép napot is.
Csodásak a versek köszönöm......
vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan
kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent amit gondolok, de meggondolnám azt amit
kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért amit érnek,
hanem azért amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel
töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak és akkor ébrednék, amikor mások
alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű
ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a
testemet, hanem a lelkemet is. Az embereknek bebizonyítanám, mennyire
tévednek, amikor azt hiszik az öregedés okozza a szerelem hiányát,
pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat
adnék egy kisgyermeknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg
repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel,
hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy
amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja
ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak
akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki
felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem
megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott
leszek. Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt amit gondolsz. Ha
tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek és
imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek
az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked :szeretlek;, és
nem tenném hozzá ostobán, hogy :hiszen tudod. Mindig van másnap, és az
élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha
tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked,
mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a
holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára
azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha
sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott
időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan
elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad
közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged
van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt
mondd nekik:sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm; és mindazokat a
szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a
titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy
kifejezhesd őket. mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire
fontosak neked."
A NAPHOZ
Panaszom van kelmed ellen,
Hallja kelmed,nap uram!
Mi dolog az sugarával,
Bánni olyan fukaran?
Elbalag kelmed fölöttem
Minden istenadta nap,
Kis szobám kelmedtől mégis
Egy sziporka fényt se kap.
Oly sötét van benne,mint a...
Majd kimondtam,hogy mibe'.
Legyen egy kis embersége,
S nézzen kelmed néha be.
Hiszen azt,hogy versírás a
Mesterségem,tudja tán,
Azt is tudja,ily esetben
Nem lehet pompás szobám,
Hogyne tudná, 'sz hajdanában
Kelmed szinte lantot vert,
Még mikor le nem rudalták
Az Olympról Jupitert.
Szánjon meg tehát kegyelmed
Kedves kolléga uram,
S mátul fogva sugarával
Ne bánjék oly fukaran.
(1844.szeptember)
Lakatos István
Egy kőre
Ha szólnod kell, szólj. Mindegy, hogy kinek.
Örülj, ha találsz megértő szivet.
De hogyha nem, végy egy követ elő,
és mondd annak, csak mondd. Hallod-e te kő?
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
Ron Cristian
Szép estét Mindenkinek.
Megjött a hüvös idő, itt nálunk már nagyon kellemes, csak a szél ne fujna ennyire
Jó lenne ha a hüvös levegő maradna, és a szél pedig elmulna.
Zsóka
A magam részéről köszönöm szépen...
Sose hagyj el, én sem adlak
Se felhőknek, sem a madaraknak
Holdnak nem, talán a napnak
De nem ami elmúlt, csak a holnapnak.
Az égben sétálsz, mikor alszol
Még senkire nem haragszol
Darab szén csak a legszebb gyémánt
Vak voltam, ki egyszerre fényt lát
És süket és néma, mert nem figyeltem
Arra, hogy mit mond bennem az Isten
De nincsen vallás, és nincsen eszme
És lehet, hogy semminek nincs értelme
Hát ennyire egyszerű ez az élet
Az összes titok semmivé lett
Tudom a helyem, és tudom a dolgom
És nem kell már végig gondolnom, hogy
a világ milyen gyáva akkor támad mikor senki se várja,
mikor senki se látja lesből gyilkol, nem szemtől szembe
Esélyt sem hagy a győzelemre nekem.
De rajtam most már nincs hatalma
Nekem nem kell már a birodalma
Se hús, se kín, se szerelem
Mindent Te jelentsz nekem.
A lelkek egymásra néztek, egy másodperc tört része alatt lepergett előttük minden boldog pillanat, amit együtt átéltek, és egyszerre kiáltották az örvény zúgását túlharsogva. "Megtalállak. Megtalállak. Megtalállak." Nem tudtak többet mondani, mert ekkor már lezárult a szemük és egyre gyorsulva zuhantak lefelé, mintha egy pókfonálon ereszkedtek volna alá a feledésen keresztül egy másik világba.
Nem tudták már elmondani egymásnak, hogy szeretni fogják egymást örökké. Pedig ezt sokszor mondogatták korábban, amikor egy csodálatos helyen jártak, vagy éppen egymás karjaiban pihentek az otthonukban.
Bárcsak örökké tartana!
Csak rajtunk múlik, hogy örökké tartson, ha mi erősen akarjuk, akkor örökké tarthat, mert Isten megengedi nekünk, mert szeret bennünket, és mi híven szolgáljuk.
Isten végtelenül jó és meg is engedte volna nekik, hogy örökre együtt maradjanak, de mégis másképpen történt, mert ezen a világon vannak dolgok, amik megváltoznak, más dolgok pedig úgy tűnik, hogy nem változnak, de azok is megváltoznak, csak sokkal lassabban, mert egyedül csak Isten örök.
A világnak, ahová kerültek a tulajdonsága a különbözőség, emiatt új ruhát kellett magukra ölteniük, és így már nem hasonlítottak annyira egymásra, mint az Isteni Mezők országában. Az egyik nőnek, a másik férfinak született és elfelejtették az Isteni Mezők boldogságát.
A kisbaba sokat sírt, mert érezte, hogy hiányzik neki valami, de nem tudta volna már megmondani, hogy mi volt az. Kétségbeesett volt, állandóan fázott, ha végre elaludt, akkor pedig visszatalált a lelke az Isteni Mezőkre és nem akart többé felébredni. Nem vett levegőt. Ekkor egy erős és szilárd lélek jött el hozzá és megkérte rá, hogy maradjon itt, és ő itt maradt a Különbözőség hideg világában.
Teltek az évek és a két ember elfelejtette, hogy keresniük kell valamit. A feledés fátyola hullott rájuk, nem találták meg a lelkük hangját, nem hallották Isten szavát sem, nem látták a fényt sem. Hogyan találkoztak mégis? Véletlenek hosszú sorozatának eredményeként, amit tekinthetünk akár Isten hosszadalmas, aprólékos és végtelenül kegyes cselekedetének is. Megtörtént hát; addigi választásaik, döntéseik eredménye és jutalmaképpen vezette őket egy útra Isten szerető keze. A két ember beszélgetett vidáman és önfeledten, a két lélek hallgatott. Hirtelen csönd lett és a csöndben a két lélek megszólalt, igazi nevükön szólították egymást, a két ember pedig némán állt, a bőrükön érezték egymás forró leheletét és csendesen átölelték egymást. A fiú a lányhoz hajolt és megcsókolta. A varázslat pillanatában felragyogott a vörös fény, amely ködként borult rájuk és a lelkek találkozásakor az idő megállt, és a pillanat besűrűsödött a csókban, amin kívül számukra más nem létezett. Elborította őket a rájuk zúduló emlékezés, de amikor a szemüket kinyitották, mindent elfeledtek, csak egy gondolatuk maradt, amit szinte egyszerre mondtak ki:
"Bárcsak örökké tartana!"
Ezt mondta egymásnak a két ember és nem tudták akkor, hogy ezek az örök lelkeik szavai. Nem voltak elég tiszták és fényesek ahhoz, hogy megérthessék az Igazságot és ezt mondhassák:
"Megtaláltalak! Megtaláltalak! Megtaláltalak!"
Dal
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lélek. Ez a két lélek a gyönyörű és végtelen Isteni Mezők országában lakott. Az Isteni Mezők időtlen boldogságában éltek már ezer évek óta és nagyon szerették egymást. Az Isteni Mezők csodálatos vidék! Végestelen végig víz borítja, és a vízben ameddig a szem ellát és még azon is túl szebbnél szebb varázslatos lótuszok nőnek, amik soha nem hervadnak el, mindig illatoznak. A lótuszok levelei olyan magasra nőnek, hogy az ember derékig gázolhat benne. A tágas mezőkön nem hallatszik más csak a mennyei zene hangjai és a lótuszerdő susogása. A két léleknek ez volt az otthona, sokfelé jártak, de igazán itt érezték legjobban magukat. Gyakran napokig nem szólaltak meg csak egymást átölelve álltak a virágok között a vízen, hallgatták a mennyei zenét és a szívük egyszerre dobbant..A két lélek boldog volt itt, mert Isten közelsége fénybe vonta őket. Ha pedig kedvük támadt, akkor messzire utaztak, bejárták a Tejutat keresztül-kasul, mindenféle bolygókon kószáltak, volt ott kietlen sötét bolygó, kék színű köddel beborított bolygó, ahol az orrukig sem láttak, volt szelíd és volt félelmetes bolygó is. Bebarangolták a csillagközi ködöket és megcsodálták az ifjú napok születését. Ha pedig nagyon elfáradtak, akkor visszatértek az Isteni Mezők országának időtlen nyugalmába.
Szabad lelkek voltak!
Történt egy napon, amikor az egyik kirándulásuk alkalmával éppen egy savtó mellett a napnyugtát figyelték, hogy egy jelenésre lettek figyelmesek. Egy szürke köpenyes csuklyás alakot láttak előtűnni a semmiből, aki feléjük tárta a karját. Mivel az alak megjelenése nyugtalansággal töltötte el a szívüket, ezért gyorsan megfordultak és a gondolatnál is sebesebben iramodtak vissza a biztonságos otthonuk lótuszerdeje felé. Igen ám, de amit megérkeztek észrevették, hogy a csuklyás alak ide is követte őket. Félelem nem volt bennük, mert ők ismerték Istent és sosem féltek, de nem örültek ennek a zavaró tüneménynek, nem tudták, hogy ki ő és mit akar tőlük. Az alak nem szólt hozzájuk egy szót sem és egyre közelebb jött. Látszott már, hogy teljesen anyagtalan, mintha a szürke köpönyege üres lenne. Az egyik lélek, aki nagy hatalmú lélek volt megpróbálta elküldeni a köpönyegest, majd amikor nem járt sikerrel, akkor nyitott egy fényörvényt és abba próbálta beledobni. Próbálkozott mindenfélével, hiszen eddig minden démont, és gonosz lelket le tudott igázni, csodálkozott is erősen, hogy ezzel itt miért nem boldogul. Amikor látta, hogy mindegyik fortélya haszontalan, akkor felhagyott a küzdelemmel, megállt és megszólította:
- Ki vagy Te és miért nem tudlak legyőzni, amikor pedig hatalmam van minden démonok és gonosz lelkek felett?
- Én a Halál vagyok. Nem tudsz legyőzni, mert én a semmi vagyok. És most mennetek kell.
A két lélek most sem félt, mert hiszen ők nem féltek soha, de beléjük hasított az a gondolat, hogy most el kell válniuk. Nem tiltakoztak tovább, mert megértették, hogy vissza kell térniük Isten szolgálatába, mégis fájdalmas volt nekik arra gondolni, hogy el kell szakadniuk egymástól. A Halál megragadta őket és egy fénytölcsérbe taszította mindkettőjüket.
Szia Anikó!
Köszönöm,hogy eljöttél érezdjol magad!
Nagyonszépet hoztál halgatom
Ki mondta, hogy vágyainknak, mint a léggömböknek el kell szállniuk?Ki mondta, hogy a léggömbök nem térhetnek vissza?Hogy az álmok elérhetetlenek.Ki mondta,hogy egyedül kell próbálkoznunk?Ki mondta,hogy nem kell egy társ,aki megbízik bennünk ,egy társ akiben mi is megbízunk, akivel közösen váltjuk valóra álmainkat.
M Á R T I K A
Örülök, hogy "rábukkantam" a topicodra, és ha Ti se bánnátok,
néha tenném tiszteletemet....
Szeretem a szép verseket, idézeteket, és a kellemes jopofa http://www.youtube.com/watch?v=FdJCtqegd8Avicceket is
ja meg a csodálatos zenéket.........
Mindjárt - BELÉPŐNEK - teszek is fel egyet, a kedvenceimből
Szép napot Mindenkinek
mimóza
Naná, hogy a csodás zenét a szövegem közepébe tettem megint, mert a kurzoromat, elfelejtem az aljára vinni, szó-szo az első hozzászólásomat is elronditottam.
bocsi-bocsi.......
Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították.Nagyon érdekes olvasmány.Az Élet olyan, mint egy vonatutazás: Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat. Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt. Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet.Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat. Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait…
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról aki közvetlen mellettünk foglal helyet.Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik…
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.Barátaim,tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást !
Szia Erzsike!
Nagyonszépen KÖSZÖNÖM!
Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába.70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát.Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája.Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró. -“Nagyon tetszik", s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját. -“Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit. "-“Az nem baj", közli. “A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én látom. “Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom." “Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek." “Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze.”“Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél.”Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára.Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek. Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél :
1. Szabadulj meg a gyűlölettől
2. Szabadulj meg az aggodalmaktól
3. Élj egyszerűen
4. Adjál többet
5. Várj kevesebbet
A szálka a hal bosszúja.
- Mivel járnak a 12-14 eves lányok?
- 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel.
- Mi a különbség a kritikus és a nőgyógyász között?
- Semmi. Mind a kettő ott keresi a hibát ahol mások az örömöt.
A sün egy makacs madár. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.
Gratulálok ehhez a sikeres topikhoz!
Több hete jövök ide olvasgatni, ha bánatos vagyok, ha fáradt, ha jó a kedvem!!!
Gyönyörű , általam ismert, és mégtöbb ismeretlen verset és idézetet olvastam itt. Tudom, hogy rajtam kívűl is ,sokan vannak akik csak felüdülni járnak ide!
Csak jelezni szerettem volna , hogy nagyon színvonalas , és mozgalmas az általad indított topik!
Köszönettel Erzsi
JÓ REGGELT
ÉS SZÉPNAPOT MINDENKINEK!
Gabriel García Márquez - Búcsúlevél
...Senkinek sem biztos a holnapja,
sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,
akiket szeretsz.
Ezért ne várj tovább, tedd meg ma,
mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd
egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra,
és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,
hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz,
jusson időd arra, hogy azt mondd nekik
"sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm"...
Azokban a boldog napokban
mikor törvény lett, hogy szeretsz
annyira a káprázatodé voltam
azt hittem, nem éli túl ez a test.
A veszett két kar, a vak ágyék.
Zihálva feküdtem éjszaka
s tudtam, ha madárrá válnék
hozzád suhannék: haza, haza.
De nem voltam, nem voltam madár
és csak feküdtem
ősember a vad eukaliptusz-erdőn
kopár szobámban a könyveim alatt.
Csak virrasztottam és mint festményen
nézegettem azt a pillanatot
ahogy a fejed hátradűlt
s elértem a szád: piros Nap a folyót.
S újra éreztem a húsod, azt a
puha villanyt, mellyel a szived átütött
s kezedre gondoltam, érett szavadra
lángoló csontjaim között.
"A fél világ rossz nyomon jár a boldogság keresésben.Azt hiszik a birtoklásban és a szerzésben van,valamint abban,hogy mások őket szolgálják.
A boldogságot valójában az adásban és mások szolgálatában találjuk."
(Henry Dummond)
Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást.
Liv Ullmann
Nagyon szép köszönöm!
Arany János
VÁGY
Nem itt, nem itt van az én világom;
Más vidék az, ahova én vágyom!
Illatosabb, napfényesebb róna,
Mintha nem is az a napja volna.
Erdő, mező változatos színnel -
Mesteri kéz olyat soh'se színel:
Kék ligetek, kék hegyek aljába'
Fürödik a puszták délibábja.
Ott van az én egyszerű tanyácskám,
Mintha most is szemem előtt látnám;
Kertem is van: talpalatnyi birtok...
Most is abban ültetek és irtok.
Csemetéim bodorodva nőnek,
Hosszú sorral mind elémbe jőnek,
Örömarccal, mint hálás növendék,
Mutogatván a piruló zsengét.
Nőjetek is nagyra, kicsiny fáim,
Szülőhazám kedves rónatájin:
Hadd legyen ott jó pihenésem még,
Mielőtt egy hosszabb útra mennék.
Lombjaitok hűse ha beárnyal:
Zeng fölöttem szózatos madárdal;
Ismerem én e madarat régen,
Dalt ezután is hoz az énnékem.
Egyszerű dal, egyszerű szív s lélek
Sorsosi az avatag fedélnek! -
Földi ember kevéssel beéri,
Vágyait ha kevesebbre méri.
Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést.
Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti.
Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés – legalább annyira, mint a szeretet elutasítása
Utunkon
Mit teremtett az ég,
Azt szívedbe engedve őrzöd,
Nemes hangulatod vágyává emeled,
S gyönyörködsz benne,
Akár azokban a felhőkben...
Látod, amit merni hagy az emlékezet,
Pillanatnyi valóságfüzérekbe hatol
Lelkednek nyílt tapasztalata,
Ily érzékenységeddel
Tanultad meg átölelni a világot,
Hagyni, hogy az egyszerűség
Vágyott kavalkádja
Eléd tárja az utak szépségét,
S engedje, hogy megmártózz
Napsütötte egében.
WASS ALBERT: MAGYAR ÖRÖKSÉGÜNK
"Nagyapám egyszerű ember volt, egyszerű és bölcs. Tisztelte a népet, magyart, oláhot egyformán és szerette a természetet, mindent, amit Isten teremtett és ember még nem rontott el ... Mindazt, ami emberré nevelt, tőle tanultam."
WASS ALBERT: KARD ÉS KASZA
"Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. [...] Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület."
WASS ALBERT: KARD ÉS KASZA
"Az emberi élet legdrágább kincse az idő, nem lehet pótolni semmivel. S aki másokat várakoztat, az időt lop el tőlük. Ha csak pénzt lop el másoktól, azt jóváteheti. Akármi egyebet lop el, jóváteheti. De az ellopott időt nem lehet pótolni soha, semmivel."
Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés.
Én csak elkezdhetem.
Szia Cinke
akkor én megkérhetlek hogy nekem készitsél egy naptárt? de azért megkérdezném a fájl nevét,hátha én is meg tudom csinálni. Elfogadnám a naptárodat, bármilyen virággal, köszönöm
Szia Veruska
te is? én is szoktam olvasgatni a lányok által kitett verseket,képeket, csodálatosak!!!
Én
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövellt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
E1 nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére;
Jót, rosszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet:
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
Kecskemét, 1843. március
Magányos cédrus
A fának emberarca van,
ráncokkal, szemgödörrel.
Ha szél lendíti ágait,
meztelen csontja zörren.
Az ágnak emberkarja van,
kinyújtja, mintha kérne.
Jaj, egyedül van, nincs hite,
nincs egy száraz levél se.
Fogódzna földbe szép gyökér
s a homok elbocsátja.
A szem határa végtelen,
a magány színe sárga.
Mert fáj a fának ez a sors,
a kín görcsökbe rándul,
előtted koldus könyörög,
koncot vár tíz kitárt ujj.
Adj neki jószót legalább,
szólj hozzá, mint a vakhoz.
Óh, hogy repülne innen el,
tört szárnya egyre csapdos.
Nem nyúl az égig, szétterül,
mint porfelleg a földön.
Szólítsd meg, szétroncsolt keze
üresen le ne törjön.
A fának emberarca van,
magányos emberarca.
Szívedhez ér, - milyen hideg,
milyen sovány a karja...
Hamvas Béla:
A zöld filozófiája
Az emberi világ nagy szava: a szeretet...
Másik nagy szava: a boldogság. A bol-
dogság sohasem közös...
Mindenki a maga számára boldog,
ahogy mindenki a más számára szeret.
Ezért a boldogsággal a magány jár
együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A
magányos ember nem tudja, mit jelent
szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem
akar együtt élni. Eletének értéke: a bol-
dogság.
Persze a világ nem csak ezt a két
szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság
mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a
Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele
van nagy szavakkal, ahogy tele van
lelkekkel, és minden léleknek megvan a
maga nagy szava.
Az Első Lélek az érzésfölötti érzés-
ben él, abban az örömben és gyönyörű-
ségben, amely a legelső, s amely mé-
lyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a
szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a
szépség, a hatalom, mélyebb, mint a
béke olyan mélyen van, hogy oda
könny nem ér le soha: a Boldogság ez,
amelyből az istenek születtek.
Elég, ha egy ember Beethoven IX.
szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-
ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az
ember arra gondol, bogy miképpen
rohannak ma a tőzsdére, színházba, köny-
vekért, mulatságba, sportba egyetlen
csöpp örömért. Elég, ha az ember el-
gondolja, hogy miképpen házasodnak,
szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,
játszanak egy percnyi boldogságért. A
modern ember törekvése: öröm és bol-
dogság.
Igazából nem hozzászólni szeretnék, csak keresek egy idézetet, nem emlékszem ponntosan, hogy hol is hallottam,csak arra,hogy megragadott benne valami, illetve arraemlékszem ami megragadott: "uram adj erőt, hogyel tudjam viselni a megváltoztathatatlant". kérem aki ismeri az egészet ha lehetősége ven rá ossza meg velem.
Köszööm.
,,Az eb szerfelett meggondolatlan szerzet. Fittyet hány rá, vajon igazad van-e vagy sem, milyen magasságokba kapaszkodtál fel az élet szamárlétráján, nem kérdi, gazdag vagy-e vagy szegény, buta vagy bölcs, bűnös vagy szent. bárhogy is forduljon azonban Fortuna kereke, akár jó, akár rossz hírnek örvendj, lehetsz köztiszteletben álló polgár vagy a család fekete báránya - ő akkor is ragaszkodik hozzád, a végsőkig védelmez - és az életét is odadobja érted..."
(Jerome K. Jerome)
Régi nóta
Valamikor régesrégen,
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt:
Megbújtunk egy ernyő alatt.
Napsugárra nem is vártunk,
Napfény volt a mosolygásunk.
Egymás arcát derítettük,
Hogy borult: számba se vettük.
Mint fiatal fák a szélben,
Egymáshoz hajoltunk szépen,
Szűzi szívvel, tiszta szemmel,
Céltalan, szép szerelemmel.
S vert az eső, vert az áldás,
Tavasz volt. Tündérvirágzás.
Az alkalom csak elszaladt.
A pillanat csak elszakadt.
Mivé lett a régi erdő?
Hová lett a vén esernyő?
Az ég egyre csak feketült,
A záporba jég is vegyült.
Már ernyőt sem feszítettünk,
Jégnek puszta fejjel mentünk.
S külön bánat, külön zápor
Vert és sodort el egymástól.
Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,
Ajakunkon vihar-ízzel
Megint csak egymásra leltünk
És kérdeztünk és feleltünk.
Véghetetlen béke-vággyal
Egymás lelkét fontuk átal.
A csalánból, ami éget
Szőttük a nagy csendességet.
Álltunk, mint valaha régen
Mesebeli erdőszélen.
Álltunk enyhe borulatban,
Ünnepesti alkonyatban.
Álltunk őszbe hajló nyárban,
Ritka másodvirágzásban.
S feszült fölénk árnyat ejtő,
Vak vihartól mosolyt rejtő
Tündér-gomba: régi ernyő.
Petőfi Sándor:
Távolból
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának,
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll;
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse - -
Oh, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szíve szegénynek!
(Pozsony, 1843. május)
Gyönyörü a vers és a képek köszönöm.
Petőfi Sándor:
A TISZA
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk
.
Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. február
Nyár van forró a fal a kő,
Különös ez a Nyári hő.
Hosszú folyóban úszom vidoran,
Nem nevetnek ki vén fák gúnyosan.
Nyár virág csokrot ígérj ne koszorút,
Mond még messze van az az Út.
A Hold mint világos nagy tányér,
Igen magasan jár, ő rá ér.
A Csillagok vidáman sorban állnak,
Biztos örülnek a ragyogó nyárnak.
Nézem a dörgő felhős villámokat,
Felhő ne takard el a Csillagokat.
Várom a virágokat, nem a koszorút,
Jövel Nyár ne adj napokat szomorút.
Gyümölcs érik a fán, daltól hangos a rét.
Gyermek kacagás lárma szerte-szét.
Újra úszom a folyót, Csillag a parton vár,
Virágcsokorral, s mondja - elbűvölő a NYÁR!
Az emberi érzékenységről
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.
(Márai Sándor)
A nagy taót az emberek elhagyták:
így támadt az erkölcs és a kötelesség.
Megjelent az okosság és a tudás:
így támadtak a nagy hazugságok.
A rokonok egymástól eltávolodtak:
így támadt a gyermeki kötelesség és szeretet.
Az állam fölött úrrá lett a rendetlenség:
így támadtak a hű szolgák.
Aki mást ismer, okos,
aki magát ismeri, bölcs.
Aki mást legyőz, hatalmas,
aki önmagat legyőzi, erős.
Aki célját eléri, szívós,
aki megelégszik, gazdag.
Aki helyén marad, állhatatos,
aki a halálban sem pusztul el, él.
Az egész világ azt mondja, hogy a tao nagyszerű,
de úgy látszik nem alkalmazható.
Éppen az benne a nagy,
hogy nem látszik alkalmazhatónak.
Mert az alkalmazhatóság hovatovább kicsinyességre vezet.
Három kincsem van:
erre vigyázok s ezt őrzöm: az első a szeret,
a második az elégedettség, a harmadik az alázat.
A szeretet bátorrá tesz, az elégedettség nagylelküvé tesz,
az alázat képessé tesz a világuralomra.
Az emberek ma bátrak úgy, hogy szeretetüket feladják,
nagylelkűek úgy, hogy elégedettségüket feladják,
de mindenekelőtt feladják az alázatot.
Ez a halál.
Csak a szeretet tart ki a harcban,
és szilárd a védelemben.
Akit az ég meg akar menteni,
szeretettel őrizteti.
Nem kell, hogy a küszöböt átlépjed,
s a világot megismerheted.
Nem kell, hogy az ablakon kinézz,
s az ég értelmét megértheted.
Minnél távolabbra indulsz,
annál kevesebbet fogsz megismerni.
A bölcs:
Nem indul sehová, s mégis a célhoz érkezik.
Nem tekintget maga köré, mégis minden dolgot a nevén nevez.
Nem tevékeny, és mégis eléri a tökéletességet.
Igaz szavak nem szépek
Szép szavak nem igazak.
Lao-Ce
És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A földig hajlok, úgy köszönöm meg.
(Márai Sándor)
"Az erdőkben van valami megrendítő, különösen a fenyőerdőkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk.
Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket.
Gondoljuk csak el, miféle erők és szándékok építették az ötvenméteres fenyők százezreit!
Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben,
napsütésben, esőben, széljárásban, míg egy ilyen erdő felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnőni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak - s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élőlények milliárdjainak.
Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyőerdő. Mint az
ősapák, úgy őrködnek az élet fölött a fenyők. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek.
Amikor csak teheted, menj az erdőbe!"
(Márai Sándor - Füveskönyv)
Szia Cinke!
Gracián - A csodaember
A csodaemberhez három dolog kell, a legfőbb Adakozó három nagy ajándéka: termékeny szellem, mély ítélőképesség, emelkedett, vidám jellem.
Nagy előny a jó felfogás, de még nagyobb a helyes gondolkodás. Az észt ne a hátgerinc vagy az orr viselje, mert az előbbi szúrós, az utóbbi fennhéjázó.
Húszas éveinkben az akarat, a harmincasokban a szellem uralkodik.
Ha elértük a negyvenet, ítélőképesség lesz a mi urunk.
Vannak elmék, amelyek úgy szórják a fényt, mint a nap a sugarát, és estére kihunynak. Vannak olyanok is, amelyek nappal nem vibrálnak, és ha rájuk köszön az éjszaka, mint a hiúz, sötétben jobban látnak.
És vannak alkalmi elmék, akik viszont rábukkannak a célszerűre.
De mit érsz bármelyikkel is, ha termékeny szellemed, éles elméd nem füszerezi öröm és boldog megelégedettség?
Szia Zsóka!
Mahatma Gandhi - Megérteni egymást
Örömben, szenvedésben,
Segíteni, ha csak egy szóval,
egy gondolattal is,
Nagyobb művészet,
mint végig barangolni
a világot, vagy
gazdagnak lenni és
szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse
talán a legnagyobb ajándék
És legszebb öröm,
amit egymásnak adhatunk
S amiért nem tudjuk
elégszer mondani, hogy
...KÖSZÖNÖM
Igaz szeretetet
csak attól várhatunk,
aki természete
szerint jóságos
és melegszívű
Küzdhetsz, próbálkozhatsz
azzal, hogy elfelejted.
Ha igazán szeretsz valakit,
akkor az Veled marad,
ha akarod, ha nem...
Kérdezel,
hát keresd a választ,
ne csak abban higgy,
mit saját szemmel láthatsz,
nézz mélyebbre,
bentre, magadba,
ne csak másokéba,
higgy a saját szavadba.
Reménykedsz?
Még én is talán,
Fut az élet,
s messze még a halál...talán...nekem is
A gyenge soha nem
képes megbocsátani.
A megbocsátás
az erősek tulajdonsága.
KÖSZÖNÖM a felvilágosítást!!!
Arany János
VÁGY
Nem itt, nem itt van az én világom;
Más vidék az, ahova én vágyom!
Illatosabb, napfényesebb róna,
Mintha nem is az a napja volna.
Erdő, mező változatos színnel -
Mesteri kéz olyat soh'se színel:
Kék ligetek, kék hegyek aljába'
Fürödik a puszták délibábja.
Ott van az én egyszerű tanyácskám,
Mintha most is szemem előtt látnám;
Kertem is van: talpalatnyi birtok...
Most is abban ültetek és irtok.
Csemetéim bodorodva nőnek,
Hosszú sorral mind elémbe jőnek,
Örömarccal, mint hálás növendék,
Mutogatván a piruló zsengét.
Nőjetek is nagyra, kicsiny fáim,
Szülőhazám kedves rónatájin:
Hadd legyen ott jó pihenésem még,
Mielőtt egy hosszabb útra mennék.
Lombjaitok hűse ha beárnyal:
Zeng fölöttem szózatos madárdal;
Ismerem én e madarat régen,
Dalt ezután is hoz az énnékem.
Egyszerű dal, egyszerű szív s lélek
Sorsosi az avatag fedélnek! -
Földi ember kevéssel beéri,
Vágyait ha kevesebbre méri.
" Úgy tekints mindenre, mintha életedben először vagy utóljára látnád. így földi életed megtelik gyönyörűséggel"
Betty Smith
Gámentzy Eduárd:
Egy pillanat...
Most minden egy kicsit megáll,
Most nem mozdul a láthatár,
Még van időd, hogy észrevedd!
- Még láthatod!... Még nézheted!
A szél titokban megpihen,
Fülembe súg... Én elhiszem
És megsimítom szárnyait,
Mint szív a lélek álmait...
A mozdulatlan ég alatt,
A mozdulat egy pillanat
Múlva újra visszatér,
Már rügy fakad, már minden él!
A tölgyfa lombja megremeg,
Mint álmából a kisgyerek
Úgy ébred fel a nagyvilág!
- Csak én aludnék... még tovább!
Nagyon szépek a virágaid!
A 2. képen viaszvirágot látunk ugye?
Reményik Sándor : Mi mindig búcsuzunk
Mondom néktek:mi mindig búcsuzunk.
Az éjtől reggel,a naptól este,
A színektől,ha szürke por belepte,
A csöndtől,mikor hang zavarta fel,
A hangtól,mikor csendbe halkul el,
Minden szótól,amit kimond a szánk,
Minden mosolytól,mely sugárzott ránk,
Minden sebtől,mely fájt és égetett,
Minden képtől,mely belénk mélyedett,
Az álmainktól,mik nem teljesültek,
A lángjainktól,mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól,mit vonatról láttunk,
A kemény rögtöl,min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő,ugyanaz
Mert minden csönd más,-minden könny,-vigasz,
Elfut a perc,az örök Idő várja
Lelkünk,mint fehér kendő,leng utána,
Sokszor könnyünk se hull,szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj,-
Hogy eltemettük:róla nem tudunk,
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsuzunk.
Jó éjszakát !!!
B. Radó Lili - Esti dal
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
J. R. R. Tolkien - A macska Pamacska
a csacska macska
pihen - tán álmodik,
kövér telivér egér
az álma - vagy pedig
messze-messze röpíti az eszme,
félre, a Délre, hol
sok rokon oson bozótoson,
bőg, szökken és lohol,
kecses, sebes, zsákmányra les,
győztes minden tusán,
mit vadon ad, gyors vadon
él és ember húsán.
A nagy oroszlán, mely orozván
csap antilopra le,
a karma acél, s ha gazella a cél,
foga is elbír vele;
és a gepárd s a leopárd
oly komor, s szörnyű gyors
a lába, ha kába gnú nyakába
vetődik, mint a sors
a lomha vadonban -
mind messze szakadt
ki vad és szabad,
s ő szelíd szoba-rab;
de Pamacska, a csacska macska,
aki itt él veled,
soha nem feled.
Szép Ernő - Könyv
Nincs könyv olyan drága,
Hogy olcsó ne lenne,
Annyi, annyi kincs van benne.
Annyi gyönyörű vers,
Annyi szép történet,
Annyi mese, annyi élet.
Hipp-hopp Londonban jársz,
Meg az Indiákon,
Mindenütt jársz e világon.
Élsz a messzi múltban,
Az örök jövőben,
Jut így néked élet bőven.
Könyv vigasztal bajban,
Ha beteg vagy, gyógyít,
Jót tesz azzal, ki kínlódik.
Megnevettet a könyv
s néha könnyre indít,
Ez is gyönyörűség mindig.
Olyan jó pajtásunk,
Hogy ott lakik nálunk,
Tőle soha el nem válunk.
Lao-ce - Az út és az erény könyve
Nagy az én utam, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
(Weöres Sándor fordítása)
Lusta Béni elképzelése
Nagyot gondolt lusta Béni,
meg kéne mégis nősülni.
Utálok én mosogatni,
asszonyt kell már ahhoz hozni.
Béninek ennyi futotta,
miből áll az asszony sorsa.
Egy jó dolgosat szeretne,
guggolt benne az értelme.
El is indult próbálkozni,
ki tudna jókat főzni.
Volt egy lány, ki nagyon tetszett,
erős, vaskos, magas termet.
Meg is történt már az alku
a házasság megkötésére,
de sajnos sor került a Béni
saját elképzelésére.
Ekkor aztán a kiszemelt,
magát már nem tűrtőztette,
a férj-feleség viszonyát
egész másképpen képzelte.
Nem magas az a fakanál,
gondolom, Te is eléred,
reggelizni hétkor szoktam,
esetleg fél nyolcra kérem.
Nos hát jól van, mondta Béni,
ne siessük el a dolgot,
még egy kicsit gondolkozom,
csalódva gyorsan távozott.
Sengá Wiolon
Sík Sándor - Mosolygó gyermek
A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.
Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.
Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.
Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolya vissza tud mosolyogni!
Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.
Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,
szívem helyén - ahogy szokás - virág.
- Még most az egyszer mindent megbocsátok,
de ezután már javulj meg, világ!
A növényvilág különös, misztikus virágai a Golgotavirágok (Passiflora). Sokszínűségük, érdekes kúszó hajtásaik, virágaik különleges alakja miatt méltán tartoznak a legkedveltebb növényeink sorába. Tartásuk egyszerű, a törődést, gondoskodást intenzív növekedéssel és bőséges virághozammal hálálják meg. Egyes fajták termést is érlelnek, amely igazi csemege az ínyencek számára.
Szóljon mindig az ember igazságot, de ne úgy, hogy máson izzó, mély sebet üssön. Szophoklész
Ha azt kívánod, hogy megbecsüljenek, tudj megbecsülni másokat
Tatiosz
Kamarás Klára: Szavak
Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Intő szó kevés…
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak... Tudás bölcsője.
Szavak... jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél....
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!
Gyönyörű az első képen látható virág!!
Még nem láttam ilyet....megfogott. Mi az?!
"Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük."
(Seneca)
"Azt akarom, hogy szeressék a források csobogó vizét.
Meg a nyár okozta repedéseket újra befedő árpavetések sima takaróját.
Azt akarom, hogy magasztalják az évszázadok forgását.
Azt akarom, hogy hallgatással és lassúsággal töltekezzenek, mint az érő gyümölcs.
Azt akarom, hogy sokáig sírjanak gyászukban, és sokáig tiszteljék halottaikat, mert az örökség lassan száll nemzedékről nemzedékre, és én nem akarom, hogy édessége elvesszen útközben.
Azt akarom, hogy hasonlatosak legyenek az olajfa ágához. Amelyik tud várni.
És akkor majd érezni kezdik, hogy Isten hatalmas erővel megmozdul bennük, oly hirtelen, mint a széllökés, amely próbára teszi a fát.
Ő vezeti el, és hozza vissza őket a hajnalból az éjszakába, a nyárból a télbe, az ígérkező aratásból a csűrbe rakott terméshez, az ifjúságból az öregségbe, s aztán az öregségből az új gyermekekhez.
Mert miképpen a fáról, azonképpen az emberről sem tudsz semmit, ha életét szétszakítod folyamatában, ha változásaira darabolod.
A fa nem mag, nem vessző, hajlékony törzs, majd végül kiszáradt rönk.
Nem kell részekre bontani ahhoz, hogy megismerd.
A fa az az erő, amely lassan magába öleli az eget. Akárcsak te, kis emberpalántám.
Isten a világra hoz, nagyra növeszt, aztán sorjában vágyakkal, megbánásokkal, örömökkel és szenvedésekkel, haragokkal és megbocsátásokkal ajándékoz meg, s végül magához szólít.
De te eközben nem vagy sem az a bizonyos iskolás gyerek, sem az a hitvestárs, sem az az aggastyán.
Hanem az vagy, aki beteljesedik.
És ha fel tudod ismerni, hogy az olajfa törzséhez jól odanőtt szélrázta ág vagy, akkor az örökkévalóságot fogod ízlelni változásaidban.
És körülötted minden örökkévalóvá lesz.
Minden, a daloló forrás, amely enyhíteni tudta atyáid szomját, a szemek csillogása, amikor szerelemesed majd rád mosolyog, az éjszakák üdesége.
Az idő nem homokóra, amelynek homokja lepereg, hanem arató ember, aki kévét köt."
(Antoine de Saint-Exupéry - Citadella - részlet)
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam
és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.
Láttam a földet, az eget, az évszakokat.
Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit,
a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatos rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem."
(Márai Sándor)
A szeretetről
Van az úgy, hogy megváltoznak a szavak,
mert nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.
Árkokat ás, amik elválasztanak,
vagy hidakat emel, amik még jobban összekötnek..
De amikor kimondjuk, legalább akkor
legyenek igazak. Erre lehet építeni.
Minden más ingatag, az igazság az alap.
A igazszeretet szavai, érzései nem hunynak ki
egy pillanat alatt.
A lobogás utáni parázs még a hamu alá rejtőzve
is él tovább.
De vigyázni kell rá, éberen figyelni, törődni vele,
szeretni, nem hagyni veszni.
Sokak számára ez fáradságos munkának
vesződségnek, lemondásnak tűnik....
Ők tovább állnak, keresnek másik „szeretetet”,
amiért szintén nem tesznek semmit.
Nem tudhatják meg, nem érezni a teher súlyát, ha
azért a szeretetért teszed, amelyik Téged is éltet.
A szeret érzése akkor él benned virágpompájában,
ha tudsz kit szeretni, és viszont szeretnek.
Amúgy, mint a mag, csak magában rejti a lehetőséget,
ha nem kapja meg azt, elporlad.
Olyan ez, mint a madár, csak két szárnnyal tud repülni.
S amikor azok szinkronban mozdulnak, harmóniában
vannak, akkor tárul eléd a csodálatos szárnyalás, a légbe
szökkenés, az ég felé szállás, szellőszárnyán vitorlázás...
Ha az egyik szárny törött, segítenünk kell gyógyulását,
mert nélküle csak ábránd marad a varázslat...
Szertefoszlik, eltékozolttá válik a szeretet.
A barátság hallgatólagos szerződés két érzékeny és erényes ember között.
Érzékenyt mondok, mert egy szerzetesben, egy magányos férfiban esetleg szemernyi gonoszság sincsen, mégsem ismeri meg a barátság érzését.
Erényest mondok, minthogy a gonoszoknak csak cinkosaik vannak, a kéjenceknek tivornyázó cimboráik, a haszonlesőknek üzlettársaik, a politikusok pártütőket toboroznak, a közönséges henyélőknek csupán kapcsolataik vannak, az uralkodóknak udvaroncaik; egyedül az erényes embernek vannak jó barátai.
(Voltaire)