Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. Torolt_felhasznalo_100516
    Torolt_felhasznalo_100516
    2009. szeptember 16. 20:303901.

    Szia!

    Engem érdekelne az öröknaptár!

    tudnál nekem segíteni ebben?

    Köszönöm.

    előzmény:
    Emke64 (3843)
    2009-09-14  20:34
  2. 2009. szeptember 16. 20:283900.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm Adél baba nevében is a topikbaba címet. A suliban meg szt mondják ő a legkisebb iskolás...

     

    Napközis terveim vannak, összekaparom őket és a hét végéig elküldöm, de a közös oldalról én le vagyok maradva.

     

    Én már tötöm a fejem a visszatérésen. 4-re megyek vissza. a körynezetett szeretném projektekben tanítani. nem mindent, de pl. magyarország nagyon jó lenne erre. vagy nem? Nálunk ezt még alig csinálja valaki, de én úgy érzem, ha a gyerkeke motiváltabbak jobban elmélyülnek a dolgok.  Mit gondoltok erről?

     

    Ja és közben fejlesztó is lettem! Ilyesmi cuccaim is vannak, ha érdekel valakit.  Jó régen jártam erre, ebből is látszik.

     

    Szép estét!

     

     

    Ja! nem merek szólni semmit a tantónéninek. nagyon félek, hogy megbántom.

    előzmény:
    Angyallány (3892)
    2009-09-16  19:27
  3. Torolt_felhasznalo_232684
    Torolt_felhasznalo_232684
    2009. szeptember 16. 20:163899.

    Sziasztok!

    Nagyon régen nem írtam, de próbálok visszaolvasni:))) Küldtem pár dolgot a közösbe, ha még az él.

    Mindenkinek jó munkát!

    Tulip

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_394892
    Torolt_felhasznalo_394892
    2009. szeptember 16. 20:113898.

    Már küldtem! Köszönöm!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. szeptember 16. 20:103897.


    Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?ELSŐBEN VAGYOK TANULÓSZOBÁS 32 FŐVEL, TOVÁBBÁ RAJZOT TANÍTOK 5-8. OSZTÁLYOKBAN TÖBB- KEVESEBB SIKERREL.

    Hány fős az osztályod?SAJNOS NINCS OSZTÁLYOM, PEDIG MÁR SZERETNÉK.

    Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?SOKSZOR REGGELTŐL DÉLUTÁN FÉL ÖTIG VAGYOK KIMERÜLÉSIG.

    Mit csinálsz, ha nem tanítasz?CSALÁDOMAT RENDEZEM

    Meddig fogod ezt bírni?JÓ LENNE SOKÁIG, ESETLEG NYUGDÍJIG

    előzmény:
    mokka69 (3891)
    2009-09-16  19:07
  6. 2009. szeptember 16. 20:083896.
    Hahó! Várom a privimre a választ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394892 (3895)
    2009-09-16  20:03
  7. Torolt_felhasznalo_394892
    Torolt_felhasznalo_394892
    2009. szeptember 16. 20:033895.

    Szia Mokka69!

     

    Köszönöm, és íme a kitöltött:

    Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély


    Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    Tanítok is, két 2. osztályban és az egyik 4.-ben is technikát. A két negyedik osztály pedig összevontan van a napköziben, itt 28-an vannak a Manók.

    Hány fős az osztályod?

    A másodikosok 13 illetve 15 főt tesznek ki.

    Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    A héten elég vegyesen dolgozom, 3 napot csak du. napköziben, kettőt ügyelek 17 óráig, két napot pedig délelőttől vagyok bent.

    Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    Ha nem tanítok, a szüleimnek segítek, illetve a szakkörre és a technika órákra készülök fel, kipróbálom az elkészítendő tárgyakat, mostanában az origamit szerettem  meg nagyon, de elég kezdő vagyok.

    Meddig fogod ezt bírni?

    Az életemet jelentik a gyerekek, amikor velük vagyok, feltöltődöm. Persze itthon érzem a fáradtságot, de újból erőt ad a másnapra való készülődés.

    Remélem sokáig fogom bírni velük!

     

    Az első 5 hasznos megosztandót hová kell küldeni?

    Lehetnek ezek akár óravázlatok, akár a kézműves munkák és leírásaik is?

     

    Köszönöm a segítséget előre Angyallánynak is.

     

    Mi a további teendőm?

    Én tudok valakinek segíteni valamit?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. szeptember 16. 19:553894.

    1.  tanítok és nevelek

    2.  31 fő

    3.  délután dolgozom

    4.   kézműveskedem

    5.   remélhetőleg nyugdíjig

    előzmény:
    mokka69 (3871)
    2009-09-15  18:42
  9. 2009. szeptember 16. 19:303893.
    topoc=topic
    előzmény:
    Angyallány (3892)
    2009-09-16  19:27
  10. 2009. szeptember 16. 19:273892.

    Sziasztok!

     

    Adorka: ez van. Ennek ellenére tetszik a dolog nekem. Sokkal nehezebb, de meg fogom oldani. Vagyok én olyan talpraesett.

     

     

    Bembee: szívesen segítek Neked, mint 23. évemet napköziben kezdő ÖREG (=nagy öreg).

     

    Evocska: gratula a babához! Ő lett a mi topoc-babánk.

    előzmény:
    adorka (3887)
    2009-09-16  16:14
  11. 2009. szeptember 16. 19:073891.

    Szia!

     

    Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély


    Kitöltése minden topiclakó részére szigorúan véve kötelező!


    Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    Hány fős az osztályod?

    Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    Meddig fogod ezt bírni?


    A többiek cuccához 5 érdemleges kincs elküldése után juthatsz hozzá.

    Erre azért van szükség- nem akarunk senkit se megbántani,- de sajnos voltak olyanok, akik csak vittek ötletet, hozni nem hoztak semmit se.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394892 (3890)
    2009-09-16  18:09
  12. Torolt_felhasznalo_394892
    Torolt_felhasznalo_394892
    2009. szeptember 16. 18:093890.

    Sziasztok!

     

    Régóta olvasgatom a topic-otokat, és szeretnék tag lenni.

    Van pár dolog, amit szívesen megosztanék veletek.

    Én még kezdő vagyok, júniusban diplomáztam.

    Szerencsére az utolsó pillanatban sikerült állást találnom, ráadásul ott, ahol gyakorlatokon voltam.

    Nagyon örülök neki, és nagyon szeretek ott dolgozni. Napközis vagyok, és 4-eseim vannak. Értük élek !

    Ezen kívül tanítok még technikát, és kézműves szakkört is tartok.

    A segítségeteket szeretném kérni, hogy hogyan lehetek tag?

    Amiben tudok, természetesen én is segítek, és minden ötletet szívesen megosztok veletek.

    Amiben nagy segítség kellene nekem, az egy napközis foglalkozási terv. Nem készet szeretnék, csak irányelveket, hogy mit kell tartalmaznia.

    Köszönöm, és remélem befogadtok!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. szeptember 16. 17:073889.
    Estére megpróbálom egy kicsit rendezni a közöst. Remélem lesz rá időm és energiám.
    előzmény:
    adorka (3887)
    2009-09-16  16:14
  14. 2009. szeptember 16. 17:043888.
    Szerintem ezt nagyon jól érzed. Én mindkét gyerekemnél igyekeztem "csak" szülő maradni és ugyanezt tapasztalom a hozzám járó ped.gyerekeknél. Olyan viszont gyakran előfordult, hogy küldtünk egymásnak feladatokat, ötleteket, versenykiírásokat stb.
    előzmény:
    evocska1 (3883)
    2009-09-16  10:22
  15. 2009. szeptember 16. 16:143887.

    Itt vagyok lányok!

     

    Igen mokka, köszönöm,ez most így már biztosan jó lesz, kicsit más így már a cím. Tegnap kimaradt a gmail-ból a g. Fő, hogy megtaláltuk a hibát. Rögtön kipróbálom és küldök néhány dolgot.

     

    Angyallány:Sajnálom, hogy ennyire kikészítenek a felnőttek, mert ha jólértettem, most azokat kezdted tanítani. Hát biztos nehezebb, mint a gyerekeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. szeptember 16. 15:463886.

    Szia!

    Nem kell kitölteni a nyilatkozatot, hiszen már egyszer megtetted!

    Gratulálok a kicsi jövevényhez!

    előzmény:
    evocska1 (3883)
    2009-09-16  10:22
  17. 2009. szeptember 16. 14:573885.

    Szia Evocska!

    Hogy szalad az idő! A "nagy" lányod már iskolás? 

    Akartam már e-mailt írni Neked, hogy gratulálok a családi szaporulathoz! Tündéri a pici és persze a nagyobbik lányod is!

    Szerintem egy kezdő tanító néni szívesen veszi az ötleteket, tanácsokat. Örül, ha megismeri a szülők elvárásait is. Azután vagy megfelel nekik, vagy nem!

    előzmény:
    evocska1 (3883)
    2009-09-16  10:22
  18. 2009. szeptember 16. 10:243884.
    Adorka: ne tudd meg, milyen fáradt vagyok. Átaludtam az éjszakát, de mintha nem is aludtam volna. Még szerencse, hogy holnap csak 2 órám lesz, bár nem tudom még, hogy kikkel. A hétvégén valamilyen taktikát alakítok ki, mert így sokáig nem fogom bírni. Egy biztos: nem erőltetem. Ha nem akarnak tanulni, akkor nem fognak. Nem kötelező semmi. De akkor az érettségi sem. A döntés az ő kezükben van.
    előzmény:
    adorka (3881)
    2009-09-15  22:41
  19. 2009. szeptember 16. 10:223883.

    Sziasztok!

     

    Néhány napja Rigómarcsi megkeresett, hogy csatlakozzam hozzátok és nagyon szívesen megteszem. Régebben már jártam itt, de egyrészt a HEFOP-os munkák, meg az élet elsodort, másrészt meg közben megszületett a második babám.  Hiányzik a suli, de nem az értekezletek, meg a szájtépés. A gyerekek, a csoprtmunka, a differenciálás (azzal se a készülési idő hiáynzik). Jövőre megyek vissza, nagyon várnak.

     

    Idén a nagylányom iskolás lett, úgyhogy akasztják a hóhért! A tanító néni nagyon kedves, aranyos, de  mi vagyunk az első elsőosztálya. Ugyan kérte, hogy szóljak ha van ötletem, de mi jogon tenném? Egyszerúen úgy érzem én most szülő vagyok és nincs jogom beleszólni az ő munkájába. Mit gondoltok erről?

     

    Ugyan sztem már kitöltöttem egysze5r a belépési nyilatkozatot, de megtenném újra, sztem senki nem emlkészik már rám.

     

    Szép napot!

     

    Évi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. szeptember 16. 06:253882.
    Elküldöm újra, lehet, hogy én rontottam el.
    előzmény:
    adorka (3881)
    2009-09-15  22:41
  21. 2009. szeptember 15. 22:413881.

    Angyallány,örülök, hogy jobban vagy. A tanítást meg biztosan megoldod,ügyes vagy.

     

     

     

    Mindenkitől elnézést kell kérnem,írtam az este,hogy tettem fel dolgokat a közösbe. Igen, tettem. Vagyis tettem volna, de sajna, most néztem, hogy minden visszajött, semmi sem ment el. Valami baj van azzal a címmel. Pedig nekem igazán sok cuccom van, tudnék mit felrakni.

    előzmény:
    Angyallány (3880)
    2009-09-15  21:57
  22. 2009. szeptember 15. 21:573880.
    Akkor lépek aludni! Szép álmokat Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. szeptember 15. 21:533879.
    Nyah, szép! Mire jönni tudtam, mindenki elszelelt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. szeptember 15. 21:253878.

    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!

     

    Túl vagyok első esti tagozatos napomon. Nem.s.emmy ez sem, de túl fogom élni. A magyarokkal több gondom lesz, mint a romákkal, de meg fogom oldani. A lábaim már nem is érzem, éjjel polcolhatom megint.

     

    Szintinetti: nagyon köszönöm! Az elmúlt éjjel sikerült elég sokat és pihentetően aludni, így már sokkal jobban vagyok!

     

    Emke: nem tudom attál-e elérhetőséget (öröknaptáras). Mivel nem emlékszem már rá, megtennéd, hogy közkinccsé teszed (megint)? Köszönöm!

     

    Mokka: annak a szülőnek tömném be a száját, aki ilyet mond. Még hogy mi vagyunk azért a hibásak, mert a kölkük lop? Megáll az eszem!

     

    Petty21: nagyon kedves vagy, hogy elnézed a hüleségemet! Még egyszer nem fordul elő! Kicsit későbbb benézek a levelezőmbe is, de előbb itt szeretnék hozzászólni. Reggel fel is nevettem, mert a fórumról az jutott eszembe, hogy "nem tudok élni nélküled, enged, hogy élhessek veled". Aztán meg: "Nooooormáááális?" vagyok én?

     

     

    előzmény:
    szentinetti (3859)
    2009-09-15  15:05
  25. 2009. szeptember 15. 21:243877.
    Mokka: én is szeretnék elérhetőséget kunyizni a közöshöz. Hátha hozzá tudnék valami hasznossal járulni! Azt már tuti fel tudom tenni, amit Angyallánynak elküldtem.
    előzmény:
    mokka69 (3873)
    2009-09-15  18:57
  26. 2009. szeptember 15. 20:423876.

    Lányok,küldtem a közösbe jónéhány dolgot. Majd holnap folytatom. Nem tudom, ki rendezgeti az anyagot, de jó lenne, ha jönne visszajelzés, hogy átmentek-e a cuccok.

    Köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2009. szeptember 15. 19:013875.
    Ezzel az átküldéses dologgal úgy érzem magam, mint a szárnya szegett madár. Csak már jönne haza a párom......
    előzmény:
    adorka (3874)
    2009-09-15  18:58
  28. 2009. szeptember 15. 18:583874.

    Sziasztok!

     

    Mokka, tegnap ugyan felvettél a topikba, de én sem tudom, hová küldhetem az én "kincseimet" vagy pedig, hogy hol nézhetem meg a már feltöltöttet. Segítenél? Köszönöm.

    előzmény:
    mokka69 (3871)
    2009-09-15  18:42
  29. 2009. szeptember 15. 18:573873.

    Csak most leszel igazán bevéve!


    Önkényesen kinevezett topic-igazgatói tisztemnél fogva Téged: linzy hivatalosan taggá nyilvánítalak!!

     

    Üdv a csapatban!!

     
    előzmény:
    Linzy83 (3872)
    2009-09-15  18:53
  30. 2009. szeptember 15. 18:533872.

    Szia Mokka!

    Szóval:

     

    Tanítok, bár péntekenként már csak próbálkozom.

    A csemetéim csak 10-en vannak :((

    Délelőtt dolgozom.

    Ha nem tanítok, akkor javítok, készülök az óráimra, és most már itt leszek veletek

    Így, hogy bevettetek a csapatba, szerintem bármi jöhet kibírom.

    Belőletek sok erőt lehet meríteni.

     

    Mégegyszer köszönöööööööm!!!!!!

    előzmény:
    mokka69 (3871)
    2009-09-15  18:42
  31. 2009. szeptember 15. 18:423871.

    Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély


    Kitöltése minden topiclakó részére szigorúan véve kötelező!


    Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    Hány fős az osztályod?

    Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    Meddig fogod ezt bírni?

    előzmény:
    Linzy83 (3870)
    2009-09-15  18:37
  32. 2009. szeptember 15. 18:373870.

    Juuuuuuuuuuuuujj de izgulok.

    Az ilyen átküldéses dolgokból sajna NETBÉNA vagyok, de majdcsak hazajön párom és megesik rajtam a szíve.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2009. szeptember 15. 18:353869.
     Mindjárt írom, hogy milyen e-mail címre jöhet a kincsed
    előzmény:
    Linzy83 (3866)
    2009-09-15  18:14
  34. 2009. szeptember 15. 18:273868.

    Szia!

    Mokka az "osztályfőnök". Ma már volt itt, biztos hamarosan kitölteti veled a belépési nyilatkozatot:) 

    Örülünk neked, és az kincseidnek!

    előzmény:
    Linzy83 (3866)
    2009-09-15  18:14
  35. 2009. szeptember 15. 18:193867.

    Sziasztok!

     

    Angyallány: ugyan, semmi gond, amennyi mindent csinálsz. Viszont szépen egyesével most elküldtem a bővebb változatot is. Négy e-mail lett.

    Én egy órarend készítő programot ismerek, pár éve találkoztam vele, de spec a mi kis iskolánk (12 pedagógus) órarendjét én annyi idő alatt megcsinálom, mint amennyi idő alatt begépeltem az adatokat.

     

    Susan: bentlakásos tanfolyam? Azért az egy családanyának nem semmi! Sajnálom a wellnesst, de előleg vagy ilyesmi nem veszik oda? Ja, ma az egyik elsős bepakolta a táskájába a karikadobálós játék karikáit. Még jó, hgy észrevettem.  

    előzmény:
    Angyallány (3853)
    2009-09-15  07:35
  36. 2009. szeptember 15. 18:143866.

    Sziasztok!

     

    Már egyszer jártam itt, és említettem, hogy csak miattatok regisztráltam az oldalon. Én még csak 3 éve tanítok, de már sok "kincset" összeszedegettem, amit szívesen megosztanék veletek.

    Egy ilyen jó csapathoz nagyoooon, nagyooon szeretnék csatlakozni.

    Amiket fel tudok ajánlani:

    -évszakokhoz van mindenfélém (álarcok, sok hópihekészítési ötlet stb.)

    - feladatlapok

    - felmérések

    - anyák napi versek, díszek(innen a netről)

    -verses mesék begépelve

    - fejlesztő dolgok ( van egy diszlexiásom, szóval jól bevásároltam a könyvekből)

    - szakszavak szótára szakvélemények írásához, szerintem az IPR-es naplóban is fel lehet használni (csakhogy mi is olyan  expresszíven tudjunk ilyenekbe írogatni)

    ......... és még sorolhatnám.

     

    Nem tudom kitől kell engedélyt kérni, de nagyon szépen kérném a felvételemet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2009. szeptember 15. 17:533865.

    Jaj, kérlek ne ijessz meg!! Bentlakásos????? Mi lesz velem?!!

    Énn még az ég adta világon semmit se tudok!

    előzmény:
    Susan19 (3857)
    2009-09-15  14:48
  38. 2009. szeptember 15. 17:493864.
    Ez borzasztó! Nekem is van egy kis lopósom, a napközis párom táskájában kotorászott tegnap is!!. A szülők szerint meg mi vagyunk a hibásak, mert mindig csak az ő gyerekét vesszük észre!!
    előzmény:
    Susan19 (3845)
    2009-09-14  20:57
  39. 2009. szeptember 15. 17:183863.
    De nagyon szép!!! Szuper ügyes vagy!
    előzmény:
    Emke64 (3843)
    2009-09-14  20:34
  40. 2009. szeptember 15. 16:383862.

    Évek óta foglalkozom aTappancs és Tudorka újságokkal(saját gyerkőceimnek is vettem, fejlesztőben is használható....)SŐT most osztály szinten, óravázlatokkal és..... Itt olvass róla többet:

     

    http://www.pedagogusvilag.hu/

     

     

    Most profibbá vált, nagyon tetszik az új ötletük. ismeritek? Érdemes megkukkolni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2009. szeptember 15. 16:033861.

    Nagyon sokat dolgoztál vele, ügyes voltál!!!!  :-)  Persze ez csak természetes, hogy a tanító néni a saját pénzéből.........

    Nálunk is hajtás van, 8 évfolyamra 10 pedagógus 3 óraadó, vagyis - 1 az igazgató, tehát minden más nemű munka ránk vár.

    Ősz faiújságunkról én is hozom a képet!!!

     

    További kellemes napot minden szorgos pedagógusnak!

     

    előzmény:
    Emke64 (3841)
    2009-09-14  20:22
  42. 2009. szeptember 15. 15:133860.

    Neked és Vityukának is:

    Anno felhívtam őket telefonon, hogy postáznak-e? A készséges ügyintéző rövid beszélgetésünk alatt kiderítette, hogy az egyik munkatársuk azon a falun keresztül jár be hozzájuk dolgozni, ahol a nővéremék laknak, így minden rendelést odavittek hozzájuk, hogy ne legyen postaköltségem nekem. Szóval maximálisan készségesek, csak jót mondhatok róluk.

    Az én naptáram 4 éves múlt, de olyan, mintha új lenne. Semmit sem vesztett a színéből, minőségéből.

    Vannak kisebb-nagyobb figuráik, festve és natúr, ahogy Te kéred. Szóval a javaslatom az, hogy hívjátok fel őket, telefonon egyeztessetek!

     

    előzmény:
    aczelkriszta (3856)
    2009-09-15  10:01
  43. 2009. szeptember 15. 15:053859.

    Sziasztok !

    Az én évkezdésem is szomorú : ( A vihar elintézte a Laptopomat.Most előkerült a dobozból egy ócska gép kinlódok is vele eleget.Nem tudom mi marad meg javítás után a gépen......

    Lehet,hogy semmi,képzelhetitek milyen érzés.Ezzel a géppel meg kiakadok.Még a hangulatjelet sem adja,ha ráklikkelek.Ha a régi közösre kattintik nem nyílik meg.Mi a fenét kezdjek vele???

    Nem tudom mikor lesz készen a gépem,de addig küldeni sem tudok semmit,mert minden a régin volt.Remélem marad meg belőle valami.Lehet,hogy ez sem fog megjelenni,ha igen hosszú idő után ez az első sikerélményem.

    Sikeres munkát kívánok mindenkinek a betegekenek meg gyógyulást --> angyallány

    szentinetti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. szeptember 15. 15:013858.

    Sziasztok Lányok!

     

    Az öröknaptárt én festve kértem, nem tudom abból éppen van-e natúr változat. Nekem jobb is volt, nem vagyok túl jó festésben. A méretét nem tudom (ha akarod lemérem, de csak holnapután tudok majd jönni, holnap estig leszünk, mindenféle értekezlet miatt), de kb 70-80 cm a magassága, szélessége kb 40cm. A képen mellette egy karton van vízszintesen, ahhoz próbálj viszonyítani.

    előzmény:
    VITYUKA (3855)
    2009-09-15  09:29
  45. 2009. szeptember 15. 14:483857.

    Köszönöm a gratulációt!

    De a neheze még hátra van....este szülői....

    a tanácsodat köszönettel veszem!!!!

     

    Hogy is sikerült?Kipakoltattam velük a táskájukból.Mindenki a sajátját .Én pedig végignéztem mindet.

    Mondtam,hogy jobban járnak,míg nekem pakolnak  ki....és nem a rendőrnek.(Magától nem adta volna vissza  a cuccokat)(De az én cuccom nem lett meg)

     Jaaa!Kedves kompetenciás társaim!

    Jövőhét végén nekem mennem kell már tanfolyamra vhová....bentlakásos lesz.Ennyi tudok.Most szóltak.

    (Wellnesselni mentünk volna)Most mondhatom le az utat.)

    Első a kompetencia!!!

    előzmény:
    bazsga696 (3848)
    2009-09-14  21:07
  46. 2009. szeptember 15. 10:013856.

    Szép napot Mindenkinek!

     

    Ez az öröknaptár dolog engem is érdekelne,nagyon tetszik!

    Meg lehet rendelni is?Mert tőlünk elég messze van Mány!

    előzmény:
    Emke64 (3849)
    2009-09-14  21:10
  47. 2009. szeptember 15. 09:293855.

    Emke!

    Érdeklődnék, hogy az öröknaptár milyen nagyságú, illetve, hogy hogyan lehet megrendelni, mert erre vonatkozó információt nem találtam . Ugye jól értelmezem, hogy ez egy natúr fa, amit neked kell kifesteni?

     Köszi! Vityuka!

    előzmény:
    Emke64 (3849)
    2009-09-14  21:10
  48. 2009. szeptember 15. 07:533854.

    sZIA eMKE!

    Nem semmi az órarendjeid!

    Valahogy a gyerekek ezeket természetesnek veszik, s eszükbe se jut (talán még a szülőknek sem), hogy hány órányi munkád volt benne. Azt hiszem én akkor csináltam utoljára "kreatív" ajándékot az osztályomnak, amikor egy Mikulás ünnepségre napokig festettem a földimogyoró hajára a mikulásfejeket. Szétosztottam, s direkt vittem "natúr" földimogyorót is, hogy abból egyenek. Nem is egy gyerek abban a pillanatban fel is törte a megfestett mogyorót s megette. Nem volt jó érzés!

    előzmény:
    Emke64 (3840)
    2009-09-14  20:20
  49. 2009. szeptember 15. 07:353853.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Sikerült inkább pihennem, mint dolgozgatnom. De ígérem, bepótolom (ma még fénymásolok hozzá), hogy küldhessem!

     

    Na, alig győztelek visszaovasni Benneteket, termeltetek rendesen az este folyamán!

     

    Edit-a, Kbjudit: akkor nálunk informálnak félre mindenkit! Ugyanis, ha az orvos kiszűri a gyermeket az iskolában gyógytesire, akkor az már KÖTELEZŐ rá és a szülőre nézve. Abban az esetben nem kell járnia, ha a szülő egy szakorvostól ellenvéleményt visz.

     

    Petty21: szégyenkezem, és elnézésedet kérem! Megkaptam az E-mailt és nagyon-nagyon köszönöm! Egyszerűen b...ó voltam, hogy nemjeleztem, pedig fent voltam a neten, amikor az új közösbe pakolásztam fel a kincseimet! Nagyon jó ötleteket láttam benne.

    A gmail nálam is vacakol (bár nem csak az az utóbbi időben, mert amit a régi közösbe simán elküldtem augusztusban, azt máshova már nem is engedimost. Pedig kellene!

     

    Adorka: nagyon szívesen! Remélem nem lesz komolyabb baj, mert nem kívánok itthon maradni...már most.

     

     

    Angyalka: ha jó sokat fizetnének érte sem csinálnám az időkeretszámítást és a "nagy lepedőt". Azért annyira nem nyüzsgök én a suliban, hogy még azt is bevállaljam. Most úgyis az a fene rossz program csinálja az órarendeket, ami tele teszi mindannyiunk napját lyukakkal! A zizgató néniék szerint csudajó program. Onnan meg le is másolják ők maguk.

     

    Emke: nagyon jók lettek! A "Köszönöm!" nekem is ismerős...vagyis ismeretlen ilyenkor. Jók a dekorációid is!

     

    Aric: sajnos a német ennyire nem népszerű. S nem magam miatt mondom. De ahogy a tanulóinkat nézem, az angol is úgy já, mint anno az orosz. Nagyon lelkesen kezdik a tanulását, aztán később már szinte semmit. Elvétve akad osztályonként olyan gyermek, aki napi szinten tanulja a nyelvet. De ez a németre is igaz 7. és 8. osztályban.A németnél nem tdtam rájönni az okára.

    Viszont azt nem tartom jónak, hogy minden nyelvet el akarnak az iskolából órarendileg törölni, és csak az angolt meghagyni. Ha lenne minimanóm, akkor semmi pénzért nem az angolt választanám az iskolában, hanem más nyelvet. A szülő meg hiába választja a németet pld, ha az igazgatóság nem engedi (ilyen a mostani 4. évfolyamunk - tavaly lépett be a nyelv és nem engedte a németet valamilyen létszára hivatkozva). Ez van!

     

    Bazsga: Köszönöm szépen! Igyekszem a közösségért tenni valami keveset.

     

     

     

     

    Na, remélem nem maradt ki senki sem a válaszokból! Ma hosszú napom lesz, későn jövök, ahogy a többi kedden is. Majd kiderül mennyire taníthatóak a felnőttek...nyelvre.

     

    További szép napot kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2009. szeptember 14. 22:103852.
    Emke: Nagyon szépek a macik! Az osztályekoráció szintén, szinte érzem,ahogy fúj aszél, olyan élethű. Ügyes vagy!
    előzmény:
    petty21 (3851)
    2009-09-14  21:31
  51. 2009. szeptember 14. 21:313851.

    Mokka nagyon köszi!

     

    Emke: de jól néznek ki ezek a macik. És a többi dekoráció is!

     

    Susan: nekem is volt a napköziben tavaly és előtte egy kislány, akire ilyen szempontból nagyon kellett figyelni, többször is kiderült, hogy elrakott íróeszközöket. Mást szerencsére nem. De ez olyan rossz, ilyenekkel foglalkozni.

    előzmény:
    mokka69 (3835)
    2009-09-14  19:39
  52. 2009. szeptember 14. 21:163850.

    Nagyon sok karácsonyi natur és festett faholmijuk is van, nem tudom azt miért nem rakták fel.

    Jó éjt mindenkinek!

    előzmény:
    Emke64 (3849)
    2009-09-14  21:10
  53. 2009. szeptember 14. 21:103849.

    Köszi!

    Mihez is?

     

    Szóval az öröknaptárt Mányon készítik, én 2000 Ft-ért vettem (igaz, már négy éve), de tavaly is ennyi volt. Látványos és hasznos, jól fejleszti az idői orientációt, jó nagy. Sok mást is készítenek fából, kerámiából kedvező áron. Ha valakit érdekel mellékelem a honlapjuk címét: http://www.many.hu/index.php?oldal=153

    előzmény:
    Susan19 (3846)
    2009-09-14  20:59
  54. 2009. szeptember 14. 21:073848.

    Susan!

    Gratulálok! Hogy sikerült?

     

    Nálunk is van egy baby, akinek minden lépését figyelni kell! Nagyon nehéz ilyen szitut a helyén kezelni. És kockázatos!

     

    Anyukához  használati : a Te hangod legyen a nagyobb!

    előzmény:
    Susan19 (3845)
    2009-09-14  20:57
  55. 2009. szeptember 14. 21:043847.

    Sziasztok Kedves Régebbi, Régi és Új Tagok!

     

    Hát, élek még, de alig! Mokkához hasonlóan érzek, nehezen indult az év. Ráadásul egyre szenilisebb vagyok. Két hete nem bírom a fényképzőt bevinni a suliba, elfelejtem...

     

    Az elsőseim ma már mutattak valamit, ami miatt reménykedhetek...  Ezért most !

     

    Én nagyon fáradt vagyok, az előző társaság szanatórium volt ehhez a csapathoz képest. De..., ezt kell tennünk! Azért aranyosak és lehet, hogy csak az emlékek halványulnak, s az előzőek is így kezdték. 

     

    Visszaolvasva-nézve nagyon sztépeket készítettetek. 

    Angyallánynak külön dicséret, mint a legkitartóbb, legaktívabb  fórumozónak. És persze jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2009. szeptember 14. 20:593846.

    Gratulálok!

    előzmény:
    Emke64 (3843)
    2009-09-14  20:34
  57. 2009. szeptember 14. 20:573845.

    Sziasztok!

    Ma egy jó hosszú értekezleten vagyok túl...

    Holnap szülőim lesz.

    Megtaláltam a tolvaj szarkámat. Holnap ,ha eljön a kedves anyuka,akkor megbeszélem vele,hogy jobban nézzen a lányára.Mert lány (és elsős)))))

    (Remélem,verés nélkül megúszom)

    Ha holnap a híradás erről szólna,akkor én vagyok!

     

    Egy pár nap múlva én is hozok képet a termemről. csak ide nem tudok feltölteni,mert túl nagy a mérete.Csak a közösbe tudom küldeni,ha megfelel.

    Jó éjt mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. 2009. szeptember 14. 20:363844.
    Nagyon szép!
    előzmény:
    Emke64 (3843)
    2009-09-14  20:34
  59. 2009. szeptember 14. 20:343843.

    Néhány részlet a termemből. Az első képen a fa öröknaptárt csökkent munkaképességűek készítik, nagyon kedvező áron.

    (Nem vagyok ügynökük, de szerintem nagyon jó vétel.)

    előzmény:
    Emke64 (3841)
    2009-09-14  20:22
  60. 2009. szeptember 14. 20:343842.

    Angyallány: A sulinkban kifutóban van a német, így mostmár "csak" 6-7-8. osztályokban tanítunk németet, a többiek angolt tanulnak már. 6. osztályban nívócsoporban tanítunk, nem szakrendszerű órákban is. (én vagyok az "alap" csoporttal) 7-ben nincs csoportbontás, 8-ban van.

    Amúgy én nem vagyok némettanár...

    Ja és 8. osztályban most tanítok először. Összesen 9 németórám van így, minden évfolyamban 3-3, ezenkívül magyar, matek és oszt f. a 4-ben.

    És van egy újságíró szakköröm.

    előzmény:
    Angyallány (3779)
    2009-09-12  01:30
  61. 2009. szeptember 14. 20:223841.
     A kép meg lemaradt.
    előzmény:
    Emke64 (3840)
    2009-09-14  20:20
  62. 2009. szeptember 14. 20:203840.

    Sziasztok Lányok!

    Így néztek ki végül az órarendtartó macikák.

    Minden elsős választhatott egyet.

    Na, hányan mondtak érte köszönömöt?

    Nem, mintha azért csináltam volna... de egy sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2009. szeptember 14. 20:153839.
    Mokka, nagyon köszönöm!
    előzmény:
    mokka69 (3835)
    2009-09-14  19:39
  64. 2009. szeptember 14. 20:073838.

     Sziasztok!

    Igyekszem jól beosztani az időmet, de jócskán lemaradtam.

    Angyallány! Csináltál-e már időkeretszámítást és ismered-e a "nagy lepedőt", amire minden kolléga, minden óráját a megfelelő rublikába kell írni, miniatűr számokkal, hogy a végén soronként és oszloponként 1 szám jöjjön ki???

    Én ezzel (is) bajlódtam mostanában, holnap kell a nagyfőnöknek leadni, lesz még ma egy jó éjszakám!

     Pedig nagyon szertnék itt nyüzsögni.

    Most csak régi dolgokat tudok küldeni.

     

    Vegyes feladatlapokat küldtem az új helyre, gyakorlásra lehet, hogy jó.
    Téma: időmérés, a bab csírázása, tanuljunk rajzolni.

     

    Vigyázzatok magatokra, nem kidőlni a sorból!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2009. szeptember 14. 19:433837.
    átküldtem
    előzmény:
    edit-a (3836)
    2009-09-14  19:41
  66. 2009. szeptember 14. 19:413836.
    Másolatot küldtem neked,ezek szerint az nem ért oda.Megkértem Mokkát küldje át neked,de később ha lesz időm megírom neked újra.:)
    előzmény:
    libi (3828)
    2009-09-14  19:03
  67. 2009. szeptember 14. 19:393835.

    Önkényesen kinevezett topic-igazgatói tisztemnél fogva Téged:adorka, és petty, hivatalosan taggá nyilvánítalak!!

     

    Üdv a csapatban!

     

    előzmény:
    adorka (3831)
    2009-09-14  19:19
  68. 2009. szeptember 14. 19:333834.
    Köszönöm szépen, az alap probléma az, hogy a  gyerek jár hivatásos gyógytornászhoz is... tehát nem elhanyagolom a   tornát, itthon is kell tornáznia, mert vannak hf. gyakorlatok.
    Köszönöm még egyszer!
    Minden jót és jó munkát mindnyájatoknak! 
    előzmény:
    Angyallány (3823)
    2009-09-14  18:05
  69. 2009. szeptember 14. 19:283833.

    Szia Mokka!

     

    Én is szeretnék csatlakozni!

     

    1. Remélem tanítok is valamit, de próbálkozni, nagyon próbálkozok.

    2. Napköziben vagyok, jelenleg 27 fős (1-4. osztály)

    3. Idén délelőtt tanítok matekot 5. osztályban, amúgy a délutáni napközi a fő.

    4. Járok fősulira, nevelgetem a fiam és a férjem, némi háztartás, kert és hétvégén ápolom a rokoni, baráti kapcsolatokat.

    5. Néha úgy érzem, hogy egy percig se tovább, máskor jobb. Amúgy muszáj még jó darabig. 

    előzmény:
    mokka69 (3830)
    2009-09-14  19:13
  70. 2009. szeptember 14. 19:193832.

    Szia!

    Gyere gyakran hozzánk, segíts nekünk, mert érdekel szerintem párunkat a Waldorf módszer, és mi is megosztjuk veled a tudásunk!

    előzmény:
    Fenimore (3764)
    2009-09-11  08:30
  71. 2009. szeptember 14. 19:193831.

    1. Igen,tanítok,nagyon remélem.

     

    2. Osztályom 15 fő. 

     

    3. Délelőtt tanítok, délután az osztály szépítgetésével bíbelődöm.

     

    4. Ha nem tanítok,akkor itt a család, az itthoni munka és persze a net,meg a rengeteg előkészíteni való dolog suliba.

     

    5. Hát néha nehéz, de remélem még sokáig bírom.

     

    előzmény:
    mokka69 (3830)
    2009-09-14  19:13
  72. 2009. szeptember 14. 19:133830.

    Általános belépési-, továbbhaladási- és tartózkodási engedély


    Kitöltése minden topiclakó részére szigorúan véve kötelező!


    Tanítasz is, vagy csak próbálkozol?

    Hány fős az osztályod?

    Délelőtt, délután, vagy egész nap dolgozol?

    Mit csinálsz, ha nem tanítasz?

    Meddig fogod ezt bírni?

    előzmény:
    adorka (3829)
    2009-09-14  19:03
  73. 2009. szeptember 14. 19:033829.

    Hellóka!

     

    Angyallány,köszönöm a segítséget. Gyors gyógyulást neked.

     

    Mokka,örülök, hogy vagy, remélem megengeded,hogy csatlakozzam a topikhoz.

    előzmény:
    mokka69 (3827)
    2009-09-14  18:46
  74. 2009. szeptember 14. 19:033828.
    Én nem kaptam. :-(
    előzmény:
    edit-a (3825)
    2009-09-14  18:23
  75. 2009. szeptember 14. 18:463827.
    Mindjárt!
    előzmény:
    edit-a (3825)
    2009-09-14  18:23
  76. 2009. szeptember 14. 18:363826.

    Sziasztok!

     

    Angyallány: megkaptad pénteken az e-mailt? Amit tegnapra ígértem neked, egxszerűen nem tudom elküldeni. Most is görcsöl a gmail, és már legalább ötödszörre írja ki, hogy a csatolás sikertelen. Pedig jobban tömöríteni már nem tudom.Nem tudom hogy tudnám megoldani, de még gondolkodom.

    Jobbulást neked!Engem is utolért már az orrfolyós, torokfájós nyavalya, mint minden tanévkezdéskor rendesen. 

     

    Vannak még színezők, pontszámolós füzeteim fénymásolva, plusz barkácsolós, origamis könyveim, amit be tudnék tenni a közösbe, ha kapok hozzáférést és persze nincs már fent. 

    előzmény:
    Angyallány (3824)
    2009-09-14  18:08
  77. 2009. szeptember 14. 18:233825.

    Sziasztok,szép estét! :)

     

    Angyallány,én nem tudok róla,hogy kötelező lenne.A doki javaslatot tehet,felírhatja a gyógytesit,vagy a gyógyúszást,de a szülő dönti el,hogy viszi-e,engedi-e.Az is lehet,hogy valaki magánúton viszi a gyereket,és nem a közösre.

    Akkor kötelező,ha nem tud részt venni a délelőtti testnevelés órákon.

     

    Libi,Mokka-írtam privit,olvastátok?

     

    Egyébként üdvözlök minden új és régi topictársat-sajnos most csak ennyire futotta tőlem...:( Angyallány jobbulást.

    előzmény:
    Angyallány (3823)
    2009-09-14  18:05
  78. 2009. szeptember 14. 18:083824.

    Lányok!

     

    Ha ma nem tudnék már jönni, az azért van, mert a tegnapi torokfáját éjszaka hidegrázás váltotta fel, ami nappalra erős fejfájássá alakult. Náthás is vagyok erősen.

     

    Arról nem is beszélve, hogy újabb kincseket szereztem, s scanelő híjján be kell gépelnem.

     

    Majd eldől, melyikhez lesz erőm: kipihenni a nyavaját vagy gépelni a kincset.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2009. szeptember 14. 18:053823.

    Szia!

     

    "Sajnos" igaz: ha az orvos gyógytornára küldi a gyermeket, akkor az neki KÖTELEZŐ! Nem az iskolának kötelező a helyet biztosítani, hanem a gyermeknek járnia KÖTELEZŐ! Nálunk úgy oldják meg az alsós hazamenősök, hogy a lyukas óra idejére beülnek a napközibe, tehát felügyelet alatt vannak.

    előzmény:
    kbjudit (3820)
    2009-09-14  13:50
  80. 2009. szeptember 14. 15:423822.

    Ig. helyettes néni, (libi) ezer köszönet a segítségért és a jelenlétedért!!!!

     

    Mindenkinek ezer köszönet, hogy hozzájárul a kincsestár gyarapításához!!!

     

     

    előzmény:
    libi (3803)
    2009-09-13  13:15
  81. 2009. szeptember 14. 15:383821.

    Sziasztok drága tannénik!

    Ilyen nehezen nekem év még nem indult!!!!

    Remélem vége a sok bolondságnak és lesz időm végre ide is benézni, mert már hiányoztatok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2009. szeptember 14. 13:503820.
    Sziasztok!Ne haragudjatok, hogy csak úgy rátok török, de van egy nagy dilemmám. Gyerekemnek , éppen úgy mint apukájának befelé dől  a lábfeje.  Az iskolaorvos javasolta gyógytestnevelésre. Ezt nem a  másik torna terhére, hanem + heti 2 órában (két 6. órában, ráadásul úgy, hogy az egyiknél egy lyukasórát kéne várakoznia a 4.-es gyereknek) akarják a 11/1994 MKM rendeletre hivatkozva kötelezővé tenni... én nem találom  azt, hogy köteles lennék  hordani, csak azt hogy a suli köteles biztosítani. amikor ezek az órák vannak, gyerekemnek  zeneiskolai elfoglaltságai vannak, különben se igazán akar járni. A legtöbb gyerek ha tud  menekül erről az óráról.. de most igazolatlan órával fenyegetnek... és  küldtek egy papírt, hogy az iskolaorvos javasolja én meg menjek a gyerekorvosunkhoz és hozzak papírt.. és járjon a  gyerek...  ez tényleg kötelező? 
    Köszönöm a  segítséget! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2009. szeptember 14. 07:073819.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Reggelizés közben bekukkantok, aztán futok is tovább!

     

    Soptup: köszönöm szépen a dícséretet! A végén még elpirulok!

     

    Kellemes, aktív és esőmentes napot kívánok Mindenkinek! Este jövök!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2009. szeptember 13. 22:243818.
    Megérdemled a pihenést. Ma nagyon sokat dolgoztál a közért. Köszönjük szépen!
    előzmény:
    Angyallány (3816)
    2009-09-13  21:05
  85. 2009. szeptember 13. 21:163817.
    Köszönöm. Majd jövő héten véglegesítem a dolgot és kivitelezem.
    előzmény:
    Angyallány (3816)
    2009-09-13  21:05
  86. 2009. szeptember 13. 21:053816.

    Folyt. köv. holnap! Szép álmokat Mindekinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2009. szeptember 13. 20:503815.
    Adorka: ááááááááááááá! jól elírtam a neved! Bocsánat!
    előzmény:
    Angyallány (3814)
    2009-09-13  20:47
  88. 2009. szeptember 13. 20:473814.

    Angyalka: az adminisztrációval szerintem mindannyian el vagyunk halmozva. Lassan már nem bírok ránézni egy táblázatra sem, mert mindent összesíteni és rendszerezni kell és hasonlók!

     

    Andorka: az ötletet a barátnőmtől kaptam: a hetet 5 napocskával indítjuk, én vagyok a bank, de nekik kell a napocskával gazdálkodni. Ehhez jöhetnek a kiegészítő dícséretek. Az ördög (a fiúknak) és a banya (a lányoknak) csak renitens viselkedés esetén jár.A hét végén összegző értékelés és a Kimagasló magatartásért járó kis kártyák kiosztása.

     

    előzmény:
    Angyalka2524 (3812)
    2009-09-13  17:34
  89. 2009. szeptember 13. 17:573813.

    Angyallány, köszike a segítséget. Igen, varrni tudok és szeretek is.Van elég sok mindenem összegyűjtve nekem is, ami pedig nincs a gépben, majd fokozatosan be tudom vinni és átadni nektek. Ha majd látom a közöst, akkor fel tudom mérni, mi az, ami ott nincs.

     

    Most jelenleg kicsiknek szeretnék készíteni valami faliújságot a magatartásról, az aktivitásról és az elért eredményekről. Gondoltam a magatartásnál egy napocskára, napocska felhővelés felhőcske, az aktivitást pedig állatkákkal szemléltetném nekik, szorgalomért méhecske, a lassú csigát kapna. A közepest nem tudom még. A kivitelezése nem tudom, hogyan nézne ki. A figuráknak szerintem nem kellene se túl nagynak lenniük se túl kicsiknek. Valahogy táblázatba foglalnám a gyerekek névsorát és naponta értékeljem őket? Aztán a heti ofő órán kiértékelnénk a heti tevékenységet és kezdenénk elölről.

     

    Ha van ötletetek ezzel kapcsolatosan, szívesen veszem.

     

    előzmény:
    Angyallány (3810)
    2009-09-13  16:47
  90. 2009. szeptember 13. 17:343812.

    Sziasztok!

     

    Eddig csak olvasni volt időm.

    Így év elején sok az adminisztrációs, határidős feladat.

    Az otthoni gépet a "kisfiam" (19 éves) elvitte az albérletbe, az iskolain pedig a teendőim sokasága mutogatta magát.

    Küldök néhány kifestőt a közösbe. Türelmet kívánok a válogatáshoz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2009. szeptember 13. 16:513811.

    Vityuka: nagyon szépen köszönöm! A 22 év alatt volt időm gyűjtögetni. Mivel könyvet küldeni mindenkinek nem tudok, így anno bescaneltem őket. Még van pár, ami ugye most papa gépén van, de majd idekerül, ha a Kedvesem meghozza az ajándékom, egy 'pendrájv' formájában. Akkor nem kell CD-znem.

    S a kollégáktól is "kunyerálok" anyagokat, ami nekem nincs, de gondolom, hogy Nektek jó lenne. Eddig mindig én adtam nekik, most rajtuk a sor.

    előzmény:
    VITYUKA (3809)
    2009-09-13  14:58
  92. 2009. szeptember 13. 16:473810.

    Adorka: igen, mivel ő a fórumigazgatónk. Ő irat egy belépési komoly-komolytalan belépési nyilatkozatot is (de nem kell megijedni), amiből valamennyire megismerünk.

     

    Igen, ide a fórumba pakolászhatsz. Aztán majd ... majd mindent szép sorjában.

     

    Látom, Te nagyon tudsz varrni. Ezért irigyellek, mert én a gombon kívül mást nem igen tudok...megvarrni, felvarrni. Na jó, a fonalgrafika más. ott a kartont kell varrni. Te lettél kis elsőseidnek a Tyúkanyó-ja!

     

    Libi: igen, pakolásztam rendesen! Rendben, igyekszem az ékezetes betűket elkerülni. Köszönöm, hogy szóltál!

     

    Vityuka és akinek kell még: végre elkészültem a Benedek Elek születésnapján megrendezendő mesevetélkedőnk begépelésével és az újba fel is tettem. Használjátok egészséggel!

    előzmény:
    adorka (3805)
    2009-09-13  13:29
  93. 2009. szeptember 13. 14:583809.

    Angyallány!

    Csodállak téged, s minden elismerésem!!!

    (azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom), ennyi anyagot összegyűjteni, s közkincsé tenni,  elismerést érdemel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2009. szeptember 13. 14:543808.

    Láttam, hogy sok új dolgot tettél fel. Igyekszem még ma "pakolászni", de most megyek sütni valami finomat.

     

    Ha lehet úgy küldjétek a csatolt fájlokat, hogy a fájlnévben ne legyen ékezetes betű. Ez sokat segítene a mi dolgunkon. Köszönöm.

    előzmény:
    Angyallány (3804)
    2009-09-13  13:23
  95. 2009. szeptember 13. 13:393807.
    A kis elsőseim fagadására ilyen kiscsibéket varrtam. Nagyon egyszerű az elkészítésük. A csőr, taréj és pici faroktoll dekorgumiból van, a szemek ragasztottak,maga a csibe textilből van és szivacstörmelékkel tömtem ki. A picik nagyon örültek neki. Húsvétra is jól mutat.
    előzmény:
    adorka (3806)
    2009-09-13  13:31
  96. 2009. szeptember 13. 13:313806.
    Amíg mokka nem jön, addig közvetlen ide rakjam fel az ötleteket? Máshová gondolom jelenleg nem lehet.
    előzmény:
    Angyallány (3804)
    2009-09-13  13:23
  97. 2009. szeptember 13. 13:293805.
    Örülök, ha jöhetek. Kicsit olvasgattam. Úgy látom úgy mennek nálatok a dolgok,hogy majd jön Mokka és elbírálja, jöhetek-e. Tehát várok Mokkára, mert addig ugye nem jutok hozzá a már feltöltött anyaghoz sem.
    előzmény:
    Angyallány (3804)
    2009-09-13  13:23
  98. 2009. szeptember 13. 13:233804.

    Adorka: miért ne jöhetnél?

     

    Libi: értettem! Akkor majd átpakolásszátok, ahova kell. Van ott most jó sok! Amúgy jól is teszitek, így csak hozni-vinni lehet...gonoszkodni nem!

    előzmény:
    adorka (3799)
    2009-09-13  11:19
  99. 2009. szeptember 13. 13:153803.

    Ott a fájlokhoz csak Mokka és én tudunk rakni. Azért nem lesz "kezelő" minden tag, hogy ne járjunk úgy, mint a régi oldalon. Tehát vagy küldöd a régibe, mikor időm engedi, rakom át az újba. Vagy az újnál csatolt fájlként küldöd a beszélgetéshez.

    előzmény:
    Angyallány (3792)
    2009-09-13  07:24
  100. 2009. szeptember 13. 13:103802.
    Nem kerül automtikusan a fájlokhoz is. Én raktam át. Az oldalakhoz is felraktam (forgatókönyvek).
    előzmény:
    aczelkriszta (3785)
    2009-09-12  18:31

Címlap

top