Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért kell fogdosni?

hibi
Létrehozva: 2008. május 3. 19:30

Sziasztok! Érdekelne, hogy csak engem zavar, hogy az utcán odajönnek vad idegen emberek (főleg öreg nénik) és megfogdossák az egy éves fiamat? És ráadásul nem is a ruháját, lábát, hanem a kezét, amit ugye szopizni is szokott.....

Mai eset pl: Ebédeltünk egy étteremben, és a fiam babakocsiban ült, erre jött egy néni és már nyúlt volna oda, és rászóltunk, hogy ne fogdossa a gyereket, erre elkezdi hogy miért, az nem csak a mienk,Isten adta...... Hát nem tudom.

Persze tudom, hogy csak kedveskedni akarnak...de akkor is, nekem eszembe sem jutna ilyen.....

Csak nekem ez a véleményem?

  1. 2008. május 4. 04:13201.

    A lányaim nem hajasbabák,mégha úgy is néznek ki.

    Apropos,ha bemész egy götzbaba-boltba,össze-vissza kezded fogdosni a játékbabákat,leveszed-megnézed-visszateszed,fogadjunk hogy rád fog szólni az eladó:)))Na,jó,minimum csúnyán néz rád.

    Nem azt mondom, hogy pont az a néni pedofil, de ha hozzászokik,hogy mindenki büntetlenül fogdoshatja őt,az nem vezet jó véghez.

    A lányom sok felől és sokféleképpen kap érzelmi töltetet fizikailag és lelkileg is.Nem zorulunk rá vadidegenekre.

    előzmény:
    -Tiffin- (199)
    2008-05-04  04:07
  2. 2008. május 4. 04:10200.

    A sajat gyerekedre is raszolsz, mert kedvesen megsimogat valakit a buszon?

     

    Abban igazad van, hogy tapintatosan kell kozeledni a masikhoz, megkerni a kismamat, nem rarontani a kisgyerekre, de akkora huhot csapni egy kezfogasbol nem kell.

    Told arrebb a babakocsit es mondd hangosan, hogy "sietunk, intsel pat a neninek!"-szerintem kedvesebb leszereles, mint orditani.

    előzmény:
    nemérdekel (198)
    2008-05-04  04:06
  3. 2008. május 4. 04:07199.

    Hehe, mar irni akartam a masikon, hogy ha unatkoznatok, nezzetek meg ezt a topikot.

     

    Jo, en megertem, hogy nem szeretik sokan a taperolast, de azert cukrosbacsikrol meg pedofiliarol beszelni, csak mert -jaj!-hozzaertek a gyerekhez...ennyi erovel babakocsit se segitsen fel senki a kismamanak, mert lehet, hogy egy fertozo beteg, aberralt az illeto, aki veletlenul hozzaer a porcelanbol keszult babahoz.

    előzmény:
    ZSU75 (194)
    2008-05-04  03:58
  4. 2008. május 4. 04:06198.

    Megkérlek,az én gyerekemet ne simogasd meg, van macskád?Őt sem gyömöszölöd egész nap.....

    Tudod mit,ha nagyon simogathanékja van, akkor leglább kérje meg, hogy lehet-e?

    Nagyon nem érted, hogy itt nem feltétlen a sterilitásról van szó...

    előzmény:
    -Tiffin- (197)
    2008-05-04  04:03
  5. 2008. május 4. 04:03197.

    Na varj, egy oteves gyerek mar mas teszta, mert ot mar lehet tanitani az idegenekkel kapcsolatban, hogy csak azzal mehet el, akit ismer.

    Meg aztan te is ott vagy a jatszoteren es neha szemmel tartod a gyereket, gondolom.

     

    Te teljesen mas problemarol beszelsz itt, nem a topik temajarol. A tema az, hogy kisbabakat es kisgyerekeket megsimogatnak, megfogdosnak az utcan idegenek, az anyjuk jelenleteben.

     

    Mellesleg az anyuka sem tud mindig kezet mosni az utcan, mielott a gyerekehez er, o is ugyanazt a bevasarlokocsit, kapaszkodot, hintat stb. fogja meg, mint barki mas. Mitol lenne az anyuka keze sterilebb?

     

    Es igen, miert ne lehetne felhaborodva az, akinek osszenyalazzak a kabatjat? Viszont ha egy kisgyerek elmegy mellettem es szol hozzam, megsimogatja a kezemet, abban semmi rosszat nem talalok.

     

    Te olyan hasonlatokat hozol, amiknek koze nincs a topik temajahoz.

    előzmény:
    nemérdekel (190)
    2008-05-04  03:25
  6. 2008. május 4. 04:02196.

    ..és vadidegen cicomajulcsik se fogdossák meg.

    Jogom van eldönteni,mint ahogy jogom van kérni,pl a nappalimba bejövőtől, hogy vegye le a cipőjét.

    előzmény:
    ZSU75 (194)
    2008-05-04  03:58
  7. 2008. május 4. 04:01195.

    Szerintem mindneki szüljön annyi gyereket,amennyit akar(Tiffinnek nincs) és akkor azzal simogattatja,akivel akarja.

    Nem a higiénia nálam a fő szempont,hanem, hogy ne szokja meg, hogy idegenek őt tapperolják.

    Nem tudom, mit szólnál,ha te mint felnőtt,mész az utcán és csak lesmárol egy idős néni?

    Egyébként az én kislányom kifejezetten utálja,ha bajszos bácsik puszilják meg,mert kuckolja.

    A családi és a baráti körünk pedig hatalmas, van épp elég ember,aki kényezteti a gyerekeimet.

    előzmény:
    ZSU75 (194)
    2008-05-04  03:58
  8. 2008. május 4. 03:58194.
    Egyetertek Tiffin, en is csak neztem a topic elejen, hogy mindenki mennyire ellensegesnek veszi azt ha idos nenik, bacsik kedveskedve megsimogatjak a kicsit. En soha nem vettem ezt zokon, persze a kezet ne tapizzak, de hogy a fejet megsimogatja, ugyan mar! Egy egeszseges gyerek nem kap el minden nyavajat, nem cukorbol vannak ezek a kicsik. Nekem harom gyerekem van, de egyik sem beteges, nem is parazok feleslegesen "tamado mamak" bacijaitol :)! En nagyon szegyellnem magam ha egy idos nenire raszolnek azert, mert mondjuk megsimogatta a babakocsiban ulo gyerek kezfejet! Nem izgulok azon, hogy "jaj, mi van ha WC-n volt", tudjatok Ti, hogy egy bevasarlokocsin mennyi bacilus van, tobb urulekmintat mutattak ki mikroszkopos vizsgalatokkal mint egy nyilvanos WC padlojan... Akik ennyire aggodnak a gyermek egeszsege miatt homokozni sem engedik, nem maszhat a fuben (mert hatha oda pisilt egy macska), nem furodhet medenceben, mert oda hanyan pisiltek? Ugyan mar, nem kell ennyire tulparazni a dolgokat! Ha meg annyira fertotleniteni akarom azt a gyerek kezet akkor megmosom szepen miutan a neni kigyonyorkodte magat! Nem tetszik ez a mentalitas, hogy "budos banya megakarta fogdosni a gyereket es ugy kellett elhajtani".
    előzmény:
    -Tiffin- (189)
    2008-05-04  03:06
  9. 2008. május 4. 03:51193.
    Pedig normális,hisz így nem tudja kitépni magát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105469 (168)
    2008-05-03  22:56
  10. 2008. május 4. 03:34192.
    Van gyereked?
    előzmény:
    -Tiffin- (189)
    2008-05-04  03:06
  11. 2008. május 4. 03:26191.
    A boltban sem fogdosul össze-vissza mindent,nem,ami megtetszik?
    előzmény:
    nemérdekel (190)
    2008-05-04  03:25
  12. 2008. május 4. 03:25190.

    Jó,és mondjuk,ha egy 5 éves gyerek játszi ka játszótéren, és odamegy hozzá egy 34 éves nő, és megfogja a kezét,akkor honnan tudja a gyerek, hogy az jó,vagy rosszándékú.Fő az elővigyázatosság.

    Érdekes,még minden barátom megértette, hogy ha bejön,akkor előbb kézmosi,utána babázós.

    Érdekes, ha egy kisgyerek összenyálazná a néni kabátját a vonaton,akkor meg az lenne felháborodva.

    előzmény:
    -Tiffin- (189)
    2008-05-04  03:06
  13. 2008. május 4. 03:06189.

    Hat ez a kulonbseg, mert en a jo szandekkal valo kozeledest eleve nem tamadasnak nevezem.

    Azert tegyuk mar helyere a dolgokat...te tamadasrol beszelsz, mintha az idos nenik bottal akarnak agyonverni a babakocsiban nyugvo picit; aztan irtal a cukrosbacsirol, meg masok a pedofiliat emlegettek, es nyaladzasrol...miert, a kisbaba nem nyaladzik?

     

    De a pedofilianak nezz utana, meg a konyvespolcig sem kell elmenni, ott a wikipedia...mert ugy ne ki hogy te, es meg masok is, nem tudjak mi az.

    Tobbek kozt szeretnek egyedul gyerekeket becserkeszni, tehat annak eselye, hogy anya jelenleteben csap le egy pedofil, mar eleve vajmi keves...a masik meg az, hogy szexualis vonzodas all mogotte.

    Egy neni kozeledeset pedofilianak nevezni olyan, mintha a kollegad kezfogasat nevezned szexualis aktusnak.

     

    Jo, utaljatok a "nyaladzo banyakat, pedofil idos bacsikat, akik TAMADNAK (sic!), es szereljetek le, de rajuk orditani, pedofiliaval vadaskodni, ami sulyos buncselekmeny...az azert mar tulmegy a joizles hatarain.

     

    Esetleg lakatlan sziget vagy eldugott tanya a megoldas, aki ennyire irtozik a tarsadalom tobbi tagjaval vegyulni.

     

     

    előzmény:
    nemérdekel (187)
    2008-05-04  02:55
  14. 2008. május 4. 02:59188.
    Van ez az osztárk rémeset,hát én már az ötévesnek megtanítottam, hogy felnőtteknek tilos megérinteni őt bizonyos helyeken( nekem lehet,hisz én fürdetem még
    előzmény:
    -Tiffin- (186)
    2008-05-04  02:46
  15. 2008. május 4. 02:55187.

    Jaj, nem értem,én nem akarom, hogy a gyerek természetesnek vegye, hogy őt bármely felnőtt,bármikor tapizhatja.Igen, nekem is eszemben vannak a cukrosbácsik....

    De gondolkozzunk már, ha egy felnőtthöz nem illik odamennie egy felnőttnek és scak úgy arconpuszilni,akkor egy gyereknek mivel van kevesebb joga.

    Megjegyzem,én most vadidegenek utcai támadásáról beszélek.

    előzmény:
    -Tiffin- (186)
    2008-05-04  02:46
  16. 2008. május 4. 02:46186.

    Hat ne haragudj, de itt nem kutakodasrol volt szo, hanem sima kezfogasrol, simogatasrol.

    Nem az a tema, hogy a nenik-bacsik benyulnak a babakocsi kosaraba es kezdik atforgatni a tartalmat, hanem baratkozni akarnak a csecsemovel.

     

    En megertem amugy, hogy ezt sokan tolakodasnak veszik, de kepzeljetek el, ha az illeto kisgyerek akar baratkozni, es az emberek elfordulnak tole a buszon, mert nem szeretik az apronepet, vagy rogton feltelezik, hogy a keze piszkos, etelmorzsas, csokifagyis de minimum homokos...

    Ugyanugy, mit szolnatok a jatszoteren, ha a gyereketek baratsagos kozeledeset a masik gyerek egy lokessel vagy orditassal intezne el?

     

    előzmény:
    nemérdekel (185)
    2008-05-04  02:34
  17. 2008. május 4. 02:34185.

    Mint ahogy az öt évesemmel is megtaníttatom, hogy azért, mert tetszik neki a szomszéd néni táskája, az még nem jogosítja fel, hogy magához vegye, elkezdjen kutakodni benne,így egy felnőttől is elvárhat, hogy azért,mert megtetszik a gyerek, ne essen egyből neki tapizni.

    Meg ugye itt elsősorbanidegenekről beszlünk,képzeljétek, ha minden idegennek megengedem, hogy megfogdossa  a gyerekem,akkor egy nag  akár többtízezren is megfogdoshatnák:)

    előzmény:
    *Milla* (184)
    2008-05-04  01:47
  18. 2008. május 4. 01:47184.
    Én egyszer egy kisgyerektől olyan fertőzést kaptam, hogy 3 hétig nyomtam az ágyat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. május 4. 00:32183.
    ez sem hangzik rosszul...
    előzmény:
    rahan (182)
    2008-05-04  00:11
  20. 2008. május 4. 00:11182.
    Esetleg köp....bár ahhoz a nagyobbacskák értenek igazán.
    előzmény:
    komondorka (181)
    2008-05-03  23:55
  21. 2008. május 3. 23:55181.
    + a gyermek véletlenszerűen harap :).
    előzmény:
    rahan (180)
    2008-05-03  23:49
  22. 2008. május 3. 23:49180.

    Hát,nekem még attól is herótom van,ha a kutyámat akarják fogdozni,úgyhogy teljesen megértelek...Tegyetek a babakocsira vicces táblát:

    "A beleültetett gyermeket kérem,ne fogdossák!" 

    előzmény:
    hibi (1)
    2008-05-03  19:30
  23. S.
    S.
    2008. május 3. 23:37179.
    Szerintem az öreg nénik gyerekbuzerálása analóg azzal, amikor a bunkó férfiak az idegen nőket zaklatják. Mindkettő fajfenntartási késztetés, és illene kontrollálni, mert mindig csak a kezdeményező élvezi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. május 3. 23:36178.
    Igaz, hogy vidéki vagyok, de errefelé ez nem szokás...Legfeljebb megállnak egy pillanatra a babakocsinál és megdícsérik a babát, de nyúlkálás az nincs... Én sem engedném csak a közvetlen környezetnek, hogy a gyerekemhez nyúljon!
    előzmény:
    hibi (1)
    2008-05-03  19:30
  25. 2008. május 3. 23:30177.
    Azért elég szomorú, hogy az emberek zömét csak a félelem tudja az alapvető udvariassági normák betartására rávenni. Mindenkinek joga volna az intim szférájához...
    előzmény:
    fiancee (175)
    2008-05-03  23:22

Címlap

top