Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elképesztő...

Torolt_felhasznalo_698367
Torolt_felhasznalo_698367
Létrehozva: 2008. július 1. 13:54

Már a magántulajdon sem szent.....

 

Cikk a mai Indexen:

 

Halálos áramütés uborkalopás közben
| 2008. július 1., kedd 12:55

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyétenen két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjon, s eközben áramütés érte őket. Mivel a kertet már több alkalommal megdézsmálták tolvajok, ezért a tulajdonos, egy idős férfi áramot vezetett ingatlana köré.

A férfi alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

A három kesznyéteni férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte még figyelmeztették is egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen.

A három férfi nem egyszerre lendült át a kerítésen, az első kettő azonnal áramütést szenvedett, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát.

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága (30-50 ember), hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt.

Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni. A férfi őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását. Ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást.

 

  1. Torolt_felhasznalo_654151
    Torolt_felhasznalo_654151
    2008. július 1. 14:39101.

    Ahol mi lakunk -egy pici somyogyi faluban-ott is sok a szegény ember. A falu azt hiszem 1/3-a cigány.

     

    Nincs munka a környéken, messzire kellene menni, akinek meg van, az vigyáz rá, mint a szeme fényére.

     

    Kb. 15 éve történt, amit mesélni akarok: mi nem vagyunk tehetösek, de van egy kis (800 négyzetméter) kertünk, házzal. Azt ugye mert nincs sok pénzünk, gondoltuk, vessük el a kertet, tartunk baromfit, pár disznót. Csak saját fogyasztásra.

    A szomszédaink-mind cigányok- naphosszat jajgatnak, hogy nincs pénz, nics munka, nincs mit enni, de eszükbe nem jutna, hogy elvessék a kertet...

     

    Inkább árjtártak hozzánk lopni. Mindent. De szószerint mindent loptak. Mindent, ami nem volt odaszögelve, de nem is: ha nem volt odabetonozva, ellopták. De még apám rozoga biciklijét is, pedig mellette állt a keresztanyám(eljött pletykálni) új Montenbikeja.

     

    Meg ilyen: ért a zöldségünk,a szomszéd lelopta, elrakta télire, azt jött a szép paprikával, hogy nézzük, milyen szépet rakott el...

      Meg ért kint a bab, mondja anyám: menjünk ki, 4-en (szüleim, tesóm-én) egy óra alatt leszedjük. De még a harmattól nedves volt a csumája, bementünk, azt 3 óra múlva megyünk, hát mind le volt szedve, semmit nem hagytak. azt a szembe szomszéd hirtelen aznap az egész pereputtyával nagy pofával, széles kárörvendéssel puculja a borsót a teraszán. Hogy milyen jó a termése az idén. de kertje az nem volt....

    Ha meg jól meglopták magukat, után a kert többi részét még egy kicsit meg is taposták, hogy má´ ne legyen benne semmi...

     

    Soroljam még milyen ganyék vannak a kisebbségben????

     

    Apám is azon gondolkozott, hogy úgy csinál, mint az öreg bácsi, de mi jobban féltünk a büntetéstöl...inkább nyeltük a mérget, meg veszekedtünk a szomszédokkal, ha eltünt valami.

     

    De szívböl megértem az öreget, szegény...

     

    Engem az bosszant legjobban az ilyenben, hogy nem a nyomorból megy lopni, hanem hogy másnak ártson.Aki meg munkát idöt fáradtságot nem kímélve vet, meg szeretne valamit pl. télire felhalmozni, attól meg ellpoják...és megbüntetni nem tudják, nem fogják.

     

    Anyámék mindig mondták, a mai napig is: ha bejön kérni, egy ebédre valót gondolkodás nélkül odaad. De nem. Az ilyen ganyék rögtön az egészet ellopják.

    Megérdemelte a pasi, remélem a másik is megkrepál. 

     

    Még mielött elkezd valaki anyázni: Magam is cigány vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  2. 2008. július 1. 14:39100.

    A cikkben nem volt benne, hogy romák. Vagy elkerülte a figyelmemet?

     

    előzmény:
    Sugika (97)
    2008-07-01  14:37
  3. 2008. július 1. 14:3899.

    Egyetértünk.

    A segélyekre rá se kellett volna szokni. Amerika ebben is jó példa.

    előzmény:
    Sugika (90)
    2008-07-01  14:35
  4. 2008. július 1. 14:3898.

    egy ártatlan miért szed le 5000 forintot? véletlenül? :)

     

    este 10 kor kapcsolta be reggel 6ig. abban hibázott hogy nem írta ki... 

    előzmény:
    kapcsford (84)
    2008-07-01  14:31
  5. 2008. július 1. 14:3797.

    Még egy utolsó kérdés.Csak úgy a levegőnek teszem fel..

    Ha nem cigányok lettek volna az elkövetők, akkor is ekkora indulatok lennének?Remélem, hogy igen... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  6. 2008. július 1. 14:3796.

    Csak az uborkáját????????

     

    Neked midet lopták már el? Ha ellopják a táskádat a fizetéseddel, a kocsidat, a biciklidet, majd másképp látod...

     

    velünk szemben építenek egy családi házat. múlt héten betörtek a cigányok, és mivel mást nem találtak, ezért kitépték a falból a rézcsöveket....

    Kb. 30.000.- ft értékű csövet loptak el (amiból ők kb. 3.000.-Ft-ot fognak látni) és okoztak 100.000.- rongálási kárt!

     

    ha veled történik ez, Akkor is ilyen lojális lennél?

     

    előzmény:
    betsy (76)
    2008-07-01  14:28
  7. 2008. július 1. 14:3695.

    Szerintem senki nem írta, mondta, hogy ez így van jól... csak a megoldás mikéntjében oszlanak meg a vélemények.

     

    A többség szerint akkor itt töröljük el a törvényeket, és mindenki szabadon védhesse meg magát? Szerintetek mi lenne ebből? Vérfürdő... és polgárháború...

    előzmény:
    zsazsuka (86)
    2008-07-01  14:32
  8. 2008. július 1. 14:3694.

    Öt éven belül, egy-két ilyen putrisor fellobban, azt lefogadom...

    De ha ilyen áron tanulnak rendet, akkor lobbanjon is.

    előzmény:
    amoca (88)
    2008-07-01  14:32
  9. 2008. július 1. 14:3693.

    EGY KICSIT  hosszú de szerintetek??

     

     

    Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII. században is.
    Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.

    Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".


    Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.

    A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért.

    Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát,
    egyikük éhen is halt. Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.

    Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár!
    És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
    - "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" - rendelkezett.

    A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
    - "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!" -rikkantotta.

    Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.

    A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
    - "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van rá?"

    Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
    - "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.

    Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!"
    Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
    - "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"
    - duruzsolta társai fülébe.

    Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy rasszista és kirekesztő.

    Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor
    pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...

    Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
    - "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"

    A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
    - "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"

    A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
    - "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"

    Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte
    "RASSZISTAAAA!"


    A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem
    kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül.
    Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.

    Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül kaszabolták le az utolsó hangyát is.


    Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.
    Nem vagyunk rasszisták.

    U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  10. 2008. július 1. 14:3692.

    te ne tudjad már ilyen kurvára nagyon, hogy én milyen vagyok vagy voltam szövegértésből. azért mert nem visz a birkaszellem és nem anyázom rögtön a cigányokat pedig volt és van velük tapasztalatom elhiheteted, főként, hogy szociológiát tanulok, némi velük kapcsolatos adattal is rendelkezem.

    ha meg a bácsi kiírta, hogy 220V akkor ne mondja, hogy nem tudta, hogy halálos áramütést okozhat. azt már a francia felvilágosodás előtt is felfedezték hobbes és locke gondolkodók, hogy természeti törvények helyett nagy előrelépés volt a társadalmi törvények megalkotása, de visszamehetünk az állatok közé nyugodtan, kíváncsi lennék, hogy mit csinálnál ha a szemet szemért elv alapján kellene megvédened amid van, nem itt tartanál. a törvényeknek és jogoknak ne csak a rossz oldalát lásd, hanem a jót is. a cigánykérdés meg egy nagyon sokoldalú dolog, természetesen képtelenek asszimilálódni, tisztelet a kivételnek, de nem is nagyon hagyják őket és azt most nem fogom itt felsorolni, hogy miért. A német ideológiát átvenni megintcsak semmi értelme, tehát a legjobb valami preventív intézkedés lenne, pl. a támogatási rendszer megváltoztatása, erre azonban egyenlőre semmi esély, mert ugyanolyan kormányzat-ellenzék vita lesz belőle mint minden másból, a többi meg marad a régiben. ez van ha az ember közép-kelet európai. hiába gyűrűzik be a nyugat. olyan mintha a kutyaszarhoz tejszínhabot kevernél.

    előzmény:
    Hédibébi (24)
    2008-07-01  14:07
  11. 2008. július 1. 14:3591.

    A bácsi nagyon hülye volt! Ez az egyik, hiszen ha valakinek pénze, energiája van áramot körbevezetni és még nem is számol azzal, hogy megölhet valakit, akkor annak valami baj van a fejével!

    Pár uborkáért normális embernek ez nem éri meg!

     

    Okosabb lett volna kutyákat tartani!

    Mindig volt lopás, ezután is lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  12. 2008. július 1. 14:3590.

    Azért nem teljesen értek egyet.  Szerintem ennyire azért nem súlyos a helyzet. És a legfőbb, nem érnének el vele semmit az emberek és bízok benne, hogy ezt ők is tudják.Egyébként ez egy kicsit világvége-hangulatos elképzelés nem?Nyugdíj az majd lesz-amennyit a kedves paciens félretesz amíg dolgozik- a nyugdíjpénztárban.Az állam szépen leszokik a segélyekről és ott leszünk, mint Amerikában.Mindenki fizessen magának mindenért.

    Bocsi az offért.Befogtam:) 

    előzmény:
    forras22 (82)
    2008-07-01  14:30
  13. 2008. július 1. 14:3589.

    Igen, ez szomorú. De akkor sem tartom megoldásnak, hogy visszalövök.

     

    Biztosan ismered a 2 család történetét, akik évtizedekig öldökölték egymást, amíg ki nem halt az egész família. Végül már senki sem tudta, miért, csak tudták, hogy "azokat" utálni kell.

     

    Erőszak erőszakot szül, közhely, de igaz...

    előzmény:
    livilla (83)
    2008-07-01  14:31
  14. 2008. július 1. 14:3288.

    Hihetleten világban élünk!

    Az kerül börtönbe, aki megvédi a sajátját? (Ami a saját anyagi és fizikális befektetésével jött létre!)
    És azokat kell sajnálni, akit lopás közben "baleset" ér?

    NEm kellett volna lopni menni, és még élne! Ha túlélné az, akinek az "életéért küzdenek", én még a megmaradt kezét is elvágnám, mint a középkorban!

     

    Anyósomék falujában már olyan szemtelenek a cigányok, hogy bemennek a házba, és a hűtőládából ellopják a kaját!!!

    Anyósomék nem mernek elmenni a strandra, mert amíg odavannak a cigáynok kipucolják a házat. hiába van két nagy kutyájuk!

     

    Még egy gondolat és befejezem: Aki védi és sajnálja a cigányokat, azoknak mindenkinek ajánlok egy két hetes nyaralást itt, Szabolcsban, valamelyik falu cigánysorán. Aztán majd beszélgethetünk a szegény, diszkriminált, szegregált, sajnálnivaló romákról! A légkondícionált bp-i irodában Kolompár Orbánnak fogalma sincs a való életről....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  15. 2008. július 1. 14:3287.

    Az önbíráskodás sosem vezet jóra, függetlenül attól, hogy ki végzi. A törvények szigorítása, a jogi kiskapuk lezárása lenne a megoldás ebben az országban, de higgyétek el, hogy ez pont azoknak nem áll érdekében, akik megtehetnék!

     

    Változatlanul tartom magam ahhoz, hogy a gyűlöletkeltés és önbíráskodás hosszútávon nem lehet megoldás. 

    előzmény:
    Kockapaci (73)
    2008-07-01  14:27
  16. 2008. július 1. 14:3286.

    Először csak uborkát (amit valaki elvetett, kapált, öntözött, az ork meg ellopja, és ez egykét marha szerint így van jól...), utána majd jön a kocsi, a pénz, meg a többi.

    Ha valakit a tulajdonomon lopáson érek, lőhessem már le, könyörgöm!!! 10-15 ilyen eset után meggondolják hova menjenek be... 

    Tudod, nekik se tilos kertet művelni.

    előzmény:
    betsy (76)
    2008-07-01  14:28
  17. 2008. július 1. 14:3285.

    Egy e-mailes körlevél! Úgy kaptam Én is!

    Ha privibe megírod az e-mai címed elküldőm egyben! 

    előzmény:
    betsy (80)
    2008-07-01  14:30
  18. 2008. július 1. 14:3184.

    a büntetés azért nem árt ha arányban van a bűnnel:(

     

    megfoghatja egy ártatlan is a kerítést, azért haljon meg mert előtte valaki leszedett 5000huf-ot? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  19. 2008. július 1. 14:3183.

    Pár 100 forintért megölnek itt embereket, nap mint nap.

     

    A gazdák nem tudnak termelni, a vidék terrorban él.

     

    Ez csak az n+1. eset.

    előzmény:
    betsy (76)
    2008-07-01  14:28
  20. 2008. július 1. 14:3082.
    szerintem Livillának igaza van.....előbb utóbb tele lesz az embereknek a hócipőjük, végső elkeseredésükben  csapatba verődnek, fegyvert fognak, oszt adj nekik , és előbb utóbb egyre több ember csatlakozik hozzájuk.....mert néha józan ésszel felfoghatatlan amit egyes emberek megengednek maguknak
    előzmény:
    Sugika (69)
    2008-07-01  14:26
  21. 2008. július 1. 14:3081.
    Ne hidd. Látod, a segély összegét már csökkentik (nagyon helyesen), és az egyéb szinteken is összeomlóban van a szociális rendszer, 4-5 évnél tovább nem fogja húzni. Évente 5-600 milliárddal többet költünk erre, mint amennyink van. Nyugdij se lesz, nem lesz semmi. Na akkor lesz itt gáz. És ez elkerülhetetlen.
    előzmény:
    Sugika (69)
    2008-07-01  14:26
  22. 2008. július 1. 14:3080.
    forrás?
    előzmény:
    Melinda80 (72)
    2008-07-01  14:27
  23. 2008. július 1. 14:2979.
    Eggyel kevesebb van!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  24. Torolt_felhasznalo_201765
    Torolt_felhasznalo_201765
    2008. július 1. 14:2978.
    Egyetértünk egyébként alapvetően. Csak a jogi oldal szorult pontositásra. Egyébként én is érzem azt, hogy a jog nem tudja védeni a tulajdont, csak hangzatos elveket gyártanak hozzá. Ebből a példából is látszik. Tényleg vissza kellene térni a lopást elkövetők végtagjainak csonkolásához.
    előzmény:
    Hédibébi (62)
    2008-07-01  14:22
  25. 2008. július 1. 14:2877.

    És itt a vége:

    Egy magyar véleménye:

    n
    És
    még azt mondják, hogy a MAGYAROK a
    RASSZISTÁK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Én meg azt üzenném ennek a diplomás
    romának (ha egyáltalán "o írta, mert elég kevesen vannak ám), hogy eljön
    még

    az
    az id"o, mikor a romák és a magyarok egymást gyilkolják. Hála neki, a
    kedves levélírónak!
    EZT AKAROD? Ha ez a levél körbejárja az országot, nem
    tudom, mi lesz itt.
    Ha mindenki úgy reagál rá mint én. Ugyanis hihetetlenül
    felháborított. Rengeteg támogatást kaptok, DE MINEK? Szülitek a rengeteg
    gyereket rakásra, aztán magukra hagyjátok, b"unöz"ok lesznek, és
    m"uveletlenek.

    EZ A NAGY CSALÁDSZERETET???? Szerencsétlen magyar meg nem mer két
    gyereknél
    többet vállalni, mert nem bír többet TISZTESSÉGESEN
    FELNEVELNI! És "ok lesznek a jöv"o nemzedéke. Kérdem én, ha nem marad az
    országban dolgozó magyar ember,


    ki fog titeket
    eltartani cigányok
    ???



    Ki osztja majd a segélyt, ha nem lesz
    mib"ol, mert nem lesz ember, aki dolgozzon?
    De hát majd kitalálnak valami
    okosat a diplomás cigányok. Majd segít az UNIÓ... És még valami: Igen,
    t"unnek
    el népek. Ez mindig így volt és így is lesz.
    De mi már több mint 1000 éve
    létezünk, Isten segítségével. A magyar nép nem fog elt"unni. Túléltük a
    beseny"oket. Túléltük a tatárokat. Túléltük a törököket . Túléltük a
    Habsburgokat. Túléltünk két világháborút, Trianont, a szocializmust. A
    cigányokat is TÚL FOGJUK ÉLNI. Honnan tudom ezt ilyen biztosan? Tudom .
    MERT
    ISTEN VELÜNK VAN! NEM hagyott el minket, bár sokan ezt mondják.
    Hamarosan
    történni fog valami, ami megváltoztatja a kedves diplomás roma által
    felvázolt
    jöv"ot. Nem háborúra gondolok.
    Dehogy. Egyszer"uen csak Isten megsegít
    valahogy. Mint mindig, a történelem során. A diplomás romának sok sikert
    kívánok
    a tanulmányaihoz, amit a magyar állam finanszíroz neki. És kérem, hogy
    gondolkozzon el magán, amíg nem kés"o.
    Senkinek nem lenne jó, ha háború
    lenne. Az intelligens emberek nem népirtással oldják meg a gondokat.
    Ugye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top