Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Álmaim jelentése

Torolt_felhasznalo_137140
Torolt_felhasznalo_137140
Létrehozva: 2008. november 12. 08:31

Jó reggelt!

 

Már két éjszaka folyamatosan álmodok, és emlékszem is rá, pedig már régen "nem álmodtam". 

 

Először azt álmodtam, hogy egy egyre jobban világosodó, de egyúttal egyre jobban szűkülő folyosón vezetnek engem, majd mutatnak egy akkora lyukat, hogy alig tudok benne megfordulni, aminek az egyik fala hiányzik, és dróthálóval van kipótolva, hogy abban kell aludnom, az lesz a szobám. A dróthálón befújta a szél a vizes faleveleket, ősz volt. Én nagyon sírtam, hogy nem akarok ott aludni. Ezért kirohantam, valahogy megtaláltam a kivezető utat és egy nagyon nagy szobában találtam magam, ahol sok-sok kanapé volt, némelyik még üresen, és sok ember. Kértem, hogy hadd aludjak inkább itt, és megengedték.

 

Másodszor pedig azt álmodtam, hogy a valós garázsom ajtaja alól folyik ki a vér. Szaladtam ki, és akkorra már tárva-nyitva volt az ajtó, a bent lévő (valós) autómban pedig, a vezetőülés helyén egy jókora kereszt van.

 

Van itt valaki, aki ezeket komolyan meg tudná fejteni? Nagyon kíváncsi lennék rá. 

  1. 2008. november 13. 10:2251.
    A régi szerelmeddel álmodni két dolgot jelenthet: vagy a jelenlegi kapcsolatodból hiányzik valami, ami vele meg volt.....vagy pedig a tudatalattid azt üzeni, hogy legközelebb ne kövesdd el ugyanazt a hibát, amit vele elkövettél....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (36)
    2008-11-13  08:11
  2. 2008. november 13. 10:2050.
    Direkt módon félrevezet valamilyen információval, cselekedettel érdekből....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (48)
    2008-11-13  10:15
  3. 2008. november 13. 10:1749.
    Konkrétan megmondanád hogy mire vagy kiváncsi?csak mert tényleg nem értem mit szeretnél!Kérdezz és én válaszolok!Bizzom benne hogy tudsz segiteni!!
    előzmény:
    SidneyS (47)
    2008-11-13  10:15
  4. Torolt_felhasznalo_277810
    Torolt_felhasznalo_277810
    2008. november 13. 10:1548.

    Mit jelent valakit megvezetni?

    Ezt a kifejezést nem ismerem....Csaknem 30 éve élek külföldön.... Magyarországon élö anyukám sem ismeri ezt a kifejezést.... 

    előzmény:
    SidneyS (32)
    2008-11-13  07:31
  5. 2008. november 13. 10:1547.
    még mindig nem az igazat irod.Én nagyon türelmes vagyok......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (46)
    2008-11-13  10:11
  6. 2008. november 13. 10:1146.

    Na jó megprobáltam megcsinálni de nem sikerült!De nem hiszem hogy ez lenne a baj!Hiszen ha ez hatványozottan jön vissza rám akkor nekem már rég nála kéne lennem egyfolytába,vagy legalábbis rajta kéne lognom!És akkor miért volt hogy tényleg beteg volt amikor vele álmodtam mindig?Kiváncsi vagyok rá!!!

    előzmény:
    SidneyS (45)
    2008-11-13  09:14
  7. 2008. november 13. 09:1445.
    majd ha tudsz beszélni őszintgén majd akkor beszéljünk-addig meg ne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (43)
    2008-11-13  08:58
  8. 2008. november 13. 09:0544.
    Vagy nem ?mondjon valaki olyat hogy megcsinálta aztán sikerült is neki és azota nagy boldogságban élnek!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (43)
    2008-11-13  08:58
  9. 2008. november 13. 08:5843.
    És különben is mi a kötés?Csináld ezt-csináld azt rajzolj ilyeneket gyertyáz mond ezt meg azt aztán semmi!!!!
    előzmény:
    SidneyS (41)
    2008-11-13  08:51
  10. 2008. november 13. 08:5642.
    Nem tényleg nem hiszek benne!Volt egy barátnőm aki megprobálta megkötni a szerelmét egy csom,ó pénzt kidobott rá egy nagyon "hires" jósnönek aztán semmi!Csak a reményt hagyták benne élni ,hogy még vissza jöhet -bele is betegedet !!!
    előzmény:
    SidneyS (41)
    2008-11-13  08:51
  11. 2008. november 13. 08:5141.
     na hagyjuk.... majd akkor kérdezz, ha tudsz őszinte lenni-addig felesleges.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (40)
    2008-11-13  08:49
  12. 2008. november 13. 08:4940.
    Nem !Nem is szeretném!De kiváncsi lennék rá vajon ő is gondol-e rám?Szerinted?Egyébként nem hiszek a kötésben!!!
    előzmény:
    SidneyS (39)
    2008-11-13  08:43
  13. 2008. november 13. 08:4339.

    nem.

     

    Te próbálkozol őt megkötni-de mivel nem sikerül-igy a "dolgok" hatványozottan jelentkeznek nálad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (38)
    2008-11-13  08:39
  14. 2008. november 13. 08:3938.
    Ez mit jelent?Mármint tudom,hogy mit jelent de engem kötöttek volna meg?Volt olyan amikor hat hétig vele álmodtam egyfolytába:Hogy beteg volt!-és utána kiderült ,hogy tényleg olyan beteg volt majdnem meghalt!Akkor mindenki azt mondta csak én gondolok rá és hogy  ő nem csak az én agyam kattog rajta?Szereinted ez igaz?Vagy ő is gondolt rám???
    előzmény:
    SidneyS (37)
    2008-11-13  08:14
  15. 2008. november 13. 08:1437.
    Hogy állsz a kötéssel?hm?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (36)
    2008-11-13  08:11
  16. 2008. november 13. 08:1136.

    Szia!Lenne egy kérdésem,ha esetleg tudnál segiteni?!

    Nagyon sokat álmodok egy régi szerelmemmel és nem tudom mit jelenthet?Folyamatosan nem telik el olyan hét,hogy ne jelenne meg álmomban!Szereinted mit jelenthet?Vagy van egyáltalán valami jelentősége???

    előzmény:
    SidneyS (35)
    2008-11-13  08:01
  17. 2008. november 13. 08:0135.

    nem az a probléma, ha nem vagy velem egy véleményen, hanem az a probléma, hogy egy  bajban lévő embert megvezettek. Az már igen.

     

    Hiszen az álmának a jelentését tudom-és nem véletlenűl nem mondom ki.

    előzmény:
    -1- (34)
    2008-11-13  07:56
  18. -1-
    -1-
    2008. november 13. 07:5634.

    Tudom, hogy te vagy a világon a legmegfelelőbb ember az értelmezésre.

    Bocsi, ha nem vagyok veled egy véleményen.

    előzmény:
    SidneyS (33)
    2008-11-13  07:32
  19. 2008. november 13. 07:3233.
    ez sem fedi a jelentését.
    előzmény:
    -1- (31)
    2008-11-13  07:15
  20. 2008. november 13. 07:3132.
    Ne vezesd meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (28)
    2008-11-12  22:54
  21. -1-
    -1-
    2008. november 13. 07:1531.

    Az elfolyó vér az életet jelenti minden esetben, hiszen a vér nem más, mint maga az élet.

    Ha az elfolyik, akkor vele együtt folyik el az élet.

    Az autó a mostani képfelfogásban a saját életünket jelképezi.

    A kereszt Liandra esetében így módosulhat a végveszélyhez fűződő szorongására. 

     

    Ahogy már említettem, Liandra az állandó betegségképeivel képes önmegvalósítani a félelmeit a valóságban is, úgyhogy utalhat erre ez az álom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (28)
    2008-11-12  22:54
  22. Torolt_felhasznalo_277810
    Torolt_felhasznalo_277810
    2008. november 12. 23:1630.
    Az álmokat más is megfejtheti....De az álomfejtönek ahhoz bizonyos adottságokkel kell rendelkeznie.... mint pl. adott képesség mások érzelmeinek, és lelkiállapotának az érzékelésére .Álomfejtö  csak tapasztalt és jó emberismerö ember lehet.Természetesen rátermettségét kiegészitve  psychologiai és álomfejtéssel foglalkozó szakirodalom  tanulmányozásával.
    előzmény:
    dream_catcher (26)
    2008-11-12  17:58
  23. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 12. 22:5829.
    Köszönöm szépen!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (28)
    2008-11-12  22:54
  24. Torolt_felhasznalo_277810
    Torolt_felhasznalo_277810
    2008. november 12. 22:5428.

    Az elsö álom valóban hasonlit a születés élményére, mint ahogy mások  ezt már meg is emlitették....

    Szerintem más jelentése is van ezenkivül.... valószinüleg elrejtett aggodalmaid/félelmeid vannak hogy netalán magányossá válhatsz.Vagy talán az is lehet, hogy éppen változások vannak az életedben, amiben nagyon magadra vagy utalva....ezért is vágyol "emberek közé", mint ahogy az álmodban is kerested mások társaságát.

    A nagy szobában, ami az életed szinterét szimbolizálja, sok-sok kanapé és sok ember található.Ez azt jelenti sok lehetöség tárul eléd, választhatsz a lehetöségek között. "Csak helyet kell hogy foglalj"....és az ott lévö emberek szivesen látnak és befogadnak maguk közzé....

    Én ezt az álmot a feltételezhetö kezdeti szorongásaid ellenére egy nagyon pozitiv jövöbe mutató álomnak tartom.

     

    A második álom viszont óvatosságra int. Az elfolyó vér, esetleges ellenségeskedéseket/ásálodásokat jelenthet a környezetedben (családtag,munkatárs, szomszédok...?), ami az eröidet igencsak igénybe veheti.

    A kereszt arra utal hogy vigaszra/támogatásra lenne szükséged.

    Az álombeli garázs az éltünk munkálkodási, "utzásaink"  elökészületének helyét szimbolizálja...tehet valahól ezen a helyen van, vagy várható valamilyen konfliktus.

    Az auto pedig saját magunkat, a magunk mobilitását személyesiti meg az álomképekben ... a vezetö ülés hiányzik....jelenleg nem vagy képes az ügyeidet teljes mértékben az akaratod szerint kormányozni....és a keresz mint ahogy irtam arra utal hogy vigaszra/megértésre, támogatásra vágyol.

     

    üdv

    Alruna

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (1)
    2008-11-12  08:31
  25. 2008. november 12. 18:0727.

    "Az elfolyó vér az elfolyó életerőt is jelentheti"

     

    Nem ezt jelenti ennél jóval többet.

    előzmény:
    dream_catcher (26)
    2008-11-12  17:58

Címlap

top