Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Álmaim jelentése

Torolt_felhasznalo_137140
Torolt_felhasznalo_137140
Létrehozva: 2008. november 12. 08:31

Jó reggelt!

 

Már két éjszaka folyamatosan álmodok, és emlékszem is rá, pedig már régen "nem álmodtam". 

 

Először azt álmodtam, hogy egy egyre jobban világosodó, de egyúttal egyre jobban szűkülő folyosón vezetnek engem, majd mutatnak egy akkora lyukat, hogy alig tudok benne megfordulni, aminek az egyik fala hiányzik, és dróthálóval van kipótolva, hogy abban kell aludnom, az lesz a szobám. A dróthálón befújta a szél a vizes faleveleket, ősz volt. Én nagyon sírtam, hogy nem akarok ott aludni. Ezért kirohantam, valahogy megtaláltam a kivezető utat és egy nagyon nagy szobában találtam magam, ahol sok-sok kanapé volt, némelyik még üresen, és sok ember. Kértem, hogy hadd aludjak inkább itt, és megengedték.

 

Másodszor pedig azt álmodtam, hogy a valós garázsom ajtaja alól folyik ki a vér. Szaladtam ki, és akkorra már tárva-nyitva volt az ajtó, a bent lévő (valós) autómban pedig, a vezetőülés helyén egy jókora kereszt van.

 

Van itt valaki, aki ezeket komolyan meg tudná fejteni? Nagyon kíváncsi lennék rá. 

  1. Torolt_felhasznalo_378375
    Torolt_felhasznalo_378375
    2010. január 10. 14:3888.
    Szerintetek valóban hinni kell az álmok jelentésében????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. -1-
    -1-
    2008. november 14. 19:0887.

    Igen, valószínű, csak érdemes pontosítani, mivel vannak szavak, amik nem ugyanazt takarják, ezért vannak a félreértések.

    Viszont úgy tűnik, hogy mi egész jól megértjük, amiről írunk másoknak.

    előzmény:
    dream_catcher (86)
    2008-11-14  18:09
  3. 2008. november 14. 18:0986.
    Szerintem ugyanarról beszélünk, csak ki-ki másképp fogalmazza meg. Mármint az álmok értelmezése és a szimbólumok kapcsán.
    előzmény:
    -1- (85)
    2008-11-14  09:19
  4. -1-
    -1-
    2008. november 14. 09:1985.

    "Az álmodók a kapott válaszokból, vagy ha maguk próbálják megfejteni, mindig azt a választ keresik ki maguknak, és azt tartják igaznak, amelyik a legközelebb áll a beállitottságukhoz:"

     

    Erre inkább azt mondanám, hogy az jelenti a megoldást, amilyen jelképpel dolgozik az elméje. 

     

    Az álom ugyanis jelképekkel dolgozik, és minnél hihetetlenebb dolgok történnek az álomban, annál nehezebb megfejteni, mert akkor már nagyon távolról érkezik az üzenet, amit egyik jelképről a másikra fordított az elme, hogy így - remélve - könnyebben megértsük. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (79)
    2008-11-13  15:11
  5. -1-
    -1-
    2008. november 14. 09:1484.

    Nem Jesse védelmében, de sajnos te vagy az, aki nem engedi be a segítség semmilyen formáját az éltedbe.

    És ilyenformán nem is értem, hogy hogy nevezhetsz valakit gonosznak?

     

    Az egész nlc azon van, hogy neked jobb legyen az életed, csupán egyetlen embernek nem fontos ez a kérdés. Ez az egy ember pedig te magad vagy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (81)
    2008-11-13  23:50
  6. 2008. november 14. 07:1883.

    Elindult az életedben az amiről én nagyon sokat beszéltem neked és figyelmeztettelek.

     

    ui:  nem vagyok/soha nem is voltam gonosz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137140 (81)
    2008-11-13  23:50
  7. Torolt_felhasznalo_277810
    Torolt_felhasznalo_277810
    2008. november 14. 01:0082.

    Nem vagyok vallásos...de bizonyos meghökkentö álmaim, már voltak, söt még éberen is voltak nagyon elgondolkoztató élményeim......igy én a lelkek létezését se nem vallom, se nem tagadom.....

     

    Azonban az igaz, szaktudósok is vallják és bizonygatják, hogy az álomvilág egy másik sík.....több könyvet is olvatam erröl a témáról..... nagyon lebilincselö!

    előzmény:
    dream_catcher (80)
    2008-11-13  23:37
  8. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2008. november 13. 23:5081.

    Most olvastam vissza a topicot, nem is hittem volna, hogy ennyire felpörög.

     

    Sidney, neked csak annyit: hogy ha te valóban tudod az álmaim jelentését, és esetleg segíthetnél vele nekem (mert én nem tudom értelmezni őket, ezért az életemet sem tudom abba az irányba tenni, amerre esetleg az álom mondaná), tudod ezt és mégsem árulod el (te magad írtad azt, hogy nem fogod elmondani, bár tudod): akkor te egy nagyon gonosz ember vagy. Ez nem sértés, ez tény.

     

    Ha tudnánk segíteni a másiknak és mégsem tesszük (akár egy szóval is): az gonoszság.

     

    Minden jót neked! 

    előzmény:
    SidneyS (77)
    2008-11-13  12:07
  9. 2008. november 13. 23:3780.

    Bizony, ezért is érdemes odafigyelni az álmokra!

    Én általában leírom őket, de azt is megfigyeltem, hogy azok az álmaim, amik igazán fontos üzenetet hordoznak, általában nagyon élénken megmaradnak az emlékezetemben. Volt már olyan is többször, hogy konkrét dolgot álmodtam meg, ami később bekövetkezett.

    Arról mi a véleményed, hogy álmunkban találkozhatunk más lelkekkel is? Én úgy gondolom, hogy ez lehetséges, mert az álomban egy másik síkon járunk, ahol nincs tér és idő. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (79)
    2008-11-13  15:11
  10. Torolt_felhasznalo_277810
    Torolt_felhasznalo_277810
    2008. november 13. 15:1179.

    Teljesen igazad van....nagyon valószinü hogy többféle elemzést fog kapni.....

     

    Az álmodók a kapott válaszokból, vagy ha maguk próbálják megfejteni, mindig azt a választ keresik ki maguknak, és azt tartják igaznak, amelyik a legközelebb áll a beállitottságukhoz:

     

    A nagyon vallásos, az isteni sugallatot látja, a félös a következö katasztrófát magyarázza bele, a babonás minden álomképben valami 

    jelet lát, rontást vagy áldást..... és igy tovább.

     

    Alavás közben a tudatalatti  dialogba lép a tudatunkkal.... ezért fontosak a jelentései.... nagyon sok fontos informaciót tartalmazhat a lelki, egészségi állapotunkról, megoldásokat kinálhat a napi gondjainkban, müvészeknek ötleteket, segiti a gyászt bedolgozni,...és még nagyon sokmindenre szolgálhatnak.....

     

    De a jövöbeli nyertes lottoszámokat sajnos nem árulják el az álmaink!

    előzmény:
    dream_catcher (78)
    2008-11-13  12:42
  11. 2008. november 13. 12:4278.

    Ezzel teljesen egyetértek!

    Csak arra utaltam, hogy itt a fórumon is valószínűleg többféle értelmezést fog kapni, és valójában neki kell tudnia, hogy melyik lehet igaz az ő esetében, vagy akár egyik sem.

    Úgy látom, hogy Te tényleg nem a levegőbe beszélsz, és van tudás amögött, amit mondasz, ellentétben SidneyS-el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277810 (30)
    2008-11-12  23:16
  12. 2008. november 13. 12:0777.
    Én is kivánok szép napot neked. És úgy érzem, amire éveket vártál-és itt nem a férfire gondolok-hanem a kérdéseid egy részére: azt most megkaptad, mert amint éreztem-erődön felül tetted most azt amit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118099 (75)
    2008-11-13  12:01

Címlap

top