Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A fogyis lányoknak
Hárommilliós Norbi update cégének
A bírságot azért kapta, mert a forgalmazott péksüteményekről valótlanul azt állította, hogy azok fogyasztanak vagy épp szénhidrátmentes lisztből készültek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) amiatt indított vizsgálatot, hogy ellenőrizze: megfelelnek-e a valóságnak a Schobert Norbert tulajdonában álló Update Magyarország Zrt. péksüteményeinek hirdetései. A reklámokban ugyanis azt állították, hogy az Update péksüteményeknek testsúlycsökkentő- és megőrző hatásuk van, szénhidrátmentes lisztből készülnek vagy épp csökkentett szénhidráttartalmúak.
A GVH szerint akkor lehet mondani egy péksüteményre, hogy súlycsökkentő vagy megtartó hatású, ha energiatartalma legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos termékeké. Ezt a különbséget azonban nem sikerült bizonyítani. Csakúgy, mint a szénhidrátmentességet sem. A péksüteményekhez használt lisztkeverék fele ugyanis hagyományos liszt - tehát tartalmaz szénhidrátot - ráadásul a keverék másik felében is van szénhidrát.
A versenyhivatal vizsgálata arra is kiterjedt, hogy az Update Zrt. többször is feltűntette az "Egészség Világdíj 2009, Norbi Update" feliratot. Ez azt sugallja, hogy a "Norbi Update" módszer részesült a díjban. Ez viszont nem igaz, a díjat ugyanis személy szerint Schobert Norbert kapta, ráadásul a neve valójában DrNatura Egészség Világdíj.
A GVH mindezeket összevetve hárommillió forintos bírságot szabott ki. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy az Update Zrt-t korábban hasonló okok miatt már elmarasztalták, illetve hogy a megtévesztő hirdetések a testsúlyproblémákkal küzdők széles köréhez jutottak el hónapokon keresztül. Azt viszont enyhítő körülménynek vették, hogy a vállalkozás nem vitatta a GVH álláspontját és beismerte, hogy kommunikációjában voltak hibák.
- Rendezés időrendben
-
- Rendezés időrendben
- Bejelentem moderátornak
-
Timcccs2010. március 18. 18:0954.Ja, nem Te vagy akire gondolok.. Mindegy, akkor se okoskodni akartam.
- előzmény:
- Timcccs (53)
- 2010-03-18 18:06
-
Timcccs2010. március 18. 18:0653.Ha kevesebbet viszel be mint amennyire szükséged van, szép lassan gallyra mész... De tényleg bocs az offért, mi már dumáltunk, és nem akarlak bántani, se senkit:)
- előzmény:
- Torolt_felhasznalo_741267 (51)
- 2010-02-10 10:03
-
Timcccs2010. március 18. 18:0552.OFF: Ha több kalóriát használsz fel, mint amennyit beviszel, akkor fogsz fogyni:)
- előzmény:
- Torolt_felhasznalo_741267 (51)
- 2010-02-10 10:03