Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Páromé, Mazda6, tavalyi, de a cége lízingeli neki:)
Nem a vezetésben valósítom meg önmagam, de ha kell vezetni, megpróbálom élvezni, élvezhetővé tenni.
nekem nem csak annyi, hogy el kell indulnom, és oda kell érnem valahova, hanem örömmel jövök-megyek, szituációk adódnak, amiket meg kell oldani, ha dugó van, akkor ki lehet sakkozni, hogy melyik kerülő úton menjek, hogy időben odaérjek, aztán lehet új menekülőutakat is felfedezni, persze ehhez nem árt a tájokozódási képesség. Nem tudom, én tényleg szeretek vezetni, ezt másképp nem tudom kifejezni.
Kedvenc autós történetem: egyszerre értem a piros lámpához egy másik kocsival, abban egy fiatal srác ült. Kb. olyan 1200 köbcentis kategória volt. A srác végigmért engem, felszívta magát és nekiállt túráztatni a kis járgányt, hogy most majd ő megmutatja. Szeme sarkából lesett. Én visszamosolyogtam :-) a srác a sárgánál sistergő gumikkal kilőtt --- én meg megvártam a zöldet, aztán rohadt komótosan brummogva, gondosan figyelve, hogy mögötte maradjak, mentem én is:-)
Talán jó napja volt a "győzelemtől", talán tanult valamit. . . .
És ez megint nem autó-márka, típus összehasonlítási kérdés, hanem hogy ki hogyan vezet. Nekem most egy kicsi a bors, de erős autóm van, és ha úgy adódik piros lámpánál simán otthagyom a kocsisort, még akkor is, ha jobb autó halad mellettem.
Ja, és nagyon bírnám, ha egyszer egy 200 lóerő fölötti autó lehetne a kezemben :)) Bár azzal már inkább nem a városban közlekednék, inkább kimennék a Hungaroringre :)))
én nő vagyok, legalábbis annak látszom, egy karcolás nincs a kocsimon pedig 10 éves és 220 lovas :-)
Szexvizsgálatra kellene mennem ?
Ezen kívül nyugodt vagyok és udvarias, mert a közlekedés arról szól, hogy valahonnan valahová odaérjünk, és senki testét-vagyonát ne veszélyeztessük és ne károsítsuk.