Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tiltanád-e a prostitúciót?

KyMa
Létrehozva: 2010. május 6. 15:06

Keleti Görgyi mostanában szárnyra kapott hírei kapcsán elgondolkoztam ezen. Van e értelme tiltani a prostitúciót? Szerintem nincs.Félre ne értsétek, nő vagyok és nem áll hozzám közel a prostituáltak világa de bizonyos keretek között szerintem nincs benne semmi kivetni való.

Nem mellesleg pedig ha nem is legalizálják sose akkor is örök jelenség marad.

  1. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 18:31151.

    igen. egyáltalán nem ugyanaz. persze ha minden illegális, akkor egybemosódik a kettő.  de nagyon sok nőt nem kényszerítenek. rengeteg médium foglalkozott már evvel. 

     

    az útszéli mocskot nem kell kivetíteni az egész prostitúcióra. az csak egy szelete. és nem is a lkegnagyobb. de ezt a szeletet csak szabályos mederbe valóü tereléssel lehetne jelentősen csökkenteni. szerintem.

    előzmény:
    Myra13 (150)
    2010-05-06  18:21
  2. 2010. május 6. 18:21150.

    Sokan azonosítják azzal mikor nőket kényszerítenek rá.De az nem ugyan az.

    Betegséget terjesztenek stb?Hát igen,miután kinn állnak a útszélén,tisztálkodási lehetőségek 0. Így valóban gusztustalan.

    előzmény:
    Myra13 (148)
    2010-05-06  18:18
  3. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. május 6. 18:21149.
    Ez igaz . Ha nem tiltják nincs varázsa . Ha megengedett akor már nem annyira érdekes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (147)
    2010-05-06  18:09
  4. 2010. május 6. 18:18148.
    Igen,tudom ,hogy mindenhol és mindig is voltak a világban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (147)
    2010-05-06  18:09
  5. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 18:09147.

    á, az perverz disznó!!! hiszen milyen alapon akar szexet, ha nincs ideje, vagy épp amúgy nem kell senkinek??? pfff.... nézzen neten ppornót, oszt elégedjen meg a guminővel....

     

    szerintem álszentség a prostitúciót tiltani. mondom, ókorban főníciában pl templomuk volt, és kötelező szolgálatuk, míg kitanultak... de szerintem minden kultúrában ottvoltak. rengeteg művészeti alkotás kapcsolódik hozzájuk...

    szóval ha nem tiltott, hanem van ennek kerete, akor van kultúrája is. ellenkező esetben marad az útszél.

     

     

     

    .

    előzmény:
    Myra13 (143)
    2010-05-06  17:45
  6. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 18:03146.
    nem a prostitúció az ösztön. hanem a szex. és javarészt nem a kapcsolatban élők keresik a szolgáltatást. (a javarészt a kulcsszó!!!!)
    előzmény:
    Szellőlány (130)
    2010-05-06  17:36
  7. 2010. május 6. 17:54145.

    Egyebkent ertem am, hogy mit mondasz, nem vagyok teljesen erkolcstelen.

    Egy (szamomra)  idealis vilagban nem lenne prostitucio, de sajnos ilyen nem lesz, ugyhogy jo lenne a leheto legkevesbe rosszat kihozni belole.

    előzmény:
    Frigyesur (137)
    2010-05-06  17:41
  8. 2010. május 6. 17:49144.

    Ha nem szabadakaratabol uzi a tevekenyseget az baj!

    Ha a masik fel nem egyedulallo az szinten baj, de errol nem a prosti tehet. Aki hutlen akar lenni az megtalalja a modjat.

    előzmény:
    eda-1952 (136)
    2010-05-06  17:40
  9. 2010. május 6. 17:45143.
    Mit csináljon az aki nem akar  állandó barátnőt mert mondjuk nagyon elfoglalt vagy egyszerűen nem akar még?A szex attól még kell.
    előzmény:
    Frigyesur (137)
    2010-05-06  17:41
  10. 2010. május 6. 17:44142.
    Ez azert rossz hasonlat, mert a szerv nem no vissza. Ugyanakkor a beranyasaggal pl semmi problemam nincs, hogy a hasonlatnal maradjunk.
    előzmény:
    Frigyesur (137)
    2010-05-06  17:41
  11. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. május 6. 17:43141.

    A példa jó.

    És annak szempontjából aki kapja a szervet igen, ugyanaz.

    És igen, szinte bármi megvehető.

    előzmény:
    Frigyesur (137)
    2010-05-06  17:41
  12. 2010. május 6. 17:43140.
    Mi benne a kivetnivaló? Természetesen normális keretek közt, nem az útszélén. Megjegyzem kipróbáltam, de nem tetszett, hogy pénzért veszek szexet, de attól még akinek bejön, hát tegye...
    előzmény:
    Frigyesur (120)
    2010-05-06  17:25
  13. 2010. május 6. 17:41139.

    Ez az én kérdésemre is válasz volt így reagálok rá.

    Egyetértek veled abban, hogy ez egy nagyon intim dolog két ember közt, egy adott vibrálás keretén és adott kapcsolat keretén belül valóban az. Ezáltal izgatóbb is valószínűleg mint egy kurvával együtt lenni.

    De vannak emberek és élethelyzetek amikor valaki prostihoz megy.

    Nekem sem tetszik maga az egész ahogy van de elfogadom hogy létezik.

    előzmény:
    Frigyesur (127)
    2010-05-06  17:36
  14. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. május 6. 17:41138.

    Erre vonatkozott a kérdés amire válaszoltál.

    Gondolom az útszéli formájáról beszélsz.

    Vagy teljesen az egészről?

    előzmény:
    Frigyesur (132)
    2010-05-06  17:38
  15. 2010. május 6. 17:41137.
    Nincs rendben, de tok mas a ketto, kozel sem egy kategoria. Probalom erzekeltetni: ugyanaz szervet kapni varolistarol, onkentes felajanlas alapjan, mint venni a feketepiacon? Tenyleg minden megveheto?
    előzmény:
    alton24 (133)
    2010-05-06  17:38
  16. 2010. május 6. 17:40136.
    Ha ket egyedulallo felnott ember szabad akaratabol tortenik biztonsagos, tiszta keretek kozott, akkor mi a gond vele ?
    idézet:
    alton24 (122)
    2010-05-06 17:28:45
    Csakhogy többnyire az egyik nem egyedülálló ember, a másik meg nem mindig szabad akaratából űzi.
    előzmény:
    alton24 (122)
    2010-05-06  17:28
  17. 2010. május 6. 17:40135.

    De árt, az isten szerelmére, konkrétan, bizonyíthatóan árt.

     

    Rengeteg nôt tartanak gyakorlatilag fogva szexrabszolgaként.

     

    Miért ne lehessen azt megbüntetni, aki odamegy és a pénzéért élvezkedik rajtuk?

     

    Miért kell ezt eltűrni?

     

    Nem értem.

     

    A kábítószerkereskedés is tilos, még akkor is, ha rengetegen nem szenvednek tartósan ártalmat egy marihuánás cigarettától.

     

    Mert rengeteg meg igen, szenvednek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (123)
    2010-05-06  17:30
  18. 2010. május 6. 17:39134.
    Oltari nagy kulonbseg van egy egyejszakas kaland es egy prosti kozott. Komolyan magyarazni kell, hogy mi? :(
    előzmény:
    KyMa (128)
    2010-05-06  17:36
  19. 2010. május 6. 17:38133.

    Igen, komolyan erdekelt a velemenyed.

    Tehat aki ingyen csinalja fuvel-faval az rendben van?

    előzmény:
    Frigyesur (127)
    2010-05-06  17:36
  20. 2010. május 6. 17:38132.
    Nem teljesen ertem a kerdest. Magat a tevekenyseget itelem el, egyforman aki nyujtja, es aki igenybeveszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741267 (125)
    2010-05-06  17:34
  21. 2010. május 6. 17:37131.
    Meglatasom szerint ez art. Legalizalasa pedig moralis hanyatlast kozvetitene. Bar nem tudom, hogy ennel van-e lejjebb. Biztos igen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (123)
    2010-05-06  17:30
  22. 2010. május 6. 17:36130.

    Alapvetô ösztön??????

     

    Nem, nem az. Nagyon remélem, hogy nem az.

     

    Nekem nem ösztönöm és remélem, hogy azoknak a férfiaknak, akikkel dolgom volt, szintén nem ösztöne. Nem így éreztem.

     

    Neked ösztönöd? Vagy a párodnak?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (118)
    2010-05-06  17:24
  23. 2010. május 6. 17:36129.
    legalizálniám = legalizálnám
    előzmény:
    Myra13 (126)
    2010-05-06  17:35
  24. 2010. május 6. 17:36128.

    De miért lenne elítélendő?

    Olyan mint egy egyéjszakás kaland, csak itt fizetsz azért , hogy ne keljen a tisztelet kört le róni.

     

    előzmény:
    Frigyesur (120)
    2010-05-06  17:25
  25. 2010. május 6. 17:36127.
    Ezt most komolyan kerded? Hogy mi a problema egy alapvetoen ket szemely kozti intim kapcsolat megszilarditasara szolgalo tevekenyseg kiarusitasaval? Oke, tudom, hogy manapsag a szexet mar divik tok lazan venni es tsai., na de megis. Azon lehet melazni, hogy mi visz ra valakit, mi all a hattereben etc, na de hogy mi a problema vele. :O :S
    előzmény:
    alton24 (122)
    2010-05-06  17:28
  26. 2010. május 6. 17:35126.
    Nem vagyok kifejezetten liberális típus,de ezt legalizálniám.Legalább normálisabb kertek között folynának a dolgok.A lopással összehasonlitani meg hülyeség, a két dolog eléggé különböző.A betiltással úgy sem érnének el semmit,sőt...Ott a szesztilalom példája.
    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  27. Torolt_felhasznalo_741267
    Torolt_felhasznalo_741267
    2010. május 6. 17:34125.

    És melyik részét ítéled el?

    Magát a tényt, miszerint létezik, vagy azt, hogy igény van rá (nem is kicsi)?

    előzmény:
    Frigyesur (120)
    2010-05-06  17:25
  28. Torolt_felhasznalo_693645
    Torolt_felhasznalo_693645
    2010. május 6. 17:30124.

    Szerintem nem jó szemszögből közelítetted meg, amit Szellőlány és én írtunk.

     

    Mi azokra az "érvekre" hoztuk fel ezt a pl.-t, amelyek úgy hangoztak, hogy hát úgysem lehet betiltani, mert attól még lesz, hisz mindig volt, most is van, meg, hogy népszerű, vannak emberek, akik űzik. Hát a lopás is ilyen. Ezer éve is volt (előtte is), most is van (hajajj), a jövőben is lesz. Tiltott, mégis van. Mert mindig lesz, aki lop. De ugyanilyen a gyilkosság is. Régen volt, most is van, a jövőben is lesz. Hiába tiltják, akkor is. Mindig van/lesz, aki gyilkol. 

    Mi ilyen szempontból vontunk párhuzamot a kettő között, nem kell félreérteni.

    előzmény:
    czege (115)
    2010-05-06  17:16
  29. Torolt_felhasznalo_566894
    Torolt_felhasznalo_566894
    2010. május 6. 17:30123.
    Azt kell tiltani, ami másoknak árt.
    előzmény:
    Frigyesur (120)
    2010-05-06  17:25
  30. 2010. május 6. 17:28122.
    Ha ket egyedulallo felnott ember szabad akaratabol tortenik biztonsagos, tiszta keretek kozott, akkor mi a gond vele ?
    előzmény:
    Frigyesur (120)
    2010-05-06  17:25
  31. Torolt_felhasznalo_566894
    Torolt_felhasznalo_566894
    2010. május 6. 17:27121.

    Jó.

    Ennek ellenére úgy érzem, hogy szerencsétlen példa volt. Itt épp arról folyik a szó, hogy tiltani kell-e a prostitúciót. Míg a lopásnál ez fel sem merül, egyértelmű, hogy tiltani kell.

    előzmény:
    Szellőlány (117)
    2010-05-06  17:21
  32. 2010. május 6. 17:25120.

    Csatlakozom azon allasponthoz, hogy igen, betiltanam. Pusztan azert legalizalni, mert nem lehet kiirtani, szerintem teves. Es nem hiszem, hogy vannak olyan keretek, amik kozt nincs benne kivetnivalo.

     

    Neha tenyleg elkepedek, ha mar a prostitucio sem elitelendo, akkor mi az?? 

    előzmény:
    KyMa (1)
    2010-05-06  15:06
  33. 2010. május 6. 17:24119.

    Igen, írtam is, hogy ez csak az én véleményem.

     

    És persze, világos, amíg senki senkinek nem árt, akkor mindenki tehet, amit akar.

     

    És visszakanyarodtunk az elejére:

     

    Ha viszont a prostituált kiskorú vagy kényszerítették vagy elszedik a pénzét, akkor neki ártanak és Nagy-Britanniában pölö ez tilos.

     

    És az, hogy hogy tartatják be meg hogy hogy bizonyítják... ilyen alapon a lopást is lehet legalizáltatni, mert úgyse lehet megakadályozni.

    idézet:
    Szellőlány (98)
    2010-05-06 16:50:51

    Van boven utcai prostitucio az Egyesult Kiralysagban, szerintem aki egy ilyen utcai legyottot bevallal nem feltetlenul aggodik a szolgaltato kora miatt, aki ugye azt mond amit akar.

     

    Ha en a piacon johiszemuen TV-t veszek es kiderul, hogy lopott, akkor azert nem fognak lecsukni...

    Viszont ha biztos akarok lenni a dolgomban, akkor elmegyek az aruhazba, ahol leellenorizheto a porteka.

    előzmény:
    Szellőlány (98)
    2010-05-06  16:50
  34. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 17:24118.

    az volt a hasonlat lényege, hogy ami nem megszüntethető, és szükségszerű, azt szabályozni kell. és megfelelően igénybe venni.

     

    pl én a wcben végzem el a golgom és utána tiztálkodom megfelelően, majd lehúzom a wct. és tiszta a helyiség és van ajtaja, amit bezárok, ha bemegyek.

     

    bár nem tudom mit erőlködöm a hasonlatokkal, mert úgy veszem észre, süket fülekre talál.

     

     

    szóval az én álláspontom:

    pristitúció mindig is volt, van lesz, mert egy alapvető ösztönéhez kötősik az embereknek.

    az útszéllel, piszokkal bűnözéssel kéne valamit kezdeni, ill visszaszorítani. de azt meg csak úgy lehet, ha helyet, és megfelelő feltételeket kap a dolog. vagyis nem szorul a szemétbe és illegalitásba.

     

    vagy marad az öntsük ki az utcára, mert más lehetőség nincs. viszint a saját otthonában senki se akar belefulladni a szarba. ergó marad az utca.  

     

     

    előzmény:
    Szellőlány (114)
    2010-05-06  17:15
  35. 2010. május 6. 17:21117.

    Ne keverjük már a fogalmakat.

     

    A prostitúció nincs betiltva abban a példában, amelyet leírtam!

     

    Vannak esetek (más megkárosítása) amikor tilos.

     

    Ezt én nem hasonlítottam a lopáshoz  - lehetne, de nem tettem.

     

    Csak annyit írtam és úgy jön ide, hogy az "úgyse lehet majd betartatni a tiltást" érv az nem érv, mert ez minden más tiltás pölö lopás esetén ugyanígy van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (113)
    2010-05-06  17:13
  36. Torolt_felhasznalo_566894
    Torolt_felhasznalo_566894
    2010. május 6. 17:16116.
    Nincs mit, mindenről lehet érdemben vitatkozni, összezördülések nélkül...
    előzmény:
    Szellőlány (111)
    2010-05-06  17:12
  37. 2010. május 6. 17:16115.
    ne keverd össze a kettőt. A lopásnál MINDIG van egy károsult és egy elkövető. A prostitúciónál, ésszerű, normális keretek között egy szolgáltatásról van szó, ahol a két fél önként és dalolva vesz részt benne, az egyik fizet a másiknak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693645 (106)
    2010-05-06  17:06
  38. 2010. május 6. 17:15114.

    Nem én írtam, hogy a prostitúció az olyan, mint a csatorna...

     

    Mint a sz*** ami undorító és jól el ezért kell dugni.

     

    Ezt nem én írtam. Én csak reagáltam rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_566894
    Torolt_felhasznalo_566894
    2010. május 6. 17:13113.

    A lopásnál egyértelmű, hogy miért kell tiltani. Mert akit meglopnak, az minden esetben kárt szenved.

     

    Ez nincs így általában a prostitúciónál.

    előzmény:
    Szellőlány (104)
    2010-05-06  17:05
  40. 2010. május 6. 17:12112.

    Pontosan, sot sokszor meg csak nem is tud rola.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (109)
    2010-05-06  17:11
  41. 2010. május 6. 17:12111.

    Különben köszi, hogy értelmesen tudtunk vitatkozni.

     

    Akkor is, ha nem értettünk egyet (már ha nem értettünk egyet, lehet, ha hosszasabban tudnánk eszmét cserélni, nem is lenne annyira különbözô a véleményünk).

     

    Csak nehogy azt hidd, hogy én Magyarországot jöttem ide szapulni.... próbálom lerendezni magamban azt, hogy a k***vák országa vagyunk bizonyos külföldi körökben.

     

    És hát sajnos. Ahányszor otthon vagyunk bizony tömegével állnak az út mellett. Aztán ez úgy elmegy... mindenki jajong, de hát mit is lehet csinálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (101)
    2010-05-06  16:59
  42. 2010. május 6. 17:11110.

    Bocs, de szerintem pont hogy nem fogadja el a tobbseg. Itt is azt irjak a legtobben, hogy dolgozzanak biztonsagos, tiszta kornyezetben!

     

    előzmény:
    Szellőlány (102)
    2010-05-06  16:59
  43. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 17:11109.
    szóval lopásban akitől lopnak, az nem ajánl fel semmit, és nem kap érte semmit... kicsit fura összemosni a két dolgot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (108)
    2010-05-06  17:09
  44. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 17:09108.

    a lopás ugye tiltva van. de ott csak egy emberes az ügy. valaki elveszi a másét, úgy, hogy az nem is tud róla...

    a prostitúció alapból azért nem erről szól. itt adok kapok megy. nagyon nem ugyanaz a felállás.

    előzmény:
    Szellőlány (104)
    2010-05-06  17:05
  45. Torolt_felhasznalo_566894
    Torolt_felhasznalo_566894
    2010. május 6. 17:07107.

    Na de a prostítúcióban éppen az a legrosszabb, ha "csatorna" szintjén működik, az utcán felszedett lerobbant prostik, semmi higiénia, piszkos szobákban lezavart tízperces aktus.

     

    Épp ezért kellene normális, legális, de ellenőrzött mederbe terelni.

    előzmény:
    Szellőlány (102)
    2010-05-06  16:59
  46. Torolt_felhasznalo_693645
    Torolt_felhasznalo_693645
    2010. május 6. 17:06106.

    "ilyen alapon a lopást is lehet legalizáltatni, mert úgyse lehet megakadályozni."

     

    Jaja. Meg arra is rá lehet mondani, mint a prostitúcióra, hogy mindig is volt, most is van, s lesz is, törődjünk bele, ez van, vannak, akiknek "szükségük" van rá, hiába tiltják, semmit nem ér, úgyhogy ennyi erővel  akár legalizálhatnánk is. 

    előzmény:
    Szellőlány (98)
    2010-05-06  16:50
  47. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2010. május 6. 17:05105.

    pont azt magyarázzuk, hogy a csatornatöltelékséggel senki se ért egyet!!! ezért kéne a rendezés, szabályozás. hely.

     

     

    előzmény:
    Szellőlány (102)
    2010-05-06  16:59
  48. 2010. május 6. 17:05104.

    Ezt volt az idézet

     

    "És mivel a kliensek nem tudhatnak semmi biztosat a prostituáltak előéletéről, minden esetben kockáztatnak, akár a börtönt is"

     

    Én errôl nem tudok eleget. Csak olvastam. Úgy tűnik, a nálunk tájákozottabbak úgy gondolják, hogy mégis érdemes ilyen törvényt hozni.

     

    A lopás úgy jön ide, hogy sokan - talán nem Te - úgy érveltek, hogy úgyse lehet betartatni a tiltást stb.

     

    Erre írtam, hogy ezen az alapon mindent meg lehet engedni, mert úgyse lehet 100%-osan betartatni semmilyen tiltást.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (101)
    2010-05-06  16:59
  49. Torolt_felhasznalo_693645
    Torolt_felhasznalo_693645
    2010. május 6. 17:00103.

    Nem jogos azt betegnek nevezni, aki valamit saját elhatározásából művel, azzal együtt jól érzi magát és ezzel senki másnak nem árt.

     

    A te ízlésednek nem felel meg. De nem beteg.

    idézet:
    fatianegra (92)
    2010-05-06 16:45:38
    Sorry, off: Na, ezt a "hozzáállást" viszont általános érvényűvé lehetne tenni. Itt, az nlc-n főleg, ahol bármiért képesek - többek közt - betegnek nyilvánítani egymást az emberek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_566894 (92)
    2010-05-06  16:45
  50. 2010. május 6. 16:59102.

    Engem megdöbbent, hogy egy társadalom automatikusan elfogadja, hogy egy csoportja csatornatöltelék szintjén vegetáljon.

     

    Csak ne lehessen látni ôket.

     

    Meg ne én meg ne az én lányom meg ne az én nôvérem legyen az.

     

    És a férfi, aki ott bevásárol, az természetesen nem csatornatöltelék. Pénze is van, nem is látszik rajta, hogy arra járt.... pedig ô tartja fent. Miatta állnak ott a lányok.

     

    (Elnézést kérek a férfiaktól, akiknek nagy többségükben azt hiszem nem szorulnak rá erre és nincs hozzá gusztusuk)

    előzmény:
    munkatars (100)
    2010-05-06  16:54

Címlap

top