Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért nem kötelező az apas

inves99
Létrehozva: 2010. november 30. 16:08
Miért nem kötelező az apaság vizsgálata szülést követően? A bizonytalankodó férfiakat ez meggyőzné és megóvná őket a "kakukkfiókáktól".

 

Érthető hogy korábban nem volt ilyen törvény, hiszen biztosra vehető eredményű vizsgálat sem volt. De most már van és egyre olcsóbb. Én egy bűntető törvényt is hoznék az olyan nők ellen, akik ebben megtévesztik a férjüket.

 

Szerintem egy normális, tisztességes nő, akinek nincsen félnivalója ez ügyben nem tiltakozik egy ilyen vizsgálat ellen, hanem elnézően mosolyog.

  1. 2011. február 18. 12:35826.

    "Gondolom te is azt kaptad, amit megérdemeltél. "

     

    Tudod hiszek abba, hogy mindazok az emberek, akik a másiknak szánt szándékkal, aljas módón alátesznek, vagy megpróbálnak alátenni-azok lakolnak és a saját vermükbe esnek.

     

    A nyomorult életüket igy próbálják szinten tartani.Mert mint emberek tripla zérók. és curvára csodálkoznak, hogy miért olyan az életük amilyen.

     

     

     

    Még annyit: egyetlen férfit nem lehet kényszeríteni arra, hogy egy nőt nőnek tartson, akkor amikor nem annak tartja. Sőt mondok jobbat: erőszakkal maradásra sem lehet egyetlen férfit bírni, sem zsarolással, sem semmivel..

     

    előzmény:
    m-o-n (805)
    2011-02-18  12:15
  2. 2011. február 18. 12:32825.

    De, ertem, mint irtam is. Ami nekem nem stimmel, hogy a kapcsolat, ergo a gyerek is, az apa felredugasatol is serul. Abbol is lehet gyerek, akkor az anyagi erdeke is. Ettol fuggetlenul en is szemet es igazsagtalan dolognak tartom mas gyereket rasozni egy pasira.

    Nade ha artatlan vagy, te nem adnad a kenetet mosolyogva?

    előzmény:
    212121 (819)
    2011-02-18  12:28
  3. 2011. február 18. 12:32824.

    "a feleség egy dög"

    Hogy jön ide és  milyen feleség? A szeretőd gyereket szült és te nem akartad?

    előzmény:
    212121 (819)
    2011-02-18  12:28
  4. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. február 18. 12:31823.

    Nem tudom hogyan kell atrakni ennyi az egesz, de felhatalmaztalak hogy rakd be nyugodtan.

     

    megint titkot szimatolsz ott ahol nincs. Sajnos nem tudom hogy kell linket vagy kepet berakni az nlc re

    bena vagyok hozza. 

    előzmény:
    inves99 (816)
    2011-02-18  12:23
  5. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. február 18. 12:30822.

    Másképp fogalmazok, mivel világosan értem, miről beszélsz:

     

    Azt óhajtottam kifejezni, hogy örülnék, ha meg sem jelentél volna a fórumon, és én is kinyilvánítottam, hogy nem érdekelsz (csak mert te is) - bár ez nem egészen így van, az igazság az, hogy az ilyen férfiakat, ha meglátom őket,szinte pánikszerűen kerülöm, mert még beszélgetni is rosszul esik velük, bár a beszélgetés túlzás, mert odáig nem jutunk, mondjuk úgy, hogy az egyszerű információcsere is kellemetlennek bizonyul a stílusuk miatt...

     

    Bocs, ha előzőleg félreérthetően fogalmaztam. 

     

    előzmény:
    inves99 (809)
    2011-02-18  12:18
  6. 2011. február 18. 12:29821.
    Ez nem nyelvi kérdés, hanem jogi. A nyelvet lehet, hogy beszéled, de a jogot nem.
    előzmény:
    judyxg (818)
    2011-02-18  12:25
  7. 2011. február 18. 12:28820.

    Na, mostmar azzal is elvesztettem a fonalat, hogy en hol kertem segitseget...

    Hmm, a ferfi dologra pedig, remelem, nem ertettel felre, nem latom a ferfit benned - es ez nem szemelyeskedes, itt en is egy nick vagyok, nem egy no.

    előzmény:
    inves99 (813)
    2011-02-18  12:20
  8. 2011. február 18. 12:28819.

    Te tényleg nem érted??? Egy gyerek élete nem játék-nem egy ember akarata, hanem két ember közös döntése alapján kezdi el a kis életét, és egy egész életre való felelőség. Felelőség, hogy boldog legyen, hogy kiegyensúlyozott felnőtté váljon, és normális életet tudjon élni. Ez a felelőség.

     

    És nem az, hogy valaki egoista módón igy próbáljon egy pasit megszerezni, és kiugrasztani.Majd amikor nem áll kötélnek az ipse-verni a tam-tamot, hogy milyen szemét, a feleség egy dög stb....

    előzmény:
    judyxg (811)
    2011-02-18  12:19
  9. 2011. február 18. 12:25818.

    Lattad a Madagaszkart? Mindenkeppen Mokus :)

    Egy pillanatra elfelejtettem, hogy a 3 napos bolygon mindenki jobban beszel hollandul az ott eloknel. Azert ha megtalalom a masik cikket, azt is elkuldom forditasra.

     

    előzmény:
    inves99 (786)
    2011-02-18  11:56
  10. 2011. február 18. 12:24817.
    Nem az a gondod, (még ha ezt a szót nem is használtad) hogy a nők más gyerekét neveltetik fel a férjükkel? Vagy rosszul értettem a nyitó hozzászólást?
    előzmény:
    inves99 (815)
    2011-02-18  12:21
  11. 2011. február 18. 12:23816.
    Várható volt, hogy nem teszed te be.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (814)
    2011-02-18  12:20
  12. 2011. február 18. 12:21815.
    Milyen gondról írtam én? Nem írtam ilyet.
    előzmény:
    m-o-n (810)
    2011-02-18  12:19
  13. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. február 18. 12:20814.
    Tedd be nyugodtan ha akarod. Miert ujat mondtam vele?
    előzmény:
    inves99 (795)
    2011-02-18  12:05
  14. 2011. február 18. 12:20813.

    Segítségért fordulj ahhoz a férfihoz, aki elfogad tőled cserébe ezért valamit.

     

    Nekem ez nem dolgom. 

    előzmény:
    judyxg (807)
    2011-02-18  12:16
  15. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. február 18. 12:19812.
    Hat igy mar vilagos. Akkor hadd tervezgessen csak kedvere, nagy kart nem csinal vele. Olyan mint a langyos viz. Nem art de nem is hasznal, hagyjuk tevekenykedni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (796)
    2011-02-18  12:06
  16. 2011. február 18. 12:19811.

    Ha apa felrekufircol eveken keresztul, az nem becsapas vagy nem erdekbol? (Ertem en, hogy mi a problemad a dologgal, csak nem egeszen latom fairnek a felvetest.)

     Kulonben is, tisztesseges ferfi mosolyogva belemenne - ugysincs felnivaloja, nem?

    előzmény:
    212121 (793)
    2011-02-18  12:03
  17. 2011. február 18. 12:19810.

    Nem tudod mit írtál? :)

    Szóval az a helyzet, hogy ilyen apasági hókuszpókuszoknak a mai családjogi törvényekben csak házasságon kívül van terük, és ott pedig ha nem ismered el sajátodnak a gyereket, akkor meg is csinálják a vizsgálatot.

    Házasságban és a felbontását követő 300 napig a férjet ismerik el apaként (sok élettárs gondban is van emiatt, hogy a volt férjről kell lekaparni a gyereket), szóval itt meg csak a felbontás után vonhatod kétségbe az apaságodat. De akkor törvényileg meg is csinálják a vizsgálatot. Szóval nem tudom, hol itt a gond?

    előzmény:
    inves99 (803)
    2011-02-18  12:13
  18. 2011. február 18. 12:18809.

    Mindig viccesnek tartottam, amikor egy nő, akik nőként soha meg nem szólítottam, elutasít mint férfit.

     

    Bár szerintem nem érted most, mit írtam ide.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (804)
    2011-02-18  12:13
  19. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. február 18. 12:18808.
    Na jó, megkíméllek a továbbiaktól, mert NEKEM dolgom van.
    előzmény:
    inves99 (802)
    2011-02-18  12:11
  20. 2011. február 18. 12:16807.

    Ez jo :)

    Igen, en is mar jol szorakozom :) Kar, pedig ha nem lenne ilyen (sertett vagy nem tudom mi a baja, nagybatyam azt mondana, biztos nagyon kicsi a szerszama, igy nincs szerencseje a nokkel - akinek nem inge, ne vegye magara), egesz erdekes felvetesei vannak (es ezt egesz komolyan mondom! En orultem ennek a topiknak, par ertelmes hozzaszolo megvilagitott par dolgot, amit - tapasztalat hijan - nem ugy lattam elotte, mint most :) 

    Sajnalom azt is, hogy a kerdeseimre nem valaszol, tenyleg erdekel mi gyujtott fenyt az igavono eleteben meg hogy mi az osszefugges az emancipacio meg a szavazas kozott...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (790)
    2011-02-18  12:00
  21. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. február 18. 12:15806.

    Elegge keptelen hasonlataid vannak, de ez ram kulonosebben nincs hatassal. 

    En maskent latom ezt a kerdest es ennyi.

     

    Egy olyan ferfinek nem adnek modot a gyerek kozelsegehez aki ketelkedett benne hogy ove a gyerek. Ilyen egyszeru aztan ezt lehet forgatni barmerre en akkor is igy tennek es nem fakadnek sirva hogy ezt X vagy Y nem latja helyesnek.

     

    Ha a gyerek kapcsolatot akarna keresni az apjaval nem akadalyoznam meg. Viszont nagy valoszinuseggel minden erofeszites nelkul el tudnam erni hogy ne erdekelje. Megpedig azert mert a ferfi nem erdemli meg es a gyereknek sincs szuksege ilyen emberre.

     

    Igen  , felhasznalnam a befolyasomat (nem eroszakkal! ezt hangsulyom) arra hogy a gyerek magatol dontson ugy ahogy en is helyesnek latom.

     

    Az elet olyan hogy nem kell eroszakosnak lenni foleg nem a gyerekeddel ha celt akarsz erni dolgokban, csak megfeleloen kell talalni dolgokat.

     

    bar ez az elet mas teruletein is igy mukodik szerintem. 

    előzmény:
    pager (789)
    2011-02-18  11:58
  22. 2011. február 18. 12:15805.
    Hát azt rögtön sejtettem, hogy én voltam az oka. Szegény volt férjem. Gondolom te is azt kaptad, amit megérdemeltél.
    előzmény:
    212121 (801)
    2011-02-18  12:11
  23. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. február 18. 12:13804.
    Egyáltalán nem ismertél meg, de már ez is sok, hiszen nem is lenne muszáj itt lenned. Valószínűleg 100 méterre kerülnénk egymást legalább (pedig két fal között ritkán van ennyi hely).
    előzmény:
    inves99 (792)
    2011-02-18  12:02
  24. 2011. február 18. 12:13803.
    Mivelnem volt lécci, lécci, ezért most nem oldja meg a férfi a problémát helyetted. Keresd meg.
    előzmény:
    m-o-n (800)
    2011-02-18  12:10
  25. 2011. február 18. 12:11802.
    Ne izzadj már ennyire, vacakul csinálod. Ezt is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (796)
    2011-02-18  12:06

Címlap

top