Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Háromnál több gyerek?
Kedves fórumozók!
Tegnap ültem a villamoson, és egy ötvenes tanárnő állt előttem, aki régi diákjával találkozott éppen. A tanítvány egy régi osztálytársról azt mesélte, hogy az érettségi ótaeltelt nyolc évben négy(!) gyereket szült. Ezen aztán elszörnyülködtek rendesen.
Elgondolkodtatott a dolog, és szeretnék írni róla. Hogyan gondolkodtok Ti arról, ha valaki háromnál több gyereket hoz a világra manapság?
Köszönöm, ha írtok nekem: Koronczay Lilla
Hihihi.
Én is kiszállok, mert már rég a semmiről vitázunk, másrészt te úgy hazudsz, mint a vízfolyás.
Ritkán látni ilyet, mit mondjak.
"sokadszor kérlek másolj ide olyat amiben megbántom az egykéket vagy az egy gyermeket szülő anyákat...
Utoljára bár sokadszorra elmondom, másold ide azt a szöveget amiben ezt tettem...olyan ügyesen másolgatsz egy egy szavakat, ezt miért nem teszed? pedig az igazán igazolhatná az állításodat."
egy-egy szót? bekezdéseket másoltam be az előbb
én: "anyanyúlnak neveznek"
te: "és örülök, hogy végre bevallottad te saját magad, hogy miket írtatok..."
nevezNEK, többes szám harmadik személy
én sosem írtam ilyet
"húzzon a picsába az, aki tetű..."
no comment
Örülök, hogy jobban vagy! Valamelyik nap, vérnyomás problémádról írtál...
Te is vicces vagy! Ezek szerint akkor jók vagyunk nagyon, mert jól megnevetettjük egymást...
Akkor mi itt a bibi...nevessünk jókat...
Nagyon sajnállak!
Újfent nem tudtál újat mondani és már sokadszor jössz elő még mindig ugyanazzal....miért akarod rám húzni, hogy bántani akarok bárkit is...sokadszor kérlek másolj ide olyat amiben megbántom az egykéket vagy az egy gyermeket szülő anyákat...
Utoljára bár sokadszorra elmondom, másold ide azt a szöveget amiben ezt tettem...olyan ügyesen másolgatsz egy egy szavakat, ezt miért nem teszed? pedig az igazán igazolhatná az állításodat.
Nos a beszélgetésbe akkor kapcsolódtam bele, amikor Te és Elsi úgy vélekedtetek, hogy aki több gyermeket szöl az szülőgép, ill. jó popó toló...
Arra kértelek benneteket, ne bántsátok az anyákat az Anyát tisztelni kell!
Nem magamra vettem, te helyes ügyes lyóravaló ember, hanem az Anyák védelmében kértelek, viselkedjetek!
Tehát mellé fogtál ismételten!
"Csak amiatt, amikor téged zavar hogy szülőgépnek, ügyes popótolónak, segélyért kuncsorgó anyanyúlnak neveznek - a gyerekeidet meg elhanyagolt, koszos nélkülöző szerencsétleneknek.
Itt tiltakoztál korábban ezek ellen, akkor ez is mind igaz rád? Különben nem is zavarna, ugye?"
Hálisten nem zavar, mert nem így van...és örülök, hogy végre bevallottad te saját magad, hogy miket írtatok...
Kedves fórumozók, akik itt akár egymásnak, vagy egymás ellen feszültök...látjátok, hogy hol kezdődött, vissza sem kell olvasnotok az elejére...legyen valaki 1-2-3 vagy több gyermekes...komolyan úgy gondoljátok, hogy ezt így szabad, hogy ezt így lehet...bemásoltam, kiemeltem, amit eme kedves hölgy leírt..ez az helyes ügyes lyóravaló ember....
Na innen indult a parázs vita!
Mindegy, hogy gyermektelen, vagy akárhány gyermeke van, akiben egy csöppnyi jó érzés van és ember...az ezt elutasítja!
Még annyi végezetül, hogy a nagycsaládosok nem szapulták a kis családosokat...csak beszélgetés volt, hogy mi a különbség a kettő között...mert ugye az van.... miért ne lenne...de senki nem mondta még akkor, hogy rosszabb....beszélgetés amit egyesek itt kiforgattak...majd a fent kiemelttel vagdalkoztak, aztán it-ott ezektől a helyes ügyes lyóravaló emberektől, néhányaknak elpattant a húr és talán, nem helyesen...és biztos vagyok benne, hogy már bánják is...
Csak ne veszekedjünk a semmin...és már a támogatásig is eljutottatok, valóban 5000 Ft-okon kéne veszekedni? Sokkal több az aki a gyermekét egyedül neveli, mindegy 1 vagy 2 gyermeket azok is ugyanúgy felveszik a támogatásokat...a támogatások sem nagycsalád függők....könyörgöm...ebbe akartok bele menni? Akkor kezdhetnénk oda is vissza menni, hogy az egykét nevelő anyukák miért nem tudták megtartani a férjeiket, hogy ne kelljen segélyért és támogatásért kuncsorogni....vannak, nagy és kis családok akik segélyért támogatásért állnak sorba és vannak mindkettőben akik nem...
De itt nem is erről volt szó...mindegy...ilyen alapon a gyermekteleneket hozom ki győztesnek, mert ők biztosan nem kuncsorog sehol gyermeknevelési támogatásért....
Viszont ha magánügy, hogy valaki nem szeretne gyermeket...ami igaz...akkor az is az hogy valaki igen és hányat...
Az utánpótlás pedig szükséges...még akkor is ha ön gondoskodok, mert ha nem lesz aki dolgozzon,nem lesz bankunk sem ahol szaporíthatom a pénzem...szal azé ez szar duma, hogy nem kell az utánpótlás...! Bocs, de ez komolyan az!
Ha javasolhatom, kezdjük újra a beszélgetést, vitát...mert azt érdemes...nyugodjon meg mindenki és húzzon a picsába az, aki "tetű"...
Ugyan...ne nevettesd ki magad. Ameddig a bolygó lakosság túlvan a 7 milliárdon, addig épeszű ember nem gondol arra, hogy majd nem lesz, akit megfizessen ápolónőként. Ez abszurd.
Sapiro: valóban nem illik ide, ezért csak érintőlegesen említettem én is.
Nehéz az öngondoskodás, ám az egyetlen reálisan járható út, ezek már nem azok az idők, mint régen s ez nem is baj.
Én kiszálltam ebből a topicból, több már nincs benne, ismételgetni fölösleges. Ha valakinek élete egyetlen sikerélménye az, hogy leírhatja ide még hússzor, hogy ő jobb, mert több vagy kevesebb gyereket szült, mint a szomszédasszonya vagy egy idegen egy fórumon, hát legyen az az ő sekélyes életének kis sikerélménye, én nem tagadnám meg tőle. Ha már csak ennyi jutott...
Azért felesleges itt erről beszélni, mert senki nem a társadalom érdekében szül, hanem önző okokból kifolyólag.
Könnyű olyan nőknek ezzel dobálózni, akik mindig is nagy családra vágytak, ergo mentek a saját álmaik után, ami egybevág a társadalom érdekeivel, de jó lenne megérteni, hogy annak, aki nem vágyik gyerekre, vagy csak egyre, azt nem jogos ostorozni. Pl. nekem akkora büntetés lenne egy gyerek, mint ha annak aki vágyik rá, nem lehetne.
Sokkal több tolerancia kellene mindenki részéről mások felé.
És jó lenne nem mindig a társadalom érdekei szöveggel jönni, mert az embernek elsősorban a saját boldogságával kellene törődnie. (Tényleg vicces, hogy a sok gyerekre vágyók is így tesznek, mégis önzőzik a másik tábort)
Csak azt felejtetted el hogy hiába gondoskodol önmagadról ha nem lesz aki megtermelje az élethez a javakat és vagy ápoljon, etessen, gyógyitson, megtermelje eladja az árut, egyáltalán aki biztositsa a pénzedért azt amit elvársz.
Ugy gondolom hogy ha megöregszel elvárod majd hogy a fiatal segitsen neked,mert meg tudod fizetni????
Ha lesz kinek.
És ezért gondolom hogy nem magánügy a gyermek vállalása.
Hiszen nem hiába az elcsépelt szlogen::A gyermekünkben a jövő.
Mélységesen kiakadok, amikor azzal jön valaki önigazolásképpen, hogy ő bezzeg Valaki, MERT 0-1-2-3-4-5 gyereke van esetleg emiatt igaza van ebben s abban vagy mert a gyerek a majdani közjó alapja stb.
Tudomásul kellene venni, hogy a család magánügy, a nyugdíj öngondoskodás kérdése, a szülés pedig hormonokat termel és nem agysejteket. Okosabb nem azáltal lesz az ember.
Nem kell önigazolást keresni: akinek rendben van az élete, az nem próbál haverokat toborozni egy fórumon ahhoz, hogy az is ugyanazt hajtogassa, mint ő és ettől majd hű, de igazuk lesz.
Mindenki úgy él, ahogyan neki jó.
Kimaradt: a gyerekek születése gyessel, gyeddel, tgyással, 3 év otthonléttel, bölcsödével, óvodával, iskolákkal és adókedvezményekkel van támogatva. Ennyit ad a köz ehhez és ez bőven sok.
Magánügy, a legszigorúbban. S a mai generációk már képesek belátni az öngondoskodás fontosságát, s előre gondoskodni nyugdíjas éveikről.
Igazad van, valóban annyit szüljön mindenki amennyit fel tud nevelni, de abban nincs igazad hogy magának szüli, nem Ők a jövö nemzedék akik majd a mi nyugdijas éveinket biztositják, és ha kevesen lesznek, nem lesznek akik abiztonságos öregkort garantálják nekünk.
És az aki ugy gondolja hogy az állam mennyit adjon még?,nem gondolja hogy neki ki fog adni majd ha megöregszik és nem tud dolgozni, akkor jogosan várja el hogy Őt is eltartsa a fiatal generáció holott nem vállalt egyetlen gyereket sem.
Mert lányok a fiatalság és az egészség mulando és igenis kell a gyermek akik utánnunk jőnnek és dolgoznak hogy békés öregkorunk legyen.
És a gyermekválalás nem magánügy, hanem igenis közügy.
Látom Yudi,nem csak engem akasztottál ki a nimfomán topicban,hanem az itt lévőeket is.
Ne nézd le a fórumon lévő embereket,nagyon gyorsan helyre fognak tenni.
Nem szabad a többieket butusozni,butázni,unintelligensnek titulálni,.csak azért mert más a véleményük.
Mellesleg,ha Neked a 2 vagy 4 gyerek között csak annyi a különbség,hogy mennyi terítéket raksz az asztalra,akkor a Te stílusoddal élve:Ásd el magad!Ahány gyermek,annyiféleképpen kell velük foglalkozni,még két egykorúnak is más a személyisége.
És nem minden nőnél jön el az a pillanat,hogy gyereket akar.Sőt,van aki nem akar kölköket.Botránkozz meg rajta,és most szidhatsz.Leszarom.
Nagyanyáinkat senki nem kérdezte meg,hogyan szeretnének élni.
Egyébként meg,Nyugger,ha úgy szeretnél élni ,mint nagyanyáink,akkor ne netezz
"Azért kíváncsi lennék,hogy a topikindítóban szereplő 26 éves 4gyerekes nő mennyi munkaviszonnyal rendelkezik?:)"
Most úgy van, hogy ha pl kétévenként szülte a gyermekeit, akkor a kicsi 8 éves korában (mert feltételezem nem megy vissza dolgozni) minimum 14 éve lesz a nyugdíjhoz. A jövő évi új törvény szerint (de valószínű, hogy ez csak a 40 éves munkaviszonyos nyugdjhoz tartozik) max 8 év számít be.
Olvasgatva ezt a topikot, elszomorodom, hogy ANYÁK úgy veszekszenek itt,mint a piaci kofák.
Vajon ők hogy tanítják szeretetre és elfogadásra meg egyéb szép dologra a csemetéket?
Szomorú.
Készülődjön inkább mindenki a karácsonyra, hogy minden gyereknek és családnak szép legyen az ünnep!
Egy pszichiáter sokat tanulhatott volna az előadásodból.
"ugy beszelsz velem, mint egy taknyos hulyevel.
nézd ilyet ember akkor mond amikor hülyének érzi magát"
Nem, ez nem így van
"De mond csak? Ha nem vagy hülye akkor miért zavar, ha annak néznek?"
Csak amiatt, amikor téged zavar hogy szülőgépnek, ügyes popótolónak, segélyért kuncsorgó anyanyúlnak neveznek - a gyerekeidet meg elhanyagolt, koszos nélkülöző szerencsétleneknek.
Itt tiltakoztál korábban ezek ellen, akkor ez is mind igaz rád? Különben nem is zavarna, ugye?
Még egyszer utoljára:
1. a nagycsaládosok belekötöttek az egykékbe, hogy ezt nem tanulják meg, meg ebben van hátrányuk, stb.
2. mi erre azt mondtuk, hogy ez így van es ezt nem mondhatjátok
ENNYI volt a vita.
Tegnap arról kezdted nyomni a szöveget, hogy nem is állítottatok ilyet soha, de amikor belinkeltem, amit írtál, akkor most azt mondod, hogy de, és igenis fenntartod, hogy az egykék ez meg az.
Egyfolytában nyomod a sértő szöveget, össze-vissza káromkodva,
"tudom csak azé, mert ti magatok viaskodtok magatokban ezzel a kérdéssel, hogy legalább még egy gyerek kellene....de betegesen, rajtunk keresztül akartok magatoknak önigazolást szerezni, önzéseteket palástolni...vagy a tököm tudja mit akartok, de magatokkal van a legnagyobb bajotok...
De vissza a gyerkekhez....igen is az egykéknek az előnyük a hátrányuk..."
bla-bla-bla-bla-bla :-))))
Ha nem lenne a fórum nyilvános, már rég nem beszélnék veled, de minden hozzászólásoddal magadat nevetteted ki és ez már szórakoztató. :-)))
Persze, bírták, ha élni akartak meg enni...
Bírták régebben áram nélkül is, háborúban is, munkatáborban is meg a földeken robotolva is. Ha neked imponál mindez, az a te bajod, az én életem teszem azt nem olyan sekélyes, hogy a mindenáron való kibírás legyen az, amiben önmagamnak tetszeleghetek.
Nekem nincs szükségem erre, láthatólag neked van.
Természetesen nem fogadom el. Én nem akarok gyereket, és kikérem magamnak, hogy emiatt egyes begyepesedett, gonosz, keserű, szűklátókörű vénasszonyok egyenesen betegnek tituláljanak.
Képzeld, engem teljesen hidegen hagy, hogy te, vagy más gyerekkel, (1-el, 6-al, tök mindegy mennyivel) érzi kereknek az életét, és nem illetem mindenféle jelzőkkel. Az ő élete. Ritka undorító egy nőszemély vagy!
e ők azt soha nem tudják meg, hogy milyen a többi...nem ismerik, nem ismerhetik, nem tapasztalják...és amit nem ismerünk attól sokszor félni szoktunk és amitől félünk, azt előbb utóbb utálni fogjuk...
Igen,mi vagyunk az untermenschek,Ti meg a felsőbbrendű lények.
Dédanyáink bírták--ra: amelyik nem halt bele a szülsébe,mert még a 20 század elején is nagy volt az anyai halálozás,na meg a csecsemőhalandóság is,20-as évek elején listamásodiok voltunk Európában ebben a tekintetben ,19,5%.
Az egykének rövidtávon is csak látszólag jobb...persze vannak kivételek itt is...de nem jellemző...
Nézd amikor meghalnak a szülei...egyedül marad...a gyökereit illetően biztosan...persze lehet addigra saját családja ami értékesebb számára mindennél...de az nem ugyanaz...ha tetszik, ha nem.
Még szerencse,hogy nem általánosítasz:()))Századjára írod le,hogy milyen szerencsétlenek vagyunk.
De tudod,sajnos barátnőm egy rokona a Vajdaásgban él,három fia volt és mindhárom meghalt a háborúban,anyám volt munaktársának az anyja meg a mai napig él,közel 90 évesen,de mindkét gyerekét elvesztette,mielőtt azok betöltötték volna a z 50-et.Ha meghalnának a szüleim:van párom,gyerekem,sok-sok barátom.
Az sem törvéynszerű,hogy felnőve a tesók segítik egymást,sajnos tudok olyat,hogy az egyiknek jobban meg és akkor már lenézi a másikat.
Mussolininek,Hitlernek,Sztálinnak is töb btesója volt,még szerencse,hogy nem voltak egykék!!!!!!!!!!!
Ugye a "lyóravaló" szót csak viccből..?:)))
Én meg azt hallottam,hogy az egykék,meg az elsőszülöttek viszik sokra:)))
az egyke, nem kap testvéri szeretet, ezért nem ismeri a testvéri toleranciát sem
Ha nem ismerném az önző,harácsoló nagybátyámat,akkor el is hinném,két tesója volt,de apám szerint is már gyerekkorában hiányzott belőle a tolerancia.