Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hamburgeradó
"Aki elvesztegeti egészségét, annak többel kell hozzájárulnia az egészségügyi rendszer fenntartásához – szögezte le hétfői napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök. Azóta már meg is erősítették, hogy bevezetheti a kormány a hamburgeradóként emlegetett törvényt.
A kormány elképzelései szerint az egészségtelen vagy annak tartott ételekre pluszadót vetnének ki, a különbevételek pedig az egészségügybe folynának be. Az alapötlet ugyanis az, hogy aki tudatosan, hosszú távon rongálja az egészségét, valamilyen módon járuljon hozzá az egészségügyi ellátás többletkiadásaihoz. Az eddig információk szerint az új különadót többek között a színezett italokra, kávéra, édességre, illetve egyes gyorséttermi ételekre vethetnék ki."
Felmerült bennem néhány kérdés.
1. Eleve az elnevezés: hamburgeradó. Miért pont az? Miért nem mondjuk lángos-adó? Ugyanolyan egészségtelen...ha nem még jobban.
Egyáltalán, mit takar az egészségtelen, vagy annak tartott étel (ital) ? Ki tarthatja annak? Gondolom, akkor eztán a finomított cukor, a fehér liszt, a zsír, kolbászok, szalámik, a virsli, a szalonna, a tepertő, a belsőségek, a párizsi, a fehér kenyér, a kifli stb. is feketelistára kerül többek között... vagy nem? Ha nem, akkor miért nem? Mert valaki ezeket egészségesnek tartja? Szívesen ennék én is gyakrabban Cézár salátát egy gyorsétteremben, és öblíteném le 100 %-os narancslével, mint vennék már a jó ég se tudja mit tartalmazó, de húst sose látott párizsit meg zsömlét...
2. Hogy értik azt, hogy "...aki tudatosan hosszútávon rongálja az egészségét" ??
Ez maximum a cigarettára vonatkozhat....Honnan tudják majd az illetékesek, hogy én hányszor veszek egy évben pacalt, tokaszalonnát, kólát vagy hamburgert? És ha csak egyszer-egyszer? Már az is tudatos egészségrongálásnak (hosszútávúnak) fog számítani?
3. Miért nem csökkentik inkább az egészséges élelmiszerek árát, ezzel is sarkallva a népet a tudatos, egészéges táplálkozásra? Szívesen ennék én csak saját sütésű teljes kiőrlésű tönkölybúzából kenyeret, ennék folyton feketeretket, jégsalátát meg póréhagymát, almát, grape-fruitot és kivit, meg sovány csirkehúst és halat, nádcukrot, mézet a kristálycukor helyett (és még sorolhatnám) , ha a rendszeres vásárlásuk nem lenne számomra lehetetlen...
A dohányáru, a szeszes ital talán valóban más lapra tartozik, de a kávé...?? Miért lenne káros? Egyre több helyen olvasni, hogy a mértékkel történő fogyasztása nemhogy nem káros, hanem egészséges...
Mi a véleményetek?
Pontosan ugyanezek a kérdések merültek fel bennem.
Van egy széles réteg az országban, amelynek tagjai azért élnek egészségtelen ételeken, mert csak azt tudják megfizetni.
Tudniillik ami laktató és olcsó, az egészségtelen.
Erre az szokott lenni a válasz, hogy "de két paradicsom nem drágább, mint egy margarinos-parizeres kenyér" - na ja, csak épp egy kétkezi munkásnak energia is kell, amihez nem elég két szem friss paradicsom pár salátalevéllel.
Nem használhatsz kesztyűt?
Pestis?
A topikindítóra: a többség akarta ezt. Én már a választás előtt megmondtam, hogy röhögni fogok a választók siránkozásain. Hát, meg is teszem. Mindet csak asaját zhsebük megtömése érdekli.
Viccesnek és feleslegesnek tartom az egészet. Itt egyáltalán nem az a lényeg, hogy mi egészségesebben táplálkozzunk, hanem az állami bevétel. Mégis ki fogja eldönteni, hogy mi számít egészségtelennek? Mert manapság már szinte semmi sem egészséges.
Hallottam, hogy pl. a csoki is idetartozik majd és az édességek. Nem vagyok nagy csokizabáló de miért fizessek többet, mikor oly ritkán eszek ilyeneket?
Mindenkinek a maga döntése hogyan bánik önmagával, mennyire óvja egészségét. Aki ilyeneket akar valószínüleg ezután is megveszi majd.
Arról nem is beszélve, hogy azt nem tartja fontosnak az állam, hogy inkább elérhető, megfizethető áron juthassunk hozzá egészséges élelmiszerekhez?
Egy vicc az egész....
egyébként az elgondolással egyetértek, hogy aki károsan él az járuljon jobban hozzá a gyógyitásához.
de egyébként a hamburgeradó csak egy összefoglalónév, 3 részből áll a tervezet.
van a kaja része, vana kkor olyan rész is, hogy ha vki a felelőtlen magatartásból adódóan szenved balesetet (pl. ittasan vezet) akkor csak az életmentés legyen ingyenes neki, a többit, pl rehabilitációt, esetleges protéziseket saját zsebből kelljen fizetnie, vagy éppen külön biztositást kellene kötnie magára ha ilyen előfordulna vele.
valamint a 3. része a tervezetnek, hogy az extrémsportolók is külön járuiljanak hozzá a gyógyitásukhoz, külön biztositással...
a hamburgeradó név meg kb másfél évvel ezelőtt került a köztudatba, ugyanis akkor a gyorséttermi kajákat akarták csak megadóztatni és igy lett hamburgeradó.
Paleográfus vagyok. Régi kéziratokkal foglalkozom, és nekem kézbe is kell vennem őket. Kétszer volt aspergillusos tüdőgyulám, egyszer pestisem. Pár hónapja olyan papírokat kellett olvasnom, amiken 300 éves(!) sár volt. Úgyhogy egy asztmát már sikerült beszereznem, az állandóan belélegzett portól és cellulóz-portól.
műfordító
Bocsi Korónisz, ma gyakran összefutottunk, és ez az utolsó információm:)
a véleményem az,hogy egységenként 10 forintos különadó semmire nem lesz jó.
mert olyan mindegy,hogy egy zacskó chips 230 vagy 240 forintba kerül.nem?
újabb bevétel az államnak,ennyi az egész.
egyébként azt a legnehezebb meghatározni,hogy mik tartoznak a káros élelmiszerek közé
Teljesen kész vagyok ettől az egésztől: hamburgeradó, Manyup, cukor, liszt, benzin... minden, minden.
S még mutatják a csecsemőt, hogy neki is 2 milliárd forintos adóssága van!!!
Fel tudnék robbanni!!!
A francokat van!! Nem mi herdáltuk el!! Mi csak éltünk, s fizettük a kis hitelünket, ami ugye közel nincs 2 millirádhoz, s most fizetjük a nagy hitelünket!!!
Ha lenne, akkor teli lenne!!!!
Én azt nem értem, hogy miért lenne egészségtelen a hamburger?
Ha minden nap csak azt enném, mint az amerikai, meg a britt gyerekek többsége, akkor megérteném. Én is eszem hamburger, havonta 3-4 alkalommal, és ideális a súlyom.
Azzal viszont egyet értek, hogy a cukros üdítőitalokat adóztassuk meg, mert a többsége tényleg egészségtelen (cola és társai).
Ma olvastam, hogy zacskónként, üdítőitalonként +10 Ft költséget jelentene ez az "adó". Szerintem ennyit az éves áramelés is bőven tartalmaz. Ez megint néphülyítés, és hisztérikakeltés. Viktor atyánk már nem tud mit kitalálni. Lennének javaslataim, hogy inkább mivel foglalkozzon....