Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
mai 30-as vagyok.
párom is.
Igen, megszívtuk a szüleink általi "szabadságot"- mármint ők rengeteget dolgoztak, aztán fáradtak voltak, mi pedig kulcsos gyerekek voltunk a lakótelep közepén-nagyvárosban.
Órákon át csellengtünk, a szüneteket a játszótereken töltöttük, ám én pont ebből okulva nem fogom ezt tenni a gyerekeimmel.
Túlfélteni is felesleges viszont.
Szal, én akkor kivétel vagyok?
Nem várok el túlzott önállóságot a gyerekeimtől- de nem is vagyok paraanyu.
Én állatira önállóra neveltem őket.
Engem már 6 évesen egyedül hagytak a lakásban. A szomszédnéni jött át mindig rámnézni, hogy rendben vagyok-e.
9 éves koromtól pedig teljesen kulcsos gyerek voltam. Egyedül mentem iskolába és onnan haza.
Mivel nekem 3 gyerekem van, ezért én késöbb vágtam ebbe bele, mert mindig ott volt egy kicsi, aki sokkal kisebb mint az egyedül hagyható kor, és 6 évesre nem biztam volna kisbabát. De 9 évesre sem 3 évest. De pl a 9 évest már otthon hagytam, ha csak az oviba szaladtam el, vagy boltba.
Aztán pl egyedül maradhattak estére ha színházba mentünk, vagy kettesben vacsorázni kb akkor amikor a legnagyobb 14-15 éves volt... a kicsi 9.
Legutobb pedig 3 napig voltak egyedül. Már 20 éves a fiam, 17 és 14 évesek a lányok... Itt volt nekik a lakás.. elmehettek volna bárhova bulizni, vagy megtehettek volna bármit. Pénteken meglátogatták az egyik nagyszülőket, aztán elmentek a mekibe. másnap itthon tanultak este moziba mentek. Főztek maguknak ebédet és vacsorát. Vasárnap pedig az én szüleimhez mentek ki.
A fiam amugy az év nagy részében egyedül van, mert pesten tanul.
Az én szivem pedig nem nyugodt és nem lesz az soha.
én is felhivom anyukámat, ha valahova megyünk, és onnan hazaérünk. ők is engem..
a fiamnak is mondtam. bármennyire is távol van..szóljon ha valahova megy.. és, hogy kb mikor ér haza. aztán látom a skypeon és beszélünk ha ráér.
De ez nem azt jelenti, hogy anyámasszony katonája lesz abból a gyerekből akiért aggódnak és törödnek vele.
Viszont észrevetted, hogy érdemi ellenérveket továbbra se nagyon kaptunk? :) Azt hiszem, mi felsoroltunk egy párat:
- a szülőnek kötelessége óvni a gyerekét
- ha a gyerek hirtelen beteg lesz, negyven fokos láza lesz, rohama bármi, telefonálni se biztos, hogy tud
- elektromos, háztartási baleset, tűz történhet, aminél egy felnőtt higgadtságára és gyorsaságára van szükség, hogy ne égjen le a ház, ha a gyerek még ki is tud szaladni (de ha nem?)
- attól még, hogy az enyém, nem tehetek vele, amit akarok, egy tulipánt se öntözhetek túl, csak mert az enyém, vagyis túlöntözhetem, de kipusztul
-engem vonnak érte felelősségre (joggal), ha a távollétemben bármi éri
- nem ellenérv az "engem is így neveltek", mert nem haltam ugyan bele, de pl. pánikbeteg lettem, szorongok egyedül stb.
- nem ettől lesz egy gyerek önálló vagy önállótlan személyiség, hanem a tartós túlféltéstől vagy tartós elhanyagolástól, esetleg hozott alapszemélyiség miatt
Na most már várok legalább ennyi érvet a másik oldalon, és ígérem, elgondolkodom, nem vagyok-e szélsőséges. :)
Íme egy ékes példája a vitatémának:
http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk /363567
Persze, enny idősen még nem tudja élesen elkülöníteni, miért is szeretik őt! De miután már most is figyelsz erre, remélhetőleg tinikorban sem lesz gond. Persze akkor meg ott lesz maga a tinikor, ami magában eléggé zűrös, de ha addigra kialakul nála a megfelelő értékrend, könnyebben átvészelitek!
Nem elsi, rosszul tudod. Azok a 12 évesek szexelnek és isznak, akiket a szüleik magára hagytak.
Azok a gyerekek, akik kellő minőségű és mennyiségű időt kapnak a szüleiktől, nem keresnek maguknak bármilyen társaságot.
A mai harmincasok az a korosztály, akik a legjobban szívták meg a rendszerváltáskor a szüleik nyakába szakadt fenenagy szabadságot. Ez sajnos az ő gyerekeiken is meg fog látszani. kell néhány generáció, amire ez az állatira önállóvá nevelem a gyerekem című marhaság kiütődik a fejekből.
Pontosan! A megfelelő értékrendet kell megtanítani!
Nézd, én elég közkedvelt lány voltam, mindig a társaság közepe, jó beszélőkém volt már akkor is, szerettek. De magasról tettem rá, hogy ki cigizik, és nem érdekelt, hogy "ciki" nem rágyújtani, eszembe sem jutott soha, hogy egyetlen szálat is kipróbáljak. Pedig senki sem tiltotta itthon, csak nem éreztem szükségét, hogy ezzel "menőzzek". Hasonlóképpen az alkohol, nem mondom, hogy soha nem ittam, de részeg soha nem voltam, nem éreztem szükségét. Stb., stb., stb. Mert elég szilárd és erős egyéniségem volt/van ahhoz, hogy tudjam, nem ettől leszek "valaki", sokkal inkább attól, aki vagyok! Ezt igyekszem átadni a gyerekeimnek: ne akarjanak beállni századiknak a sorba, és csak azért, hogy elfogadják őket, sok hülyeséget csinálni! Hanem merjék felvállani az egyéniségüket, az egyediségüket, mert ettől értékesek, különlegesek. Ha ezt megértik és érzik, akkor nem fog eszükbe jutni, hogy azért mert a másik kútba ugrik, ő is utána ugorjon.
Én se tudom elképzelni, hogy aki egy állandó, folyamatos, stabil értékrendet kap otthonról, az a (maximum) kipróbálás szintjénél tovább menne ilyen dolgokban, és rendszeresen inna, drogozna stb.
Az enyém, azt csinálok vele, amit akarok elv meg talán bejön egy tárgynál, de sose élőlénynél. Ezért van annyi rosszul tartott állat (aminek persze szintén más emberek és maga az állat issza meg a levét), és sajnos, ami még rosszabb, ezért van ennyi lelki sérült gyerek, felnőtt. Mert attól, hogy az enyém, nem csinálhatok vele, amit akarok, csak azt, amit az ő személyiségének tiszteletben tartásával is megengedhetek magamnak. És szándékosan vettem ide az állatokat is, pedig nem vagyok egy nagy állatbarát, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek kevesebb bosszúságot okozna, ha élőlények kapcsán elfelejtenénk végre "az enyém, azt teszek vele, amit akarok" hozzáállást.Pl. az én kutyám, odaengedem a kerítéshez, hadd kapjon szívrohamot a hirtelen fejkidugós hangos ugatástól a nyolcvanéves néni, aki békésen arra sétál. Ill. az én kutyám, tehát ne ugasson bele más, hogy felszedem-e a mocskát. Az én gyerekem, ne szóljon bele más, hogy agyba-főbe verem-e, vagy esetleg bemegyek meghúzgálni az osztályfőnöke haját. Nahát. Kihaénnem virtus vagy mifene.
Nyugi elsi, majd ha neked is lesz gyereked, meglátod, sokkal óvatosabban fogod kezelni a kérdést.
Tudod, erre azt mondják, könnyű a pálya széléről okosakat mondani. :-)
S ha történetesen majd lányod lesz, és azt olvasod, hogy valaki csak úgy lenézi a 12 éves kislányokat, mondván, hogy mindegyik szexel már 12 éves korában, te fogod majd a leghangosabban kikérni magadnak.
Csak az a nagy gáz, hogy ebből a tini csak annyit ért, érez, hogy engem nagy ívben leszarnak, és legalább a haverokkal jó... meg bulizni meg berúgni meg szexelni. Mert ettől már mindjárt felnőttnek érezhetem magam, ha már sajnos valódi gyerek nem lehettem...
A gyerek tartozni akar valahová, egy közösségbe, ahol elfogadják, úgy érzi (!!!) szeretik. Sajnos ezek a társaságok ritkán tanítják jóra a fiatalokat, sokkal inkább a "buliba" viszik bele. Ha a szülő nem adja meg az elvárt biztonságot, akkor megkeresi máshol. Ezért is nagyon fontos, hogy a gyerek érezze, bármi is van, a szüleire mindig számíthat, ők mindig ott vannak a háttérben!
Ez a két véglet. Nyilván egy 12 évest már egy időre egyedül lehet hagyni, elég érett hozzá. De ha egy 12 éves iszik, dohányzik, szexel, drogozik, akkor elég nagy probléma lehet a neveléssel...
A nevelés ott kezdődik, hogy megtanítom a gyereknek, mi a jó, mi a rossz, hol vannak a határok, mit miért nem szabad, mit miért nem ajánlott. A gyereket partnernek tekintem, ezért mindent észérvekkel magyarázok meg, hogy megértse, nem hatalmi szóval tiltok, "mert csak". A megfelelő nevelés eredményeként a normális viselkedési szabályok belsővé válnak a gyerek számára, azaz egy dolgot nem azért nem tesz meg a gyerek, mert valaki megtiltotta és fél a büntetéstől, hanem azért mert ő úgy érzi jónak. Persze jóval macerásabb így nevelni, de ez az egyetlen út a nem kívánt viselkedés kivédésére. Nem lehetünk egész életében a nyomában, de tudunk olyan útravalót adni számára, amiből ő tudja mi a helyes és mi nem az, és reménykedünk, hogy elég erős egyéniséggé formáltuk ahhoz, hogy jól döntsön.
Tutira nem lehet menni, de meg kell tenni mindent, hogy így legyen!
Valószínűleg nem ugyanazok a 12 évesek...
Hidd el, tanárként, napi szinten 180 tinivel közvetlenül, kb. ötszázzal közvetve foglalkozva azt látom, hogy sokkal nagyobb szenvedést tud okozni a lelki elhanyagolás, mint a törődő nevelés (ami nem egyenlő a rámászással, gyerek seggének 18 éves korig tartó kitörlésével, érzelmileg-testileg leválni nem hagyásával, mert az már pszichiátriai eset szerintem, és nem az átlagos dolgok között tárgyalandó). Akik tizenöt évesen rendszeresen fekvőrészegre isszák/szívják magukat hétvégente, azok többnyire nem a gondos szülők gyerekei közül kerülnek ki, elhiheted. És mentség persze mindenütt van a szülőktől, ha baj van: elváltam, egyedül nevelek három gyereket, hát hogy követhetném minden lépését (értsd, fogalmam sincs már kb. öt éve, ki a gyerekem és mit csinál), nagyon sokat dolgozunk mindketten stb, stb... Csak az a nagy gáz, hogy ebből a tini csak annyit ért, érez, hogy engem nagy ívben leszarnak, és legalább a haverokkal jó... meg bulizni meg berúgni meg szexelni. Mert ettől már mindjárt felnőttnek érezhetem magam, ha már sajnos valódi gyerek nem lehettem...
Ezért írtam, hogy reggel kell elvégezni a bevásárlást. Mert, ha már reggel eltervezed, hogy mit főzöl, akkor látod, hogy nem lesz elég a tészta... ennyi....
A békésen alvó gyerekről meg csak annyit, hogy én évekig jártam a nagyért oviba fél egyre, mert ha itthon vagyok gyeden akkor nehogy már egyszer-egyszer ott aludhasson, és milliószor keltettem a kisebbiket, mert időre kellett menni... ennyi....
Köszi. Én is egyetértek vele egyébként, hisz így tisztázott a dolog, hogy meddig a pontig a szülő felelőssége, és honnantól az óvónőé. Sőt, nyugtalan is voltam azon a három alkalmon egész nap, mikor nem tudtam egész a csoportszobáig kísérni. Száz százalékig tudtam, hogy be fog menni, hisz imádja is az ovit, de ha nem imádná, akkor is van már kötelességtudata, és tudja, hogy titokban nem tenne olyat, hogy pl. máshova megy, de így az én lelkemnek is jobb, arról nem beszélve, hogy hatéves korig minden gyerek rituáléfüggő, és a kiegyensúlyozott életéhez tartozik az, hogy nagyjából ugyanabban az időben, ugyanúgy történjenek a reggeli dolgok, pl. az oviba érkezés, elköszönés. Szóval értem én pedadógiailag, lelkileg is, el is fogadtam.
Elsi, nem hagyta otthon 25 éve a gyerekét, mert akkor még max. őt hagyták otthon. Egyidős gyerekeink vannak. :)
Egyébként én nem támadni akarom a másik oldalt, de végigolvastam a teljes topikot, és "a hagyjuk bátran magára a kicsit, mert úgy lesz önálló" képviselőitől nem hallottam még más "érvet", mint hogy "engem is így neveltek, mégse haltam bele". Szóval jöhetnétek valami újabbal, meggyőzőbbel is, ha van. Bár kétlem. :)
Más témában sem tudtam ezt elfogadni érvként. Sógornőm azzal jött, mikor látta, hogy saját elhatározásomból és meggyőződésből és tudományos utánajárás után féléves koráig kizárólag anyatejjel etettem a gyerekem (szerncsére volt tejem bőséggel és szerettem is szoptatni), hogy "ő is kéthós kora óta bocitejet is ad a gyerekének, mégis túlélte". Aha, túlélte, csak gyakorlatilag a világon nincs olyan allergén, amire ne lenne allergiás, asztmás, a bőre az uszodavíztől is begyullad stb. Mert ugye mindenből a felnőtt dolgokat kapta már korán, hisz "minket is így neveltek". Egyrészt nem neveltek így, régen is szoptattak az anyák, ameddig csak tudtak, másrészt ha nem is tudtak, akkor se volt még minden ilyen szinten vegyszeres, szennyezett, mint manapság. Szóval az, hogy "velem is így csinálták, mégis élek" számomra nem nevezhető megalapozott érvnek... :)
Egyetértek minden szavaddal!
Az óvodai bekíséréshez... Az óvónőnek onnantól van felelőssége a gyerekeddel kapcsolatban, hogy te (vagy más felnőtt) átadtad neki. Egészen addig a felnőtté a felelősség, bármi is történik. Ezért nem mindegy, hogy magától megy be a gyerek, vagy a szülő adja át. Ha belegondolsz, logikus. Nálunk is ez az elvárás, és én egyetértek vele.
Hányszor olvastunk, hallottunk már olyan véleményeked, hogy micsoda felelőtlen az óvónő, mert amikor a gyerekek az udvaron játszanak, hátat fordít nekik! Pedig ő ott van, elérhető közelségben baj esetére, míg amikor egyedül van a gyerek a lakásban, nincs felnőtt a közelében.
Persze, mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, a saját döntése, a saját felelőssége. Nekem így a jó, a férjem meg még inkább így gondolja, szerintem ez a fontos.
Hogy nem lesz önálló a gyerekem? A kisebbik lányom már 3 évesen egy csomó mindent önállóan csinált, és nem is viselte el, hogy beleszóljak. Azóta (5 éves) ez még inkább így van, saját maga dönt egy csomó dologban, és maga viseli a döntései következményeit. Nyilván olyanok dolgokban van döntési joga, amik nem veszélyeztetik az épségét, életét. Ha olyasmi merül fel, mit miért nem szabad, megmagyarázom, mert az a dolgom, hogy megtanítsak neki mindent. A nagylányom szintén nagyon önálló (a fogyatékossága ellenére), és szintén nem engedi, hogy beleszóljak vagy segítsek olyan dolgokba, amiket meg tud oldani egyedül is. Viszont én vagyok a szülő, ezért én tudom, hol vannak a határok, amiken túl nem engedem, hogy az önállóságuk kiterjedjen, egész egyszerűen mert még nem tudják felmérni a veszélyt, vagy a tettük következményét, illetve nem tudnak higgadtan cselekedni baj esetén. Majd eljön ennek is az ideje, de még nincs itt.
Mindkét gyerekemet úgy neveltem születésüktől fogva, hogy a problémákat meg tudják oldani egyedül is. Ezért ha valami gond van, akkor először mindig önmaguk próbálják megoldani, és csak ha nem megy, akkor jönnek segítségért. Megtanultak küzdeni, tudják hogy vannak dolgok, amik nem sikerülnek elsőre, talán csak tizedikre, de ők nem adják fel, hanem addig csinálják, amíg rá nem jönnek a nyitjára. Önállóságra és küzdeni tudásra nevelem őket, de igyekszem ezt felelősséggel tenni, és nekem ebbe nem fér bele az, hogy ilyen kicsiként egyedül hagyjam őket.
Velünk pl nem ült a játszin egész nap anyuka.Mi kinn rohangáltunk szünetben,ők benn tevékenykedtek,életben maradtunk.
De ezért is merülnek ki az anyák ma egy gyerekben is,holott régen 5 gyereket félkézzel neveltek,mert elvárják tőlük,hogy attól kezdve,hogy szülnek 15 éven keresztül le se kopjanak a gyerekről.
A gyerek nem hülye.
A gyerek kérte, hogy kapcsoljam be neki a műakváriumát. :-D ez egy gagyi elketromos cucc,
Most akkor gagyi vagy minőségi?
Ho lezt,hol azt mondod.
Szerintetek 20-30 éve minden szülő felelőtlen volt?Hisz minden 25-nél idősebbnek vanank hozzám hasonló sztorijai.
Én is mentem egyedül oviba,mások is.
Nem is lettünk 20 éves herék,mint a maiak.
Trivial:na,igen,ma mindneki belepofázik amásik nevelési elveibe.
Ja,az az óvónő,aki megkérte trivit, lehet,hogy maga is otthon hagyta a gyerekét 25 éve:)
Ez olyan,mint amikor a védőnőm mondta,hogy feltétlenül szoptassak majd egy évig,kérdem,ok,ön meddig szoptatott?
2 illetve 3 hónapig.
Ja,aki nem tud gyereket nevelni,az osztja utána a maardék eszét
Na,meg persze van ma egy olyan irányzta,hogy ellenőrizzük,meg paráztassuk a magyar szülőket,meg lengessük feelttük Damoklész kardját,hogy ha rossz szülő vagy,elvesszük a gyereked.
Falanszter -szín.
Érdeklődnék, hogy érdemben hozzászóltál már ehhez a cikkhez, vagy csak kritizálni jöttél?
Neked visszatetsző, nekem meg az amit te csinálsz. Egálban vagyunk.
Köszönöm a kioktatást.
Igen, bízom benne, hogy ha egyedül hagytam volna a gyereket, nem veszi elő magától. De mi erre a garancia???
Biztosan jobban tudod, mi történt, de
1., nagyon igényesek vagyunk arra, hogy elektromos cuccot csak igazán jó minőségűt vegyünk. A biztonság megéri a magasabb árat is.
2., ezt a kütyüt Keszthelyen vettük egy neves játékboltban.
3., Nem azért mert "ócccsó", hanem mert tetszett a gyereknek.
4., Utána láttam ilyent egy ismerősünknél, a gyerekkel elmeséltük nekik, velünk mi történt, ők is kidobták a kütyüt.
5., De ők sem tudták, milyen veszélyt rejt.
Az, hogy okulásul leírtam nektek, velünk mi történt, sajnálom, hogy nem a te érveidet támasztja alá.
De ha eltérő véleményen vagyunk, az nem jelenti azt, hogy ad1: te hülye vagy, ad2: én hülye vagyok.
Tudod miért? Mert kultúráltan is lehet véleményt cserélni.
Próbáld majd ki egyszer!
Manapság már nem is engedik "külső" hatások sem a túlzott önállóságot.
Húgom hároméves múlt, amikor anyám az ovi utcájának sarkán köszönt el tőle, és ő maga tette meg azt a száz métert az oviig, önállóan ment be, öltözött fel és ment be a csoportszobába. (Engem hatéves koromig vittek, sőt, öltözni is sokáig nem tudtam magam, de már tiniként is sokkal önállóbb voltam az élet dolgaiban, és ez a mai napig így is maradt. Nagyon sokáig én intéztem helyette hivatalos dolgokat is.) Most a hatéves gyerekemmel történt meg az, hogy néha csak az ovi bejáratáig kísértem (az úton nem ment egyedül), maga ment fel, öltözött át, ment be a csoportba, mert nekem nagyon sietni kellett. Harmadik ilyen alkalom után, mikor érte mentem délután, megkért az óvónő, hogy bármennyire sietek is, mindegy már, hogy két percet kések vagy hármat, de minden esetben kísérjem be én a csoportszobába, mert tudja ő, hogy érett meg okos meg ő segít a kisebbeknek az öltözésben udvarra menet, mert ő maga elsőnek van kész önállóan, de "csak egyszer ne jöjjön be", és kész a baj. Mondom hova menne a bejárati ajtóból? Jó, ezen nem nyit vitát, vagy kísérem, vagy nem kell odajárni. Elfogadtam, ő is felelős a gyerekért, ő így érzi biztonságban. Azóta mindig bekísérem, igyekszem hamarabb elindulni és kész.
Húgom és én esete pedig azt bizonyítja (szerintem), hogy nem ezen múlik az önállóság, ami megint csak inkább egy hozott és eléggé stabil személyiségjegy az emberben. Attól, hogy valaki kicsit esetlenebb kisgyerek, nem tudja egyedül felhúzni a harisnyáját, még lehet nagyon önálló, felelősségteljes, határozott ember belőle. Köze nincs a kettőnek egymáshoz.
És még mindig fenntartom: a szülőnek kötelességei vannak, és nem, nem úgy neveli valaki a gyerekét, ahogy akarja, hanem hogy biztosítsa annak a tőle telhető legjobb körülményeket, a maximális biztonságot, az iskolába-óvodába járás feltételeit, egészséges ételt, ne dohányozzon a lakásban, ahol a gyerek él stb, stb. Nem csak az számít gyerekbántalmazásnak, ha agyba-főbe verem a gyerekem. Az is, ha elhangyagolom érzelmileg, ha magára hagyom, mikor tudom, utál egyedül lenni, és ha nem biztosítom neki a felügyeletet, ugyanis az egy kiskorú gyereknek kell és jár. Nem végzem el felelősséggel szülői "munkámat", ha mindezeket úgy fogom fel, "az én gyerekem, úgy nevelem, ahogy akarom". Nem. Etikailag nevelhetem úgy, pl. nevelhetem ateistának vagy vallásosnak (később úgyis eldöntheti, hogy változtat ezen), nevelhetem úgy, hogy higgyen a Télapóban, vagy tudja egyévesen már, hogy tőlem kapja a csokit, de egész egyszerűen nem tehetem meg, hogy kisgyerekként magára hagyjam egy lakásban. Pont. Nekem is rengeteget van távol a férjem, nagyszülők se a gondoskodás csúcsai, mégis mindig meg tudom oldani, hogy vagy viszem magammal a gyereket, vagy felügyeletet (megbízhatót!!) biztosítok a számára. MErt ez a kötelességem.
De tegyük fel kicsit másképp az alapkérdést: micsoda vinnyogás, pedagógusszidás lenne itt anyukák körében, ha az lett volna a topiknyitó kérdés, magára hagyhatja-e egy bölcsődei gondozó vagy óvónő a gyereket egy külön csoportszobában???? Szerintem két percen belül előjönne, hogy a gyerek biztos akkor kapna epilepsziás rohamot, lázgörcsöt, spontán égést..., és hogy micsoda felelőtlen, alkalmatlan óvónő az ilyen??? Érdekes, mástól el tudjuk várni az alapvető felelősséget. Magunktól nem???