Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

EXODOR

jessica07
Létrehozva: 2004. Április 29. 23:07
Hali, Mindenkinenek! Egy kerdesem lenne Exodor-ugyben, megpedig: ti az E. mellett mas izzadasgatlot is hasznaltok, vagy nektek eleg az Exodor? Minden "exodoros" velemenynek, tapasztalatnak orulnek!
Koszi szepen!
:-)
  1. 2004. május 17. 23:2526.
    Csajok!
    Annyira untam már, hogy vattára csepegtetek és úgy kenem a hónaljamat, hogy áttöltöttem pumpás üvegbe és úgy fújtam be magam exodorral!
    Bárcsak ne tettem volna ugyanis olyan szinten kipattogott tőle a hónaljam, hogy ezer apró pörsenés lett rajta és úgy viszketett, hogy majd' megbolondultam! Úgy látszik sokat nem szabad. . . eddig pedig nem volt semmi gondom tőle. . . lehet telítődött szervezetem a hatóanyagával vagy mi?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2004. május 6. 19:5025.
    Sziasztok!

    Véletlenül bukkantam az exodoros levelekre egy másik topicban és vettem. . . nagyon bevált. . bár én is reggel kentem fel. . . . de nehogy sza, még folt se. . . csudijó . . . :))
    köszi puszi Mse
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_147763
    Torolt_felhasznalo_147763
    2004. Április 30. 22:4024.
    Én naponta, kétnaponta (3 napból 2x) szoktam, este bekenem, reggel kis hintőpor, és teljesen jó, nem szárad ki, és nem csak szag nincs, de egy verejtékcsepp sem.
    A világosrózsaszín pólómat tavaly nem tudtam hordani, mert ha meleg volt, ha nem, 3-4 óra után volt egy kis folt a ruhában, idővel egyre nagyobb lett. Szaga meg annyi volt, amennyi a stift, de az épp elég, mikor bepálik a ruhával:)))

    Most meg semmi gond, tök száraz a ruha, mintha teljesen friss lenne:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_618319 (23)
     
  4. Torolt_felhasznalo_618319
    Torolt_felhasznalo_618319
    2004. Április 30. 20:1723.
    Én kikísérleteztem a használatát:), nekem így volt a legjobb:fürdés után este vattával felteszem, reggel lemosom nagyjából szivaccsal(az útmutató szerint is le kell mosni) és bekenem hidratáló krémmel a hónaljam, mert nagyon szárít és viszketni fog. Aztán a szokásos deo-t felkenem. Először naponta kell alkalmazni, aztán elég hetente 3szor.
    Nagyon hatásos, én izzadós vagyok, de ettől nem lesz "szagos" és kevesebb folyadékot izzadok.
    előzmény:
    jessica07 (1)
     
  5. Torolt_felhasznalo_618319
    Torolt_felhasznalo_618319
    2004. Április 30. 20:1322.
    Minden AZÚRban kapható, én eddig bármelyikben találtam, de a Sugárban veszem általában.
    előzmény:
    la.perla (14)
     
  6. 2004. Április 30. 19:4321.
    Szia na milyen a hatás?Használt az exodor?
    Én kb 1 hónapja használom, és nagyon jó, előtte soha nem vehettem fel szines cuccokat, stb. de tényleg egész nap hatásos, nem kell mellé más. A bőrt egy kicsit száritja mondjuk én minden nap használom, nem bízom a véletlenre de még igy is megéri.
    előzmény:
    jessica07 (1)
     
  7. 2004. Április 30. 10:3420.
    Ebben az oldschool boltban is van
    http://www. droger. hu/nextsite/kereskedelem/termek_4. html
    (szóköz nélkül)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. Április 30. 10:0819.
    És ami még abszolút pozitívum, hogy magyar termék, és veri az összes több ezer ft-os menőmanót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. Április 30. 09:5918.
    Szia!

    Húh, megnyugodtam! Reméelm sikerült most már tényleg beszerezni egyet belőle.
    Na, akkor azt hiszem ma terepszemlét fogok tartani:)
    Köszi a tippeket.
    la. perla
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147763 (17)
     
  10. Torolt_felhasznalo_147763
    Torolt_felhasznalo_147763
    2004. Április 30. 09:5517.
    Ahol én szoktam venni, eddig mindig volt: Herbaház (www. herbahaz. hu, nem uaz, mint a Herbária)

    És a csajok az Azúrokat tartják még fellelő helynek, múltkoriban a DunaPlazai Azórban is volt jó pár darab.

    nekem is nagyon bevált, úgyhogy már várom, mikor szüntetik meg

    . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. Április 30. 09:4016.
    Sziasztok! Én a korábbi fórum hatására vásároltam, kb 380 ft volt. A régi fórumban sok lelőhely fel van sorolva, csak keressétek elő a topikot. %éve volt ez problémám, most 5 napja használom és mintha kicseréltek volna. Most is zöld ujjas póló van rajtam és SEMMI. Ez azt hiszem tényleg maga a csoda.

    És köszönöm a másik topikból a lányoknak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. Április 30. 09:1615.
    Sziasztok!
    Ladybug mi ilyen öreg butordarabok vagyunk:))) Én is vagy húsz éve használtam az Exodort, azt hittem már nem is létezik.
    Nagyon jó termék és minden háztartási boltban kapható volt.
    Utánna is nézek. . . a koromnál fogva most újra aktuális:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. Április 30. 09:0814.
    Sziasztok!

    A beszerzési helyre/helyekre én is kiváncsi lennék, mert eddig ahány gyógyszertárban, drogériában jártam, mindenütt azt mondták, hogy már legalább 3 éve nincs!

    la. perla
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840284 (13)
     
  14. Torolt_felhasznalo_840284
    Torolt_felhasznalo_840284
    2004. Április 30. 09:0013.
    Sziasztok,

    Kiváncsivá tettetek! :) Még soha nem hallottam róla. . .
    Hol lehet ezt az Exodort beszerezni? Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. Április 30. 07:1512.
    Szia!
    Én az Exodort kb. 1 hónapja kezdtem el használni a fórumon olvasottak hatására, mert szülés után nagyon izzadós lettem (anyukám is ilyen, úgyhogy ez biztos hajlam kérdése is). Nekem nagyon bevált! Én csak úgy natúrban használom, tehát nem púderezek, nem krémezek mellette). Először 3 napig minden este, azóta két-háromnaponta. Napközben a DM kristálydeóját használom (az is szintelen, szagtalan). Az eredmény tökéletes!!!! Csak ajánlani tudom mindkettőt.
    előzmény:
    eindor (11)
     
  16. Torolt_felhasznalo_869826
    Torolt_felhasznalo_869826
    2004. Április 30. 06:5011.
    Secret!!Mindent überol, soha nem izzadok és tuti a 24 órás hatás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_540108 (10)
     
  17. Torolt_felhasznalo_540108
    Torolt_felhasznalo_540108
    2004. Április 30. 03:5710.
    En kb. 20 eve is hasznaltam mar. Azt hittem mar nincs is. Mindennap kentem a honaljamat, az igaz, hogy friss borotvalas utan csipett, viszketett. De nagyon jo volt. Akkor is a vattapamacsos megoldas volt.
    előzmény:
    jessica07 (8)
     
  18. 2004. Április 29. 23:369.
    :-) Bluer-rel egyidoben valaszoltunk Neked! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. Április 29. 23:358.
    Ez rozsaszin, muanyag kis flakonban van; vattara kell onteni, bekened vele a honaljat, varsz 10 percet, majd behintoporozod. Most(20perce) hasznaltam eloszor, remelem hat.
    Bluer: koszi. Elejen Te is naponta kenegetted, utana hetente max. 3*?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732880 (5)
     
  20. 2004. Április 29. 23:327.
    Szia!
    Nem ragad, nem lesz fehér foltos a ruhád tőle, kis flakonban van, vattakorongra kell önteni és úgy bekenni a hónaljadat, nem fújós és nem krémes, egyből megszárad!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732880 (5)
     
  21. 2004. Április 29. 23:306.
    Én nem bíztam így benne, ezért indulás előtt kenem magam, nem este!
    Nekem nagyon szárítja a bőrömet, néha viszket akkor mást használok, de egyébként elégedett vagyok vele, ráadásul ettől nem lesz a pólóm izzadság-és fehérfoltos, mint a többitől! /vichy, nivea, rexona/:o)
    előzmény:
    jessica07 (4)
     
  22. Torolt_felhasznalo_732880
    Torolt_felhasznalo_732880
    2004. Április 29. 23:285.
    Lehet tudni, hogy hogyan működik? Spray, ecset, száraz spray vagy golyó? Ragad-e után a bőr, kell-e szárítani?
    Én a golyóst nem bírom, csak a puderes spray megy. Ez milyen?
    előzmény:
    jessica07 (1)
     
  23. 2004. Április 29. 23:264.
    :-) Koszi. Az elso(lefekves elotti) hasznalat utan hat? Reggel mar nem kell hasznalnom semilyen izzadasgatlot? Hihetetlen! Tenyleg igy mukodik??!!
    előzmény:
    bluer (2)
     
  24. 2004. Április 29. 23:213.
    Én néha, de eddig nem igazán kellett, bár eddig nem is volt még 40 fok. . .
    előzmény:
    jessica07 (1)
     
  25. 2004. Április 29. 23:202.
    Szia, van egy topic, az a fránya izzadás c. ott rengeteg tapasztalat van!
    Én is onnan ismerem az exodort, nekem eddig bevált, nem kell mellé semmi más, szerecsére szagtalan, így bátran lehet parfümözni! :o)
    előzmény:
    jessica07 (1)
     

Címlap

top