Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szemüveg és lelki bánat
Azt hallottam valahol, hogy aki szemüveges lesz, az azért lesz az, mert az életben, családban, környezetében olyan dolog, történés van, amit ő kvázi "nem akar meglátni".
Pl. van egy házasság, a férj-feleség nem él jól, a gyerek ezt megérzi valahogyan, és tudat alatt így védekezik, "nem akarja látni" a rossz dolgokat, és végül emiatt lesz szemüveges.
Na persze nem mindenki, hanem csak aki lelkileg az ilyen dolgokra túlérzékeny.
Szerintetek igaz ez?
ezek többnyire azért tűnnek hülyeségnek, mert a példámnál maradva megműtötték a szemem, kb 5 percig tartott és tökéletesen láttam utána.
na most ha tényleg lelki tényező miatt "hult fátyolt a szememre" akkor azt műtéttel nem lehetne gyógyítani, és még mindig rosszul látnék, mert az életemben ez idő alatt nem történt változás... tehát a mostani éles látásom miatt az életemben is be kellett volna következnie valamiféle javulásnak,ami miatt jól látok.nem?
ok-okozat, oda-vissza működnie kellene.
A hsz-omra azt mondani, hogy az tök hülyeség, az számomra azt jelenti, hogy aki ilyet leír, az tök hülye.
Nos ezt azért nem gondolom magamról még akkor sem, ha éppen egy cinikus hagú hsz-ra reagálok.
Szóval ne menjünk bele ilyen irányú beszélgetésbe.
A példád a hallásra vonatkozólag teljesen jogos.
Viszont aki rendben van lelkileg, annál nem jelentkezik a hangos zenehallgatásra való igény.
Van egy könyv: Mit árul el a betegséged? a címe. Ebben sok betegségnek benne van a "lelki magyarázata". Én elgondolkodtam a benne olvasottakon, és arra jutottam, hogy lehetnek benne igazságok, de alapjában nem győzött meg, helyenként erőltetettnek érzem.
A rövidlátásról is van benne 4 oldal, ebből egy kiemelt rész:
Rövidlátás: külvilágtól való félelem, teljesítménydrukk, stressz, az előrelátás hiánya; a félelem és agresszivitás nyílt kifejezésével szembeni gátlások.
Nem, nem az én példám, csak ismerősömnek "bejött", és egy barátném ezzel magyarázta a dolgot.
Sőt, hallottam olyat is, hogy ha valakinek fája háta, sok teher van rajta, vagy tüdőráknál nagyon mellreszívott valamit, stb.stb.
Tehát a testünk a lelki bajainkra adnak "választ" a betegségekkel... de nem feltétlenül minden esetben, csak egyeseknél.
Na, ezt nem tudom, hogyan van ez, mennyire hihető.
Derűvel szemlélem, ahogy elhangzanak a kommentek.
Teljes mértékben olyan, mintha ez a pár hsz elkerülné a figyelmét azoknak, akik olvassák.
Kb ilyen a szemmel kapcsolatos probléma is. Nem akarja valaki látni azt, amit látnia kéne.
A kislányod esetében sem kell ugyanannak a kiinduló oknak lennie, mint a topikinditó példájának.
Okból van ezer meg ezer választék.
ááá,szóval akkor nem is a fizikai behatások miatt romlott/romlik el a szemem hanem lelki dolgok miatt.
ezekszerint hallgathatom 10000w-on is a zenét nem lesz gond a hallásommal sem, ha lelkileg kiegyensúlyozott vagyok.
az orvosok meg úgy globálisan a tudomány (aminek köszönhetően pl. majd írhatod a hozzászólásod nekem) tök hülyeség;)
a francba, kár volt akkor a lézeres szemműtétet megcsináltatni...
szívesen olvasnék valami kutatást ezzel kapcsolatban mert biztos van nálad ilyen;)
Ehhez egy kis információ.
A könyv címe: Sors mint esély
Ezt beírva a keresőbe kapsz egy oldalt, ahol van egy letölthető pdf fájl is.
Ha ez igaz lenne akkor ismerek jopar csaladot ahol mindenkinek szemuveget kellene viselni.
Szerintem teljesen alaptalan.
En pl. orokolt szembetegseggel szulettem es 6 eves koromtol hordok szemuveget. A ferjemek csaladja aztan minden volt csak harmonikus nem es egy gyerek se volt szemuveges a 3 kozul. Viszont most az 50 en tul mar a ferjem is visel olvasoszemuveget.
Szerintem azért azt nem kellene egyértelműen kijelenteni valamire, hogy az hülyeség csak azért, mert éppen nem egyezik a gondolat egy másikéval.
De igen, létezhet bármi, sőt a topikindító példája is nagyon jól beleilleszkedik abba, hogy egy gyermek nem akarja látni az imádott, istenített szülők alkalmatlanságát az együttélésre.
kurt tupperwein könyvét ajánlom: mit üzen a betegséged?
ez is egy megközelítése a dolgoknak, nálam működik.
A topikindító hozott egy példát, amiről nem lehet tudni, hogy az ő példája-e?
A te példád a te példád, a férjedé pedig szintén az ővé.
Ezek csak példák, de mindenkinél más az, ami előhoz valami egészségben való károsodást.
Maradok a ti oldalatokon! ;-)
Szerintem is hülyeség!
Mi az, hogy a férj-feleség "nem él jól"? Veszekedés mindenütt van, ennyi erővel kizárólag szemüveges gyerekek lehetnének.
Ja, és régen is voltak rossza házasságok! Akkor mégis aránytalanul keveseb volt a rossz szemű ember.
Úgyhogy szerintem inkább az életmóddal magyarázható a szemüvegesség: aki sokat van szabad levegőn, a falusi határban játszik, ahol kilométerekre elláthat, annak másféle ingert kap a szeme, mint aki mindig otthon ül és könyvet olas vagy tévét/számítógépet néz közelről.
A szüleim házassága nem volt ideális, szemüveges is lettem 7 évesen.
A férjem kiegyensúlyozott közegben nőtt fel, szemüveges lett 7 évesen.
Akkor most mi van?
Azt gondolom betegségeink zömének lelki eredete van, de nem ennyire egyszerű a helyzet, mint ahogy az indítódban írtad......
Egy példával érzékeltetve: a feleség gondolataiban (mentális részében) megjelenik az alábbi dolog: a férjem mostanában későn jár haza, furcsa telefonhívásai vannak, félrevonul, ha telefonál. Megszületik a nő fejében a logikával kikövetkeztetett eredmény: megcsal a férjem. Aztán amikor később együtt indulnak vásárolni, és a férj ránéz egy másik nőre mindjárt hatalmába keríti a féltékenység érzése. Aztán újra bejön a logika, talán ezzel csal meg, vagy ilyen típusú nővel csal meg most is....aztán a napjai így telnek. Egyre többet nyomoz a párja után, megnézi a telefonját, az emailjeit...aztán egyik reggel majd arra ébred, hogy gyomorgörcse van....