Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mitől szeretnek valakit?

Cseresznye70
Létrehozva: 2012. Április 5. 01:24

Éppen arról vitatkoztam valakivel, hogy vajon lehetséges-e az, hogy valaki, aki eddig élete során megfordult sokféle társaságban ( iskola, munka, baráti társaságok) , de addig sehol sem fogadták be, egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik? 

Anélkül, hogy az illető tett volna valamit érte, nem változtatott a hozzáállásán, a viselkedésén?

Azt gondolom erről, hogy nem lehetséges. Vagy lehet szerencséje? Bár ez nem szerencse kérdése. 

Mi erről a véleményetek?

  1. 2012. Április 6. 11:1051.

    Azt kihagytam hogy onnantól kezdve hogy nem folytam bele a kibeszélésekbe és a pletykákba, szerintem megbízhatóbb lettem mások szemében és szívesen fordulnak hozzám.  Nem panaszkodom, és mindennak igyekszem a pozitív oldalát keresni, gondolom ezért is szeretnek a közelembe lenni mert nem húzom le a hangulatukat mégjobban.

     

    Szerintem az a titka hogy szeressenek, hogy szeresd önmagad és szeresd az ékletet, innentől kezdve a kisugárzásod miatt is vonzódni fognak hozzád az emberek. 

    előzmény:
    Aurora_Becca (50)
    2012-04-06  11:07
  2. 2012. Április 6. 11:0750.

    Én voltam kiközösített ragyás tinédzser és az osztály legjobb arca is. Ugyanolyan ragyásan.

     

    Tudod mi változott? Hogy közben megszerettem magam. 

     

    Munkahelyen mindig meg akartam felelni másoknak és csodálkoztam hogy mégis utálnak, lenéznek, kinéznek. 

    Aztán a a sokadik munkahelyemen azt mondtam én már teszek rá mit gondolnak rólam, ledolgozom a 8 órámat a legjobb tudásom szerint (kb. maximalista lettem a munkában), és nem törődök vele szeretnek e vagy sem, nem azért megyek dolgozni hogy barátkozzak. 

    Mindenkivel kedves, segítőkész és tisztelettudó leszek, de a magánéletemhez semmi közük és jópofizni se fogok. 

     

    És tessék, a munkahelyemen szeretnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. -1-
    -1-
    2012. Április 6. 09:4449.

    Értem Ügyésznő. Az utolsó mondatot kérem, hogy az ülnökök ne vegyék figyelembe.

     

    A szívem köszöni szépen jól van.

    A múlt mindig tartogat sérelmeket, amik arra vannak, hogy feldolgozzam őket.

    A feldolgozással természetszerűleg a megkönnyebbülés jár együtt, ilyen értelemben pozitív.

    Ma nagyon jól érzem magam a bőrömben.

    A szeretet és elfogadás közti különbséget veszem figyelembe, hiszen nem törekszem mindenki szeretetére, viszont törekszem arra, hogy ismerjem és tiszteljem a másik embert.

    Az itt olvasható megállapítások sablonok, és nem arról szólnak, hogy hogyan lehet változtatni, hanem arról szólnak, hogy mindenki más tehet arról, hogy valakit - jelen esetben engem - szeretnek vagy éppen nem.

     

    Ja igen, és ha már a szerencse is szóba került, akkor azt is elmondhatom, hogy nagyon szerencsésnek érzem, hogy a sorsom ilyen irányba terelgetett, ahol képes vagyok a változtatásra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216536 (42)
    2012-04-05  23:51
  4. -1-
    -1-
    2012. Április 6. 09:3348.

    Igen, kb ilyen a szeretet.

     

    Ha megismerem, megszeretem.

     

    Ha megismernek, megszeretnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (45)
    2012-04-06  08:45
  5. 2012. Április 6. 09:2547.

    Szia!

     

    Erre én is lehetnék a jó példa.A munkahelyen az egyik csoportban nagyon szerettek.Majd áttettek egy másikba, na ott  meg senki.Én sem értettem, hogy ez hogy lehet.Aztán azt szűrtem le ebből, hogy az egy olyan társaság volt, ahonnan én kilógtam, mert nekem már volt gyerekem, családom, stb, a többieknek meg még a buli, a ruhák és az utazás volt a legfőbb téma.Pedig korban nem is voltam igazán idősebb, mint ők.Plusszban még azt is megemlíteném, hogy a főnökön is múlik, hogy mennyire hagyja a kiközösítést.De a főnök lehet pedagógus is.Van olyan tanár, ovónő, akit nem érdekel a csoport, mert csak egy munka és hagyja, hogy "öljék" egymást a gyerekek.(Ezt úgy értem, hogy szóban, apróbb gonoszságokban, stb...)

     

    Azért még hozzátenném, hogy ahogy a munkahelyemen cserélődtek az emberek úgy lettem a "kirekesztettből" a csoport közepe.Pedig komolyan mondom, hogy nem változtam.

    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  6. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. Április 6. 08:4646.
    ismertnek  ismernek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (45)
    2012-04-06  08:45
  7. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. Április 6. 08:4545.
    Egy mondattal tudnék erre válaszolni, a barátaid azok az emberek, akik ismertnek, és mégis szeretnek.
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  8. 2012. Április 6. 05:5144.
    Szerintem olyan nem letezik, vagy legalabbis nagyon ritka, hogy valakit sehol se, vagy hogy mindenhol befogadnanak. Inkabb az szokott lenni, hogy a megfelelo tarsasagot kell megtalalni, mert a hasonlo ertekrenddel, intelligenciaval, gondolkodasmoddal rendelkezok biztos befogadjak az embert. Tehat nem az elveken, a szemelyisegen vagy kinezeten es egyeb kulsosegeken kell valtoztatni, hanem a megfeleloen stimulalo kozeget kell megtalalni szerintem. Mert az elobb emlitett valtoztatasok csak ideiglenes vagy latszolagos eredmenyeket hoznak, de boldogsagot, harmoniat sztem nem. 
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  9. 2012. Április 6. 03:5743.
    Ehhez csak annyit, hogy az elmult 3 evben egy hatalmas klinikan dolgoztam, direkt olyan munkat palyaztam meg, ahol minden nap mas reszlegen kellett dolgozni. Minden nap uj helyen, vagy ahol mar voltam azelott valamikor. Eppen ahova ember kellett valami miatt. Nos, a skala hosszu volt, egeszen attol kezdve, kezdjuk az aljan, hogy volt, ahol ugy fogadtak, hogy egy nulla vagyok, vagy meg a nullanal is nullabb, egy semmi vagyok. A skala teteje, hogy en vagyok a tokeletes, en mindent tudok, tolem meg a tolem magasabb beosztasuak is kerdeznek. Ennyi. Ki hova szuletik vagy kerul elete soran. Aki mondja, szerencse kerdese, ja, az egesz elethez kell egy nagy adag szerencse. Ja, es en minden nap ugyanaz az ember voltam. Azoktol fuggott, ahova kerultem, hova soroltak be. Mondjuk, nem taglozott le, mert masnap mar mashova mentem. Tapasztalatnak oriasi, azonkivul, hogy rengeteget tanultam. Szakmailag, emberileg is. Tehat mondjuk pl, aki jo helyre szuletett, o lett a kis aranyos, a kis szep, a kis kedvenc, stb, aki meg nem, o lett a kis vizhordo, a kis szerencsetlen, a folosleges, akit mar igazan nem akartak, es igy tovabb stb...
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  10. Torolt_felhasznalo_216536
    Torolt_felhasznalo_216536
    2012. Április 5. 23:5142.

    Oké, kérdezek!

     

    Mi az, ami a szívedet nyomja?

     

    Ért a múltban olyan sérelem, ami máig bánt, neadjisten nem tudtad feldolgozni?

     

    Az életszemléleteden változtattál vagy az élet változtatott meg téged?

     

    Ha igen, milyen következményei lettek ennek? Pozitív? Negatív?

     

    Régebben érezted magad sz.rul a bőrödben vagy manapság?

     

    A mikrokörnyezeted elfogad/szeret? Lázadó vagy belenyugvó típus vagy?

     

    Mire alapozod azon kijelentésed, hogy az itt hozzászólóknak nem sok ismerete van arról, hogyan lehet elérni, hogy egy embert elfogadjanak/szeressenek?

     

    Nincs több kérdésem bírónő!

     

     

    előzmény:
    -1- (41)
    2012-04-05  22:06
  11. -1-
    -1-
    2012. Április 5. 22:0641.

    Hát persze. Kérdezz!

     

    Ahogy olvasom, sajnos elég kevés embernek van arról ismerete, hogy ezt a dolgot hogy lehet megváltoztatni?

    Persze a legegyszerúbb olyan emberekkel barátkozni, akik mindig bólogatnak, de abban hol a kihívás?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216536 (39)
    2012-04-05  15:07
  12. Torolt_felhasznalo_560673
    Torolt_felhasznalo_560673
    2012. Április 5. 15:3840.

    "mas környezetbe, (sub)kulturaba megy, olyanba, ahol az termeszetes, ahogyan ö viselkedik."

     

    Erre céloztam.

     

    Önmagában semmit sem ér, ha valaki változni szeretne, vagyis elfogadtatni magát. Biztos, hogy nem egyszerű, de nem is lehetetlen. 

     

    Az embernek meg kell találni a helyét a világban, a társadalomban, kisebb csoportban, sőt még a családban is. 

     

    Ha valaki rendelkezik megfelelő önismerettel, akkor megtalálja azokat az embereket, akik hasonló környezetben élnek, hasonló mentalitással rendelkeznek, hasonló az értékrendjük, stb. 

     

    Ott nincs nagy változásra szükség. Egyszerűen bele kell simulni a környezetbe és elfogadják, megkedvelik, nő az önbizalma stb. 

     

    előzmény:
    semiramis (31)
    2012-04-05  11:41
  13. Torolt_felhasznalo_216536
    Torolt_felhasznalo_216536
    2012. Április 5. 15:0739.

    "Ez a téma elég testközelből ismerős a számomra, tudnék mesélni róla bőven."

     

    Akarsz beszelni rola?

    előzmény:
    -1- (15)
    2012-04-05  08:21
  14. 2012. Április 5. 14:4838.

    He bizony:DDD

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216536 (37)
    2012-04-05  14:46
  15. Torolt_felhasznalo_216536
    Torolt_felhasznalo_216536
    2012. Április 5. 14:4637.

    +ne akarj ezekről a technikákról tudni, mert szemét és szennyez-szellemileg.

    Kukára való.

     

    Ha az előbbi illik a személyre-tartasd távol magad tőle, amennyire csak tudod.

     

    Az utóbbi személlyel nincs gond. 

    idézet:
    mosolyka (6)
    2012-04-05 06:58:28
    Heeeeeeee???????????
    előzmény:
    mosolyka (6)
    2012-04-05  06:58
  16. 2012. Április 5. 14:1536.

    szerintem ha valaki nyit,elfogad..akkor ugyis talál havert,barátot

    nem kell erőltetni

    egyedül is el kell lenni

    én gyerek koromban is volt hogy mosolyszünetet tartottam..aztán újra barátkoztunk..de hányszor volt ilyen..

    a lényeg hogy önmagad légy

     

    de ha valakinek soha semmi féle társa ,barátja nem akad..és ez így kiséri végig a gyerekkorát,a tini korát és a felnőtt korát..talán akkor ő lehet valahol antiszociális személyiség

    nemrég olvastam a scientologia egyház könyvét

    és annyira jól megfogalmazva leírta,szóról szóra pontosan milyen amikor közösségi ember valaki,és milyen amikor nem..

    nekem tetszett maga a könyv

    egy két dologgal nem vagyok kibékülve,de a kb 90 százalékával egyetértettem

    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  17. 2012. Április 5. 14:0335.
    Szerintem , nagy alltalanossagban minden a  SZERENCSEN  mulik :)
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  18. 2012. Április 5. 14:0034.
    ennyire sarkítva és mindenkire kiterjedve nem hiszem, hogy működne. Vagy nem gyakran. De kisebb tételben-megismerik, megszeretik, befogadják- ez működik. Állandóan ez működik.
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  19. 2012. Április 5. 13:5333.
    Persze, hogy lehetséges. Ha valaki megtalálja a hasonló érdeklődésűeket, hasonló értékrenddel bírókat, hasonló szellemi szinten lévőket........vagy esetleg vallási közösséghez csatlakozik hirtelen "megvilágosodásból" kifolyólag, stb.
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  20. 2012. Április 5. 11:4832.

    Megtalálta azt a közeget, ami olyan, mint ő. Hasonló a hasonlót vonzza. Végre a saját polcáról válogat....

    A változás pedig folyamatos. Lehet szembe menni vele, de csak az energiáját fecsérli el vele az ember... 

    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  21. 2012. Április 5. 11:4131.

    hogyne volna lehetseges.

     

    mas környezetbe, (sub)kulturaba megy, olyanba, ahol az termeszetes, ahogyan ö viselkedik.

     

     

    logikai feladatnak jo. 

     

     

     

    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  22. 2012. Április 5. 11:0530.
    Abban az esetben, ha addig nem szerette magát aztán elfogadta, akkor elképzelhető. Művi megváltoztatás nem ér semmit, akár külső, akár belső a változás.
    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24
  23. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. Április 5. 10:2829.
    Hát igen, gondolhatod, hogy ilyen élénk emlékekkel a hátam mögött mennyit vajúdtam és sírtam az első általános iskolába való beíratás előtti napokban, amikor már nem magamról, hanem a gyerekemről kellett döntenem. Közvetve persze magamról is. Egyetlen dolog vigasztal: ő sokkal talpraesettebb, és különc-nemkülönc, természetes módon mindenhol népszerű szokott lenni a gyerekek között is, tehát ha olyan is lesz a közege, amilyen nekem volt, szerintem ő még azt is meg fogja tudni oldani. A mi városunk (de szerintem nemcsak a miénk) eléggé kettéosztott iskolák terén pozitív és negatív pólusra, és a jobbnak kikiáltott helyeknek az én ált. sulim veszélye van meg, csak a mai korban talán még látványosabbak az anyagi különbségek. Ezen kívül meg egy alternatív iskola jött volna szóba, mert ott a szülői közösség is olyan, meg az egész légkör, ahova én magam is szívesen megyek, és a gyerekem is nagyon jó helyen érezném ott. De semmi más nem indokolja, hogy "speciális" iskolába járjon a gyerekem, úgyhogy végül úgy döntöttem, megpróbáljuk a hagyományos utat, és ha nagyon kiábrándító lesz, akkor még mindig nyitva áll a másik kapuja. Ebben nyugodtam meg végül, és fejeztem be a saját magammal vívott küzdelmet az iskolaválasztással.
    előzmény:
    Miror (28)
    2012-04-05  09:49
  24. 2012. Április 5. 09:4928.

     

    Nagyon megfogott amit írtál, hasonlóan éreztem én is sokmindent, de nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.

    A szándékos különcség bennem is megvolt egy idő után, sőt utólag visszagondolva nem is akartam beilleszkedni egy olyan közösségbe ahol ennyire számít a külsőség, ahol ezek mellett "ciki" volt jól tanulni, megcsinálni a leckét, érdeklődésből elolvasni a kötelező irodalmat...stb

    Nem volt olyan lány, akivel 100%-osan megértettem volna magam, illetve talán egy újjonan érkező aki szintén a periférián volt...

    Később olyan iskolába kerülhettem, ahol hála Istennek megtaláltam a hasonszőrű embereket, hasonló érdeklődéssel, és lettek barátaim, megbecsülnek és szeretnek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (25)
    2012-04-05  09:06
  25. 2012. Április 5. 09:2927.

    egyik napról a másikra megváltzohat-e ez, és onnantól kezdve mindenhol szeretik

     

    Azt gondolom, hogy ilyen nincs.

    Egyrészt mert az emberi terészet olyan, hogy alap dolgokban nem változunk, maximum apróságokban.

    Másrészt senkit nem szeret mindenki mindenhol. Nem is kell.

     

    Én, a fene tudja miért, valahogy mindig a népszerűek táborába tartoztam/tartozom, amióta vissza tudok emlékezni. Én voltam/vagyok az a lány akinek mindenki a barátja akar lenni.

    Mi ennek ez oka? Na ez amit nem tudok. Lehet hogy az, hogy ez engem soha nem érdekelt. Soha nem foglakoztam vele, hogy ki szeret, vagy ki nem, kinek vagyok szimpatikus, vagy kinek nem. Magamat adom, és nem törekszem arra, hogy ezzel tetszést váltsak ki másokból. Aki elfogad így az jó, aki nem az is jó.

    előzmény:
    Cseresznye70 (1)
    2012-04-05  01:24

Címlap

top