Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2012.
El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.
Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!
A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.
Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.
Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket!
http://karacsony2012.blogspot.hu
Sziasztok!
Régi - főleg olvasgató - tagként örömmel láttam, hogy ébredezik a topik :)
A bloghoz hoztam néhány karácsonyi visszaszámlálót az alábbi linken.
Remélem, van, aki jobban ért az ilyesmihez, mint én és fel tudja oda tenni valamelyiket :)
http://www.satisfaction.com/christmas-countdown-ge nerator/
Sziasztok!
Én is csatlakoznék...A lányaimmal szoktunk készülődni karácsonyra és minden
évben készítünk sk ajándékokat is.
Nagyon szeretek sütni és főzni.
Borcsamama
Hú, tényleg én nyissak topicot??? :O
Hát ha nincs más jelentkező, akkor megnyitom, aranyos vagy, hogy rám gondoltál :)
Fórumozok
Volt ilyen szabály? Én nem emlékszem rá 😜😂
Blog:
Este még szöszmötöltem vele, és feltettem már minden receptet, amit Eszterlilitől kaptam. (Még a mézeskaláccsal adós vagyok)
Lehet majd kategóriánként is keresni, és becimkéztem a sütiket, igy név alapján is könnyen meg lehet találni majd őket. De tervezem, hogy felteszek egy keresőt, és akkor úgy még könnyebb lesz a keresgélés.
Most megyek kávézni, amig nyugalom van itthon :D
Sziasztok Lányok!
Szuper hogy egyre többen vagyunk itt már most, bízom, hogy ez később csak fokozódni fog.
rosemary, Reni007, sziasztok, legyetek velünk karácsonyig, és reméljük majd utána is.
Mivel sajnos lila.tulipánról nem tudunk semmit, valakinek be kéne vállalni az új topik megnyitását mondjuk szeptember 1-én. Szisszka megcsinálta a blogot, és kezeli is azt, szerintem lehetne Ő a topik indítója is. Mit szólsz hozzá?????? Légyszíves !!!!!!!!
Nyitáskor oda be lehetne írni idén is a blog címét, így nem kéne mindig visszakeresgetni. Egyébként a 7572-es hozzászólásban van.
A receptek már az új karácsonyi blogban vannak.
Ami az ajándékozást illeti, én már írtam, hogy vállalom a szervezést ha más nem szeretné!
Folyamatosan lehet gondolkozni, akár készülni rá, de egyenlőre várjunk vele, hiszen még nagyon kevesen vagyunk. Úgy gondoltam, majd október vége felé gyűjtjük össze a jelentkezőket, és beszéljük meg a részleteket.
Elszúrtam, bocsi, ez a jó: http://karacsony2013.blogspot.hu
Eszterlili
Én is ki akarom nyomtatni a recepteket! Jövő héttől ovi, igy délelőttönként több időm lesz, tuti, hogy fogok sütni! :)
Hahha, egyebkent nalunk sincs idejük kihűlni a sütiknek, max. ha eldugom :D
A mézeskalács receptet majd kikeresem, és felteszem ide is!
A centit nem tudom hogy lehetne megoldani :D megpróbálok majd kitalálni rá valamit :D
Rosemary
Üdv itt! :)
Biztosan nagyon szép dolgokat készitesz! Én is szeretek varrni, de leginkább kézzel szoktam. A gépi hímzés nagy csodálója vagyok, nekem nem menne... :)
Reni
Szia Neked is! :)
A receptekhez van egy link, néhány hozzászólással lejjebb szúrtam be (aug. 26-án)
- karacsony2013@blogspot.hu - ezt be tudod másolni böngészőbe. Én most telefonról írok, ezért nem tudok linket beszúrni.
SZIASZTOK!
ÉN IS IMÁDOM A KARÁCSONYT!SZERETNÉK CSATLAKOZNI HOZZÁTOK!ENGEM IS ÉRDEKELNÉNEK A RECEPTEK!HOL TUDOM MEGNÉZNI?
KÖSZÖNÖM!
Szép jó reggelt mindenkinek!
Eddig is figyelemmel kisértem a fórumot, de a technika ördöge miatt nem tudtam csatlakozni. Örülök, hogy ez most lehetővé vált. Nagyon szeretek kreatívkodni, sok technikát kipróbáltam már, de a nagy kedvencem a varrás és a gépihímzés. SK ajándékaim 90%-a is ebből a körböl kerül ki.
Szeretek fözni,sütni és szívessen kipróbálok újdonságokat is.
Tetszik a blog is és az ajándékozásban is szeretnék résztvenni ha lehet.
Igyekszem sok jó ötletet hozni és hasznos tagja lenni a csapatnak!
Eszterlili
Nekem a forró almástáska keltette fel most nagyon az érdeklődésem :P
Tutusatu
Örülök, hogy újra itt! :) igen, valahol el kell kezdeni :)
Jajj ne is mondd, az én fiaim, már jó ideje nyaggatnak, hogy mikor lehet már irni a Télapónak :D ma is megnézték a Télaput :D
Borcsamama
Én nem tudok semmit Lila tulipánrol sajnos
Fórumozok
Igen, azert van 10 recept, mert 29 receptet kaptam Eszterlilitől mailben, word-ben. Arra gondoltam, hogy 3 részletbe szedem, és úgy teszem fel, arra gondoltam, becimkézem, és akkor a süti nevek egyenként ott lesznek a cimkében, illetve süti cimke alatt is meg lehet találni majd!
Holnap megcsinálom a cimkézést, aztán majd meglátjuk... Ha nem jó úgy, akkor majd úgy csinálom, hogy 1 bejegyzés - 1 süti...
Tavaly én is igy csináltam, hogy mindig vettem plusz lisztet, cukrot, meg ilyesmit, és adventre nagyon jol álltam.
megnéztem a blogot és szerintem is nagyon aranyos lett, nekem tetszik:-)
Én a feltöltött bejgli receptet sütöm évek óta és mindig nagyon jól sikerült. Szinte elronthatatlan. Minden évben a gesztenyés változat ott van az asztalon.
beütöttem a télapós szöveget és nagyon nagyon sok mindent találtam első találatként:-) A kisfiam most lesz kiscsoportos az oviban, már van is honnan letöltenem szinezőket, képeket, levélpapírokat... a gyerkőcöknek:-)
Sziasztok!
Látom feltetted! Köszi. Kiegészítés: A levél köremail volt, az én Apukám műszaki ember volt, nem cukrász. Hál isten kicsit enyhúlt az idő, nagyobb kedvvel gondolunk ezekre a dolgokra is. És ha beütjük a levél a télapónak szöveget, sok jó dolgot kiad.Érdemes kipróbálni.
nem gyerekes ... aranyos karácsonyi
inkább a sütiket kellene szétszedni, hogy könnyebb legyen megtalálni őket ... így egy bejegyzés alatt 10 jó recept is van
De jó!!! Remélem, apránként majd a többiek is előkerülnek, és jönnek új fórumozók is.
Lila Tulipán vajon jelentkezik-e újra? Nem tudtok róla valamit?
Sziasztok!
Tavaly itt voltam én is köztetek a fórumon csak év közben nem volt időm írni, de azért néha néha bejöttem olvasgatni, nosztalgiázni
Nagyon örülök, hogy fennmaradt ez a topik. Szeretnék újra csatlakozni, ha nem gond.
Már pár napja várom, hogy elinduljon újra a karácsonyi készülődés. Nem is tudom hogy jött elő. A munkahelyemen a kolléganőm kérdezte meg pár hete, "hogy állsz a karácsonyi készülődéssel? " Én meg csak álltam némán tátott szájjal... Hazamentem és rögtön elő is vettem a régi újságokat és lapozgatni kezdtük a gyerkőccel. Mondtam is neki, hogy lassan elkezdhetnénk írni levelet a Télapónak:-) Tegnap meg halászlevet főztem és halat rántottam:-) Valahogy el kell kezdeni:-)
Hihetetlen hogy eltelt egy újabb év...
Ha nem baj, akkor mostantól én is szeretnék gyakrabban bejárni ide hozzátok.
Mindenkinek szép délutánt
Berni
Örülök, hogy neked is tetszik :)
Azt el kell árulnom, hogy a háttér meg a mackós kép nem az én művem, hanem egy sablon, viszont az is nagy dolog részemről, hogy képes voltam feltölteni :D abszolút béna vagyok az ilyesmihez, csak szeretek pepecselni :D
Az ajándékozást én jó ötletnek tartom, tavaly szerintem nagyon jól sikerült! És ha lesz idén is, igen, én szeretnék részt venni benne. Ha vállalod a szervezést, én megköszönöm!
Jogsi: tényleg mindenki jobban jár ha nem vezetek :) nem nekem való az! :)
Sáfrány
Én is találkoztam már olyan ellenőrrel aki kitépte a kezemből a bérletet, de találkoztam kifejezetten jófej ellenőrrel is.
Eszterlili
Megkaptam a recepteket, hát csak ámultam a sok oldalnyi finomság láttán, meg is éheztem :)
Fel is teszem az új blogunkra, ha nem bánod :) majd bemásolgatom a blogba, az is lehet, hogy 2-3 részletre szedve...
Majd még ki kell tapasztalnom, hogy jó.
Sziasztok!
Hát, én is megbántam, hogy nem tanultam meg vezetni, mondjuk nincs is mit, de régen volt autónk jó lett volna vezetni.Ma már én is félnék vezetni, annyi az idegbeteg, hogy az na.Lánytesóm vezet és elég jól, néhe együtt megyünk valahová, többször beszóltak neki, mert az erőszakoskodoknak nem mindig enged.Lányaimnak remélem egyszer lesz lehetősége megtanulni, a fiam megszerezte, de sajnos elég erőszakosan vezet, remélem ez változni fog.
Szerencse nekem nagyon közel van a munkahelyem ,ezért nem kell bérlet, amúgy tömbjegyem van.Azt nem értem, hogy vannak, akik évtizedek óta bliccelnek, hogy tudják meguszni,én nem birnám idegileg, hogy állandóan az ellenőrt lessem.
A gyerekeimnek mindig becsületesen megveszem a bérletet, de mi is találkoztunk már érdekes ellenőrrel.Volt egy nő, aki évekkel ezelött kitépte a gyerek kezéből a diákigazolvánnyal együtt a bérletet, panaszt tettem és elnézést kértek.
Csatlakozom Sáfrányhoz, nekem is nagyon tetszik a blog, remélem idén is sok hasznos dolog, jó ötlet, finom recept, és csodás kép kerül majd bele.
A színeket is nagyon eltaláltad, és a maci is aranyos.
A jogsiról annyit, hogy ne mondjatok le róla, később majd nagyon fogjátok bánni, ugyanúgy, ahogy most én teszem. Fiatalon azt mondtam, én aztán nem, úgysem tudom megtanulni, béna leszek, meg hasonlók, most meg már késő bánat. Főleg azóta van ez az érzés bennem, mióta sokszor megyek különböző foltvarrós rendezvényekre, no és sokat járok orvoshoz. :-))
Milyen jó lenne, ha nem lennék mindig másra utalva, nem rabolnám a család valamelyik tagjának az idejét.
Még két hét, aztán nekem már nem jelent gondot a bérlet vagy jegy semmiféle járművön, mindenen ingyen utazhatok majd.
Kivéve az autónkat! :-))
Ki fogja megnyitni az új topikot?
Azon gondolkoztatok már hogy idén legyen-e ajándékozás úgy mint tavaly?
Ha lesz, és nem lesz más vállalkozó, akkor szívesen megszervezem.
Olyan jó, hogy már ennyien itt vagyunk, és várjuk az újat, pedig még csak aug. van, viszont már csak 120 nap.
Örülök, ha tetszik!
Alig várom, hogy tele töltsük tartalommal, szebbnél szebb dolgokkal! :)
Mostmár nagyon várom a topicnyitást! :)
Eszterlili
küldtem privit :)
Én múltkor egy bliccelőt láttam,hát rendesen megrángatták az utcán szegényt a közterületesek, amikor le akart lépni, körbefogta 3 közterületes meg 4 ellenőr... Ja és le sem veszed, hogy ők ellenőrök, mostanában 2-3 srác szokott felszállni ellenőrként, utca emberei teljesen, aztán amikor elindul a busz, szépen felteszik a karszalagot...
én is tömegközlekedek, legtöbb esetben bérletezek, de amikor tudom, hogy kevesebbet megyek,akkor tömbjegyet veszek, vagy csak szimplán jegyet...
Most még jó, mert novemberig van kismama igazolványom, amivel diákbérlet árban veszem a bérletet, előtte meg volt diákigazolványom a suli miatt,,,
Nahát akkor ebben egyezünk, nekem sincs jogsim, és nem is szeretnék.
Szerintem mindenkinek jobb igy :)))
Szisszka: Várom a mélt.Nálunk a régebbi ellenőr a saját anyját is képes lett volna kézenfogva vinni a rendőrségre, ha az általa kiállított büntető csekket nem fizeti be. Most már nemileg normálisabb a hangnem, de a stílus nem sokat változott. Vannak különösen kedvelt járatok ellenőrzés céljából.De ittennék bármikor előbukkannak.Hétvégén, ünnepnap, du-án, este, hajnalban, mondjuk akkor is, amikor más épp a másik oldalára fordul.
Több mint harminc éve utazok bérlettel, becsülettel veszek minden hónapban, de így is ért már meglepetés.Muszáj busszal mennem, jogsim nincs, nem is szándékozok letenni, nekem nagyon megnyugtató az a tudat, hogy nem vezetek.
Sziasztok!
Nekem tetszik a kép, köszi!Szeretem a macikat!
Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telta hétvége :)
Eszterlili
Nálunk is van ám ellenőrzés rendesen a 'piros hetes' vonalon!
Húúú, a recepteknek én egyébként is örülnék! :) Elkérhetem őket? Priviben dobok e-mail cimet! :)
Blog:
Tegnap elkezdtem összerakni a blogot, az újat. Majd még bővítem, szépítem, ahogy lesz időm. Addigis, itt a link: http://karacsony2013.blogspot.hu
Ha nem tetszik (túl gyerekes, nem tetszenek a szinek stb.) szóljatok, és átvariálom!
hát igen, főzők egy csomó lekvárt, de inkább sok félét, nem nagy mennyiségeket
van 22 munkatársam, 4 szomszédom és még néhány barátnőm, szóval kell karácsonyra a választék
Sziasztok
Nem tudom ki fogja nyitni az idei topikot de lehet,hogy idén is kellene nyitni blogot ahova az érdekes dolgokat el lehet menteni és könnyen megtaláljuk és feltüntetni a nyitóban.
Sziasztok!
Köszönöm lányok!
Igyekszem majd ügyesen pakolni :) Igazából sokat költöztünk az utóbbi években, úgyhogy pont emiatt nem szeretek költözni. Kb. októberben lesz majd aktuális szerintem...
Sáfrány
Drukkolok, hogy sikerüljön még fonalat szerezni!
Eszterlili
Ezek szerint ha a fiam 6 éves lesz, akkor neki is kell ilyen papír, meg bérlet :O
Ezt nem is tudtam :O
Eira
Jók a sálak! :)
Mentettem el én is az elsőhöz hasonlót, csak cicásat :) a hugom macska mániás :)
Nem semmi mennyi lekvárt főzöl! :) Egyébként én is épp tegnap szemeztem a boltban a szilvával, elég jó áron adják itt a kisboltban most.
A koszorú nagyon aranyos, nekünk évek óta hasonló koszorú van az ajtónkon karácsonykor, nekünk csak egy hóember buksi van rajta, én varrtam, úgyhogy közel sem ilyen profi, mint ami a képen van, de azért szeressük :) Minden évben változtatok rajta kicsit. Ha találok róla képet, felteszem.
Jujj a kis manók nagyon cukik, a fiaim oda lennének értük!
Azért a karácsonyi linkek is jók, amiket feltettél, lehet csemegézni a képek között! :)
Apa levitte a gyerekeket játszóterezni, hogy tudjak főzni megtakarítani, ehelyett itt ülök :O Ajjajjj :)
nahát, nem az a link jelent meg
próbáljuk még egyszer
és még egyszer
hoztam egy kis karácsonyi ötletelős nézegetni valót
ha esetleg valaki megajándékozna egy ilyen koszorúval.................., ha nem magamnak kell elkészíteni
sziasztok
az aktuális topik szeptember 25.-n nyílik, a szülinapomon
én sajnos nem leszek veletek a nyitáskor, mert megjött a repjegyem, azért majd a távolból igyekszem nyomonkövetni az eseményeket
Borcsamami, vigyázz magadra
Sziszka, ügyesen pakolj
Eszterlili vigyázz az interaktív karácsonyfadíszeidre
A képen narancsos szilvalekvár van, új recept, nagyon finom
hoztam néhány sálat is, karácsonyra elkészülhet, egyszerűek, még is nagyszerűek
Sziasztok!
Borcsamama: Remélem, jobban vagy.Szisszka: Egy-két költözés, és profi leszel. Mi szobánként, szekrény részenként irogattuk a dolgokat.Na, ne tudd meg azt a rengeteg holmit.A garázsban őskupi van azóta is, pedig többször rendet tettünk.De a padlás álpadlás, mert azon tudtunk spróolni, és azért nem célszerű a végtelenségig terhelni.Most azon vagyok, hogy talán be lellene deszkázni a maradék részt is, és akkor végre rend lenne a garázsban is.Most csak egy kisebb sáv lett deszkázva, így is négykézláb váűlogatok a ruhásdobozok között, ha már úgy érzem, kinőtt valamiket a kicsi. Nyuszi csak képeslapon. Úgy az igazi. Ma ügyintéztünk. A buszbérlethez kellett iskolás papír diákigazolvány helyett.Még nem iskolás, de korhatár túllépő.Ez a vesszőparipájuk, hogy minden dátum érvényes-e.Képesek büntetni akkor is, ha kezedben van a buszbérlet, de hibás a dátum.Június közepén kiadták az igazolást úgy, hogy augusztus 17.-én lejárt.Ma mehettem be újra kérni.Mert egész nyárra a gépi rendszer nem engedi kiadni.
Hát a felénél picit tovább jutottam.Irtam a boltnak, hogy lesz-e még fonal, de még választ nem kaptam.
Nem tudom én tavaly volt először, hogy karácsonyi topikhoz csapodtam, régen is mindig olvasgattam az ilyen topikokat, de nem szóltam hozzá.Az a baj, hogy túl sok mindent én nem tudtam mutatni, munka mellett, meg a háztartás meg egyebek mellett, nimcs sok energiám.
Most szerencse szabin vagyok.
Szerencsére nem fogunk messze költözni, kb. 15 percnyire, a tervek szerint, igy közel maradunk az ovihoz is, igaz buszoznunk kell majd néhány megállót, most meg 5 perc sétára van az ovi...
Én is azt tervezem, hogy karácsonyra elkészül a sál, november közepétől a kisebbem is ovis lesz, és dolgozni csak januártól megyek majd, igy lesz majd elütni való időm ha minden igaz :)
Hú, és meddig jutottál az ágytakaró horgolásban? Sok hiányzik még belőle? Esetleg neten nem tudsz hozzá fonalat rendelni?
Egyébként az aktuális karácsonyi topicot mikor szoktátok nyitni?