Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. 2013. augusztus 29. 08:347601.

    Sziasztok!

     

    Régi - főleg olvasgató - tagként örömmel láttam, hogy ébredezik a topik :)

    A bloghoz hoztam néhány karácsonyi visszaszámlálót az alábbi linken.

    Remélem, van, aki jobban ért az ilyesmihez, mint én és fel tudja oda tenni valamelyiket :)

     

    http://www.satisfaction.com/christmas-countdown-ge nerator/

    előzmény:
    eszterlili (7590)
    2013-08-27  23:20
  2. 2013. augusztus 29. 07:587600.

    Sziasztok!

    Én is csatlakoznék...A lányaimmal szoktunk készülődni karácsonyra és minden

    évben készítünk sk ajándékokat is.

    Nagyon szeretek sütni és főzni. 

  3. 2013. augusztus 29. 07:207599.
    Jó reggelt! :)

    Borcsamama
    Hú, tényleg én nyissak topicot??? :O
    Hát ha nincs más jelentkező, akkor megnyitom, aranyos vagy, hogy rám gondoltál :)

    Fórumozok
    Volt ilyen szabály? Én nem emlékszem rá 😜😂

    Blog:
    Este még szöszmötöltem vele, és feltettem már minden receptet, amit Eszterlilitől kaptam. (Még a mézeskaláccsal adós vagyok)
    Lehet majd kategóriánként is keresni, és becimkéztem a sütiket, igy név alapján is könnyen meg lehet találni majd őket. De tervezem, hogy felteszek egy keresőt, és akkor úgy még könnyebb lesz a keresgélés.

    Most megyek kávézni, amig nyugalom van itthon :D
    előzmény:
    borcsamama (7595)
    2013-08-28  08:28
  4. 2013. augusztus 28. 22:507598.
    ... és él még a "szabály", hogy hat óra után este már nem teszünk fel kajás-sütis képet?
    előzmény:
    borcsamama (7595)
    2013-08-28  08:28
  5. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 28. 13:197597.
    Örülök, hogy egyre többen csatlakoztok!
  6. 2013. augusztus 28. 10:207596.
    Az újaknak üdv. Még hosszan sorolhatnánk neveket, de pl. Buburuza, lacane, Ti is eltűntetek!Zsike-f-ről se feledkezzünk meg!
  7. 2013. augusztus 28. 08:287595.

    Sziasztok Lányok!

     

    Szuper hogy egyre többen vagyunk itt már most, bízom, hogy ez később csak fokozódni fog. 

     rosemary,  Reni007, sziasztok, legyetek velünk karácsonyig, és reméljük majd utána is.

      Mivel sajnos lila.tulipánról nem tudunk semmit, valakinek be kéne vállalni az új topik megnyitását mondjuk szeptember 1-én.  Szisszka megcsinálta a blogot, és kezeli is azt, szerintem lehetne Ő a topik indítója is.  Mit szólsz hozzá??????  Légyszíves !!!!!!!!  

     

    Nyitáskor oda be lehetne írni idén is a blog címét, így nem kéne mindig visszakeresgetni.     Egyébként a 7572-es hozzászólásban van.

     

    A receptek már az új karácsonyi blogban vannak.

     

    Ami az ajándékozást illeti, én már írtam, hogy vállalom a szervezést ha más nem szeretné!

    Folyamatosan lehet gondolkozni, akár készülni rá, de egyenlőre várjunk vele, hiszen még nagyon kevesen vagyunk.  Úgy gondoltam, majd október vége felé gyűjtjük össze a jelentkezőket, és beszéljük meg a részleteket.

     

     

     

  8. 2013. augusztus 28. 08:247594.
    Reni
    Elszúrtam, bocsi, ez a jó: http://karacsony2013.blogspot.hu
    előzmény:
    Szisszka (7593)
    2013-08-28  08:19
  9. 2013. augusztus 28. 08:197593.
    Jóóó reggelt! :)

    Eszterlili
    Én is ki akarom nyomtatni a recepteket! Jövő héttől ovi, igy délelőttönként több időm lesz, tuti, hogy fogok sütni! :)
    Hahha, egyebkent nalunk sincs idejük kihűlni a sütiknek, max. ha eldugom :D
    A mézeskalács receptet majd kikeresem, és felteszem ide is!
    A centit nem tudom hogy lehetne megoldani :D megpróbálok majd kitalálni rá valamit :D

    Rosemary
    Üdv itt! :)
    Biztosan nagyon szép dolgokat készitesz! Én is szeretek varrni, de leginkább kézzel szoktam. A gépi hímzés nagy csodálója vagyok, nekem nem menne... :)

    Reni
    Szia Neked is! :)
    A receptekhez van egy link, néhány hozzászólással lejjebb szúrtam be (aug. 26-án)
    - karacsony2013@blogspot.hu - ezt be tudod másolni böngészőbe. Én most telefonról írok, ezért nem tudok linket beszúrni.
    előzmény:
    eszterlili (7589)
    2013-08-27  23:16
  10. 2013. augusztus 28. 07:297592.

    SZIASZTOK!

    ÉN IS IMÁDOM A KARÁCSONYT!SZERETNÉK CSATLAKOZNI HOZZÁTOK!ENGEM IS ÉRDEKELNÉNEK A RECEPTEK!HOL TUDOM MEGNÉZNI?

    KÖSZÖNÖM!

    előzmény:
    rosemary (7591)
    2013-08-28  06:20
  11. 2013. augusztus 28. 06:207591.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Eddig is figyelemmel kisértem a fórumot, de a technika ördöge miatt nem tudtam csatlakozni.  Örülök, hogy ez most lehetővé vált. Nagyon szeretek kreatívkodni, sok technikát kipróbáltam már, de a nagy kedvencem a varrás és a gépihímzés. SK ajándékaim 90%-a is ebből a körböl kerül ki.

    Szeretek fözni,sütni és szívessen kipróbálok újdonságokat is.

    Tetszik a blog is és az ajándékozásban is szeretnék résztvenni ha lehet.

    Igyekszem sok jó ötletet hozni és hasznos tagja lenni a csapatnak!

     

  12. 2013. augusztus 27. 23:207590.
    Kéne a blog tetejére olyan centit tenni valahogy, mint a katonaságnál, mikor a végét vágták, aztán jó érzéssel néznénk mi is, ahogy rövidül.Enyém a szabadalom....
  13. 2013. augusztus 27. 23:167589.
    Az egészet egyben kaptam anno, mi már nyomtattuk is, és bizony sokszor sütünk is.Nálunk a süteménynek kihülni alig van esélye...A gombóc arthúr időnként tanulhatna....Ja, a másik blogban fent van a mézeskalács recept, az is bevállt, évek óta sütjük.
  14. 2013. augusztus 27. 22:137588.
    Nahát, de jó, hogy egyre többen hozzászóltok! :) meg is lepődtem, hirtelen mennyi hozzászólás lett!! :)

    Eszterlili
    Nekem a forró almástáska keltette fel most nagyon az érdeklődésem :P

    Tutusatu
    Örülök, hogy újra itt! :) igen, valahol el kell kezdeni :)
    Jajj ne is mondd, az én fiaim, már jó ideje nyaggatnak, hogy mikor lehet már irni a Télapónak :D ma is megnézték a Télaput :D

    Borcsamama
    Én nem tudok semmit Lila tulipánrol sajnos

    Fórumozok
    Igen, azert van 10 recept, mert 29 receptet kaptam Eszterlilitől mailben, word-ben. Arra gondoltam, hogy 3 részletbe szedem, és úgy teszem fel, arra gondoltam, becimkézem, és akkor a süti nevek egyenként ott lesznek a cimkében, illetve süti cimke alatt is meg lehet találni majd!
    Holnap megcsinálom a cimkézést, aztán majd meglátjuk... Ha nem jó úgy, akkor majd úgy csinálom, hogy 1 bejegyzés - 1 süti...

    Tavaly én is igy csináltam, hogy mindig vettem plusz lisztet, cukrot, meg ilyesmit, és adventre nagyon jol álltam.




    előzmény:
    eszterlili (7578)
    2013-08-26  17:41
  15. 2013. augusztus 27. 20:357587.

    megnéztem a blogot és szerintem is nagyon aranyos lett, nekem tetszik:-)

    Én a feltöltött bejgli receptet sütöm évek óta és mindig nagyon jól sikerült. Szinte elronthatatlan. Minden évben a gesztenyés változat ott van az asztalon. 

  16. 2013. augusztus 27. 20:277586.

    beütöttem a télapós szöveget és nagyon nagyon sok mindent találtam első találatként:-) A kisfiam most lesz kiscsoportos az oviban, már van is honnan letöltenem szinezőket, képeket, levélpapírokat... a gyerkőcöknek:-)

     

     

    előzmény:
    eszterlili (7585)
    2013-08-27  19:59
  17. 2013. augusztus 27. 19:597585.

    Sziasztok!

     

    Látom feltetted! Köszi.  Kiegészítés: A levél köremail volt, az én Apukám műszaki ember volt, nem cukrász. Hál isten kicsit enyhúlt az idő, nagyobb kedvvel gondolunk ezekre a dolgokra is. És ha beütjük a levél a télapónak szöveget, sok jó dolgot kiad.Érdemes kipróbálni.

  18. 2013. augusztus 27. 19:487584.
    én a napokban gondoltam rá, hogy októberben elkezdek bevásárolni karácsonyra ... liszt, cukor, sütőpor, olaj és ilyesmik mindig kellenek úgy is ... 2-3 darabbal többet veszek mindegyikből októberben minden vásárlás alkalmával, decemberben ilyenekkel nem kell foglalkoznom ... költenem rá
    előzmény:
    tutusatu (7579)
    2013-08-27  17:38
  19. 2013. augusztus 27. 19:437583.
    már csak 119 a blog szerint ... azt a maradék öt órát nem is számítom
    előzmény:
    borcsamama (7574)
    2013-08-26  12:34
  20. 2013. augusztus 27. 19:417582.

    nem gyerekes ... aranyos karácsonyi

     

    inkább a sütiket kellene szétszedni, hogy könnyebb legyen megtalálni őket ... így egy bejegyzés alatt 10 jó recept is van 

    előzmény:
    Szisszka (7569)
    2013-08-26  09:23
  21. 2013. augusztus 27. 19:367581.
    behalás ... az eredetileg kitűzött dátum előtt már sütireceptek ... éééééés kéééééépeeeeeeeek
    előzmény:
    Szisszka (7569)
    2013-08-26  09:23
  22. 2013. augusztus 27. 19:127580.

    De jó!!!    Remélem, apránként majd a többiek is előkerülnek, és jönnek új fórumozók is. 

     

    Lila Tulipán vajon jelentkezik-e újra?   Nem tudtok róla valamit? 

    előzmény:
    tutusatu (7579)
    2013-08-27  17:38
  23. 2013. augusztus 27. 17:387579.

    Sziasztok!

     

    Tavaly itt voltam én is köztetek a fórumon csak év közben nem volt időm írni, de azért néha néha bejöttem olvasgatni, nosztalgiázni

    Nagyon örülök, hogy fennmaradt ez a topik. Szeretnék újra csatlakozni, ha nem gond. 

    Már pár napja várom, hogy elinduljon újra a karácsonyi készülődés. Nem is tudom hogy jött elő. A munkahelyemen a kolléganőm kérdezte meg pár hete, "hogy állsz a karácsonyi készülődéssel? " Én meg csak álltam némán tátott szájjal... Hazamentem és rögtön elő is vettem a régi újságokat és lapozgatni kezdtük a gyerkőccel. Mondtam is neki, hogy lassan elkezdhetnénk írni levelet a Télapónak:-) Tegnap meg halászlevet főztem és halat rántottam:-) Valahogy el kell kezdeni:-) 

     

    Hihetetlen hogy eltelt egy újabb év...

     

    Ha nem baj, akkor mostantól én is szeretnék gyakrabban bejárni ide hozzátok.

     

    Mindenkinek szép délutánt

    Berni 

     

  24. 2013. augusztus 26. 17:417578.
    Több sütit kipróbáltunk már.Az almások nagyon jók, a hatlapos is, a kinder buenóst is megsütöttük, de megcsináltuk azt is, aminek babapiskóta van a közepén. A túrós kiflicskék is ki lettek próbálva. Karcsonyig érdemes kipróálnotok minél többet, aztán már kísérletezni sem kell. 
  25. 2013. augusztus 26. 15:067577.
    Borcsamama
    Örülök, hogy neked is tetszik :)
    Azt el kell árulnom, hogy a háttér meg a mackós kép nem az én művem, hanem egy sablon, viszont az is nagy dolog részemről, hogy képes voltam feltölteni :D abszolút béna vagyok az ilyesmihez, csak szeretek pepecselni :D
    Az ajándékozást én jó ötletnek tartom, tavaly szerintem nagyon jól sikerült! És ha lesz idén is, igen, én szeretnék részt venni benne. Ha vállalod a szervezést, én megköszönöm!

    Jogsi: tényleg mindenki jobban jár ha nem vezetek :) nem nekem való az! :)

    Sáfrány
    Én is találkoztam már olyan ellenőrrel aki kitépte a kezemből a bérletet, de találkoztam kifejezetten jófej ellenőrrel is.

    Eszterlili
    Megkaptam a recepteket, hát csak ámultam a sok oldalnyi finomság láttán, meg is éheztem :)
    Fel is teszem az új blogunkra, ha nem bánod :) majd bemásolgatom a blogba, az is lehet, hogy 2-3 részletre szedve...
    Majd még ki kell tapasztalnom, hogy jó.


    előzmény:
    borcsamama (7574)
    2013-08-26  12:34
  26. 2013. augusztus 26. 13:217576.
    Szisszka: Receptek elküldve, bocsásd őket közkinccsé. Borcsamama: Jó, hogy újra itt vagy. Nálunk, ha panaszt tesz valakit, nem hogy elnézést nem kérnek, de az kér bocsánatot, aki megmerte ezt tenni.Nincs semmi sehol, ami felülbírálna egy ellenőrt egy utas igazával szemben.Panaszt tenni lehet, csak nem érdemes.Szokták mondani, fejétől bűzlik a hal.
  27. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 26. 12:487575.

       Sziasztok!

     

    Hát, én is megbántam, hogy nem tanultam meg vezetni, mondjuk nincs is mit, de régen volt autónk jó lett volna vezetni.Ma már én is félnék vezetni, annyi az idegbeteg, hogy az na.Lánytesóm vezet és elég jól, néhe együtt megyünk valahová, többször beszóltak neki, mert az erőszakoskodoknak nem mindig enged.Lányaimnak remélem egyszer lesz lehetősége megtanulni, a fiam megszerezte, de sajnos elég erőszakosan vezet, remélem ez változni fog.

    Szerencse nekem nagyon közel van a munkahelyem ,ezért nem kell bérlet, amúgy tömbjegyem van.Azt nem értem, hogy vannak, akik évtizedek óta bliccelnek, hogy tudják meguszni,én nem birnám idegileg, hogy állandóan az ellenőrt lessem.

    A gyerekeimnek mindig becsületesen megveszem a bérletet, de mi is találkoztunk már érdekes ellenőrrel.Volt egy nő, aki évekkel ezelött kitépte a gyerek kezéből a diákigazolvánnyal együtt a bérletet, panaszt tettem és elnézést kértek.

     

  28. 2013. augusztus 26. 12:347574.

    Csatlakozom Sáfrányhoz, nekem is nagyon tetszik a blog, remélem idén is sok hasznos dolog, jó ötlet, finom recept, és csodás kép kerül majd bele. 

    A színeket is nagyon eltaláltad, és a maci is aranyos.

     

    A jogsiról annyit, hogy ne mondjatok le róla, később majd nagyon fogjátok bánni, ugyanúgy, ahogy most én teszem.  Fiatalon azt mondtam, én aztán nem, úgysem tudom megtanulni, béna leszek, meg hasonlók, most meg már késő bánat.  Főleg azóta van ez az érzés bennem, mióta sokszor megyek különböző foltvarrós rendezvényekre, no és sokat járok orvoshoz. :-))

     Milyen jó lenne, ha nem lennék mindig másra utalva, nem rabolnám a család valamelyik tagjának az idejét.

    Még két hét, aztán nekem már nem jelent gondot a bérlet vagy jegy semmiféle járművön, mindenen ingyen utazhatok majd.

    Kivéve az autónkat! :-))

     

    Ki fogja megnyitni az új topikot?

     

    Azon gondolkoztatok már hogy idén legyen-e ajándékozás úgy mint tavaly?

    Ha  lesz, és nem lesz más vállalkozó, akkor szívesen megszervezem.

     

    Olyan jó, hogy már ennyien itt vagyunk, és várjuk az  újat, pedig még csak aug. van, viszont már csak 120 nap.  

    előzmény:
    Szisszka (7569)
    2013-08-26  09:23
  29. 2013. augusztus 26. 12:157573.
    Sáfrány
    Örülök, ha tetszik!
    Alig várom, hogy tele töltsük tartalommal, szebbnél szebb dolgokkal! :)
    Mostmár nagyon várom a topicnyitást! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7570)
    2013-08-26  09:39
  30. 2013. augusztus 26. 11:487572.

    Eszterlili

    küldtem privit :)

    Én múltkor egy bliccelőt láttam,hát rendesen megrángatták az utcán szegényt a közterületesek, amikor le akart lépni, körbefogta 3 közterületes meg 4 ellenőr... Ja és le sem veszed, hogy ők ellenőrök, mostanában 2-3 srác szokott felszállni ellenőrként, utca emberei teljesen, aztán amikor elindul a busz, szépen felteszik a karszalagot...  

    én is tömegközlekedek, legtöbb esetben bérletezek, de amikor tudom, hogy kevesebbet megyek,akkor tömbjegyet veszek, vagy csak szimplán jegyet... 

    Most még jó, mert novemberig van kismama igazolványom, amivel diákbérlet árban veszem a bérletet, előtte  meg volt diákigazolványom a suli miatt,,,

    Nahát akkor ebben egyezünk, nekem sincs jogsim,  és nem is szeretnék. 

    Szerintem mindenkinek jobb igy :))) 

     

     

    előzmény:
    eszterlili (7571)
    2013-08-26  11:18
  31. 2013. augusztus 26. 11:187571.

    Szisszka: Várom a mélt.Nálunk a régebbi ellenőr a saját anyját is képes lett volna kézenfogva vinni a rendőrségre, ha az általa kiállított büntető csekket nem fizeti be. Most már nemileg normálisabb a hangnem, de a stílus nem sokat változott. Vannak különösen kedvelt járatok ellenőrzés céljából.De ittennék bármikor előbukkannak.Hétvégén, ünnepnap, du-án, este, hajnalban, mondjuk akkor is, amikor más épp a másik oldalára fordul.

    Több mint harminc éve utazok bérlettel, becsülettel veszek minden hónapban, de így is ért már meglepetés.Muszáj busszal mennem, jogsim nincs, nem is szándékozok letenni, nekem nagyon megnyugtató az a tudat, hogy nem vezetek. 

  32. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 26. 09:397570.

          Sziasztok!

     

    Nekem tetszik a kép, köszi!Szeretem a macikat! 

    előzmény:
    Szisszka (7569)
    2013-08-26  09:23
  33. 2013. augusztus 26. 09:237569.

    Sziasztok!

     

    Remélem mindenkinek jól telta hétvége :)

     

    Eszterlili

    Nálunk is van ám ellenőrzés rendesen a 'piros hetes' vonalon! 

    Húúú, a recepteknek én egyébként is örülnék! :) Elkérhetem őket? Priviben dobok e-mail cimet! :)

     

    Blog: 

    Tegnap elkezdtem összerakni a blogot, az újat. Majd még bővítem, szépítem, ahogy lesz időm. Addigis, itt a link: http://karacsony2013.blogspot.hu

     

    Ha nem tetszik (túl gyerekes, nem tetszenek a szinek stb.) szóljatok, és átvariálom!  

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    eszterlili (7568)
    2013-08-24  10:46
  34. 2013. augusztus 24. 10:467568.
    Nekem jó, ha kezeled a blogot, nincs kifogásom ellene.Tavaly ígértem jó kis recepteket, úgy néz ki, sikerült megtalálnom, majd küldöm, ha lesz, aki kezeli az újat.Tényleg érdemesek kipróbálásra.Akitől kaptam(kör emailben), azt mondta, nem is gondolta, hogy bárki sütne belőle, ő se sütött még.Mondtam néki, nagyon sokat kipróbáltunk, és rendszeresen sütjük is őket. Mindenféle receptek összegyűjtve.Nem hiszem, hogy fent volna még. Egyébként nálunk nagyon olajozottan megy a jegyellenőrzés, szerintem sehol nincs máshol ilyen szigor.Tanítani kéne.
  35. 2013. augusztus 24. 10:147567.
    Wáááá.... Nem tudom miért rendezte igy egybe?! :O
    előzmény:
    Szisszka (7566)
    2013-08-24  10:12
  36. 2013. augusztus 24. 10:127566.
    Sziasztok!  Eszterlili Köszi az infót! Valamelyik nap majd lemegyek a bérletpénztárba, és megkérdezem, hogyvan ez... de gondolom a bkv-nál igy van... :/ A fiam decemberben lesz 6 éves, és ha költözünk, és busszal kell oviba járni, akkor az húzós lenne, ha jegyet vennék, plusz heti 2-3 alkalommal van foci edzése, az pedig többször átszállós móka...  Én személy szerint nagyon örülnék, a szeptember eleji topic nyitásnak :) BágiA blog jó ötlet, én még most is szivesen belenézegettem :) BLOG: ha gondoljátok, én szívesen csinálom, elvileg időm engedi, ebben az évben még itthon vagyok. EiraHúúú, akkor jó sok mindenkinek kell ajándékot adni, de az olyan jóóóó!  Hova utazol a szülinapodon? Apuci most elment edzeni, aztán majd elmegy a fiúkkal piacra :D Mondta, hogy menjek én, de kizárt dolog!!!! Én ma már voltam lent a kutyával 2x 1 órát :D    
    előzmény:
    eszterlili (7560)
    2013-08-23  14:23
  37. 2013. augusztus 24. 09:357565.
    Ha elfogadjátok a javaslatot, nekem az a véleményem, hogy célszerű lenne szeptember elsején megnyitani.És akkor az is konkrét dátum.Talán a sok iskolázás után mindenkinek jó kis kikapcsolódás lenne az új topic, és mindjárt be is indulna a fórum, nem kéne várrni senkire sem. 
  38. 2013. augusztus 23. 20:517564.
    majd leviszi holnap is a gyerekeket apuci, kell a pihenés is
    előzmény:
    Szisszka (7559)
    2013-08-23  10:46
  39. 2013. augusztus 23. 20:497563.

    hát igen, főzők egy csomó lekvárt, de inkább sok félét, nem nagy mennyiségeket

    van 22 munkatársam, 4 szomszédom és még néhány barátnőm, szóval kell karácsonyra a választék

    előzmény:
    Szisszka (7559)
    2013-08-23  10:46
  40. 2013. augusztus 23. 20:227562.

    Sziasztok

     

    Nem tudom ki fogja nyitni az idei topikot de lehet,hogy idén is kellene nyitni blogot ahova az érdekes dolgokat el lehet menteni és könnyen megtaláljuk és feltüntetni a nyitóban.

  41. 2013. augusztus 23. 18:227561.
    Teszem hozzá, 6200 ft a két diák. No komment.
  42. 2013. augusztus 23. 14:237560.
    Szisszka: Ezt nem tudom, mindenhol így vagyon-e, de nálunk ez az egyik helyi sajátosság. Ha nem iskolás, jó ha kérsz egy óvoda vagy iskola-látogatási igazolást ezen célból.Mivel diák kell a bérlethez, de az ugye nincs még.Viszont ingyen nem utazhat. Férjem nagyon erősködött, hogy szabin lesz,augusztusra  nem kell bérlet, beviszi őket kocsival stb.De kétszer bemegyünk, az egy ezres.Ha átszállunk kétezer. Akkor már az egyik bérlet meg van. És még néhány nap van a hónapból.
  43. 2013. augusztus 23. 10:467559.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm lányok!

    Igyekszem majd ügyesen pakolni :) Igazából sokat költöztünk az utóbbi években, úgyhogy pont emiatt nem szeretek költözni. Kb. októberben lesz majd aktuális szerintem...

     

    Sáfrány

    Drukkolok, hogy sikerüljön még fonalat szerezni!

     

    Eszterlili

    Ezek szerint ha a fiam 6 éves lesz, akkor neki is kell ilyen papír, meg bérlet :O

    Ezt nem is tudtam :O

     

    Eira

    Jók a sálak! :)

    Mentettem el én is az elsőhöz hasonlót, csak cicásat :) a hugom macska mániás :)

    Nem semmi mennyi lekvárt főzöl! :) Egyébként én is épp tegnap szemeztem a boltban a szilvával, elég jó áron adják itt a kisboltban most. 

    A koszorú nagyon aranyos, nekünk évek óta hasonló koszorú van az ajtónkon karácsonykor, nekünk csak egy hóember buksi van rajta, én varrtam, úgyhogy közel sem  ilyen profi, mint ami a képen van, de azért szeressük :) Minden évben változtatok rajta kicsit. Ha találok róla képet, felteszem. 

    Jujj a kis manók nagyon cukik, a fiaim oda lennének értük!

    Azért a karácsonyi linkek is jók, amiket feltettél, lehet csemegézni a képek között! :)

     

    Apa levitte a gyerekeket játszóterezni, hogy tudjak főzni megtakarítani, ehelyett itt ülök :O Ajjajjj :) 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7553)
    2013-08-21  13:15
  44. 2013. augusztus 22. 21:567558.
  45. 2013. augusztus 22. 21:537557.

    nahát, nem az a link jelent meg

     

    próbáljuk még egyszer 

     és még egyszer 

     

     

    előzmény:
    Eira (7556)
    2013-08-22  21:46
  46. 2013. augusztus 22. 21:467556.

    hoztam egy kis karácsonyi ötletelős nézegetni valót

     

     

    ha esetleg valaki megajándékozna  egy ilyen koszorúval.................., ha nem magamnak kell elkészíteni

     

     

    előzmény:
    Eira (7555)
    2013-08-22  21:08
  47. 2013. augusztus 22. 21:087555.

    sziasztok

     

    az aktuális topik szeptember 25.-n nyílik, a szülinapomon

     

    én sajnos nem leszek veletek a nyitáskor, mert megjött a repjegyem, azért majd a távolból igyekszem nyomonkövetni az eseményeket

     

     

    Borcsamami, vigyázz magadra

     

     

    Sziszka, ügyesen pakolj

     

    Eszterlili vigyázz az interaktív karácsonyfadíszeidre 

     

     

     A képen narancsos szilvalekvár van, új recept, nagyon finom

     

    hoztam néhány sálat is, karácsonyra elkészülhet, egyszerűek, még is nagyszerűek

    előzmény:
    Szisszka (7552)
    2013-08-21  11:19
  48. 2013. augusztus 21. 16:307554.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama: Remélem, jobban vagy.Szisszka: Egy-két költözés, és profi leszel. Mi szobánként, szekrény részenként irogattuk a dolgokat.Na, ne tudd meg azt a rengeteg holmit.A garázsban őskupi van azóta is, pedig többször rendet tettünk.De a padlás álpadlás, mert azon tudtunk spróolni, és azért nem célszerű a végtelenségig terhelni.Most azon vagyok, hogy talán be lellene deszkázni a maradék részt is, és akkor végre rend lenne a garázsban is.Most csak egy kisebb sáv lett deszkázva, így is négykézláb váűlogatok a ruhásdobozok között, ha már úgy érzem, kinőtt valamiket a kicsi. Nyuszi csak képeslapon. Úgy az igazi. Ma ügyintéztünk. A buszbérlethez kellett iskolás papír diákigazolvány helyett.Még nem iskolás, de korhatár túllépő.Ez a vesszőparipájuk, hogy minden dátum érvényes-e.Képesek büntetni akkor is, ha kezedben van a buszbérlet, de hibás a dátum.Június közepén kiadták az igazolást úgy, hogy augusztus 17.-én lejárt.Ma mehettem be újra kérni.Mert egész nyárra a gépi rendszer nem engedi kiadni.

  49. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 21. 13:157553.

    Hát a felénél picit tovább jutottam.Irtam a boltnak, hogy lesz-e még fonal, de még választ nem kaptam.

    Nem tudom én tavaly volt először, hogy karácsonyi topikhoz csapodtam, régen is mindig olvasgattam az ilyen topikokat, de nem szóltam hozzá.Az a baj, hogy túl sok mindent én nem tudtam mutatni, munka mellett, meg a háztartás meg egyebek mellett, nimcs sok energiám.

    Most szerencse szabin vagyok. 

     

    előzmény:
    Szisszka (7552)
    2013-08-21  11:19
  50. 2013. augusztus 21. 11:197552.
    Sáfrány

    Szerencsére nem fogunk messze költözni, kb. 15 percnyire, a tervek szerint, igy közel maradunk az ovihoz is, igaz buszoznunk kell majd néhány megállót, most meg 5 perc sétára van az ovi...
    Én is azt tervezem, hogy karácsonyra elkészül a sál, november közepétől a kisebbem is ovis lesz, és dolgozni csak januártól megyek majd, igy lesz majd elütni való időm ha minden igaz :)

    Hú, és meddig jutottál az ágytakaró horgolásban? Sok hiányzik még belőle? Esetleg neten nem tudsz hozzá fonalat rendelni?

    Egyébként az aktuális karácsonyi topicot mikor szoktátok nyitni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7551)
    2013-08-21  10:34
  51. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 21. 10:347551.

      Sziasztok!

    borcsamama, nem untatsz, jó hallani rólad!Gyógyulgassál!

     

    Szisszka,jó költözést!Messzire fogotk költözni?Bele gondolni is rossz, ha nekünk is kéne költözni, pedig nem vagyok nagy gyűjtőgető.Minden lomtalanitásnál kidobáljuk a felesleges dolgokat és mégis annyi gyűlik össze. 

    Nagyon ügyes vagy, esetleg karácsonyra kész lesz a férjed sálja.

     

    Én meg tavaly egy ágytakarót kezdtem horgolni, de aztán elfogyott a fonalam és most akartam hozzá venn, erre látom, hogy alig árulnak már abból a fonalból, marha jó lesz , hogy fogom befejezni. 

    előzmény:
    borcsamama (7549)
    2013-08-20  11:58
  52. 2013. augusztus 21. 10:197550.
    Sziasztok!

    Hát ma már őszre hajazó időnk van... Mondjuk nekem tetszik :)

    Eszterlili
    Nagyon cukik a nyuszkók, a fiaimnak nagyon tetszenek! Gondolhatod :D

    Borcsamama
    Örülök, hogy jól vagy! Gyógyulgass tovább! :)

    Képzeljétek, úgy néz ki, hogy költözünk még egyet idén... :O utálok költözni...
    Bepakolás, kipakolás... Meg mire magtalalom minek hol a helye... Brrrr...
    Karacsony szempontjabol is, itt mar kezdett kialakulni, hogy melyik dekoracio hova kerul...
    Johet majd az ujratervezes.

    Kepzeljetek, Ferjem kozolte, hogy ha mar ennyit horgolok, horgolhatnek neki egy salat. Mondtam neki, hogy az nagy meló, meg en csak ilyen mutyuroket tudok horgolni, es kulonben is, hogy lenne nekem idom salat horgolni ket gyerek mellett?! Viszont titokban mar kineztem a mintat, es hamarosan megveszem hozza a fonalat :) jo kis meglepi lesz!!! :) :P



    előzmény:
    eszterlili (7546)
    2013-08-16  20:49
  53. 2013. augusztus 20. 11:587549.

    Kedves Sziga, Sáfrány, és persze a többiek is!

     

    Köszönöm az érdeklődést, jól vagyok, rövid távon már mászkálhatok mankó nélkül is. Szorgalmasan tornázom minden nap.

     

    Megígértem, hogy nem untatlak már többet benneteket a mindenféle bajaimmal. A leleteim jók!!!!!!!  :-)))))

     

    Már csak 125  nap!!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7548)
    2013-08-19  13:26
  54. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 19. 13:267548.

    Nagyon aranyosak a nyuszkok!

    Borcsamamára én is kiváncsi lennék, remélem jól van! 

    előzmény:
    eszterlili (7546)
    2013-08-16  20:49
  55. 2013. augusztus 17. 21:527547.
    Borcsamama: hogy szolgál a kedves egészséged?
  56. 2013. augusztus 16. 20:497546.
    Na, az előbb elmentek a nyuszis képek a megkeserített mindennapok topicba.Gyors akartam lenni.Itt újrázok. Nem az összes nyuszi, van máásiikkk.Ezek a jobban sikerült képek.Elolvastam a topic nyitását, de a gondolatom  már itt járt köztetek.
  57. 2013. augusztus 15. 16:597545.

    Hogy őszinte legyek nem tudom.Ha csak rajtam múlana, jöhetne már értük valaki.Egyenlőre még vannak. Egy biztos, én tuti nem fogom levágni egyiket se. Hogy lesz e kaja belőlük, azt se tudom.Ha Azuram lévén szakács az egyik végzettsége megcsinálja, lelke rajta.de ő is sajnálja őket.

    Majd az idő megoldja. 

  58. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 15. 07:017544.

    Köszi!Akkor te is hős vagy, hogy abban a melegben tornáztál.Nekem is kéne, de munka után már nagyon fáradt vagyok és sokat fáj a hátam.Meg itthon is akad munka.Időnként bicajozok meg sétálok, de az kevés.

     

    eszterlili, mit fogtok a nyuszikkal csinálni? 

    előzmény:
    Szisszka (7542)
    2013-08-14  14:08
  59. 2013. augusztus 14. 23:157543.
    Szisszka Nyolcnál tartunk.Látnotok kéne a kutyát a fészek körül....Nehezére esik magát megfeylmezni...Rendkívül érdeklődő fajta...Szegény nuylak megszenvedik az időt. Na, ez volt az első meg az utolsó nyulazás, ha rajtam múlik.Majd megsimogatják az állatsimogatóba.
  60. 2013. augusztus 14. 14:087542.
    Én is itt, de olvasó üzemmódban működök.

    A két gyerek+baba kutya teljesen lefoglal :)

    A nagyobbik fiamnak végre újra van edzés, igy a héten van két lazább délutánom :)
    Múlt héten még a tornázásra is rávettem magam, alsó szomszéd biztosan baromi boldog volt, de a RubintRéka "kiabált velem", hogy: Ne hagyjam abba, és hogy ne törődjek a szomszéddal... Gondoltam magamban, hogy ha esetleg szóvá teszi a szomszéd akkor szivesen megmutatom neki a dvd-t... Harcolja le a Rékával :)

    Én nem tudtam magam rávenni a lekvárfőzésre ebben a melegben! :(
    Viszont ma megvettem a lecsóhoz valót! :) Ha minden jól megy délután megcsinálom!

    Eira
    Micsoda szuper dolgokat készitesz mindig, biztosan nagyon finomak a lekvárok!!!

    Sáfrány
    Te is egy hős vagy, hogy megküzdöttél a barack lekvárért!

    Eszterlili
    Végülis hány nyuszkótok van még? Kitartás!!!! ;)
    előzmény:
    Eira (7541)
    2013-08-13  19:00
  61. 2013. augusztus 13. 19:007541.

    Hát, a nyusziknak lehet a neve Képes és Lap

     

    Igen, a vegyes gyümölcsösbe egyszerre tettem bele a gyümölcsöket, főztem narancsos barackot is, meg barack-szilva-körtét is

    én is a nagy melegben, de hát ezek a fránya gyümölcsök nem voltak tekintettel az érésükkel az én kényelmemre

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7539)
    2013-08-12  19:12
  62. 2013. augusztus 13. 11:247540.
    MAjd rakok fel képeket.Eszetekbe se jusson húsvétra élő nyúl! Különben így jártok! Nagyon szépek azok a képeslapokon is!
  63. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. augusztus 12. 19:127539.
    Nagyon finom lehet a lekvárod.Minden gyümölcsöt egyszerre tettél bele?Én a múlt héten baracklekvárt főztem/Kaptam 6 kg barackot/, majd meggebedtem, de meg kellett főzni, mert megrohadt volna a barack.Mélyhűtőbe akartam először betenni és majd később kifőzni, de pici a mélyhűtő és nem fért bele.
    előzmény:
    Eira (7538)
    2013-08-12  11:55
  64. 2013. augusztus 12. 11:557538.

    Hogy vannak a nyuszik? Nálunk a hétvégén az lesz a menű

     

     

    Látopm a melegben senki nincs a gépnél, vagy annyira belemerültetek a karácsonyi készülődésbe, hogy nem maradt szabad percetek

     

    Múlt héten szerdán nagyon finom lekvárt főztem, szilva, körte őszibarack vegyesen egy kis vaníliával 

    6 üveg ment a polcra, 2 az ajándéknak valók kosarába

    előzmény:
    eszterlili (7537)
    2013-08-04  16:11
  65. 2013. augusztus 4. 16:117537.

    Sziasztok!

     

    Mint a tíz kicsi indián, már csak 8 nyúl van. A többi szőrösödik, már formálódnak, látszik a színük, a fülecskéjük. Hiába, szabadság, egyenlőség, testvériség...Ha,ha... Befejzte nagylányom a táborozást.Jól érezte magát, de minden este nagyon fáradt volt. Szépen kitalálták a záró rendezvényt is,nem volt felesleges időhúzás, dalok, filmvetítés, tájékoztatás, játékok, ismerkedés volt. Na, meg tombola, süti, ital. Le a kalappal előttük. Már harmadszor voltunk ott, de ahogy néztem sok  a visszajáró.Lassan a kora miatt esünk majd ki. Nehezen viseljük a meleget, az orrunkat is csak az állatok miatt dugjuk ki.Még este is alig hül le az idő.

     

     

  66. 2013. július 31. 20:037536.

    Nálunk napról-napra pusztultak el a kicsik. Az a baj, hogy a piciknek jó ez a nagy meleg, de az anyanyúlnak nem, nincs teje. A nyusz naponta egyszer szoptat, amelyik kölyök lecsúszik róla annak sajna kevés az esélye.

    Amúgy macskatápszerrel cicacumiból vagy fecskendőből lehet őket mesterségesen táplálni, de elég macera, mert egy alkalommal kb. 3-4 ml lehet adni és naponta 4-szer kell.

    előzmény:
    eszterlili (7535)
    2013-07-31  00:22
  67. 2013. július 31. 00:227535.
    Már csak 10 maradt meg.
  68. 2013. július 30. 21:267534.

    Eszterlili: Gratulálok a tenyészethez 

     

    Nálunk 10 kölyökből 1 maradt meg.

    előzmény:
    eszterlili (7532)
    2013-07-30  12:40
  69. 2013. július 30. 12:417533.
    Bocs, elütöttem a nicknél.
  70. 2013. július 30. 12:407532.
    űEira: Már próbáljuk hozzászoktatni a gyerkőket a nyuszis kaja gondolatához.El is vitték volna nem olyan rég, de a nagy nagyon ragaszkodott a nyulához, így maradt...A másik már máshol van.
  71. 2013. július 29. 08:517531.

    hát igen, veszekedés mentes topik, ritka, mint a fehér holló

     

    az új topik nyitásáig /a mai és a nyitó napot -ami a szülinapom- nem számítva/ van  57 nap

     

    karácsonyig a fenti feltételekkel 147

     

    a decemberem rázósnak ígérkezik, eddig úgy néz ki, hogy világgá megyek 

    amint biztos a dolog írom a részleteket 

    előzmény:
    fórumozok (7527)
    2013-07-27  12:44
  72. 2013. július 29. 08:467530.

    Gratulálok a szaporulathoz :-D

    a gyerekek bizonyára boldogok - vígasztalásként esetleg néhány nyúlreceptet? 

     

    Ezt a meleget kellene valahogy eltenni január végére, milyen gazdaságos lenne akkor felbontani néhány üveget

     

     

    begyulladt a fogínyem, le kell szedetnem a fogköveimet, a város  összes fogorvosa a tengernél 

     

     

    előzmény:
    eszterlili (7525)
    2013-07-26  06:45
  73. 2013. július 28. 21:407529.
    Én teljesen nyersen külön a paprikát külön a paradicsomot csak fel van szeletelve, tudom így nem lecsó csak alapanyag de így bármibe felhasználhatom.
    előzmény:
    fórumozok (7527)
    2013-07-27  12:44
  74. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. július 28. 20:407528.

    Sziasztok!

     

    Hát nem semmi, mit fogtok a sok nyuszival csinálni?

     

    Szisszka, akkor majd belekezdek egy kutyuskába!Köszia tanácsokat!

     

    fórumozok, én ilyeneket észre sem veszek.De, tényleg érdekes, hogy miért vették ki ezt a topikot, a kiemeltekből.Tényleg egy topik, ahol nincsenek veszekedések, meg egyebek. 

     

    Most hihetetlennek tűnik, hogy lesz még tél is, nálunk embertelen meleg van és sajnos holnap meló.Jó lenne egy jó nagy eső! 

    előzmény:
    eszterlili (7525)
    2013-07-26  06:45
  75. 2013. július 27. 12:447527.

    ez tök jó látom mindenki lecsót tesz el ... fagyasztva félig megfőzve vagy teljesen nyersen, esetleg dunsztban

     

    karácsony előtt az időhánytól sem mentes napon meg majd kibontjuk az eltett nyári finomságot 

     

    ha majd nyílnak karácsony előtt az olcsó karácsonyi recepteket kereső topikok tudjuk ez is ajánlani ... nyáron pár száz forintból eltett lecsó télen milyen finom

     

     

    (a fenti írásommal arra is szeretnék reagálni, hogy látom, nektek sem tetszett, hogy valakiknek szúrta a szemét, hogy ez a karácsonyi topik a kiemeltek között van)

  76. 2013. július 26. 14:127526.
    Sziasztok!

    A gyerekek alszanak, végre egy kis csend és nyugalom! :D mostanában nagyon lefárasztanak, rosszcsontkodnak, én meg még extra fáradt és kialvatlan vagyok mostanában, így sajnos türelmetlen is vagyok velük sajnos! :(

    Sáfrány
    A kutyus kézzel varrva néhány óra alatt elkészült, úgy hogy a szeme himezve van. Az orra filcből készült, de az volt az első amit a kutya leszaggatott... Majd ha lesz energiám majd azt is ráhimezem. Meg ahol szétszaggatta újra varrom. Nna úgyhogy kézzel sem nagy meló, nyugodtan neki állhatsz :)

    Mindenkinek köszönöm a lecsós jó tanácsokat! Jövő héten megcsinálom, teszek el néhány üveggel. Akkorra tervezem még a sárgabarack lekvár és a ketchup készitést is!

    Nem tudom kinek szurhatta a szemét a topicunk ... :/ nnna mindegy :/

    Eszterlili
    Gratula a kis nyuszkókhoz azért! A gyerekek mit szólnak hozzá? Azert biztosan aranyosak lehetnek :) de kitartás!!!!

    151 nap még karácsonyig.... :) jövő hét végén elkezdem összeirni a dolgokat, hogy elkezdjenek körvonalazódni a dolgok...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7517)
    2013-07-23  12:54
  77. 2013. július 26. 06:457525.

    Sziasztok!

     

    Ma reggelre 11 azaz, tizenegy db kisnyuszi lett.Olyan szélesek, mint a teneyerem széltében, kb, és kopaszok, mint az  egerek....Minden"boldogságom" adva vagyon .Jól gondoljátok meg, h húsvétr élő nyuszikatakartok a gyerekeknek.Én akkor  is elleneztem.NEkem nagyon jó,ha képeslapon látomőket.Tegnap már sejtette Azur és Anyukám, hogy ez lesz, tett be egy fészket is a nyuulnak(én csak Kormosnak hívom).Azur szerint a saroknál szülte őket, és úgy vitte be.Meg is kapta a kezét....

  78. 2013. július 24. 20:367524.
    szívesen ... használjátok egészséggel!
    előzmény:
    toncsa26 (7522)
    2013-07-23  20:48
  79. 2013. július 24. 08:507523.
    Azt én is néztem, hogy kivették a topicot, nem tudom miért.Talán nem nézte valaki jó szemmel, hogy nyáron is normálisan működik a topic.Nagyon jó volna, ha újra vsszakerülne, igazán elférne a többi között.Nagyon rövid a topic címe is. És tényleg nyáron is gondolkodunk a karácsonyon, nem tudjuk a magyarázatot.Ja,hogy normális a hangnem ittennék?Még ez is...
  80. 2013. július 23. 20:487522.

    Fórumozok!!!!

     

    Nagyonszépen köszönöm a pdf-eket! :)  

  81. 2013. július 23. 19:547521.
    ma kikerült a topikunk a kiemelt topikok közül :(
  82. 2013. július 23. 18:007520.
    Én külön fagyasztottam le a paprikát és a paradicsomot mert akkor fel tudod használni pörkölthöz és minden olyan ételhez amibe jó ízt ad.
    előzmény:
    Szisszka (7500)
    2013-07-22  19:13
  83. 2013. július 23. 14:457519.
    Semmi különös, Eira már le is írta.  Forrón üvegbe rakom, lezárom, és már megy is a jó meleg takarók, párnák közé, ott hagyom kihülni, aztán mehet a helyére. 
    előzmény:
    Szisszka (7513)
    2013-07-23  10:52
  84. 2013. július 23. 13:077518.
    MEnnyi ideig megfosztottam magamat a könyvektől, hát most pótolom.Igaz, csak én tehettem róla, de valahogy nem volt kedvem hozzá jó sokáig.A tanulások után azt mondtam, most elég, ha betűt láttam, már nem volt kedvem.És igazűn én most bele se merülök.Na, azért nem kell attól tartani, hogy nagy moly lennék, de úgy módjával igen.
  85. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. július 23. 12:547517.

      Sziasztok!

     

    Szisszka, jó, sokat dolgozhattál a kutyussal.Én is elmentettem a mintáját, hátha egyszer megcsinálom, köszi!Pont , most főztem lecsót én mélyhűtőbe szoktam tenni, nem főzöm teljesen készre.Most olvasom, hogy nincs nagy fagyasztód.

     

    borcsamama, megcsináltam és nekünk izlett, köszi!Remélem , nincs okod panaszkodni , mert jól vagy! 

     

    sziga, így a legjobb lecsót készíteni!Jót nevettem. 

     

    Eszterlili, én is sokat olvastam a gyerekeimnek.A nagyobbik lányom, középiskolás korában kezdett olvasni addig nem nagyon.A fiam sajnos nem olvas könyveket.A kisebbik lányom meg kb 16 éves kora óta.Pedig láttak olvsani és tényleg sokat meséltam nekik és Ők sokáig még sem követték a példát.Fiamnak is hiába mondom, hogy annyi mindentől fosztja meg magát, de nem hat rá. 

    előzmény:
    Szisszka (7499)
    2013-07-22  18:34
  86. 2013. július 23. 12:167516.

    Eira

    Köszönöm szépen! :)  Szuper!!!! :)

    előzmény:
    Eira (7514)
    2013-07-23  11:25
  87. 2013. július 23. 11:277515.
    ja, a dobozok a fekete lyukban laknak
    előzmény:
    borcsamama (7511)
    2013-07-23  09:30
  88. 2013. július 23. 11:257514.

    őszintén, nem szoktam dunsztolni, keverek  bele egy csipetnyi tartósítót

     

    összerakod az üvegeket egy kupacba, ráborítasz egy párnát vagy plédet és kész 

    előzmény:
    Szisszka (7513)
    2013-07-23  10:52
  89. 2013. július 23. 10:527513.

    jujj, még valami:

    a száraz dunsztot hogy kell csinálni?  

    előzmény:
    Szisszka (7512)
    2013-07-23  10:52
  90. 2013. július 23. 10:527512.

    Eszterlili

    Én imádtam olvasni, 5 éves tanultam meg, és 5 évesen mindent el is olvastam az első és másodikos olvasó könyvekből :D Aztán faltam a gyerekkönyveket :) A kötelező olvasmányokkal gimiben gyűlt meg a bajom, Odüsszeia-val kezdve... majd Jókait nem találtam túl érdekfeszítőnek, akkoriban megszenvedtem vele...

    De mást nagyon szivesen olvastam, pl. 17 évesen imádtam Kunderát,  és teljesen odavoltam Rimbaud verseiért :))) 

    A fiaimnak is szivesen mesélek, egészen pici koruk óta. A nagyobbiknak kb. 7-8 hónapos kora óta, a pici pedig születése óta hallgatja a meséket :) Az Anna-Peti-Gergő örületen kívül nagyon szeretik még a Futrinka utcát, és Mazsola történeteit is :) 

    Csak sajnos most mellettük nincs időm olvasni olyanokat amiketén szeretnék... sebaj, majd ha nagyobbak lesznek :))

     

    LECSÓ: 

    Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat! :)

    Nekem az üveges megoldást kell alkalmaznom, mert a fagyasztóm annyira icipici, hogy nem fér el benne semmi :( 

     

     

    Sziga

    Bárcsak én is felhívhatnám...:( 

     

    előzmény:
    eszterlili (7501)
    2013-07-22  19:33
  91. 2013. július 23. 09:307511.

    No, ezt a módszert én is szívesen alakalmaznám, természetesen kiegészítve az 5. ponttal.  

     

    Tulajdonképpen működik ez nálunk is, csak az útirány valahogy mindig nálunk ér véget,  és valahogy mindig az én műanyag dobozaim tűnnek el, hol rövidebb időre, hol örökre.  Azért erélyes fellépés után egy részük hazatalál.    

    előzmény:
    sziga (7508)
    2013-07-22  22:04
  92. 2013. július 23. 09:197510.

    Sziasztok!

     

    Eira: Csakhogy azok mozognak,az nem buli... Ja, tényleg, hiányzik egy-két szmájli a jelek közül: mint nyulas, lovas, fagyis, kalapot emlős, napsütéses, esős, hóeséses,...Most raktam volna egy nyulasat...

  93. 2013. július 22. 22:147509.
    5. anyuka csomagol egy kis hazait az útra
    előzmény:
    sziga (7508)
    2013-07-22  22:04
  94. 2013. július 22. 22:047508.

    Borcsamama: én ennél sokkal egyszerűbben készítem a lecsót!

    1. kitalálom, hogy ennék egy kis lecsót

    2. felhívom anyukámat és szólok neki, hogy ennék egy kis lecsót

    3. átballagok hozzájuk (ha már ott vagyok ottfelejtem pár órára a lányokat és körbeegerészem a környéket)

    4. kiszedem a lábosból és fölfalom

    előzmény:
    borcsamama (7507)
    2013-07-22  21:11
  95. 2013. július 22. 21:117507.

    Kíváncsi leszek a véleményedre.   Nekünk nagyon ízlik, még a fiúknak is!!

     

    Sáfrány, Te m egcsináltad?  Milyen lett?

     

    A lecsót én kétféleképpen szoktam elrakni, vagy fagyasztom, akkor a konyhakészre vágott paprikát bezacskózom adagonként, teszek hozzá megfelelő mennyiségű paradicsomot, a hagymát akkor amikor elkészítem.

     

    Nagy lábasban felteszek sok paradicsomot főni, amikor már elég levet engedett, akkor beleteszem a felszeletelt paprikát, addig főzöm míg a paprika üvegesre fő..  Nem kell hozzá sok idő.  Üvegekbe rakom, tetejére celofánt vagy folpackot teszek, arra pici tartósítót, majd rá a kupakot és száraz dunsztba teszem. Ehhez is akkor teszem a hagymát, amikor elkészítek egy-egy adagot.

     

    Köszönöm jól vagyok, meg már amúgy is annyit panaszkodtam nektek, éppen ideje, hogy csak jót írjak.

     

    előzmény:
    Eira (7506)
    2013-07-22  20:33
  96. 2013. július 22. 20:337506.

    jól hangzik, teszek egy próbát

     

    Jól érzed magad Borcsa mami? 

     

     

    most megyek mosogatni, ennyi volt a lazítás 

    előzmény:
    borcsamama (7493)
    2013-07-20  20:04
  97. 2013. július 22. 20:097505.
    én úgy szoktam, hogy megfőzöm majdnem teljesen készre és bezacskózva/dobozolva rakom a fagyasztóba ... télen meg kiveszem és teljesen megfőzöm
    előzmény:
    Szisszka (7500)
    2013-07-22  19:13
  98. 2013. július 22. 19:497504.
    a helyes kis új nyuszkáknak is lesznek utódai karácsonyig és használhatod őket karácsonyfadísznek
    előzmény:
    eszterlili (7497)
    2013-07-22  07:18
  99. 2013. július 22. 19:477503.

    az egzotikus összetevőket nyugodtan kihagyhatod, a csilis paradicsomkrém nagyon jó grillszószként, én is csinálok majd

     

    most éppen ingyenes gyerektábor van nálunk, reggel 8 és délután 4 között + érik 2 fányi francia barack és érkezik 2 vödör sárgabarack

     

     

     

    előzmény:
    sziga (7498)
    2013-07-22  12:43
  100. 2013. július 22. 19:337502.

    félkészre főzöd  a lecsót, beüvegezed /én szoktam csipetnyi tartósítót beletenni/ vagy az 1 adagnak való paprikát, paradicsomot feldarabolod és fagyasztod

    mindkét módszerrel szoktam eltenni

    hazesítésreszánod, akkor kissé pépesre érdemes főzni

    előzmény:
    Szisszka (7500)
    2013-07-22  19:13

Címlap

top