Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Dévényes tapasztalatok
sziasztok,
azért indítottam ezt a topic-ot, mert sajnos elég sokan rossz véleménnyel vannak a Dévény módszerről. Épp az előbb olvastam egy koraszülöttes topicban, hoyg valaki felvetette, hogy van-e olyan dévényes, aki azt mondja, hogy felesleges hordani hozzá a babát, mert nincs semmi baj?
mert én ismerek egy iylen dévényest, bár a mi kapcsolatunk is azzal indult, hoyg a kisfiamat kezelte. 3 hónaposan a gyerekorvos feszességet állapított meg nála ( semmi komolyabb jele nem volt, tudott szopizni is), majd elmentünk neurológiára, ahol szintén enyhe feszesség volt a diagnózis. Ezek után jutottunk el a helyi dévénes gyógytornászhoz, aki miután megvizsgálta, elmondta, hogy mennyiben tud segíteni a torna, de természetesen az én döntésem, hoyg akaro-e, max nem lesz élsportoló a gyerek. Ezek után kb 4-5 hónapig jártunk hetente 1xmajd havonta, és már nem is kell mennünk. Kisfiam időben kúszott, majd mászott, 11 hósan magától elindult, most 16 hónaposan teljesen stabilan jár, lépcsőzik, szalad...
Nem éreztem sem kényszernek, sem lehúzásnak a tornát, kezelt engem is a gyógytornász mert a szoptatás alatt beállt a könyököm, 3 alkalom alatt rendbe tette.
Nem mondom, hogy ez a módszer egy csoda, de nagyon hasznos tud lenni bizonyos esetekben. Úgy látom alapvetően azok a szkeptikusok vele szemben, akik személyesen nem tapasztalták meg...
Kiváncsi lennék mások véleményére, tapasztalataira is..
Szia!
Nekünk is ugyanez a problémánk. A bal arca laposabb a kislányomnak. Jövőhéten megyünk mi is Dévény gyógytornára. Azt szeretném megkérdezni, hogy a tornától elmúlik ez az asszimetria vagy ez maradandó?
Andi
Érdekes, mert amit írtál azt én is hallottam. Isermősenk olyanokat mondott a Dévényes gyógytornász, hogy a gyerek járni sem fog tudni, meg sokan mesélték köztük a gyerekorvos is, hogy szereti riogatni az embereket.
Az én fiam is oldaltartásos kicsit, elmentünk a fent is említett gyógytornászhoz és megvizsgálta. Én az elején leállítottam, amikor ki akarta hozni, hogy a gyerek oxigénhiányos, mert nem sírt fel azonnal, csak pár másodperccel azután, hogy kiemelték. (császár volt).
Ugyan azt a diagnózist mondta a fiamra, amit a csípőszűrésen is, kötött a bal oldal kicsit, nem kell tornára járni, csak ezt azt csinálni.
Kíváncsi leszek, lassan eltelik az 1 hónap.
Amúgy szerintem javult sokat, de még csak 4 hónapos, nagyon korán látszott ez a kötöttség.
Nem tudom, de nekem az fura, hogy a teljesen egészséges gyereket Dévény tornára járatják, tornáztatni otthon is lehet, a túl korai mászás, járás meg baromi felesleges. :(
Nekem van személyes rossz tapasztalatom, több oldalról is.
Nekem egy izombetegségem van. Ezt csak tinikoromban tudták diagnosztizálni, addig megfordultunk sokféle szakembernél, köztük Dévényesnél is. A Dévényes persze tuti biztos diagnózist állított fel, és állította, hogy rendszeres kezeléssel rendbehoz. Évekig kezelt nagyon is rendszeresen (még a mai napig is emlékszem, hogy végigordítottam az egészet, nagyon fájt főleg a masszázs), de javulást persze nem értünk el. Bár a Dévényes szerint igen, olyan dolgokat könyvelt el javulásnak, amik előtte is teljesen jól mentek.
A kisfiam mozgásfejlődése picit lassan zajlott, de még nem kórosan. (8 hónaposan kezdett kúszni, 1 évesen mászni és felállni) Látta Dévényes, közölte, hogy mindenképp szüksége lenne kezelésre, még olyan is elhagyta a száját, hogy ha nem viszem kezelésekre, akkor mozgássérült lesz. Ez után nem sokkal jártunk fejlődésneurológián (más okból), a neurológus alaposan megvizsgálta a gyereket, és azt mondta, hogy ha az ő gyereke lenne, nem vinné kínoztatni Dévényeshez, mert szerinte teljesen rendben van a gyerek, csak kicsit lusta, de nem szabad erőltetni, siettetni, a legjobb lenne neki ha hagynánk fejlődni a saját tempójában. A neurológusra hallgattam és igaza lett, a fiam most 19 hónapos, biztosan jár, néha szalad.
És még valami, ami nekem nagyon tetszik. Mostanában rengeteg anyukától hallom, hogy azzal dicsekszik, hogy mennyire jó, hogy hordja Dévényeshez az amúgy teljesen egészséges babáját, mert a gyerek már 6 hónaposan áll, 8 hónaposan szalad stb. Nagyon károsnak tartom a mozgásfejlődés erőltetését, siettetését. Az állás, járás erőltetése komoly problémákat okozhat a mászós időszak lerövidülése miatt.