Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szerintem meg... ahány ember annyiféle eset lehet.
Azt mondják.. sok ember másolja a szüleit.
követi az ő értékrendjüket.. vagy életformájukat.--- én meg ebben nem vagyok feltétlenül biztos.. - de lehet némely dologban igy van. Mindegyikre tudnék példát és ellenpéldát hozni. Nem is egyet.
másik kedvenc közhelyem...- hogy a lányok olyan partnert választanak aki hasonlit az apjukra... minap mondta ezt nekem valaki.. aki ismeri évtizedek óta apámat.. és most frissen megismerte a páromat is.. én meg röhögtem, mert tényleg volt az észrevételnek alapja...
De szerintem még forditva is igaz...és ráadásul ez nem is tudatos, hanem inkább ösztönös.
Az ember igazán egy bonyolult lény...
A fene tudja. Szerintem úgy általában túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a szülői háttérnek. Ha már számok, én meg azt olvastam, hogy egy 5 éves már teljes birtokában van annak a képességnek, hogy önállóan megmondja, mit tetszik neki, és mi nem, azaz már ekkor van (nyilván még kezdetleges, de már létező) SAJÁT értékrendje. A legtöbb tudatos felnőtt már tudatos gyerek is volt, legfeljebb gyerekkorában még nem tudott szabadon kibontakozni.
Nem mondtam, hogy ugyanaz!
De ha egy gyereknek nem mesélnek kicsi korában akkor késöbb már nehéz lesz vele megszerettetni az olvasást.
Nem ugyanaz.
Pedig... éppen 6 éves korig lehet megszerettetni a meséket- verseket a gyerekkel, éppen úgy, hogy felolvasol neki... hogy együtt lapozod vele a mesekönyvet, hogy verset mondasz neki, vagy mesét akár fejből is... és hogy lát téged olvasni.
Aztán amikor olvasni tanul, leülsz mellé és kéred, hogy most ő meséljen aztán elmesélitek egymásnak mit gondoltok az adott meséről.
HA ez nem ment.. abban a kicsi korban nem alakult ki a gyerek fantáziája hallott dolgok alapján utána már nem nagyon fogja érdekelni ha ő maga olvas.
Szerintem.
Ezt a 6 éves választóvonalat azért én fenntartásokkal kezelném. Pl. 6 éves koromig biztosan nem tanulok meg folyamatosan olvasni. Hogy rögzülhetne az olvasás szeretete eddig a korig, ha azt sem tudom, mi az? (Az, ha más olvas fel, nem ugyanaz.)
Miért kérdezted tőlem, hogy mi az az Értékrend, amikor te biztosan tudod, hogy a tied milyen- ill mit jelent számodra.. mi jelenti számodra az értéket.
Egyébként ebbe a fogalomba sok -sok minden belefér.
Én is negyvenen túl, sokszor elgondolkodom mi is vagyok valójában. Nem akarok semmiféle skatulyába beleférni. Liberálisnak vallom magam... közben kiderül.. hogy lehet tök konzervatív vagyok. A fene se tudja. Jelszavam.. élni és élni hagyni!
Bármit tehetsz, ha azokkal nem sértesz egy másik embert...
amikor azt írtam, hogy legyen hasonló felek értékrendje akkor olyanokra gondoltam.. pl.. hogy legyen hasonló a vallási- vagy éppen nem vallási felfogás. Elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan emberrel éljek együtt, aki mondjuk fanatikus hivő- mert én nem vagyok az.-- ok ezt akár világnézetnek is hivhatod.
Vagy nézzünk más.. A legfontosabbat. Ha már Család akarunk lenni, akkor legyen hasonló jelentése és jelentősége a számunkra a Család-nak. Tehát először van a MI és az én csak utána jön.. és legyenek a legfontosabbak a gyerekek ha már vannak. Gyereknevelésnél egyforma vagy hasonló következetesség... ne legyen abból vita, hogy amit anyu megenged apu megtiltja..
Anyagiak... a lehetőségek arányában mire mikor és mennyit akarunk költeni...
tudod.. elég sok mindent lehetne még itt emliteni....
Ami az érdeklődési kört illeti.. azzal továbbra sem értek egyet.
Nem kell átfedés.. - kompromisszumkészség kell és tolerancia.
Bizonyos kulturáltság is, persze, műveltség és olvasottság... de ezek egyike sem IQ-függő.
(a multkor olvastam egy cikket arról, hogy alacsonyabb iqvan rendelkező emberek is képesek nagy célokat elérni.. egyszerűen szorgalommal és kitartással és akaraterővel. Lehet nem lesz kutató vagy feltaláló, de ami megtanulható azt pl képes megtanulni egy átlagember is. )
Az előző kérdésedre...mindenki mást ért értékrend alatt.
amit én értek azt nagyjából leirtam.. de még elég sok mindent ide tudnék sorolni.
"azt tartják, 6 éves korig ami nem rögzül, az utána már soha nem válik természetessé, nélkülözhetetlen igénnyé."
Szerintem a mai, gyorsan változó világban ez az elmélet megdől.
Bárki bármelyik életkorban bármilyen képességet elő tud hozni magából. A kulcs a nyitottság és az elszántság. (Ha ez a kettő kellően erős, még az sem igazán lényeges, hogy - legalábbis eleinte - tud-e benne hinni, hogy megcsinálja.)
Szuper!!!!!
Végre valaki megértette, hogy mit próbáltam több hozzászóláson keresztül közölni. Már megérte ide írnom.
(Az irónia nem neked szólt, kedves iop, elnézést. Az általad leírtakat tényleg üdítő volt olvasni.
)
Öcsém 155-ös IQ-jú, Mensa-tag, és eléggé lobbanékony (a józan viselkedés határain belül természetesen).
Mondjuk a baráti köre számára ő az, aki mindenről szeret kiselőadásokat tartani
.
De ugye ezzel nem azt akarod implikálni, hogy magas (140+) IQ-jú ember = érdekember?
Hát, nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom neked írni, de az egyetlen legutolsó szavadat korrigálva (a nem megengedett helyett én inkább azt írnám, hogy nem etikus, nincs rá erkölcsi alapja), mindennel, amit írtál, 100%-osan egyetértek.
Kiegészítés:
"Fura, hogy valahányszor eszembe jut a "bezzeg az én időmben", akkor mindig a tabudöntögetést, radikalizmust, a merészséget, a forradalmiságot, a futurizmust, divatban pedig a polgárpukkasztó avantgárdot hiányolom."
Mármint a mából, a mostani korból, amelyet rettentően nyárspolgárinak, elfuseráltan wannabe-konzervatívnak, alamuszinak és mindent agykozmetikázónak érzek. Ennek a kornak egy rettentően tipikus képviselője az általam semmire sem tartott Beyoncé. (Húsz Grammy ide vagy oda.) Úgy gondolom, hogy mindazt, amit ő megcsinált, azt még tíz évvel őelőtte is nagyságrendekkel jobban megcsinálták mások. (És akik ráadásul minimum ugyanannyira jó külső adottságokkal rendelkeztek, mint ő, csak a "célcsoportjuk" nem volt annyira kiterjedt és átfogó, mint Beyoncé-é.)
Egy olyan ember igenis meg tudja mondani a "bugrisnak" úgy, hogy hallgasson is rá, akire a "bugris" szempontjából semmilyen oldali elfogultságnak az árnyéka sem vetül. Azaz, senkinek sem áll az oldalán, kizárólag saját magát, egyfajta "semleges, kívülálló"nézőpontot képvisel. Ha ez az ember - kizárólag nem-verbális eszközökkel - még jobban kihangsúlyozza a saját "következetes, elvhű, semleges kívülálló" voltát, és emellett még tapintatos is abban, ahogyan közli a "bugrissal", hogy most hibát követett el, és nem úgy tálalja, hogy a hibája miatt itt a világ vége, hanem kihangsúlyozza, hogy ezt a hibát - máshol, más emberekkel szemben, más időpontban - jóvá tudja tenni, akkor a "bugris" képes lesz tanulni a saját hibájából.
Bocsánat, ezt a kérdést csak most vettem észre. Úgy látszik, már engem is utolért a szelektív olvasás nevű kór, bár ezúttal nem szándékosan.
A kérdésedre a válasz, csakis személyes tapasztalatból, és szigorúan a saját szubjektív szűrőmön keresztül:
Balliberálisként úgy látom, hogy pl. a konzervatívok egy mesterségesen és hermetikusan lezárt szellemi világban élnek. Ezért szidnak minden változást, amit látnak a világban, mert az ő jól körülzárt, általuk biztonságosnak vélt kis valóságuknak a létét alapjaiban fenyegeti. Számukra az a fogalom, hogy értéksemlegesség, már önmagában egy fenyegető rossz. Ők képtelenek elfogadni olyan dolgokat, amikre nem lehet azonnal ráütni vagy a "jó" (= egyértelműen jó), vagy a "rossz (= egyértelműen rossz) pecsétet. Számukra ezen a két kategórián kívül nem eshet semmi, ha igen, az önmagában súlyos gond, amit minél gyorsabban meg kell oldani.
Számomra, a született individualista balliberális számára, a dolgokat - amelyek önmaguk jogán léteznek, és szintén önmaguk jogán olyanok, amilyenek - nem kell külön magyarázni, címkézni pláne nem. Állandóan figyelmeztetem saját magamat, hogy az, hogy valami az én számomra jó, vagy rossz, az csak az én teljesen önkényes szempontjaim alapján történő kategorizálás, ami kizárólag az én kis világomban érvényes, és másra - pláne a világ egészére - alkalmazni dőreség lenne. A változásokat én az élet működésének a jelének tartom, ami kismillió újabb és újabb lehetőséget hoz az utamba állandóan. Ha nosztalgiázni támad kedvem, akkor mindig rájövök, hogy az általam "jó idők"-ként aposztrofált kor folytatását éljük, amiben mindaz, amit annak idején jónak tartottam, továbbfejlődött változatban van jelen, és csak rajtam múlik, hogy kiélvezem-e azokat. Stb. Fura, hogy valahányszor eszembe jut a "bezzeg az én időmben", akkor mindig a tabudöntögetést, radikalizmust, a merészséget, a forradalmiságot, a futurizmust, divatban pedig a polgárpukkasztó avantgárdot hiányolom.
Egy neokonzervatív szerint az az ő dolga, hogy "értékeket őrizzen", vagyis bármi áron, még a világban történő természetes változásoknak (= pl. addig nem létezett, új összefüggések és összekapcsolódások születése), erőn fölül történő ellenszegülés révén is, fönntartsa azt a világot, amelybe beleszületett, és amely számára nemhogy kényelmes, hanem minden, ami azon kívül esik, számára tulajdonképpen értelmezhetetlen.
Én, inkább habitusban, mint politikában balliberális ember, úgy határozom meg a saját "feladatomat" az életben, hogy az állandóan jövő változásokkal kooperáljak, együttműködjek, együtt mozogjak, a saját különbejáratú elvrendszerem betartása mellett, és mindig kihozzam azokból a magam számára legjobbat, és akiket kedvelek, vagy szeretek, azokkal az így nyert pozitívumokon osztozzak (már ha ők ezt igénylik). Slussz.
Remélem, ha körülírás szinten tudtam csak válaszolni, azért ebből le lehet szűrni némi választ a kérdésedre! Bocsi a bő lére eresztés miatt!
akkor is balhézik ha nem acsarkodnak vele a vélt igazáért
Kérdés, ki fogja mindezt elmondani a bugrisnak? Egyszerűbb átnézni a hisztijén, és diplomatikus módon kitérni az állásfoglalás elől.
Igen, azt gondolom, az értékrend, az valójában egy igény szint, ami nagyon korán kialakul, azt tartják, 6 éves korig ami nem rögzül, az utána már soha nem válik természetessé, nélkülözhetetlen igénnyé.
Az igény szintünkkel megegyező igény szintű emberrel gördülékeny a kapcsolat, legyen az csak barátság, avagy több.
Viszont minél jobban eltér, minél több a differencia, annál nehezebb az úgymond: egy húron pendülés.
Valószínű, hogy mindenki egy kicsit mást ért alatta. Én azt értem alatta, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a világról. Nagyjából ugyanazt tartjuk fontosnak, egy adott helyzetre nagyon hasonlóan reagálunk, ha írnánk egy listát, ő is, én is, hogy mit tartunk fontosnak az életben, mi a kiemelt jelentőségű, általában mi a vezérfonal a cselekedeteink során, nagyon sok lenne az átfedés.
mondok 1 egyszerű sima általánost
van 1 emberileg elég szar elkésős feleség
kirúgják a melóból késései miatt
azt várja el, hogy a férje, minden rokona ismerőse rohadékozza a főnökét
pedig ki a rohadék valójában? az elkéső
ilyen mellé nem fog állni a sok iq-s
Én sem használom ezt a szót, gyűlölöm.
A társadalom által alkotott erkölcsi normákra kitalált szó.
Velem szemben sűrűn használják ezt a kifejezést, hogy nem érem el az ő értékrendjüket. Az fel sem merül bennük, hogy van, aki már túllépte a társadalom által felállított értékrendeket, korlátokat. Az ilyen emberek szabadabban élnek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a társadalom, és azok tagjai ellen tegyenek.
Ha a szót külön választod, már megjelenik az érték, értékelés, és a rend, rendszerezés szó. Tehát, az illető veszi a bátorságot, hogy ő mint halandó ember, kiértékeljen, esetleg besúvasszon egy másik halandó embert egy rendszerbe. Ha ebből a szemszögből nézed, akkor mindenki kizárólag saját részre szabott értékrenddel rendelkezhet, másokat ilyen szempontból minősítenie nem megengedett.
Persze hogy ismerős, itt is hangoztatják napi szinten.
Én is azt vallom amit te. Ha valakihez érzelmileg kötődünk, és az illető olyan tette, viselkedése mellett kellene kiállnunk amivel nem értünk egyet, akkor jobb semlegesnek maradni. Ellene tenni nem fogunk, hiszen az érzelmi kötődés megvan, de nem azonosulunk a tettével.
Ami az egyik embernek igaz, az a másiknak ugyanúgy lehet hamis. És mindkettőnek igaza van a maga szemszögéből. Valóban, ostoba ember ezt nem látja át, buldózerként tarol, kompromisszumra képtelen. Érdekes amit te írsz, hogy ezek az emberek várják el az érzelmi adakozást, belegondolva igen, így van. Érzelmet erőszakolnak ki. De ezek az emberek azok, akiket lehet manipulálni egy cél érdekében, képtelenek átlátni. Akár "érzelmeket" is kaphatnak, ha képesek valami mással kompenzálni. Most nem az anyagiakra gondolok, lehet akár segítségnyújtás is.
És azt nem képesek megérteni, hogy egy magasabb IQ-jú a céljait elérve dobni fogja őket, átlép rajtuk.
És amit egy 120-as, fejlett IQ-jú ember még képtelen felfogni, az az, hogy az IQ nem csupán az értelem mértéke, hanem az ösztöné is. A százhuszasok csak azt tudják, hogy a zsenit egy hajszál választja el az őrülttől. Ez így van. Egy 120 feletti már annyira ösztönös, hogy meg meri tenni azt, hogy elsősorban a saját érdekeire összpontosítson. Magas egójúak, gátlások nélküliek. És amikor két fejlett IQ-jú ember érzelmileg kerül közel egymáshoz, ott már mindent megélnek a párkapcsolatban.
Ebbe a hozzászólásba most bárki beleköthet, nem is fogok vele hadakozni, hiszen nem fogja érteni miről beszélek. Egy matek képletet sem tud olyasvalaki levezetni, aki csupán az alapműveletek képességét birtokolja.
ismerős a szöveg?
támogasson mindenben, álljon mellettem, álljon ki értem...
aki iq és egyéb észbeli dolgokban nem hiányos az nem fog ellenzős lóként senkiért kiállni
az ostoba ember hiszik mindig, hogy igazuk van, pedig csak nagyon ritkán
DE azt várják el, hogy mindenki nekik adjon érzelmi alapon
normális embert pedig az érzelmei nem befolyásolják hanem a tényekre hagyatkozik
Magyarázd már el, hogy az emberek többsége, aki (velem ellentétben) használja ezt a kifejezést, mit ért értékrend alatt?
"Nem azonos az érdeklődésű területünk..."
Szövegértelmezés rulez... :-/ átfedést írtam, nem azonos érdeklődési területet.