Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vegyes- vs. korcsoport
Létrehozva: 2015. Április 24. 21:19
Sziasztok!
Véleményekre lennék kíváncsi az óvodai vegyes csoport kontra "tiszta" korcsoportokról. Egy kicsit utánajártam a témának, azt tapasztalom, hogy a szakértők, pedagógusok, gyerekpszichológusok döntő többsége szerint sokkal több előnye van a vegyes csoportnak, a kicsikre és a nagyokra is egyaránt kedvező hatással van, például a kicsik sokat tanulnak a nagyoktól, a nagyok pedig segítenek a kicsiknek, anyáskodnak felettük, ezáltal empátiát, toleranciát tanulnak/gyakorolnak. Meg még egy csomó (számomra logikusnak tűnő) előnyt felsorolnak.
A gyakorlatban viszont azt tapasztalom, hogy a legtöbb kisgyerekes szülő ellene van a vegyes csoportnak, legalábbis az én ismeretségi körömben minden szülő azon igyekszik, hogy az óvodakezdő gyereke korcsoportos óvodába járjon, de az indokok számomra rejtélyesek (például "visszahúzzák" a kicsik a fejlődésben a nagyokat - ennyi erővel a kistesó is rossz hatással van a gyerekre). Szóval arra gondoltam megvitathatnánk ezt a témakört, mert mi épp érintettek vagyunk, és érdekelnek az ellenvélemények is. Mondjuk a döntésünk már megszületett, beiratkoztunk az oviba (vegyes csoportosba), de kíváncsi lennék tapasztalatokra, érvekre, esetleg kulturált hangvételű, építő jellegű vitákra :)
írok egy példát.két három hete az oviban az egyik óvónéni indokolatlanul-később beismerte és bocsánatot kért-megbüntette a lányomat. rendkívűl megalázó volt,ritkán szoktam bent pattogni de most az óvodai vezetésig mentem el
azóta a gerekem zokogva kezdi a reggelt (lassan egy éve nem sírt az oviban)jópár éjszakát végighánykolódtunk és bent is szóltak az óvónők h nagyon visszahúzódó lett
lassan lassan megoldódik de szerintem, egy ilyen esetben hiába a biztos családi háttér a gyerek szorong ez van
a bilizés volt a másik amikor egy hónapig küzdötünk visszatartotta,lefogás,kúp üvöltés volt minden ami kell borzasztó volt,láttam ahogy remeg és szorít de nem kakil szintén éjszakákat nem aludtunk
pedig sosem erőltettük ő magától kezdte el..
Hát igen, ez esetben jobb lett volna nem a csak a megérzésekre hagyatkozni. Szívás szegény gyereknek...
Én pl. so gyereknevelős könyvet érdeklődéssel olvasok, de ez nem azt jelenti, hogy betűről betűre követem is.
"...harmonikusan működő családban kicsi az esélye a pszihés problémának,csak ne felejtsük el hogy a világuk nem csak a családból áll" => Az ilyen családból "kikerült" gyerek jó eséllyel megállja a helyét a családon kívül is, ha megkapta otthonról a megfelelő "batyut". :-)
Na betenné a kaput, ha nem utazhatnék, ilyet ne is mondj, mert rémálmaim lesznek. :-)))
Fene tudja, lehet hogy ő sem úgy gondolja, ki tudja mit ért a "gyerek igényei" alatt.
Úgy gondolom, hogy nálunk is a gyerek igényei ki vannak elégítve, de ez nagyon távolról sem azt jelenti, hogy nekik pattog mindenki + vannak elvárások is. Ha az elvárásaim nem teljesülnek, akkor alapellátás van, semmi extra. :-)
...és minél többedik gyerek, annál inkább ő kerül a kész családba, és nem ő formálja a világegyetemet. :-)
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy figyelünk mindenki igényeire, de nem az egyiké mindenek felett. Sőőőt, nekem is vannak igényeim, amik szintén figyelembe vannak véve.
guk
van egy barátnőm,aki soha nem hallgatott a "szakemberekre"nem olvasott utána,mert ő gyereke ő ismeri ő érzi bla bla bla
szigorú nevelés,enyém a legjobb ,a legokosabb,a legkeményebb kölyök a bölcsiben"jujj a tiéd nem szereti az ovit? az enyimé a legnagyobb arc imád ott lenni,kell a gyerektársaság ,de egy mimóza a lányod csak neked csinálja a hisztit ne törődj vele mert csak azért csinálja "jelenleg a kisfiú egy zárkozott,félelemmel teli ,görcsös kissrác,aki évet ismétel az iskolában,akitől ha kérdezel valamit mielőtt válaszolna félve az anyukájára néz és halkan motyog valamit.ha rászólsz valamiért elsírja magát mert megijed.igen elvan bárkivel bármeddig tudja hogy kell viselkedni soha nem felesel..lehet h durván fogalmazok de jobb lett volna az anyukának fellapozni egy két könyvet-ha már magától nem jött rá a dolgokra-mintsem egy beidomított kis félelemkupacot nevelni a gyerkőcből.születése óta ismerem a kisfiút és láttam h lett megszégyenítve pl a bilizésnél,amikor pl becsurgott,láttam amikor elsírta magát és rászólt anyu h egy igaz férfi nem nyavajog
az én gyerekem valóban érzékenyebb típus,de 5 éves,a világra nyitott, kortársaihoz képest érzékenyebb viszont okosabb(természetesen nem minden esetben) nem restelltem neves pszihológusok könyvét fellapozni amikor az ovikezdés volt,sem amikor bilizni kezdtünk és elkezdett visszatartani.
a dolgok nem fehérek és feketélek de igenis vannak anyukák-általában a legnagyobb szájúak- akik jobban tennék ha néha egy két könyvet fellapoznának
vannak emberek akik az életüket tették arra fel hogy a gyermeki lelket kutassák,elképzelhető hogy van amiben tudnak okos tanácsot adni.
Most gondolj bele, Évi, ti mint nagy utazók, az első fiad születése után nem mentetek volna többé sehova, mert neadjisten az első 100km-es utat végigsírta volna. És alárendeltétek volna magatokat a gyereknek és azért nem mentetek volna többet 20 km-es körzeten kívül, hogy nehogy mégegyszer megismétlődjön..
Szóval nekem kicsit ilyen "íze" van Babyface felvetésének, hogy mindig járjunk a gyerek kedvébe.
Figyelembe veszik a gyerek érdekeit is, de álljon meg a menet, nem a gyerek diktál. Persze, hogy ő is egyik fontos tagja a családnak, de nem a mindenhatóatyaúristen. Szerintem mindannyian feladtunk rengeteg mindent a gyerekért, de ahogy növekszik, szoktassuk csak bele őt a mi "régi" életünkbe, ne a szülőnek kelljen egy vadiúj életet élni, csakmert Elevitke úgy kívánja. -l*f*szt-
Igen, sajnos sok olyat látni, hogy egész családok vetik alá magukat a szent-gyermek minden "igényének" - nem tesz jót a gyereknek.
Hogy gyereknevelési kérdésben ki mit tart hülyeségnek, vagy követendőnek az elég szubjektív.
Természetes, hogy a gyerek érdekeit is figyelembe vesszük, de, ha mindig az ő érdekeit helyezzük az első helyre, akkor nagy valószínűséggel egy önző, alkalmazkodásra kevésbé képes embert nevelünk belőle.
Mielőtt megkövezel elárulom neked, hogy én sem hagytam ott soha a gyerekeimet úgy, hogy magyarázat nélkül eltűntem.
Persze, ha csak ennyi a probléma, attól még nem lesz pszichopata a gyerekből. De szerintem aki így jár el annak érdekében, hogy a saját helyzetét megkönnyítse, vagy esetleg tényleg azt gondolja, hogy a gyereknek is jobb így, az valószínűleg egyéb dolgokban sem a gyerek érdekeit helyezi előtérbe, vagy más dolgokban is megy a saját feje után, akkor is, ha az hülyeség...
Szerintem senki nem válik mindentudóvá, mert ugye elég kevés gyerekkel kerülünk testközelbe még akkor is, ha viszonylag sokat szülünk. 5 gyereket felneveleni nem lehet egyszerű, de másik oldalról nézve az akkor is "csak" 5 tapasztalat. :-)
Én is azt képviselem, hogy a gyereket lehetőleg mindenről előre tájékoztatjuk, akár milyen kicsi is, és akármilyen sz... is a téma, viszont abban meg asztanavisztanak adok igazat, hogy ha amúgy a család rendben van, akkor csak ettől a momentumtól nem lesz belőle tömeggyilkos kamasz korára (na jó, kicsit túloztam:-)), bár adódhatnak (nem muszáj) problémák.
Attól, hogy valaki kipottyantott akár 5 gyereket is, és esetleg életben is tartotta őket felnőtt korukig, még nem válik mindentudóvá. Egy sokgyerekes szülő is elhanyagolhatja a gyerekeit, és akkor a tapasztalata nem sokat ér.
Nem kell könyvből gyereket nevelni, de azt gondolom, hogy amiben a legtöbb neves szakember egyetért, és nem valami új, kitalált divatos elv, azt érdemes megfontolni. Ez a téma annak a kapcsán került elő, hogy érdemes-e a gyereket szó nélkül, titokban otthagyni az oviban/bölcsiben/nagyszülőknél, hogy anyuci megkímélje magát a gyerek sírásától, vagy inkább beszéljük meg vele, hogy mi fog történni. Erre a dilemmára szerintem elég vicces azt mondani, hogy ne akarják má' nekem megmondani a szakik, majd én azt jobban tudom...
"EGy egészséges lelkületű, normális családban felnövő gyereknek általában nincsenek pszichés problémái." =>Így van! :-)
És hozzátenném még, hogy elég széles skálán mozog a "normális lelkületű család". Lehet, hogy nekünk nem tűnik annak, de ettől még lehet.
Mert lehet, hogy az a szülő már felnevelt 2-3 gyereket, gyakorlati tapasztalatai vannak.
A "szakember" esetleg egyet sem.
A szakemberek álláspontja különben is vitatható. Gondolom, te sokszor, alaposan utánanézel, mit ír a szakirodalom. Akkor tapasztalhatod, hogy ma ezt, tegnap az ellenkezőjét, holnap meg ki tudja mit.
EGy egészséges lelkületű, normális családban felnövő gyereknek általában nincsenek pszichés problémái.
Ebben egyetértünk.
Én ahogy írtam elég szigorú vagyok, és vannak elvárásaim a gyerek felé, de szerintem fölösleges hülyeségekkel nem b...tatom őket.
Szakemrbert mondjuk azért kezelem fenntartással, mert egyik ezt mondja, másik az ellentétét. Vagy 20 éve azt mondták, ma ezt mondják...
Mivel én nem ismerlek személyesen, így a vitáink ellenére nem gondolom rólad, hogy ilyen, vagy olyan vagy, csak azt, hogy sok mindenben nem értünk egyet, semmi rossz érzésem veled kapcsolatban. :-) (Simán el tudom képzelni, hogy személyesen nagyon jót dumálnánk.)
Bocsi (lasd 7. hsz)---->
(lasd 78. hsz)
Hat, ez szerencses alaptermeszet;-) Es igen, szulokent, pedagoguskent viszont neha keresztbe all a szemunk tole:-)
Nem kell mindegyikre;-)
Azert erdemes tajekozodni, mert egy bizonyos ismeretanyag birtokaban (na meg a jozan paraszti esz megorzesevel) az ember egy ido utan nagyon is tisztan tud latni a legtobb kerdesben.
Es ki mondta, hogy rossz, ha elvarasok vannak egy gyerekkel szemben? (lasd 7. hsz). En pl abszolut nem vagyok a laissez faire hive. Sokan viszont egyszeruen nem latjak/erzik a kulonbseget a "mindent rahagyok a gyerekre" ill. a "tiszteletben tartom a gyerek eletkori sajatossagait" elvek kozott. Pedig a ketto total nem ugyanaz...
Veled is nagyon egyetértek most. A hajam égnek áll, amikor sok szülő magyarázza, hogy a szakemberek hülyék, ő majd jobban tudja, aztán meg értetlenkedik, hogy a gyerekének mi a fenétől lehetnek pszichés problémái...
Nem tudom, hova fajulnak itt a dolgok, ha már mi se rúgjuk itt össze a port :) Mindenesetre azt nagyon becsülöm benned, hogy félreteszed a sok régi nézeteltérést és kimondod, ha valamiben egyetértünk, nemes jellemre vall :)
Amúgy annó én is úgy lettem szobatiszta, mint a te egyik gyerkőcöd. A nagymamám elővett egy bilit, hogy nem akarom-e kipróbálni (anyám még nem próbálkozott vele, túl korainak tartotta, olyan másfél éves lehettem), szépen elmagyarázta, hogy mire való, én nyugtáztam, és rögtön siker volt, onnantól kezdve csak éjszakára voltam pelenkás, és az se kellett sokáig, legalábbis így mesélték :) Szóval szerintem sem csak a szülőn múlik, hogy mikor válik szobatisztává egy gyerek, sőt...
Hát lehet hogy az ilyesmi sok életreszóló traumát okozott, de a most divatos nevelési elvek, a sok szakember támogatásával már kinevelt egy élhetetlen, szemtelen, magát előtérbe helyező, rendkívül önző, senkit és semmit nem tisztelő , mindenkit átlépő generációt.
Így én inkább egy kicsit a hagyományos módszerek fele húzok,és a gyerekemmel szemben vannak elvárásaim.
Legkisebb fiam én termézetemet örökölte. Marhára nem érdekli az ilyen "ügyes-gyerek" rizsa. Vagy megvan a belső motiváció, vagy akár ki is nyírhatod, akkor sem csinálja meg. Kicsit nehezebben nevelhető egy ilyen gyerek, mindenesetre felnőttként elég jól elvagyok a világban ezzel a természettel. :-)