Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Halálmiszer helyett élelmi

hamupip
Létrehozva: 2015. május 24. 10:17

-Dobozolt élelmet ne vegyünk!

-Halálmiszer helyett élelmiszert: élő gyümölcsöt, élő salátát, élő joghurtot.
 
-Tálaljuk először a salátákat! Akkor a főételből - a zsírosból - nem eszünk annyit!

-Ne vegyünk kemizált keverékeket adalékokkal, festékekkel, tartósítókkal (készételeket, gyümölcsjoghurtot, desszertet, mártás alapot,
kakaós tejet). Kakaót és tejet csak össze tudunk keverni? Gyümölcs kapható? Joghurt kapható?

-Ne vegyünk vizet boltban- van otthon a csapból! Narancs kapható? Víz van otthon? Nagy dolog
ezekből otthon narancslevet csinálnunk? Tartósítószer, édesítő nélkül?

-Télen nincs paradicsom, paprika, eper - csak annak látszik. Nitrátos, kemizált, fölfújt: íze sincs.
 
-Aki déli gyümölcsöket vesz (ananászt, banánt,licsit, papayát, mangót), tudnia kell, éhbérért termeltetik, vegyszerezik, zölden szedik,
íze sem igazi - nem ezekkel dobhatjuk föl hétköznapjainkat!
 
-Ne vegyünk festett élelmet: mű-barna kenyeret, pirosított cseresznye- vagy eperkonzervet, rákkeltő tortákat.

-Süssünk otthon kenyeret! (Lásd: Kenyérsütés 7 perc 100 Ft, youtube)

-Az édesítőszerek (aszpartám, ciklamát, szacharin, aceszulfát) cukorbetegséget okoznak!

-Húsárut csak olyat vegyünk (keveset), ahol látszik, hogy húsból van (tőkehús),
mintha most vágták volna ki.  Kolbászban, fölvágottban minden lehet: kengurú, kutya, kulimász.

-A jó ízű étkezés első "fogása": egy kiadós kerti munka, kocogás, ablakpucolás.


 


 

  1. 2015. június 4. 10:19351.

    Plusz sokszor a beszerzesi forras is ugyanaz.


    A szedd magad sem olcsobb sokszor, csak frisebb. Kis mennyiseghez sok az utikoltseg, nagy mennyiseget egyszerre meg sokan nem tudnak kifizetni.


     


     

    előzmény:
    Ardian05 (349)
    2015-06-04  10:13
  2. 2015. június 4. 10:14350.

    nagybani piaci árak:


     


    http://www.agroinform.com/nagybani_arak

    előzmény:
    Ardian05 (349)
    2015-06-04  10:13
  3. 2015. június 4. 10:13349.
  4. 2015. június 4. 09:50348.

    Mi van? Felétek már piac sincs? Ne mondd, hogy nincs, mert a kezelésem ideje alatt még in is jártam oda. Határozottan jó piac az.


    ------------------


    Édes lelkem, minek keresel a kákán is állandóan csomót? Van rajta. Ne keresgélj :-)).


     

    előzmény:
    Ardian05 (347)
    2015-06-04  09:42
  5. 2015. június 4. 09:42347.

    ja, ja a városi lakosok, fene a belükbe, nem termelik meg a krumplit és borsót az erkélyen/virágládákban

    előzmény:
    ancsa21 (346)
    2015-06-04  09:34
  6. 2015. június 4. 09:34346.

    Már megbocsáss, de ez ritka nagy marhaság.


    Nem drága husokban, meg ilyenekben kell az élelmet, meg annak árát keresni, azokról kimutatásokat gyártani, hanem főleg azokban a zöldségekben, meg gyümölcsökben gondolkodni, ami akár a sajátjában is megterem. De minimum a piacon, az átlagnak is bőven megfizethető áron kapható.


    Márpedig ezzel ellenkezően, otthon a sokadalom a drága husokat veszi, venné, meg a nem olcsó narancs-, akármilyen italt literszámra, s tálca számra a műanyag joghurtokat, és így tovább. Hát persze, hogy ilyen dolgok után már nem sok marad, ami emelné egy kimutatás szépségét.


    Pedig ott vannak még a szedd magadok, meg azoknak a termelőknek a könyörgése is, akik adnák az amúgy a fán, vagy szárán megrohadó terményeiket -lásd almatermelők, az egyik itteni főzös blogoló növénytermesztő-, csak legyen aki viszi, hogy ők tudhassanak mást kezdeni termelni.


    Sőt, nem csak adják a terméket, de még fizetnének is, csak legyen aki összeszedi a széthullott krumplit, paradicsomot, stb. Arra meg nincs jelentkező. Vagy alig. Pedig ha van tárló, akkor egy egész téli betárlást is össze lehet szedni.


    Hát ennyit arról, hogy pénz, meg pénz, meg pénz kérdése. Egyáltalán nem. Megváltoztatott gondolkodás kérdése az egész.


    Nem akarásnak meg mindig nyögés a vége.


     

    előzmény:
    Ardian05 (344)
    2015-06-04  08:53
  7. 2015. június 4. 09:20345.

    Többféle bab és lencsefajta van. Gondolj csak azokra a különbségekre, amikkel pl a szójabab, vagy éppen a fekete bab rendelkezik. Uez a helyzet a lencsékkel kapcsolatban is. Nem csak a színük különbözteti meg őket. Az viszont igaz, hogy otthon jóval kevesebb lencsefajtával találkozik az ember, mint amennyit mi itt fogyasztunk, az indiaiaknak köszönhetően.


    Babot, lencsét, változtatásokkal ugyanúgy lehet egy héten belül többször is enni, mint pl ahogy változtatod a húsételeidet. Nálunk pl a héten volt sűrű lencseleves. Ez annyira besűrűsödött másnapra, hogy a főzés után két nappal, lett belőle lencse feltét a barnarizshez, egy másfajta zöldséges ételekkel együtt. A végső maradékot épp ma reggel csomagoltam a férjemnek, mikor már a salátához kevertem, pontosan annak aljaként terítettem el az indiai laposkenyér tetejére. S ha még mindig lenne belőle, abból különféle más zöldségek hozzáadásával olyan levest csinálnék, amire az eredeti lencsekaja ídesanyja sem ismerne rá :-)) Hát így valahogy.


    Nagy tévedés, hogy itt több zöldségféle van mint otthon! Ellenkezően, sokkal, de sokkal kevesebb! Igaz, cserébe viszont sok olyan zöldlevelű is van, amit otthon (még) nem ismernek, itt viszont vígán főzünk belőle. Ezért nekem nagyon körül kell néznem az interneten, hogy miket lehet főzni abból az elég kevés számú zöldségből, ami errefelé kapható, és amit még én is megehetek. 


    Az előbb tettem be egy linket, meg annak néhány ismertetőjét arról, hogy mekkora nagy tévedés (inkább direkt átvágás!!), hogy ami egészséges, az drága. Ha így lenne, akkor most nem a szegény országokban élnének egészséges kajákon, hanem azon fejlett nyugati világban, ahová mi is tartozunk.


    Otthon azzal van a baj, hogy egyrészt az emberek minden marhaságot elhisznek, amit pl a hírdetők tudatosan nyomnak az orruk alá, másrészt hihetetlenül nem tőrödnek magukkal, s nem néznek utána dolgoknak!


    Én sem vagyok egy konyhai tudor. Sőt! Ellenkezően. De ezzel nem szenvedek, meg nem is zárom el magam a lehetőségektől, hanem keresgélek az interneten olyan ételeket, amik alapanyaga itt is kapható. Aztán majd saját fűszerezéssel, meg itt ott változtatással magunkra alakítom. Nem sokkal, de annyival könnyebb a helyzetem, hogy értek angolul, és úgy mégis csak jóval több ötlethez jut az ember. De otthon is van sok olyan blogoló, akiket érdmes lenne megnézni. De, ott van a guglifordító is, ami ugyan érdekes dolgokat tud összehozni, de a lényeget, a hozzávalókat meg a legfontosabb infókat simán érteni lehet. 


    Vagy, használod pl a Pinterestet? Most hirtelen rákerestem a plant based food-ra, vagyis a növényalapú ételekre. Itt az eredmény. Ki tudja hány ezer lehetőség :-)) Csak rákattintasz arra, ami tetszik, onnét egy újabb kattal eljutsz az eredeti site-hoz, majd jön a guglifordító, és kb tudod is mit kell csinálj :-))


    Itt van még néhány hely, amiket sűrűbben nézegetek, s kapok tőlük baromi jó ötleteket: My new roots - Oh, She glows – Healthy, Happy, Life -  Fork and Beans – Pinch of Yum -  Sassy Kitchen -  La Tartine Gourmande – A Couple Cooks – Keepin’ it Kind – Yummy Super - Nourishing Meals, stb. a végtelenségig :-))


    ---------------------------------------


    "És persze nem főzelékben, hanem sült és párolt zöldségben gondolkodsz---hát attól hamarabb éhezik meg az ember, mint egy tányér tésztától, pedig az sem laktató dolog. No és kiveszik az ajánlott ételekből a rizst és a krumplit is. Utóbbi nélkül újabban megélek, na de rizs nélkül.."


    Ez egyszerűen nem igaz. Csak azért mondod, mert úgy gondolod. Ki kell próbálni, mint a pudingot, s meg fogod látni, mennyire másként van a valóságban.


    Az élelmezési szakértők (nutritionists) általános véleménye, hogy még a fehér rizs is messze jobb, mint a tészta. Én barnarizs párti vagyok, és lassan már az étterembe is magammal viszem, hogy ne kelljen a fehéret enni. Ha huzamosabb időn keresztül jót ad az ember a szervezetének, az követelődzős lesz ám :-))  De azt is tudom, hogy nem minden család tudja megengedni magának. Marad a még több zöldség + fehér rizs!


    Kenyér, nagyipari termék. Tényleg nem értem, hogy a dagasztás nélküli után, vagy még jobb, a hűtőben, 1-2 hétig eltartható kenyértészta léte mellett minek veszik az emberek a bolti, mindenféle felfújó anyaggal teli "egészséges" kenyereket? Aztán most vagy TK, vagy nem. Én már csak annak hiszek, amit én csinálok, mert különben határozottan megszenvedem a dolgokat. És otthon is még milliónyian hasonlóan lehetnek ezzel. 


    A joghurtba meg bele sem megyek ;-)) Ma is percek alatt összehoztam egyet, így tudom milyen pofonegyszerű, és mennyi időt vesz el. Talán 2 perc volt az egész:-DD


     


     


     


     

    előzmény:
    eda-1952 (329)
    2015-06-03  18:58
  8. 2015. június 4. 08:53344.

    nem felvilágosítás, hanem pénz, pénz és pénz kérdése...

    előzmény:
    ancsa21 (338)
    2015-06-04  06:18
  9. 2015. június 4. 08:32343.

    Egy névfélreírást az okozott, hogy direkt "boldogtalannak" akartam titulálni. A következőnél már éreztem, nem biztos, hogy helyesen írom a prof nevét, de annyit nem érdemelt meg,  hogy utána is nézzek. Úgy látszik, a többi már ment magától is...


    ------------------------


    Mindenesetre döbbenet, hogy olyan, a leendő orvosokat, biológusokat, tudósokat kinevelő profok létezhetnek, akik szó szerint megmérgezik tanítványaik melós jövőjét azzal a szűklátókörűséggel, amivel nem csak rendelkeznek, de még bele is nevelik a hallgatóikba. Ez egyszerűen a "felvilágosult" nyugat gőgje, és szégyene!


    Az oktatási ténykedésével, kedvenc profod, kb 60 évre befagyasztott minden olyan hallgatót abba, hogy a munkájában csak a main stream követése, és semmi más, akiknek emberi habitusában nincs annyi erő, hogy saját feje után menjen, hogy merjen másként is gondolkodni, gyógyítani, mint az orvosi egyirány.


    De hála az Istennek, meg az internetnek is, egyre több olyan orvossal lehet találkozni, megismerni, akik mernek, és nyernek. Mernek változtatni és nyernek, javítanak életeket.


     

    előzmény:
    antironia (324)
    2015-06-03  10:50
  10. 2015. június 4. 08:19342.

    Jézusom, te tényeg nem értesz semmit. Mert valóban nem érted... Mert azt is csak elhitetted magadról, hogy  beszélsz angolul. Pedig egy szót sem, maximum csak guglifordítasz. Ezért nem értesz te semmit sem :-DD


    Na figyelj guglikám: Ez a cikk, amiben te csak a Nixon nevéig, meg az 1971-es évszámig tudtál eljutni, az a cikk 2012-ben, vagyis 2,5 évvel ezelőtt íródott. Ezért nem a nixoni régmúlt történelemhez tartozik, hanem nagyonis közeli,  a ma rákkutatásához.


    Tetejébe, a szerző egy onkológus doktor, és nem egy politikus. És ezek még csak a kisebb apróságok, amiket nem sikerült "megértened"... Istenem, tényleg megáll az ember esze...


    És akkor még csak most jön a lényeg, amit tegnap még alá is húztam neked, ne kelljen még csak keresgélned sem. De nem, te még azt sem értetted! -Hevenyészett fordításom jön, mert veled ellentétben én elmondom, hogy idegen nyelvek megtanulás nem az ékességem. Valamint az olasz nyelvet sem beszélem...-


    "2012-es adatok szerint az Usában közel 577,190 embert ölt meg a rákbetegség. Ezt a halálozási ráta, amit per fő és életkorban kolleráltak a 62 évvel ezelőtti, 1950-ben mért halálozási rátához, mindössze 5%-os csökkenést mutatott. Ennek nagyrésze is annak köszönhető, hogy bevezették a mammográfiás szűrést a mellrák ellen, valamint a dohányzás magas számú elhagyása, ami jóval kevesebb tüdőrákot okozott a férfiaknál."


    Érted? Annak az óriási tudományos fejlődésnek ellenére, meg annak a kb 105 ezermilliárd dollár benyomásának ellenére is, amit a rákkutatásba, meg gyógyszergyártásba benyomtak, főleg a Nixon-i bejelentés után, ahhoz képest 62 év alatt mindössze 5%-ot csökkent a rákos elhalálozások száma az Usában, mint a világ, egészségügyben is vezető nagyhatalmában!! Eljutott valahogy az agyadig ez az adat?


    Vagyis, hiába nyomják orrba szájba a gyógyszerek készítését, azok felhasználását, használják a legpöpecebb technikát, s úgy néz ki, hogy hiába tudnak egyre többet a tudósok a molekuláris meg genetikus rákviselkedésről, gyakorlatilag alig valamit javult az elhalálozási ráta az eltelt 62 év alatt!! 


    Ez csak annyit jelenthet, hogy akkor valami más lesz az, ami nagyon nincs rendben. S mivel olyan sok választási lehetőség nem maradt, -most figyelj, konspirálok!-, mint az ételünk, meg italunk, levegőnk, meg vizeink. Meg a gondolat, hogy hátha mégsem olyan egészséges a gluténnel teli kaja, meg az a nagyon egészséges ital, a tej, és talán mégsem jók a mérgezett vizeink, amit majd csak kemikáliák garmadával tudunk ihatóvá tenni, meg az is, hogy talán mégsem olyan jó egy büdös nagyvárosban élni. 


    Mindenesetre érdemes azon is elmorfondírozni, hogy vajon van-é ebben a nem javuló rák elhalálozási rátában szerepe azoknak az amerikai búztermelő-, meg tejtermelő milliárdoséknak, akik elérték, hogy felépüljön egy olyan étkezési piramis, ami mit ád Isten, éppen az ő termékeiket ajánlja, alapételekként. S terjesztette mindezt maga az orvosi társadalom. Sokuk, még mai is. Az is csak a tök véletlennek köszönhető, hogy a búza-, meg tejtermelők sürgősen nekiláttak a még nagyobb profit reményében a genetikai "nemesítgetésnek", meg hormonok szórásába, etetésébe. 


    És akkor még ott van a legmodernebb kori szennyezésünk is, a különféle rádiohullámok szennyezése. Mobil, stb.


    ---------------------


    Tessék, gyere elő a farbával, és adatokkal cáfold meg ezt az amerikai onkológust!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (321)
    2015-06-03  08:21
  11. 2015. június 4. 07:24341.

    Nézd, arról én nem tehetek, hogy te annyira ostoba vagy, hogy hozzád képest még én is mindent tudok. Ez a te sarad. Én tudom hol a helyem a világban is, meg azt is, hogy mennyit tudok. Az már kiderült, hogy náladnál többet. Hát ez van.


    De hajrá, indíthatod az elkészületeket, majd szólok, mikor pakolunk és indulunk haza, most már az elnökjelőltségemért. Ígérem, jó állásod lesz. Naponta pucolhatod a cipőmet :-DDD


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (320)
    2015-06-03  08:07
  12. 2015. június 4. 07:17340.

    Te vagy az aki semmit nem ért. A legkevésbé azt, amibe beleordibálsz.


    Ezek a történetek nem "sikerélmény szerű cuccok", hanem maga a való élet. A rák töménységéval, annak fájdalmával, operációival,  szó szerinti mérgekkel teli léte, a szintén szó szerinti gyilkoló sugaraival együtt, amik nem csak a gonosztevőket írtják le. Ezek a "sikerélmény szerű cuccok" azok, amit a rákosbetegségben szenvedők jó részének maga az élet, és amit végig kell járnia, ha szeretne meggyógyulni.


    És mindezt te egyszerűen lesikerélményezed. Most mondjam azt, hogy nem vagy normális? Mondom.


    Ezek a "sikerélményes" túlélőknek pedig nem "igazuk" volt, hanem erejük, főleg az olyan idiótákkal szemben, mint te is vagy, hogy annak ellenére, mikor még orvosaiktól sem kaphattak hozzá segítséget (orvosi félelem beléjüképítve, pl Boldogkői profok által...), akkor nekiláttak valami olyan önsegítésnek, amiről vagy hallottak valahol, vagy csak saját maguknak jutott eszükbe. 


    Ezeknek a "sikerélményes" túlélőknek, no meg könyveiknek, illetve weboldalaiknak köszönhető az, hogy ma már egyre több beteg igyekszik és kinél mennyire, de tud magán segíteni.


    Az olyan, hogy "hírnév páncélja", nekik eszükbe sem jut. Maximum csak azoknak a végtelenül ostoba nőszemélyeknek, akiknek még annyi eszük sincs, hogy az alapdolgokat tudják. Pl a szervezet öngyógyítő erejének hatalmát. Meg azt, hogy a szervezet mire is képes, mikor lecsökkentik a működését piszkáló dolgokat a muszáj mérgeken túl, pl a rosszul megválasztott ételeket, italokat, és olyanokkal támogatják meg, amit a szervezet könnyedén fel tud szippantani, és azonnal a gyógyításra fordítani.


    Csak annál nem üzemel az önsegítés, ételben, italban, életváltoztatásban, akinek már annyira leroncsolódott a szervezete, hogy az már nem képes a gyógyulást segíteni. Ha ez neked hazugság, akkor arra mit mondjon az ember? Azt, hogy nem vagy normális? Rendben. Nem vagy.


    -----------------


    Itt untam meg. A többire már nem is válaszolok, mert annyira primitív dolgokat hozol elő, hogy az egyszerűen hihetetlen és elképesztő. 


    Azzal viszont óriási sikert fogsz elérni,  hogy egyre többen fognak legyinteni, mikor a ködszurkálókkal, vagy véleményükkel találják magukat szemben. Gondolhatod milyen hálásak lesznek közreműködésedért.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (317)
    2015-06-03  07:56
  13. 2015. június 4. 06:48339.

    Nu akkor, mégegyszer:


    Szóval, ha valaki színésznő, és színésznőként segíti meg gyógyulását, s próbál másokon is segíteni saját tapasztalatai alapján, az nem vehető figyelembe, csak mert ő csak egy színésznő(cske)? 


    Gondolhatja bárki is, hogy ez a nagyívú gondolat is ugyanabból a tolarenciádból szakadt fel, amiről elég sűrűn vagy kedves nlc szerte ordítozni? 


    Arra is válaszolnál, hogy ezeket az eszetlen baromságidat meg honnét veszed? "De ilyen felelotlenul terjesztett valotlan marhasagok miatt leall az eletmento kezelessel pl olyan beteg , mint a forumtarsunk.."


    Ki állított valaha is olyat, hogy le kell állni bármilyen kezelésről is? Ezt csak te, meg a veled hasonlóak találják ki, majd ölre mentek a saját kitalációtok miatt. Ez egyszerre röhejes, és nagyon szomorú is. Viszont határozottan észbontó.


    Mindenesetre, ez a "színésznő" is csak azt állította, hogy segíts magadon, és Isten is, meg orvosaid is meg fognak segíteni. De leginkább, a saját szervezeted leghatalmasabb ereje, az öngyógyítás. De ez még nem is elég. Szerintem, mindenkinek kötelessége megsegítenie magát. Hacsak nem akarja sürgősen befejezni életét. Segítsen magán úgy saját-, mint a családja miatt is. (Azt meg majd csendben mondom, hogy ezáltal még a közösség terheit is csökkenteni fogja, kevesebbe fog kerülni a kezelése, életben tartása.) 


     


    Itt az idézet a "színésznőtől", ami ismét bemutatja, hogy már megint mekkora ordasat hazudtál: "While there’s currently no cure for my slow-growing cancer, that doesn’t mean that I’m not a fan of Western Medicine. I have an oncologist who I adore and who continues to monitor my condition. If my disease were to become aggressive or if effective and proven treatment options became available, I’d absolutely consider them."


    Ha meg valaki, mint pl szegény Öreg, akire gondolom célozgatsz, leállt a kezeléssel, az a saját és jól elhatározott döntése volt. Amiben sok olyan komoly tényező játszott szerepet, amiről neked ütésed sem lehet. Maximum a kitalációid, amikben láthatóan túltengsz.


    Aki meg olyan setét, hogy csakis mások döntései alapján éli az életét, vagy hozza meg életére/halálára is kiterjedő döntését... Nos, az legyen az ő baja. A hülyeség ellen nincs orvosság, meg különben is, az emberi alapjog.


    ------------------


    U.i. Én sem szeretem a szeximexi stílusát. És akkor mi van? Nem a stílusát fogom alkalmazni , kipróbálni, hanem azt a tapasztalati és tudáshalmazt, amit ez a "színésznő" nem éppen örömében, de összegyűjtött, meg- és eltanult magának. Majd hála érte, át is adott a világnak!


    U.i. Szeretnél te olyan üresfejű lenni, mint ez a "színésznő". De bele se kezdj, reménytelen, már több életrevalóan lekörözött. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (311)
    2015-06-03  07:08
  14. 2015. június 4. 06:18338.

    Valóban így volt, utánanéztem, tényleg az etiópiakat hozták ki, talán a Who, mint a világ legegészségesebben étkezőit.


    Ha belegondolsz, ez nagyon is érthető: Nagyon kevés hús, az se sokszor, sokféleképpen elkészíthető zöldségek, erjesztett zöldségek és/vagy tejtermékek,  no meg a teff lepénykenyér, mint állandó garnírung. Ezt az ételt egyébként tányérnak is használják, majd jóízűen megeszik ;-), A végén ívóvíz, és le is tudták a teljesértékű táplálékkal teli étküket. (Majd mennek, vagy futnak a dolgukra :-))


    Kb ugyanez a lényege a növényalapú étkezésnek is, a sokféleképpen használható zöldségek, leginkább erjesztett zöldségekből, de néha akár tejből is előállított baktériumok serege, glutén mentes garnírung, és mínusz a hús. (Bár akinek az hiányzik, az szerintem nyugodtan fogyassza, de csak mértékkel, és legyen biztos abban, hogy a levágott állat is megkapta ugyanazt a tisztességes élethez való jogát, mint amit mi vindikálunk magunknak.)


    Az ilyen ételek, mármint ha akad belőlük és nem éppen éhínséggel kell szembenézi, azok valóban tényleg teljesértékű tápanyagot adnak a szervezetnek, amitől az jól is lakik, jól is érzi magát, de mégsem hízlalja fogyasztóit.


    A növényalapú (plant based) étkezéshez nem kell  nagy mennyiségben enni, bár nyugodtan lehet! Ezzel ellentében az van, hogy aki elkezdi rövid idő után észleli, jóval kisebb mennyiségre lesz szükség, mint a hússal, tésztákkal, kenyérrel, stb-vel erősített ételeiből kívánt. S amikből úgy esznek egyre töbet, hogy mindeközben a szervezetük meg szó szerint éhezik.


    Azok az ételek, amelyek nem tartalmaznak megfelelő mennyiségben tápértéket (erre mégis csak a nutrition szó a legjobb...), azoktól soha nem lehet valóban jóllakni, maximimum csak kipukkandásig enni. Lásd éppen az amerikai társadalmat, mint alappéldát. De sajna, Magyarország sem különb.


    Miközben ezt írtam, rákerestem az etióp adatra. Az nem ugrott fel elsőre, de helyette ez, ami rendesen elkerekítette a szemem. 2015, február 19.-i cikk: Revealed: the countries with the best and worst diets in the world (hevenyészett fordításban, a világ legjobban és legrosszabbul étkező országai)


    A lényeg, hogy az adatokat 10 éven keresztül, 1990-2000között  gyűjtötték a The Lancet Global Health Journal kutatói, kb 90 országban. A kutatás hogyanját, és annak vizsgálati, étkezési mintát a linken találjátok, akit érdekel, nézze meg magának. 


    Viszont itt van a legjobban, illetve legrosszabbul étkező országok listája:


    A legjobban étkező országok első ötje, sorrendben: 1. Chad, 2. Sierral Leone, 3. Mali, 4. Gambia, 5. Uganda (Ahogy elnézem a neveket, egyik sem a fejlett világhoz tartozik...)


    A legrosszabban étkező országok első ötje, sorrendben: 1, Armenia (Örményország), 2. Hungary... (hoppá!), 3. Belgium, 4. Czech Republic, 5. Kazahstan.


    Látván a magyar helyezést, mit mondjon erre az ember? Elsőre azt, hogy felvilágosítás, felvilágosítás, felvilágosítás!!


    Mert az, még ebben a topikban is fényesen kiviláglott, hogy az emberek mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy nem a rém drága salmon, meg Isten tudja milyen elérhetetlen álom kaja az egészséges, hanem a mindennapi zöldségjeink, gyümölcseink, otthon készített joghurtjaink ;-)), amik körülvesznek minket.


    Asszem ezzel a következő pontot ki is lőttem, hogy valóban drága-é a jó étkezés, vagy sem. Tessék, ott a válasz a fenti sorrendben! 


     


     

    előzmény:
    hus (302)
    2015-06-03  06:22
  15. 2015. június 4. 05:00337.

    Szia Hus!


    Tegnap nem vettem észre a beírásod. Illetve nem pörgettem vissza annyira, hogy észre vehettem volna :-))


    Nagyon aranyos vagy! Köszönöm a dícséretet. Egy biztos, akinek annyira beszűkült az ételhez valóinak lehetősége, mint nekem, annak rendesen kell bűvészkedni a felhasználható alapanyagokkal, hogy ne legyen unalmas a mindennapi :-)).


    Nekem meg nincs fantáziám klassz dolgokat kitalálni, ezért írtó hálás vagyok azoknak, akik nem csak nagyszerű dolgokat találnak ki, hanem meg is osztják a világgal. Én csak továbbosztom ezeknek a főzös, de még inkább, nutrition szakértő zseniknek dolgait. Igaz, én már a saját számíze szerint tolom tovább.  ;-))


    Ebben a katasztrófára való raktározásban igazságod van, de a biztonságra betározott konzervek léte nem határozhatja meg a mindennapjaink ételét! Igazából nem is határozza meg, mivel azok legtöbbjét éppen a szegény országoknak passzolják tovább, segítségként...-, mielőtt fogyaszthatósági idejük lejárna. 


    A konzervben, dobozokban, porokban, örmleményekben, stb-ben tárolt ételek valóban csak arra jók, hogy ha baj van, akkor az ember lekapja őket a polcról. Pl, néha, mikor végképp nincs idő normális kaját főzni, akkor valóban lehet(ne) velük számolni. Normális esetben. (A katasztrófa meg más kérdés. Meg különben is, arra a lehetőségre egészen más kajákat tárolnak be, mint az üzletek polcaira.)


    Azért azt ne felejtsd el, hogy ezeket a hosszan polcon tárolható ételeket teljesen át kell alakítani ahhoz, hogy polcidejük (barlang idejük...) akár éveket is kibírjon. Emiatt is, meg amik még pluszban bekerülnek ezekbe az "ételekbe", hogy a hosszú tárolás végén ízük, színük legyen, meg na aszódjanak össze, ezért nyomnak beléjük egy csomó olyan dolgot, pl csomósódás mentes akármi, tartós színezék, ízfokozók, aminek alapja a cukor, szóval minden olyat, amire baromian nincs az ember szervezetének szüksége. Néha elmegy, de az állandó fogyasztással azt lehet elérni, ami épp most pusztítja az amerikai embereket. Elképesztő mennyiségben lévő cukorbeteg, rákosok tömege, IBS problémák végtelen száma, riasztóan emelkedő MS betegek száma, stb. stb.


    Aha, most már értem az éhbéres kapcsolatot. Így van, aki tudatosan éli életét, annak azt is tudnia kell, hogy milyen filléreket keresnek azok, akik megtermelik számára a trópusi gyümölcsöket. Mondjuk ezen az otthoniaknak nem nagyon kell problémázniuk, mert alig néhányan tudják megengedni maguknak a mangót, friss ananászt, meg ilyeneket.


    Ami az üzletekben kapható "narancslét" illeti, annak tényleg nem sok köze van a narancshoz! Kiváncsi lennék arra, hogy azok közül, akik az egészségükre hivatkozva tömik tele bevásárló kosarukat egészséges gyümölcs-, meg zöldségitalokkal, valóban tudják-é, hogy leginkabb csapvizet isznak, valamennyi gyümölcs-, illetve zöldséglé koncentrátummal elkeverve, majd jól megspékelve cukorral, meg színezékkel és ízfokozókkal. 


    Azzal maximálisan egyetértek, hogy narancsot (egyéb más gyümölcsöt) kell venni, és azt megenni, turmixolni, vagy esetleg kifacsarni. (Nekem egy olcsó, elektromos Braun facsaróm van, ami pöpecül üzemel már hosszú évek óta. Pedig nyomom a citrust rendesen, hogy minden cseppje kijöjjön. Ebben benne van ám a rostja is :-)) Ezzel együtt én egyre többször iszom narancsos répalevet. Egyszerűen összeturmixolom őket annyi vízzel, hogy könnyen iható legyen, és máris megvan a gyümülcs/zöldség kombi, ami még finom is :-)) / Akinek  szervezete nem bírja a rostokat, az szűrje le. /


    Ha van kenyérsütőgéped, abba bele van programozva a kelesztési idő is. A hét percet arra munkára érthették eredetileg is, meg én is, amivel összedobálják a dolgokat a gépbe. De mivel én nem bírom már a glutént, ez a probléma kilőve.


    ---------------------


    A létminimum kontra jólakottságról, meg hogy drága-é az egészséges étkezés, vagy sem, arról külön. Nagyon is megérnek egy külön misét ;-))


     

    előzmény:
    hus (302)
    2015-06-03  06:22
  16. 2015. június 3. 21:49336.

    S igy meg is van az aszaltszilvas joghurt. Na azt szeretem :))) kar, h nincs tehenem, fejni ...

    előzmény:
    ezanick* (335)
    2015-06-03  21:48
  17. 2015. június 3. 21:48335.

    Egy jo haziasszony nemcsak a joghurtot, de az aszaltszilvat is otthon csinalja... :) 


    egy igazi haziasszony az aszalashoz a sajat fajarol szedi a szilvat... :) es fokozhatjuk meg :)

    előzmény:
    eda-1952 (329)
    2015-06-03  18:58
  18. 2015. június 3. 21:29334.

    előzmény:
    Lillaréka (332)
    2015-06-03  20:57
  19. 2015. június 3. 21:28333.

    Márminthogy azt mondta, neki a drágábbat kell felírnia? Szerintem neked meg egy orvosváltás tenne jót. Nem hallottam  róla, hogy ez megváltozott volna...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (330)
    2015-06-03  20:47
  20. 2015. június 3. 20:57332.

    tudoooom.. az a fránya "kemtrééél"

    előzmény:
    antironia (331)
    2015-06-03  20:56
  21. 2015. június 3. 20:56331.

    Persze, mert annyira ostobák, hogy benyalják fenntartás nélkül az önjelölt orvos- és gyógyszerellenes "próféták" összes hablatyát...


     


    Beégett az agyukba, hogy az orvosok, mérnökök, stb. mind-mind az ő életükre törnek.

    előzmény:
    Lillaréka (327)
    2015-06-03  18:40
  22. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. június 3. 20:47330.

    Úgy látszik, hogy ahány háziorvos, annyi szokás. Én az olcsóbb változat nevét a patikától kaptam - tehát nem a háziorvostól - és a következő alkalommal ezt az olcsóbb gyógyszer felírását kértem. "Nem lehet, nekem a drágábbat kell felírnom!" - mondta, de hozzátette, hogy a patikában kiadhatják az olcsóbb készítményt.


    Olcsóbb gyógyszer felírására még nem volt példa, amióta ez a rendszer van. Még a számítógép "Gyógyszerkönyvé-"ben  a helyettesítő gyógyszerek is csak felfelé, növekvő sorrendben vannak feltüntetve!


    Példa: van savcsökkentő 200-ért, de 1500-ért is, vagy hatféle. Ha tudom a legolcsóbb készítmény nevét - azonos ható-, és vivőanyag! - akkor a rendszer feltünteti az összeset. Ha csak a közepes árúét tudom, akkor csak az annál drágább készítmények nevét tünteti fel a rendszer! Próbáljátok ki, lehet, hogy én vagyok béna.

    előzmény:
    eda-1952 (326)
    2015-06-03  18:38
  23. 2015. június 3. 18:58329.

    Nem igazán tudom értelmezni, a többesszámot  a baboknál,lencseféléknél. Hogyne, van többfajta bab, meg újabban látok másfajta lencsét is, de valahogy egy héten egyszer elég mindegyikből, tehát ha ma babot eszem, nem akarok holnapután is azt enni, meg nincs is annyiféle itthon ismert étel belőlük. Nem, szerintem itthon nincs annyiféle  zöldség---sokkal kevesebb van, mint ahol te élsz. És persze nem főzelékben, hanem sült és párolt zöldségben gondolkodsz---hát attól hamarabb éhezik meg az ember, mint egy tányér tésztától, pedig az sem laktató dolog. No és kiveszik az ajánlott ételekből a rizst és a krumplit is. Utóbbi nélkül újabban megélek, na de rizs nélkül..!


    Sokféle kenyeret lehet kapni.Tudod az állítólagosan egészséges teljeskiőrlésű és hasonló lisztekből készültek pontosan olyan nagyipari termékek, mint a multikban kapható kenyér..)))  Van nálunk kenyérgyár, másik boltban meg másik pékség kenyere, itt a környéken kapásból vagy háromfélét tudok, mindenki azt veszi, ami ízlik neki. Nem rosszak, de zsemlét  a környéken nem tudnak sütni, tehát azt nem veszek.


    Nem féltek én senkit, mert akik úgy esznek, ahogy te gondolod és "vígan léteznek" ahogy írod, azok ha itthon laknak az átlag kosztpénz többszörösével rendelkeznek, de a beszerzéssel gondjaik vannak, ha mondjuk nem bp-ek.


    Csak két példa, csak mert hirtelen eszembe jutott: kesudiót bármikor vehetsz. (horror áron). Magyar dióbél karácsony óta nem található. Magyar aszalt szilvát sem kapsz, csak mexikóit vagy milyent, tartósítószereset.

    előzmény:
    ancsa21 (312)
    2015-06-03  07:20
  24. 2015. június 3. 18:50328.

    A múltkor összeszedtem valami kórságot huzattól.
    A dokim épp szabim volt,  helyettes vizsgált meg..  és megkérdezte, hogy  drágább vagy olcsóbb készitményt irjon -e fel nekem....
     ennyit arról, hogy mit -kell- felirnia---

    előzmény:
    eda-1952 (326)
    2015-06-03  18:38
  25. 2015. június 3. 18:40327.

    Az a baj, hogy mások is propagálják.


     


    Pedig  asszem.. talán.. Zsumi irta  be abba a desztvizes topikba, hogy miért is veszélyes a desztviz. De hát.. Zsumi  "csak vegyészmérnök"....  mitől is értene  jobban  ilyesmihez mint ezek az nlc- szakértők..
    Ő csupán  pár évig egyetemen tanulta és nem  neten vadászta az ismereteit.


    Az ultragáz, hogy neki SEM hisznek

    előzmény:
    antironia (323)
    2015-06-03  10:48
  26. 2015. június 3. 18:38326.

    "Ezt az is alátámassza, hogy a háziorvosnak "kötelessége" a drágább gyógyszert felírni. Nem tudom, miért. Én hiába tudom az olcsóbb készítmény nevét."


    Ezt most nagyon nem értem. Az ország különböző tájain más a kötelességük? Pár éve mondta az enyém-és ez most is áll-, hogy ha van olcsóbb generikum, azt kell felírnia. És ezt akkor mondta el, amikor visszamentem megkérdezni miért kaptam másik gyógyszert, ami nem használ? Alá kellett írnom, hogy én ragaszkodom a drágább előző gyógyszeremhez és csak azt írhatja fel nekem.Mi több, a gyógyszertárban is adják a felírt helyett ha van másik és azt elfogadom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (313)
    2015-06-03  07:27
  27. 2015. június 3. 10:52325.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (320)
    2015-06-03  08:07
  28. 2015. június 3. 10:50324.

    Ezt a felületességet a speciális diétád okozza...?? Három hsz-ban négyféleképpen írod le Boldogkői prof. nevét....


     


    előzmény:
    ancsa21 (314)
    2015-06-03  07:29
  29. 2015. június 3. 10:48323.

    Na igen, ez az ultragáz.... hogy a kezelés HELYETT itta.


    És napi többtucat hsz-ban még propagálta is.

    előzmény:
    Lillaréka (300)
    2015-06-03  05:59
  30. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 08:34322.

    /// off Nem tudom, hova tuntel, antikam , es nem akarok angyal topikjaba piszkitani : van ilyenfajta forumozo, az itteni eletre/egeszsegre veszelyes hirdetesek ,  es van a professzor , aki ilyenektol probalja vedeni a hiszekeny aldozatokat... akkor azt nem ertem, hogy intelligens ember , mint angyal, miert a szkeptikust analizalja , furkalja online, es furkalja hatba itt, veszi el a kedvet az irastol , amikor mashol lenne szukseg az emberismeretere... pl itt ///

  31. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 08:21321.

    1971 ? Nixon? Ki nem szarja le ?

    Az aktivistak , akarmilyen iranyitottsaguak, akkor is es ma is , herejenel fogjak a politikat... eppen az elobbi hozzaszolasomban emlegetett  "hirnevpancel"  miatt es a miatt hogy az aktivista ugy forditgatja a jonep alkotott velemenyet , ahogy akarja... kovezes itt, kovezes ott: megy a sok birka , arra , amerre a szebben beszelo forditja a fejet es hopp , be a kutba...



    Az amit itt betoltal , az mar tortenelem a rakkutatasban... el sem olvasom , mert most naponta van egy-egy ujabb vilagmegvalto  felfedezes...
    Szalmabab erveles az , hogy olyan vitaba akarod kisiklatni azt , amirol itt szo van , ami csak Teged erdekel es nem a tema.
    Itt az elelmiszerekrol van szo es nem a Neked kedves alternativ csalasokrol... en a moderacio helyeben visszatennem a topikot abba a vagasba/sinbe , ahol volt a megjelenesed elott. Es a hangnem sem ugyanez volt...


    Harom hetre eltunok, mert utazom, de majd kivesezem ezeket a nevtelen neveket : nem a Te kedvedert , hanem azert, hogy a veletlenul ratalalo ket velemenyt lasson es valaszthasson....


    Ja: es en tisztesseges formaban fogok  beszelni. Szemelyeskedesnek normalis vitaban nincs helye.

    előzmény:
    ancsa21 (319)
    2015-06-03  08:05
  32. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 08:07320.

    Irjunk ki uj MAON  valasztasokat es megvalasztunk elnoknek.
    Eljen Ancsa21,  aki mindent tud , tuti, legyen a magyar elnok , legyen egyben inkvizitor , legyen rendor, legyen pofabefogo, legyen kinai orvos , legyen a mi elo alternativ enciklopediank ....NLC ujsagiro is legyel es SANOMAMEDIA is ....


    Eljen ANCSA!!!


    Eljen ANCSA!!!!

    előzmény:
    ancsa21 (318)
    2015-06-03  07:58
  33. 2015. június 3. 08:05319.

    Nagyon ostoba vagy mozdony, és végtelenül tájékozatlan. 


    De hogy ne maradj ilyen végtelenül ostoba, tessék itt van egy másik, töményen tudományos információ.


    The war on Cancer


    A lényeg valahol itt van:


    "On December 23, 1971, President Nixon declared war on cancer by signing the National Cancer Act. I was going to title this, “40 years in 4 minutes,” but I think this will take me a bit longer. At the time I was a third year medical student.  Two years before, Neil Armstrong had inflated our national pride by setting foot on the moon, and there seemed no scientific goal unachievable. Activist Mary Lasker published a full-page advertisement in The New York Times: “Mr. Nixon: You Can Cure Cancer.” And she went on to quote Dr. Sidney Farber, Past President of the American Cancer Society and whose name now sits atop the Harvard Cancer Center, “We are so close to a cure for cancer. We lack only the will and the kind of money and comprehensive planning that went into putting a man on the moon.”  Since then, the federal government has spent well over $105 billion on the effort.


    Forty years later, Dr. Farber’s prophecy remains unfulfilled.  In 2012 cancer killed an estimated 577,190 people in the United States.  The death rate, adjusted for the size and age of the population, has decreased by only 5 percent since 1950.  And most of this decline is due to mammography screening in breast cancer and cessation of smoking, resulting in less lung cancer in men."


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (316)
    2015-06-03  07:41
  34. 2015. június 3. 07:58318.

    Nem tudod elképzelni sem, hogy mennyire, és milyen szívből egyetértek veled! MINDENBEN. De...


    De én már sokmindent megéltem, így többek között azt is, mikor épp a mostani kormány (politikai nélkül értendő!!) akarta pl bevezetni a kevesebb sót a menzákon. Hogy abból milyen őrült politikai purparlé lett, hogy mégis mit képzelnek, meg, meg. Pedig az csak arról szólt volna, hogy legalább a most felnövő gyerekek egészségesebbek legyenek.


    Nem tudom, volt-é szerencséd olvasni pl azt, mikor pl az ittlévők IS nekiestek, megint ennek a kormánynak, mert az bevezette a hittan oktatást, és még rosszabb, helyet adott a meditáció megtanulásának is. Mert az, hogy ezek akár segítségére is lehetnek az esetleges  bajbakerülőknek, meg akár gyógyszereik is, az semmit nem számított. Ebből is őrült politikai ordítozás lett, a lényeg meg lenullázódott. Volna, de szerencsére sok szülő észnél volt, és csak a gyereke érdekét nézte. Mindezt politikai él nélkül mondom!


    A közmédia meg... Az egy siralom.


    Tetejébe annak leginkább ordibáló, és éppen ezért állandóan szem előtt lévő része olyanok kezében van, akik csak egyet tudnak elfogadni. Kiszolgáltatni azt az irányzatot, amit ők akarnak, és slussz. Ezért lett a magyar nők lapjából amerikai szemét, és ezért van tele a magyar közmédia még több szeméttel. Pont miattuk, a közmédia miatt nem könnyű a tájékozódás. S ezt, még jószándékú kormányzati erővel sem lehet átlépni. Igaz, nem is lenne szabad!!


    Ha majd az ország kitermeli magából azt a meghatározó réteget, amelyik jóval tudatosabban fogja megélni az életét, akkor az a közmédia is ki fog mellé alakulni, még ha szerény mértékben is, amelyiknek szavában, információiban már bízni lehet. Addig meg csak abban lehet bízni, hogy csak lesznek olyanok, akik nem az ordibálóktól veszik infóikat, hanem maguk is utánanéznek dolgoknak, majd tesznek is saját érdekükben.


    ---------------------


    Orvosok gyógyszerek. Nehéz dolog. Főleg nálunk, az otthoni orvos fizetésekkel. A gyógyszerlobbik olyan elképzelhetetlen mennyiségű pénzt nyomtak (de még ma is!!) az orvosokba, hogy azok hülyék lettek volna nem a lobbi gyógyszereit használni. Bár ma már büntetnék, ha elkapnák őket, de még most is ömlik a lobbi pénze. Pontosan tudjuk, az egyik legnagyobb nevű, külföldi gyógyszercég háttérembere jó havernőnk.


    Én abban bízom, hogy amint normalizálódik otthon a gazdasági helyzet, a probléma zöme magától megoldódik. Akkora már elég vastag lesz az a réteg, amelyik akar és fog is tenni magáért. 


    Na, most már tényleg mentem :-))


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (313)
    2015-06-03  07:27
  35. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 07:56317.

    Valami nem ertesz : a sikerelmeny szeru cuccokat konnyen meg lehet cafolni olyan cuccal, ahol pont az ellenkezoje tortenik... Egyetlen ellenkezo esettel mar ketten vannak , egymassal szemben.
    Egyiknek igaza van , masiknak nem. Na akkor melyik ? Miert az , aki show-al hirdeti magat ? A hirneve pancelja miatt? Miert a hirneve biztositja azt, hogy a masik , aki az ellenkezot mondja , az hazudik?

    Ezert lett kitalalva az , hogy fulonfognak egy bizonyos mennyisegu ugyanabban a betegsegben szenvedo alanyt , megfelezik oket  es az egyik alanycsoport  a celebBarby cuccaval van kezelve , masikuk pedig massal.
    Tudosok/orvoskutatok  figyelik a kezeles lefolyasat , az eredmenyek szorgalmasan le vannak irva es levonjak a kovetkeztetest : ennyi betegbol ezzel es ezzel a kezelessel ezt es ezt ertuk el... amelyik kezeles a tobbsegnek jobb , azt a kezelest vetik be a gyogyitasban... egy kezeles mindig azert van es azert pont az , ami , mert a betegek osszessegebol ez gyogyit meg legtobb embert.


    A sikertortenetek nem erdekelnek.
    Ezek az emberek lelkiismeret nelkuli eladok. ELADOK . Mint szabogyuribacsi, Norbi es Reka , antalvali...
    Egy fecske nem hoz tavaszt... ezek a szar abrosz alatt arult kezelesek csak artanak az embereknek es az egeszsegugynek.
    Ennyi.
    Utana sem nezek annak, amit itt ujra ajanlgatsz.

    előzmény:
    ancsa21 (315)
    2015-06-03  07:39
  36. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 07:41316.

    Ez nem igaz.
    Az alternativ medicina kore epult ipar ma tobbet hoz a hazhoz/tobb penzt szop le a jonep zsebebol , MINDENHOL A VILAGON , mint aa ugyesen allandoan vadolt  gyogyszeripar.

    Es remelem senki sem olvassa , orvosok , vagy a Kamara , a vadaskodasodat , mert ilyen marhasag terjesztese miatt megutheted a bokadat.

    Es ujra : addig hazudozik es dug botot a gyogyitas/gyogyulas kerekebe a sok sarlatan es buta hiszekeny tyuk , mig a vegen kette lesz osztva a betegellata s es valasztas ele lesz allitva a hiszekeny aktivista : vagy egyik vagy masik gyogymod  es nincs jujujjjjujjj  rosszabbul all a szenam , rohanok es befekszem gyogyulni oda , a lekopott korhazba , ahol nem hinni kell gyogyulasban , hanem meggyogyulsz....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (313)
    2015-06-03  07:27
  37. 2015. június 3. 07:39315.

    Na de itt van egy másik, hogy legyen még mivel nyűglődnöd, még dógom van:


    Kicking Cancer in the Kitchen


    Két barátnő, akik nem hogy nem színésznők, hanem professzinálisan jól elengedettek. Ők is leírják, hogy a valódi ételeknek (whole food), meg a zöld löttyöknek köszönhető a gyógyulásuk.  Bye bye baby :-DD


    ------------------


    nemsemmi nick,


    Most már ott van a link a te orrod előtt is, inéttől kezdve annyi ilyen könyvet olvashatsz, amennyit csak megtalálsz ebben a könyvtárban. Így már nem is panaszkodhatsz, hogy magadnak kellett az információidat összegyűjtened a saját tudásodhoz ;-))


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (311)
    2015-06-03  07:08
  38. 2015. június 3. 07:29314.

    " Nearly ten years later, my life is truly, madly magical—even while still living with cancer."


    Ezt kb 2 évvel ezelőtt írta. De te természetesen mindent jobban tudsz. Még az ő rákos sejtjeiről is. Nem semmi vagy :-DDD


    Az biztos, érdekes stílusa van a hölgynek :-DD. De amit leír, elmond, tanácsol, az mind csak hasznára válik azoknak, akik szeretnének valamit tenni a saját maguk gyógyulása érdekében. Hogy te nem tartozol közéjük, hát Istenem, olyannak is lenni kell, aki inkább áldozati bárányként akarja minél hamarabb letudni életét.


    Meg hogy nem tudományosak... neb... már meg :-DDDD Az nem elég, hogy életben van, az nem elég, hogy kordában tartja a rákját, az nem elég, hogy vele együtt még nagyonn sokan annak köszönhetik az életüket, hogy mertek azon változtatni (leginkább a kajájukon).


    Az nem elég neked, hogy ma is életben vannak. De nem elég tudományosak. Na menj te a ... :-DDD


    Erre még a Boldogkővári is örömmel nyerítene :-DDD Mindenesetre én most elhúzok, erre is csak azért válaszoltam, mert az eszetlenségedtől kiesett a klavi a kezemből.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (311)
    2015-06-03  07:08
  39. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. június 3. 07:27313.

    Az nlc legalább lehetőséget ad arra, hogy tájékozottabbak legyünk. /Annak, hogy egyesek nem a témához szólnak hozzá, kisebb a jelentősége./ A közmédiában kellene ezt proponálni, de ezt a gyógyszerlobbi, és egyéb egyéni érdekeltségek  megakadályozzák.


    Az orvos valamilyen módon a gyógyszerforgalmazásból részesedést kap. Ezt az is alátámassza, hogy a háziorvosnak "kötelessége" a drágább gyógyszert felírni. Nem tudom, miért. Én hiába tudom az olcsóbb készítmény nevét.


    Az is szomorú, hogy csak tünetileg gyógyítanak egyes betegségeket, pedig sokkal egyszerűbb lenne az okot megszüntetni.

    előzmény:
    ancsa21 (310)
    2015-06-03  06:56
  40. 2015. június 3. 07:20312.

    Na jó, legyen heti háromszori, napi 5 dkg hús ;-)). Ez nem jelenti azt, hogy csak a hús kell legyen a napi fehérje forrás. Sőt, ellenkezően. A babok, lencsefélék, tojás, magvak, zöldségek (!!), de akár a tengeri moszatok is bőven tartalmaznak annyi fehérjét, ami a szervezet napi szükséges mennyiségét tartalmazza. Minél többfajta fehérjét kap a szervezet (mármint külön külön étkezésnél, de még inkább, másik napon), annál inkább kedvére lesz. Kis mennyiségben, könnyen fel tudja dolgozni, és a különféle feherje forrásokból még sok minden mást is belepumpál a szervezetbe. (Aki egyáltalán nem eszik húst, annak nem árt ha időnként bedob magába a B12 vitaminból.)


    A paleóval az a baj, hogy valóban rengeteg húst esznek. Ha azt erőteljesen lecsökkentik és megemelik az otthon is vígan létező zöldségeikkel az ételeiket, gyakorlatilag az várható, hogy egészségesre fogják magukat enni. Akár zabálni is, mert ha csak kevés, jóminőségű fehérjét esznek rengeteg főtt, párolt zöldség + valóban kevés, glutént nem tartalmazó gabonafélével (pl kölessel) együtt, akkor az ilyen kombóból annyit tömhetnek magukba, amennyit nem szégyellnek. 


    Ne féltsd a valódi ételeken élő gyerekeket, se felnőtteket, se sportolókat. Azok kicsattannak az egészségtől, és összehasonlíthatatlanul nagyobb a teherbírásuk, mint a zöldséget, gyümölcsöt alig látó, huson, lisztes terméken élőknek.


    -------------------


    Kanadában egyszerűen elképzelhetetlen lenne olyan kenyérnek már nem is nevezhető akármit árusítani, mint amit főleg a magyar multik forgalmaznak az otthoni üzletekben.  Mert az nem étel. Papundekli gyomorkitöltőnek elmegy, de ételnek nem. (Láttam persze jó kenyeret is, de alig mennyiségben. Tetejébe baromi drágák voltak, holott csak víz, só, és liszt kell egy kenyérhez.) 


    Bár Kanadában is vannak ételnek nem nevezhető dolgok bővíben, de arányaiban messze kevesebb, mint nálunk. Messze tudatosabban éli a többség az életét, mint nálunk. Sütőporos lisztet ott is garmadával árusítanak. Még akár élesztővel elkevertet is, de én nem tudom. A minap beírt ide egy Kanadában élő hölgy, őt kérdezzed ezekről.


     

    előzmény:
    eda-1952 (293)
    2015-06-02  19:07
  41. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 07:08311.

    Kriss Carr...uresfeju celeb , csinibaba , olyan Barby szeru
    Ott Amerikaban, ahol penzt csinalnak mindennel es akarmivel , O egy a sok szabogyuribacsi , antalvali , Norbi es Reka kozott...meg csak nem is Szendy


    Talaltak nala egy nagyon ritka rakot , ami gyogyithato es ki is lett gyogyitva belole

    Mivel a szinpad , tanc es a show eleteleme volt , irt konyveket es belekezdett uu karrierjebe : raktulelo aktivistanak nevezte ki magat... innet mar csak egy lepes kellett ahhoz, hogy nyugatimado magyar el is higgye a rizsajat..


    Konyvcimek : nem tudomanyosak , O a New York Times and #1 Amazon best-selling egyik iroja : a sok kozul , mert ilyen egeszseg-ponyva  konyvek kiadasabol es megrendelesebol elnek...


    Crazy Sexy Cancer Tips.
    Crazy Sexy Cancer Survivor

    Crazy Sexy Diet
    .
    Crazy Sexy Kitchen
    .


    Problema: egyen mindenki, ahogy ez , vagy akarmelyik  celeb-Barby futyul.
    De ilyen felelotlenul terjesztett valotlan marhasagok miatt leall az eletmento kezelessel pl olyan beteg , mint a forumtarsunk...
    Ilyen felelotlen es magabiztos eskudozeseket  es felrevezeto bemutatasokat betegek az eletukkel fizetnek...

    előzmény:
    ancsa21 (298)
    2015-06-03  05:38
  42. 2015. június 3. 06:56310.

    Az, hogy az igazság a köztudatba bekerüljön, azt még az olyan oldalak is akadályozzák, mint pl ez az nlc. Főleg az ilyen helyeken nagy arccal ordítozó, a témát nem hogy nem ismerő, de annak még utána sem néző nagyokosok miatt van.


    Rémísztő, ami ebben az ügyben is történik odahaza. Pedig mennyire másként és jobban is lehetne élni, arra ott van az orruk alatt a millió példa. De nem, az Istennek sem, nem akarnak azok megismerésével foglalkozni. 


    Áh, hagyom is a fenébe, valóban joga van mindenkinek hülyén meghalni. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (292)
    2015-06-02  15:14
  43. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 3. 06:55309.

    De annak sem ártana utánanézned -tudom nagyon fárasztó-, hogy az eddig megjelent, rákot túlélő, akár Stage IV-es állapotból kikerülő beteg mindegyike, kivétel nélkül gabonát nélkülöző vegán étrenddel szedte ki magát a bajból.

    előzmény:
    ancsa21 (307)
    2015-06-03  06:42
  44. 2015. június 3. 06:52308.

    Szia Zsumi :-)) Most jöttem csak rá, hogy te az a Zsumi vagy, akit én már máshonnétról ismerek :-))


    Nagy igazság, hogy a reklámok rettenetesen megvezetik az embereket! Pl, a pszichológusi hozzáértéssel kiművelt kaja reklámoknak köszönheti az emberiség azt, hogy ma már minden negyedik amerikai felnőtt beteg. Legfeljebb még nem tud róla, de már zsákszámra zabálja a puffadás elleni, meg gyomorégés elleni szereket.


    Ugyanígy, a pszichére nagyon ható reklámok hatására etetik a családok gyerekeiket mindenféle, azokat károsító, ételnek már rég nevezhető akármivel. Az ilyen adalékokkal teli "krumplin", "joghurton", meg műkaján élő gyerekek egyre nagyobb számban puffadnak egyre nagyobbra, vagy akár betegszenek is meg. 


     

    előzmény:
    Zsumi45 (291)
    2015-06-02  14:14
  45. 2015. június 3. 06:42307.

    Mindenesetre kérem pontosan bemásolni azt, ahol szerinted én azt hírdetem, hogy a paleo mindekit kigyógyít a végső, stage 4 stádiumból. 


    Ha meg nem leled, akkor elvárom a nyílt színen való bocsánatkérésedet. Amit jellemed ismervén, pontosan tudom mikor fogok megkapni...


    -----------------------


    De nekem tényleg tök mindegy mit csinálsz. Jogod van olyan hülyén meghalni, amilyennek csak bírsz. Az mindenesetre biztos, minden esélyed megvan arra, hogy tök hülyén hagyd magad mögött a világot. Mármint ezt a világot... ;-DD


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (284)
    2015-06-02  13:36
  46. 2015. június 3. 06:38306.

    Na, még egy vérbő hazugság. Te tényleg semmi szégyenérzettel nem rendelkezel? Mondjuk hovatartozásod ismervén, ki csodálkozhat ezen...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (284)
    2015-06-02  13:36
  47. 2015. június 3. 06:37305.

    Én ugyan nem gratuláltam szegény Öregnek, még kevésbé erősítettem meg abban, hogy ettől majd meggyógyul, viszont annál inkább azt kívántam neki -és ez ott is vírit a szemed előtt-, hogy legyen egészséges, és legyen gyógyulása.


    Ezen kívül, veled ellentétben, én valóban utánanéztem mi újság azzal a desztillált víz-sztorival, amiről én előtte még soha nem hallottam. Le is írtam, hogy valóban többen használják.


    S bár már nem emlékszem pontosan mindegyikre, de az biztos, hogy az a Martha Vineyard, ahol rengeteg pénzest tisztítanak, magyarul detoxikálnak, ott desztillált vizet használnak. S ha minden jól megy, így volt ez a Mayo Clinic esetében is. Tessék, keress te is utána. S aztán... nos, aztán sem fogunk erről sem vitatkozni, mert azzal, aki ilyen orcátlanul tud belehazudni a világ szemébe, azzal vitatkozzon az, akinek nincs jobb dolga. Nekem meg több is akad, mint kellene ;-))


    --------------


    Szegény Öregnek legyen könnyű a föld! Szívből remélem, hogy amiben hitt, és amitől ő jobban érezte magát, az legalább annyit segített rajta, hogy kevesebb fájdalommal kellett megélnie az elmúlása előtti időt. Béke poraira.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (283)
    2015-06-02  13:21
  48. 2015. június 3. 06:28304.

    Nézd mozdony lelkem, én már valóban bejártam a világ sok szegletét, megismertem sok embert, de olyan mocskosan és minden gátlás nélkül hazudozót, mint te, még soha nem vetett utamba a sors. Gratulálok ehhez a szintedhez, nem semmi eredményt értél el :-))


    A többit külön, mert az tuti, hogy engem kiradíroznak, míg a hp szöveged az még mindig ott vírithat... A részrehúzás nélküli cenzúra is egy érdekes dolog lehet. Az nlc-n ezt tutira nem ismerik.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (283)
    2015-06-02  13:21
  49. 2015. június 3. 06:24303.

    Nézd lelkem, oldaltársad, Lillaréka ki tudja miért, de ebbe a témába is beleerőszakolt politikai, vagyis gyurcsány szövegét még átléptem, mert úgy voltam vele, pszichés beteggel vitatkozzon az orvosa, én nem fogok.


    De hogy te is rákezdtél a politikai marhaságra, itt már csak megállok egy pillanatra. Hosszúra eresztett lé helyett csak annyit jegyeznék még meg, hogy nálatok mindössze arról van szó, hogy képtelenek vagytok bármit is elfogadni, ami nem a ti irányotokba tartozik. Legyen az politikai irányzat, vagy éppen joghurt készítése, nota bene, annak megvásárlása, vagy pl a multik kontra magyar kisboltok kérdése. Ami ti gondoltok az jó, amit meg más, az elfogadhatatlan. És punktum.


    --------------------


    Mindenesetre próbáld meg elképzelni, hogy vannak olyanok, természetesen rajtatok kívül, akik simán tudnak politika nélkül létezni is, meg gondolkodni is. Akár fogod ezt, akár nem, ez van.


    De az biztos, jót tesz az ember egészségének, ha vidáman tartják a napjait ;-))


     

    előzmény:
    Ardian05 (282)
    2015-06-02  13:19
  50. hus
    hus
    2015. június 3. 06:22302.

    Szia, eloszor is, be szoktam nezni a fozos topikba es itt gyonyorkodok a gep elott a "munkaidban, gusztusosak, izletesek lehetnek , szinte jo rajuk nezni. Gratulalok a fozocskeidhez.


    Osszesitve irtam egy par dolgot, mondjuk a nagy altalanossagrol, nem  mindent, amirol a topikindito irt. 


    O  altalanositotta a jelenleg felkapott temakat az elemiszerekrol, ezert nem tudtam pontosan, hogy mit akar.


    A tulelesi raktarozas sem ugy van, mint regen volt, mert sajnos a katasztrofa sulyotta teruletek egyre csak szaporodnak a vilagban, az elelmiszerarak nonek, a raktarozasokra igen is nagy szukseg van. Ennek a legjobb megoldasa a konzervdobozos termekek tarolasa, meg akkor is, ha nem olyan egeszseges, mint a fagyasztotte.


    Hany orszagban kell segiteni. Hany millio embert kell taplalekhoz juttatni evente? Nem rozsas a helyzet, te  latod a vilag allasat.


    Az ehberes kapcsolatot a topikinditoban irt szovegre irtam, ami ez:


    "-Aki déli gyümölcsöket vesz (ananászt, banánt,licsit, papayát, mangót), tudnia kell, éhbérért termeltetik, vegyszerezik, zölden szedik,


    íze sem igazi - nem ezekkel dobhatjuk föl hétköznapjainkat!"


    Na ez mar sok. Az egeszseg erdekeben ir itt olyan gyumolcsrol, ami szinte elengedhetetlenul fontos a szervezetnek, (pl.ananasz), de ne vegyuk mert,  ehberes munkabol szarmazik. De a narancs,  amit szinten ehberert szednek le, azt hasznalhatjak, csak jol ki kell csavarni  es kesz az igazi narancsle. Hat ez amit nem ertek, amikor az ehberes narancs legfontosabbik resze, a rostja, azt dobjuk ki a szemetben.


    Kulonben nekem hatborzongato, amikor  otthon rendszeresen nyomjak ki a gyumolcsbol a levet, isszak, a javat meg nem hasznaljak fel.  Az Istenaldja mar meg ezt az egeszsegtudatos embereket, akik felreertelmezik az elelmiszerekfontossagat.


     


    A het perces kenyer nekem a kovetkezo, amikor a lisztnek idot kell adni, keljen meg, a pihenjen, majd azutan sussuk. 7 perc alatt egy kidolgozatlan, a liszt tulajdonsagainak nem megfelelo modon valo kezelese miatt egy mas allomanyu kenyeret kapunk. Ezek szerint az ugy jo. 


    roppenos gondolatuhoz, azoknak,akiknek nem jut  elelmiszerre tobb penz, ez a szegenynep, az inkabb jol akar lakni


    , mint csipegetni a finomsag es dragasag kozott. Mert valljuk be oszinten, hogy 2x, 3x annyiba kerul az egeszseges taplalkozasnak mondott  es vasarolt elelmiszer, mint a hagyomanyos.


    "


    "Mert akik a letminimumon vannak, azok nem fognak valogatni, hanem orulnek minden falatnak."
    Egyre inkább az derül ki, hogy aki a létminimumon él, az él a legegészségesebben. Már nem tudom hol olvastam azt a statisztikát (de akkor utána is néztem valódiságának), hogy a világon a legegészségesebb étrendjük az etiópoknak van. Na, ezzel kezdjél valamit ;-)) "


    Na ezzel nem ertek egyet, mert nem ugy van. A letminimumos automatikusan ajolakottsag erzeset  keresi.


    Az etiopiaira mit lehet mondani?  Az edeskrumpli egeszseges, a sok gyaloglas szinten, nem nagyon vannak kozottuk elhizottak.  Szivosak. Husz kilometer futas meg sem kottyan nekik.  Mitol ragadna rajuk a folosleg? 


    Meg nem neztem etiop szakacskonyvet, de majd ezek utan  utana fogok nezni, hogy mi az a kulonlegesseg, ami  ilyen jo felteteleket biztosit a szerevezet reszere.

    előzmény:
    ancsa21 (261)
    2015-06-02  08:05

Címlap

top