Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Iskolaérettség-6 éves fiú

kotkoda13
Létrehozva: 2016. január 17. 17:44

Sziasztok ! 


Szeretném megkérdezni , hogy valakinek van-e tapasztalata az alábbi ügyben : pénteken beszélgettem az ovónénivel ( a fiam májusban lesz 6 éves, és ősztől iskolába szeretném járatni), és azt mondja, hogy maradjon még 1 évet, mert : gyorsan elfárad még a feladatok megoldása közben, mostanában lehet csak rávenni, hogy rajzoljon, színezzen, és amúgy is : az elsősök között sok a 7-8 éves ( manapság az a trendi , hogy visszatartják a gyerekeket, és hát ez a következmény)  , és így eleve le lesz maradva.....


Furi, hogy ezidáig nem jelezték így, hogy van gond vele. Max. annyit mondtak, hogy színes egyéniség, és érzékeny, illetve hogy van saját akarata.


Ma leültettük, hogy feladatokat csináltassunk vele : fejezze be a sort, ha egyet hozzáadunk menny lesz, kösse össze a pontokat, stb, és hibátlanul megcsinált mindent. Elővette magától a vízfestéket, és festett nekem virágokat...


Vegyes érzéseim vannak, nem tudom, mitévő legyek. 


Mi azt tapasztaltuk, hogy a fejlődésénél megfigyelhető, hogy hónapokig egy szinten van, majd pár nap alatt ugrik egy szintet, és rá se lehet ismerni, akkora változás következik be . 


Pl az elmúlt egy hónapban rengeteget rajzol, színez...


Másrészt : öntörvényű, ha valamit nem akar megcsinálni, sokszor nem csinálja, ( bár az utóbbi időben ebben is van változás), szóval nem azért nem csinálja, mert nem tudja. 


Hasonló tapasztalatokkal rendelkező anyukákkal szeretnék eszmét cserélni erről : mikor teszek jót a gyerekkel ? 


Köszönöm előre is !! 


 


 

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 13:10276.

    még jó hogy ezeket nem tanítják nekeik mint a zsidóknak


    1 samuel 18:25


    Saul then said, "Thus you shall say to David, 'The king does not desire any dowry except a hundred foreskins of the Philistines, to take vengeance on the king's enemies.'" Now Saul planned to make David fall by the hand of the Philistines.


    18:26


    When his servants told David these words, it pleased David to become the king’s son-in-law. Before the days had expired


    18:27


    David rose up and went, he and his men, and struck down two hundred men among the Philistines. Then David brought their foreskins, and they gave them in full number to the king, that he might become the king's son-in-law. So Saul gave him Michal his daughter for a wife.


     

    előzmény:
    évi* (273)
    2016-01-21  12:46
  2. 2016. január 21. 12:59275.

    Túl sok szabad keze nincs a tanárnak, ahogy látom, említett környezetből pl. központi dolgozat van előre nyomtatott formában. Tanítónő mutatta a füzetkét fogadóórán.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (274)
    2016-01-21  12:55
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 12:55274.

    régen is sok baromságot tanítottak


    de ez a tudósok mérnökök szart se értek el, jól megmutatja


    amikor a nyugati mérnőkök pölö mercit terveztek, akkor a bolsik barkast


    és ez mindennel így volt és van


    de ha a tanár elmaradott, akkor nem is képes csak elmaradottat kiképezni


     

    előzmény:
    évi* (273)
    2016-01-21  12:46
  4. 2016. január 21. 12:46273.

    Szerintem nem az a baj általában, hogy a gyerektől sokat várnak, hanem az, hogy sok világtól elrugaszkodott baromságot.


    3-os fiam nem rég írt dogát környezetből, és egy nagy halom kis mezei dög minden "fontos" tulajdonságát meg kellett tanulnia, olyanokét, amit szerintem ép eszű ember 70%-ban hírből sem ismer. Nem gond, túlélte, csak arra gondoltam ilyenkor, hogy dögök helyett inkább tanulna egy halom angol szót pl.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (271)
    2016-01-21  11:55
  5. 2016. január 21. 12:39272.

    Enyémek értőn olvasnak magukban, erről tanúskodnak a dogák is, hangos olvasás nem megy olyan szépen. Esténként felolvasnak egy-egy negyedórát, de több energiát erre nem szánunk.

    előzmény:
    mesekeksz (269)
    2016-01-21  11:35
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 11:55271.

    olvasni tudtam


    és földrajzot is nagyon jól


    öreganyámnak volt ilyesmi játéka


    imádtam


    az anyanyelvünk mellet angolul is tudtam annyira mint magyarul


    írjátok, hogy sokat várnak a gyerekektől


    na de mikor tanuljanak, ha nem gyerekként amikor sokkal könnyebben megy


     

    előzmény:
    mesekeksz (269)
    2016-01-21  11:35
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 11:43270.

    az egyik kistesóm volt például olyan butácska 8dikig, hogy még egy hitvány autóreszelőnek se vették volna fel, max esztergának, kömérgesnek


    ekkor kivitték az apjáék svájcba egy rokonukhoz


    ott járt eüt és lett fogdoktor, de olyan jó, hogy ma már birodalma van manhattan-ban


    magyarban hagyják akkor ma senki


     

    előzmény:
    évi* (268)
    2016-01-21  11:33
  8. 2016. január 21. 11:35269.

    hát igen ez egy másik téma már, hogy valóban olvasnak de hogy.....

    előzmény:
    évi* (268)
    2016-01-21  11:33
  9. 2016. január 21. 11:33268.

    Enyémek is olvastak decemberre: Jó sz@rul. :-)

    előzmény:
    mesekeksz (266)
    2016-01-21  11:29
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 11:31267.

    ez így kényelmes is


    régen a "problémásokat" gyépébe tették, ma már nics azoknak dilósuli?


    mert a nem problémások között is túl nagy különbségek vannak és az nem jó egy osztályban


    én iskolán kívül soha nem tanultam és 4es 5önél rosszabat nem tudtak adni, volt aki órákat magolva szorgalmasan is csak 3asokat tudott


     

    előzmény:
    évi* (264)
    2016-01-21  11:15
  11. 2016. január 21. 11:29266.

    A mi tanítónénink is ilyen szerencsére. De emellett azért követeli a menetrendet is.....( lásd mieink már olvastak decemberre tavaly......)

    előzmény:
    évi* (264)
    2016-01-21  11:15
  12. 2016. január 21. 11:19265.

    Ja, és mivel a kicsi csak jövőre megy, a nagy pedig addigra elvégzi a 4-et, megkapja ezt a szuper párost a kicsi. :-)

    előzmény:
    évi* (264)
    2016-01-21  11:15
  13. 2016. január 21. 11:15264.

    Nálunk 5 perc távon belül van, ami nekünk tetszik.


    Nagy fiam tanítónő párosa egyszerűen zsenilás. Olyan szépen vezették át őket fokozatosan az oviból, most meg már elég szigorúan követelnek. Az ofő egy olyan nő, akiről az sugárzik, hogy minden reggel úgy lép be az iskolába, hogy végre megint itt lehet, és átadhat valamit a gyerekeknek. Szuper közösséget épít, amiben sokkal lelkesebben dolgoznak a gyerekek.


    Középső fiam párosa is nagyon jó, ők talán a problémás gyerekekkel kevésbé profin bánnak, de ez szerencsére nem érint, mert gyerek problémamentes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (263)
    2016-01-21  11:08
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 11:08263.

    az már nem rossz ha te döntöd el hova járatod őket


    az meg lutri milyen távol van jó iskola


     

    előzmény:
    évi* (259)
    2016-01-21  10:54
  15. 2016. január 21. 10:58262.

    Igen, jól tudod. Biztos, ami tuti, mi is átjelentkeztünk. Okámyirodás már mosolyogva kérdezte a második gyerek érkezések, hogy "Iskolakezdés?". :-) Mindjárt kapok a pofámra, hogy mekkora csaló vagyok, de nem baj, mert ugyanennyien jelentkeztek át a mi körzetesünkhöz, így kiegyenlített a mezőny, az sem rossz suli, csak nekünk ez jobban tetszett + Óbudai Kaszásoknak van itt mini csapata.

    előzmény:
    mesekeksz (261)
    2016-01-21  10:55
  16. 2016. január 21. 10:55261.

    igen beirathatod nem körzetesbe is, de úgy tudom, hogy ott előnybe vannak akik oda tartoznak, illetve sokan ilyenkor jelentkeznek át a körzetbe papíron...

    előzmény:
    évi* (259)
    2016-01-21  10:54
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 10:54260.
    Ezekkel a diplomákkal kereshetsz majd a legjobban: itt a lista

    hogy mikortól kell a gyerekeket a jó út felé terelgetni azt én nem tudom


    de azt gondolom, hogy nem 8. körül


     

    előzmény:
    kotkoda13 (252)
    2016-01-21  10:12
  18. 2016. január 21. 10:54259.

    Nem, ez nem jelent ilyet, ráadsául itt arról van szó, hogy beíratod, és mellé teszed a megfelelő doksikat, hogy igen, a gyerek létezik, de még marad oviban.


    Enyémek nem körzetesbe járnak, csak telefonon kellett jeleznem, hogy nem oda viszem őket.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (257)
    2016-01-21  10:45
  19. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2016. január 21. 10:50258.

    Asszem nem én nyígok a kripli anyám mellett, úgy hogy közben hangoztatom mennyire nincs ínyemre..


    És sajnálom, hogy sosem tudtad meg, hogy mi az a család. Nem kihasználjuk egymást hanem kölcsönösen segítjük a másikat.


    Nem konkrétan írtam az időt okoska, még ennyit sem tudsz értelmezni, elég szomorú.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (256)
    2016-01-21  10:44
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 10:45257.

    Igen, minden tankötelest be kell íratni a körzetes iskolába és ott leadni a papírt amennyiben nem megy.


     


     

    idézet:
    mesekeksz (253)
    2016-01-21 10:21:41

    ez azt jelenti? ahol laksz, oda kell járatni, még ha az iskola szar is?


     

    előzmény:
    mesekeksz (253)
    2016-01-21  10:21
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. január 21. 10:44256.

    OFF, aztán nem is folytatom: Ki mondta, hogy a több pénzt több munkáért adják? :-) Nem hiszem, hogy azon gazdagszik meg valaki, hogy ezentúl nem 4-kor megy haza a gyárból, hanem 7-kor... :-)


    ON

    idézet:
    évi* (254)
    2016-01-21 10:37:20

    off


    fogalma nincs az életről, de esze se arra mikor maradjon csendben


    csak anyúúúúúúúúúú anyúúúúúúúúúúú anyúúúúúúúúúúúú


    on

    előzmény:
    évi* (254)
    2016-01-21  10:37
  22. 2016. január 21. 10:39255.

    Jó, hogy említed, nekem is meg kell írnom a kérvényt a maradásra.


    Én is voltam fogadón, teljesen rendben van a gyerek, csak kicsit öntörvényű, mondjuk annak elmúlására nem sok a remény, legalábbis nekem még 40 évesen megvan.

    előzmény:
    mesekeksz (250)
    2016-01-21  10:09
  23. 2016. január 21. 10:37254.

    OFF, aztán nem is folytatom: Ki mondta, hogy a több pénzt több munkáért adják? :-) Nem hiszem, hogy azon gazdagszik meg valaki, hogy ezentúl nem 4-kor megy haza a gyárból, hanem 7-kor... :-)


    ON

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (239)
    2016-01-21  09:11
  24. 2016. január 21. 10:21253.

    Igen, minden tankötelest be kell íratni a körzetes iskolába és ott leadni a papírt amennyiben nem megy.


     


     

    előzmény:
    kotkoda13 (252)
    2016-01-21  10:12
  25. 2016. január 21. 10:12252.

    miért kell beiratkozni ? Ez törvény ? 

    előzmény:
    mesekeksz (250)
    2016-01-21  10:09

Címlap

top