Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Idősek előítélettel telve
2005-04-13 09:441.
Torolt_felhasznalo_413045
Létrehozva: 2005. Április 13. 09:44
Következő történt ma reggel:
Bp-en egy rendelőintézetben voltam. A 4. emeletre kellett mennem. Felgyalogoltam, bár van lift, de nem túl gyors, meg különben sem árt egy kis lépcsőzés. Kaptam egy injekciót a fenekembe, majd indultam haza. Lefelé is elindultam gyalog, de amikor a harmadikra értem láttam, hogy jön a lift, gondoltam akkor már inkább lemegyek vele. A szuri miatt úgyis nehezen mentem, a lépcsőzés pedig csak szenvedés.
A történethez tartozik, hogy 26 éves vagyok, bár 18 sem szoktak nézni.
Szóval beszálltam a liftbe, ahol egy kb. 70 éves idős nő kezelte a liftet. Közben látta az öregasszony, hogy egy 45-50 éves nő lépcsőzik lefelé, erre odaszólt neki, hogy jöjjön, mert úgyis lefelé megyünk. Liftesnéni elkezdi mondani, hogy persze a fiatalok megnyomják a lifthívót. (Na, gondoltam magamban, itt az ismert szöveg arról a fiatalok mennyire neveletlenek, lusták, bezzeg ők...). Középkorú nő kifejtette, hogy ő lement volna a lépcsőn is. Erre az öregasszony megint rákezdett, hogy bezzeg a fiatalok lifteznek. Na itt szakadt el nálam a cérna, főleg azért, mert eközben lenézően nézett rám és az a hangsúly!
Itt a tudtára adtam, hogy az injekció miatt liftezek és felháborító, hogy az idősek mind azt hiszik, hogy egy fiatalnak semmi baja nem lehet. Különben is úgy tudtam a lift azért van, hogy használjuk. Egyébként is fölfelé lépcsőn mentem, és lefelé sem szálltam volna be ha nem mozognék nehezen. Persze a liftesnéni ki volt akadva, hogy beszélhetek így vele és miért veszekszem. Ez arra vonatkozott, hogy ugyan nem kiabáltam, de felemeltem a hangomat. Mondtam neki, hogy ő kezdte az egészet. És itt véget is ért a "kellemes" utazás.
Milyen alapon ítélkezik felettem? Mivel ez egy rendelőintézetben történt feltételezhetné esetleg, hogy nem szórakozni mentem oda, hanem talán azért, mert beteg vagyok. Tudom, hogy nem kellett volna így felhúznom magam rajta, de eleve feszült voltam a szuri miatt és másodszor azért már sok volt. Egyébként nem vagyok harcias típus, így még én is meglepődtem magamon. Ez van.
Muszály volt kiírnom magamból, mert kicsit elrontotta a reggelem. Most pedig nyugodtan lehet pálcát törni felettem, ha valakinek más a véleménye.

Amugy nagyon szeretem az idos embereket, a hazunkban lakik jonehany es tunderiek:))))
De azt meg az en 80 eves nagyim is mindig elismerte hogy vannak idösek akik nagyon nem tudnak mit kezdeni magukkal :)
Egyeszer egy bacsi az utcan mögulem ki akart jönni es kikerulni, de en nem hallottam az elsö felszolitasat, mert a bal fulemre teljesen suket vagyok.
Ekkor megfog az öreg es felrelök, közben kijelenti (elnezést a szavakert): basszon meg aki csinalt! :)
Nem tudtam mast reagalni csak elkezdtem hangosan nevetni, es utana kiabaltam : basszon meg teged!
Eleg bunko megnyilvanulas volt tölem, tudom, de most erre mint lepjen az ember?
mit is akar az, aki rendelés előtt 4 és fél órával már ott ül????
ezt nem gondolod komolyan!!!!!!
(Mert nagy volt a pocakom)
Persze, hogy vannak normálisak is!
rengeteg szép élményem is van idős emberekkel!
csak itt most a kellemetlen atrocitásokról írtunk. . .
nagyon sok olyan idős embert ismerek, akiért tűzbe tenném a kezem, vagy éveket adnék az életemből, ha csak egy percre is láthatnám még őket!!!!!
Engem egyszer az országból is ki akartak zavarni, 2 öregasszony, amikor babakocsival együtt leestem a busz lépcsőjére egy éles kanyarban, amit elég gyorsan vett be a buszvezető, persze én elkezdtem kiabálni a vezetőnek, a nyanyák meg velem, hogy én álltam rossz helyre. Hova kellett volna állnom leszállás előtt? Azt mondták, ha nem tetszik, mennyek másik országba lakni. Persze a fiatalok mennyenek a francba a gyerekeikkel együtt, mert még a látványunktól is rosszul vannak az öreg nyanyák. Na kezdek én is begurulni.
Az is előítélet ám, hogy azt feltételezzük másokról, csak unalmukban járnak orvoshoz.
A masik: multkor kisfiammal utaztam, aki utkozben elaludt karomban, felszalltam a 4-6 villamosra, volt egy hely gondoltam leulok (7 honapos babas vagyok) hogy fiamat jobban tudjam fogni, erre egy agyon kikent-kifent 50-60 ev koruli, koldokig kivagott holgyike ugy lokott felre, hogy majdnem elestem. Na akkor kibuktam es sirvafakadtam. Szerencsere atadta mas a helyet, de olyan rosszul esett. . .
Akkor egy hangos "szívesen"-t szoktam mondani, saját megnyugtatásomra. . .
:-))
na azt a nénit nagyon tudtam tisztelni:-)
Persze ma is meghalhatok.
De az az élet rendje, hogy mindenki először fiatal, aztán meg megöregszik.
A mai öregeknek is ugyanúgy kijárt a fiatalság, mint ahogy nekünk ma, és bizony ránk is az vár, hogy megöregszünk.
Ez már csak így megy.
És igen, a bunkóság nem kortól függ.
Csak mivel a fiatalság mindenkinek kijár, nem kellene irigyelni. Ezzel együtt biztos én is öreg koromban majd úgy érzek, hogy de jó lenne fiatalnak lenni, nem betegnek lenni, stb. De kívánom, hogy majd akkor se irígykedjek a fiatalokra. Bárcsak így lenne.