Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. május 30. 15:25283676.

    Tudom, hogy tudjátok, de frissítésnek küldtem.


    Végre süt a nap....remélem szárítja a földet, ritkítani kell a virág palántákat. Minden évben elhatározom, hogy jövőre már nem fogok a szőlő alá vetni és vetek, aztán gyomlálhatok, egyelhetek...

    előzmény:
    BiriBiri (283675)
    2019-05-30  15:13
  2. 2019. május 30. 15:13283675.

    A céklának magas antioxidáns tartalmának köszönhetően elképesztő hatásai vannak. A cékla rákmegelőző hatású, javítja a látást, tisztítja a beleket és a májat, segít a fogyásban. Csodás hatásai vannak annak ellenére, hogy termesztésével nincs sok gond. Ha szeretnénk kipróbálni gyógyhatásait mindig kéznél van, akárki könnyedén és olcsón hozzájuthat.


     


    Látásunk javítása és a szemünk egészségének megőrzése érdekében érdemes gyakran céklát fogyasztani, mivel erősíti a szemet.


     


    A céklalé méregteleníti a szervezetet és mivel rostokban gazdag a székrekedést is megakadályozza. Jó hatással van az emésztésre ezért bélpanaszok esetén fogyassz céklalevet.


    A cékla kitisztítja a szervezetet, így a fogyáshoz is hozzásegíthet. A rosttartalmának köszönhetően fokozza az emésztést, így gyorsabban leadhatod a plusz kilókat.


     


     


     


    A rendszeresen fogyasztott céklalé könnyedén helyreállítja a koleszterinszinted, védi az érrendszert, segít a szívproblémák és a rákos megbetegedések elkerülésében. Főként a vastagbélrákkal szemben bizonyított a hatása.


     


    Fogyassz gyakran céklalevet és próbáld meg beilleszteni a mindennapjaidba. Ha túl intenzívnek találod az ízét, akkor más zöldségekkel ízesítheted a céklalevet.


     


     



    cékla, antioxidáns, céklalé, szívbetegség, érrendszer, vastagbélrák, rákgyógyítás, méregtelenítés, rostos étel, emésztésre, bélpanaszokra
     

     
     
  3. 2019. május 30. 13:45283674.

    Szép Jó napot kívánok. 


    Eddig esett az eső,most kicsit  szűnt.  az ablak előtti fehér rózsámat rázza a szél,egyik ága földig hajolva. 


     


    Olvastalak benneteket már reggel.  Azt hittem rosszul látok, vagy olvasok, méghogy  hajóbaleset a Dunán?! 


    Nem akartam hinni a szememnek.  Szinte hihetetlen nekem, úgy vagyok vele, nem is h iszem el, hogy ez véletlen lenne?!


    Erika, örülök, hogy jól érzitek magatokat.  Majdnem minden megvan, ami otthon, csak ugye egy csónakot kell vennetek,vagy egy felüljárót építeni, hogy ki tudjatok menni. 


    Tegnapi kezelés megvolt,már nem is tudom ki kérdezte. Bal láb majdnem rendben /eddig csekély 45ooo Ft-ból/. a jobb is javult ugyanennyi pénzből, de még nincs vége. 


    Most annyira nem fájt már, bár nem tudom, mennyire gyengített a kezelő a  lökéshullám erősségén.  Bence elvitt és haza is hozott, tehát nem kellett az esőben mennem.  Még egy vizsgája van hátra Annuska. 


    Eddigi történés ennyi, ki kéne néznem a kertbe, csigák most nem lesznek, mert a szelet nem szeretik, kiszárítja a bőrüket. 


    Magdi, néztem a Love in Sadness-t, első részét /ugye még nincs mind kész/  nagyon jó volt az első része.


    A  kémes szerelmes filmet tegnap nem engedte megnézni a SB. de később jó lett.  /ki ne hagyd most is kérlek/.


    Nem tudom még mit is akartam, de ma valahogy  annyi felé jár a gondolatom, h ogy egyik törli a másikat.  


    Majd talán még jövök. 


     


     


     

  4. 2019. május 30. 09:37283673.

    Szervusztok!


    Nagy nehezen, de bejutottam. Itt is esik az eső. Ami nem a legjobb, mert semmit nem lehet a kertben csinálni. Máskülönben nem zavar. Igaz az utcánkból nem lehet kimennikocsival. Áll a viz. A szomszéd épitkezik és a teherautók felszántották az utat. Ebben áll a viz. Fázni nem fázunk. A hűtő is tele van, éhezni sem fogunk. Olvasunk, rejtvényezünk, tévézünk. Most elállt az eső. Megyek főzni, borsó leves és lecsó. Tegnap még ki tudtunk menni, igy meglátogattam a piacot. Szép borsót kaptam, 500 ft volt, az igazi magyar eper 700.. 


    Gondolok rátok, betegeknek jobbulást, vigyázzatok magatokra és irjatok sokat. Szeretlek olvasni benneteket. Irok is, de ezt a pötyögést utálom, lassan megy.


    Puszi mindenkinek!

  5. 2019. május 30. 09:37283672.

    Anikó,nagyon lerobbantál? Gyógyulj meg, jobbulást kivánok.


     Ildike, egy ilyen vérforraló zene mindenkit megmozgat és jókedvre derit. Te hogy vagy? Voltál kinzáson? Bencének még sok vizsgája van hátra?


    Borsikát nem láttam, Remélem jól van és vigyázz magára.


    Na egyenlőre elég belőlem.


    Vigyázzatók magatokra.

    előzmény:
    franci47 (283662)
    2019-05-29  11:35
  6. 2019. május 30. 09:27283671.

    Magdika, de jó leszNeked, hogy végre találkozhatsz D-vel és B-vel is. Ne is indulj a kertbe, mert csak elkeseritene.


    Én is tegnap amikor hallottam a balesetet, nem akartam hinni a fülemnek. Ez nálunk történik. Ki a felelős azért, hogy ilyen megtörténhet. Most megy a mosakodás. Szegéy vendégek, akik piheni, látni  jöttek ide. Nagyon sajnálom öket. Reménykedtem, hogy az eltüntekből még találnak, de a mai szakértői vélemény  szerint,a hideg viz, eső és a sodrás azt a kis reményt is szerte foszlatja.


    Julika, Boldinak nagy gratuláció. Ez már komoly tljesitmény. Nem csoda, hogy a papa is büszke fiára.

    előzmény:
    harangvirag08 (283664)
    2019-05-29  17:39
  7. 2019. május 30. 09:20283670.

    Szervustok Kedves Barátnőim!


     Mérges vagyok. Többmint 15 évi hüség után nem engedett be a nlc. Annyi a bünőm, hogy mivel lakást cseréltem, igy  új tv bekötés is történt, s az email számom megváltozott, s ezt nem jelentettem itt be. Na, de ez van.


    Képzeljétek- ugyan nem mondok semmi ujat- itt olyan a föld mint a szivacs, eddig nem gyöztünk locsolni. Bezzeg most a napi több órás esők következtében a kert tová változott. Félek, hogy a növényeim nem fogják birni. Tegnap olyan 1 órás zuhé volt, hogy nem lehetett a szabadba megmaradni. a fiam éppen akkor jött, s nem birt a kocsiból kiszállni. Most is esik. ennyi az időjárásról.


     szegény Erikáék a hétvégi kellemes idő után gondolom ott is böven van csapadék. remélem azért jól vannak. Sacikáék biztos élvezzik a kellemes fürdözést, s most Sacikát is kiszolgálják, s nem neki kell ugrálni.Pötyike,  aranyos a négruska. Hogy vagytok? Hat már a gyogyszer? Marika, nagyon megvisel ez az idő? Remélve, hogy nem dob ki a forum elkedek vissza olvasni.


     

  8. 2019. május 30. 08:45283669.

    Sajnos mégis megtörtént.


    Most jó magyar szokás szerint majd megy a mutogatás jobbra balra.Holott ezalatt mentők, tűzoltók, búvárok ...különböző keresőszolgálatok ...dolgoznak az eltűntek megtalálásáért.Embertelen körülmények között....mert az időjárás aztán nem kegyelmez.


    Olyan jó lenne ha megtörténne a csoda ....ami a filmjeikben gyakran,hogy van túlélés.


    Soha nem gondoltam volna,hogy egy kishajó ...így pillanatok alatt eltűnhet.Igaz nem is értek hozzá.


    Itt is esik rendületlenül.J. rám telefonált...eszembe ne jusson kimenni Tómalomra.Kimennek ők, útban az irodába ....és kiteszik a kukát.Majd később átmegyek beengedem Boscót.D. úton van Stuttgartból hazafelé.Lejárt a külföldi szolgálat.Barbara is haza jön június végén....akkor  egy darabig remélem mindenki az országhatáron belül lesz.


    Én is gondolok Erikára ....ez az idő nem kedvez a kintlétnek.Saciék remélem élvezik a jó meleg vizet.Ha így haladunk megint csak elő kell szedni a dzsekit....pedig jó mélyen elraktam.

    előzmény:
    BiriBiri (283668)
    2019-05-30  08:28
  9. 2019. május 30. 08:28283668.

    Olyan esti, városnézés megy, nagyban. Azért hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet.


    Kíváncsi vagyok, hogy Annuska mikor tud belépni. Itt hiányzik.


    Saciék a rossz idő ellenére is biztosan jól érzik magukat. de mi lehet Erikával? Ott a szabadban nincs ilyenkor hideg?


    Ildi! Az a női arckép nagyon jó.

    előzmény:
    ancsa46 (283667)
    2019-05-30  07:56
  10. 2019. május 30. 07:56283667.

    Szervusztok.


    Már hajnali 3-tól fent vagyok, sajnos még mindig gyatra a helyzet, pedig azt hittem már kikeveredek belőle.


    Sajnos így már a korai hírekben láttam a tragikus hajóbalesetet, döbbenet. Nem gondoltam, hogy ekkora forgalom van a Dunán késő este. Remélem vannak még túlélők.


    Itt folyamatosan esik, már minden tönkre megy. Ma megpróbálok kicsit ágyban maradni, hátha segít valamit.


    Legyen szép napotok.

  11. 2019. május 30. 07:06283666.

    Szervusz Magdi!


    A hajó balesetre gondolsz? Szörnyű!!!! És olvasom, hogy előre látható volt annyi hajó úszkált egyszerre a vízen. Még ágyban vagyok, onnan pötyögök. Tegnap késő estig esett az eső, nem tudom hogyan tudok gyomlálni..lehet, hogy sehogy..nem baj,úgy sincs kedvem hozzá. De mi lesz a magról vetett virágaimmal? Már szépen kibújtak és a gyom kezdi benőni őket.majd meglátom ki


    lesz a győztes.

    előzmény:
    harangvirag08 (283665)
    2019-05-30  06:44
  12. 2019. május 30. 06:44283665.

    Sziasztok!


    Korán ébredtem....és sajnos borzalmas hírt olvasok.Csak nézek döbbenten a semmibe.Reménykedem és bízom , hogy az eltűnt utasok valahol még életben vannak..Iszonyú a tragédia.Nem is tudok többet írni.

  13. 2019. május 29. 17:39283664.

    Sziasztok!


    Ma semmi különös nem történt...hacsak ...reggel óta megállás nélkül esik/eseget.


    Julika gratulálok a fiúknak.Nagyon tetszik az apa-fia kép.


    Ildikém ...a tánc kicsit felvidít...köszönöm.Nyomasztó már ez a hideg és nyirkos idő.

  14. 2019. május 29. 12:51283663.

    Táncjelenetek. 


    Egy rajongó összevágta.  Az a baj, hogy egyforma zenére megy az egész.


    Ott vannak a filmcímek is balra.


    Na nézzük meg sikerül-e elküldeni. 

  15. 2019. május 29. 11:35283662.

    Sziasztok.


     


    Na most annyit változott a nlc, amit én észrevettem, h ogy a jelszót meg lehet jegyeztetni.


     


    Pötyi, köszönöm neked is a lájkot 


    Julika, gratulálok Boldinak. 


    Itt esős az idő, pedig délután menni kell kezelésre, és a postára is kellene. 


    Kis kenyérkét is kéne venni, mert nem akarok most sütni, nincs kedvem hozzá. 


    Legyen szép napotok, gyógyulást a betegeknek. 


     

  16. 2019. május 29. 09:29283661.

    Ja, a képen Boldi a mesternővel döntetlent játszott.

    előzmény:
    BiriBiri (283660)
    2019-05-29  09:27
  17. 2019. május 29. 09:27283660.

    Szervusztok!


    Jöttem dicsekedni. Annyira örülök, hogy sikeres volt a fiúk Brüsszeli útja. Boldizsár a korosztályában első lett és csapatban is elsők lettek. Most apja úszik a boldogságban. Jól szerepelt a fia és nagyon sok szép élménnyel tértek haza.


    Tegnap délután a motort takarítottam, rozsdamaróval, petróval..már kezd régi fényében ragyogni...na, azért nem olyan mint új korában de már nagyon pofás megint. A sógorom valamit öntött  a  motor blokkba, mert be van ragadva, oldani kell, addig nem is tudjuk berúgni.


    Este egy hirtelen jégeső vonult át felettünk, szinte derült égből jött, szerencsére nem okozott kárt.


    A szőlőt kell kötözni, azt borzolta meg.


    Megyek is, boltba is kell mennem..ebédet nem kell főzni, Timi tegnap este finom thai csirkét főzött.

    előzmény:
    potymama (283659)
    2019-05-29  09:05
  18. 2019. május 29. 09:05283659.

    Jöttem megnézni, mit újított az nlc. Nagy nehezen kiirtottam a hirdetéseket oldalról. Nem nagyon tudok beszámolni semmi érdekesről. Olyan gyorsan elszaladnak a napok...mindjárt itt van június.


    Ildikó, megnéztem a rajzodat a Facebookon is. Küldtem egy tetsziket!

  19. 2019. május 28. 18:20283658.

     


    Látom senki sem járt itt. 


    Nálunk most napsütés van, mindjárt összerámolok a festegetés után. Oltári káosz tud lenni.


    Megnézem a csigákat.


     


    Míg odavoltam ezt festettem.

  20. 2019. május 28. 15:05283657.

    Nahát azt hittem,  valami igazán jó lesz.


    Gondoltam a privire is. 


    De hát nem. Máskor volt fent  kis fényképünk, most azt se. 


    Mit csinálhattak vele? De legalább nem lett rosszabb..... eddig. 


     


    Itt is eseget az eső, hol kicsit, hol belehúz, aztán meg kisüt a nap. Még dörgött is. Gyorsan letettem a muskátlikat nehogy majd lecsapja a szél. 


     


    Megnéztem egy rész filmet, és most mást csinálok, ha tudok. 


    Nekem is van komposztálóm,  én csináltam, Körbe van keritve raklappal, c sak még le kéne takarni, de arra már nem került sor.


    Julika, ezek szerint tetszett a film. Jó is volt.  Most akadt az utamba, mert valaki kereste a zene eredetét, ami a filmben van. 


    Csók..... majd jövök. 


     


     


     

    előzmény:
    BiriBiri (283656)
    2019-05-28  14:37
  21. 2019. május 28. 14:37283656.

    Szervusztok!


    Zsuzsinak és Jánosnak sikerült elhozni mind a 3 komposztálót. Henger alakúak és egymásba leheett csúsztatni. Már volt egy nagy kupacom a földön, ott gyűjtöttem, be is lapátoltam, vasvilláztam. Furcsa időjárás van. Reggel zuhogott az eső, majd olyan meleg lett, hogy majd elpusztultam amíg az üvegeket elvittem a gyűjtő helyre..aztán megint esett az eső és most 7 ágra süt a nap, nagyon meleg van. Szőlőt megyek kötözni...ha lesz kedvem, most kipihenem a lapátolást. csak így tudok dolgozni, egy kis munka majd pihi. Este kapok egy masszázs, most minden nehezet megcsinálok, hogy Timinek legyen mit kidolgozni belőlem.


     

    előzmény:
    harangvirag08 (283655)
    2019-05-28  14:04
  22. 2019. május 28. 14:04283655.

    Sziasztok!


    Már akartam jönni ...de karbantartás volt.Aminek az eredménye, hogy nem tudtam belépni.Időbe tellett mire rájöttem a jelszóra,Már majd a.


    Reggel nagy esőre ébredtem , majd délig esett....most világosodott.Gondoltam elmegyek a Lidlbe. Mire felöltöztem és elértem a kapuig   újra cseperészett és a szél is feltámadt.Visszajöttem....na ilyen az én napom.


    Kicsit nézelődök aztán átmegyek a másik házba, hoztam virágpalántákat ...elültetem a tulipánok helyére.


    Ildikém ...köszönöm a filmet. Még 2 rész van vissza a Stained Glassból.Eddig húzták egy kicsit ...most  zsúfolódnak az események ....de nagyon jó.

  23. 2019. május 28. 09:27283654.

    Reggel siettem ki a színt rendbe hozni. A motort kell kihozni, letakarítani, beüzemelni, elfogjuk adni..legalább is próbálkozunk. Vannak akik érdeklődnek az ilyen régi, MZ 125  motor iránt. Most esik az eső, a banyatank teli van üvegekkel, majd viszem a konténerbe. Ma hozzák a komposztálót...ha ugyan Zsuzsi hármat el tud hozni a kocsikájával. Mondtam, ha nem tudja mondja le. Sokan lemondják mert azzal hirdették, hogy házhoz viszik. nagyon messziről kell elhozni, akinek nincs kocsija nem tudja megoldani. taxival meg drága, akkor érdemesebb megrendelni a neten azt legalább házhoz viszik. Jól becsapták a népet.

  24. 2019. május 28. 08:03283653.

    Szervusztok!


    Szívet melengető, aranyos történet!!!

    előzmény:
    franci47 (283652)
    2019-05-27  21:15
  25. 2019. május 27. 21:15283652.

    Innocent Step film


     


     Innocent step


     


    Én már láttam, egy jó film.  Nem kell letölteni,  csak beállítani a feliratot.


     


    Talán a kukkolóknak is jól jön. 


     


     

Címlap

top