Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Szervusztok, további jó csevelyt kivánok.
Követem Bizsu példáját. Egyenlöre nyalogatom a sebeim, mert
az időváltozás kegyetlenül kinozza a karom, meg a lábam.
Sziasztok nyugodalmas és fájdalommentes jóéjszakát kivánok.
Anna
Ez gyönyörű.........igy meg tudom hallgatni. Meg volt a mai napi gyönyörűségem............köszönöm.........
Jól vagytok? Zanyud hogy van?
Erika
A valaki és senkire találtam egy idézetet Teréz anyától.
Ugy érezzük, hogyamit teszünk, csak egy csepp a tengerben.
Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.
Úgy látszik a senki és valaki téma mindenhol jelen van
Ti nagyon ügyesek vagytok a sz.géppel. Tudtok segiteni egymásnak, de mit csinálja én, az egyedüli Machintosos. Mindenre teljesen egyedül kell megtalálni, rájönni, kipróbálni. Aztán ha nem sikerül semmi, jöhet a telefonos segitség.......hivom a vejem.......aztán hallgatom, hogy ezt nem igy, ezt nem úgy kellett volna csinálni. Meg hogy: nézd milyen egyszerű, ide katt oda katt ......ugye érted? Én meg nézek, mint Rozi a moziba és azt sem tudom mit mondjak..... Bólogatok nagy bölcsen, aztán ha elmegy újból próbálkozom több, de inkább kevesebb sikerrel
Nagyon hamar elmentél, csak nem alukálni? Még korán van, ilyenkor csak Bizsu mehet aludni. Ő fel van mentve az esti beszélgetés alól.
Puszillak Erika
De jó volt látni a képet, ez az első taliról készült. Mennyi emlék eszembe jutott. Milyen hülye idő volt, bezárták a helyet ahová mentünk volna. De a sok baj után milyen jó buli volt.
Most bogarat tettél a fülembe. Mi történt, megbántott valaki? Ugye nem? Elképzelni sem tudom, hogy ki tehette, biztos régebben volt. Megirod, mert meghalok a kiváncsiságtól. Tudom, aki kiváncsi hamar megöregszik........de már úgyis öreg vagyok.
Egyébkét valaki adott vacsorát, de senki nem akart elmosogatni. Aztán valakinek úgyis meg kellett csinálni, tehát kettő egy a valaki javára
Betegeid meggyógyultak?
Pusza Erika
Ui.: Van még Baján gyufatészta?
Egyértelmű nem?
Más baj nincs.
Ildike, hogy érzed magad?
Pötyikém a dió pucolás nálam is fogas kérdés, mert bizony csak töröm, töröm, közben a fejem tömöm.
Julika Te is, én is valaki és minden, illetve nem is tudom, hogy mik vagyunk.
Az meg egyértelmü, hogy ahol a férj is jelen van ott a nagy dolgok rá vannak bizva, az asszonynak csak kis dolgokat kell elintézni. S az az érdekes, hogy nagy dolgok nincsenek, de kis dolgok tömérdek.
Erre már én is megszólalok!
Ugye ez régebben történt?--mert most mi mindenkit nagyon szeretünk!
és nagyon hiányzik ha 1-2 nap valamelyikünk nem jelentkezik.
Igaz lányok???
Nagyon tetszett ez a senki-valaki!
Én is az vagyok!!!
Milyen kár, hogy számítógéppel nem lehet diót törni (bocsi, inkább úgy mondom a "neten") milyen jó kis buli lenne---és nagyon szeretem a diót!
Nekem biztos fütyülni kellene közben, mert nem haladnánk.
Majd akkor leszel nagy Pici, ha kizöldülsz mint a tavaszi vetés.
Etám!
Ha ilyen történt szívből sajnálom!Most egy kicsit lekonyult a szám!
Igen,egyszer lécci......
Még TV-t nézni megyek,aztán majd alvás,ha sikerül.Kívánok Neked is békés nyugodt estét és éjszakát.
Bizsu
Szia Eta!
Erre visszajöttem. Kitessékelve??? Miért ki tette? Én úgy tudtam itt mindenkinek jut hely.
Bizsukám!
Nem kell ellopni, van elég sok bekőle, han jól emlékszem a bem lapomon is, sőt Sun-Moon Ági honlapján sok kép van a régi talikról.
Akkor még nem lettünk kitessékelve a MENEDÉKHÁZBÓL.
Lányok!
Mindenkinek további szép estét!
Szép álmokat!
Bizsu
Amelyik Ildikónak (gyerek vagy unoka) még nem kívántam boldog Névnapot, akkor annak így estefelé sok boldogságot kívánok.
Erikám!
Akkor most ki osztja a vacsorát? Valaki vagy Senki, vagy Senkivalaki netán Valakisenki?
Julcsi!
Ezek szerint meg tudtad hallgatni,amit küldtem?
Mikor ráállsz nem a megnyitásra katt,hanem a mentésre.Feljön egy tábla és beérkezett fájlokat kínálgat,mentés alul a jobb sarkon,és kész.Próbáljad meg! utána a beérkezett fájlokban találod meg újra.
Puszi:Bizsu
Szia Marika!
Tulajdonképen nekünk kell is maradni, mert már csak mi vagyunk a "NAGY ÖREGEK" közül, akik itt voltak a MENEDÉKHÁZ avatásán.
Gyógyuljatok meg Ti is.
Elképzeltem, hogy itt rendeznénk nálam egy talit.........és mindenki törné a diót.......innánk boros teát..........esetleg énekelnénk..........móka.......kacagás is lenne......
Jól megnevettetek!
Teljesen belebonyolódtam.Ki-kicsoda? Senki a valaki,valaki a senki?Jól elmagyaráztátok.
Nekem sajnos nincsenek ilyen gondjaim,mindenki vagyok egy személyben.Nehéz feladat elárulom nektek.
Szóval,csak igyekezzetek megfelelni az elvárásoknak!
Bizsu
Értettem :o)))
Máris megyek és Erikának 1 db gyönyörűségesen szép Domingo-dalt "feladok" postán!
Bogárka!
Minden kívánságodat ilyen egyszerű legyen teljesíteni és minden rossz hangulatodat, percedet ilyen könnyen szeretném egy szép dallal elkergetni. Ha annyi időre amíg szívem-csücsöke elénekli Neked egyik legszebb dalát, eltudsz feledkezni gondról-bajról, akkor már megérte.
Ma már leírtam kedves másik Barátnémnak,hogy a zene tulajdonképpen -ha megtalálod a dallamot, hangot, ami Neked a legjobban tetszik- milyen sokat tud segíteni?
Szóval Ancsa! irány a freemail, indítom a dalt.... Domingot féltem, Őt csak képen mutatom, nem merem "postázni" :o))) Ha nem ismerős a CD címe, írd meg okvetlenül!
Ancsa
Annyira tilos vagy. Tilos a piros.
Nekem is van töretlen dióm.
Van egy hasonló padunk az udvarban.
Ancsám köszönöm.
Erika!
Nálunk a "Valaki" kiviszi a szemetet, hoz be a kamrából teli szódásüveget..... ez nem én vagyok.
Viszont amikor kiderül, hogy "senki nem mosogatott el?" vagy "nincs semmi édesség? persze a gépnél voltál!", vagy valamit el kell intézni, akkor "add oda anyádnak", "valakinek itthon kéne lenni, mert.... " ez is én vagyok.
Hát akkor most melyik a jobb?
Éreztem ám, hogy fogod a kezem........Ha segiteni szeretnél, akkor megkérlek, hogy küld el nekem Emilkébe ezt a dalt. Tudod másképp nem tudom meghallgatni, pedig annyira szeretném..........aaakarommmmm......mégis inkább szeretném.......úgy illendőbb.....
Erika
Francika!
Egyébként is, de főleg ha zenéről van szó, mindig, korlátlan mennyiségben hajlandó vagyok "feláldozni" magam, hogy Nektek örömöt szerezzek némi pihentető zenehallgatással :o))))
A magyar számok jöttek be inkább? Limpié a pálma, Ő találta meg az angol oldalon a magyar Neoton dalokat. De szeretem őket, jó dallamos zenéjük van és Csepregi hangja, szerintem még mindig nagyon klassz.
Szóval, csak szólj és én ha ide tudok ülni, szívesen keresgélek:
Ancsa
Végre "ki-be"kerülhettem! Olyan szép régi órákat találtam, nem tudom szereted-e a régiségeket? Azonban nem biztos, hogy jól járnak, ezen kívül biztos felhúzósak. Valamelyik órakkor "kongat"!! Nyugodtan válassz közülük egyet, olvastam, hogy óragondod van Vagy keressek modernebbeket?
Jó pihit: Bors Évi
Hali!!!!!
Nem vagy egyedül!!!! most a beszélgetésben sem, de egyébként sem. Gondolatban most én fogom a Te kezed jó? Csak szólj és jövök, teszem, hozom..... szóval amivel csak segíteni tudok!
Ancsa
Azt hiszem nagyon jól összeválogattad.
köszi.
Szia Erika!
Nehéz dolog az együttérzés.Csak szívből jövő szavakkal tudom kifejezni.
Hinni akarom,hogy a bíztatás mit küldök,erőt ad a továbbiakban.Kívánom,hogy minden rendbe jöjjön,és unokád egészsége végre helyreálljon.
Puszillak:Bizsu
Mit jelent ez?
Mamácska drága!
Piggy-Katánk -innen is emlékezetes!- ezt amikor őrjöngtem ezért a dalért, úgy fordította, hogy "Egyetlen napot sem bírnék ki nélküled...". Természetesen Nekem ezt kicsit megváltoztatta a szószerinti fordítást, mert hogy szerinte ez az a szál, ami megmagyarázhatatlan.
Ezt a dalt meghallottam, angolul énekli, tehát gőzöm nem volt mit jelent, de a fülembe beleköltözött, állandóan ezt nyűztam a CD-ről.
Ezért aztán Tinka átfordította, hogy rám illőbb legyen így:
"Egyetlen napot sem bírnék ki a hangod nélkül...." kegyes csalás, de így igaz:o))
Ugye, milyen szép dal? na látod ezt viszont emailben eltudom Neked küldeni simán. Tehát azt a változatot ami a CD-n van. Kéred?
Marika!
A gportál Ildikó-napi bulijára okvetlenül nézz be, igazi csemegéket találtam:o))) Neoton: Hosszú az a nap stb.stb.
Ancsa
Az állatokat elláttam.............pónikat futtattam..........asztalra tepertős pogácsát tettem..........a kamrába nagyon finom egri vörösbort........egyetek.......igyatok........vigyázat..... ...kis mértékben gyógyszer.......de nagymértékben orvosság.....
További szép napot.
És mégegyszer köszönöm a kedves szavaitokat, jó hogy vagytok.........nekem.
Most hogy van időm -kaptam a lányoktól- válaszolok egy régebbi leveledre. Tudod nem felejtettem el, csak annyi minden összejött.
Szóval itthon van egy pici kertem, abban csak virág és fű van., meg a kerti bútor, hogy itthon se kelljen a lakásban ülni. A telkünk az Szigetszentmártonban van (hogy lehet ilyen hosszú nevet kitalálni) 100 négyszögöles. Körben tujákkal, gyümölcsfa nem sok van, két meggy egy cseresznye ( a tesóját elloptál még kiskorába) két sárgabarack és egy diófánk. Na ebből van az a rengeteg diónk, meg az utcaiból, mert azt sem szedi össze senki. És már mint előbb Picinek irtam én egy senki vagyok Van még egy óriás fenyőnk és két fagyal bokor. Ennyi semmi több, ja dehogynem csináltam egy pici sziklakertet (olyasmit) abban vannak virágok. Veteményest nem tudok csinálni, mert annyira agyagos a föld, hogy nem lehet ásni. Az ásók úgy törnek benne, mint egy szalmaszál.
Van a telken egy cirkuszi lakókocsi, két szoba előszoba és utólag épitettük hozzá a konyhát. A fürdőszoba az udvaron két hordó feltéve és körbe müanyaggal befedve, szóval egyszerű. De mégis annyira szeretek kijárni, ott egész másképp érzem magam. Csend, béke nyugalom. Forgalom semmi, mert zsákutca és csak az jön aki idetartozik. Összesen négyen lakunk az utcába......jó mi? Most aztán jól kibeszéltem magam.......látod ilyen az emberlánya, ha ideje van.
Ha jól emlékszem a tietek Csepelen van, merre? Igaz nem nagyon vagyok arra ismerős, de mi Csepel felé megyünk a telekre. És mekkora? Neked mik vannak beleültetve? Milyen fák? Akkor most te következes a beszámolóval.
Egészséged rendbejött már? Füled, torkod? Papa lába hogy van?
Nézem a naptárat és holna Szilárd napja van, ha jól tudom az unokád Szilike az. Nagyon boldog névnapot kivánok neki, sok ajándékkal és meglepivel.
És még mit láttam Borsika napja is lesz. Nem is tudtam, hogy ilyen névnap is van. Akkor neked is boldog névnapot
Puszillak Erika
Neked is köszönöm a kedves szavakat. Olyan jó érzés, hogy ennyi kedves barátom van. Még el is pityeregtem magam, pedig nem szokásom. Csak az érzelmes filmeken, könyveken, egy szép zenén.......stb.
Nálatok milyen az idő? Itt hol esik, hol jobban esik............ Most pont nem esik.
Pusszantás Erika
Köszönöm kedves szavaidat, igyekszem.........igyekszem.
Azt mond, hogy te hogy vagy? Gyógyul a térded? Mert ugye jól gondolom, hogy nem nagyon birod az ágynyugalmat. Arról nem beszélve, hogy mennyire várom a szebbnél szebb képeket.
Unokáid egészségesek? Márkuska hogy viseli a bölcsis élet nehézségeit?
Mielőbbi gyógyulást és sok puszit küldök Erika