Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonyi ajándékötletek SK?
2002-09-25 09:571.
Létrehozva: 2002. szeptember 25. 09:57
Szeretnék jó ötleteket összegyűjteni a karácsonyi készülődéshez, amelyeket egy hét éves kislány segítségével is meg lehet csinálni. Az újságokban mindig van egy-kettő, de szerintem mindig van valakinek olyan kipróbált, "jól elsült" ötlete, ami kamatoztatható!
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
Heló!
Elkísérhetlek a karácsonyi bevásárlásra? Ha szívesen segítesz ily módon egy egyetemi kutatásban, kérlek, keress meg az ukatalin@hu.inter.net címen.
Kata
Azt találtam ki, hogy a férjemnek a szüleinek a papírjait rendezném valami szép albzmba ill. nem igazán tudom, hogy mibe.
Ugye Ők már régen meghaltak, talán nem fog Neki annyira fájni. Ebben is bizonytalan vagyok. De összerendezném egy-két levelüket, kiskori képet, pl. ő írásukkal feljegyzéseket.stb.
Nagyon buta ötlet???
szerintetetk??
Sziasztok!
Piros karácsonyfadíszeket szeretnék készíteni kísérő ajándéknak, de semmi ötletem. Persze olyan kéne, ami olcsó. Sokmindenem van: többféle festék, kis parafa, anyagok, lakk virágok, termések, gyöngy. Nincs valakinek valami jó ötlete? Már olvashgatok egy ideje, de semmi...
Előre is köszi!
Sziasztok!
Most láttam egy nagyon jó ötletet, és kapcsolódik az ágybareggelihez is. Amit láttam azt English Breakfast Set-nek hívták és 9000 Ft-ba került, de szerintem a töredékéért megvalósítható. Reggelizőtálcára tea, kávé (ki mit szeret) hozzáillő bögre, kistányér, tojástartó (esetleg kis váza a virágnak), saját készítésű dzsem, ivólé. Nekem nagyon tetszett. Volt még egy másik tálca is, ahol ébresztőóra is volt.
Szia!
Én is utalványokat szoktam adni, de nem vásárlásit, hanem olyanokat, amiket nálam lehet beváltani.
Pl egy ebédfőzés, ablakmosás, kocsi kitakarítás, egy megengedett későn kelés ágybareggelivel, falevélgyűjtés, krumplinyomdázás, délutáni beszélgetős kávézás/teázás... Olyanok, amiket tudom, hogy utál megcsinálni az ajándékozott, vagy pedig olyan, amire magától nem biztos, hogy szakítana időt.
Szióka !
Olvasom az aggályaidat, de olyan nincs akinek meg van mindene!! Igazából nekem sincs ami különösebben kell, mert már elmultam 51 éves, de van amire vágyom! Nem azért mert nem tudnám megvenni, de a figyelmesség mindig örömet okoz, hogy más észreveszi, hogy mire vágyom. Figyelni egész évbe, hogy mi is amit szeretne, - nem azért mert nem tudja megvenni, hanem azért, mert esetleg úgy van, hogy nem is igazán kell neki - szóval nincs olyan ember akinek mindene megvan és nem tudna örülni semminek. Ha bővebben érdekel a véleményem írj privit. Köszi a bizalmad Edit
Sziasztok!
Valaki megtudná mondani, hogy mit ajánlott venni egy testvérnek? Van egy nővérem, akit imádok, de mivel már meg van mindene, így nem tudom, mit vegyek neki. Évekig vásárlási utalványt kapott, de azt már én is unom. Valaki segítsen.
Köszi előre is.
Szia!
nekem bevált a 2 pohár liszt, 1-1 pohár só, víz keveréke.ha túl nyúlós/ragadós lenne, még egy kis lisztet rá!
ebből az adagból egész sok apróbbat tudsz csinálni, de majd meglátod...
sok sikert!
Szia!
Nagyon tetszik a saját naptár ötlete karácsonyra , meg is próbálkoztam az oldalt betölteni, de nem sikerül. Tudnál segíteni, ha küldök mailcímet?
Köszönöm, előre is,
Ági
Nyers.
Sok sikert!
Ja, lehet trükközni is vele, pl. mindenféle befőtteket beletenni, akkor édesebb és jellegzetesen gyümölcsös aromájú lesz.
Szia!
Csak annyit szeretnek kerdezni (lehet, hogy bugyuta kerdes), hogy a rizs az fott vagy nem?
Koszike!!!
Én kitaláltam, hogy memóriajátékot készítek szalvétatechnikával... ha megvannak az első darabok rakok majd fel képet!
Különben lehet még saját hímzésű kispárnahuzat...
http://www.andi71.fw.hu/gyerekfig/macik2 /macik.htm
pl. mintának..
Már van egy kispárnám kicsit kopottas mert még gyerekként csináltam, de imádtam... 7-8 éves lehettem úgy hogy ha előrajzoljátok akár gyerekek is hímezhetnek.. Kedden felrakom a képet róla
Én kitaláltam, hogy memóriajátékot készítek szalvétatechnikával... ha megvannak az első darabok rakok majd fel képet!
Különben lehet még saját hímzésű kispárnahuzat...
http://www.andi71.fw.hu/gyerekfig/macik2 /macik.htm
pl. mintának..
Már van egy kispárnám kicsit kopottas mert még gyerekként csináltam, de imádtam... 7-8 éves lehettem úgy hogy ha előrajzoljátok akár gyerekek is hímezhetnek.. Kedden felrakom a képet róla
Falióra és falikép.
Nem kért semmilyen jelszót tőlem. Szerintem, ha a zip file-ra kattintasz, automatice ki kellene csomagolnia...
Nagyon jó, kipróbált naptárkészítő /és még ezer más/ program magyar nyelven: Microsoft Office Publisher 2003
Sok sikert: Juti
Nem tudom mi a szatinálás. Elmeséled? Köszi!!!
Szia!
Szerintem üvegfelületre a szatinálás a legszebb. Próbáltad már?
Az üvegfesték szerintem a sima egyenletes fém felületen is tartós lesz.
Mi pl. pohárra meg ablaküvegre is úgy szoktuk csinálni, hogy egy sima műanyag lapra ( nejlon irodai tasak, vagy műanyag dosszié borítóra) festettük, és száradás után szépen a kiválasztott felületre átragasztottuk!
Az ablaküvegen ami a nagy napsütésnek is kivan téve, ott is már régóta szépen mutat, nem látszik rajta az idő múlása.
Remélem sikerül szépet festenek és készítened!!!
A gravirozásnál ez olcsóbb, és saját készítésben is sok szépség van!
Sziasztok!
Olvastam a topikot, nagyon sok jó ötletet találtam, köszönöm. Szeretném én is elkérni a naptárkészítő progit ha lehetséges.
Előre is köszönöm! E-mail címem: tuttom@freemail.hu.
Szia!
Én a bemlapomra raktam fel egy linket, mi évek óta ezzel készítjük, ez ugyan csak egy demó verzió, de az eredmény fenn van a képek között.
Érdemes próbálkozni vele, bár angol nyelvű...
Ajánlott más is, az is jópofa, és egyszerű. Ez nem annyira egyszerű, de jó effektek vannak benne.
Miramar
Szeretnék karácsonyra egy naptárat készíteni.
Nem tud vki egy naptárkészítő programrot ajánlani?
Légyszí, aki mélben kéri, az írjon privit, ne ide írjátok ki, mert ritkán jövök fel... ez most véletlen volt!
Szia!
Bocs a zavarásért, de nem tudtam a naptár letölteni. Ha elküldenéd mélben jó lenne.
Előre is Köszi.
Üdv. Izabella
Szia! Ez egy Martini recept, nálam bevált:
Martini
Hozzávalók: 1,3 kg cukor (elég 1 kg is)1 kg rizs
1 citrom karikára vágva, fele hámozva (a héjasat 5 nap múlva ki kell venni!)
2 dkg élesztő (felfuttatva)
5 szem feketebors
5-6 szem szegfűszeg
kb. 10 cm fahéj
10 dkg mazsola
1/3 reszelt szerecsendió
1 EK fehérürömfű
A hozzávalókat egy 5 l-es üvegbe kell tenni, felönteni 3 l langyos vízzel, egy hétig naponta keverni, utána 2 hétig állni hagyni, hogy letisztuljon, majd lefejteni. A megmaradt massza újra felhasználható 1,3 kg cukorral és élesztővel.
Sziasztok!
Idén szeretném a sógyurmából készült kütyükkel kisértetni az ajándékokat, ha valaki tud jólbevált keverési arányt, írja le legyen szives. Előre is köszönöm.
Elkészítése nagyon egyszerű: először összekeverjük a száraz hozzávalókat (jó alaposan, hogy a fűszerekből mindenhova jusson), majd összedolgozzuk a folyékony dolgokkal. Egy éjszakát állni hagyjuk. Lisztezett deszkán 2mm vékonyra elnyújtjuk a tésztát, formával kiszúrjuk. A sütőlapot megvajazzuk, lisztezzük, vagy egyszerűen sütőpapírral (a legjobb találmány) leborítjuk. A mézeskalács kezdeményeinket ne rakjuk nagyon szorosan egymás mellé, mert sütés közben megdagadnak és összeragadhatnak. A tetejüket tojássárgával megkenjük, (ha dióval, mandulával szeretnénk díszíteni, akkor most helyezzük rá, ha tojásfehérje és porcukor keverékével, sütés után) 175 fokra előmelegített sütőben kb. 5-7 perc alatt aranybarnára sütjük.
Plébános mézeskalácsa
Hozzávalók: 20 dkg vaj, 10 dkg barna cukor, 20 dkg finomított kristálycukor, 3 dl tejszín, 3 dl méz, 2 evőkanál fahéj, 2 evőkanál őrölt gyömbér, 1 mokkáskanálnyi szegfűszeg, csipetnyi őrölt szegfűbors, 1 kg liszt, 2 evőkanál szódabikarbóna. Díszítéshez: 1 tojásfehérje, porcukor, 1 evőkanál rizsliszt.
A vajat simára keverjük a cukorral, a meglangyosított mézzel, hozzáadjuk a fűszereket és a felvert tejszínt. A fűszerekből használhatunk kevesebbet is ízlés szerint. A szódabikarbónát elkeverjük a liszttel, és kis adagokban hozzáadjuk a mézes keverékhez. Jó alaposan összegyúrjuk. A tésztát egy éjszakán át hűtőszekrényben pihentetjük. Jó ha nem egészben tesszük be a hűtőbe, hanem 6-8 cipót formázunk belőle. Másnap a cipókat lisztezett deszkán 0,5 cm vékonyra nyújtjuk. A kinyújtott tésztából különböző formákkal; szívvel, csillaggal, holddal, fenyőfával kiszúrjuk a süteményeket, és kizsírozott tepsibe rakjuk. Ebből a mennyiségből kb. 6 tepsi sütemény lesz. A sütőt 200°C-ra (gázsütőben 4-es fokozat) előmelegítjük, és a tésztát 5-8 percig sütjük. A tésztának világosbarnának kell lennie, amikor kivesszük, ugyanis még sütés után is barnulni fog. Ha a tepsit a sütőből kivettük, szedjük ki a kalácsokat, de mindenképpen mozgassuk meg lapáttal, mert később könnyen törik. A kihűlt mézeskalácsokat tároljuk száraz helyen, fémdobozban. A kalácskákat feldíszíthetjük cukormázzal. A mázhoz keverjük el a tojásfehérjét a nagyon finomra darált és szitált porcukorral és adjunk hozzá egy evőkanál rizslisztet is. A masszát tegyük vékonyszájú nyomózsákba vagy nejlonzacskóba, aminek a sarkát levágjuk, és írjunk mintákat, pöttyöket a kalácsokra. A mázat szinesíthetjük ételfestékkel, és tehetünk még a kalácsokra - a mázzal ragasszuk fel - színes cukorgyöngyöket, drazsét, fűszereket: szegfűszeget, csillagánizst, borókát. A mézes tésztából készíthetünk mézeskalács házikót is. Ekkor hagyjuk a tésztát vastagabbra, és vágjuk ki a ház ol
oldalait és tetejét, süssük meg laponként, majd sűrű cukormázzal építsük fel a házikót.
Szia!
Megkaphatnám a "Martini " receptet?
Köszönöm.
Sziasztok!
Biztos van itt valaki, aki festett már üveget. Nos tőlük kérdezném, hogy fémre lehet-e használni az üvegfestéket, vagy inkább maradjak a gravíroztatásnál...?
Szoftverbázison már kerestem.
Örülök, hogy tetszik. Én nem naptárprogramot használtam, mert az nekem nahhhgggyon magas volt legalábbis türelmi játék... Szóval inkább maradtam a hagyományos word-nél!
Készítsetek gyöngyből virágot, vagy karkötőt, nyakláncot, nagyon szépeket lehet. A neten a következő honlapokon találtok leírásokat, nem is nehéz:
http://gyongyhobby.atw.hu/gyongyszoves.htm
http://gportal.hu/gindex.php?pg=1597153&PHPSESSID=c9fc2b98
Sok sikert és mindenkinek jó készülődést kívánok a Karácsonyhoz !
Mindzsi
De jó!!! Ebben a névnapok is bennne vannak!!!
Már két éve készítjük a naptárokat a családnak, akik eddig mindig a névnapokat hiányolták. Az én programommal egyesével fel kellett volna vinni a neveket, ehhez viszont nem volt kedvem. Most végre tökéletes lesz!
Kösz, köszi, köszi!!
Jó munkát!:-)
Szóval: NAPTÁR!!! AMIBE CSAK A KÉPEKET KELL BEILLESZTENI!!! INNEN LETÖLTHETŐ!
http://www.toljadneki.hu/benedek/2007_naptar_ ures.doc
Szia, Sofie
Én is kérhetem a naptáros programot. Most ezzel szeretnénk meglepni a nagy családot. Már a régi fekete-fehér kb 50 éves képeket is bescenneltem..már csak a programod hiányzik hozzá.
Köszönöm..Szjudit
Nyomtatni is lehet rá, ha bírja a nyomtató. Én úgy csináltam, hogy egy síma papírra kinyomtattam a szöveget és ráfénymásoltam a kivasalt, leteázott papírra. Egyébként a kolléganőm ezt kapta tőlünk a nászajándéka mellé a melóhelyen. (Ha már katonai esküvője volt, mi engedélyeztük a férjhezmenetelt... )
Nincs fent, de innen letudjátok tölteni. :-) Egyik ismerősöm volt olyan kedves és feltette a honlapjára. :-)
http://www.toljadneki.hu/benedek/2007_naptar_ures.doc
Nincs fenn a bemoldaladon véletlenül? Ha igen, priviben elküldöd a jelszót?
Kíváncsi vagyok, milyen az eredmény. Én is csináltam, nézd meg a bemoldalt, de minden évben ugyanezt a fajtát készítettük. Lehet, hogy jó lenne valamilyen másféle is.
Köszi
Miramar
Én egy naptárt készítettem, ha valakit érdekel, akkor nagyon szívesen elküldöm neki, hogy honnan tudja letölteni. Annyi a dolga, hogy a saját képeit rátölti. :-)
Sziasztok!
Én is most kezdtem egy falióra gyártásba, valakinek láttam a bemoldalán, és nagyon tetszett. Nemsokára elkészül, akkor én is felrakom ide.
Csináltam még naptárat idén is, most a gyerkőcnek, a cicájáról, saját készítésű képeivel. A bemoldalamon rajta vannak a képek.
Nekem valahogy a dekupázs jön be, viszonylag olcsón szép dolgokat lehet csinálni. És nem elhanyagolható, hogy gyorsan.
Miramar
Sziasztok
Lenne egy szerintem egész jó ajándéktippem. Tudjátok vannak azok a díszoklevelek a ,,világ legjobb anyukája" vagy ,,legjobb barátnő" stb. felirattal. Na ahhoz hasonlót úgy lehet készíteni hogy a papírt 3-4 napra teába áztatod aztán hagyod megszáradni. Kávéba mártott vattával csinálhatsz rá foltokat (ezt mág mielőtt teljesen megszárad) és az ügyesebbek, akik képesek erre a lakás felgyójtása nélkül azok akár a szélét is kiégethetik. Ezután tussal kell ráírni a szöveget. (biztos h lehet nyomtatni is de ehez nem értek)
Ugyanezzel a technikával készithetünk házi készitésű fémdobozos süti vag valamilyen ital mellé receptet is.
Remélem lessz aki kedvet kap hozzá, szerintem egy ilyennek mindenki örülne és szinte semmibe semkerül.
Én nekiálltam kötni egy pulcsit a páromnak, és a család izgul, hogy készen lesz e karácsonyig, mert mindenki azt mondja, hogy az lenne a legjobb ajándék! :o))) Kicsit ódivatú - mármint az ajándék - de szerintem nagyon klassz! Drapp és hosszában végigfutó csíkokkal mintázom. Sportos, egyszerű pulcsit szeretnék, most a háta fele van meg eddig.
de azt hiszem, idén még nem tudok úgy ráfordulni a karácsonyi alkotásokra, ahogy szeretném...no, nem baj:o) megpróbálom azért! :o))))
Én eddíg azért nem írtam, mert elkeztem esténként a karácsonyfadíszeket gyártani! Idén bronzbarna lesz a fánk. Már egy rakás golyót, meg occsó és randa csillagot, jégcsapot lecsuszpájzoltam kőpasztával - olyan hógolyó kinézetű lett - aztán átkentem bronzbarna akrillal.
Ja és hogy eldicsekedjek: Most vannak kinnt a Szakácsvilágkupán Luxemburgban a kollégáim, mert ilyenkor katonacsapat is indul. Na szóval én csináltam a bemutató menüsort: Nagy fehér négyzet alakú porcelántálakra ráírtam a menüket - elő - fő- desszert (ja ráadásul angolul, hogy más is megértse) és utána kipingáltam matyó mintával.
Sajnos nem lettek túl tartósak, mert a tálak egy hete jöttek meg és nem lett volna idő kiégetni őket, úgyhogy olyan filcet vettem, amivel a CD-kre lehet írni, meg akrillal festettem. Remélem a TV Paprikában azért megmutatják... )))
[http://www.piczo.com/kustanroland]
Sziasztok!
Tényleg hamarosan itt a karácsony. Én is az elmúlt években többfajta saját kezűleg készített ajándékot adtam a családtagoknak.
Szerintem nagyon jó ötlet a keresztszemes varrás. Igen sokféle karácsonyi mintát lehet letölteni a netről. Én pl. tavaly kicsi terítőket varrtam, és harangmotívumokat hímeztem rá.
Én pl adventi naptárat is készítek a páromnak, tele pecás kütyükkel, csokival. Ebben is lehet ötleteket adni egymásnak.
en ezt talaltam most amit otthon is meg lehet csinalni :-)
Sziasztok!
Keltsük életre a topikot! Várom a kreatív hozzászólókat sajátkezűleg készíthető karácsonyi ajándék ötletekkel kapcsolatban. Osszunk meg egymással hasznos ötleteket.
Én pl valamelyik újságban láttam egy jó ötletet, amit meg is szeretnék csinálni:
egy virágcserép körbe volt ragasztva (úgy hogy befedje teljesen) szárított narancs, citrom karikákkal, benne pedig egy oázisba tűzött gyertya, a gyertya körül a cserép "szájánál" pedig valami örökzöld volt ami elfedte az oázist, apró díszekkel díszítve.
Nagyon mutatós, szerintem karácsonyi ajándéknak is megtesz.
Én hasonló ötleteket várnék, ami nem túl bonyolult, és nem is drága, mégis lehet neki örülni karácsonykor.
Keresem a progit és ,majd látom mi lesz belőlem Köszönöm a segítséget,és valószínűleg kereslek majd még...
Szia!
Talán a legkönnyebben kezelhető szerkesztőprogram a Tkexe Kalender program, tud magyarul is. (mondjuk, én könnyen beszélek, informatikai reklámgrafikusként  De ezt tényleg egyszerű használni. Keress rá a google-ban, talán a www.honositomuhely.hu oldalon van fent, de ebben nem vagyok biztos.
Mindenképp kell egy profibb nyomtató, amibe nem méregdrága a patron, mivel elég sok festék fogy laponként. Én epson stylus dx3800-at használok, ehhez utángyártott patront már 650 ft-ért kapok. A spirálozást egy kisebb nyomdával oldottam meg. (mondjuk, én most nagyban játszom, úgy kb.300 naptárt fogok csinálni karácsonyig, tehát, lehet, hogy beruházok egy spirálfűzőre)
Ha letöltöd a programot, és megakadsz valahol, szólj nyugodtan, szívesen segítek!
Én is szeretnék bekapcsolódni ebbe a jó kis társaságba. Igaz én inkább csak tátom majd itt a szám és nézek nagyokat!
Viszont a naptárkészítéssel lehet én is megpróbálkoznék. Milyen progit használsz hozzá, vagy hogy készíted?
Sziasztok!
Falinaptárat készítekl családi fotókkal, ha valakit érdekel, írjon!
Lili
Sziasztok!
A műgyantáról mit tudtok? Száradás után vízálló (váza)? Hőálló (alátét)? Mennyibe kerül? Milyen kiszerelésben lehet kapni?
Klasszak az alátétek, amiket itt olvastam az oldalon!
Sziasztok!
A műgyantáról mit tudtok? Száradás után vízálló (váza)? Hőálló (alátét)? Mennyibe kerül? Milyen kiszerelésben lehet kapni?
Klasszak az alátétek, amiket itt olvastam az oldalon!
Sziasztok!
Az ötletedhez kapcsolódva kerámiák nagy választékban találhatók a gportálomon, valamint fa dolgok is amiket akár már karácsonyra elő lehet készíteni.
http://gportal.hu/portal/ezso54/
Hali!
Én imádom a karácsonyt!
Ötlet:
Tesóm Egyiptom-mániás. Egyik évben vettem 2db fehér bögrét, 2 db fehér tányért, és 2 db tálcát. Porcelánfilccel festettem rá hieroglifákat, sütőben fixáltam a festéket, és kész is volt az "egyiptomi" reggelizőszett. Mindenre egyforma mintákat csináltam! A tálcára semmit, de az is kell a készlethez, ugyebár.
Nagyon tetszett neki!
Szerintem ilyet bármilyen témával el lehet készíteni, és olcsón!
Jaj, de hanyagolja mindenki ezt a topicot!
Kiskarácsony-nagykarácsony... lalalalala!
:o))) Ez mókás! :o))
Időközben 11 éves lett a lánykám. Minden évben készítünk valamit, valamiket Karácsonyra, talán tavaly nem sikerült csak igazán ügyeskedni, annyi tennivalónk volt. Idén lakástfelújítok, úgyhogy bizti nem lesz pénzecském a nagy ajándékokra, sőt! :o))) Báááár.... nem tudom, hogy a lakás berendezése és az elhelyezkedés közben mennyi időm lesz az ajándék-készítésre, de már most azon kaptam magam, hogy bizonyos maradék anyagok felkeltették az érdeklődésem. Ilyen pl. az Ytong-tégla. Nagyon könnyen megmunkálható, vágható, faragható, glettelhető, festhető anyag, többféle vastagságban kapható, pár száz forint egy-egy nagy darab. Vagy felesleges ezzel küzdeni? Szerintetek mit érdemes készíteni belőle? Csemperagasztóval remekül megköt, jól építhető. Betlehem-építéssel kacérkodok.....:o) ..... De lehet, hogy ez erre butaság.... No, mindegy, a lényeg az, hogy ha még a hó nem is jön, de bizony a Karácsony idén is egyre közelebb és közelebb van!!!
Itt több akciós karácsonyi díszt találhattok: www.hemdesign.hu
Igaz nem SK.
És akkor rájöttem augusztus van, mindjárt jön a KARÁCSONY!!!! 4 hónap!!!!
Hát skacok, vége a nyaralásnak, úgyhogy nemsokára elkap újra a karácsonyi hangulat.
Örülök, hogy még mindíg él ez a topik (ha csak szunnyadósan is  !
Mindig Karácsonykor ünnepeljük a Szeretetet....
Én mindennap igyekszem ezt tenni! :o)))))))
Már megint összegyűjtöttem vagy 100 dbpickwickes teapapírt és bedomnám a "közösbe"!!! Énnem hajtogatok, de nemvolt szívem kidobni, úgyhogy ha valakinek kell, írjon és küldöm!!!!!!
Szia!
"fű alatt" működik a Pikk-pakk itt van karácsony című topic,van egy pár húsvéti ötlet,ha gondolod nézz be!
Sziasztok!
Én már karácsonyig nemigen leszek netközelben, úgyhogy mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánok!
Pusza!
Kriszta
Huh, de nem néz erre senki....
Szegény topic, úgy megsajnáltam....mindenki elhanyagolja.
Pedig MÁR CSAK 5-ÖT ALSZUNK KARÁCSONYIG!!!
Este majd rakok föl képeket ötlethozónak (csináltam a hétvégén szupi kis gyertyákat)..... ha el nem felejtem
Egy nagyon jó kis honalpot szeretnék nektek ajánlani. http://www.gyongyokneked.hu/ Aki szereti az egyedi, igényes gyöngyből készült ékszereket annak itt a helye!
...és még a tömött pénztáraknál sem kell sorban állni
Üdv;
Nagyon jók a képeid és ötleteid.
Milyen módszerrel díszítetted a sütiket? Köszi az origo-s ötletet !
Hali mindenkinek!
Ha már annyira benne vagyok ezekben az ajándékkészítő programokban.... most találtam ezt a címet, ahol további ötletességeket lehet letölteni (javarészt ingyen).
www.origo.hu/techbazis/szoftver/20051207pcsajand ekot.html
Pá!
Megint kezdek kifutni az időből, semmire sem jut elég odafigyelés... Pénteken szalagavató, csak azután tudok nekiállni a karácsonnyal foglalkozni.
Lehet, hogy akkor már késő lesz?
Köszi mégegyszer!
Szia. Én is fogok üvegvázát dekorálni és én a kő hatású masszát fogom használni. A kreatív boltokban lehet kapni, ma vettem, kicsivel több, mint 300 Ft. A minta a fantáziádra van bízva.
A másik ötletem, hogy ragasztóval bekenem valamilyen mintára és a ragasztóra apró gyöngyöket szórok. Tovább még nem gondoltam, de ha visszafogottan csinálja az ember, akkor még elegáns is tud lenni.
Nem tudom, hogy milyen magasak a vázáid, de szórhatsz az aljára dekorációs homokot vagy dek. kavicsot (az OBI-ban a legolcsóbb, legalábbis nálunk, Szegeden) és csak kevés dekorációt viszel fel rá, akár üvegfestékkel. Ha nem túl magas és még öblös is a váza, akkor csinálj belőle zselégyertyatartót.A kreatív boltokban mindent megkapsz.
Ennyit tudtam segíteni, remélem tudsz belőle valamit felhasználni.:-)))