Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
"Nem azt mondom, hogy életed legyen nyitott könyv, nem. Rendben van, néhány fejezet álljon nyitva. Néhány fejezet viszont legyen tökéletesen elzárva, legyen teljes rejtély."
Osho
megrendito a naploreszleted, a voros rozsadat mar regen orzom, ezek utan pedig felteni is fogom.
a folytatas inkabb a mai datumhoz illik, jobb ha csak a rozsara emlekszen majd!
Igen, o az, az Elso es Egyetlen aprosag- egyelore, gondolom. A bemoldalamon ot lehet latni mindenutt, -elorol, hatulrol...Egy het mulva mar 11 honapos lesz... Azt is mondhatnam elrepult ez az ev, de igazabol nem ugy erzem.
Kis baratja ket honappal fiatalabb / a kepen kismackonak van oltoztetve/ de csaknem nagyobb nala.
Klári, ez a "virágkarnevál" valami káprázatos! Olyan jót tesz a szemnek (léleknek) ezen a borús, esős, szomorú napon!
Te aztán egész különlegeseket tudsz álmodni!
Sajnos nálunk a virág csak természetben csodálandó... részben a macska miatt, aki kíméletlenül lelegel minden zöldséget, akkor is, ha színes, részben a "kétlakiságunk" miatt, mert ha elutazunk, nem lenne, aki gondját viselné a növényeknek. Sajnos, mert egyébként nagyon szeretem a virágokat, de igyekszem beérni a második otthonom egész évben tartó virágcsodáival.
Igen, még majdnem egy évig itt leszek... hát ami a bosszúságot illeti, hogy ne maradjon ki egy nap sem: éjjel kettőkor borzasztó robajra ébredtem. Kiszáguldottam a fürdőszobába: hát az a két, összeragasztott csempe, ami a vízórákat hivatott elfedni (és 4 mágnes tartotta; eddig), megunta a régi helyét, és a WC deszkára pottyant, onnan meg a földre. Persze elrepedt mind a kettő, de szerencsére a WC éppségben megúszta. Így aztán a szerelő ezt a felírhatja a szekrénybeépítések mellé.
Fiatal... hm! Mihez képest? Mondjuk épp hússzal szeretnék fiatalabb lenni annál, mint amennyi vagyok.
Igen, érdekes, mert: ha itt vagy, akkor az ott hiányzik, és megfordítva! Azt szokom mondani: itt kényelmes (több mint 2x akkora a lakás), ott meg szép (folyó, tenger, park és miegymás)! De végleg nagyon nehezemre esne lemondani bármelyik otthonomról is!
Mondjuk ez egy kicsit furcsa, mert Bak vagyok, akik nem rajonganak a változásért, nos hát ehhez képest...
Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány
kutyatej páfrány
tör át a járdán
kit érdekel hogy erre jártál
Oszlopnak vetett háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet
Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
Mondják hogy ítéletidő tombolt
összeért a temető s a mennybolt
vízszintben állt ösvénnyel az árok
egymást se látták a gyászhuszárok
toccsantak térdig tövig derékig
senki se látta mégis beszélik
és a sírok is mint a leláncolt bárkák
táncoló farukat föl-le-föl dobálták
volt minden egérlyuk gurgulázó korsó
s hogy elúszott volna akkor a koporsó
dunából tengerbe
ki az óceánra
dunából tengerbe
ki az óceánra
úszik a koporsó
zene a vitorla
úszik a koporsó
zene a vitorla
Kanyadi Sandor
Errol tobbet itt:
http://www.nagybanya.ro/muvesztelep.php
Ez az a kisunokad, aki ejjel sir...?
Nagyon draga... mennyi idos? 10 honapost mondtal?
Mifelenk gyonyoru a taj, nemhiaba alakult meg epp itt a Nagybanyai Festoiskola.
Alapitotta Hollosy Simon, Thorma Janos, Ferenczy Karoly...
A barna srac, Arpi, a fiam legjobb baratja... Csongor, a szoke... Az Arpi polojan csak annyit ir, "legjobb a hulyeknek", ezt a fiam vette Szolnokon, s maganak is egyet, igy egyforman oltoznek fel, amikor humoros musorral (amit ok irnak) szorakoztatjak az osztalytarsaikat..
A Csongor polojan most ez a felirat van: EDDIG KICSIT BEKEPZELT VOLTAM, DE MOST MAR TOKELETES VAGYOK...
Imadjak az ilyen dilis feliratu vagy illusztracioju cuccokat...
Egyszer megkerdezte tolem: Anya, jol keres egy humorista?
A migrenemet ez az evszak nelkuli eghajlat mulasztotta el. A tuneteimbol senki nem jott ra- hogy fronterzekeny vagyok . Imadom magyarorszagot- de nekem szoszerint fizikai szenvedes a karpat-medenze eghajlata.nem tudom miert . Gyerekkoromban csak hirbol ismertem a fejfajast. !6 evesen jelentkozett eloszor . Aztan csak most lett konnyebb itt .
Most- hog yirod a hatodik csakrat - eszembe jutott anyosom egy praktija. Mikor a kisbaba felrenyelt es nem tudta abbahagyni utana kohogest -es mi a hatat utogetjuk -akkor o nem utogette - hanem razjolt egy szemet az ujjaval a ket szem koze . Es lassatok csodat- nem fulakolt -kohogott a baba mar.
Ma volt Halloween napja- boszorkanyok, kisertetetek, csacska kosztumok napja- joeg tudja minek...allitolag egy osregi kelta nepszokas / felismerhetetlen/maradvanya... Gyerekek, kicsik nagyok beoltoznek mindnfele maskaraba , cukorert csokiert jarnak hazrol hazra.
Csak azt remelem otthonra nem szivarog be...
Persze "egeszen kicsiknek" aranyos moka... Ime, a bizonyitek.
/Ok persze meg nem kunyeraltak csokoladet, csak hagytak magukat fenykepezni/
Erdekes a fiu trikojanak folirata is...vajon mi a mondat folytatasa...?
O a te csemeted, vagy a masik gyerek??
En / azaz mi/ anyosom kis lakasaban laktunk mikor Agnes pici volt- o is sokat nyugoskodott estenkent, olyan 7-8 kozott...Olyankor ferjem setalgatott vele, enekelte az osszes letezo szamot amit tudott- lasd Rolling stones , Everly brothers...Pink Floyd... irto helyesek voltak, Agnes a kis feket fejevel az apja vallan...szundikalt...de ha megallt volna, ha elhallgatott volna...! Ejszaka nem volt rossz gyerek, bar kicsinek sokszor folebredt .Ilyenkor melle ultem a padlora, a kisagyhoz, ott dudorasztam, csititgattam...mikor vegre elaludt, foltapaszkodtam felholtan..el akartam osonni...pufff...megreccsent az oreg padlo...! Lehetett elorol kezdeni.
A kovetkezo? Kiskata a vilag legjobb kisbabaja volt, soha semmi baj nem volt vele- csak ha ehes volt- jogos !. Aztan maris mosolygott, aludt. Zsofika kicsit nyugosebb volt, ot sokaig etettem iccaka is...de nem bantam, az volt a mi kis maganfoglalkozasunk...mikor mindenki mas aludt../ Apja mar reg kikoltozott a nagyszoba heverojere -/ akkor mar Budafokon laktunk, kicsit tagasabban../
Oh... de jo is csak a szepre emlekezni!
Klára, kedves!
Köszönöm szépen.Nagyon szép és igazán különleges.
Sajnos, újra beteg a gépem, így nem tudok jönni.pusz, addig is.
Oszi kepek>>>
Egyedul fotoztam, mert a fiam a barataival motoros hajot/tutajt epitett ...
"Nem az ut nehez, maga a nehezseg az Ut."
Ez ugyanaz a rozsa amelyik ma baleset aldozata lett?? azaz annak tavalyi elofutara...?
Gyonyoru, mint mindig! Mivel meg sosem lattalak /kepet se!!/ lelki
szemeim elott kosarral a karodon, kesztyus kezzel, olloval setalgatsz a kertben...mint egy angol lady...Nagy tiszteletem mindenkinek aki szep rozsakat tud nevelni- az nem konnyu am!!
Borzasztoan erdekles dolgokat emseltek, te is Flora, sasa, Csinomjanka...nagyon kulonos lehet mast es tobbet latni, erezni, mint a kornyezetunk. Sokszor nyilvan ingerultte, nyugosse is tenne- ha nem tudnad hogyan "banj" vele...
En szerencsesnek mondhatom magam amiert toletek, altalatok megsejthetek belole valamit.
Az ilyen "belso" kepessegek, intuicio...reikis eroatvitel es segites egyreszt csakugyan egyeni adottsag is lehet es nagyon szorgalmas, komoly munkaval tovabbfejlesztheto, megtanulhato -mint ahogy ti is teszitek, tettetek...legtobben "nem figyelunk befele" es nem vesszuk eszre mindazt ami belul lakik, aminek nagy ahsznat lehetne venni...En nagyon amator vagyok...de egyre tobbet gondolok arra, legalabb olvasni kene rola, kicsit megerteni...
Agnes lanyom tegnap folkeresett egy szakembert /mar nem is tudom minek nevezte...! de termeszetgyogyasz / aki talan tudna segiteni, hogy Kicsifiu valamivel nyugodtabban aludjon...ne ebredjen fel orankent-immar 10 honapja. Jo, vannak jobb ejszakak is, akkor akar 3 orat is alszik egyvegteben! O ugyan ragyogoan nol, fejlodik, elvezi a vilagot...nem tunik "kialvatlannak" de Agnes kicsit kifogyott az energiabol- mar minden szokasos modszert kiprobalva...sutba dobva. Sirni termeszetesen nem hagyja 2 percig se, az szoba se jon...szoptatja...ejszakankent 5-6 x par percet...nyugtatgatja, maga melle rakja....dragasagunk meg ugy viselkedik mint egy keljfeljancsi.
Hat, nem tudom. Tanacsot adni sem tudok, en sokkal szerencsesebb voltam annak diejen. Most varom lesz-e valami foganatja...Ket het mulva kell ujra mennie- most csak beszelgettek, de semmi nem tortent.
Elnezest, ha eltereltem a szot...
sziasztok! majd holnap is errejarok!
Rengeteg munka lehetett, sok bosszusag- de legalabb kifele haladsz belole! Akkor most sokaig maradsz, nem? Kulonos lehet a "ketlaki elet"...
Persze, te meg fiatal vagy...
TÓTH ÁRPÁD
AZ ÖRÖM ILLAN
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? -- ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...
"Lépcsőkön jártam, s amikor valami nagyon rossz történt, azt mondtam, le kellett lépnem erről a lépcsőfokról is. Ezzel közelebb jutottam az út végéhez. Nem tudtam róla, hogy még mindig volt hátra egy lépcsőfok: a tegnapi nap.
Szimbólumokkal volt tele. Kora reggel áhitatos közérzetem. Aztán vitorlázórepülő jelent meg az égen - hamar eltűnt. Levágtam a csodálatosan szép bordó rózsát, a világ legszebb virágát. Hosszú fényképsorozatot készítettem róla. Egyszer csak sikoltást hallottam, örületeset, mint az eszeveszett fékcsikorgás, beleremegtem, rémülten tekintettem szanaszét - de "csak" a bordó rózsát sodorta le a szél vázástól, letörtek szirmai, eltört a szára. Megijedtem, baj ért valakit, aztán megnyugodva láttam, az összetört bordó rózsa én vagyok .
Később árvácskákat ültettem. Aztán krizantémokat, mintegy temetőben. Majd helyére illesztettem a szomorú eperfácskát kopasz, csüngő ágaival, aminek nagy gödrét már jóval korábban kiástam. Lapátoltam a földet, s úgy éreztem, sírgödröt temetek."
De bizony, drága Eniflóra és Sasa, nagyon szerencsések vagytok!
Alig egy esztendeje történt, hogy megsejtettem, létezik spirituális út. Hiszen többször emlegettem már materialista múltamat. Tehát akkor keresni kezdetem magamban, hogy talán van bennem is valami kivételes, valami rendkívüli ezzel kapcsolatban. Reménykedtem, médium nagyanyám lelke belém költözött. De csak a néma csend! Ma már tudom, jól van így. Nagyon jól. Annyira azonban futotta, amint látom, hogy kapcsolatba kerülhessek harmadik Őrangyalommal és Veletek. Nagy boldogság ez nekem. Nagyon nagy.
Bár igazán nem tudom, szerencse-e a kiválasztottság. De azt gondolom, igen.
Szinte percre pontosan egy esztendeje nyílt e rózsám, a képen. Különös nap volt. Lehet, idehozom naplórészletemet. Majd meglátom.
Mivel Schanti is kitarulkozott, elmeselek en is valamit: 4 evvel ezelott amikor elkezdtem a reikivel foglalkozni ( a ferjem betegsegenek utolso heteiben) , mar a beavatasok alatt es kesobb egyre gyakrabban kezeles kozben (meditativ allapotban) "latok"> csak az az erdekes, hogy nem azt, amit szeretnek :aurat vagy egyeb csodas dolgokat, hanem kepeket, amiket nem tudok ertelmezni... csak ugy megjelennek az agyamban... volt mar pelda, hogy idegen embereket pillantottam meg nehany masodpercig nyugodtan es mozdulatlanul latszottak es ehhez tarsult a tudas, hogy "tudtam" ez az idos kover no mexikoi, vagy a fiatal farmeres lany a fuben vietnami... vagy egy fekete-feher erettsegi-tablo kepet egy idegen kontyos lanyrol, de legtobbszor csak egy targy reszletet latom, olyasmikeppen, mint amikor egy elemlampaval ravilagitanak valamire es csak egy reszet latod tisztan, ilenkor probalom kitalani, minek a reszlete: neha rezszobrot, maskor ekszereket, Skarabeuszt, regi korokbol szarmazo szobabelsot, vagy egy noveny reszletet latom, de minden esetben biztos vagyok benne, hogy idegen kep, nem felideztem, hanem "egyenes adasban veszem".... Kerdeztem mar tobb mestert errol, a valasz altalaban az, hogy nekem is a harmadik szem (6. csakram) fejlettebb es hogy valoszinuleg, ahogy tovabb haladok majd ezen a spiritualis uton, majd lassan jelentoseget es ertelmet nyernek ezek az "uzenetek"... amikor mar eleg fejlett leszek... es regen , nagyon-nagyon regen mindenkiben megvolt a kepesseg, de a civilizacio kiolte.... es lassan vissza lehet szerezni.
Hat ez egy hosszu es kacskaringos ut... nem erzem magam kulonosen szerencsesnek emiatt, de azt gondolom, hogy egy olyan jel, ami azt mutatja, hogy ezen az uton tovabb kell mennem...
Szióka! Ha ti itt vagytok, egészen biztosan jó hely lesz nekem is! Sajnos tényleg csak pihenni ugrok be ide egy-egy kis időre. Még nincs kész teljesen ez a lakás sem, és a másikat, ahol voltunk, szintén rendbe kell még hozni. Ott még lesz elég sok munka (pl. festés), de itt már csak apróságok. Pl. a TV. nincs jól bekötve, mákos a kép, a fürdőszobába a szekrényeket be kell építeni és visszaszerelni a kapaszkodót a fürdőkád szélére. A bejárati ajtó előtti rácsot le kell festeni, a szobámban a falvédőt fel kell fúrni, és képek sincsenek még sehová felrakva. Szóval ilyen apróbb dolgok még hátra vannak.
Anyukám múlt hét pénteken ment ki Izraelbe, én most maradtam, mert hát muszáj még itt lenni a munkásokkal. Vszleg jövő nyár végén, vagy ősszel megyek megint, kicsit hosszabb időre. Vszleg fél évre, de ez még nem biztos.
Szia, az én véleményem is az,rengeteg szélhámos pumpolja az emberektől a pénzt. Az utóbbi 10 -l5 évben divat lett a reiki,agykontroll, és minden ami ezoterika.Gombamód szaporodtak a csodadoktorok ,látók, és három hétvége alatt váltak reiki mesterré emberek.´Könnyü pénzszerzési lehetőségnek igérkezett..De most nem ezekről beszélek. Vannak olyanok, akik nem ámítják azzal az embert hogy csak ráteszem a kezem és meggyógyítalak ! Marhaság ! A reiki gyógyító energiával igenis lehet segíteni,könnyíteni bizonyos dolgokon.De az ember önmagában hordja a kulcsot. Tehát a Te migrénedet is csupán TE mulaszthatod el ! Persze´segítséget kaphatsz,milyen úton indulj,de a többi a TE dolgod ! 20 éves koromtól jelentkeztek nálam is a migrének. 30 éves koromban már nagyon megkeserítették az életem,mert egy ilyen migrénes roham teljesen kifektetett.Bedagadt a szemem is ilyenkor és még a fényt sem bírtam. Elsötétitett szobában feküdni és még azt sem tudtam elviselni ha bejött valaki. Utánna még 2 napig félig elbambultan tettem a dolgom. Eléggé erős gyógyszert kaptam erre,majd az orvos megállapította a "nyakcsigolyám " az oka. Müteni kéne. No akkor döntöttem,hogy azt NEM ! Még évekig éltem úgy, megtanultam kezelni valamiképpen. Ha éreztem a jelző tüneteket már bevettem a gyógyszert akkor nem jött az a roham,csupán jóval enyhébb formában . Aztán életembe lépett a reiki. Nem panaszkodhatom,igazán jó mestert kaptam. A reiki kiegészítőjenént kezdtem el a Tai-chit. A tachi mester minden kezdőtől megkérdezte van e valamilyen betegsége. említettem a migrént. Csak hozzám lépett,végisimított a fejemen és a nyakcsigolyákon. azonnal rábolintott. Kinövések-mondta. De semmi gond!
nem ragozom ! Amióta tachizom és végzem a speciális gyakorlatokat megszüntek a migrének. ha időnként jelentkezik fejfájás azt szépen reikivel "elmulasztom "
Az állatokkal viszont kiskoromtól érekes viszonyom van. megértem az állatok beszédét. Vagyis kommunikálunk. Ha gyerekkorban tolmácsoltam a kutyánk mondanivalóját vagy hogy mit is "beszélnek " egymás közt a macskák vagy két kutya, hát először csak nevettek. Milyen aranyos kislány és élénk a fantáziája! Később már erélyesen leintettek ! Hagyd már ezt a marhaságot ! Még orvoshoz is el akartak vinni. akkor kezdtem titkolni. Csak amikor életembe lépett Sólyomfiú az én nagy szerelmem akkor kezdtem visszanyerni az önbizalmam.De ez más történet....
Taichin tudtam meg azt is hogy ez én hatos csakrám fejlettebb. Nincs ebben semmi csodálatos! A hatodik csakra az amit harmadik szemnek is mondanak. A homlokon a két szem közt van.Ez a csakra felelős az intuíció,megérzés, telepatipus képesség fejletségéért. A természeti népeknél majdnem mindenkinél megvan. Az ősmagyaroknál az ilyenekből váltak ki a Suttogók .
A hét főcsakra nem müködik egyformán(az lenne a tökéletes ) de ez csak kevés embernek adatott meg. Tehát ha valakinél a gyökércsakra fejlettebb az az ember jobban ragaszkodik az anyagi javakhoz,akinek a szexcsakra az szexuálisan túlfütött, és így tovább. Hát nálam a hatoska.De ezt fel tudom használni a Segítő munkám közben. Aránylag gyorsan rátudok állni a "paciens rezgéseire,beleérzek a problémáiba. Így könnyebben találjuk meg a kifelé vezető utat.
jaj,bocsi ez hosszura sikeredett !
Pussz : Sasa
Szia Klári! Kicsit belepirultam a dicséretbe... Viszont nagyon jó érzés, hogy néhány hónapnyi távollét után sem felejtettek el!
Én is örülök neked! Szintén jó a beszélőkém, írásban is! Meg álmodni is szoktam! Bár a mai kissé nyomasztó volt. Imádok beszélgetni, akár "élőben", akár írásban. Ha muszáj, telefonon is, de az már nem annyira stílusom. Chatelni viszont utálok.
Sajnos a szalvétagyüjteményem nincs lefotózva, de ha gondolod, a babákról tehetek fel néhány képet. Feltéve, ha tudok, mert most nem sikerült.
Szervusztok!
Átnyújtom Nektek virágaimat, az örömért cserében, melyet kellemes beszélgetéseteket hallgatva éreztem. Egyúttal válasz ez költői kérdésemre, miért is vannak cserepeseink. Hogy vidámmá, színessé tegyék napjainkat.
Visszabújok ágyamba olvasgatni, mert egyelőre, mint Zsófim mondaná, nem vagyok százas. Pedig délután feltétlenül meghallgatni kívánok egy előadást a "világ végén" lakóhelyemhez képest, melyet volt rákbeteg tart arról, hogy félrelökve a "hagyomásnyos", gyógyszeres és egyéb kezelést, miként gyógyult meg tökéltesen a természetgyógyászat és az integratív pszichoterápia segítségével. Majd elmesélem.
Téli álom
Szép napot!
....
Ma sem a kép, sem a vers nem jön át Eberhardtól. Megtartom magamnak, nincs mit tenni.
Lehet .
Sziasztok! Nagyon szép napot kívánok Mindenkinek! Egyre kevesebb az idő a vizsgáig, lassan, de haladok a tanulással is. Most napközben is elolvasok egy-egy oldalt, és rögzítem, de este sokat tanulok.
Visszaolvastam egy kicsit, örülök, hogy mindenki jól van, s látom új tagunk is van. Isten hozott Hadasa, érezd jól magad közöttünk.
A pénteki zsúfolt délutánom szép volt, sokat játszottam a két babával, alig tudtam elbucsúzni tőlük. A moziban a Szabadság szerelem c. filmet néztük meg. Felkavaró volt, összességében tetszett, bár a Dobó Kata játékát ebben a filmben is erőltetettnek éreztem. A film végén éppen a nemrég itt is idézett Márai idézet, a Mennyből az angyal sorai jelennek meg.
Rosszul aludtam, dolgozom magamon kicsit, hogy feltöltődjek.
Jo- hogy ennyi erod van segiteni a gyerekeidnek. Tegnap este 9 korul jutottunk ki a parkba.Nagyon kellemes volt.
Ejjel is neha az ablakokat nyitva hagyjuk . Kicsit resnyire .Egyik ejjel bejott egy tucsok es :cirpcirp .
A kislanyom felebred : anya mi ez a hang? -Semmi baj- csak a tucsok koma- tudod az az aranyos kis bogar hegedul .
Jo- o inkabb at megy a novere szobajaba aludni .
reggel a novere erdeklodik : mi tortent valojaban itt ejjel?
Mert a kishuga a kovetkezo magyarazatot adta neki:- nem tudok aludni a masik szobaban mert ott van egy bogar es zongorazik .
hatalmas tores volt neki .
Ugy hogy anyukam ezutan kezenfogott bennunket-es elvitt egy alapos-reszleges szemeszeti vizsgalatra - hogy tobbe ne erhesse a gyermekeit ilyen csalodas. Kiderult- hogy az ocsem enyhen rovidlato -en meg sasszem vagyok. teljesen ep volt minden a szememben - kamaszkoromban-azzal bosszantotta magat az ocsem - hogy szamara elkepzelhetelen messzirol is olvastatott velem dolgokat.Hogy ez nem igaz - hogy lehet ez?
Ebbol kellemetelnsegeim is adodtak neha. megyek az utcan- meglatom xy-t aki felemnezve kozeledik .koszonok neki elore - o meg nem reagal illetve megkesve -szia ! En meg mar mivel koszontem nem szolok-erre nagy sertodes:-mi az mar vissza sem koszonsz?
szoval nehany ilyen eset tortent-amibol megertettem - hogy az emberek tobbsege nem lat olyan messzire mint en-es be kell varnom oket mig biztosan eszrevesznek .
Ez az ozonmolekulara is van biztosan - valami termeszettudomanyos magyarazat - hog ybizonyos legkori viszonyok kozr miert lesz lathatova.
csak en nem ismerem ezt a magyarazatot .
De en emlekszem ra- hogy a pajtasaimmal leheverdtunka fube es neztuka gombocskeket - amit usznaka legbe- nemelyik osszekapaszkodva -nemelyik egyedul.
A fizika tanarom azt mondta - hogy feltoltott porszemeket latok .
de hat ezek nem porszemek voltak.
Amirol feltem beszelni azok a deja vu erzesek voltak. Mikor ot eves lehttem-akkor elvettek a kisretunket .bepitettek. Mikor lattam- hogy vegleges az egesz -es mar csak egy kis homokozo maradt nekunk -akkor fura erzesek ontottek el.Hogy ez mar egyszer megtortent velem, Esakkor szaladtam az anyukamhoz - hogy nem lehet e -hogy mar eltem egyszer ezelott -es akkor nagyon nem szep dolgokat mondott nekem.
csak kamaszkoromban olvastam arrol- hogy ez egy kozismert elmenye az emberisegnek ...
Erdekes dolog ez a hatodik csakra - mi ez pontosan? Es mit tudsz az allatokrol-amit mas nem ?
reikisek?hat nehez megtalalni az igazi mestert. En olyan embernel jartam-aki azt allitotta magarol- hogy tibetben elt-es hogy gyalog jott onnan haza !
De a migrenemmel nem tudott mit kezdeni - csak egy csomo penzt kifizettem neki.A semmire .
Szerintem masnak sem nagyon valt be- mert felev utan be is zart ..
persze nem ketelkedem benne- hogy vannak nagytudasuak is -de nem ilyen tomeges meretben -mint ma.
a pontos meghatarozas, - nem fernek bele, tokeletes, jobban nem is lehetne mondani!
webi meteroliai intezetenek jelentese szerint, a nappali homerseklet 24-28 fok kozott van, enyhe szel, langyos (mar vegre! nem-perzselo) napsutessel, tehat a teljesitmenyeink csucspontja erhetunk ezekben a napokban...
en is hallgattam ez utobbi jotanacsra, es 2 napja takaritjuk a fiam lakasat, ma kora delutanra be is fejeztuk. a kezem meg most is automatikusan kapargal, pedig mar egy festekfoltot sem latok.
Ha nem lennek technikai analfabeta akkor talan ide tudnam cipelni a forumra is- talan vannak ugyesek akiknek menne...De tenyleg nagyon szep kepsor, a National Geographic felvetelei, John Lennon Imagine- dalaval a hatterben. Sok ilyen kereng manapsag az urben, jobbrol-balrol kap az ember digitalis lelkimasszazst...de ez igen szinvonalas...
Kar, hogy nem tudom iderakni!! bar egy kepet hoztam a sok szepbol....mutatoba.
Mondtam, hogy pajzán volt, ezt azért ne kívánd, hogy elmeséljem!
Persze, most mondhatod, hogy bezzeg a múltkori rossz álmomat meg kitálaltam, és akkor milyen rendes voltál hozzám, milyen hosszan vígasztaltál. Teljesen igazad van.
Hasonlíthatatlan illata van. A kámfortól teljesen eltérő.
Örömmel találkoztam Veletek! Azzal az ózon üggyel kissé hitetlen vagyok, mert mintha olyasmire emlékeznék, hogy a szemfenék bizonyos abnormítása vagy mi okoz ilyen karikatüneményt. De megmondom az őszintét, a sámánság is, a szemészség is távol esik mindenféle szerzett ismeretemtől. Persze, ki tudja, mit hoz a sors! Igyekszem felidézni fejlődésem érdekében Benikém tegnapi szappanbuborékait! Hátha...
Elköszönök, torkom fáj, ágyba bújok. Zsófim globuliinak szopogatásával töltöm az estét. Kétóránként. További szép estét!
Vannak dolgok amivel az ember nem tud mit kezdeni.Te ezeket az ozonmolekulákat láttad és gondolom nem is igen mertél róla beszélni attól félve kinevetnek! Én gyermekkorom éveit úgy éltem ,hogy titkolnom kellett a képességet amelynek akkor birtokában voltam. Ha beszéltem róla, aztmondták túl sok mesét hallok.Nagyanyámat okolták hogy teletömi a fejem tündérmesékkel, meg állatokkal amelyek beszélnek. Csodabogárnak tekintettek és iskolában is furcsán néztek rám Ezért is húzodtam vissza és választottam az erdőt.Ma már tudom semmi különös, egyszerüen csak fejlett a hatos csakrám Ezért tudok ráhangolódni az állatok rezgéseire.
A reikis út nem csak egy hétvége .Az egy életforma és aki ezt az utat választja ,mármint a Reiki Dot egymás után kapja a feladatokat. ....
aki csak divatból elvégez egy tanfot ,a beavatás meg szimbólumok nagyon rövid idő alatt elszállnak.Semmire sem megy vele.
Szoval errol is van konyv? meg hasznat vehetjuk...
Ha alkalmad lesz keresd meg legkozelebb Rozsa es Ibolya szep mesejet! Kedves, szep mesejet. En sokszor , eveken at mondogattam lanyaimnak, szerettek- szeretik... olyan tunderes- boszorkanyos- igazi. Az volt a tucat mese egyike amit tavaly leforditottam angolra.
Mara elkoszonok, hiv a kotelesseg...
Van egy vicces konyv a cime:Hogyan legyunk boldogtalanok.
Abban egy kulon resz foglalkozik azzal- hogy miket kell kepzelni szeles ejszakan egy Atlagos Onsorsronto Polgarnak .
nagyonvicces .
Viszont a Rozsa es az Ibolya kimaradt az eletembol.
Az jo- ha emlekezel az almodra -meg ha nem is erted .
hat hamar megemlitettek- hogy erdekes dolgokat meselek -akkor eleget kell tennem :akkor hat
minap elvetodtem egy magyar taltos honlapjara.
vizgyujtemenyen ujabb darabja a :Tau - ami allitolag maja nyelven megegyezik a magyar TO- val . ha hihetek a taltosnak . azert ez a taltossag azert tetszik nekem jobban-mint a reiki -mert ezeknek het evet kell tanulni . a reikisek meg egy hetvege utan mar oklevelet kapnak.
be kell valljam- hogy nem sokat tudok a maja kulturarol .
viszont a taltos emlitett egy dolgot-ami azota sem hagy nyugodni .
Hogy o gyerekkoraban latta levegoben uszo ozonmolekulakat -es senki se tudta neki megmondani- hog ymi az .
ez szerinte egy jel volt -hogy o taltos .
En is sokszor lattam ezeket az attetszo ki gombocskeket . Igaz csak mosttudtam meg- hogy ozon molekulak. De en eddig azt hittem - hogy ezt mindenki latja. Ti hogy vagytok ezzel ?
te joeg! csak nem hogy taltos vagyok?
Gyors felmerest keszittem csaladtagjaimmal. Allitjak ok is latjak vagy lattak olykor a levegoben uszo gombocskeket.( nem -nem a porszemekrol beszelek)
Akkor most mi van ?
Lehet - hogy mi mind taltosok vagyunk?
Jujj -es most mi lesz???
Napok ota sotet felhok kergetik egymast folottunk, ugy erzem ilyen lehetett az Uvolto szeleh helyszine...Maskor is tud jokora szelvihar kerekedni, de valami oknal fogva ejszaka jon es reggelre elmulik- hat most nem. Maradt.
Igen, az amerikai hirkozles hagyomanyosan arra szoritkozik ami naluk van- vagy oket erinti. A tobbi apro kis orszag, vilagreszek- ?ra se rantanak. valamikor /az atlagemberek/ annyit tudtak Kanadarol, hogy ott hideg van, ugy egyebkent eleg szep hely,...es egyebkent az is csak Amerika, minek a sok flanc... Az elmult evek kielezetteb politikai bukfencei kicsit talan jobban korulhataroltak a "vilag tobbi reszet" egyre tobbet megtudnak masokrol is...ha akarjak, ha nem. Igy Kanadarol is kiderult, hogy letezik, es hogy nem Amerika...
Ferjem szerint az a jo, ha minel ismeretlenebb, minel inkabb "unalmas" hirunk van a vilagban...
Az en almaimra nem erdemes sok figyelmet forditani, zaklatottak, ertelmetlenek- se fule se farka...A ritka kivetelt leirom, csak a hecc kedveert- de mire leirnam addigra az a kis fonal is elveszett valahol... Emlekszel a Rozsa es Ibolya vegen mikor a reggeli nap elobujik es elillan a kodbol epietett kastely...?
En attol tartok- hogy ez a finom tenger nem is itt van a perzsa-obolben .
Igen lattam a TV-ben - hogy Maine-ben nincs arama vihar miatt. Csak azUSA-t emlitik mindig ..Hogy Kanadaban is ugyanez ahelyzet .
itt 38 fok korul van a csucs .
A helyi forumon izgatottan irjak- hogy varosunk egyes reszein esett az eso !
Köszönöm, Sasa!
A ma ejszakam zaklatottan telt, megkaptam a gyerekektol a nathat...a hazat cibalta a szelvihar-ami mar ket napja tart...igy aztan nehez aludni. Ehelyett mindenfele zoldseget almodtam, hosszas levelvaltasban voltam pl. egy forumtarssal- nem innan, a Konyvek-tol valo...aki athivott vacsorazni minket- nagyon orultem, de azon tortem afejem en eddig azt hittem o otthon eo magyar / igy is van/ azaz hogy a csudaba van itt is lakasa? aztan megis lemondtam, mert "Meg itt volt" hugicam -alom-alom! es nem akartam itthagyni / miert nem vittem "volna" magammal??/
Ilyn csacskasagok. Kesobb utazni keszultem, es a hatalmas hazban / mindenfele emberek voltak benne/ semmit nem talaltam az utra.../ Leginkabb /nem letezo/ szepseges irhakabatomat kerestem...Helyette gyongyoket, csipkeket huzgaltam ki mindenunnen. Nagyon bosszanto volt
Szerintem ezeket az almokat NEM erdemes megorizni...
Szoval nalatok tul meleg van?? Ez nagyon mokasan hangzik... itt meg teljesen bezordult.
Kellemes szep idot, stresszmentes hetet kivanok minden kedves Gyujtonek!
Hetvegen kirandultam, szep oszi kepeket keszitettem, megprobalok este kuldeni majd belole.
No, itt vagyok! Én is örülök mindenkinek! Végre van netem, és újra lóghatok itt. Én is gyűjtök pár dolgot - közöttük szintén, az álmaimat is. Csak, hogy a témához szóljak.... gyűjtök (ha Izraelben vagyok) szép kagylókat, aztán gyűjtök babákat, már alig tudom őket hová tenni. Szép, régi szalvétáim is vannak, java részüket nagynénémtől örököltem. Régi (külföldi) pénzeket is gyűjtök, és megőriztem apukám bélyeggyüjteményét is, bár gyarapítani nem szokásom.
Más úgy hirtelen nem jut eszembe....
szia,szia !Megvan Hadasa!Jelentkezett az Istenes topicon ! Jól van,szerencsére csupán a lakás átépítés miatt nem volt internet hozzáférése. de mostmár itt van ,és írtam neki jöjjön át ide közénk! Nnna ,mostmár visszaolvasok mi történt csütörtök óta.
Ja és Szééééép napot mindenkinek ! jaj,de örülök hadasának
En egy gyonyoru tengerparton voltam ejjel kicsit hullamzott es olyan finom volt - hogy csak na .
Gondolkoztam is azon reggel - hogy megkerem a ferjem- vigyen ki a nyilt tengerre furdeni - vagy vigyen at egy masik emiratusba-ahol van a nyilt tengeren is nok strandja .
De meg tul meleg van- sz erintem meg nem finom a tengervize .
csak egy vagyalom volt.
Szép napot!
"He egy szép élet vágyát örzöd
a múlttal nem szabad törődnöd ,
s mindig úgy tégy ha veszteség ér,
mint hogyha újjászülten élnél."
Eberhadt, köszönjük, igyekszem, gondolom, mindenki.
Szerintem mindez valahol osszefugg az itt lefolytatott beszelgeteseinkkel- ki tudja..
Pedig az este egy nagyon jo kubai koncerten voltunk baratainkkal, ahol mosolygo kubai ferfiak buvoltek a gitart, dobokat... a mikrofont... A hangulat olyan jo volt, hogy nehanyan a helyukrol kipattantak a sorok melletti szukos szabad helyre, ott tancoltak...
ma prozaibb volt a nap, mar megint fozessel, telekre maszkalassal telt. Mivel a koncertjegy ajandek volt baratainktol, ma viszonzasul megvacsoraztattam oket.
AZtan csondben megfogadtam most jo nehany hetig nem fogok ilyen csacskasagra valallkozni. Majd Karacsonykor...
A mellekelt kep delelott keszult a haznal- piszkos ablakon keresztul- ezert homalyos - es ezert latod a festok altala odacsopogtetett barna maszatot az uvegen...
Klára megkell, hogy mondjam, én nagyon szeretek horgászni, illetve szeretnék, csak nincs rá alkalmam. A muskátlikat hiába viszem le a pincében, nem nagyon maradnak azok meg. Csak nem akarom nézni, hogy megfagynak a virágok. Tavasszal, azokból szoktam szaporítani, ami itt van a lakásban. Sajnos nekem nagyon kevés helye van a virágnak.
Úgy ülnék még itt, de a fiam már nagyon leseget, hogy mikor állok fel. Már három órája itt ülök. Nem jött eddig senki, így játszottam egy kicsit. Szép álmokat!
Nagyon gyanus vagy, hogy ilyen fiatal emberekkel álmodsz. De az nem baj, legalább biztos jó hangulatban ébredtél.
Ami igaz, igaz, édes Gizim, nagyon hiányzol! Örülök, hogy megjavult masinád, várlak, nagyon!
Bécsből, a lepkeházból hoztam Neked fergeteges hibiszkuszt. Íme:
De jó volna megvásárolható példányára rátalálni!
Ó, de jó, Kuszám! De jó! Nincs jobb, mint amikor elégedettek vagyunk önmagunkkal, életünkkel! Magam hasonlóképpen vélekedtem, egyetlen dolgot kivéve! Nem dobom vissza a kishalakat! Mert ki sem fogom őket. Kac, kac, ez itt a tréfa , és biztos vagyok benne, hogy Te sem horgászol! Velem együtt nem, még a zavarosban sem!
Jól telt a hétvége? Nálunk végre esik, már napokkal ezelőtt elfogyott az esővízem, már azt hittem, desztillált vizet kell vennem a rododendronokra. Megúsztuk. Szó szrint, mert elég rendesen úszunk az égi áldásban! Örömmel gondolok rá, hogy a majdani tavaszi hagymások boldogan növeszteni kezdhették gyökereiket. Illetve, őket azért meglocsoltam már kétszer.
Szóval, a pincében tartod a muskátlikat. Nekem nagy bajom, hogy amelyeket májusban dugványoztam, most bimbóznak. Fogalamam sincs, mit tegyek velük. Mit tanácsolsz? További szép estét, Kuszám!
Köszönöm, hogy az Eberhardt ajándékát nekem küldted. Minden sorát megrágtam, és megkérdeztem magamtól, hogy így van-e? Végül oda lyukadtam, hogy jól élem életem!
Hogy milyen csodálatos virágaid vannak, még ilyen anyósnyelv virágot nem láttam.
A növény a kijáratnál volt, mintha kis épület falára futtatták volna. Lehet, hogy ugyanaz a bejárat is, már nem emlékszem. Egyszer jártam ott. Azon a szigeten volt, ahol laktak. Gezira? Mintha ez lett volna a neve.
Igen, szép a hegedűs lány is, de túlságosan sok mindennel ábrázolta a lágy hegedűhang lágyságát. A mozdulat, a haj, a vonótlanság, a lebegő kézfejek - nekem ez sok.
igen, kimodolt, de illik a temahoz, formalisan, mert az eredeti kep minden reszletevel elottem van, de mivel a nevre most nem emlekszem, nem akar elokerulni.
apropo! mit kerestel a vadaszklubban, en is annak a tagja vagyok. nem nehez rajonni, mert kroke, egesz egyiptomban csak ebben a klubban van. legkozelebb, ha arra tevedunk, megkeresem a facskad anyjat, es elkuldom! mutasd meg neki a kepet! kivancsi vagyok megismeri-e?!
Ma éjjeli álmomban tágas, magas, fénnyel teli lakásban éltem. Vastag, vörösesbarna, lakkozott ajtó mögött újabb öt lapból álló ajtó volt, ezek csupán sima falapok voltak a sarkokhoz rögzítve, kilincs és zár nem volt rajtuk. „Fellapoztam” őket, és nagy, rideg, sötét, romos helyiségbe értem, ablak helyett lyuk tátongott, és áramlott be a hideg és a szél. A magas mennyezet közelében dróthuzalokon madarak ültek. Egy balkáni gerle és több színes piros-sárga-fekete madár, meglepve vettem észre őket, és nagyon örültem nekik. Nem értettem, hogyan léteztek eddig, hiszen semmi ennivalójuk sincs. Ekkor megpillantottam a fal mellett, oldalt, egy jókora, nagyon kényelmes, világosbarna, bőrbevonatú kanapét, amely alvásra is alkalmas volt mérete szerint. A kanapé háttámláján és karján ruhadarabok voltak, valaki ott tárolta holmiját. Nagyon kedves, szeretteljes fiatalember „lakott” a kanapén. Derűs volt és békés; kedvesség áradt belőle. Mosolygott. Döbbenten gondoltam rá, hogy ebben a kietlen helyiségben él. Töprengtem, miképpen szoríthatnék neki helyet tágas és fényes otthonomban. Felrémlett valami nagyon pici helyiség, hogy talán az megfelelne neki, férjem beleegyezne, illetve elnézné, hogy odaköltöztetem, ott meleg volna és világos. De éreztem, nincs hely számára tágas és fényes otthonomban. Visszamentem az ajtókon, élelmet hoztam a madaraknak. Nagy, terjedelmes asztal állt a huzatos helyiség közepén, oda tettem az eleséget. A fiatalember mosolygott, és mondta, holnap hattagú tánccsoport érkezik Kanadából, a közelben van egy másik romos ház, oda gondolja elszállásolni őket. Döbbenten hallgattam. És tudtam, én képtelen vagyok a problémát megoldani, bár lehetne esetleg matracokat lerakni valamelyik szobánkban. Ám tehetetlennek éreztem magamat ez ügyben, szívem mélyén idegenkedtem a gondolattól, hogy nálam lakjon a sok idegen.
E fa alatt várom megvilágosodásomat!
Webi, szép a lány hegedűvel, de kissé érződik rajta, hogy kimódolt. Kissé szájbarágós. Nekem legalábbis. Neked?
Tegnap lecipeltem föntről a kis fát, amelynek magját szintén Kairóból hoztam. Illatos levele van, hosszú, kúszó ágai nőnek. Egy klubban voltunk barátnőmmel, ahol krokézott, azt hiszem, így hívják a játékot, kerítés mellett volt a növény, gyönyörű sárga, talán fürtös virága volt, és hosszú, hüvelyes termése. Levele nagyon illatos, ha összetöröm. !smerős-? Most itt van fejem fölött, vagyis fa alatt ücsörögve írok ezentúl. Nálam még sosem virágzott. Az anyósnyelv aljnövényzete.
Eberhardt ajándéka:
Ha kedves vagy azzal, aki tévesen hív,
ha észreveszed a hóban kinyíló virágot,
ha az úton elsőbbséget adsz,
ha panaszaidnál több a mosolyod,
ha néha jól kisírod magad,
ha még észreveszed a jól mászható fákat,
ha tudsz testvériesen osztozni,
ha visszadobod a kishalat,
ha néha fáj a szíved egy másikért,
ha előfordul, hogy elégedetten alszol el,
akkor:
JÓL ÉLED ÉLETED!"
Köszönjük!
ha minden anyos nyelve ilyen szep lenne, nem lenne problema.
a kep elottem van, de most nem talalom. de kuldok a vershez illo, tikeletes illusztraciot, szeretettel webi
En csak arra emlekszem, hogy valami ujsagban / ? nok lapja lehetett!/ okos tanacsokat osztogatott.
En vagyok a reinkarnacio. Holnap majd jovok is. Es folokositalak.
Most jottunk haza egy talpalavalo kubai koncertrol, nagyon klassz volt. Majdnem egyuttenekeltunk, tancoltunk. Majdnem...!
Odakint ronda hideg eso esik, mintha november lenne!!'
Na megyek alukalni....zzzzzzz
Magam meglehetősen együgyű humorát is megelégeltem, és hát úgyis magamban vagyok, ezért elköszönök mindenkitől. Ez esetben megint én vagyok a "az alany és a tárgy", mindenki.
Szép álmokat! Jó éjszakát!
Help! Help! (Hogy minden külföldi megértse!) Vírus van gépemben! Valami nagyon fura dolog történik! Vagy Nektek is csíkok vannak minden helyett?
Katám! Hüpp, hüpp, be kell vallanom, a padlásom könyvekkel (a diétáról bőségesen, az életmódról bőségesen) és jótanácsokkal van tele!...De azért várom, mit ír Okos Kata postája! Te Okos Katára nem emlékezhetsz. Kislányként került elém, de sajnos, nem tudom pontosan, de mintha a korai Nők Lapja rajzolt szereplője lett volna. De inkább azt gondolom, háború előtti, megőrzött Pesti Hírlapban vagy esetleg Új Időkben láttam. Érdekes. A figura előttem van, a kissé együgyű humor, hogy áll a könyvesbolt kirakata előtt, hadd lássák, művelt, és magában mosolyog, mert saját magábban gyönyörködik a könyvek helyett! De az ujság címe nincs előttem. Netán ezt nevezik "szelektív" emlékezetnek? (Kac, kac!)
Milyen szép virág a sáfrány.
1. Tarka sáfrány.
2. Tavaszi sáfrány.
Hiába gondolkozom, rejtély számomra, miért kellenek nekem ezek a cserepes növények. Azt gondolom, mert vannak. "Növény-bolond" korszakom velem "növekedő" emlékei. Kidobni képtelen lennék őket, és talán hiányoznának.