Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szervusztok, szép új hetet kívánok én is.
Szerintem amikor a test meghal, az energia,vagyis a lélek, továbbra is megmarad és továbbra is kapcsolatban van velünk. Vannak emberek akik érzik ezt az energiát, és tudnak is érintkezni velük, ezeket hívják médiumnak, de az emberek java nem látja, de van aki érzi. De csak azért mert mi nem látjuk a lelket, vagy energiát, körülöttünk, az még nem jelenti azt hogy nincs ott. És az elhunyt szeretteink energiája továbbra is körülvesz, szeret, sokszor még segít is nekünk. Ez nem csak az én hitem, hanem van egy ismerősöm aki médium, és ő mesélt nekem ilyenekről.
Nekem is nagyon tetszik!
Amikor Lacit búcsúztattuk, az én csokromra ez a szöveg került: "Az élet múlandó, a szeretet örök!"
Ez a szeretetről szóló idézet nagyon igaz és tetszik.
Nagymama sírját sokáig nem is láttuk mert máshova költözünk.
Mikor felnőttként megtaláltam ez az idézet volt rajta :"A szeretet soha el nem fogy"
Nagyon szíven ütött.
Mai bölcsességek:
"Az élet nem hosszú vakáció, hanem állandó tanulás. És a legfontosabb lecke: megtanulni szeretni. Egyre jobban szeretni. Mert eltűnnek a nyelvek, a próféciák, az országok, és az utca, ahol lakom, a villanyoszlopok, ez a ház, a nappali bútorai... és eltűnik az én testem is. De egy dolog örökké megmarad az univerzum lelkében: a szeretetem. A hibáim ellenére, a rossz döntéseim ellenére, amelyek szenvedést okoztak másoknak, és minden olyan pillanat ellenére is, amikor azt hittem, hogy nem létezik."
(Paulo Coelho)
Nem lehet úgy élni, ahogy azt mások elvárják. Senki sem képes rá. De azt hiszem, ez az én problémám, nem az övék.
Mel Gibson
Hasztalan a hozzáértés és tapasztalat, a kiváló iskola, a legyőzhetetlenségben való vakhit, ha a legfontosabb tényezőt mindig elfelejtik. Az embert.
Eve Rigel
Szervusztok!
Monám: köszönöm, reggelire nagyon finomakat küldtél!
Szép új hetet kívánok mindenkinek!
hi, G.B.!
igen, neha visszasirjuk a multat - de nem szabad sokaig töprengeni, mert ami elmult, elmult... jöhet meg szebb...hallottam valakitöl...a remeny hal meg utoljara, tudod, ugye?
a fö, hogy az akarat megvan...
a magad uram, ha szolgad nincs, nagyon talalo...
nem vagyunk tökeletesek...es ez igy van jol!
de alapvetöen vigyaznunk kell magunkra, megtanultam...es nem elgyengülni...,,elhajlani,, megis: gyengenek lenni nem szegyen...csak kellemetlen...
neked is minden jot kivanok!
hi, VERONIQUE!
ha ma kesö, akkor
ha holnap kinyitod az ablakot, megy a finom kaja fenypostaval...
most pedig jo ejt neked is, es mindenkinek!
Ami a rádió műsorait illeti, még ma is "siratom" a régi Petőfi adót. Ott mindig voltak magazin műsorok. Főzőcske, utazás, társasági és egyéb hírek.
Ami a tanácsot illeti, hidd el, nekem is megerőltetésembe kerül, hogy betartsam. Iparkodom, mindenképpen. Az akaratomat viszont dícsérettel díjazom, saját magamnak. Magad "uram", ha "szolgád" nincs - alapon
Tudatosan élek, legalábbis megkísérelem. Van, hogy nem sikerül és kint vagyok a "mind-összes-házamból". De ez mindenkivel előfordul. Velem is.Jó egészséget, s minden, de minden jót kívánok Neked és a topic többi Tagjának - szeretettelG.B.
Nagyon finomak, kár, hogy túl késő van már megkóstolni őket!
Most már én is elmegyek, jó éjszakát mindenkinek!
jo estet, lanyok!
VERONIQUE, örülök, hogy ott is esett. nalunk jol lehült a levegö - es esett rendesen...nem kellett locsalkodni. van kint edeny is, felfogom az esövizet, kesöbb jo lesz locsolni - es több növenyket kitettem az esöre...
NENSZIKE!
ha olvasnal: kinyiltak a viragaid: sarga viragot hoztak, egymas utan nyilnak...szepek. köszönöm neked. ha lesz foto, teszek fel ide...
VIHARKA jo ejt nektek!
AGI: nagyon szep fotokat es linkeket tettel fel...
en is hoztam nektek par fotot...
Nekem még odébb van, csak viharka elköszönt, és azt viszonoztam.
Jó éjszakát neked is, meg mindenkinek.
Miért ne? Hogy téged ne zavarjalak? Hát neked úgysem fog ártani, ha úgyis szaladsz a hideg miatt.
Én meg itt olvasgatok, mert ebben a hőségben mást nincs kedvem csinálni, és bizony már bóbiskoltam vagy 10 percet. Most mentem egy kávét csinálni, aztán olvasok tovább. Most kezd a legmelegebb lenni itt. Ma is meg holnap is hőség lesz itt. A lakásban a ventilátorral is 28 fok van, pedig becsuktam ajtót, ablakot, és bezártam a reluxát.
Trófeában többször voltunk már, itt még soha, és aki szervezte, azt írta, hogy ő gyakran megy, és nagyon jó.
A társasággal tavaly már találkoztam, akkor még Laci vitt-hozott, pont egy éve lehetett. Annyira nem voltunk jóban, hogy évente hiányoznának, és pont a két legjobb haverom nem lesz ott.
Jó éjszakát!
Ágicám, ne horkolj annyira! pusz.
Ha elmész, ne a kaja miatt! A társaság miatt.
És nem tudom, hogy jó-e a konyha, hogy a gyerekekkel érdemes lenne csak azért elmenni.
Akkor inkáb egy Trófeába a gyerekekkel. Bár én még nem voltam, de szerintem az megéri. (L.több találkozót oda szervezett).
No, ez már a Te dolgod, ha az étteremre dőlne egy fa, ott van mellette a kórház, 4kézláb is át lehet menni. (no bocs, de nem hagyhattam ki).
Jóéjszakát kivánok!!!!!
Lehet, de nem biztos.
Ismétlem, nem a metró közlekedéstől félek, hanem attól, hogy vihar lesz, vagy valami miatt nem fog működni a metró. Autóbuszon pedig egyedül nem utazom.
Ha most nem megyek el, akkor ráveszem a családomat, hogy együtt együtt együnk ott egyszer.
Fogadjunk, hogy elmész??????
Én naponta 4x mentem a héten a 4-es metróval na meg persze busszal is előtte - utána, szuper hűs volt, és ezek az Alstrom szerelvények nagyon szépek, világosak, tiszták. A Bikás parki - tétényi uti megállónál meg szemben van a 7, 107, 14, 114 megálló. De gyalog is 10 perc - nekem, az teknőc sebességünek.
Satnya időket élünk mi is és a muskátlik is, szegénykék!
Nekem sincs gondom a ventilátorral, mert nincs. De mig dolgoztam, volt klimatizált szobám is, meg ventilátoros is. És nagyon jó volt.
A fenekemmel tutira nem fogok ajtót nyitni egy üzletnél sem, mert az már ház bontást jelentene! Azt meg ingyen nem teszemám!
Ugy tudtam, hogy a bacik melegben terjednek, s hidegben meghalnak. Ezért várják itt a zimankót télen.
Nyáron nagyon hamar meg lehet fázni viszont, egyszer majd rám is járni fog az a bizonyos rúd.
Ma megettem egy jó adag fagyit. Belülről dühöngtek a beleim, nem szeretik a hideget........ érted, ugye?
Ugyhogy nekem nem a ventilátor megy sebesen, hanem én! ......
Nem az a baj, hanem mostanában bizonytalanok ezek a járművek, sokszor megy helyettük pótló busz, és azon nekem nagyon rossz utazni. A 3-as metróig elmegyek gyalog és villamossal is, nem azzal van bajom, hanem a többivel.
Nem sajnálnék magamtól egy jó kis délutánt, ha oda juthatnék.
Évi, a muskátli nálam is nagyon satnya, itt is elég tartós a hőség, csak valamivel kevesebb mint nálatok, de a pára miatt itt is olyan érzés mintha legalább 38-40 fok lenne. Nekem legnagyobb sebességgel megy a ventilátor olyan másfél méterre tőlem, így kibírom a meleget. És csodák csodájára soha nem kaptam árpát a szemembe, vagy fülfájást, vagy ehhez hasonló dolgokat. Én ebben nem hiszek. Meg abban sem hogy a hideg időtől lehet megfázni, mert a megfázás vírustól van, nem hidegtől, csak a vírusok a hideg időben jobban terjednek, ennyi az egész. Ha az ember megfog egy kilincset, vagy lift gombot, stb, és utána nem mos kezet és az arcához vagy orrához, vagy szeméhez nyúl, akkor kapja meg a vírust. Amikor az üzletbe megyek, a fenekemmel vagy a könyökömmel próbálom nyitni az ajtót, és mihelyt hazajövök, azonnal kezet mosok.
Verám, nagyon hangulatos hely!
Ez az útvonal nem olyan bonyolult! Ha a 3-as metróig elmennél taxival (ugye az nincsmessze tőled?), s átszállnál a Calvin téren a 4-es metróra, akkor a Kelenföld-Bikás parkig kellene menned. Onnan 1 rövid buszmegálló a Tétényi ut 30.számu megállóig, aztán már csak egy egérugrás. És haza u.igy .
Viszont tényleg messze van Tőletek.
Most mondom az unalomig ismétlésem: ne sajnálj magadtól egy kellemes délutánt, estét.
Na persze kislacit meginvitálni is lehetne egy ideútra, s vissza meg igy mennél ahogy irtam.
Ha meg az időjárás tart vissza, az ellen nincs mit tenni.
Jaj, Te "szegény!"
Nem hiszem, hogy megyek kedden, hacsak nem kapok olyan felszólítást, mivel az ovosom 2 hétig szabadságon lesz, és azt mondta, hogy majd megírja, mikor kell mennem legközelebb.
Holnap kellene mennem egy egyetemi évfolyam talira, de nem hiszem, hogy megkockáztatom, mert villamos, és 2 metró plusz némi gyaloglás, egy ilyen bizonytalan időjárási helyzetben, amikor bármelyik percben leszakadhat az ég, és beázhat minden közlekedési útvonal, hááát...! Pedig jó lenne, mert egy komoly vendégló a szűkebb hazádban: a 4 Muskétás (Tétényi út-Bártfai u. sarok). A taxi horribilis összegbe kerülne, és még egy vacsora ára is hozzá jönne.
A gyerekek ma érkeznek haza a nyaralásból, ha Lackó vállalná, hogy elgardíroz, akkor rendben lenne, de ennek szinte 0 az esélye. (Az e heti kórház látogatással nagy szerencsém volt, a szomszédasszonyom és a fia egyesült erővel oda-vissza vitt és hozott. Ha ez nem lett volna, akkor ezt is csak taxival tudtam volna megjárni, de ez nincs olyan irdatlanul messze.
Szóval a holnapi programomból csak a gyógytornász biztos, és Andi jön de.)
Jóreggelt helyett, szép napnyugtát!
Veronikom, nem szomorkodni. 7o éves osztálytársaknál a mulandóság előfordul. Persze hogy fejbevágó, ha vkit ismertünk és már csak azt halljuk, hogy volt.
Itt is esett hajnaltól, de aztán 8 körül már csak az őrült párás langy volt. Gyorsan elugortam ujságért a Déli pu-hoz, ott nyitva van, a következő busszal már jöttem is haza. Na addigra már nagyon nem fáztam.
Egész jó passzban vagyok, még tegnap főztem, aztán mára is oké, a csirkehúslevest laci nagyon szereti, én meg keveset legyűrök. Jaj én szegény, ugy-e?
Most még fúrnak faragnak alattunk, de csak szerényen. Nyilván ami beköltözés előtt, s felujitás után még kell, kiegészítő akármik.
A muskátlik nagyon nem birják a hőseget. Olyan "megadom magam a melegnek" hangulatban vannak, no szegények. Sajna délelőttől kb 2-3-ig süti a nap, én kitennék napernyőt, de a főnök igencsak ferde szemmel nézett az ötletem hallatán.
No, most akkor kellemes estét, ha valaki még ki birja nyitni a gépet. Már langyos vizet előkészítettem, aki kéri, csobbanjon!!!!!
Ja! kedden akkor mész, és várod a leletet is? Ne hagyd már magad!
Jó reggelt kívánok Mindenkinek!
Nálunk esik -esik.
Egy kis lehűlésnek nagyon örülnék, de az eső nem hiányzik.
Mai bölcsességek:
"Akkor jössz rá, hogy mennyire szeretsz valakit, mikor felmerül a pillanat, hogy talán elveszítheted. Mikor ott van veled, vannak olyan percek, órák, napok, hetek, hogy tudomást sem veszel róla, vagy éppen nem adod meg neki a kellő tiszteletet. Mikor számtalanszor elmondja, hogy vigyázz magadra, s minden erejével azt próbálja neked bizonyítani, hogy te vagy a mindene, nem érdekel, mert tudod hogy ott van, s mindig ott lesz. Igen..ott lesz..csak nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Figyelj arra, hogy olyan emberekkel legyél, akik szeretnek! Még ha hibáznak is..senki sem tökéletes, minden embernek vannak hibái, de ha téged elfogadnak így, te is fogadd el őket!"
Nagyon jó, hogy bedugtad a fejed, csak én azt hittem, ma már nem jön ide senki!
Szépek a virágok, amiket hoztál!
Nem sajnálok magamtól semmit, amire telik, hidd el! Nem csak nem dohányzom, és nem iszom, hanem már kocsim sincs, annak minden óriási költségével, persze ez nem olyan nagy öröm, mert ettől sokkal kényelmetlenebbé vált az életem, de ez van.
A héten meghalt egy gimnáziumi osztálytársnőm, nem tudom, mi baja volt, mert a férje rendkívül szűkszavúan csak a puszta tényt közölte egy lánnyal, akit ismert. Viszont a gyászjelentést is elküldte egy nappal később neki, az végtelenül megható, és nem szokványos. Szomorú, hogy ő már a sokadik társunk volt, aki másik dimenzióba költözött, vagy nem tudom, hová.
Én is jó éjszakát kívánok!
Cremez idézetét olvasva, talán ér valamint,hogy bedugtam a fejem!
Élvezd a klímád, dolgoztál eleget, nem ajándék a nyugdij. Ki kell használni, ha könnyebbé teszi a hétköznapokat.
Fogyaszt, akkor mi van! Cigire többet költenél. Napi 1000-et, kb. Ha naponta még 2-3 doboz sört is leengednél, na add hozzá! - Ugye! Szóval: mindenki arra költsön, ami kötelező és szükséges, azon kívül meg ami futja. Hát ne sajnáld magadtól!!!!!
Jóéjszakát kívánok MINDENKINEK!!!!!!
Ágnes, ugy vonz, mint a mágnes, Ágnes!!!!
jajjjj, látod, sokat járkáltam a napon!
Szia Monám! és persze Lányok!
IRGAMID volt az a pici tubusos krém, ha már nem gyártanák, akkor kérni kell a helyettesitőjét. Sec-pec elmulik!
Itt még nincs eső, csak még mindig hőség!
Kitartást kivánok Nektek, nem csoda, ha nem nyitunk gépet - szerintem.
Jóéjszakát!
Szervusz Mona!
Bizony, a klíma fogyasztja z áramot, de nekem megéri, hogy nem szenvedek annyira, ráadásul nem járatom éjjel-nappal, és ez A+-os, tehát takarékosabb fajta. Amit pedig kell, azt majd kifizetem, mit tehetek?
Kellemes hét végét kívánok.
Hát igen, minden lény tud kárt csinálni, és legfőbbként az ember. A természetben van nagyon sok jó is meg rossz is. Sok gyönyörűség és kellemetlenség is. Minden mérlegelve van, és ha a mérleg véletlenül egy irányban megbillen, akkor ott rettentő károk lehetnek.
Azt hiszem ez még nem volt. https://www.youtube.com/watch?v=nABjAw6LkEA
hi, VERONIQUE! haho, lanyok, asszonyok!
mindenkinek szep hetveget kivanok!
tudom, nektek ez nem vigasz, de nekem igen, nalunk oriasi zuhe volt, es lehült a levegö, kb. 20 fok körül van, holnap, holnaputanra pedig 17-19 fokot josolnak...azt is mondta a radio /ezt nem Jenönek mondom..., mint Psota.../ , hogy többe nem lesz olyan nagy -39 fok- höseg...legalabbis iden...meglatjuk... vak is ezt mondta, igaz...mindenesetre, a huzattol nemsokara ,,aratni,, fogok...tudjatok, arpa-t...beszereztem, mert höseg volt, kicsit jart a levegö...a többi az eredmeny... remelem, elmulik...mit szoktatok ratenni? igaz, megprobalom ALOE-val, de ha valaki jobbat, gyorsabbat tud, kerlek, irjatok meg...elöre is köszönöm.
talan megy ez a lehüles feletek is...jo lenne, igaz?
örültem, mert utobb mar olyan höseg volt... a lanyom is rosszul lett...szegeny...de fiam is nehezen viselte.
azthiszem, hogy keves olyan ember van, aki hosszasan kibirja ezt a nem europai embernek valo meleget...
VERONIQUE a klimadat is kikapcsolhatod legalabb...mert bizony fogyaszt rendesen. fiamnak volt Bp-en, a nagy melegben allandoan ment. megnyomta rendesen a villanyszamlat.
NAGYON JOK AZ IDEZETEK...köszönöm.
A hernyókkal az a legnagyobb baj,hogy bizony nagy kárt tudnak csinálni mert megrágják a növényeket.Úgy emlékszem, hogy minden gyönyörűséges lepke valamilyen hernyóból lesz.
Viszont szükség van a hernyókra is mert megeszik őket a madarak és a sünik.
Már nagyon várom a hőség végét.Ilyen hosszú ideig be voltunk zárva a házba és jóformán csak reggel éreztem jól magam a kertben.
Szép hétvégét kívánok minden szorgalmasan jövő, és minden távol maradó barátnőmnek! (Utóbbiak nagyon hiányoznak nekünk!)
Mai bölcsességek:
"A szeretet, az igazi szeretet, ha csak pár másodpercre is, sokkal többet ér, mint azt bármelyikünk ki tudná fejezni."
(Andrea Cremer)
Nem hiszek többé a szótárnak, amióta a jog azt jelenti, hogy aki többet hazudik, kiverheti a fogát annak, aki kevesebbet.
Hamvas Béla
Az emberek nem azért találnak egymásra, mert ez épp így alakult, hanem mert egymásra vannak hangolva. Mint ahogy van konszonánsz és disszonánsz - amikor két hang vagy szépen hangzik együtt, vagy sehogy sem illenek össze. És ezzel nincs mit tenni. Nevezhetjük mondjuk sorsnak.
Simun Vrocsek
Tudom, Ágikám, de nekem akkor se tetszik, csak a végeredmény, az azonban nagyon, annyiféle csodaszép lepke van, hogy az nem is igaz!
Nyilván igazad van, de ha megnéznél egy emberi vagy állati embriót közelről és nem csak ultrahangon, szerintem az sem lenne túl gusztusos, aztán meg mégis milyen csoda történik vele és az is gyönyörű lesz, akár csak a lepke. És vannak sebészek akik minden további nélkül turkálnak az emberek testében, és vannak emberek akik még a vér láttán is elájulnak. Közben a vesevelőt meg a véres hurkát nyugodtan megeszik, meg a csirke májat és szívet és zúzát, sokan a pacalt is. Mondjak többet? Mindenki más. Nekem a hernyó sem undorító, mert tudom hogy mi lesz belőle. És a szitakötő micsoda csodás lény, de a lárvája a víz alatt él és ragadozó. Apró vízi lényeket meg pici halakat eszik. És az még rondább mint a lepke hernyója.
Szervusz Ági!
Az orchideák nagyon érdekesek, a pillangó is szép, csak az a hernyó ne előzné meg! Egyszer voltunk egy olyan kiállító teremben, ahol ugyanezt mutatták be. Érdekes nagyon, csak a hernyó állapot szerintem szörnyen ronda!
Senki nem volt itthon, lehet, hogy kifigyelték.
Sajnos nyáron elég gyakori az ilyesmi. Az én emeletemen valószínűleg mindig van itthon valaki, és szoktak figyelni is.
Szervusztok, szép napot mindenkinek.
https://www.youtube.com/watch?v=zCCuKvL_mN4
https://www.youtube.com/watch?v=3qNlk3FAb5c
Szervusz Jutka!
Tegnap még nem lett kész a labor lelet, az előzőről annyit mondott az orvosom, hogy nem olyan rossz, vannak kifejezetten jó értékek is, és ami rosszabb, az sem annyira, hogy jaj. Ez igaz, de már tavaly május óta nyomják belém a mérgeket, hát javulhatnék gyorsabban is!
Most meg kell várnom a levelét, abban fogja megírni, hogy mi a következő lépés, de tegnap se kaptam kezelést, így már több hét szünet volt idáig is, mint amennyi szokott lenni.
Ma délelőtt is elmentünk egy gyors körre, pokoli meleg volt, pedig csak 9 órakor indultunk, nem délben.
3 zarral azert nem konnyu elbanni. Batrak voltak a betorok, mert nem tudhattak, hogy a szinten a 3 lakas kozul hol vannak otthon, hacsak ki nem figyeltek elozoleg.
Regen volt egy egyedul elo szomszedom , egy idos neni, aki elegge felt a betorestol, igy ha nem is volt otthon, akkor is szolt a radio, ami kihallatszott. Igy keltette azt a latszatott, hogy van otthon valaki.
2 napja itt a munkahelyen is megszolalt a riaszto hajnalban. Kint volt a rendorseg, de nem lattak senkit. Lehet, hogy egy madar repult el az erzekelo elott.
Marika, berlemenybe ilyen nagy osszegu beruhazas hogy mukodik? Addig OK, hogy meg kell kerdezni a tulajt, de mi van akkor ha par ev mulva el kell koltoznod onnan? Leszerelteted a klimat, viszallitod a regi allapotot es viszed a klimat magaddal?
Lehet hulyeseg, de ha hosszu ideig kepzeled az ottlakasod, nem lehetne a tulajjal felesben megvasarolni a klimat?
Aki birja, annak igazan aldas ilyen hosszantarto hosegben.
Szep napot kivanok mindenkinek. Latom huvosebb ma sem lesz.
Veronika vartad/vartatok tegnap az esot. Ide jott. Keso este hamalmas szelvihar lett, eso is esett hatalmas villamok, dorges kiseretevel.
Most nagyon kellemes a levego, sut a nap. Igaz kanikula itt nincs. 25 fok koruli szep nyari napok vannak.
Tegnap voltal ugye az orvosnal? Most mondott valamit, milyen lett az eredmeny es hogyan tovabb?
Jó reggelt mindenkinek!
Mai bölcsességek:
Ha eltemeted a problémákat, akkor örökké kínozni fognak.
Maggie Stiefvater
Ha elismered, hogy baj van, az már egy lépés a gyógyulás felé.
Andrea Cremer
Az élet nem egy étterem, ahol azzal rakja tele az ember a tányérját, amivel csak akarja. Nem döntheti el, mi lesz az előétel vagy a köret, és nem kérhet még, ha már csak három falat hús maradt, de elfogyott a krumplipüré.
J. R. Ward
Én is jó éjszakát kívánok, nagyon fárasztó napom volt.
Szép álmokat Mindenkinek!
Végül nem esett itt sem.
A Te tapasztalatod alapján, jövőre a tulaj engedélyével, én is felrakatok egyet.
Mikor kiléptem a kapun kb 12-kor. A fejem felett villámlott, dörgött. Mentem vagy 400 métert, be a közértbe (5perc). Menet közben, már számoltam, hogy a vihar kb 1200 meterre eltávolodott. gNagy szél, pár csepp eső. Sajnos nem volt felüditő eső.
Szervusz Marika!
Izgalmas kalandotok volt, nem hiányzott, azt hiszem!
Nem tudom, mennyit fogyaszt a klíma, de energia takarékos. Akármennyivel fog nőni a számlám, megéri.
Sajnos dörög, remélem, nem hosszú esőzés lesz, mert 3-kor elindulunk a KÖKI-re, ami ugyan fedett, de oda-vissza azért van gyalogút is, és mivel vásárolunk majd, nem lenne jó szét áztatni, amiket veszünk.