Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nevessünk!
két férfi kínlódik egy hatalmas ládával. Fél óra múlva az egyik megszólal:
- Hagyjuk a fenébe! Soha nem fogjuk bevinni az ajtón.
- Bevinni??? Én kivinni akartam.
Két szomszéd beszélget:
- Hogy néz ki maga, szomszéd?
- Félrehúzom az ablakon a függönyt...
Évike ezt én jól elértettem nem töröttet olvastam,hanem töltöttet. Erről ennyit.
Én csak pirospaprikának hívom.
Jó bele az is mert szép szint ad.
Zsóka!
Bizony sok mindent
igy kellett volna tennünk.
Felénk sem mindenki rak bele zöldséget, én szoktam, mert jobb az íze. Törtpaprikát nem szoktam beleszórni és a sok köröm, farok bőrösrészhez jó bele egy kis husi is. Fokhagymát, vösöshagymát, egész borsot én is bőven teszem.
Ezek is csodálatos szavak!
Visszanéztem, de nem gépeltem el
Törött paprikát, mint a pörköltbe , úgy is nagyon finom és nagyon sok fokhagymát. Próbáljátok egyszer ki.
Vagy ha főzök, akkor küldök, csak az ablakot nyissátok ki.
Mindenesetre december fotót kaptok!
Nagyon szivesen, sztem se árt
kipróbálni a tea keverékeket.
Jó egészséget kívánok Mindenkinek!!
Elolvastam! Nagyon gyönyörű!
El is mentettem, mert már hallottam, de nem volt meg!
Köszi!
Szia Évike!
Részleteznéd. Töltött paprikát tesztek bele a kocsoonyába.
Olyat amilyet a paradicsomszószba teszünk?
Igy ég nem hallottam késziteni érdekes lehet.
Én csak főtt tojásokat szoktam még
félbe vágva beletenni.
Nagyon ügyesek vagytok!
Én nem tudok keresni, ehhez béna vagyok! (és még mennyi mindnen máshoz is)
De mindet elmentem
"... ha elölről kezdhetném az életemet ... kevesebbet sírnék és nevetnék a TV-t bámulva és többször magát az életet figyelném.
A férjemmel jobban megosztanám az Ő felelősségét.
Ágyban maradnék ha beteg vagyok,
ahelyett, hogy lázasan is bemennék a munkahelyemre, abban a meggyőződésben, hogy nélkülem megáll a világ...
Fiamnak, aki nyakamba csimpaszkodva elragadtatással csókolgat,
nem mondanám:
"Na jó, jól van, elég volt! Menj mossál kezet kész a vacsora!
Gyakrabban mondanám: "ezt szeretem" és sokkal kevesebbszer:
"Sajnálom, ez nem tetszik"
De főleg, ha mindent újra elölről kezdhetnék,
sokkal jobban uralkodnék magamon az élet minden pillanatában...
igyekeznék azt valóban látni,
nem csak nézni..
élném is azt..
és nem szalasztanám el soha többet"
E. Bombeck
Nagyon szép.
Köszönjük szépen.
Olvassátok el a szeretet
himnuszát!
Ez a gyümölcsös batyú sem hangzik rosszul!
Lehet kipróbálom, ha nem is Valnatin napra, hanem egyszer csak úgy!
Köszi a gyógytea recepteket!
Így influenza idején igen aktuális!
Ügyes vagy!
ABBA bizony én emlékszem,
és szerettem a dalukat.
Szia Zsóka!
Isteni jó finomságokat készitettél. Ez igen.
Kocsonya az jöhet hiden van ,
de nyitva az ablakom.
Köszönöm.
Ez kocsonya! Biztos nagyon finom, mert igen guszta,bár felénk paprikával főzzzük.
Mi zöldséget nem teszünk bele, csak nagyon sok fokhagymát, vörös hagymát, meg egész borsot, sót (én vegetát is szoktam) és mikor már csak kb. 1,5 óra főlés van vissza, akkor törött paprikát.
Köröm, fül, farok, csülök, nyelv kerül bele.
"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint zengő érc vagy cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy elégessenek: ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétásások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet; de ezek közül legnagyobb a szeretet."
(1 Kor. 13.)
Ugye milyen szép? Nem hiába lett ez a szeretethimnusz.
Szeretem az ABBAT Koszonom
Halász Judit: Nehéz okosan szeretni
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul.
Olyan szép zenéket raktatok ma fel Szeretnék én is küldeni nektek.
Emlékeztek még erre? Remélem jól csinálom és sikerül.
http://depom.multiply.com/video/item/208
Sziasztok! Szép estét Mindenkinek!
Magdika!
Köszönjük a jótanácsokat, szerintem mindenkire ráfér.
Nálunk ma gulyásleves, brassói és rántott hús törtburgonyával volt a menü. Melléje macskaszemet sütöttem.
Nézzétek mit főztem még! Küldök Mindenkinek. Már meg is kóstoltuk. Nekünk ízlett.
En se vagyok odaerte.Nem a valentinnapon mulik,hogy odafigyeljunk eggymasra.Nem egynapbol all az ev es ez vonatkozik a tobbiunepreis.
ÚTBAN A KEDVESHEZ
Híd, le ne törj; nagyon remegsz!
Szirt, rám ne dőlj; ne fenyegess!
Föld, meg ne indulj, ne szakadj le, menny,
míg ott nem leszek, ahol kedvesem.
/Uhland/
Mártika!
Köszönjük szépen egyszerű és finom a gyümölcs batyu.
Süssünk ilyen finomat!
Valentin nap Nálam nem jön be, egy ölelés és egy kedves mosoly többet ér.
Másoknak jó üzlet!!
Nagyon koszonom a jotanacsot sajnos rankfer.
Istennői étek szerelmeseknek
Valentin-napra sok szeretettel küldjük minden egyes szerelmespárnak a következő receptet. Jó étvágyat a finomságokhoz!Gyümölcsös batyu
Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
1 db tojás
6 db aszalt sárgabarack
1 tábla étcsokoládé
1 csésze szeletelt mandula
A tésztát kinyújtjuk, 6 egyenlő négyzetre vágjuk, megkenjük tojással. Mindegyik tésztára teszünk mandulát, egy-egy aszalt sárgabarackot, majd egy kocka csokoládét.
Összecsomagoljuk és megnyomkodjuk, hogy a csokoládé ki ne folyjon. A kész batyukat kívül is megkenjük tojással, majd 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
Jó étvágyat!
Gyógyteákkal légzőrendszered védelméért
Köptető, légcsőhurut oldó teakeverék:
- 3 teáskanál kakukkfű
- 2 teáskanál hársfavirág
- 1,5 teáskanál édeskömény
- 1 teáskanál pemetefű
- 1,5 teáskanál kamilla
- 1 teáskanál szappangyökér
Elkészítési javaslat:
Keverd össze a hozzávalókat, majd öntsd egy jól zárható edénybe. Egy 2 dl-es adaghoz egy evőkanálnyit szórj 2 dl felforralt vízbe.
Hagyd állni 5-10 percig, majd szűrd le. Naponta 3-4 csészével is fogyaszthatsz belőle!
Gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő almacetes oldat (torokfájásra, váladékoldásra is kitűnő!)
2 dl almaecet oldathoz:
- 1 dl víz,
- 2 teáskanál almaecet
- 2 teáskanál méz
Elkészítése:
A keveréket melegítsd fel, és még melegen kortyolgassuk!
Meghűlés elleni teakeverék:
- 3 teáskanál hársfavirág
- 2 teáskanál bodza
- 2 teáskanál orvosi ziliz
- 2 teáskanál csipkebogyó
- 1 teáskanál bormenta
Elkészítési javaslat:
Keverd össze a hozzávalókat, majd öntsd egy jól zárható edénybe. Egy 2 dl-es adaghoz egy evőkanálnyit szórj 2 dl felforralt vízbe. Hagyd állni 10-15 percig, majd szűrd le.
Naponta 2-3 csészével is fogyaszthatsz belőle!
A gyógyulásunkért mindent meg kell tennünk!
Vírus riadó!
Nem csak a természetet fenyegeti veszély az enyhébb téli napokon, szervezetünket is könnyen megtámadhatják a napfényben éledező baktériumok. Ne hagyd magad leküzdeni! Légy te az erősebb! Milyen gyógyhatású készítményeket használj influenzajárvány idején?
Köhögésre
Az éjszakai száraz köhögés, feszülő mellkas, könnyen megkeserítheti éjszakáidat. A kialvatlanság következtében szervezeted még kevésbé lesz képes ellenállni a fertőzésveszélynek.
Eukaliptusz balzsammal mellkasodat bedörzsölve enyhítheted a köhögést, és hatékonyan oldja a letapadt váladékot.
Ajánlott gyógyhatású készítmény: Dr. Theiss Eukaliptusz balzsam
Napközben köhögési ingert csillapító szirupot használj, amely csökkenti a felső légutak gyulladásos tüneteit.
Ajánlott gyógyhatású készítmény: Dr. Theiss Lándzsás útifű szirup
Immunrendszer erősítő
A vény nélkül kapható bíbor kasvirág préselt levelét tartalmazó Echinacia szirup, vagy oldalt növeli a fehér vérsejtek számát, jelentős eredménnyel lép fel a baktériumok és a vírusok elleni küzdelemben. Alkoholmentes, jóízű, így májproblémában szenvedők részére is ajánlott. Gyerekek 2 éves kortól adható.
Táplálkozáskiegészítők
A helyes táplálkozáshoz különösen ajánlott immunerősítő bonbon, cukormentes változata nem roncsolja a fogakat. Uzsonna után, édesség helyett is fogyasztható, és egészségedre is jótékony hatást gyakorol.
Ajánlott készítmény: Dr. Theiss Echinacia bonbon
Sajnos szervezetünk nem képes huzamosabb ideig tárolni a C-vitamint, ezért a szervezetben hiány keletkezhet. A vitaminhiány pótlására C-vitamin, plusz cinket tartalmazó kapszula szedése ajánlott.
Adagolása: napi egy tabletta kiegyensúlyozott étkezés mellett biztosítja szervezeted C-vitamin és nyomelem bevitelét.
folytatom................
Nagyszerű.
Szép szám nagyon, és a klipp is az.
Böngésszél csak tovább én meg mentegem ,ha nem haragszol értek.
Az LGT számokat meghallgattad, amit sikerült elküldenem Mártikának.
És mit szóltok a Gyöngyhajú lányhoz ?
http://www.youtube.com/watch?v=AWH6Nm2BCbM&mode=related&search=
csak egész véletlenül találtam, imádok böngészni, néha kincseket talál az ember.
Bocsanat valamit osszekutyultam, de jovateszem
http://www.youtube.com/watch?v=IqdWcXIH1gM
Mártika!
Próbálkozok én is remélem sikerülni fog.
Én szeretem az Ő számait is.
http://www.youtube.com/watch?v=EAWJz_VfyWQ
Mártika!
Vivaldi gyönyörű, de az előttit nem igazán értem
hogy mi köze van ahoz a személyhez.
Egy angyali férfi táncol
Ügyes vagy és köszönm szépen azon is jót mulattam.
További szép napot kívánok!!
Frank Sinatrától Erre gondolok
Es jo egeszseget hozza!
SZÉP VASÁRNAPOT MINDENKINEK!
Koszonom a receptet . Szep napot mindenkinek !
Frank Sinatrától
nagyon-nagyon tetszik !
Igaz!
Minden ember tud legalább egy valamit
jobban csinálni másnál - például
a saját kézírását olvasni.
G. Norman Collie
Próbáljuk ki!
Érdekes izvilág
Juhtúróval töltött tök - 375 kcal
Hozzávalók:
20 dkg mirelit tök; 10 dkg burgonya; 5 dkg juhtúró; 1db tojás; 2,5 dkg óvári sajt; olaj; só; ecet; petrezselyemzöld; fél dl tejföl
Elkészítés:
A mirelit tököt enyhén sós, ecetes vízben kb. 5 percig főzzük. Közben összetörjük a héjában főtt burgonyát, összekeverjük a juhtúróval és a petrezselyemzölddel, valamint a tojással.
A kihűlt tököt kevés olajjal kikent tepsibe helyezzük,
tátesszük a juhtúrós masszát,valamint a reszelt sajtot .
Forró sütőben kb. 10 perc alatt pirosra sütjük.
Tálaláskor tejföllel kínáljuk.
Szép és igaz!
Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs az a betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs az az ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szakadék, melyet a szeretet át ne hidalna.
Sem bűn ,amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít milyen mélyen gyökerezik a gond.
Milyen reménytelenek a kilátások.
Milyen kusza a zűrzavar.
Milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet,
Te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere.”
Emmet Fox
Marika!
Vigyázz magadra ,mert nekem is így kezdődött.
Rögtön menj vele az orvoshoz,mert most fontos nagyon a gyulladáscsökkentő.
Tapasztalatból mondom.
Kívánom,hogy ne legyél beteg.
Szia Katusom!
Gyönyörű.
Az Opera Bálba lett volna helyünk tegnap.
Szép vasárnapot kívánok Mindenkinek!
Kérünk máskor is.
Erika!
Már meg is gyógyulok rögtön, ilyen szép sorok elolvasása után.
Köszönjük szépen,és boldogok vagyunk , ha ez szívből jött.
Örülünk hogy csatlakoztál hozzánk
és nem csak olvasol minket.
Ismerkedj meg a többiekkel is. Mindenki nagyon kedves és rendes aki itt van Nálunk.
Anikó!
Köszönjük az elismerést.
Nagyszerű,hogy van munkád ,de a műszak sztem nem a legjobb,éjjelig tart. Jól érzed magad az a fontos
Kérünk majd fotót a kis Leventéről.
Napról napra vátoznak a kicsik.
Mártika!
Gyönyörű amit küldtél.
Kívánom,hogy ma ne mérgelődj a gép miatt.
Süssél főzzél finomakat a családodnak.
Humorizálok!
Az állatorvos rosszkedvűen mondja:
- A kutya túlsúlyos, többet kéne mozognia.
- Mozog éppen eleget,
evés közben állandóan csóválja a farkát.
Marika!
Látod milyen ügyesek vagyunk .
Köszönöm Neked is.
Nagyon sok finomat főztél A gombás húsos tészta az olyan mint a milánói? Én nagyon sztem.
Fánkot kérünk az ablak nyitva van. A csöröge fánk amit készitettem tegnap már rég a pocakunkban van.
Legyen szép a mai napod és pihenj sokat.
Már gyógyuló félben vagyok köszike!
Szép jó napot kívánok!
Szeretettel köszöntünk .
Gyönyörű szép zenét hoztál Nekünk. Grátulálok érte.
Várunk egy jó receptet Töled is.
A három Tenor is gyönyörűen énekel.
Itt vagyok ám én is, csak dolgozom. Minden este 5-re járok, éjjel 1-2 ig. És akkor még aludni sem lenne hátrány.
Nem tudom tudta e valaki, előtte két évig szinte nem volt munkám. Ezért örülök most annak, hogy van. Valahogy nekem a munka olyan mint a lélekzet vétel.
Kisunokám már elmúlt egy egész hónapos pénteken.
Ki hinné! Annyira " Rohan az idő!" hogy csak na.
Neked is szép napot, illetve mindenkinek!
A többiek főzik az ebédet?
Tegnap már későn jöttünk haza, nem néztem be, ma láttam sokan voltatok estefelé. Ma is csak délig leszek, mert vendégségbe megyünk.
Betegek gyógyulgattok? Nekem most kezdett el kaparni a torkom, félek, hogy ebből a nyavaja fog kitörni rajtam holnapra.
Na akkor figyusz!!!!
http://www.youtube.com/watch?v=vfLGMQuVs-I
Ezzel kívánok Mindenkinek Szép napot !!!
Szervusztok nagyik !
Mindenkinek szép jó reggelt! A kávét hozom, mindenki vegye el a sajátját!
Katusom ! Muszáj. Állitom ez az Nlcafe legszinvonalasabb topikja !
Sok sok okos és igaz gondolat, szép versek, zenék, mostmár tánc is ! Régóta olvaslak Titeket, csak irni nem szoktam. Köszönet érte minden NAGYINAK
http://www.youtube.com/watch?v=r-pfgV7TOs0
Sajn alom orakat itt ulok es az atyaurstennek se tudok tolteni olyanlassu.Most ezt az eggyett kuldom es kikapcsolom magam mert nagyon idegesvagyok.Bocsanat,de mergesvagyok a gepre .
Puszi Marti !
Vidám estét kívánok, a betegeknek sürgős gyógyulást
http://www.youtube.com/watch?v=QtdEg2AYVc0
vagy a 3 renor jobban tetszik ?
Ha zenét kérsz, akkor küldök itt is , most Nox-ot
http://www.youtube.com/watch?v=_A2bTG0ZZGI
Gyönyörű zenét küldtél!
Hallgatom és milyen érthetően énekel magyarul Domingo.
Kérek még ilyen szépeket!
Szép estét kívánok!
Koszonom Magdikam sok puszi Marti !
Kuldok meg szep zenet.
http://www.youtube.com/watch?v=qppxXYrnPg0
h ttp://www.youtube.com/watch?v=T7MAFdYy23o
Sok szeretettel mindenkinek Marti !
Örülnek és Várnak benneteket.
Zsóka!
Nagyon jók a viccek.
Nem nyugodtam és készitettem egy kis csöröge fánkot.
Édességre vágytam.
Isteni jó lett finom megylekvárral.
Látom Te nem sütöd meg előre a krumplit .
Igy is fincsi lehet a brassói.
Mártika !
Nagyban a Te érdemed is ,amit én köszönök!
Szép szivesen megnézném az Ő előadásukban.
Szia Évike!
Nagyon fincsi lehetett a rakott makaróni.Mi is nagyon szeretjük. Én a milánói szósszal szoktam késziteni és jó sok szeletelt üveges gombát teszek még bele.
Penne tésztával is isteni jó.
Szia Zsóka!
Nagyon gusztusos. Én a mult héten készitettem és ugyan úgy mint Te. Legyen akkor Nekünk ez az igazi brassói.
Így sem rossz a brassói Én a jó kis szaftos tarját veszem hozzá, hagymával fokhagymával puhára párolom, majoranna szintén sokat bele, + füszerek. Egy kis füstölt angol szalonna kockával bolondítom. Ha félig puha, jénaiba teszem, nyers burgonya kockát teszek az aljára aztán a husit és így sorban .Burgonya a tetején. Lefedve össze sütöm amíg a burgonya megpirul és meg puhul addigra a husi is teljesen puha lesz. A savi az elmaradhatatlan mellőle.
Nevessünk!
Egy hölgy rohan be a buszmegállóba. Megszólít egy fiatal férfit:
- Fiatalember, elment már a busz?
- Már öt perce.
- Huhh, azt hittem, már sokat késtem.
Egy ember bemegy az étterembed. A pincér udvariasan odalép hozzá és megkérdezi mit parancsol.
- Ugyanazt az ételt kérem, amit annál a szomszédos asztalnál esznek - mondja a vendég.
A pincér bólint, majd negyedóra múlva szakadtan jön vissza:
- Elnézést uram, de csak nagy küzdelem árán tudtam megszerezni tőlük...
Szerintem is finom lehet! Elmentettem.
Mi nagyon szeretjük a majorannát a húsokhoz. A sült húsokhoz is mindig jól meghintem a husit vele.
Szerintem ez az igazi en is igy csinalom a brasoi apropecsenyet.
Gratulalok Magdika ehez a szep kerek szamhoz es igy tovabb!!!!
O a nagykedvencem
http://www.youtube.com/watch?v=NlBFBO5odvM
nézd meg?
Én is így csinálom a brassóit csak én mindent kockára vágok, a húsra pedig nagyon böven teszek zúzozott fokhagymát, a majorannát kiahagyom.
A kolléganőmtől hallottam egy jó kis receptet, megcsináltam tegnap és finom.
Rakott makaróni (4 személyre)
1 cs makaróni bő sós olyajos vízben kifőzve
60 dkg darált lapocka vagy dagadó. Ki hogyan szereti megfőzve. Én így csináltam: apróra vágott vörrös hagymát olajon megpirítottam, bele a húst, sóval, vegatával, borssal majorannával (bőven) és sűrített paradicsommal (3 kicsi)ízesítettem. Egy kicsi fej fokhagymát és 1 mokkás kanál őrölt paprikát is tettem bele meg szűken 1 dl vizet. Így főztem meg.
Egy kacsasütő edényt főző margarinnal kikentem, beletettem a lecsöpögtetett makaróni felét, rádaraboltam kb 5 dkg-nyi főző margarint, ráterítettem a megfőtt husit, maj beborítottam a maradék makarónival, szintén margarint daraboltam rá. 2 tejfölt összekevertem 2 tojással és bőven reszeltem bele sajtot, ezzel bekentem a tetejét. Sütőben átsütöttem.
Nekünk ízlett!
Nagyon jó! A Zorba tánca nekem is a kedvencem !!!
Várjuk a teljes zenéjét. A You Tube most nálam is nagyon lassan töltött, eleiben akadozott a zene is.
Én éppen most tettem fel a brassóit holnapra. Mi így szeretjük:
Hozzávalók: 8 szelet kicsontozott karaj- vagy combszelet, 50 dkg burgonya, bőven olaj, só, őrölt bors, 1 kiskanál pirospaprika, majoranna, 1 húsleveskocka
A húst laskákra vágjuk, és két evőkanál forró olajban barnára pirítjuk. Ha a színe már szép sötét, megsózzuk, megborsozzuk, és majorannával gazdagon meghintjük. Egy kevés vízzel felengedjük, a leveskockával ízesítjük, és lefedve jó puhára pároljuk. Közben bő, forró olajban kisütjük a burgonyát, amelyet ugyanakkora laskákra vágtunk fel, mint a húsdarabokat. A puha húst zsírjára sütjük, az alaposan lecsepegtetett burgonyát beletesszük, néhány percig együtt pároljuk, hogy a klrumpli megpuhuljon, és végül pirospaprikával meghintjük.Alaposan összekeverjük, és ecetes savanyúsággal körítjük.
Örülök ,hogy tetszik én is igy vagyok vele.
Vigyázz magadra,és este majd gyere.
Istenem
Milyen magasztos Gyönyörű
Én se és úgy hiányzik ,majd eszünk egy kis befőttet.
Mi jött közbe?
Remélem nem komoly?
Még egy gyöngyszem.
A legnagyobb művésznek sincs oly álma
A legnagyobb művésznek sincs oly álma,
amit ne zárna bármely kocka márvány
önnön feleslegébe: míg, kitárván,
a lélek által vont kéz megtalálja.
Így benned, asszony, szép és büszke bálvány,
rejlik szívemnek minden kínja, vágya,
de művészetem gyenge, hogy kivájja
a boldogság szobrát, ahogy kívánnám.
Nem szépséged hibás hát, s nem szerelmem
sok bánatomban, nem a sorskeménység
vagy balszerencse, végzet, vagy akármi...
Mert halál lakik - és lakik szívedben
irgalom is; de nekem nincs reménység,
mert csak a halált tudom megtalálni.
Michelangelo Buonarroti
Nagyon szeretem az idézeteket. Olyan jó a lelkemnek!
Elmegyek a barátnőmhöz beteglátogatóba, gyönyörüen süt a nap közben sétálok is egyet. Még este jövök, addig is legyetek jók.
Ma nem sütöttem
Nincs kedvem Az egyik baj elmúllik jön a másik
Nagyon ránk jár a rúd
Igen látom az RTL en.
Jó tévénézét kívánok Nektek.
Sütöttél ma valami finomat?
Szia!
Eleinte néztem ,de már nem .
Fantazia dús volt az írója.
Szép idézet!
"Minden amire szükséged van,
mélyen benned él és várja,
hogy megmutatkozhasson.
Csak maradj csendben és adj időt,
hogy ami belül van,
megtalálhasson téged.”
Eileen Caddy
Magdikám
Újra vagyok Megnéztük a LOST c.film összefoglaló részét is
Szia
Ez csodálatos Komolyan nem hallottam ezekről a versekről
Döbbenetes,hogy milyen keveset tudok
Véleményetekre lennék kíváncsi.
Szerintetek is ez az igazi brassói?
Brassói aprópecsenye - az igazi!
Hozzávalók:
3 szelet csont nélküli karaj
1 fej vöröshagyma
10 dkg szeletelt bacon szalonna
10 dkg füstölt szalonna
2 nagyobb szem főtt krumpli
6 gerezd fokhagyma
só és frissen őrölt bors
Elkészítés:
A főtt krumplikat nagyobb kockákra vágom, majd egy közepes méretű serpenyőben kevés olajon - szépen egymás mellett, hogy ne legyenek egymáson a kockák - megpirítom.
A füstölt szalonnát gyufaszálnyi vékonyan felcsíkozom, majd egy másik nagy serpenyőbe dobva kevés olajon üvegesre pirítom ugyanennyi vékony csíkokra vágott bacon szalonnával.
Amíg a szalonna pirul, apróra vágom a hagymát, és amikor kész, a szalonna mellé dobom ezt is.
Aztán fogom a karaj szeleteket (ha kicsit vastagabbak, óvatosan vízszintesen megfelezem őket), nagyon vékonyan felcsíkozom, és már megy is a szalonnás hagymára.
Kicsit sózom, aztán már nyomom is rá a fokhagymákat.
Addig kevergetem az egészet, míg meg nem puhul a hús.
A végén pedig, csak ízlés szerint borsozom, és már tálalok is; a megpirult krumplikockákat összekeverem a raguval és kész. Elkészítési idő: 45 perc
Szivből kívánom ,hogy teljesüljön a Vágyad és jussatok el Santoriniba az idén. Erőt és egészéget hozzá,mert bizony az a legfontosabb.
Gyönyörü hely lehet mert nagyon sok ember visszatér oda. Én még nem voltam,de egyre jobban kedvet érzek hozzá .
Ha jó lehetőséggel találkozol ,majd ird meg. Köszi.
Hát igen! Kívánom, hogy az első kép élménye legyen valóságban a tiéd. Gyönyörű, nekem volt szerencsém látni. A másik kép jó lesz ha nekem teljesül.
Az én vágyam már nem más csak az egészség! Ha ha az van, akkor sokminden van,lehet.
De anélkül semmi.
Azt mondtam, addig nem halhatok meg mig mégegyszer vissza nem megyek Görögországba, pontosabban most Santoniriba szeretnék mégegyszer utoljára elmenni.
Igen ki milyen célt tűz ki magának.
Az idei vágyam ez.
Ismersz már ,hogy mit szoktam írtam. Ezt nem hittem volna. Nagyon örülök Neki,és
minden hozzászólónak köszönöm szépen.
Várjuk a szép zenét!!
Egyet értek Veled. Még olyan sokszor nem voltam,
de szép élmenyeim vannak Kurfuról.
Szia Te kis huncut!!
Nagyszerű elértük ezt a szép kerek számot.
Boldog vagyok és sok puszit küldök
Nektek!
Már hiányoltam a muzsikát .Zorba szép volt.
Szia!
Köszönöm már jobban vagyok.
Gyógyulást kívánok a gyerekeknek
Kellemes időtöltést kívánok a barátnőddel .Biztos nagyon fog örülni a látogatásodnak.
Este azért nézzél még be hozzánk.