Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Csalános kert

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2003. Április 10. 11:51
Mikor társaimat málnásban nem lelem
bánatomat sírom el ezen a helyen
ezentúl magányom ide vezényeljen
magányos medvéket ide vezéreljen
sors, ha csalán csípte vörösre,
s vele senki nem törődne
csalitosba visszavágyna
barátokat odavárna.
Az ötlet lopott bevallom,
de nevéből kihallom
mélabút, romantikát,
s fogadom intrikát
melyek majd érnek érte,
kinek nem lesz kedvére.


  1. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:522176.
    Lassan búcsúzom, mert a munkahelyen
    akad egy kis dolgom.
    Bejárom a már néptelen házat,
    bezárom a nyitva hagyott szobákat.
    Leoltom az égő villanyokat,
    s az ablakokon majd a csillagok ragyognak!

    Köszönöm a gyógyírt minden csalánosnak!

    (((((((((Mundenki))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2174)
     
  2. Torolt_felhasznalo_266400
    Torolt_felhasznalo_266400
    2004. március 1. 21:512175.
    Energiád rám sugárzott,
    Elsétálok most az ágyhoz.
    Te is vigyázz magadra,
    Gondolj a közelgő tavaszra.

    előzmény:
    forgikitty (2172)
     
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 21:492174.
    :-))****
    előzmény:
    leshegy (2171)
     
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 21:482173.
    Jipppppppijájéééééééé!
    :-))

    előzmény:
    forgikitty (2172)
     
  5. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:452172.
    Máris mosolygok,
    mert a fájó csontok
    csak fekve gyógyulnak,
    s ha ez segít, küldök energiát,
    s szemeim mosolyra nyílnak!

    :)********
    előzmény:
    leshegy (2171)
     
  6. Torolt_felhasznalo_266400
    Torolt_felhasznalo_266400
    2004. március 1. 21:352171.
    Nem mehetek addig ágyba,
    bárhogyan is fáj a hátam,
    amíg egy kedves barát arcán
    nem virulnak a mosoly-rózsák.
    előzmény:
    forgikitty (2170)
     
  7. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:322170.
    Igen! Látod?
    Máris mosolygok! :)*
    Minden barátnak
    sok-sok puszit adok!
    Itt vagy te is kedves Leshegy!
    fájos tagjaidat fekve kényeztessed. :)

    Köszönöm a sok jó és szép szavakat!
    Elfeledem gyorsan a rossz gondolatokat!

    :)*******************
    előzmény:
    leshegy (2168)
     
  8. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:292169.
    Azért nem leszek ilyen kegyetlen,
    nálam többször előfordul a kegyelem. . . :)
    Sóhajtok egy nagyot, s örülök,
    hogy mindent, amit adtam,
    gyorsan visszakapok.
    Inkább nálam legyen,
    mint nála a kukába,
    vagy játékként elrágja
    a fáraó macskája. . . :/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2166)
     
  9. Torolt_felhasznalo_266400
    Torolt_felhasznalo_266400
    2004. március 1. 21:282168.
    Kedves Kitty, mit nem látok,
    elkapnám én is a galádot,
    aki téged bántani mert,
    elbánna vele a csalános kert.
    Ne is gondolj most már reá,
    látod körbeölel a sok barát.
    előzmény:
    forgikitty (2165)
     
  10. 2004. március 1. 21:232167.
    Ó. . . :o(((
    előzmény:
    forgikitty (2161)
     
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 21:222166.
    Csaljuk őt is, legyen vörös a teste,
    amiért elbánt veled neje a beste!
    előzmény:
    forgikitty (2165)
     
  12. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:202165.
    Talán az kéne neki,
    csak az ura biztos nem engedi. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2164)
     
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 21:162164.
    Csalogasd ide,
    de most izibe,
    csalán közé bedugjuk!
    előzmény:
    forgikitty (2163)
     
  14. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:132163.
    Nem én vagyok, aki elégedetlen vagyok!
    Akitől kaptam, tőlem számomra olyan
    értéket kapott, ami nekem is érték,
    így más volt a mérték, s akinek adtam,
    majdnem kidobta! - erről írt nemrég. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2162)
     
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 21:092162.
    :-(((
    igen, valóban. . . .
    azt gondoltam
    talán te vagy elégedetlen. . . .
    előzmény:
    forgikitty (2160)
     
  16. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:092161.
    Ott a csalán össze-vissza csipkedett,
    s gyorsan elhagyom azt a helyet.

    Elfogytak a megunt tárgyak,
    másért ott miért várjak?

    Visszatérek a kedves helyekre,
    tudom, itt nem csalódhatok senkiben se'!

    :))****
    előzmény:
    misibea (2159)
     
  17. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 21:062160.
    Ez így van, de utólag
    becsmérelni valamit,
    az nagyon elszomorít. . . :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2158)
     
  18. 2004. március 1. 21:042159.
    Ó, talán csak tévedés lehet,
    ne szegje azonnal egy ilyen eset
    kedvedet.
    Beszéld meg, mert előfordulhat, talán
    csak egy kóbor csalán
    okozott galibát.
    előzmény:
    forgikitty (2157)
     
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 20:572158.
    Nyugodj meg kérlek. . . .
    senki nem cserélhet
    megunt tárgyakat
    oly módon,
    hogy vágyakat
    egyenlően kielégítsen,
    minden óhajt kimerítsen.
    előzmény:
    forgikitty (2157)
     
  20. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 20:552157.
    Nem tudom így nyíltan leírni,
    mert látja az is, aki teszi
    velem e fájó érzést,
    s ezzel be is fejezem a cserélést. . .

    Nem szabad önzetlenül
    figyelmesnek lenni,
    mert ezért is lehet
    pofonokat kapni. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511685 (2156)
     
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. március 1. 20:522156.
    Mi baj Kitty?

    Meséld el mi bánt,
    félrehajtom a csalánt,
    gyere, ülj mellém barátom,
    a port elverem a galádon!
    :-)****
    előzmény:
    forgikitty (2153)
     
  22. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 20:522155.
    :)****
    előzmény:
    misibea (2154)
     
  23. 2004. március 1. 20:512154.
    Becsaptak?
    Ki volt a galád?
    Panaszold el szíved búját.
    Talán akad gyógyír rája. . .
    Most tudod, mi jutott eszembe? A "punid rája"!!! :o)))
    Emlékszel?
    előzmény:
    forgikitty (2153)
     
  24. Torolt_felhasznalo_121030
    Torolt_felhasznalo_121030
    2004. március 1. 20:492153.
    Szívem most szomorú,
    mert csúnyán becsaptak,
    de a csalános kertben
    csak barátságot adnak.

    Ide jöttem gyorsan,
    hogy búmat feledjem,
    S puszival teli zsákom
    ide is letegyem. . .

    (((((((((((Mindenki)))))))))
    :)******************
    előzmény:
    misibea (2149)
     
  25. 2004. március 1. 20:212152.
    Ó, hogy a macska rúgja meg,
    s reumádat estebédre egye meg!
    A legbujább csalánnal megcsapdoslak,
    csiribí-csiribá, elvarázsollak. . .
    Múljon el sürgősen hátadból a fájdalom,
    bajodat nagyon fájlalom. . .

    előzmény:
    leshegy (2151)
     

Címlap

top