Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mivel ez a topic 2003 Húsvét hétfőjén született, gondoltam, megnézem, hogy eszébe jutott-e valakinek, de ahogy látom nem.
Magam részéről sokjat gondolok azokra, akik itt voltak, vajon mi van velük, hogy telnek napjaik.
Jó lenne azért egy picit valahogy itt összejönni.
További kellemes délutánt kívánok mindenkinek
Szia Léna!
Én még mindig itt vagyok, ha úgy gondolod :)
Sziasztok!
Csatlakozhatok?
Ismét 1 ünnep. vajon ki, hogy tölti, Társaságban, családban, vagy egyedül magányában?
Harcos Katalin - Álmodj velem Álom kell? Hát legyen!Álmodom.Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.
S mert álmom tiéd,hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz,s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.
Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán,hogy veled legyek,
és kedvem derül,szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!
Tudod mit,Kedves?Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak,hogyha boldogít!
"Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak – fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény."
Ady
Ahogy Ő a "Kései sirató" - t mondja, soha senki nem képes, még csak megközelíteni is!.....
Akárhányszor olvasom - hallgatom, mindig szívbemarkoló.....
Drága Lénám!
Mindkét vers telitalálatos válaszod volt az enyémre!
Köszönöm, "magamévá tettem" őket.....
Alábbit lehet, hogy már ismered....
Orosz roulette
Rossz gondolatok óráján
Ma nem érzem benned a lángot.
Ma úgy fáj nekem minden szavad.
Szerelmes szívem egyre bántod,
—— És felettünk az idő szalad.
Kerget feléd az égő vágyam,
De ma nem biztató a hangod,
Nem boldogít, amit ma kaptam,
Mondd, ÉDES, magad mire tartod?...
Elfut felettünk már az Élet,
El se csókoltuk csókjainkat,
Boldogságunk rövidre méred,
Amíg szerelmünk dala ringat.
Azt mondod, hogy nem tudsz szeretni,
Csak egy kiszáradt fa vagy TE már,
El nem térít semmi, de semmi,
Rád a "Szarkofágod" mélye vár...
Hát nem érted, ÉDES, hogy úgy fáj,
Úgy fáj ez a keserű mondat,
Csókot nem ad az a drága száj,
A búba lelkem belezsibbad.
Éltet a szerelmem, Te Drága,
Nekem ezt el miért nem hiszed?
Testedet víg öröme várja,
Nem lágyul kőkemény szived?...
Pedig TUDOM, hogy szeretsz engem,
Az a "Gubanc" pezsdíti véred,
—— Lelkem dalát hiába zengem:
"Tiéd az életem, ha kéred!..."
"...Ne mondd ezt, ne... még ne... ezt ne még..."
——— Magad vagy a szörnyű fagyhalál, ———
Neked az életem sem elég?...
Nálam jobbat lelked nem talál!...
Hiszen minden lángom érted ég;
Úgy vágyom utánad hogy ez fáj,
Üdvöm vagy nekem, vagy már a Vég,
Édenkert, vagy halál e táj!...
Nem bírom tovább a kínokat,
Megöl már a vágyam utánad,
A szívem hiába hívogat,
——— És én vagyok, aki kiszárad.
"Orosz roulette" - é lett az élet,
A töltött pisztoly dobja forog,
Halál jön?... Vagy a remény éled?...
—— Úgy van ez, mint a régi korok,
Csak egy durranás... és vége már...
Többé nem ég szerelmi lázban,
Örök éjtszaka nyugalma vár,
—— S halálos csend az "Azra - vár" - ban...
Kő - lelkét várja a "szarkofág",
Jó szíve hiába sír, zokog,
Éltem fáján halál férge rág,
——— És a fegyver dobja csak forog...
Egyre több a töltény a dobban,
Gúnyosan mosolyog a Halál,
Az élet utoljára lobban,
–———— Aztán csak a haldokló zihál...
Jobb a Halál, mint így az élet,
Odaát már nem fáj semmi sem.
A szerelem többé nem éget,
——— Elhamvadok szépen, csendesen.
Pedig szeretsz! Érzem, és TUDOM!
De magad ezt ki nem mondanád,
Ezzel indítva el bús uton,
Ugyanazon, amin ment anyád.
Nem kell ma már a méregpohár,
"Ólomfecske" hozza a véget,
És reám a sír nyugalma vár,
——— Élhetetlenné lett az Élet.
Ömlik szívemből a fájdalom,
Szerelmi láztól én elhamvadok,
Szerelmem néked én átadom,
——— Lehullnak az ölelő karok.
Csak egy durranás... és ennyi volt...
Nője már hiába sír, zokog,
A Herceg halántékán a Colt:
————— És a fegyverdob többet nem forog...
Valaki hiányzik...
A szívem fölött elsuhant egy árnyék;
Valaki hiányzik, valami fáj még;
valószerűtlen, zord messzeségben
valakit várnék, de el sosem érem.
Valaki alszik; álmatlan álmot.
Nem ismeri még a csodás világot,
amit a szívem nekem teremtett
s álompermettel dúsan telehintett
Valaki moccan; álmodik mégis?
Talán mellette ott vagyok én is?
Karjába bújnék, ölelni vágyom,
de távol van tőle az én világom;
Valaki néha nagyokat sóhajt;
valamit suttog; valakit óhajt.
Megszeretgetném, hogyha tehetném,
hogy boldog legyen, csak azt szeretném.
Valaki itt van; álmodom álmát;
én már meglestem az ő világát.
Titkon velem van megint az éjben,
s ajkam a csókját ízlené éppen.
Valaki mégis karjába kapna
egy titokzatos, szép pillanatra.
Valakit hívok, valakit vágyok;
kísértenek most szerelmes álmok.
Valaki elment, de visszavárom.
Nélküle üres az én világom.
Valamit titkon megsúgok csendben:
boldogok lennénk szép szerelemben.
Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.
engem is megrázott ez a vers, tele van keserűséggel, szomorúsággal ...
olyan nincs, hogy "késő"! sosincs késő ha az életünkről, egészségünkről van szó, mert a bánat, mint a féreg, előbb-utóbb az egészségünket is kirágja
nagy levegőt kell venni és dönteni!
persze egy felnőtt embernek vállalnia kell a döntése következményeit akárcsak saját maga előtt is
Úgy érzem: egy társas magányért mindketten felelnek bizonyos értelemben
Versed kissé felkavart, mivel tudom, hogy nem így indult ez a kapcsolatod.
Nekem van egy meglátásom: ha sokáig él egyedül valaki, ezt követően egyre inkább a saját akaratát, elképzelését szeretné megvalósítani, mert meg van győződve arról, hogy az az igazi, hisz éveken keresztül erre kényszerült.
Nekem picit természetes, hogy a család is számít, hisz a húsomat, véremet jelenti.
Bocs most ezért.
Tudom ünnep van, itt jártál a magányban, én is, de itt is elmondhatnám ugyanazt, amit a másik topicban már mondtam, de nem ismétlem önmagam.
További kellemes pünkösdöt kívánok.
A társas magány mégrosszabb. "Élvezem".
Eget és földet nem lehet összegyúrni.
Sajnos, későn, sokszor túl későn jön rá az ember, hogy társ helyett csak egy fájdalmasabb magányhoz "lett szerencséje"....
Drága Lénám!
Nem, nem felejtettem el a Magányt, és most is kedves; az élet keserűsége az, amiért valahogy magunkba szorulnak gondolataink....
Nem ilyennek képzeltem a Pünkösdömet sem, de ez van....
Csak terhedre vagyok...
Csak terhedre vagyok már, jól tudom;
Megtűrsz, de nincs egyetlen jó szavad,
Együtt megyünk, bár némán, az uton,
——— Öregek vagyunk s az idő szalad.
Veszekszel velem, és mogorva vagy,
Büntetsz azért, mi nem az én bűnöm,
Minden érzésed csak magamra hagy;
——— Zarnokságodat még meddig tűröm?...
Jól tudod, hogy szeretlek, és nagyon,
Elviselem minden szeszélyedet,
Nem kell nekem palota, nagy vagyon,
——— Szívem megtesz érted, mit megtehet.
Csinálnék valamit: nem jó neked,
„Lélegezni is csak rosszul tudok”,
Kedvem mindentől egyre elveszed,
——— Minden szavad: mint jól kifent gyilok.
Mellettem cselédnek érzed magad,
——— Én, meg mint a hajdani gályarab:
Minden szavad után fájó seb marad,
Ahogy a sebészek szikéje szab.
Olyan nem vagyok, mint halott férjed:
Nem másolat, hanem másik ember ———
Feleségemhez magad se mérjed:
——— Hazudni szerelmet senki nem mer.
Nem tűröm szó nélkül uralmadat,
Legnagyobb bajod neked ez, velem;
Babérokat nálad nem arathat,
Ki szólni mer: neked az gyötrelem.
Neked más nem számít, csak önmagad;
Hiszed, hogy mindenek feletti vagy;
Hatalmaskodó vágyad elragad:
Nem vagy óriás!...Csak embernyi nagy!
Ágyrajáró vagyok, és nem a párod,
Azt hittem: benned én társra leltem,
——— Rabszolga – alázatomat várod,
Nem azt, hogy együtt legyünk, mi ketten.
Meg se hallod kérésem, panaszom;
Csak a családod kell, nem a férfi!
——— Kérni nem tudsz, csak azt, hogy: „... AKAROM...!”
——— Így kerestél társat?... Ezt ki érti?...
Valóban: a nyaralódban élek:
Megtűrt vagyok csak, ezt folyton érzem,
——— Az én házam kikezdték az évek;
Dobj ki, most!... Még nem dőlt össze!... Még nem!...
Rozzant jómagam, és roskatag ház:
Illünk egymáshoz: élő, s holt romok,
Zavarj csak el!... Téged ez meg se ráz;
——— Meg se hallod, ha egy lélek zokog...
SZERETNÉK ÁTÖLELNI...
Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá, véréből szőtt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptű papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors.
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés,de nem kevély
Kitünni a törpék sekély sorából
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...
Tóth Árpád
Én most lettem magányos,5 hete lépett le a férjem.Egy olyan nővel/nőért,akit alig pár hónapja ismer,és persze rögtön össze is költöztek.Most mindkettő válik.Állítólag férjem úgy emlegeti: jövendőbeli feleségem.Bár szerintem ezzel csak rajtam akar ütni még egyet.
Ő egyébként a második férjem.Volt.
Most meg itt ülök egyedül a lakásban,ahol minden rá emlékeztet.És tudom,hogy nem kellene már szeretnem,mert nagyon csúnyán elbánt velem/és bánik azóta is....
Hogy mondjam el?
Hogy mondjam el, hogy vágyam mit jelent?
Megsúgnám, de vallani félek,
mert nem érzem még szerelmedet,
csak balgán, makacsul remélek.
Hogy mondjam el, hogy szeretni akarlak,
oly tisztán, miként az angyalok?
Álmomban olyan gyakran karollak…
és annyira jó, hogy veled vagyok!
Hogy mondjam el, hogy senki másban
még mindet együtt nem találtam:
vonzó embert, társat a magányban,
s barátot, akire mindig vártam…
Hogy mondjam el, hisz nincsenek szavak
megsúgni, ami itt bent úgy éget.
Nézz rám, kedves! Szemeim vallanak:
elárulják, mint szeretlek téged.
Harcos Katalin
Ismét itt az ünnep, a hosszú hétvége, csak tudnám, hogy minek?
Miért érzed magad magányosnak?
Látom: sehol senki. Ezek szerint másnak nem jutott eszébe, hogy 7 évvel ezelőtt nyitotta Kos ezt a topicot, pedig sokan jártunk ide és nagyon jó topic volt